XI. Fejezet: Szerelem, szenvedély, sírni mindig van miért, a végén persze győz a jó, a gonosz megfizet mindenért!

Eltelt pár nap az incidens óta, de semmi nem akart a helyére kerülni. Sirius griffendéles rajongói ugyanúgy fújtak rám, James keresztül nézett rajtam, viszont Siriusszal néha akaratlanul is összetalálkozott a tekintetünk. Egy árva szót sem szólt, soha, még akkor sem, mikor párban kellett dolgozunk LLG-én, vagy mikor egymáson gyakoroltuk SVK-ból a nonverbális varázslást. Neki is jól ment és nekem is, de mind e közben, még csak nem is köszöntünk, nem is szóltunk egymáshoz. Mikor véletlenül valami fájdalmat okoztunk a másiknak, vagy csak fellöktük egymást, esetleg tényleg hatottak az átkok, akkor felsegítettük egymást a földről, de egyetlen árva szó sem hangzott el közöttünk. Egy sem, borzongató volt, akárcsak az, az érzés, mikor Sirius megfogta a kezemet és talpra állított. A jóslatom sem jött be, miszerint egy szőke cicával fog előttem csámpázni. Nem tudom, mi üthetett belé, de egyetlen egy lányra sem nézett rá, és azt hittem, hogy beteg. Rengeteg lotyó tepert utána az eltelt napokban, de őt egyik sem érdekelte. Mondjuk, nem egyszer láttuk Lilékkel a parkban sétálva, hogy egy-egy csajnak a torkában mászik, de ahogy meglátott, abba hagyta, és nem foglalkozott többet a szaporán levegő után kapkodó cicussal. Ilyenkor általában én keresztül néztem rajta, és elsiettem mellette. Láttam, vagyis Lilék látták, hogy hogyan néz utánam, de a lelkemre kötötték, hogy soha, soha a büdös életben ne álljak szóba vele többet.
Elmúlt a Halloween, közeledett rohamléptekben a Karácsony. Ami azt jelentette, hogy közeledett a Metallica koncert is, ami a karácsonyi szünetben készült megrendezésre, viszont szíven ütött az a hír is, hogy karácsonyi bál lesz a suliban. Mily meglepő, pont most. Viszont jó édes anyámék még nem tudták, hogy én bál helyett koncertre akarok menni, és biztosan nem díjazták volna, ha odaállítok részegen, hogy de jó volt a koncert. Reménykedtem benne, hogy nem hívnak haza, persze ha tudomást szereznek a bálról, akkor természetesen ragaszkodnak majd hozzá, hogy itt legyek és táncoljak a rajongóimmal. Volt pár srác, akinek bejöttem, legtöbb már végzős volt, meg persze nálamnál kisebbek, de mind nyomik voltak. Mindegyik olyan volt, életemben nem hallottam róluk, és fogalmam sem volt, hogy ilyenek a Roxfortba járnak, de a nagyja már akkorra nem volt szimpatikus, mire megtudtam, hogy diszkópatkányok. Mondjuk, gondolhattam volna, csak a fejükre kellett pillantanom. Ha Josh itt lett volna, mindenképpen vele mentem volna. Igaz, még közel egy hónap volt a bálig, addig még táncórákat is kellett vennünk, de ami késik, nem múlik. Gyorsan telik az idő, nagyon gyorsan. Nekem nem volt párom, és nem akartam egy nyomival menni. Eszembe jutott megint Tom, napok óta először, és megfogalmazódott bennem egy gondolat, hogy mi lenne, ha esetleg őt hívnám el? Igaz, hogy már végzett, megtudtam, hogy tizenkilenc éves. Nem olyan nagy korkülönbség az, és valamivel viszonozni akartam azt, hogy vett nekem egy méregdrága boszorkánytalárt. Meg ellenemre sem lett volna, ha vele mehetek a bálba, sőt…
Valakivel… el is kell majd valakit hívnom a koncertre. Egyedül nem akarok menni, megennének, de ha lenne ott velem valaki. Igaz, Remus megígérte, hogy eljön, de szerintem a zene nem az ő műfaja. Meg Sirius is megígérte, csak vele most nem építettem ki olyan fantasztikusan jó kapcsolatot, hogy odaálljak elé, és megkérjem, kísérjen el a bálba, és a koncertre. Mással meg nagyon nem akartam menni. Talán még Johanna… De milyen már az, ha csaj, csajjal ropja?
Abban is biztos voltam, hogy James valahogy rászedi Lilt, hogy vele menjen a bálba. Azt még nem tudtam, hogy hogyan, de nagyon törte a fejét, hogy mit kéne lépnie, hogy a csaj vele menjen. Mostanában, mikor Lily ott volt, eléggé normális is volt, nem átkozta meg Pipogyit sem, és rendesen viselkedett az elsősökkel is. Nem egyszer láttam, hogy Lillel együtt nevet, vagy hogy Lil nézi. Potter rendes volt, egyetlen egy baj volt vele, ment Sirius után. Ha a srác kútba ugrott volna, tuti, hogy utána ugrik, velem ellentétben, aki a helyében követ dobtam volna utána. De végül is, az ember egészen máshogy viszonyul a barátaihoz.
Siriusnak meg, meg volt már a maga párja a bálra. Nancy Francy. Johanna említette, hogy újra jóban vannak. Persze, gondoltam, de csak addig, amíg a csaj be nem adja a derekát és oda adja magát Siriusnak. Fúj!
Éppen a reggelimet fogyasztottam, a kedvencem volt, szalonna, tojással, tört krumplival, kolbászkákkal és gombával, amikor éreztem, hogy valami belecsapódott a hátamba teljes erőből. Ennek a következménye az lett, hogy nyakig merültem Lily omlettjében, és Johanna zabkásájában, a saját finom reggelimről nem is beszélve. Sirius azonnal felugrott mellőlem, és a dühöngő Nancyhez rohant. Ekkor vettem csak észre a csajt, aki elmebeteg kifejezést varázsolt az arcára és kivont pálcával közeledett felém. Megtöröltem az arcomat, és tejtől csöpögő hajjal kirúgtam magam alól a székem, és én is előkerestem a pálcámat.
- Azonnal hagyják abba! – kiáltott a tanárok asztalától McGali, de mintha mi meg se hallottuk volna.
- Mi bajod van velem? – sziszegtem a fogaim között a csajnak.
- Álszent ringyó! – köpte. Meglepetett. Elkomorodott az arcom. – Vedd le a koszos kis mancsodat a pasimról! – sikoltotta. Nem tudom, mi üthetett belé, de mindenki minket figyelt. Teljes csend uralkodott a teremben, a tanárok is csak tátott szájjal figyeltek. Egyedül Dumbledore igazgató hümmögött ott vigyorogva, de róla már régebben sejtettük, hogy nem teljesen kerek.
- Eszem ágában sincsen elszedni tőled a „pasidat”… - mondtam ki végül értetlenül. – Nem tudom, mire akartál célozni ami… - hátra tántorodtam. Azután hanyatt vágódtam és éreztem, hogy a pálcám kiröppen a kezemből. Mire feltápászkodtam, addigra újra támadásba lendült. Arcom elé tartottam a kezemet és vártam, hogy kilője rám az átkot, de nem történ meg. Vártam pár pillanatot, azután jobbnak láttam kinyitni a szememet. Johanna és Sirius éppen azon mesterkedtek, hogy elhárítsák az engem érő átkokat, amikor megelégelte a tanári kar a rendbontást, és ártalmatlanná tették a dühöngő Nancyt. Bimba professzort még sohasem láttam ilyen dühösnek. Az egész iskola előtt lehordta Nancyt, és két hét büntetőmunkára kényszeríttette, plusz levont a saját házától hetvenöt pontot, amíg Madam Rosmry engem vizsgált meg a gyengélkedőn, hogy nincs e semmi bajom. Szerencsére csak egy-két bordám repedt meg, semmi különösebb bajom nem esett. Szerencsére?!
A csontjaim kis fájdalommal, de percek alatt beforrtak. Nyögve felültem, és kifújtam magamat. Jobban érzetem magamat. Rosmary azt mondta, hogy elmehetek. Lillel és Johannával összefutottam az ajtóban.
- Jobban vagy?
- Látnod kellett volna annak a kis ribancnak a képét, amikor Bimba lehordta… - nevetett Ana.
- Na de Miss. Campler! – kiáltott valahonnan a hátsó szobából Rózika.
- Asszem, jobb lesz, ha lépünk – jelentettem ki és két barátnőmet magam után húzva elhagytam a gyengélkedőt. Alig battyogtunk röhögve két sarkot, mikor beleütköztem valami kőkeménybe. Először azt hittem, hogy egy szobor, vagy egy páncél, de mikor meghallottam Johanna szitkozódását, és megéreztem azt a kellemes illatot, felnéztem és megbizonyosodtam róla hogy, Sirius az.
- Lora gyere… le fogod késni a Gyógynövénytant. A Hugrabuggal leszünk tudod, odajár az a kis… - mondta kajánul Lily, de Sirius szeme meg sem rebbent. Végig bennük voltam eltemetkezve, Sirius arcától alig öt centire…
- Kérlek Lora, beszélhetnénk? – szólalt meg hirtelen Sirius. Szemei sápadtan csillogtak, most vettem csak észre, hogy a szeme alatt milyen karikák éktelenkednek, és hogy mennyire fáradt. Nem aludhatott valami sokat, sőt szerintem le sem hunyta a szemét.
- Lora! El fogunk késni, gyere már… - hallottam valahonnan messziről barátnőim unszolását, és Ana idegbeteg visítását, de oly messzinek, oly távolinak tűnt, hogy nem bírtam odafigyelni. Nehezemre esett elszakadni azoktól a szemektől. – Gyere már!
- Jó… jó… - nyögtem, de egy tapodtat sem mozdultam. Nem bírtam, olyan volt, mintha Sirius fogva tartott volna és lehet, hogy így volt? Egyre biztosabb voltam benne, hogy fogva tartotta a szívem. Engedj el! Azt akartam üvölteni, de nem bírtam kinyitni a számat.
- LORA! – hallottam barátnőim kiáltását, s azután megragadtak és elkezdtek magukkal vonszolni. Húztak maguk után, én meg hagytam magamat. Tehetetlenül bámultam az egyre távolodó Siriust, aki csak egyhelyben állt és csalódottságtól égő szemekkel engem nézett… Legszívesebben visszafordultam volna hozzá, de nem ellenkeztem Lilékkel. Már így is Johanna egész úton szidalmazta a jó eget, hogy miért teremtette meg Sirius Balcket.
Gyógynövénytanórán is csak tettem a dolgomat, amit mondtak. Mindent automatikusan csináltam, de az eszem máshol járt. Valahol a harmadik emeleti férfi vécében, ahol valószínűleg Sirius is bujkálhatott. Mert nem jött be órára. Így hát, ki gondoltam, hogy fenébe az ígérettel, megkeresem és tisztázunk mindent. Egyikünknek sem lesz így jó. Vártam a kicsöngőt, mint a szomjazó a pohár whiskyt, de nagyon lassan akart csak megszólalni. Egész órán el kellett viselnem a duzzogó Nancyt, a puffogó Johannát, és a hümmögő Lilyt, a pampogó Jamesről a tüsszögő Peterről, és az idegesen ciccegő Remusról nem is beszélve. Remust is nagyon idegesítette barátai, illetve az hugrabugos valaki nyöszörgése, de összeszorított fogakkal, végig tűrte. Aztán óra vége előtt pár perccel odalépett mellém, és elkezdett suttogni a fülembe.
- Bocs, hogy rád tapostam, nem voltam magamnál… - nyelt, én meg felfogtam, és biccentettem. – Sirius fent van a klotyóban, szerintem menj fel hozzá, de ez csak egy ötlet… - Most én nyeltem és megszorítottam a kezét. Rámosolyogtam. Visszamosolygott, és egy érzés görcsbe rándította a gyomromat. Jaj, de milyen aranyosan vigyorog! Aztán a szívemet összefacsarta az idegesség és az izgalom. Csöngessenek már ki! És megtörtént! KICSENGETTEK! Vagy csak a fülem csöngött? Valaminek csöngenie kellett…
Gyakorlatilag mindenről megfeledkezve, kirohantam az üvegházból, pedig Bimba, vagy Bambi, nem tudom, be sem fejezet a házi feladat magyarázatát. A cuccaimat is ott hagytam a melegházban, de csak, és csak is azért, mert egyetlen dolog érdekelt. Hogy feljussak a harmadik emeleti férfimosdóba!
Végigrohantam a lépcsőkön, a bal térdemig az egyik trükkös lépcsőfokban el is buktam, de másodperceken belül kihúztam a lábamat, és tovább rohantam. Aztán a vécé előtt lefékeztem, és belecsapódtam a falba. Kecsesen átbuktam a nyitott ajtón, és majdnem hasra estem a csúszós kövön. Becsaptam magam mögött az ajtót, és fájós orromat szorongat elindultam a mosdóhelységben, hogy rájöjjek, hogy Sirius hol bujkálhat. Körbefordultam és megint majdnem elcsúsztam, de neki tántorodtam az egyik ajtónak. Klotyópapír ragadt a cipőm talpára és neki álltam, hogy szitkozódva leszedjem, amikor kivágódott az ajtó és szerencsésen orron talált. Hanyatt akartam esni, de valaki elkapott, miközben nekem eleredt az orrom vére. Éreztem, ahogy kétszeresére dagadt. Jézusom, el fogok vérezni!
- Jól vagy? – hallottam a mély hangot. Igen, Remusnak és az én megérzésemnek igaza volt: Sirius volt az.
- Dem… - lenyeltem egy maréknyi vért és tovább fojtattam. – Bilyen érdekezs, ogy a együdd vagyuk, akko bindig a gyengékedön ködünk gi… - nevettem bután, és kezemmel megtöröltem az orromat. Éreztem, ahogy az összes vérem az arcomba tódul, kezdtem szédülni, szerencsére erősen tartott, nem engedett el.
- Most szépen elmegyünk Rózikához, ő rendbe rakja az orrodat, azután mindent megbeszélünk, oké? – kérdezte komoran én, meg csak hülyén vigyorogtam. Azt hiszem félig ájult lehettem, ahogy ömlött az orromból a vér. Rosmary gondolom, örülhetett nekem, mivel aznap már másodszorra mentem a gyengélkedőre. De először egyedül, most meg kísértek. Nem, biztos voltam benne, hogy nem voltam magamnál a vér, rászáradt az arcomra, elhomályosította a látásomat. Arra emlékeztem, hogy végig röhögtem a folyosón, de hogy utána mi történt… Ha valaki megmondja, az eljöhet velem a koncertre! Megveszem a jegyét, ezzel is csak én nyernék…
Szóval ott tértem magamhoz, a gyengélkedőn. Egy ágyban feküdtem (mily meglepő), miközben egy kövérkés asszonyság tett-vett körülöttem. Felültem, és az éjjeliszekrényen találtam egy kis kézitükröt. Beleharaptam az alsó ajkaimba és idegesen arcom elé tartottam a tükröt, de fel lélegeztem, minden rendben volt velem…
- Végre hogy… - nyögött bele a fülembe Rózsika. – Most menjen! Menjen el, de ha ma még egyszer meglátom itt, akkor esküszöm, hogy szólni fogok az…
- Szerintem Dumbledore már tudja – jelentettem ki és perceken belül, amint magamhoz tértem teljesen, elhagytam a gyengélkedőt. Ahogy a kihalt folyosókon sétáltam, beleütköztem McGalagonyába. Dühösnek tűnt, mivel fújtatott, és egy kést szegezett a torkomnak… na jó csak vicceltem. Szóval dühös volt, penge vékony ajkai, és a tekintete mindent elárult a benne dúló érzéseiről.
- Üdvözlöm Miss Braeker! – Állt meg előttem, kb. másfél méterre és elkezdett méregetni.
- Jónapot tanárnő… - mondtam kissé bizonytalan hangon és elkezdtem nézegetni a kőpadlón a repedéseket.
- Úgy hallottam, hogy ma csengetés előtt ment el óráról, illetve egy bizonyos ideig tiltott területen tartózkodott. A férfimosdóban. – Hihetetlen, hogy mindent tud. Egyszerűen észbontó, lehetetlen az öreglány eszén túljárni… és mi van, ha tud a gondolataim között olvasni? Az mekkora szívás lenne. Elméletileg nem akartam volna szívni, eleget estem, keltem, verekedtem a mai nap. Egyelőre nem akartam több sérülést. – Jöjjön szépen utánam… - mondta. Jesszus, hova visz ez? De nagyon megkönnyebbültem, amikor csak a saját szobájába vezetett. Benyitottunk, és már várt ott valaki… valakik. McGali asztalánál Sirius ült, és neki háttal a heverőn egy szőke csaj, Nancy. Még mindig duzzogott, és undorodva nézett rám. Sajnos volt egy kis stikli. Őt többen kedvelték ebben a retek iskolában, mint engem, így többen utáltak engem, mint őt, ebben az államilag támogatott intézményben. Na!
- Üljön le, kérem Miss Braeker! – parancsolt rám, McBanya, és kihúztam a Siriusszal szemben álló üres széket. Ő maga nem ült le, helyette megállt a szoba közepén, hogy mind a hármunkat szemmel tudja tartani. – És most kérem, számoljon be róla, hogy mi ez az egész, ez a hármuk között zajló vita. A „társai” nem voltak hajlandóak beszélni…
- Valóban jó okuk lehetett rá… - nyögtem tehetetlenül, és megpróbáltam minél kisebbre összehúzni magamat a széken. – Valóban, ha ők ketten nem beszéltek, akkor én sem szeretnék… - nyeltem, nem vagyok görény. Lehet, hogy az emberek suttyónak, meg hülyegyereknek ismertek meg, netaláltán mások rüfkének, de spicli, vagy görény, az nem voltam.
- Ez esetben Miss Braeker, kénytelen leszek keményebb eszközökhöz folyamodni. Ön, és Mr. Black egy hónapnyi büntetőmunkát érdemelnek, és elmehetnek. – Fellélegeztem. Csak ennyi? Ez mesés… - És Miss Francy pedig még szépen itt marad egy kicsikét beszélgetni! – mondta mérgesen, mikor a szőkeség felemelkedett az ágyról és velünk együtt a kilincs után nyúlt. – Menjenek, menjenek a többit, később megbeszéljük! – azzal bevágta utánunk az ajtót.
Én végig kacagtam, miközben Sirius vigyorogva, zsebre tett kézzel lépkedett mellettem. Igazából fel sem fogtam, hogy mi a jóistenért kaptam én büntetőmunkát, de nem bántam, elvégre Sirius is velem volt, és ha ő ott van, akkor… elméletileg, általában a gyengélkedőn kötök ki. Ellóghatok egy csomó unalmas órát, azután pedig együtt röhöghetünk. És akkor most kibékültünk? Szavak nélkül is megértettük egymást. Itt és most, egy új korszak vette kezdetét. Mind ketten tudtuk, mit jelent ez. A közel jövőben, közel s távol, mindketten ott leszünk, hogy a másik segítségére siethessünk. És mit mondjak? Élvezetes lesz, élvezni fogom.
- Szerelem, szenvedély, sírni mindig van miért, a végén persze győz a jó, a gonosz megfizet mindenért! – daloltam, amikor kiértünk a néptelen, ködös parkba.
- Furcsa egy lány vagy te hallod… - szólalt meg váratlanul. Belemosolyogtam a ködbe, ami átúszott az arcom előtt. – Mik nem jutnak az eszedbe…
- Francy megkapta, amit érdemelt! – nevettem.
- De mi is…
- Miért? – döbbentem meg.
- Mert rosszak voltunk. Rossz kislány voltál. – Odalépett hozzám és… megcsókolt! Levegőt nem bírtam venni. Azok az ajkak, édes Istenem! Életem első csókja! És azzal, akivel mindig is szerettem volna. Megint túl reagáltam a dolgot. Csak álltam egyhelyben. Kipirult az arcom, ő meg mikor befejezte, közel hajolt hozzám, és belenézett a szemeimbe. – Rossz voltál és valakinek meg kell nevelnie téged. – Vigyorgott. Nem bírtam tovább. A nyakába ugrottam és megcsókoltam. Hanyatt döntöttem, sikeresen, de most nem én estem, hanem ő. Ráültem a mellkasára és még közben is csak csókoltam. Egészen belejöttem, rájöttem, nem is volt olyan borzasztóan nehéz. Csak hagytam, hogy úgy csinálja ahogy neki jó. Állatian értett hozzá. Erre születhetett. Hogy csókkal jutassa az embert a csúcsra!
Ott fetrengtünk a parkban, közben csókoltuk a másikat ott hol csak értük. Azután lebirkózott, és ő került felülre, mozdulni sem tudtam, de iszonyúan gyengéd volt. És perverz! Lefogtam a mancsát, amivel éppen taperolt, de kitépte és a fenekemre tette. Itt telt be a pohár. Lecuppantam a szájáról, és a térdemet kissé megemeltem. Felnyögött, és lefordult rólam.
- Szerintem, pedig téged kéne megnevelni – nevettem. – Rossz kisfiú voltál Sirius!
- Most azt hiszed, vicces vagy? – morogta, és a golyóit markolászta. A fájdalma hamar elmúlt, kiegyenesedett, és kifejezéstelen arccal felém fordult. – Most pedig reszkess Braeker! Mert ha a kezeim közé kaplak, akkor… - Én sikoltottam, ő meg elkezdett utánam rohanni. Említettem már, hogy mennyire utáltam, ha üldöztek. Főleg, ha Sirius üldözött. És azt, hogy nagyon gyorsan futott. Hagrid kunyhója felé futottam, közben szakadtam a röhögéstől, de ő is. Megbotlottam egy undokul kiálló gyökérben, és átzuhantam a saját lábamon. Hát ilyen szerencsétlen is csak én lehetek. Utolért, és rám vetett magát. Azonnal rám cuppant, és nem engedett el. Ami az illeti, nem is nagyon akartam, hogy elengedjen. Ledöntött a földre, én meg behunytam a szememet és élveztem a csókját. Tenyereit most a földre támasztotta, hogy megtartsa magát, és ne zuhanjon rám. Teljesen belegabalyodtam a drága talárba, de hidegen hagyott. Karjaim a nyakán fontam át, és már éppen teljesen belemerültünk volna, mikor kinyílt Hagrid kunyhójának ajtaja, és két alak lépett ki rajta. Sirius gyorsan leszállt rólam, és felsegített. A két alak döbbenten meredt ránk.
- Csak nem megzavartunk valamit Miss… - hápogta Hagrid, a csendesen mosolygó Dumbledorral az oldalán. Nagyon kezdtem unni az öreg idióta viselkedését!
- Csak… felsegítettem Lorát – nyögte Sirius, közben majdnem elnevette magát. Ránéztem Hagrid döbbent arcára és a bazsalygó Dumbira és nekem is nevetnem kellett. Hárman nevettünk, persze zavarunkban, amíg Hagrid felfogta végre a helyzetet és ő is elkacagta magát.
- Vagy úgy! – nyögte ki végül, és nem firtatta tovább a dolgot. – Akkor mi az igazgató úrral megyünk is, aztán, nehogy megint elessetek. – Játékosan megfenyegetett minket a mutató ujjával, és az igazgatóval az oldalán elindult a lankás domboldalon az iskola felé.
- Még hogy csak felsegítette… - hápogta még mindig kissé értetlenül Hagrid, ahogy hallottuk a távolodó hangját.
- Ne is foglalkozz velük, drága barátom, hisz fiatalok… - kuncogott az igazgató, azután még hallottuk az értetlenkedő Hagridot, majd mindkettejük hangját elnyelte a távolság, és a köd.
- Hol is tartottunk? – lépett oda hozzám Sirius, és megcsókolt. Beletúrt a hajamba, és közelebb vont magához. Úgy ölelt és csókolt, mintha ez lett volna élete utolsó napja. Minden pillanatot kiélvezni… mintha ezt suttogta volna egyszer valaki nekem.
- Ott hogy… a Szükség Szobájába indultunk – vágtam ki magam.
- Csak nem ennyire kívánsz kicsi Lora? – Jézus, ez soha nem nő már föl? Mindig csak az a rohadt szex!
- Nem, csak arra gondoltam, mi lenne, ha egy-egy pohár édes itallal koronáznánk meg ezt a napot? – néztem bele újdonsült zaklatóm szemébe.
- Vagy úgy, de te… nem is ittál soha életedben alkoholt, kisszívem! – Elpirultam, és szégyellősen lesütöttem a szememet.
- Bocs, nem tehetek róla, tavaly sem adtatok, pedig térden állva könyörögtem érte… - elcsuklott a hangom. A térden állásról jutott eszembe, hogy én eredetileg ennek addig nem engedek, amíg térden állva nem kér tőlem bocsánatot. Sértődötten elfordultam tőle.
- Most meg mi bajod van? – értetlenül körbe sétált körülöttem, de én felemeltem a fejemet, és nem néztem a szemébe, mind ahányszor nekem nyomta a képét. – Mi bajod van? – Aztán felfogta. Fél térdre ereszkedett előttem és lehajtotta a fejét. De drága! – Figyelj édesem, bocsánatot kérek tőled. Kérlek, felejtsünk el mindent szép hölgyem, és induljunk az élet tengerén tiszta lappal, vagyis hajóval… vagy csónakkal, nem tudom, hogy szokták mondani. – Elnevettem magamat, ez óra alatt már vagy ezredszer és tenyerembe vettem az arcát.
- Mindent megbocsátok. – Hevesen megcsókoltam, mire lehúzott magához a földre, és az ölébe ültetett. Melegség öntött el, és biztonságérzet.
- Eszembe jutott mit akartam múltkor… - szólalt meg a csendben. – Gitározol majd nekem?
- Persze – vágtam rá. Egy lepke repült a fejünk mellett és beleszállt a hajamba. Sirius nem nyúlt hozzá, hanem áhítattal csodálta, ahogy belefészkeli magát aranybarna hajkoronámba. Percekig csak a hajammal volt elfoglalva, de azután elszállt a lepke. Nekünk meg menni kellett. Megszólalt a délutáni órák végét jelző csengő. Ezt a napot is szépen ellógtam. Az egész kezdődött a pasik vécéjében és végződött egy csókban összeforrva, Hagrid kunyhója előtt fetrengve.
A márványlépcsőkön lépkedve jutott csak eszembe, hogy másnap szombat. Akkor talán tényleg itt az ideje, hogy belekóstoljak az alkoholba. De miért is? Miért is akarom én? Elvégre nem leszek tőle sem nagyobb, sem menőbb, esetleg csak részeg, és akkor Sirius kit tudja, őt ismerve, hogy ha józan milyen, akkor milyen részegen? Nem akartam megtudni, így is alig bírtam vele néha, főleg úgy, hogy az emberek a piától általában erőszakosabbak is lesznek. És megmondom őszintén, nem akartam tizenhat évesen teherbe esni! Sajnos el tudtam róla képzelni azt, hogy kihasználná a helyzetet, mikor részeg vagyok és megtenné. Mondjuk, akkor nem fájna, de nem is emlékeznék rá. De ha valóban szeret… hm…
Olyan hajnali kettő lehetett, mikor kipirult arccal, Siriusszal az oldalamon, szédelegve róttuk a folyosókat, közben, pedig hangosan társalogtunk az élet dolgairól.
- Én nagyon szeretem Ja… Je… Jamest! – kurjantotta el magát. – Szülei is rendesek… Jó a segge a muterjának! – Majdnem elbukott a lépcsőn felfele. Felkaroltam és nevettem.
- Megmondhatod neki… - hadartam részegen – hogy jó volt vele az éjszaka!
- Meg a faterjával is!
- Mi? – Nekimentem egy páncélnak, amit azonnal fel is löktem. Csak röhögtem, mikor összetört, vagy szétesett, sőt, abban sem voltam egészen biztos, hogy páncél volt. Eléggé hangosan csörömpölhettünk, de áldottam az urat érte, hogy Smith füldugókkal alszik.
- Lo… Lora, ha gyerekeink lesznek, akkor… - Sirius nehezen beszélt, akadozó nyelvvel, mint a részegek úgy általában. Ha józan lettem volna, akkor nem csodálkoztam volna rajta, hogy még részegen is csak a szexre tud gondolni. Mondjuk most se nagyon lepett meg.
- Kinek lesznek gyerekei? – kacarásztam értetlenül. – Nekem meg Jamesnek? Vagy a faterjának?
- Nekem meg Bumbinak… - nevetett, és a falnak tántorodott. Bumbi, Smith nőstény kutyája volt, gyűlöltem, egyszer eléggé meggyűlt vele a bajom…
- Na, és akkor… öh… - mit is akartam mondani? – és akkor én? Nekem kivel lesz? – mondom, totál részeg voltam.
- Gyere… - suttogta hírtelen a fülembe. Annyira nem érzékeltem az arcát, de láttam, hogy elmosolyodik, és hogy milyen vágyakozva mér végig. Ó, te nagy Isten, hogy hálálhatnám meg a te kincseidet? Közte az alkoholt és a nagy számat is? Mondjuk, fogok egy láncfűrész… És ha meghalok, akkor azzal támadlak meg! – menjünk vissza a Szükség… - megcsókolt. A falnak nyomott, és smárolt. Éreztem a whisky ízét az ajkain, és még valami másét is, de nem tudtam, hogy mi az. Kezeivel megkereste a derekam, és fenekem, és rátette a mancsát. Hagytam, azt sem tudtam, mit csinálok… Én is átöleltem, és felnyögtem, amikor elkezdte hevesen csókolgatni a nyakamat. Nem mozdultunk, láttam, hogy kigombolja az ingét, és mégjobban a falhoz nyom, de egy pillanatban kitisztult a látásom, és mintha egy kicsit a tudatommal is ez történt volna. Elrántottam magamat, és lekevertem neki egyet. Mozdulatlanná dermedt, és csak állt ott, és a padlóra meredt. Hulla részeg volt. A kezem nyoma ott vöröslött az arcán, az ingét továbbra sem gombolta be, csak rám emelte azokat a sötét szemeit, és mint egy ártatlan kisfiú, megrándult a szája széle. Tündéri volt.
- Álmos vagyok Lora… - suttogta, és azt hittem, hogy menten elalszik helyben. – Altass el.
- Hehhe… - újra a sötétségbe zuhantam, mámorító volt újra a semmit érzékelni, azzal a csöppnyi elbutított agyammal. – Arra… nem lesz szükség.
- Fáj a fejem… - mondta nyafogva.
- Nekem is! – Egymásba kapaszkodtunk és elkezdtünk lassan, kevésbé megfontoltam, faltól falig tántorogni a griffendélesek klubhelyisége felé.
Életemben először, ittam alkoholt, és meg kell mondjam, nem is emlékeztem mi történt velem az első fél üveg után. Csak ültünk a Szükség Szobájában és vedeltük a vodkát, a whiskyt, meg fogalmam sincsen, hogy mit még.
Nem emlékeztem, hogy hogyan jutottunk el a portréig, csak arra, hogy nem vettem észre, és minden áron keresztül akartam rajta sétálni. Sirius fogott vissza, közben halkan nevetgélt.
- Kiddics… Kicsdics… Kviddics ku… pa… kupa, na! – nyögte ki, mire a Dáma rosszallóan beengedett minket. Én halkan kacarászva követtem, és mire beléptünk mindketten a klubhelyiségbe, alig bírtunk megállni a saját lábunkon. Fogta a kezemet, arra emlékeztem, és maga után húzott az egyik kanapéhoz. Én ledőltem rá, ő meg készült megcsókolni, de bezuhant a heverő és az asztal közé.
- Aj… ÁÚ! - Feltápászkodott, de sehogyan sem sikerült neki, minduntalan mellé ült. Én nevetgélni kezdtem, és lemásztam hozzá a földre. Nem nagyon sikerült megtalálnom a száját, és azt hiszem, hogy valahova a karjára adhattam puszit, amikor fel akarta emelni a fejét, hogy viszonozza, de bevágta az asztal lapjába.
- Bassza meg! - Nyögve felült, és végre sikerült neki felmászni a heverőre. Aztán elnyomta az álom. Bennem még volt annyi józanság, hogy ne feküdjek mellé, mert tudtam, hogy a vége úgy is az lett volna, hogy lezúgok úgy hajnaltájban. Végül is én már nem tudtam leesni. Utolsó emlékem az volt, amikor Sirius horkolva a nyakamba zuhant. Kint pirkadt, olyan hét óra lehetett. Én a kis naiv, bele sem gondoltam, hogy hol aludhattunk el, és hogy reggelre milyen következményekkel fog ez járni a nagyérdemű szemében…