X. Fejezet: Béke, béka…

Még aznap este eldöntöttem, hogy megkeresem Josht. Mindenhova mentem, de sehol sem láttam, sem őt, sem a húgát, Dildrát. Eldöntöttem, hogy amint lesz egy szabad percem, másnap azonnal utánuk érdeklődöm. Úgy emlékszem, hogy Josh valamit mondani akart még nekem, de én leráztam, hogy ahhoz a bénasághoz rohanjak. Hihetetlen, hogy akkor, és ott, akkor is csak Sirius után rohangáltam. Esküszöm, olyan voltam, mint egy kis nyalizós pincsikutya. Undorító… Épp bent ücsörögtem a sötét hálóteremben, mikor kinyílt a szobaajtó és két lány lépett be rajta. Varázsütésre meggyújtották a gyertyákat, és a lámpásokat, és bevágták maguk után az ajtót. Lily megpördült a tengelye körül és elkerekedett szemekkel meredt bele a képembe. Valószínűleg észrevette, hogy milyen fásult vagyok. De nem csak ő volt így ezzel, hanem Johanna is. Attól, hogy a tenyerembe támasztottam az államat és a padlót bámultam, láttam, hogy hogyan néznek, és hogy mit csinálnak.
- Neked meg mi bajod? – kérdezte váratlanul a csöndben Johanna. Őszintén, meglepett a kedvessége.
- Semmi különös…
- Tudtad, hogy Sirius téged szapul lent? – kérdezte Lily és letelepedett a jobb oldalamra. Johanna félve méregetett, én meg elmosolyodtam és mondtam neki, hogy nyugodtan leülhet, nem fogom szétverni.
- Sejtettem… - Igaz, hallottam odalent a hangzavart, de azt hittem, megint a kicsiket buzerálják.
- Megátkoztad? Mi történt köztetek? Meséld már el. – Johanna megint a régi volt. Felsóhajtottam.
- Igen meg. Egy idióta. Az egész az új srác érkezésekor kezdődött. – Kérdőn egymásra néztek, majd rám. – Mi az, titeket is átbasztak?
- Hát… nem - mondta elgondolkodva Johanna. – Bár, megtehették volna, de nem… Josh és Dildra, olyan hírtelen távoztak, ma délelőtt, az egész iskola szeme látta, amilyen hírtelen jöttek. – Ez eléggé abszurdnak tűnt. Sőt mi több, hihetetlennek.
- De miért mentek el? – Lily vállat vont.
- Senki sem tudja. Csak úgy, egyszer csak… Josh állítólag baglyot kapott és sietősen távozniuk kellett. Családi gondok, vagy tudom is én… - Johanna levegőt vett, majd folytatta, amint sikerült az értékes tápanyagot a tüdeje mélyére szívnia. – A húga elég szótlan volt ez alatt az egy hét alatt, és eléggé zárkózott is.
- Igen, Melani mesélte, Josh pedig eléggé rémisztő – fejeztem be.
- Annyi szent, furcsa egy páros volt. És milyen érdekes, hogy eddig körülbelül négy mágusiskolában történt ugyanez…
- Micsoda? – kaptam föl a fejemet.
- Az, hogy csupán pár napig tartózkodtak ott, azután úgy mentek el, mintha csak ideiglenesen költöztek volna be.
- Dumbledore hosszú távú tartózkodást említett, nem? – szögeztem le a kérdést.
- Valami olyasmit, de a mai vacsorán majd csak említ valamit. Jut eszembe… - pattant föl Lily. – Majd vacsi után folyatjuk, most menjünk, mert…
- Éhen halok! – Ugrott fel Johanna, és már lépett volna oda az ajtóhoz, mikor megakadt a keze a kilincsen és repkedő sötétszőke hajával felém fordult. – Figyelj… én…
- Ne, ne mondd! Sajnálom az utóbbi kemény egy hónapot, és azt hogy lekurváztalak. Nagy volt a nyomás, és… - Próbáltam mentegetőzni.
- Nem haragszom – mondta és elém lépett. Belenéztem a csillogó barna szemekbe és könnyeket pillantottam meg benne.
- Én is sajnálom, hogy olyan rideg voltam veled – mondta gyorsan Lily.
- Semmi baj – mondtam. - Akkor szent a béke?
- Béke, béka… minden szent! – kiáltottuk egyszerre. Ezt még mi találtuk ki elsőéves korunkban, mikor folyton veszekedtünk. Általában valamelyikünk elkiáltotta magát, és akkor a többiek azonnal kibékültek. Elnevettük magunkat és mind a hárman egymás nyakába borultunk. Aki látott volna minket, az biztosan csak annyit fogott volna fel a dologból, hogy egy vörös, egy szőke és egy barna csaj egymást palacsintává lapítja, és sírva-nevetve ugrál a másik nyakába. Ami azt illeti, arra rebbentünk szét, hogy nyílt a hálóterem ajtaja és megpillantottuk benne Alice sötétbarna hajzuhatagát, meg a sápadt, szinte hófehérnek mondható arcát.
- Csak nem megzavartam valami életbevágóan fontos jelenetet? - kérdezte vigyorogva, mivel a bolond is rájött volna, hogy éppen kibékülni készülünk. Vagy ez esetben már túl vagyunk a békülésen.
- Dehogy, éppen végeztünk. Éhes vagyok! Mint egy… - mondtam hevesen, de egy csendes-nyugodt fiúhang közbe szólt az ajtóból.
- Farkas? – kérdezte vigyorogva Remus Lupin.
- Hogy találtad el? – Léptem oda hozzá és belemosolyogtam döbbent arcába. Hanyagoltam mostanában, egyrészt, amiatt a hülye miatt, másrészt ott volt Josh… de csak volt. – Jössz enni Remus? – kérdeztem kedvesen.
- Hát, ami azt illeti, én éppen a… - Megragadtam a kezét az ürességtől kongó klubhelyiség kijáratánál tátongó portrélyukig ráncigáltam magammal.
- Nagyterembe készültél velünk vacsorázni – mondtam nyomatékosan.
- Ahogy mondod – helyeselt vigyorogva, és hagyta, hogy vezessem. Útközben Lily, és Johanna is utolértek, Alice-t ráncigálva, akinek a nyomában már ott lihegett a hős szerelme: Frank Longbottom. Lily és Johanna jobbnak látta, hogy elengedjék szaporán tiltakozó szobatársnőjük kezét, és hátrahagyják őt kedvese karjaiba, azért hamar utolértek és felzárkóztak, de arra gondosan ügyeltek, hogy Remus, nehogy kitúrják. Nem úgy, mint a bizonyos haverjai, akik, ehm… ha arról volt szó, kevésbé voltak rá tekintettel, csak akkor, ha segítség kellett a leckéjük megírásában.
A vacsora eseménytelenül zajlott, azt leszámítva, hogy Siriussal szemben kellett ülnöm. Izzott körülöttünk a levegő a mágneses kisülések miatt, a tekintetünk is izzott, mikor összetalálkozott. Álltam a pillantását, de nem tudtam elfojtani a bujkáló mosolyt a szám sarkában, amikor a kezére néztem. Vastag kötés takarta a karját, és hozzá még totál bosszús fejet is vágott. Dühösen felvágta a húst, de arra nem figyelt, hogy a rizs össze-vissza röpködött közben. Felnevettem, ő meg elvörösödött. Láttam rajta, hogy ha a kezei közé kapott volna, akkor biztosan… öh, hát nem is tudom, hogy mit tett volna velem. Nem tudom, hogy hogyan érzett még irántam, de szerintem gyűlölt. Végül is, így jobb, úgysem illettünk volna össze.
Arra riadtam föl, hogy Lily a kezével kapkod az arcom előtt. Pislogtam és akkor tűnt csak fel, hogy hülyén vigyorogva meredek vagy már öt egész perce Siriusra. A srác megütközve bámult rám, én meg majdnem elsüllyedtem.
- Jól vagy? – kérdezte Lily. – Figy, jön Dumbi beszéde.
- Persze…
- Kedves diákok! – Állt fel az igazgató. – Bizonyára már áttárgyaltátok vagy ezerszer a délelőtt történteket. Nos, szólnék pár szót azért az ügy érdekében, hogy tisztázzunk számotokra is pár homály fedte dolgot. – Valaki kellemetlenül felhördült a teremben. Lucifer… - Josh Harmett úrfi, és Dildra kisasszonyt, csupán egy hétig fogadhattuk köreinkben, – Még szerencse! (köhögte nyomatékosítva Sirius) – sajnálatos viszont az a tény számomra, hogy ily hamar és sürgetve kellett távozniuk, engem is meglepetésként ért. Tudnotok kell, hogy ezelőtt Josh és Dildra négy mágusiskolába jártak… - Mindenki egyszerre mordult fel, és a hír hullámként terjedt a hallgatóságon. – Jól hallottátok. Sehova nem tudtak igazán beilleszkedni. – Pedig Dildra nagyon aranyos lány volt! (kiáltotta bele a morajba Criss) – Viszont ennek a testvérpárnak eléggé érdekes története van. – Mindenki feszülten hallgatott. – A fiú, egy évvel idősebb a húgánál, szüleiket a háborúban megölték, ezért árvaházba kényszerültek. - Josh azt mondta, hogy az édesapja és az édesanyja él. Bevillant valami. Egy szóval sem említett semmit a szüleiről, csupán annyit, hogy varázsló az apja. Nem tudhattam, éreznem kellett volna.
Lényegében azt mondta el, hogy borzalmas gyermekkoruk volt Harmettéknek, és hogy sehova sem tudtak igazán beilleszkedni. Volt mikor esős napokon szegények az utcákon bujdostak, és élelmet, meg pénzt próbáltak lopni. Dildra még mostanáig is nehezen dolgozza fel a borzalmakat, viszont Josh, ő egy erős egyéniség. Kicsordultak a könnyeim, ahogy Dumbledore elmondta mindezt. Josh… hiányzol! Én tehetek arról, hogy elment. Csak én. Lily megsimogatta a vállamat, mikor látta, hogy potyognak a könnyeim. Sirius kajánul elmosolyodott.
- Mi az Braeker? Csak nem bőgsz? – nevetett.
- De bőgök. – A tömeg ekkorra már elindult kifele a nagyteremből, szokatlanul csendesen. – Mégpedig ez az egész is miattad van! Josh megmondta, hogy egy ballépés, vétek veled barátkozni! – ordítottam neki. A tanári asztalnál, az összes szem felénk fordult, meg a teremben lévő diákoké is. Nem érdekelt.
- Mért pont az enyém? – Kérdezte döbbenten. Még meg meri kérdezni!
- Mert… mert… - hápogtam, végül leszegtem a fejemet, és gyors iramban elhagytam a nagytermet. A többiek, felsősök, alsósok, mardekárosok, hugrabugosok utat nyitottak nekem. Én meg mit sem törődtem a sok kis… -al akik megbámultak. Odakint már sötét volt, ám én mégis arra vettem az irányt. Úgy éreztem, hogy ha a kastélyban maradok, akkor meg fogok fulladni. Lilyék valószínűleg értették a helyzetet, mivel nem jöttek utánam. Magányra volt szükségem. Mondom, nem láttam odakint semmit sem, így azt sem láthattam, hogy valakibe teljes erőből beleütközök. Olyan dézsávű érzés tört rám, hogy azt el nem lehetett mondani.
- Braeker kisasszony? Hát mindig így futunk össze? – Éreztem, hogy megragad a karomnál fogva, és picit eltol magától. Aztán pálca villan, és ismerős arcot véltem felismerni.
- Tom? – kérdeztem meghökkent arccal.
- Látom, szükséged volt az új talárra. – Elszorult a torkom. Kisasszony? Akkor ő írta?
- Te küldted? – kérdeztem meghökkenten, és az ujjaim közé csippentettem a talár szélét.
- Igen. – Hangzott a tömör válasz.
- De, de hogyan és… miért? – Mit akarhat tőlem?
- Meg akartam neked hálálni, a múltkorit… - Belenéztem a pálca fényében a sötét szemekbe. Hidegséget és nyugtalanságot tükröztek. – Hogy útba igazítottál.
- Igazán semmiség volt – mondtam elvörösödve. Levette a karját a karomról, és csak állt. – És… mi járatban vagy megint itt, az iskolában?
- Az igazgatóhoz indultam. A dolgom rám tartozik – mondta, és masszívan rám nézett. Borzongás futott végig a hátamon, és mintha a pálca fényében két éjfekete szeme vörösen megvillant volna.
- Értem, de nekem most vissza kell mennem – sóhajtottam, és felléptem az első lépcsőfokra. – Köszönöm az ajándékodat.
- Igazán semmiség volt. Remélem, még látjuk egymást. – Megint lehajolt és kezet csókolt, de ez most valahogy melegebb volt, mint a múltkor.
Elindultam vissza a kapuhoz, és mikor felértem, visszafordultam, szemeim a semmit kémlelték, és ő már akkor sehol sem volt. Furcsa volt számomra, és rémisztő, ugyanakkor volt benne valami, ami megfogott. Összébb húztam magamon a talárt, és felsiettem a márványlépcsőkön. Az egyik sarokra érve, röhögés és csattogás ütötte meg a fülemet. Óvatosan a falhoz lapultam, előkaptam a pálcát, és mint egy kommandós, elkezdtem araszolni a rendbontó társaság felé, mindezt síri csendben.
- Hé, Pipogyusz! – hangzott fel egy gúnyos hang. – Állj fel! Ez az, és most…
- Obstructo! – kiáltotta a következő pillanatban James. Homlokomra csaptam. Az a csapat idióta megint Perselust szekírozta. De hol van ilyenkor Remus? Ja persze, a gólyákat kísérgeti Lilyvel és Johannával. Sok kis tök igazán megtanulhatná már, hogy merre kell menni a hálókörletünkbe. Ej!
Piton zihálva nekicsapódott a falnak, és hallottam hogy felnyög. Sirius és James csak nevettek, miközben Piton a fal mellett hörgött. Nem bírtam tétlenül hallgatni ezt az egyenlőtlen küzdelmet.
- Hé fiúk! – léptem ki egy lovagi páncél mögül, és előre szegezett pálcával nekiindultam. - Capitulatus! – kiáltottam, mire kiröppent a kezükből a pálca és mind a három a kinyújtott tenyeremben landolt. Váratlanul érte őket a belépésem, így arra sem számíthattak, hogy lefegyverzem mindnyájukat.
- Braeker, add vissza pálcám! – hörögte Perselus.
- Csak szeretnéd – mondtam kajánul, most nem tudnak nekem ártani.
- Jól csináltad Lora. – Dicsért meg mosolyogva James. Sirius dühtől eltorzult arccal meredt rám. – De azért az enyémet visszaadod, ugye?
- Ha most szépen visszaadod a pálcánkat, akkor elfelejtem azt a délutáni incidenst – mondta érzéketlenül Sirius bele a képembe. – Leszek hozzád olyan kegyes, hogy megbocsájtsak.
- Csak szeretnéd – sziszegtem újra. Az enyémet erősen szorítottam, míg az övékét gyorsan bedugtam a talárom zsebébe. – Most pedig elmegyek és elviszem a pálcátokat is. Piton! Menj a gyengélkedőre – rivalltam rá.
- Mégis minek képzeled magadat te mocskos kis félvér? – Sirius arca elkomorodott és egy pillanatra Pitonra nézett, már nyitotta volna a száját, mikor elkezdtem kacagni.
- Húha, hát ezerszer többet érek, mint te, Pipogyusz! – mondtam vissza, és előhúztam a pálcáját, és a kezébe hajítottam. – most pedig tűnj el te kis senki! És kerüld ezt a két…
- Levicorpus! – kiáltotta hírtelenül Piton, mire a levegőbe emelkedtem és elkezdtem fejjel lefelé lógni. Felcsúszott a pólóm és a nadrágom szára, a talár a nyakamba lógott, én meg próbáltam a felső testemet eltakarni, nem lett volna éppenséggel jó, ha ezek hárman itt elkezdik bámulni a melltartóm. Hallottam, hogy kihullik a taláromból a két pálca, ami után fantasztikus gyors mozdulatokkal James és Sirius azonnal hozzá is jutott.
- Tedd le Braekert – morogta Sirius. Tiszta vörös volt a fejem, éreztem, ahogyan az összes vérem a fejembe tódult. Hányingerem támadt, de küszködtem, és hörögve kimondtam az átkot Pitonra.
- Rictusempra! – kitért előre és röhögve elrohant. Én a kőpadlóra zuhantam, és bevertem a lábamat. Nyögve fölálltam, miközben Sirius és James csak bambán bámultak rám. Nagyon hősiesen viselkedtek, nem mondom.
- Jól vagy? - lépett oda James és felsegített.
- Minek… - nyeltem egyet. Valószínűleg valami olyasmit nyelhettem le, ami igen kikívánkozott, de megbirkóztam vele. – Minek nektek a pálca, ha nem tudjátok használni?
- Mért kellett beleavatkoznod? Csak nem szerelmes vagy Pipogyiba? – kérdezte vigyorogva Sirius, amíg én megszemléltem a térdeimen keletkezett zúzódásokat.
- Miért piszkáltátok most kivételesen? – egyenesedtem föl. Most a könyököm következetett.
- Mellékes, magánügy – vetette oda James.
- Túl tetted magadat Joshon? – kérdezte Sirius. A szívem elkezdett hevesen verni, és könny szökött a szemembe. Hát, nem egészen, de ezt nem fogom az orrukra kötni.
- Most megyek. És… - fordultam vissza, - akármennyire is gyűlölöm Pitont, eléggé egyenlőtlen küzdelem volt és nem bírtam tételen hallgatni. Akármilyen görény is… ez igazságtalan lett volna vele szemben. Tudtam, hogy valahogy így reagál, hálát nem vártam, de arra nem számítottam, hogy cserébe majdnem eltöri a lábam – azzal léptem egyet, és majdnem elbotlottam. Nagyon fájt a térdem, de összeszorított fogakkal aprókat lépve, sikerült egy darabig eljutnom egyedül.
- Ne segítsünk? - kérdezte a hátam mögül Sirius. Nem fordultam meg, csak megráztam a fejemet, és a fájdalmat leküzdve egyedül eljutottam a Kövér Dámáig. Ott viszont, értetlenül meredtem a képre, és hiába mondogattam neki, hogy durrfarkú szurcsók, nem nyílt, ki, sőt a Dáma rám is üvöltött, hogy ha nem tudom a jelszót, nem enged be.
- Én tudom. – Lépett be elém James, és elmondta az igazi jelszót (Félix Felicis). Megvillantott egy vigyort, belépett, engem viszont visszahúzott valaki, és ezáltal nem tudtam bejutni a klubhelységbe, és tovább folytatni az eszmecserét Lilyvel és Johannával.
- Lora…
- Mit akarsz, Sirius? – fordultam meg felé.
- Úgy gondolom, hogy néhány dolgot tisztáznunk kellene…
- Szerintem pedig nem – azzal vissza sem nézve átléptem a portré mögött, és hagytam őt ott magára a folyosón. Majd talán, hogy ha ő is térden állva fog könyörögni a bocsánatomért, akkor talán megesik rajta a szívem. De addig elégtételt fogok venni. Igen, valamit kitalálok, ez így nem mehet tovább. Észre sem vettem, de az eddigiekben csak szórakozott velem. Elegem volt. Visszanéztem, mikor bezárult a kép, de nem láttam bejönni. Biztosan szaladt a könyvtárba, hogy megoszthassa Remusszal a gondjait, meg azt, hogy kikosaraztam.
Nagy levegőt vettem és végigmasíroztam az egész klubhelyiségen, fel a szobánkig. Lil az ágyon kuporgott, és a tankönyveivel babrált, a mosdóból meg vízcsobogás hallatszott. Minden bizonnyal Johanna zuhanyozhatott. Kételkedtem benne, hogy Alice lenne az, mert mintha láttam volna elsuhanni Longbotommal, de ki tudja.
- Johanna zuhanyozik? – tettem fel a kérdést, és levetettem magamat az ágyamra.
- Igen, de mindjárt végez… - nyelt, és felpillantott. – Akkor elmondod, mi volt Blackel?
- Aha. – Csöndben ültünk. Alig telt bele tíz percbe, Ana megtörülközött, és visszatért köreinkbe. Vigyorgott, mintha csak újjászületett volna.
- Szép átkot szórtál rá. Megérdemelte, de ha én választhattam volna, akkor a nyilvános megalázás jobb lett volna… - nevettünk. Hát igen, Ana kissé agresszív volt, de így szerettük. Most már…
- Na Lori… - Utáltam, ha így hívtak, Lily a Lilt, Johanna pedig az Anát. De azért becézgettük ilyen nagyon kedvesen néha a másikat.
- Jól van… - és elkezdtem mesélni, hogy azalatt a közel egy teljes hónap alatt mi jót csináltam, amíg össze voltunk veszve. Elsírtam nekik az összes bajomat, Sirius szemétkedéseiről is meséltem nekik, hogy utána mentem abba a házba, és hogy ott hagyott, a következményeit, az előzményeit, meséltem nekik Joshról, az erdőről, a fiú viselkedéséről, az utolsó mondatáról, a szeretetéről, a buta álmomról, arról, hogy miket gondoltam és képzeltem, Nancyről, Jamesről, a patkányomról, és végezetül, hogy mit tervezett estére Sirius. Békülés, vagy mi az ördög…
- Jól tetted… - szólalt meg végül Lily, mire befejeztem. – Jamest is gyűlölöm. Szerintem ne foglalkozz azzal a bunkó taplóval. Még azt sem érdemli meg…
- Jaja, én meg segítek neked bosszút állni rajta! – ugrott a nyakamba Johanna. Megöleltem.
- Kösz.
- De ne legyen nagyon durva, mert ha valamelyiküknek bajuk esik, akkor azt sajnos jelentenünk kell – közölte Lil nyomatékosan.
- Értettem. – aztán elmentem fürdeni. Aznap, már másodszorra. De jólesett. Elgondolkodtam azon, hogy mi lett volna, hogy ha elmegyek és kibékülök Siriusszal. Viszont nevettem. Előre tudtam, hogy mi lesz majd másnap. Tudtam, hogy vagy Nancyt, vagy valami szőke, szilikonos kis libát szed majd elő, és azzal fog felvágni előttem. De hidegen hagy. Nem szeretem, nem szeretem, nem szeretem! Vagy mégis… De kiszeretek belőle, bosszút állni sincsen erőm, de Ana segít, és köszönet neki érte. Szegény James is elásta magát Lil előtt, mivel sajnos a legjobb haverja Sirius. És egy kalap alá sorolhatóak. Remus és Peter, ők más tészta. Őket még úgy ahogy el tudom viselni, viszont Siriust…
Kimásztam a kádból, felcibáltam a pizsamámat, és egy nem éppen kecses mozdulattal kizuhantam a küszöbön. Fájó bordáimat masszírozva feltápászkodtam, és az ágyamhoz siettem. Közben akaratlanul is észrevettem, hogy Lily bosszús képet vág, míg Johanna az öklét masszírozza. Alice még mindig nem volt a hálóteremben. Pedig már vagy tizenegy is lehetett. Lily a pálcájával babrált. Letettem a ruháimat, és odasiettem hozzájuk.
- Mi történt, amíg fürödtem, kit öltetek meg?
- Inkább, ölhettünk volna… - sziszegte dühösen Lil.
- Olyan jó lett volna megütni! Másodszorra is… – Pattant föl egyszer csak Johanna, és belevágott a falba.
- Mi a jó eget műveltetek, amíg vízbe próbáltam fojtani magamat? Egyáltalán meddig voltam bent? Mennyi idő telt el? – néztem rájuk megütközve.
- Olyan másfelet… - nyögte Lil. – Közben hallottuk, hogy valaki ordítozik lent. Lementünk, hogy megnézzük, mi zajlik odalent. – Odatelepedtem mellé, és figyelmesen hallgattam a mondandóját. Közben Ana is odakuporodott közénk, és próbálta artikulálatlan hang effektusokkal kivenni a részét a társalgásból. – Szóval lementünk és kit találtunk ott? Hát a csodálatos Blacket és Pottert. Aztán rájuk szóltunk, hogy fejezzék be a veszekedést, mert az alsósok aludni szeretnének. Erre…
- Erre ők, hogy mi nem mondjuk meg nekik, hogy mit csináljanak. Azután ugyanúgy folytatták – ugatott közbe Johanna.
- Igen, és rajtad veszekedtek – nyögte ki végre a lényeget Lily.
- Rajtam? – kérdeztem ledöbbenve.
- Rajtad. Mégpedig hogy, Potter azt kiabálta, hogy szerinte hagyjon téged Black békén, és keressen másik lányt, akit zaklathat a hülye érzéseivel, erre Black leátkozta a fejét. Ekkor léptünk volna mi közbe, de Potter jobbjára meg tudta védeni magát, úgy gondoltam. – Sirius Black miattam, veszekedetett a legjobb barátjával? Úristen, mi lesz még itt? – Aztán Black vágott vissza azzal, hogy tudja, hogy te szereted, csak most nem tudsz dönteni, mert jött Josh, és szükséged van időre, amíg elfelejted. És állította, hogy te neked is tetszik ő, meg hogy te vagy szíve hölgye, vagy nem tudom, hogy hogyan fogalmazott, a lényege az volt, hogy totál beléd van esve. Ja meg hogy ha csettintene, akkor te lennél az első, aki hozzá rohanna…
- Erre én odamentem hozzá és behúztam neki egyet – mondta elégetett arccal Johanna. – Azután elhallgattak. A tömeg is szétrebbent, őket meg felzavartuk a hálótermükbe. Nehogy azt higgye már, hogy ő a legjobb pasi a világon és hogy ilyen könnyen megkaphat minden lányt, akit akar – morogta.
Szédítő, mik vannak. Egy hete, képtelen lettem volna elhinni, hogy Johanna ilyet tesz értem, bever egyet a nagy Sirius Blacknek. Álmodni nem mertem volna ilyen bravúros fordulatról. Ám tudtam, hogy holnap nem vár rám valami lélekemelően szuper nap, mert az összes griffendéles csaj engem fog zaklatni, átkozni és ráadásul azt ismerve, hogy a Roxfortban milyen gyorsan terjednek a hírek, biztos voltam abban is, hogy nem csak a griffendéles lányok éreznek majd így irántam, hanem a maradék három házban is. Már persze, ha a Mardekárban vannak rajongói Blacknek. És ha Sirius képes volt miattam veszekedni Jamesszel, akkor tényleg szeret? Vajon tényleg? Válaszokat keresek, már egy jó ideje a kérdéseimre, és szeretném mindre megkapni a választ. Ugyanakkor, hogy Siriust elfeledjem, eszembe jutott Tom. Megfogott benne valami, azt még magam sem tudom, hogy mi, de rá kell jöjjek hamar, mert nem hagy nyugodni az, az érzés.
De mit akarok, hisz Sirius szeret! Mi van? Megalázott, ott hagyott, belém taposott… de, de akkor is: SZERET!
- Most mi jár a fejedben? – törte meg hírtelen a leheletvételnyi csendet Lily drága. – Ugye nem az, hogy szaladsz hozzá, azok után, hogy ott hagyott, és hogy most is azt mondta, hogy csak egy csettintés, és szaladsz hozzá. Ugye nem?
- Nem, persze hogy nem. – Bevallom, megfordult a fejemben, de nem akarok előtte még jobban megalázkodni. Majd ha térden állva bocsánatot kér, talán… Majd akkor!