VI. Fejezet: Nancy Francy

Beköszöntött az október és ez azt jelentette, hogy hamarosan itt a születésnapom. A park fái elkezdtek kopaszodni, ám némelyik még mindig vígan zöldellt. Hagrid kunyhója mellett az ágyásokban már elkezdtek nőni és gömbölyödni a Halloweenra termesztett tökök. A varjak egyre jobban elszaporodtak a környéken, és a Legendás Lények Gondozása óra fele azzal telt, hogy Hagrid egy seprűvel próbálta őket elkergetni a tökök körül. A tó vize egyre hidegebb lett, a polip eltűnt, nem sokat láttam, ám még így is rengetegszer bukkant fel, éppen akkor, mikor a legkevésbé sem számította a társaságára. A Tiltott rengeteg felől baljós szelek fújtak, és éjszakánként farkas üvöltést is hallottam. Ilyenkor általában Remusra gondoltam, és arra, hogy hamarosan megint itt a telihold, és megint egy egész napot tölthet azzal, hogy a gyengélkedőn gyengélkedik.
Eredetileg úgy volt, hogy Lily és Johanna meglepnek valamivel, annak alkalmából, hogy elindulok a nagykorúvá válás rögös lejtőjén, de ezek után nem számíthatok rájuk. Egyébként Johanna semmi megbánást nem mutatott, sőt, még jobban felhúzta az orrát, és nem egyszer hallottam, hogy zokon vette, hogy lekurváztam. Én is megsértődtem volna, de elegem lett abból, hogy valakinek képzeli magát. Hát menjen el, és szüljön sündisznót! Ennyit erről. Azóta Hagridnál sem igen voltam, levelet írt, és csak annyit, hogy eltemette Jamest. Így már egyetlen Jamesem maradt, de vele sem sokat kommunikáltam. Nagyjából azzal töltötte az idejét, hogy Lilynek könyörgött randiért, és Siriusszal ijesztgették az alsósokat. Félig átalakulva, kiugráltak a sarkokból és átkokat szórtak szegényekre, meg persze Pipogyuszra. De ő, ez esetben megérdemelte. Nem tudom miért, nekem sohasem ártott igazán, de ő az a fajta volt, akit nagyon könnyen lehetett cseszegetni és jól is jött, olyakor-olyakor, ha az embernek volt valami problémája. Csak elővette Pitont és, bumm! Máris elszállt a feszültség. De én még sohasem használtam marionett bábúnak a feszültségem levezetésére. Ha ideges voltam, vagy November raint dúdolgattam, vagy elszöktem a világ elől. Csak, sajnos mindig rám találtak. Legtöbbet a téli kertbe mászkáltam, legfőképpen akkor voltam ott, ha nyugalomra vágytam, és ha Alice és Frank véletlenül nem ott falták egymást. Egyszerűen meguntam, hogy mindig beléjük ütköztem, amikor egymagam járkáltam. És azt is meguntam, hogy folyton megmondták, szinte mindenki, hogy Lora, légy jó kislány és csináld ezt, csináld azt. Folyton mindenki irányítgatni akart, és parancsolgatni nekem.
Arról nem is beszélve, hogy romlottak a jegyeim, pedig délutánonként, egészen estig, sőt volt, mikor éjféltájban is dogákat írtam és a leckéket oldottam meg. Most jelenleg, épp hogy megvoltak E-jeim, és egy-két V-m. Azok is csak Legendás Lények Gondozásából és Sötét varázslatok kivédéséből. James és Sirius meg is jegyezték, hogy Sötét varázslatok kivédéséből hogyan kaphatok V-t, mikor eddig kábé annyira jó voltam, mint ők. És ők K-k voltak, vagyis kitűnők. De elment az életkedvem. Nem is az, hogy hiányoztak Lilyék, de minden összejött, James halála, ez a melankólia, ami felhőként takarja el az arcom, és nehezedik a szememre. Ja és igen, arról nem is beszélve, hogy folyton elalszok órákon, és azért mert sokáig vagyok fent. Eldöntöttem, hogy nem leszek ilyen „szorgalmas”, mert azért kapok mindig hitvány meg troll osztályzatokat, mert alszok órán. Szerencsére hátul ülök, nem nagyon veszik észre, de ha felelésre kerül a sor, akkor valahogy… mindig kiszúrnak velem. Arról nem is beszélve, hogy Sirius elkezdett kacsintgatni egy hugrabbugos lány felé, akit Nancy Francynek hívtak. A csaj borzas szőke hajú volt, türkiz szemekkel, és vékony derékkel. Nem mintha nekem nem lett volna vékony a derekam, de a csaj valahogy tökéletes volt. Mellei is nagyok voltak, bár szerintem én sem panaszkodhattam, de azért, kicsit belegondoltam abba, hogy hamarosan, ha ezek összejönnek, akkor én egyedül leszek. Na jó, talán ott lesz a kis patkány Peter de semmi több. Sajnos a csajnak is bejött Sirius, és rengeteget láttam őket együtt. James meg is jegyezte, hogy milyen jó csaj, Sirius meg csak vigyorgott. Úgy megütöttem volna, de helyette tanultam. Mostanában nem is nagyon beszéltünk.
Persze voltak olyan órák is, amikor tök nyugis volt minden, mondjuk Mágiatörin. Na, ott tök nyugodtan tudtunk levelezni, és egyszerre többen is.
James: Mondjatok valamit!
Sirius: Remus!
Remus: Hagyjatok békén.
Lora: Mért?
Remus: legalább hadd figyeljek én. Addig sem kell nektek jegyzetelnetek.
James: Ez igaz.
Sirius: jaja.
Lora: Akkor hagyjuk.
Remus: Hagyjatok! (azzal visszadobta, és tökre próbált olyan fejet vágni, mint akit érdekel ez a maszlag)
Sirius: Téma?
Lora: öh…
James: hát…
Sirius: Remek, ennél többre nem is számítottam tőletek.
Lora: Én tudok. Mi van Nancyvel, Sirius?
James: Ja, mi van a csajjal?
Sirius: Azt beszéltük meg, hogy következő roxmortsi látogatáskor együtt megyünk. Beülünk majd inni vagy nem tudom.
James: Na, ez jó!
Lora: Ja, remek.
Sirius: Nem tűnsz valami lelkesnek…
James: Ja, ki, én?
Lora: Én?
Sirius: Igen.
James: Én?
Sirius: Nem te seggfej, hanem LORA!
Lora: Elment a kedvem, inkább figyelek. Kiszállok.
James: Szia!
Sirius: Most mi a bajod? Lily Evans akarsz lenni?
Lora: Nem. Figyelni akarok.
James: Hé, szakadj le Evansról!
Sirius&Lora: KUSS! (MEGJEGYZÉS: James felhúzta az orrát, és jobbnak látta, ha Remuson tölti ki az agresszióját. Következmény: Remus elnémította, így rajtunk kívül mindenki szakadt a röhögéstől, ahogy a némán tátogó James Pottert figyelték. Ennél rosszabb, égett Lily előtt…
Sirius: Mióta figyelsz te mágiatörin?
Lora: Ideje. Na csá!
Azzal visszadobtam a levelet, és ledőltem a padra. A változatosság kedvéért megint elnyomott az álom.
Az ebédszünetben úgy döntöttem, hogy felmegyek a hálótermünkbe, és rendet rakok a ládámban. Nem voltam éhes, és nem akartam azt nézni, hogy Sirius és az a csaj egymásra kacsintgatnak, miközben James Lilynek könyörög. Így jobbnak láttam elhúzni a csíkot, és megkímélni magamat a tettek mellékhatásai alól.
Igazából nem is volt annyira nagy rendetlenség a bőröndben, csak a ruhák voltak összegyűrve és a könyveim össze-vissza belehajigálva. Úgy döntöttem, hogy kipakolom őket, hiszen volt még jó háromnegyed órám, a következő óránkig, ami Legendás Lények Gondozása lesz.
Miközben a bőröndben turkáltam, szinte már teljesen kipakoltam, és nem hittem, hogy találok benne valami érdekeset, de a kezem mégis megakadt egy puha bőrkötéses könyvben. Kíváncsian kivettem, ránéztem, azután elmosolyodtam és magamhoz szorítottam. Még nagyszüleitől kaptam nyár elején, és teljesen el voltam keseredve, hogy ott hagytam náluk.
Végighúztam a mutató újamat az aranyozott, cikornyás feliraton, és megnyomkodtam a bőrkötést, azután kinyitottam és belelapoztam. Nem hittem volna, hogy valaha klasszikus világirodalmat fogok olvasni, olyat, amit ebben a varázslóvilágban nem sokan ismernek. Ne gondoltam volna, hogy egyszer Shakespeare-t fogok olvasni. Valóban az volt a könyv címe, csak hát, nem egyetlen egy műve volt benne, hanem a legszebbek, a legkedvesebbek. Kedvencem a Szentivánéji álom, és a Rómeó és Júlia volt. De ezen kívül volt még benne Hamlet, Lear király, Vízkereszt, vagy amit akartok, Szonettek, A két veronai nemes, és a VIII. Henrik. Na jó, mondjuk az egy kicsit erős, de átrágtam magamat rajta.
Örültem, hogy megtaláltam, és büszke voltam magamra, hogy volt annyi eszem, és eltettem. Már csak egy dolog hiányzott, és az a zene volt. Ha zenét hallgattam, akkor teljesen megnyugodtam. Nem volt valami csodás hangom, így csak akkor énekeltem, mikor senki nem hallotta. Vagyis csak James, de mivel ő már nincs, így magam voltam.
Felocsúdtam, és talpra ugrottam. Tíz percem volt még, hogy leérjek a parkba Hagridhoz, és előtte még beszélni is akartam vele. Ő legalább meghallgatott. Így hát gyorsan magamhoz vettem a Szörnyek Szörnyű könyvét, és lerohantam, mindent úgy széthajigálva, ahogy volt. Na jó, a könyvet a matracom alá dugtam, gondoltam, hogy ott senki nem fog kutakodni, már amennyire ismerem Lilyéket, erre még nem volt példa.
- Szia Hagrid! – rohantam előre a nedves pázsiton. Közben a könyvem azon mesterkedett, hogy leharapja a kis újamat.
- Szervusz Lora. Hogy vagy? Régen láttalak. – mosolyodott el.
- Hát jól, köszönöm. – tényleg jól éreztem magamat, mióta megtaláltam azt a könyvet. – És te?
- Ma egészen különleges lényt fogok nektek bemutatni. Na várj, megsúgom, de ne mondd el senkinek, megígéred? – kérdezet vigyorogva. Én bólintottam.
- Igen. – azt reméltem, hogy valami Knazle féle lesz, de eltátottam a számat, mikor megtudtam hogy mi lesz az. – Thesztrálok?
- Ne kiabálj, csss! – intett le, én meg körül néztem. Senki nem volt még a közelben.
- Bocsánat, de…
- Igazából nem szabadna ilyennel foglalkoznunk órán, mert veszélyesek, de az iskolának egy egész ménese van, így gondoltam, hogy… megkérdeztem Dumbledore professzort, és ő nem ellenezte. Szóval azt gondoltam, mivel már nagyobbak vagytok…
- Ez remek ötlet. Bízom benne, hogy érdekes és izgalmas óra lesz. – Nevetettem rá, azután, megfordultam ő meg intette, hogy menjek, mert a többiek már a lankás domboldalon közeledtek felénk.
Aztán eszembe jutott, hogy ma a Hugrabuggal vagyunk. Felnyögtem, és gyorsan előre siettem, a Tiltott rengeteg egy kijelölt részére, ahol már egy csapat griffendéles lány ácsorgott, sajnálatomra köztük ott volt pont az a kettő, a kiknek a társaságára nem igazán vágytam. Először csodálkozva néztem őket, azután rájöttem, hogy McGalagony professzor küldte őket ide órára, hogy mérjék fel, hogy Hagrid milyen szinten tarja nekünk az órát. Szóval igazoltan hiányoztak. Reménykedtem benne, hogy nem fognak Hagriddal kiszúrni, de sajnos, mint prefektusok, nyugodtan megtehették volna. Nem fogom engedni, hogy keresztbe tegyenek neki. Igaz, nem panaszkodhattam, nem nagyon szóltak hozzám, szóval nem kellett attól tartanom, hogy belém kötnek. Johanna mostanában békén hagyott, nem piszkált, Lilynek meg nem jutott eszébe semmi, amivel bosszanthatott volna, így le voltak rólam akadva, egy időre. Persze nem volt ajánlatos körülöttük kódorognom, mivel mind ketten prefektusok voltak, és ha olyan kedvükben találom őket, akkor lehet, hogy pontlevonást kap a házunk. Kitudja, hogy mit találnak ki, hogy megtehessék, és szerintem biztosan elégedettek lennének, ha elkaphatnának valami kihágásért, és büntetőmunkára küldhetnének.
Miközben ezen törtem a fejemet, megérkezett Remus, és Peter. A másik kettő nem volt velük. Valószínűleg más elfoglaltságot találtak maguknak.
- Csatlakozhatunk? – léptek oda hozzám.
- Persze – mondtam. Így hárman folytattuk tovább az utat a karámig.
- - Biztosan nagyon érdekesek lesznek – mondtam. Én tudtam, ők nem. Bebebe!
- Sziasztok! – lépett oda hozzánk James. Sirius még mindig nem volt vele. Valószínűleg észrevette, hogy Remusszal idióta képet vágunk ezért hozzá tette. – Ja, Sirius Nancyvel van. Azt mondta, hogy hamarosan jön.
- Jól van – sóhajtott Remus. – Csak próbáljon meg pontos lenni. – Haha, Sirius és a pontosság!
- Te Peter… - hajolt le hozzá James. – Mi lenne, ha kiszállnál az orrodból?
- Heh? – kérdezte Peter. – Ja… persze, máris! – gyorsan kihúzta az úját, én meg elfordultam, nem akartam látni mit talált.
- De guszta! – fintorgott James. – Legalább akkor ne belém töröld, hallod!
- Azonnal, bocs! – Peter olyan volt, mint egy kis másodtiszt. James meg a parancsnok. Osztották itt együtt az észt, olyan lelkesítő volt hallgatni, ahogy egymás fikázásával vannak elfoglalva. Aztán hírtelen Siriust is ide ette a nyavalya.
- Sziasztok! – lépett oda hozzám és belevigyorgott a képembe. Meghökkent arcot vágtam, visszaköszöntem és odaléptem a kerítéshez. Neki támaszkodtam, és karba tettem a kezemet. Nézett egy darabig, azután Jameshez hajolt, és súgott neki valamit. A szemem sarkából James arcát figyeltem. Elkomorodott és felvonta a szemöldökét, majd válaszolt Siriusnak és vállat vont. Azután egymásra néztek, és mind a ketten elvigyorodtak. Észrevették, hogy arra nézek, és mind ketten vágtak egy fintort, azután rám nevettek. Megforgattam a szememet, és próbáltam nem tudomást venni róluk.
- Te Lora… - szólt hírtelen Sirius. – Mi a bajod mostanában? Eléggé szótlan vagy, és kedvetlen. – ezt úgy mondta, mintha újdonság lenne tőlem. Régóta ilyen voltam. Utáltam rosszban lenni valakivel, és még jobban utáltam a konfliktus helyzeteket, meg mikor két fontos dolog között kellett döntenem. Végül arra jutottam, hogy:
- Semmi bajom. Ti nem szóltok hozzám. – Láttam a meghökkent arcát, de nem akartam róla tudomást venni. Készült arra, hogy közbe szóljon, de felcsendült egy ismerős hang a közelben.
- Figyelem! - lépett ki az egyik fa mögül Hagrid. Hálás voltam neki az időzítésért, megkímélt a további faggatózástól. Széles karmozdulattal rábökött a karámra. Volt, akik értetlenül pislogtak, én viszont megláttam a thesztrált, amire rámutatott. Az éppen az imént ereszkedett le, és egy véres, széttépett dög lógott a pofájában. Remus is észrevette, és nem vágott csodálkozó arcot. Valószínűleg már megszokta a látványt, és valami emésztette is, mivel elkomorodott az arca. Siriusszal is ez történt. Hát igen édesapa sajnos halott, halott…
- Ezek itt… na ki tudja, hogy mik ezek? – nézett körbe Hagrid. Lilynek lendült fel a keze elsőként.
- Thesztrálok! – kiáltotta el magát. Hülye stréber lotyó! Ő nem azért jött, hogy jelentést készítsen a professzornak? Akkor meg mit szól bele mindenbe? Mérges voltam és nem bírtam a thesztrálra figyelni. Ahogy a messzeségbe kémleltem, észrevettem hogy valami elsuhant a szomszédos facsoport mellett. Mire odakaptam a fejemet, addigra teljesen eltűnt. Mivel senki sem figyelt rám, így úgy döntöttem, hogy utána megyek, megnézem, hogy mi lehet az. Elindultam az erdő szélén, egyre távolabb a kastélytól és a karámtól. Jó tíz perce menetelhettem, amikor megint szembe tűnt az a valami. Kökény és galagonya bokrok sziluettje rajzolódott ki a délutáni verőfényben. Megzörrent az avar, egerek rohangáltak mindenfele. A csupasz, kopasz faágakról itt-ott keresztespókok csüngtek. Megálltam, vártam, hátha újra feltűnik, aztán megpillantottam megint azt a fényes, gyorsan suhanó valamit a fák között. Nem hittem merre megy. Természetesen befele, be a rengetegbe. Megfontolandó.
1. Bemegyek, és megtalálom és kitalálok.
2. Bemegyek, és megtalálom, de nem találok ki.
3. Bemegyek, és nem találom meg, de kitalálok.
4. Bemegyek, és nem találom, meg és nem találok ki.
5. Vagy bemegyek és megtalálom és lehet, hogy egy őrült szatír és megerőszakol.
6. Vagy nem megyek be.
Bíztam, hogy az 1-es pont alapján fog történni minden, így nagy levegőt vettem és elindultam. Éppen egy szederbokor mellett haladtam el, mikor éreztem, hogy egy kéz érinti meg a vállamat. Kivételesen nem ordítottam, hanem ütöttem. Azután pálcát rántottam és:
- Obstucko! – viszont ő ordított. Nekirepült egy fának, azután nyekkent, és nem mozdult többet.
Szám elé tettem a kezemet, mikor megláttam, hogy ki az. Az a Nancy csaj feküdt ott a fa tövében. Megkönnyebbültem, mikor megmozdította a kezét, és lassacskán magához tért. Felült, én meg leguggoltam hozzá, és leporoltam. Kiszedegettem a hajából a leveleket, és a gallyakat.
- Bocsánatot kérek! – mondtam gyorsan, mikor sikerült teljesen kinyitnia a szemét.
- Én is, hogy megijesztettelek. Láttam, hogy elindultál. – Felállt. – És gondoltam, utánad jövök, mert veszélyes dolog egyedül mászkálni a rengetegben, még nappal is.
- Pedig láttam valamit, azért indultam el, hogy megnézzem, mi lehet az – mondtam. Egész szimpatikus csajnak tűnt. Még lehet, hogy a végén megbarátkozom a gondolattal, hogy ezentúl el kell viselnem őt a köreinkben.
Visszafele menet, egészen szóba elegyedtünk.
- Na és, mond csak, szereted a kviddicset? – kérdeztem, miután megtárgyaltuk, hogy a Legendás Lények Gondozásánál még az asztronómia és az SVK a legjobb.
- Hát nem igazán ismerem, bár Sirius mesélt róla pár dolgot. De, eddig nem nagyon tetszik… - hát ez buggyant. A kviddicsnél talán még a foci jobb. Abszolút német drukker vagyok. Bayern München! Az a király! Na jó, egy kis olasz foci, egy kis AS Roma, de semmi több.
- Apropó, hogy álltok? – kérdeztem. Nem bírtam visszafogni magamat. Elmosolyodott, és elpirult.
- Hát… barátnőim szerint nagyon összeillünk – kuncogott. – Tegnap majdnem megcsókolt. – De csak majdnem, szal nem éljed bele magadat túlzottan! Éreztem, hogy az én arcom is ég, de ez nem a miatt volt, hogy ez itt mit pofázik. Egyre jobban elborította valamiféle köd az agyamat, nem bírtam odafigyelni rá.
- És, hogy ismerkedtetek meg? – sikerült kitisztulnia némiképp a tudatomnak, ám mégis még egy kicsit magamban fortyogtam.
- Egyszer kimentem kviddics edzésre. Még tavaly áprilisban, akkor sérültél te meg, emlékszem, csúnyán eltörted a lábadat. – Igen, én is emlékeztem. Aznap ragyogó idő volt, és üde levegő, kellemes északi szellő, ami a tenger sós, nedves illatát szállította. Mikor seprűre ültem és felemelkedtem, végre szabad lehettem. De csak egy ideig. Az egyik csaj, akkor még nem Amanda volt a terelőnk, hanem valami Ana, vagy ki, és eléggé sután bánt az ütővel. Repülni sem nagyon tudott szegényke, én meg éppen el voltam foglalva azzal, hogy a kvaffot megpróbáljam hárítani, hogy ne dobjanak gólt, amikor az egyik gurkó neki csapódott a bal combomnak, én meg leestem a seprűről. Megúsztam volna ennyivel is, de a törés akkor történt, mikor földet értem. – És akkor mikor mindenki azon volt, hogy minél hamarabb a gyengélkedőre szállítson, én is lementem a lelátóról, és segíteni akartam, de Sirius nem engedte, maga akart boldogulni. – Na igen, tipikus önfejű, idióta. - Aztán elkezdtünk beszélgetni és nagyjából ennyi volt.
- Aha… ez remek. – Tényleg nagyon örültem. Szóval, akkor már ismerik egymást tavalyról, remek, remek. De ez a csaj egy lúzer. Hiszen az előbb azt mondta, hogy nem bírja a kviddicset, akkor meg minek jött le? Lefogadom, hogy csak azért, amiért a többi is. Hogy megbámulhassák a nagy James Potter - Sirius Black párost.
- És, és már szeptember óta beszélgetünk, meg minden, szóval… - Hírtelen megvilágosodott valami. Nem csak az, hogy ez a csaj fossa a szót, hanem az is, hogy akkor Sirius erről a csajról beszélt, amikor azt mondta, hogy a mi évfolyamunk, és hogy ismerem e? Hát ő sem tudta, és eddig fogalmam sem volt, hogy van itt a Roxfortban ilyen nevű csaj is. És, mikor megkérdeztem, hogy ki az a csaj, akkor azért mondhatta azt, hogy szerinte már tudom, mert azt hitte, hogy a fülembe jutott már annak a híre, hogy ezek ketten itt kavarnak. Aha, hírtelen mindent megértettem! Nem, valamit mégsem. Akkor mi volt az a duma a prefektusiba menet? Az a: ha te nem adsz, én adok, de az nem az lesz, duma? Valószínűleg csak hülyített. Kitelik tőle, minden lánnyal ezt csinálja. Meg akarja mutatni, hogy érte mennyire döglenek a nők! Hát majd én megmutatok, hogy mennyire döglenek, de azok nem a nők lesznek… Nem, nem ők…
Az agyamra visszanehezedett az a köd, és elkezdett egy ér lüktetni a nyakamon. Pedig először még azt hittem, hogy ez a csaj szimpi lesz. Hát csalódtam, de bocs, nem vagyok az a barátkozó típus, főleg az ilyen cicababákra nem vagyok vevő.
Időközben visszaértünk, és ő még mindig magyarázott valamit, de nem bírtam se arra, se pedig Hagrid mondandójára figyelni, mert más kötötte le a figyelmemet. Mondjuk úgy, hogy a bosszú. Eszembe jutott, hogy Sirius hogy vigyorgott rám. És vagy ezerféle módszere annak, hogy hogyan törölhetném le ezt a vigyort arról a hülye fejéről.