II. Fejezet: Barátok közt

A vonat nyugodtan zakatolt, én egy fülkében ültem, ölemben Jamesszel, és figyeltem, ahogy az esőcseppek vidám táncot járnak az ablaküvegen. Rendezetlen vidéken suhantunk keresztül, bokrok és legelők mindenütt, egyre jobban látszott, hogy elhagyni készülünk ezt az unalmas mugli világot. A roxforti száz tornyos kastély, a fekete tó, a többiek, a kalandok, a szabályszegések, kaja a konyháról, az éjszakai portyázások, a Tiltott-rengeteg, Lucifer és a többiek… Az eltelt két és fél hónap alatt, szinte minden és mindenki hiányzott, és rengeteget változhatott. Vajon Malfoy, Perselus, Lestrange, Nott, Black és a többiek… vajon elfelejtették már, hogy mennyit balhéztunk velük, és hogy általában, a Tekergőkkel az élen ki került ki győztesként? Nyeltem, és megsimítottam James puha bundáját. Lehetséges az is, hogy új harcok kezdődnek…
Elmélázásomból a fülke ajtajának súrlódása, és kofferek koppanása zavart fel. Elkaptam oldalra a fejemet, és elvigyorodtam. Elsőnek, akit megpillantottam az, Potter volt, James Potter. Azonnal röhögnöm kellett, de visszafogtam magamat, és a nyakába ugrottam. Viszonozta az ölelést, és letette magát a velem szembeni ülésre. Utána Remus Lupin jött be a kupéba, és ő is helyet foglalt a szemközti ülőalkalmatosságon. Őt is üdvözöltem, végezetül az utolsó alak, akit megláttam az Sirius Black volt. Először csak bambán néztünk egymásra, aztán elkezdtünk nevetni, és egymás nyakába ugrottunk. Erősebb lett tavaly óta, majdnem kiköhögtem a vesémet, ahogy szorított. Csak nem ennyire hiányoztam neki? Nagyon rendes volt, olyankor rettenetesen arrogáns, de hamar le tudtam őt állítani. Már elsőéves korunk óta jóban voltunk, mi négyen már az expresszen összehaverkodtunk. Emlékszem, hogy ők akkor valami nagy balhét csináltak, azt hiszem, hogy Lucifer barátunkat nyúzták, amikor a balhéba én is bekapcsolódtam, mert lefélvérezett és egy jól irányzott ütéssel, telibe kaptam a gyenge pontját. Azóta vagyunk jóban, és szinte minden balhéban velük vagyok, és benne is vagyok. Ők általában jót akarnak, persze amennyire a lelkük vezérli őket, de rövidtávon normálisak is tudnak lenni. Ott van Remus, aki mindig leoltogatja őket és beszólogat nekik, hogy ha már túl sok belőlük. Remusban ezt a szeretem, jó a szövege.
- A többiek hol vannak? – nézett körül a fülkében Sirius, mire én vállat vontam ő ledobta magát mellém – nahát Ágas, nézd csak, itt van az öcséd… – mutatott az ölemben szundikáló Jamesre, Sirius. Mind nevettünk, James eleinte mérgesen és durcásan bámult barátjára, de végül ő is bekapcsolódott. Az ablaknak nyomta az arcát, állítása szerint, sajgott a feje. De ahogy meghallotta a közelgő léptek zaját, minden fájdalom elmúlt, és csillogó szemekkel, meredt a kupé ajtajára. Hallottam, ahogy az ajkai egyetlen egy szót formálnak. Ó a barom! Még mindig nem adta föl?! És aztán csodák csodájára, kinyílt a kupé ajtaja, és két, visítozó csaj lépett be rajta.
- Lora! – ugrottak a nyakamba ők is. Sirusnak félre kellet húzódnia, hogy Lily, és Johanna elférjenek. Kelletlenül átült, barátai közé a szemközti ülésre, és kikapta James kezéből a Prófétát. Jamesnek fel sem tűnt, épp Lily bámulásával volt elfoglalva. Remus az átváltoztatástan tankönyvet olvasta, nagyon unalmas volt, még nézni is.
- Sziasztok lányok! – köszöntem végül és lecsitítottam őket, hogy ne visítozzanak itt nekem össze-vissza. – Hogy telt a nyaratok?
- Nekem jól, rengeteg érdekes dolgot hallottam a… - kezdte Lily, de félbe szakítottam, mire elvörösödött a dühtől. Sirius fetrengett a röhögéstől.
- Na és te Johanna?
- Megtanultam snow boardozni, a Sziklás-hegységben. – Elkezdte mesélni a kalandjait, hogy hogyan kezdte, hogy mennyire ügyetlen volt, és hogy hogyan haladt egyre jobban a csúcs felé, hogy hogyan lett a legjobb, és hogy hogyan nyerte meg a saját korosztályán belüliek között a versenyt. A monológ végére mindenki megtapsolta, én büszke voltam rá.
- És te Lora, mit csináltál a nyáron? – kérdezte vigyorogva Sirius.
- Nagyszüleimnél voltam Little Hangletonban. Részese voltam egy temetői gyilkosságnak, illetve tettem egy kis kitérőt a közeli temetőbe éjszaka, és bemásztam elhagyatott házba, ahonnan a kertész kergetett ki… - kezdtem bele, azután mindenről beszámoltam nekik, ami a nyár folyamán történt velem. – ...és akkor miután Mr. Owner megtalálták holtan, a temetés után nem sokkal visszamentem és bementem a kriptába és akkor ott volt. Ott feküdt az asztalon, ahol a véráldozatot szoktak csinálni… és tök ép, volt, nem indult oszlásnak semmi. És, mióta Juliana nénit meggyilkolták, furcsa rémálmok üldöznek…
Mire a befejezésig jutottam, addigra a többiek tátott szájjal figyelték a történetemet. Az eddigieket hallgatva úgy tűnt, hogy nekem volt a legeseménydúsabb nyaram.
- Lora… - kezdte csillogó tekintettel Sirius – ha akarod, majd én gondoskodom róla, hogy többet ne legyenek rémálmaid – most rajtam volt a sor, hogy eltátsam a számat. Nagyon sokat változott a nyáron… eddig is csak többnyire az járt a fejében, de ahogy nőtt föl, egyre perverzebb lett, Jézus! Mióta nem volt ez nővel?
- Na és nektek fiúk? – mondtam gyorsan, hogy eltereljem a szót a további cikis beszélgetésről. Mintha csak erre a kérdésre vártak volna, egyszerre kezdtek el beszélni!
- Én és apám…
- …és azután, elutaztunk délre, hogy…
- Unatkoztam, és találtam egy…
- …aztán mondtam is neki, hogy csináljuk meg…
- …és akkor találkoztunk, nem lehetett olyan rég, kb két hete, amikor is…
- …láttátok volna azt a temérdek mennyiségű könyvet…
- Elég! – kiáltottam fel. – Egyszerre csak egy, megfájdul a fejem, mondjuk, kezd te, James!
Ezután, sorban beszámoltak róla, hogy mit csináltak nyáron.
James, elment Walesba, sárkányra vadászni a nagybátyjáékkal. Azután a nyár utolsó két hetét Siriusszal töltötte, szülei házában. Remus meg egész nyáron otthon volt, és felfedezett valami régi poros könyvtárat, a házuk pincéjében. Szóval, ők eléggé unalmasan töltötték a nyarat hozzám képest. Ja, meg kviddicseztek.
- Öh… bocsássatok meg, de nekünk most mennünk kell… - szólt hírtelen Remus – mivel prefektusok vagyunk, várnak ránk a…
- Igen, értem – mondtam. – Menjetek csak, de siessetek vissza.
Remus bólintott, és elhagyta Lilyvel és Johannával a kupét. Egyedül maradtam a két sráccal, Siriussal és Jamesszel. Egy ideig hallgatunk, azután Sirius törte meg a csendet.
- Éhes vagyok – nyavalygott. – Mikor jön már az a…
- Nem fog jönni – szóltam – nem olvastátok a Prófétában? Valami baleset történt vele, és nem vették a fáradtságot, hogy helyettesítsék őt…
- Nahát, ez remek, éhen fogok halni!
- Tapmancs, ne nyafogj! Ha más kibírja, akkor te is! - mondta James felpillantva az újságból.
- Igen, úgy főleg, hogy… - elővettem egy kisebb csomagot – hogy főztem nektek, és azt hoztam el. Remélem elég lesz…
Eleinte szóhoz sem tudtak jutni. A szemük csillogott, ahogy elővettem a kaját. A nyáluk csorgott. James olyan fejet vágott, mint mikor Lilyre szokott bámulni, Siriusnál meg csak arra kellett gondolni, hogy a pucér lányokra általában ilyen vágyakozó tekintettel néz.
- Csak szépen sor… - elvigyorodtam. Meg sem várták, hogy kicsomagoljak, azonnal rávetették magukat. Mindkettejük szájából húscafatok lógtak ki, és krumplipürét köpködtek. – azért a többieknek is kéne…
Befejezni természetesen még mindig nem tudtam. Mi van, ezek nem kaptak otthon enni? Ja persze, persze tudtam, hogy a fiúk, az ilyen korú fiúk főleg, olyanok, mint azok a gyerekek, akik egész életükben éheztek. Szinte az egészet megették!
- Ez valami csodálatos volt! – mondta James, miután lenyelte a falatot. – Nem is tudtam, hogy ilyen jól főzöl…
- Hát nyáron sokat unatkoztam, sok volt a szabadidőm, és úgy gondoltam, hogy mivel hamarosan tizenhat éves leszek, ezért meg kéne tanulni főznöm…
- Jól döntöttél, nagyon finom volt… főzhetnél még – mondta Sirius, és rám nézett azokkal a melegbarna szemeivel. Elvesztem a tekintetében, elpirultam és elkaptam az arcom. Még mindig engem pásztázott, és megőrjített a tekintete, a pillantása…
Azután nem nagyon szóltunk egymáshoz, James tovább olvasott, illetve kifele bámult a kupé ajtaján, várta, hogy mikor nyílik ki és lép be rajta Lily. Sirius pedig nagyokat ásított, és hamarosan az ülésnek dőlve elnyomta az álom. Hát igen, ilyenek a fiúk evés után.
Én kibámultam az esőáztatta tájra. Kezdett sötétedni, ami azt jelentette, hogy hamarosan megérkezünk. Jamest magamhoz öleltem, és hallottam félálomban még én is, ahogy Sirius feje koppan Remus Átváltoztatástan tankönyvén.
Arra ébredtem, hogy valaki rázza a vállam. Felriadtam, kinyitottam a szememet. A vonat lassítani kezdett. Körülnéztem. Johanna volt az.
- Lora kelj fel! Öltözz át gyorsan, mindjárt ott vagyunk! – sürgetett, én meg hatalmasat ásítottam. Felültem. Az ülésen voltam végignyúlva, és érdekes módon nem emlékeztem rá, hogy hogyan kerültem ilyen helyzetbe…
Azután megállt a vonat, addigra én felcibáltam a mugli ruhámra a talárt, és felkapkodtam a cuccokat és lemásztam a vonatról. A fiákerek már ott vártak minket a domboldalon, a láthatatlan lovakkal, akik… Nem voltak láthatatlanok! Nem hittem a szememnek! Iszonyatos dolgokat láttam, azután, éreztem, hogy elkezdte szédülni, és arra hogy a szemeim lecsukódtak. Valaki közben elkapott…
Mikor magamhoz tértem, már nem reszkettem. Kinyitottam a szemet, és elnéztem magam mellé. Először csak elmosódott fényeket láttam a távolban, azután a kastély tornyait és a csillagokat is. Mikor kellőképpen felmértem a helyzetet, rájöttem, hogy az egyik ilyen fiákerben vagyok. Sirius és Remus ültek mellettem, közre fogtak. Elhúzódtam közülük, és Lilyhez fordultam.
- Mi történt velem? – Ekkor megint megláttam azokat a… valamiket, és azt hittem szívbajt kapok menten – te is látod azokat a…?
- Valamit láttál és elájultál, James elkapott még időben… nem tudom, mi üthetett beléd… Hogy mit látok? – nézett el arra értetlenül amerre én pillantottam. – Miről beszélsz Lora?
- Azok a… azok a…?
- A thesztrálokról beszélsz? – fordult felém Remus.
- Mikről? – értetlenkedtem, de egy cseppet megnyugodtam.
- Azokról a lényekről, akik a fiákereket húzzák. Csak azok láthatják őket, akik valaha találkoztak a halállal… - elhallgatott hírtelen és felnézett a csillagokra. Tudtam, mi jár a fejében… elvesztette a kishúgát.
Ekkor eszembe jutott Juliana néni holtteste. Tényleg láttam meghalni, akkor ezen túl ezeket a csontvázszerű lovakat és látom? Nahát…
- Szerintem inkább jobb nem látni, mint látni… - szólt közbe James. Johanna helyeselt.
- Készüljetek, mindjárt odaérünk. – szólt hírtelen Lily. Siriusra néztem, nem nézett teljesen rám. Tudtam, hogy ő is látja azokat a lényeket, hiszen elmondta még tavaly, az iskola utolsó hetében: akkor halt meg az édesapja. Azóta látja őket ő is… olyan borzasztó ez! Szinte láttam, hogy, hogy fáj neki, arca kifejezéstelen volt, és elbámult, fel a csillagokra… Remus sem szólt, szinte senki sem szólt, olyannyira letargikus lett az állapot, hogy már alig vártam, hogy kiszállhassak, és belevethessem magamat a színes-vidám, roxforti kavalkádba. Enni akartam, éhes voltam, és elfeledni a borzalmakat…
A nagyterembe lépve, a tekintetem először az elvarázsolt mennyezetre vándorolt. Láttam a sötét fellegeket és a csillagokat is. Kicsit megnyugodtam. Azután Siriusra néztem. Most láttam csak, hogy megnőtt tavaly óta, pár centivel magasabb lett, a haja is hosszabb volt, éjfekete fürtjei a homlokába hulltak. Gyorsan elfordultam, nehogy észrevegye, hogy nézem, és leültem a griffendélesek asztalához. Egyik oldalamra Remus ült, a másikra Alice. Mellette természetesen Frank Longbottom. Tavaly november óta alig lehetett őket szétválasztani. Néha elmosolyodtam, hogy mennyire aranyosak így együtt…
Dumbledore professzor felállt csendet kért és jó étvágyat kívánt. Ettem egy kevés gyümölcslevest, majd rátértem a sajtos csirkére és a krumplipürére. Közben figyeltem a többieket, James akár egy disznó tömte magába a kaját, Lily eközben megvető pillantásokat vetett feléje, és összesúgott Johannával. Remus csendesen elvolt, látszott, hogy még közben is az átváltoztatástan tankönyvben leírtakon gondolkodik, és Sirius… nos Sirius alig evett. Maga elé bámult, néha harapott egyet a csirkébe, de nem tűnt éhesnek. Üvegesen bámulta maga előtt a tökleves kancsót. Kezdett aggasztani a dolog…
Hamarosan megjelentek a desszertek. Finomnak tűntek, nekem mégis elment az étvágyam, ettem pár kanál gyümölcssalátát, és fagyit, de utána hányingerem lett, és eltoltam magam elől a tálakat. Úgy látszott, hogy ezt Remus is észrevette, és csodálkozott, mert tudta, hogy imádom a citromos-meggyes fagyit.
- Mi a baj? Miért nem eszel? – nézett rám a sütije fölött. Észrevettem, hogy Sirius is ide pillant.
- Nem, nem… nincs semmi baj, tele ettem magamat – mondtam és próbáltam olyan arcot vágni, hogy elrejtsem a hányingeremet. Nagyon úgy tűnt, hogy nem vette be, de békén hagyott. Egy pillanatra találkozott a tekintetünk Siriussal, de azután elfordultam, de érzetem, hogy a tekintete ugyanúgy szemtelenül a tarkómra tapad. Addig nem is néztem semerre, csak mereven magam elé, és csak akkor voltam hajlandó felnézni, mikorra már minden kaja eltűnt, és az igazgató felállt, hogy magához vegye a szót és elmondja a szokásos dumáját.
- Blablabla… - kb ennyiből állt. Elmondta, hogy mit szabad és mit nem, hogy ebben az évben, Mr. Smith, a gondnok különösen hangsúlyoztatta, hogy tilos az alábbiakat a behozni a suliba: trágya gránát, fogas frizbi, durranós mit tudom én mi, és még sok más… de most komolyan azt hiszi, hogy ezeket valaki be is tartja? Hehe, szegény Mr. Smith… Szóval, kb ennyi volt. Ásítottam, és ekkor be is fejezte.
- Jó éjszakát kívánok minden egyes roxfortos diáknak, újnak és réginek egyaránt, és sikerekben gazdag, tanévet! És most, sipirc, várnak a puha, meleg ágyak! – intett és kitárult az ajtó. A prefektusok vezetésével elindultunk fel a klubhelységünkbe. Remus, Lily és Johanna előre mentek, James mellettem lépkedett, közben valamit magyarázott, de engem Sirius aggasztott. Valahol lemaradt mögöttünk, és én félrevontam Jamest, hogy álljunk meg a márványlépcső aljánál, és várjuk be.
Mikor megláttam, hogy közeledik, meg akartam szólítani, de elment mellettünk, észre sem vett minket. Nem tudom, mi idézte nála elő ezt a hírtelen kedélyváltozást.
- Most meg mi ütött belé? – nézett utána James.
- Fogalmam sincs, a thesztrálok óta ilyen…
- Akkor biztosan az apja miatt. Nyáron is többnyire ilyen volt. Az apja miatt van elkeseredve, rá sem ismertem… - szólt. Bólintottam, azután megvontam a vállam.
- Menjünk, ha lemaradunk bajba, kerülünk – most ő vont vállat. Azután elindultunk a tömeg után.
Mikorra beértünk a klubhelyiségbe, (előtte elmotyogtuk a jelszót: ambrózia gyökér) addigra szinte minden karosszéken, díványon és szőnyegen diákok ültek. Csak egyetlen egy diák nem volt köztük: Sirius.
- James… kölcsön adod a láthatatlanná tévő köpenyedet? – fordultam hozzá.
- Aha – ezt szerettem benne. Nem kérdezősködött. Mondjuk most Lilyvel volt leginkább elfoglalva, szóval lehet, hogy azt sem tudta, hogy mit kérdeztem. De megnyugodtam. Előhúzta a talárja zsebéből az összegyűrt köpenyt, és a kezembe nyomta. – nesze, de vigyázz rá…
- Ismersz nem? – nem válaszolt, szemével majd felfalta a barátnőmet.
Mire senki nem figyelt, félre vonultam és magamra kaptam a köpenyt. Nagy levegőt vettem, és elindultam a fiúk lépcsőjén. Benyitottam Siriusék szobájába és, úgy ahogy gondoltam, az ágyon találtam. Hanyatt feküdt, és a plafont bámulta. Még arra sem kapta fel a fejét, mikor kinyílt az ajtó, és valaki belépett rajta. Ez a valaki én voltam, mégpedig láthatatlanul. Nem akartam, hogy meglássanak, nehogy már az első nap rosszra gondoljanak a többiek.
Csak akkor ült fel, mikor leültem az ágyára.
- Ki az? – kérdezte szárazon, nyugtalanul.
- Nahát… - szóltam, és lerántottam magamról a köpenyt. – csak nem megijedtél…
- Lora… - mondta nyugodtan, és a szemembe nézett. Éreztem, hogy elpirulok, olyan szép barna szemei voltak. Olyan megnyugtató volt belenézni.
- Mondd… - a karjára tettem a kezemet – mi a bajod?
- Hogy érted? – a kezemre nézett és feltérdelt.
- Hát… eléggé szótlan voltál, azóta, mióta…
- Úgy érted az apám miatt? – nyelt egyet. – Hát igen eléggé elszomorított.
- Utánad szóltam, de nem vettél észre…
- Te szóltál? Gondoltam, hogy esetleg… - sóhajtott – igazából valahol máshol jártam, vagyis nem is tűnt olyan fontosnak… - nagyon szomorú volt.
- Gyere ide... –szóltam neki és megöleltem. Először vonakodott, de utána visszaölelt. Ölelése biztonságot nyújtó volt, karjai erősek, teste meleg, és éreztem, ahogy vert a szíve. Olyan hevesen akár csak, az enyém…
Mikor szétváltunk, hírtelen nagyon melegem lett.
- Na, remélem, jobban vagy, és ne búsulj, ami elmúlt, elmúlt, és gondolj a jövőre… itt vagyunk neked mi, mi mindannyian. Ránk mindig számíthatsz, elvégre…
- A barátaim vagytok, tudom – elmosolyodott, és hosszan rám nézett. Láttam, hogy a tekintete egyre lejjebb csúszott, ahogy végignézett rajtam.
- Na de! Sirius, ne légy perverz! – kiáltottam és felpattantam az ágyról. Félig magamra rántottam a köpenyt. – látom jobban vagy… most már megyek én is aludni, izé… előtte még fürdeni, Lily megengedte, hogy elmenjek a prefektusiba…
- Csak te, egyedül? – felhúzta az egyik szemöldökét, és elmosolyodott. – Ne kísérjelek el?
- Hagyj békén! – vetettem oda neki és a kezem a kilincsre csúszott.
- Jól van… - sóhajtott és utánam jött – de jó éjt puszit csak adsz, nem?
Megforgattam a szemet, azután hozzá hajoltam és arcon csókoltam.
- Na jó, most már tényleg megyek – véletlenül ráléptem a köpeny sarkára, és majdnem kiestem az ajtón, de azután végül sikerült megállni a lábamon, magamra cibálni a köpenyt, és dühösen elviharozni, a cuccaim felé a szobánkba. Kifele menet még egyszer visszanéztem rá, ekkor már láthatatlanul, és láttam, hogy még mindig ott áll, zsebre tett kézzel és vigyorog…
Útközben visszaadtam Jamesnek a köpenyt, vagyis belenyomtam a kezébe, de szerintem az sem tűnt fel neki, mivel éppen nyál csorgatva bámult Lily után. Olyan szánalmas volt szegény srác.
A fürdő hangulata egészen kellemes volt, forró gőz csapott meg, mikor benyitottam, de megnyugodva láttam, hogy egyedül vagyok. Ennek örültem. Gyorsan meztelenre vetkőztem és megmártóztam a forró habok között. Illatos párafelhő csapódott fel, és belepte hosszú barna hajamat. Eredetileg nyáron voltam párszor fodrásznál és csinált tök jó frizurákat is, de mostanra tök strapára ment hajam. Az eleje a vállamig, a közepe, a hátam közepéig ért.
Még egyszer-kétszer megmártóztam, azután megtörölköztem és visszamentem a klubhelyiségbe. Addigra már majdnem kiürült. Megint ásítási roham tört rám és a fekete hálóingemben gyorsan végigsiettem a szobánk felé és halkan benyitottam. Lily és Johanna Alice-val beszélgettek. Négyen voltunk egy szobában, mi, a saját évfolyamunkból.
- Nahát, te meg merre jártál? – néztek rám.
- A prefektusiban fürödtem… - mondtam és gyorsan hátat fordítottam nekik, nehogy letudják, olvasni az arcomról a történteket.
- Aha, és ennyi ideig? - nézett rám Lily. – Még ha nagyon lassan is fürdesz, akkor is…
- Ez most mindegy, fő hogy itt van – szólt közbe Alice. Ennek örültem, ő lenyugtatta Lilyéket. Lefeküdtem az ágyra, és magamra húztam a takarót.
- Aludni kéne nem? – Lily az órájára nézett. – Fél tizenegy, ami azt illeti kéne. Gyerünk! Holnap nem fogunk tudni, felkelni! Nyomás, aludni!
Mire mindenki lefeküdt és jóéjszakát kívánt a másiktól, nekem már majdnem leragadtak a szemeim. Egy darabig csak forgolódtam, aztán elszenderedtem.
Hajnaltájban, mikor felriadtam, azonnal kinéztem az ablakon. A csillagok még látszottak, kinyújtóztam, de nem bírtam felkelni. Az ébresztőórára néztem. Még csak fél három volt. Johanna az egyik szemközti ágyon csendesen szuszogott. Rajta kívül senki sem törte meg a csendet. Én sem akartam, ezért visszafeküdtem. Nehezen aludtam vissza, eszembe jutott, hogy Sirius miket nézett. Elvörösödtem, még álmomban is. Ebből látszott, hogy ő is csak pasiból van. De még milyen pasiból…