Lea ragyogó vigyorral fogadott, és megtiltotta, hogy zuhanyozzak, nehogy elillanjon az illat… Egy probléma volt csak. Black illata mellett, egy kis sár is tapadt rám, úgyhogy, még ha meg is akartam volna tartani a feketebozontos aromáját, nem tettem meg. Hajat mostam, sokáig álltam a forró víz alatt, aztán a huzattól dideregve az ágyamhoz futottam, és törölközőbe csavarva, bugyoláltam magam takaróba. Potter célozgatása szöget ütött a fejemben, és nem hagyott nyugodni. Majdnem tényleg megkérdeztem Lilytől, hogyan is áll a bundásokkal, vagy ne-adj-Isten csupaszokkal, mire ő furcsán nézett rám és végül kibökte, hogy: „az attól függ”. Hát, ez igazán megnyugtató. Úgy terveztem, hogy elújságolom Potternek a némánkért interjúra kapott választ, és legalább egy rövid időre, újra befészkelhetem magam a kócos ölébe. Igazán megnyugtató hely ám az… De azért mindent csak szép sorjában… Nem fogok berobbanni a nem létező intim szférájába, rögtön az első csók után… néhány után első, pontosabban… Szóval, majd meglátjuk mi lesz ebből, és megsúgom, semmibe sem élem bele magam, és őnagyságát sem kecsegtetem semmiféle szalonképtelen fordulattal. Még midig dideregtem, pedig kint hét ágra sütött a Nap. Hosszúszoknyát vettem, fölé egy fehér ujjatlant, és befontam a hajamat. Lesétáltam a lépcsőn, szép komótosan, egyre nagyobb gombóccal a torkomban. Talán mégsem kéne… Jó nekem egyedül… Nathan egy időre úgyis elintézett, és az a levél is betett nekem… Mégsem kéne átmenni, és rögtön Black karjába omlani… Nem csakhogy rögtön nem, de egyre erősebb volt az érzés, hogy talán semmikor sem kéne a nyakába borulnom. Lea viszont nem törődve kétségeimmel, lerántott az utolsó két fokról, és belém karolva kisasszézott az ajtón.
- Hova vonszolsz? – nyögtem, és próbáltam lehámozni magamról.
- Hova, hova? Hát a sövényen túlra… - Remélem, nem nyüzsög majd éhes, kétségbeesett mókusoktól és borzoktól, az a „sövényen túl”… Átlendült a bozót fölött, engem pedig lendületből a közepébe rántott.
- Lea! – kiáltottam, aztán lenyeltem a többi mondanivalót, egy maroknyi levéllel egyetemben. Vigyorgó feje átvilágított az ágakon, én meg csak az agyamat karmolásztam némán… Végül átrántott a zöldön, és igaz, hogy térden, de megérkeztem az egyre inkább ellenségesnek érzett területre. Legnagyobb megkönnyebbülésemre, a fűben nem nyüzsögtek pucér seggű teknősbékák, sőt, mogyoróért karatézó rágcsálókat sem láttam a közelben.
- Nem akarom… - mondtam halkan Leának, mikor már a tornácnál jártunk. Érdekes, milyen gyorsan változott a hangulatom…Semmi vész, elő a régi, megszokott, jól bevált fapofát, és szarkasztikát, és indulhat-a-mandula! Lent voltak a nappaliban. Megint a papír fölé görnyedve, sustorogva. Lea nem szólalt meg, csak sokat sejtetően bámult rám. Engem viszont, most csak Pettigrew, és hozzám fűződő fóbiája izgatott. Némán kerültem a háta mögé, és ujjamat az számra szorítottam, mikor Potter felemelte a fejét, és elkerekedett szemmel rám bámult. De azért ő is csendben maradt. Hirtelen rogytam Peter hátára. Ő felsikoltott, és át akart fordulni, hogy lássa, mi is landolt rajta. Olyan közel hajoltam az arcához, amilyen közel csak tudtam, de azért megtartottam a tisztes távolságot.
- De rég láttuk egymást.. – súgtam, és magamban nagyon vigyorogtam, amiért így megfeszült.
- De hát Thora! Most is csak te látod őt … - röhögte Black, és kacsintott egyet Pettigrew-ra. Ezt nevezik a Sötétek (blackek) humorának.
- Remus? – érdeklődtem, még mindig az alattam kiterült fiútól, mire az kín-keservesen felemelte fejét, és lépcső felé intett vele. Térdemre támaszkodva felemelkedtem a nyöszörgő srácról, és megborzoltam azt a kevés haját.
- Nem hiszed el, mennyire érdekel, miért tartasz tőlem… - mondtam halkan, és talpra vergődtem. Aztán valami belém csapódott. Megtántorodtam, és erősen a valami (pontosabban valaki) vállába kapaszkodtam, el ne zúgjak. Mint mindenki (ez egyre jobban bosszantott) ő is magasabb volt nálam, világos bozontja így az arcomba hullott. Felemeltem a kezem, és eltűrtem egy tincset.
- Van valami baj, Remus? – kérdeztem meglepetten. Elvigyorodott, amit, az igazat megvallva, eléggé ritkán láttam tőle, és ez engem is vigyorgásra készetetett. Magához szorított, aztán (most már szelídebben mosolyogva) messzebb tartott magától.
- Jól vagy? – kérdezte suttogva, és komoly szemeket meresztett rám.
- Öhm… jól. Miért…? E kérdést csak nekem áll jogomban feltenni! Meggyógyultál? Ezek a dögök nem engedtek be hozzád… - árulkodtam ugyanolyan hangerővel, ahogy ő beszélt, és csak most esett le, hogy aggódtam ezért az ütődöttért. Ugyanolyan volt mint a másik három, talán kicsivel visszafogottabb, de hát, én a másik háromért is körmöt rágtam volna.
- Most már rendben leszek. Nem véletlen, hogy nem engedtek a közelembe. Megakadályozták, hogy kutyakaja legyél. – Eléggé értetlenül nézhettem rá, mert felnevetett, de ebben a nevetésben nem volt semmi vidám… Fájdalmas képet vágott, és a szemei úgy csillogtak, mintha valami gyászos hírt kellene közölnie, amitől ő is rögtön sírva fakad.
- Ne nézz rám így Remus… Megijesztesz…
- Én örülnék a legjobban, ha nem sikerülne… - dünnyögte, aztán karon ragadott, és a kanapéra húzott. A többiek körénk gyűltek, és olyan bölcs volt a fejük, mint valami druidának… Csak Lea volt ugyanolyan gyanakvó, mint én. Mellém ült, miután Lupin elhátrált tőlem. Mikor mindkettőnk szeme rászegeződött, felsóhajtott, és elmotyogott egy szót. Megráztam a fejem, tudtára adva, hogy nem hallottam semmit. Most kicsit hangosabban dünnyögte, és szinte láttam, ahogy a pír a nyakán keresztül, elborítja az arcát, és a füleit.
- Remus… - Kezdtem kiakadni. – Kérlek, beszélj egy kicsit hangosabban… - Biztató pillantást küldtem felé, de így is nagyon küszködött azzal az egy szóval. Black megböködte a könyökével, és fejével felém intett. Szegény fiú… Olyan traumát okozott neki ez a bejelentés, hogy nem tudott megszólalni. Potter egyszer csak hangosan felnyögött, és szólásra nyitotta a száját. Olyan gyorsan pattantam fel, ahogy csak tudtam, és szájára tapasztottam a tenyerem.
- Tőle akarom hallani – mondtam a pislogó fiú arcába hajolva, és a tétovázó felé fordultam. Vonásai savanyúan összerándultak, és szégyenkezve megszólalt.
- Tudod… én… mikor telihold van… hát… szőrösebb leszek a kelleténél… - Az utolsó szavak közben, hátrébb araszolt, és szinte védekezőn, Black mögé furakodott. Black pedig kihúzta magát előtte, és nagyon komolyan nézett rám. Már majdnem visszakérdeztem, mikor végre leesett… Elkerekedtek a szemeim, és hirtelen nem tudtam mit mondjak. Bezzeg Lea…
- Ha akarod áthozom neked az epilátoromat. – És csak vigyorgott. Szemrehányóan néztem rá , és biztos voltam benne, hogy ő sem érette félre azt a kiszőrösödés dolgot. Egy darabig csak Leát néztem, aztán végre kitisztult az egész kép, és botránkozva meredtem a feketebozontos mögött lapuló világosbozontosra.
- Te… nem mondtad el nekem…? Nekem?! – Egyre fenyegetőbben közeledtem hozzá, és tényleg nem értettem, én miért nem tudok erről. Rosszul esett… Most mit mondjak?! – Nem mondtad el… Nem bíztál bennem… Mi barátok vagyunk! Hogy hagyhattál ki ebből?! Azt hittem mi tényleg barátok vagyunk… Még mikor… ezt vettük… a suliban… Még akkor sem szóltál egy szót sem! – Mára mellkasát böködtem a mutatóujjammal, és… Hű, de rossz volt…! Ő volt a lányok után… a legjobb… ő értett meg a legjobban, mikor… és nem mondott el nekem, egy ilyen fontos dolgot! Előjött belőlem a sértődős, duzzogós, pityergős liba. Tehetség kell hozzá, hogy valaki elő tudja belőlem ásni… Könnybe lábadt a szemem. Nem láttam jól Black arcát, de nagyon közel volt. – És te… - sziszegtem. – Te nem szóltál nekem egy szót sem… - Közel álltam hozzá, hogy bemossak neki egyet. De vissza fogtam magam. Dicséretre méltó! Akkor sem hagyhattam annyiban. Hátat fordítottam nekik, és Potterhez léptem. – Te sem.. És… Még Lillynek sem… Igaz? – Nem vártam választ. Aztán hirtelen a kép még élesebb lett, valaki megpucolta az ablakokat odabentről. Szóval Pettigrew ezért…! Oda mentem hozzá. Ő meg csak hátrált, hátrál, míg falat nem ért. Nem mentem közelebb. Csak suttogtam, de úgy hogy mindegyik hallhassa. – Gyávák vagytok…! Gyávák! És nem bíztok bennem… - Ott hagytam őket. Még hallottam hogy Lea morog valamit nekik, és talán Lupin mentegetőzéséből is felfogtam néhány foszlányt, de nem érdekelt.
*
Ez volt az utolsó nap a nyári szünetből. Már a baglyok is megérkeztek. Bezárkóztam. Lilly és Lea nem vették ezt olyan véresen komolyan, de nekem akkor is nagyon rosszul esett az egész. Épp ezért nem is hallgattam a lányok békítő monológjaira, illetve az ablakon beszűrődő, figyelemfelkeltő hanghatásokra, amik nagy valószínűséggel a fiúktól származtak. Miután nagy sóhajok közepette, a lányok végre elhagyták a szobát, én is fellélegeztem, ajtót és ablakot kulcsra zártam. A ládámat az összetúrt ágyneműmre helyezte, és belegyömöszöltem az összes ruhaneműmet. Elöl hagytam a pénzt és a talárt. Meg állapítottam, hogy az egyikből kevés van, a másik pedig már túl rövid… Ezért aztán mindent kihajigáltam a ládából, és a bélést felszedve, előhalásztam a Gringotts béli széfünk pót-pótkulcsát (az elsődleges pótkulcs anyámnál volt, az eredeti pedig apunál). Aztán az ablakhoz léptem, és nyugtáztam, hogy Lilyék Potterékkel kupaktanácsolnak, szóval egyik sem fog megzavarni. Felfirkáltam egy pergamenre, hogy örülnék, ha a poggyászom eljutna a suliba, és hogy ne várjanak rám, ott leszek majd a pályaudvaron. A ládát az ajtó mellé állítottam, aztán zsebemben a kulccsal és a pénzzel és a tankönyvlistával, lesurrantam a lépcsőn egészen a kandallóig. Tudtam, Leáék hol tartják a Hop-Port, elhúztam hát a muskátlis bödönt, mögüle pedig a kis fagyalaltos dobozt. Kinyitottam a fedelét, és belemarkoltam a porba. Még egyszer körülnéztem, hátha van valaki rajtam kívül is a szobában, de még mindig egyedül voltam. Próbáltam úgy kimondani úti célomat, hogy elég hangos legyen a „kandallónak”, de ne legyen elég hangos a kintieknek.
- Madam Malkin Talárszabászata – És elszórtam a port. Simogató zöld lángok jelentek meg az arcom előtt, és már kezdtem volna kifújni az eddig bent tartott levegőt, de ekkor, a lángok mögött feltűnt egy arc, ami rögtön kiáltásra nyitotta a száját, majd felém nyújtotta a kezét. De már nem ért el. Csomóba szorult gyomorral éreztem, hogy lehúz valami, aztán a zöld fény elvakított, és már csak akkor vettem levegőt, mikor kibukfenceztem a fényesen csillogó járólapra. Madam Malkin előttem állt, és szörnyülködve mormogott.
- Kisasszony… Tudja, hogy így nem biztonságos ideutazni! Annyi fiatal veszett el már így, ne kockáztassa meg még egyszer, kérem!
- Elnézését kérem, Madam Malkin, nem állt szándékomban megijeszteni. Csak hát, tudja… - Ez az utazás igen kellemes lehetett volna, ha azok a tökfejek nem rontják el nekem. A hajam csupa korom volt, és fájt a térdem. Madam Malkin segített talpra állnom, aztán leporolta a taláromat, és messzebb tolt magától, hogy jobban szemügyre vehessen.
- Tetszik tudni, elég rövid már rám ez a talár, és legnagyobb sajnálatomra, ki kell hogy cseréljem. Ha tetszene ebben segíteni nekem… - Éljenek a védtelen, ártatlan, illedelmes kislánykák… Akik sok törődésre szorulnak… A boszorkány elmosolyodott, kézen fogott,és felállított az emelvényre. A térdem jó nagyot roppant, én meg feljajdultam, de végül is sikerült levenni az aktuális méreteimet. Finom, fekete anyagot választottunk, majdnem ugyanolyat, amilyen a kinőtt taláré volt. Kifizettem a talárt, és miután megbeszéltük, hogy hány órakor menjek vissza, indultam volna kifelé. Megakadt rajta a szemem. Olyan mélykék árnyalat volt, hogy néhány méterről feketének látszott. Elöl, pici fémkapcsok tartották össze, szinte fűző szerűen a felső részt. Vékony pántok - mindkét oldalon három-három – tartották fent a baba vállán. Megbűvölten léptem közelebb hozzá. A bábu mögé kerülve elakadt a lélegzetem. Egészen egyszerű ruha volt, nem volt benne semmi különleges, nekem mégis elindította a fantáziámat. Nem tudtam, mikorra várható apám legközelebbi bálja, de tudtam, hogyha rendez is, rajtam ez a ruha lesz. A baba háta teljesen csupasz maradt, csak a bordák vonalától indultak el a cérnavékony szalagok, majd középen találkoztak.
- Madam Malkin… - nyögtem halkan, és tekintetemet nagy nehezen a boszorkányra fordítottam. – Ez a ruha…
- Nagyon illik magához, kisasszony – mosolyogta, és mellém lépett. Felemelte a mérőszalagot, és felírta a ruha centijeit. Aztán újra rám mosolygott. – nem kell sokat alakítanom rajta. Addigra készen lesz, mire a másik. Tíz galleonért adom a kettőt. – Halkan felsikkantottam, és a nyakába vetettem magam. Szinte láttam magamat abban a ruhában. A hajam finom fonatban omlott az oldalamon, gyönyörű kontrasztot alkotva az éjfél kék anyaggal. Sose voltam olyan szép, mint abban az egy képfoszlányban. És soha nem is leszek olyan szép… De azért egy próbát megért dolgot. Kifizettem a tíz galleont, és vidám vigyorral a képemen elindultam a bank felé. A kirakatból azért még megnéztem, ahogy Madam Malkin leveszi a ruhát a báburól, aztán halkat sóhajtva tényleg elmentem onnan.
*
20 galleont vettem ki a széfből. Kicsit lehiggadtam, már nem világított úgy a fejem. Mielőtt megvettem volna a könyveket, bementem Lilia Varázspatikájába. Előhalásztam a farmerem zsebéből apám ajándékát, és megmutattam a lánynak. Elmosolyodott, mikor megmondtam, mi is van az üvegcsében. Megkérdezte, biztosan akarom-e, mert hogy szerinte pénzkidobás. Megcsóváltam a fejem, és elkértem az orbáncfűt. Azon kívül, hogy jó az illata, jó tartósító szer. Már csak bele kell kevernem, és fél évig tuti ki tart majd. Egy kicsit elromlott a kedvem, de azért halványan mosolyogva sikerült belépnem a Czikornyai és Patzába. Azt hittem, meg fogok fulladni. Mire odaértem a könyves polchoz, hárman tuti rám léptek már, és valaki összetévesztette a fonatomat, egy… khm… inkább nem mondom mivel. Vaskos kötetetekkel felpakolva, kivergődtem a tömegből, és a kirakatüvegnek dőlve, megpróbáltam újra lélegezni. Aztán elmentem még egy kis bagolykajáért, majd, mivel már teljesen felemésztettek az elvonási tünetek, beültem Madam Rosmertához is, és „apunak viszem” címszó alatt, kértem három üveg Lángnyelvet. Sietve ott hagytam a vajsörömet, és féltett kincseimmel a kezemben mentem vissza a talárszabászatba. Madam Malkin ragyogó mosollyal fogadott, és betessékelt az üres szalonba. Csodáltam, hogy vevő nélkül van, hiszen ilyenkor már mindig nagy a nyüzsgés a boszorkánynál. Felállított az emelvényre, és először az iskolai talárt próbáltatta fel velem. Olyan unalmas volt az a negyed óra, hogy azt hittem elalszom, mire végül is sikerült mindent eligazítani rajtam. És most következett a várva várt pillanat… De még mielőtt vetkőzni kezdhettem volna, csilingelt az ajtó, és népes társaság özönlött be rajta. Nagyot sóhajtva, még egy halvány mosolyt küldve az idős hölgy felé, bementem a próbafülkébe. Aztán levetkőztem, csak álltam a tükör előtt, és a ruhát csodáltam. Lelkesedésem lassan tovaszállt, és szorongva öleltem magamhoz az anyagot. Hallottam, hogy újra megszólal a kiscsengő, és csend borult a helyiségre.
- Azt hiszem, Madam Malkin, én nem vagyok elég szép, ehhez ruhához. Szerintem, csak elcsúfulna, ha rajtam lenne. - Nem beszéltem fennhangon, inkább csak magamnak mondtam, amit mondtam, és a ruhát bámulva kihátráltam a fülkéből. Beleütköztem valamibe.
- Jajj, elnézést asszonyom, nem akartam, bocsá… - fordultam hátra, és Black szemébe néztem. Rögtön el is némultam. A ruhát magam elé tartva hátrébb léptem, de ő utánam jött. Így végül visszajutottam a függöny mögé.
- Mi a fenét csinálsz itt? – sziszegtem a fogaim közül, és a ruhát magamhoz szorítva a tükörhöz simultam. Elvigyorodott, szemeit lassan végigjáratta rajtam, lentről fölfelé, aztán felsóhajtott, és közelebb lépett. – Menj ki, vagy sikítok… - szuszogtam, és amennyire csak tudtam, eltávolodtam tőle. Kezével a vállam fölé támaszkodott a tükörre, és orrát az enyémhez érintette.
- Utánad jöttem – súgta, és szabad keze megérintette a ruhát. El akartam húzni, de ő megragadta, és maga felé rántva, engem is kibillentett az egyensúlyomból, és már csak a száján sikerült megtámaszkodnom…
- Kisasszony! Hogy áll az öltözködéssel? – Némán vihogva lecuppantam róla, és nyöszörögve próbáltam levegőt venni. – Ha megengedi, még hátra megyek a raktárba néhány gombostűért, de rögtön visszajövök… - hadarta még, és szapora sarokkopogással kisérve, elsietett.
- Tűnj innen… - mosolyogtam Blackre, és kifelé löktem. Ő hátat fordított, lépett egyet, aztán halkat nyögött, elkapta a karom, átkulcsolta a derekam, és újra megcsókolt.
- Kint megvárlak – súgta a számba, aztán kiszaladt az utcára. Magamra vettem a ruhát. Madam Malkin el volt ragadtatva, és mikor kihúzott a nagyobbik tükör elé, mintha Black tátott száját is látni véltem volna a kirakat mögött…