Az elkövetkező két hétben elég nyugis volt az idő. Esett egy kevéske eső éjszakánként, de a szomjazó talaj hamar magába szívta. Napközben, pedig ragyogó idő volt, szinte minden értékes percemet kint töltöttem a szomorúfűz tövében a tóparton és leckét írtam, dúdolgattam, vagy csak simán néztem a vizet. Volt, mikor Lily és Johanna is velem jöttem, de többnyire egyedül voltam, és a November raint dúdolgattam, a Don’t Cry-t, a Nice boyt, és más Guns N’ Roses számokat. Eszembe jutott az is, hogy nyár elején milyen jó volt a Metallica koncert. Nagyszüleim még máig sem tudják, hogy elszöktem egy Thomas nevű mugli fiúval és egy Ashley nevű lánnyal. Little Hangletontól pár kilométerrel volt egy szabadtéri színpad. Ott léptek fel. És végre láttam élőben James Hetfieldet. Ő volt a kedvenc énekesem, meg persze Axl a Gunsból és Curt a Nirvanából. Még autógrammot is szereztem Jamestől és azt, féltve őrizgetem a naplómban. Felbecsülhetetlen értéke volt. Számomra.
A Tekergőket sem nagyon láttam, mivel beköszöntött a kviddics szezon, így szinte az összes szabadidejüket a pályán töltötték. Fejükbe vették, hogy a legjobbak lesznek, és ebben az évben elnyerik a kviddics kupát. Csak Remust láttam néha megfordulni a könyvtárban. Szegény srác rengeteget tanult és iszonyatosan okos volt.
Péntek délután volt, amikor lassan lépkedtem fel a márvány lépcsőkön, hulla fáradtan, szomjasan és kormosan. Utolsó dupla óránk Legendás Lények Gondozása volt, és szalamandrákkal foglalkoztunk. Volt köztük egy nagyon beteges példány, aki rengeteget tüsszögött, és folyton hamut köpködött, természetesen rám, mert nekem kellett azzal a példánnyal dolgoznom. Alig vártam, hogy arcot moshassak és ihassak, mert a koromtól és a füsttől teljesen kiszáradt a torkom. Fájó tagokkal bemásztam a klubhelyiségbe, és azonnal megakadt a szemem a faliújságon. Közelebb mentem, és megszemléltem. Ezen a hétvégén el lehet látogatni Roxmortsba. Én eddig nem nagyon voltam, csak Jamesszel meg Siriusszal néha átlógtunk egy titkos folyosón, mely a Mézesfalás pincéjébe vezetett. Lenyúltunk egy-két doboz édességet és léptünk vissza.
De most vártam, mivel hamarosan betöltöm a tizenhatot és ki akartam próbálni végre a Lángnyelv Whiskeyt. Metallica koncerten is azt ittak a tagok, és utána tök jóízűen énekeltek. Vagyis sima Whiskeyt, nem Lángnyelvet. Siriusék már ittak, de nekem nem adtak, mondván, hogy megárthat az én gyermek szervezetemnek. Ez volt tavaly évzáró bulin. Akkor intettem be neki utoljára. Mármint az ez évi előtt.
Kezdtem örülni. Gyorsan felrohantam a szobánkba, lemostam magamról a kormot, és úgy döntöttem, hogy megkeresem a kviddicsezőket és elújságolom nekik a jó hírt. Valószínűleg, nem tudhatnak róla, mivel ebédszünetben még nem volt ott a plakát, és gondolom, hogy a házimanók, csak a tanórák ideje alatt plakátolták ki. Lettem a könyveimet, és immáron üdébben levágtattam a parkba. Tiszta és friss volt a levegő, nem úgy, mint egy órával ezelőtt. Rubeus professzor még most is a szalamandrák, okozta tüzek eloltásával fáradozott, amik vészesen terjedtek a kis faháza felé.
Mire kiértem a pályára, megfájdult az oldalam, mivel egészen odáig futottam. Lelassítottam, és nyugtázva láttam, hogy éppen most fújta meg a sípját James, hogy tartsanak egy tíz perces szünetet. Elindultam a leszálló Sirius felé, de megtorpantam, mert döbbenten láttam, hogy egy csapat hollóhátas és griffendéles lány megrohamozta, és kérdésekkel bombázta. Mindegyik olyan kis „lotyónak nézett ki”, mint ahogy azt Sirius leírta még múltkor a Csillagvizsgáló toronyban. Láttam, hogy Sirius megdöbbent maga is, hogy így megrohanták, akárcsak Jamest, aki, elküldte a fenébe a sok libát. Végre életében először normálisan döntött.
Szóval inkább úgy döntöttem, hogy nem zavarom és elmegyek, sétálok egyet és majd este közlöm vele a hírt, mikor meghallottam, hogy valaki a nevem kiáltja.
- Lora! – hátrafordultam, és láttam, hogy James az. Odarohant hozzám, és kifújta magát. Közben Sirius is észrevett, oda akart jönni de a sok csaj elállta az útját, így egy időbe telt, amíg átvágta magát rajtuk.
- Itt vagyok – szóltam és odamentem hozzá. – Csak azért jöttem, hogy szóljak, holnap roxmortsi látogatás. Gondolom, együtt megyünk.
- Hát, ami azt illeti, én arra gondoltam, hogy holnap is edzeni fogunk, de ez esetben persze, mi is ott leszünk.
- Akkor oké. Nem akartam egyedül menni.
- És Lilyék? Ők hol lesznek? – kérdezte hirtelen.
- Őőőő… nem tudom, hogy jönnek e, lehet, hogy beülnek a könyvtárba és tanulnak. De ha akarod, akkor…
- Megtennéd? – nézett rám csillogó szemekkel.
- Persze - mondtam mosolyogva. – Segítek.
- Na, mi van, mit keresel itt? – lépett végre hozzánk Sirius.
- Csak… azért jöttem, mert… - dadogtam.
- Én megyek, elküldöm ezt a sok libát – mondta James és rám kacsintott. Nem tudtam mire vélni, de bólintottam, és Sirius felé fordultam. Föl kellet, hogy nézzek rá. Sajnos a szemünk nem volt egy magasságban.
- Szóval? – kérdezte, és közelebb lépett.
- Arra gondoltam, hogy mivel Lilyék mostanában olyan unalmasak, ezért eljöhetnétek velem a Roxmortsba, most hétvégén.
- Nem tudom, hogy James mit tervez, de én szívesen elmennék – mosolygott. Megőrjített ezzel a mosolyával.
- Jaj, köszönöm! – mondtam és kis híján a nyakába ugrottam, de megfékeztem magamat. Viszont legnagyobb meglepetésemre ő kapott fel és megpörgetett a levegőben. Nevettem és ő is. A kviddics talárjába belekapott a szél, akárcsak a hajába és észveszejtően jól nézett ki. Forróság öntött el, és észrevettem, hogy borostásodik az álla. Elmosolyodtam. Nagyon aranyos volt… a szemébe lógó fekete fürtök, a melegbarna szemek, azok a puha ajkak… Tényleg, vajon tényleg olyan puhák, mint ahogy azt az a sok ribanc elmondja? Megfordult a fejemben, hogy talán… Elkalandoztam, átfontam a karjaimat a nyakán és csak mosolyogtunk egymásra. Még mindig a karjaiban tartott, amikor hirtelen eszembe jutott valami.
- Elárulod végre, hogy ki az a lány?
- Kicsoda?
- Aki tetszik neked…
- Szerintem már tudod – mosolyodott el, és vonakodva, de letett a földre. James ekkor fújta meg a sípját. Sirius sóhajtott, és elindult vissza. Én meg csak álltam ott, ledöbbenve és néztem utána. Akkor már tudom? Mégis mit tudok? Hogy én vagyok az, vagy kicsoda? Ki lehet az?
Másnap reggelre eleredt az eső. Az ég teljesen szürke volt, de nem bántam, mikor kikeltem a puha-meleg ágyamból, mert arra gondoltam, hogy így az egész napot a Három seprűben, vagy a Szárnyas vadkanban töltetjük és vedelhetjük a whiskyt. Lilyvel még tegnap este beszéltem, és nagy nehezen, de megígérte, hogy benéz majd hozzánk délután, de előtte egy kis eligazítót tart azoknak az elsőéveseknek, akik beszóltak neki múltkor. Szegényeket pont ma küldte büntetőmunkára.
Gyorsan felöltöztem, elkészültem és lerohantam reggelizni. Annyit ettem, amennyit csak bírtam, mivel aznap nem volt ebéd, csak vacsora. A diákok az egész szombatot a Roxmortsban tölthették. Na jó, aki éhes volt, az természetesen tudott magának kaját venni, de senki nem volt annyira suttyó, hogy evéssel töltse az idejét.
Siriusék nem voltak lent, valószínűleg még aludtak, mivel a seprűik a klubhelységben, az egyik sarokban hevertek szanaszéjjel. Nem tudom, lehet, hogy fel kellett volna őket ébresztenem, de nem akartam bemászkálni hozzájuk, elvégre mások is voltak a szobájukban. Nem mintha azok nem ismertek volna, például Frank, Peter… de elég kellemetlen lett volna rájuk rontani, hogy: Hé fiúk, takarodjatok fogat mosni, és húzás Roxmortsba! Tudták jól, hogy kilenc órakor Mr. Smith mindenkit ellenőriz, és elenged a faluba, de mindössze csak a fél tízig érkezőket. Ha fél tíz után érünk oda, akkor nem mehetünk le, és aki visszajön valamilyen oknál fogva a faluból, az sem mehet vissza. Esetleg, még ha a gondnokot jókedvében találja az ember, akkor délután háromig érkezőket leengedi, de utána már senkit sem. Ez van, nem tudom, hogy ki találta ki ezt a hülye szabályt, de be kell tartani.
Már kezdtem épp azon törni a fejemet, hogy felmegyek, és rájuk borítok egy vizes törülközőt, amikor befutottak. Már negyed tíz is elmúlt, és szétaggódtam az agyam, hogy ezek mikor másznak elő. Igazából csak Remus és Sirius volt, James lement edzeni a pályára és azt üzente velük, hogy majd Lilyvel együtt, délután beugrik, és nagyon hálás. Pedig én csak annyit mondtam Lilynek, hogy van valami fontos dolog, amiért le kell jönnie délután a Három seprűbe. Nem mondtam meg, hogy James akarja őt látni. Apropó James. Csináltam neki egy vackot a párnámon és megmondtam neki, hogy ott alukáljon szépen, amíg vissza nem jövök. Nem tudom, hogy megértette e, lehet, hogy hülyének nézett, de azért a kekszet azt elfogadta.
- Szia! – köszöntek ásítva. Viszonoztam és elindultam a kapu felé, de csodálkozásomra csak Sirius tartott velem.
- Remus, te…
- Én… Nekem még könyvtárba kell mennem – jelentette ki, és elindult visszafelé a márványlépcsőn.
- Várj! De hiszen, ma szombat… - nyújtottam utána a kezem, de Sirius elkapta a karomat.
- Ne is törődj vele – mondta, és ahogy kiléptünk a nagyajtón mélyen magába, szívta az eső mosta föld, és kövek illatát. A levegő friss volt, érződött rajta a zápor és a szellő kellemesen csiklandozó illata. – Hagyd csak, azt gondolja, hogy folyton csak tanulnia kell, mert elnyomva érzi magát.
- Elnyomva? – kérdeztem, ahogy egymás mellett lépkedtük, összehúzott dzsekikkel, és zsebre tett kezekkel a lejtős domboldalon.
- Igen. Azt hiszi, hogy az elfeledteti vele azt a sok rosszat, hogy tanulásba folytja a bánatát. Mint más az alkoholba vagy másba…
- Szegény… - sóhajtottam. A nap alig látszott, sápadtan fénylett, éppen eltakarta egy felhőgomolyag. Eleredt az eső, még csak szemerkélt, de megszaporáztuk a lépteinket.
- Siessünk! – mondta és elkezdtünk rohanni. Egyre nagyobb jégdarabok kopogtak a fejünkön, és egyre jobban arcomba tapadt a hajam. Az eső hírtelen zuhogni kezdett, és vele együtt jégzápor is. Csurom vizesen, csöpögő ruhában visszarohantunk a suliba, és kettesével vettük a lépcsőfokokat, hogy azalatt a hat perc alatt átöltözzünk, és talárt ragadjunk, hogy vissza tudjunk menni a faluba.
Én gyorsan felcaplattam a hálótermünkbe, míg ő a sajátukéba, és átvettem egy száraz felsőt, egy még szárazabb nadrágot, és megszárítottam a hajamat. Mire végeztem, ő is éppen akkor lépett ki, immáron csontszárazon a termükből és bevágta maga után az ajtót. Megszaporáztuk a lépteinket, egymáshoz nem is szóltunk, csak kimásztunk a portrélyukon, de megtorpantunk, mert Frankkel és Alice-val találtuk szembe magunkat.
- Sajnos lekéstétek. Ne is siessetek, minket sem engedtek ki. Mr. Smith… - Frank fájós oldalára szorította a kezét, és segélykérően Alice-ra nézett.
- Szóval a gondnok azt mondta, hogy aki mégis el akar látogatni a faluba, az próbálkozzon délután három óra körül - azzal Alice, Frank nyakába borult és őrült csókcsatába kezdtek. Elfordultam és vörösödve elhúztam a számat. Megint eszembe jutottak az ajkai…
- Akkor, mit csináljunk addig? Keressük meg Remust? Sakkozzunk? – néztem tanácstalanul Siriusra, aki sötét tekintettel bámult ki az ablakon.
- Nem’tom. – válaszolta, és ledobta magát egy fotelbe. Én a kandallóval szemközti szőnyegre ültem, és tenyerembe támasztottam az arcom. Időközben Frank és Alice elhagyták a klubhelységet, gondolom ők is egy kis magányra, vágytak, így vagy a téli kertbe, vagy a csillagvizsgálóba mentek.
- Felmegyek, lehozom a leckéket. Megcsinálom most, és akkor holnap alhatok délig – mondtam és már éppen álltam fel, de Sirius utánam szólt.
- Nehogymá’ átmenj Lily Evansbe, Lora! – mondta morogván. – Csak nem tanulni akarsz?
- Hát, ha más dolgom úgy sincs…
- Ülj le – mondta és a vele szembeni fotelra mutatott. Vállat vontam és levetettem magamat. Egy darabig kinéztem az ablakon, a borús égre, és valamiféle melegség öntötte el a szívem.
- Szeretem az esőt, és a borús eget is – mondtam. – Ha nem esne ennyire, akkor kimennék szívesen sétálni.
- De ne menj ki – mondta. – Itt bent legalább meleg van – ásított. Hírtelen rám is rám tört az álmosság. Kipislogtam a szememből, de nem kerülte el a tekintetemet, hogy ő majdnem elaludt a széken.
- Menj fel aludni – szólaltam meg végül. – Jót tenne. Sokat gyakoroltatok, rád fér a pihenés.
- És te addig mit csinálsz?
- Elmegyek a télikertbe, vagy megkeresem Remust és megkérem, hogy segítsen a leckémben.
- Más is tud segíteni benne nem? – hirtelen nagyon éber lett. Csak nem rám indult ennyire be?
- Nem tudom. De az is lehet, hogy lemegyek, és beülök egy csésze teára Hagridhoz – az utóbbi időben, sokat beszélgettem a tanár úrral, és nagyon kedves volt, többször meghívott teára. Mesélt a titkos küldetéseiről, a múltjáról, meg hogy jóban van James Potterrel és a szüleivel.
- Ahogy gondolod – ásított és elindult felfelé a hálótermükbe.
- Várj! – szóltam utána, és felrohantam a lépcsőn. Azt hitte, hogy felé indulok, de a mi hálótermünk ajtaját téptem fel, elrántottam a függönyt az ágyamnál, és döbbenten láttam, hogy James eltűnt.
- ÁÁÁ! – kiáltottam, mire Sirius az ajtóban termett. A varázslat ennél tovább nem engedte. Ez így volt jó, fiúknak tilos a belépés! – Hol a jó életbe vagy te hülye patkány?!
- Eltűnt?
- Aha - azzal letérdeltem, és félig bemásztam az ágyam alá. Megtaláltam ugyan a keksz darabokat, meg egy-két rágásnyomot a papucsomon, de James sehol sem volt.
- Segítsek? – kérdezte hírtelen mögöttem. Gyorsan kihúztam a fejemet az ágy alól és letöröltem a port az arcomról.
- Nem fontos. Menj csak nyugodtan aludni. Sokszor eltűnt már – valójában eddig csak egyszer, de akkor is csak pár percre. És nem rémültem meg ennyire.
- Jól van. Ha baj van, csak szólj. Odaát leszek – azzal sarkon fordult és kiballagott a szobából.
De eldöntöttem, hogy nem szólok neki. Nem fogom ilyen kis semmiségekkel felverni.
Egy darabig még kotorásztam a bőröndömben, hátha oda bújt be, de aztán feladtam, és arra gondoltam, hogy bárhol lehet, az egész kastélyt át kéne érte kutatni, ha csak nem szökött ki a szabadba, amikor monoton kaparászásra és rágcsálásra lettem figyelmes. Felültem az ágyamon és füleltem. A hang, valahonnan Johanna ruhakupaca alól jött. Gyorsan odafordultam és elkezdtem dobálnia ruhadarabokat, és voila: James ott volt egy top felső alatt és… JOHANNA KEDVENC PÁR CIPŐJÉT RÁGTA SZÉT!
- SIRIUS! – kiabáltam el magamat. Vártam, hogy jöjjön, de nem jött. Nem hallottam semmilyen arra utaló hangot, hogy hallotta volna, mit mondtam, így elindultam, hogy felébresszem és megkérjem rá, most igazán szükségem lenne segítségre, elvégre, ha Johanna rájön, hogy James mit tett, biztosan egy életre megutálna. Amúgy sincsen valami jó viszonyban a patkányommal hát, még ha erről tudomást szerezne.
- Sirius? – szóltam, és kinyitottam a hálótermük ajtaját. James ott lapított a zsebemben. Sután megpaskolta az orrával a tenyeremet, de mérges voltam rá. Na jó, csak kicsit.
Döbbenetemre senki sem volt a hálóteremben. Sirius azt mondta, hogy ha jól emlékszem, akkor itt lesz. Vagy most akkor nem? Hova mehetett?
Estére borzalmasabb lett a helyzetem. Sorolom:
1. Nem tudtam lemenni Roxmortsba. Ami azt jelenti, hogy egy hónapot megint várhatok a whiskyre, ha csak le nem smárolom Siriust. Akkor szerezne nekem, sőt…
2. Johanna észrevette a törött cipősarkát, és az óta nem szól hozzám. Pedig egy egyszerű Reparoval vissza lehetne forrasztani. Azt hiszem, bár nekem nem sikerült… de ha esetleg egy tanártól…
3. Azóta Lily sem szól hozzám.
4. Azóta Sirius sem került elő.
5. Szakad az eső.
6. Hagrid elrontotta a teáját. Elfelejtett bele cukrot tenni.
7. Megtudtam tőle, hogy a következő órán a bundiummal fogunk foglalkozni.
8. James és Remus folyton engem nyaggat, hogy hol van Sirius.
9. És végül: Jamest el kell tüntetnem, vagy pedig én lépek a szobánkból.
Romba dőlt az életem, én meg végignézhetem, mi történt én nem értem, hisz céljaimat már elértem… persze, ha nekem az a célom, hogy hogyan tudom tönkre tenni a saját és a körülöttem élők életét. Ez járt a fejemben egész este, miközben a kihalt folyosókat róttam, Jamesszel a láthatatlanná tévő köpenye alatt, és Sirius után kajtattam. Végül meglett. Épp a konyhába vezető folyosón lépkedtünk, amikor Sirius kiugrott a falból. De szó szerint, mivel, éppen az egyik titkos átjárót használta. Elmondta, hogy nem bírt aludni, és engem nem akart zavarni, így lement egyedül a Mézesfalás pincéjébe. Temérdek édességgel tért vissza, és mi úgy döntöttünk, hogy keresünk egy tantermet, beülünk, és megesszük a maradékot. Útközben találkoztunk Remussal, aki éppen minket keresett, így mind a négyen beültünk a Bűbájtanterembe és neki láttunk átrágni magunkat az édességkupacon.
- Na és, mi lett Johanna cipőjével? – kérdezte hírtelen Sirius, szájában egy fél csoki békával.
- Jaj ne is kérdezd! Nem tudtam vele mit csinálni, és rájött. Kiverte a balhét, James és Remus ott voltak, hallották hogy ordított. Azt mondta, hogy vagy Jamest viszem el valahova, azt se bánja, ha megfojtom, vagy pedig én lépek le. Ezek után Lily is csak a hátát mutatta nekem, én meg mondtam, hogy akkor köszönöm, nem kérek belőlük.
- Na és, ezek után mit fogsz csinálni? Mert hogy, nincsen ahhoz joguk, hogy kirakjanak a hálótermetekből – hadarta Remus.
- De ne felejtsd el, hogy prefektusok mind ketten. És ott van Alice, őt nem nagyon érdekli más, csak Frank - mondtam bosszúsan, és számba vettem egy vér ízű nyalókát. Hihetetlen, de tényleg vér íze volt. Valami förtelmes volt, de meg akartam enni.
- Te meg azt ne, hogy én is az vagyok, és ha akarod, akkor…
- Nem, nem kösz majd megoldom.
- Én jobbat tudok. Gyere át hozzánk. – mondta hírtelen James. Sirius elvigyorodott, Remus pedig összeráncolta a homlokát.
- Szó sem lehet róla – tiltakoztam, mire lehervadt a vigyor az arcukról.
- Egyébként meg, meg sem engednék. Ahhoz, hogy átvackolj máshova, ahhoz engedélyt kell kérni a házvezető tanártól. És nem hinném, hogy McGalagonyt bármi ilyesmire rá lehetne venni – mondta Remus. Igaza volt, és amúgy is, féltem volna átmenni hozzájuk.
- A Roxfort történetében egyszer nem volt olyan, hogy fiúk-lányok közösen aludtak volna – folytatta. – Arról nem is beszélve, hogyha rájönnek, márpedig hamar ki fog tudódni a dolog, akkor még ki is rakhatnak minket innen.
- Igaza van – mondtam. – Majd alszok a nappaliban, vagy átmegyek az alsósokhoz.
- És ha nekünk adnád arra az időre Jamest? Mi biztosan vigyáznánk rá… legalábbis Peter, ő maga is egy patkány – kuncogott James.
- Lehet róla szó… - vontam föl a szemöldököm. – De semmi kedvem velük együtt lenni – hátra simítottam a hajamat, és majdnem köptem egyet. Rosszul éreztem magamat. Éreztem, hogy elfogyott a nyalóka, és már csak a pálcát szopogatom.
- Jesszus! – kiáltott fel hírtelen Sirius. – Ez megevett egy vér ízűt!
- Télleg? – ugrott fel James. Remus majdnem elokádta magát.
- És akkor mi van? – kérdeztem ijedten.
- Egyetlen egy embert sem ismerek, aki meg bírt enni egy ilyen undormányt! – vigyorodott el Sirius. – Nahát, milyen meglepetésekkel rukkolsz még elő, Braeker? – vágtam egy grimaszt, miközben a hányingeremmel küszködtem, ők meg a hasukat fogva röhögtek.
- Mennünk kéne – köszörülte meg a torkát Remus. – Fél tíz, mindjárt feltűnik Smith és az átkozott kutya.
- Rendben – összepakoltunk, azután bebújtunk a köpeny alá, és elhúztuk a csíkot. Útközben berohantam a mosdóba és ittam egy kis vizet, mert undorító volt a számban a vér íze. Komolyan úgy éreztem magamat, mint egy vámpír, akit most szalajtottak Romániából.