XII. Fejezet: Kösz az ösztönzést Braeker!

Whisky szagra ébredtem. Meg arra, hogy valaki iszonyatosan ölel. Pislogtam, és megpróbáltam felülni. A szorítás egyre erősebb lett. Nyögtem, és próbáltam kigabalyodni az engem erősen visszahúzó karokból. Azután megláttam a gazdájukat is. Egy baldachinos ágyban feküdtem, a takaró nem volt rajtam, a talárom gyűrötten hevert a szoba sarkában. Mellettem Sirius feküdt, kigombolt inggel, alsógatyában. Végig néztem magamon. Fájt a fejem, majd szétrepedt. Szerencsére minden ruhám a helyén volt. De most akkor, mi is történt tegnap? Próbáltam felidézni, hogy azután, hogy megcsókolt… (Igen megcsókolt! Akkor nem csak álmodtam!) Hogy azután mi történt. Felvetettem egy ötletet, megtettük, de azután, hogy megittam valamennyi alkoholt, nem nagyon emlékeztem rá, hogy mit csináltunk. Egyben teljesen biztos voltam: Azt nem csináltuk! Kizárt lenne!
- Sirius… - nyögtem fuldokolva. – Engedj el, na, Sirius! – megpróbálkoztam a karjai lefejtésével a derekamról, de nem nagyon sikerült. Szorított és az arcát a melleimnek nyomta. Háhá! Lehet, hogy nem is alszik? Elvigyorodtam, és egy kis tapogatózás után megtaláltam a pálcámat. Gondolkodtam, hogy hogyan ébreszthetném fel, aztán eszembe jutott valami és belemosolyodtam a tenyerembe. – Lumos! – Pálcám hegyén már megjelent az a jól ismert láng, és cseppnyi fényt csalt az elhúzott vörös baldachin függönyök közé. A hajához érintettem a pálca végét, mire azonnal felkapta a fejét ahogy megérezte az égett haj szagát.
- Te meg mi a jó eget csinálsz? – hördült fel. – James, ezerszer megmondtam már, hogy… Lora?
- Na mit gondolsz, ki? – vigyorogtam rá és eloltottam a haját.
- Hogy kerültél te ide? – Végig nézett a helyzetünkön. Megszemlélte a karjait, és hogy a kézfejei miket taperoltak eddig, végül az egész szitut úgy ahogy volt. Aztán elégedetten elvigyorodott.
- Azt én is szeretném tudni… - mondtam neki. A feje kb. két és fél centire lehetett az enyémtől. – Elengednél végre?
- Most akkor mi… mi akkor járunk? – csillant meg a szeme. Ajaj, ennek teljesen rossz vége lesz, már előre látom.
- Nem tudom… - nyögtem fuldokolva. – Engedj el… - Ellazította a szorítást.
- Én szeretlek… - Megdöbbentő, mik vannak. – Te is szeretsz?
- Öh… hogy kerültem ide tényleg? – tértem ki a kérdése elől.
- Én hoztalak föl, mikor rád estem. Nem akartam, hogy mások ránk ébredjenek… - picit elhallgatott, de a szemei vadul méregették a testem. – Szóval akkor szeretsz? – szegezte nekem újra a kérdést.
- Szeretlek… - Kicsit bizonytalanul hangzott, de neki ennyi is elég volt ahhoz, hogy megfojtson. Próbáltam elhúzódni tőle, de nem engedett. Keresztül tette rajtam a lábát, így csapdába kerültem. Levegő után kapkodtam, de azt sem engedte. Nagyon heves volt. Jézusom a többi csaja hogy bírta ezt ki? Csoda hogy nem haltak bele! Lehet, hogy aztán azért szakított velük kb. egy hét után, mert a csaj majdnem megfulladt.
- Istenem, mit tudnék én veled csinálni, ha hagynád… - sóhajtott föl, miközben tetőtől-talpig végig mért. Közben finoman csókolgatott, meg szorított. – Először is, megszabadítanálak a ruháidtól, azután én is megszabadulnék az enyémektől és… - Miután már úgy voltam vele, hogy cseppet sem bírom tovább, a régi jól bevált módszerhez folyamodtam. Finoman megemeltem a térdemet, mire elengedett és felnyögött. Kikászálódtam az ágyból és azzal a kecses mozdulattal, le is löktem szegényt.
- Sirius, a közös fürdőzésnek nem most van itt az ideje… majd talán egyszer, egy másik jövőben. – Kacsintottam rá, és csak néztem, ahogy vergődik, a gyenge pontját szorongatva a vörös szőnyegen.
Hajam össze-vissza ált, és bűzlöttem az alkoholtól. Összeszedtem a taláromat, meg a pálcámat, amit az ágyon felejtettem, és Siriusra ügyet sem vetve elhagytam a szobát, hogy megfürödhessek minálunk. Ahogy gondoltam, egy árva lélek sem volt a szobánkban. Az ébresztőórára néztem. Fél tizenegy volt… Fél tizenegy!!!
- Sirius! – ordítottam el magamat, és ő azonnal az ajtó előtt termett.
- Mit parancsolsz édesem? – kérdezte mézes-mázos hangon.
- Igyekezz, féltizenkettőkor kviddics meccs a Hugrabug ellen. – Figyeltem a reakcióit. Töprengett, azután meglepett arckifejezést öltött, végül hangosan elkáromkodta magát, és bevágta maga után a fiúk zuhanyzójának ajtaját. Még csukott ajtón keresztül is hallottam, ahogy szitkozódik. Jól van, mai nap is fantasztikusan kezdődik.
Miután végeztem a zuhanyozással és a hajmosással, egy törülközőbe burkolózva, immáron száraz hajjal rohantam le a klubhelyiségbe, ami teljesen üresen állt, hogy magamhoz vegyem a cipőmet, amit, valami furcsa esemény folytán, ott felejtettem. Már említettem, hogy milyen naiv tudok lenni. A portré éppen akkor nyílt ki, mikor én magamhoz vettem a cipőmet, és indultam volna fölfelé a lépcsőn. Hátra néztem a vállam felett, és döbbenten láttam, hogy az egész griffendéles kviddics csapat, Sirius kivételével persze, földbe gyökerezett lábbal, és döbbent tekintettel engem, mérget. Nem tudom, hogy mit nézhettek, mert a törülköző rajtam volt, de nem is nagyon érdekelt, éppen azon voltam, hogy minél hamarabb felérjek a hálótermünkbe. Az egyik egyszer csak megszólalt:
- Hé Braeker! – Egy John nevű, magas szőke, barna szemű srác volt. - Ez aztán az ösztönzés! Most már biztos, hogy nyerünk. – Röhögtek, én meg elfintorodtam.
- Takarodjatok vissza a pályára… - mondtam nekik kifejezéstelen arccal, a lépcső tetejéről.
- Jó a hátad szép a lábad, én meg szépen megba… - Kurjantotta egyszer csak James, mire a többi srác is bekapcsolódott.
- Juj, Potter! Ha ezt Lily megtudja! – Vigyorodtam el. Lesütötte a szemét, és elvörösödött.
- Hol van Black? – szólalt meg megint John.
- Zuhanyozik – mondtam tömören. Egymásra mosolyogtak, mind a… akárhányan, fáradt voltam megszámolni őket.
- Mit csináltatok az éjszaka? – kérdezte sejtelmesen Greg. Ő kissé kövérkés volt, fekete, szemébe lógó zsíros hajjal, de azért bírtam.
- Igaz is, Sirius nem volt bent egész éjjel… talán csak nem a Szük… - Jamesnek elakadt a hangja. Valaki egy átkot küldött feléje, amitől azonnal elhallgatott, és csak idegesen tátogott tovább. A többiek a célszemély felé néztek, aki az átkot lőtte ki. Sirius volt az.
- A pályán kéne lennetek, nem? – kérdezte kifejezéstelen arccal.
- Ahogy neked is – mondta kioktatólag James helyett Greg. Sirius csak vállat volt és csak utána vett észre, elégedetten végig mért, megcsókolt és beküldött a szobánkba. Mintha magamtól nem oda indultam volna. Mire felöltöztem, és rendbe hoztam az arcomat, meg úgy mindenemet, fogat mostam, meg elégettem a whisky szagú pólómat, már negyed tizenkettő volt, ami azt jelentette, hogy hamarosan, kb. negyed óra múlva, kezdetét veszi a meccs. Senki nem volt a klubhelyiségben, mire lementem. Kissé megkönnyebbültem, hogy Sirius elhúzott a többiekkel. Reméltem hogy Lil és Ana foglaltak nekem helyet, bár szerintem még számukra is sötétségbe burkolózott mind az, hogy hol és hogyan töltöttem ezt a szép esős péntek estét.
A park nedves, eső mosta pázsitján szaladtam, és magamba szívtam a finom friss föld, és kövek illatát, amikor lépéseket hallottam meg a hátam mögül, mire megálltam és hátra néztem. Bár ne tettem volt. Egy nyomi végzős Hugrabugos volt, aki belém volt esve. Azonnal elkezdtem rohanni, de utolért és zihálva lefékezett mellettem.
- Szia Lora. – Köszönt vidáman. Még a hangja is irritált, undorodtam az egész sráctól. Úgy volt nyomi, ahogy volt. Kis apuci kedvence, a világ legszebb mosolyával. – Foglaltam neked helyet! – Jézusom! Ölj, meg kérlek! Itt az idő, az isteni beavatkozásra! Küldd el hozzám legsötétebb szolgád, és nyírd ki itt ezt a barmot, vagy engem. KÖNYÖRGÖM!
- Jaj, szia Adam – nyögtem fel. Hányingerem lett, le akartam őt rázni. Sajnos ezt soha sem tudtam könnyen. – Mit akarsz?
- A Griffendélnek szurkolsz?
- Hát, mivel griffendéles vagyok, igen. – Néztem magam elé. Félő volt, hogy ha ránézek kiröhögöm.
- És ha nem lennél az? Akkor a Hugrabugnak szurkolnál? –Éreztem, hogy vigyorog. Nem néztem rá, ott lihegett mellettem. Mekkora egy fasz!
- Viszlát Watson! – Előre rohantam, ő meg kitartóan követett. Még húsz méter a kviddics pályáig. Meg kell találnom Siriust, vagy valami jófej griffendéles srácot, akivel megverethetem ezt a lúzert.
- Várj, ne siess, még nem kezdődik, nyugi, nem késel le semmiről. Meg, ha igen, akkor a haverjaim elmondanak mindent. Gyere, sétáljunk… - mondta undorító, nyalizós hangon. Nem tudom miért, de undorító volt az egész srác, nem bírtam ránézni, ronda kis hiba volt az életben. Kételkedtem benne, hogy egyszer lesz olyan lány, aki egy ilyet szeretni fog.
- ÁÁÁÁÁÁ! – azzal hörögve ott hagytam. Most perpillanat az sem érdekelt, ha megdöglik. Tudom, nagyon elfogult vagyok, de nagyon rámenős volt, és ronda is. Nem szabad a kinézett miatt másokat utálni, de olyan nyomi, ha valaki folyton arról papol, hogy jó lenne veled lenni nem baszni szeretkezni. Ezt a gyereket utáltam, nagyon vártam már, hogy elhúzzon innen, egy másik kontinensre, mindegy hova, csak 100000000 kilométeren belül ne kelljen vele találkoznom.
Lehet, hogy megbánthattam, de nem az én stílusom a gyerek és nem is kell olyan, akinek 17 éves korára egyetlen csaja sem volt, mert senkinek nem kellett, mert annyira szánalmas. Főleg az, hogy ostoba paraszt is, meg diszkópatkány, és ha találkozunk, folyton perverzkedik, meg köpköd, mikor beszél, és még sorolhatnám. A haverjai meg ugyanilyen szinten vannak. Eskü, én a helyükben már régen buzi lettem volna. Áldottam az urat, hogy teremtett sok helyes pasit. Köztük volt Sirius is, és más nem kellett.
Gyorsan beértem a stadionba és felcaplattam a griffendéleseknek felállított emelvényre. Szememmel Lilt és Anat kerestem, és pillanatok alatt meg is találtam őket. A korlát mellett fészkelődtek, Lil, egy távcsővel kémlelte a pályát, amíg Johanna feszülten nézelődött, és valami miatt folyton a haját igazgatta. Hát igen, ő Johanna.
- Szisztok! – köszöntem rájuk. Miért ideges ma reggel mindenki? Mármint a meccs, azt megértem, de kétlem, hogy rájuk ilyen hatással lenne mindez.
- Hol a jó életben voltál egész éjszaka Lora? – észrevettem Lily szeme alatt a karikákat. Na ne, most csak vicc ugye, hogy nem aludtak egész éjjel?
- Öh… - nyögtem elkerekedett szemekkel. – Ha dalban mondom el, akkor…
- NEM! – mondták egyszerre.
- Jól van, de… - Éppen jókor jöttek a játékosok. Ebben a pillanatban repültek föl a pálya két végéből a csapatok. Az egyik csapat vörös csíkot húzott maga után, míg a másik sárgát. Itt az isteni beavatkozás! Köszönöm!
Szemmel azonnal Siriust kerestem, aki feltehetőleg engem próbált megtalálni a vörös-arany szurkolótáborban. Elpirultam, és rámosolyogtam. Ugyanígy tett. Dagadt a büszkeségtől, hogy ilyen barátnője lehet, mint amilyen én vagyok! Kezdek olyan beképzelt majom lenni, mint ő, azt hiszem. Azután direkt leírt egy kört a levegőben és elsuhant az emelvény előtt. Láttam, hogy egy csókot küldd, és nem érdekelt, hogy a sok rajongója sikoltozik ott lent, és azon veszekszik, hogy melyikük kapta, mert én tudtam az igazságot, mégpedig, hogy ez a csók nekem szólt, ahogy az eddigiek is. És büszke voltam rá, szerettem, ehhez kétség sem férhetett. Félreértés ne essék, nem érdekelt, hogy ezzel felvághatok a többi liba előtt, csak az, hogy mindketten boldogságban ússzunk.
Időközben észre sem vettem, hogy Lily mellettem szitkozódik, és hogy Johanna milyen ábrándos arccal bámulja az ő szőke hercegét, John. Mi? Johanna szerelmes Johnba? De poén, mindketten szőkék, és J-vel kezdődik a nevük! Ha gyerekeik lesznek, biztosan Jessica vagy Johanthan, vagy Josh lesz a nevük. Josh… kár volt rájuk gondolni. De a bánatom elűzte a Griffendél első gólja, és az, hogy Sirius egy jól irányzott ütéssel tökön vágta a Hugrabug egyik hajtóját. A sárga szurkolótábor egyszerre jajdult fel, én meg csak kacagtam. Elképzeltem Adam fejét. Ez haláli volt, arra gondoltam, biztosan meghálálom valahogy Siriusnak. És már tudtam is, hogy mit fogok tenni.
James kissé lelombozva kutatott a cikesz után a magasban, és láttam rajta, hogy eléggé fásult szegényke. Nem véletlen, tegnap is lepattintotta Lily. Pedig tudtam, hogy tetszik neki. Mármint Lilynek. Nem Jamesnek, arról mindenki tudott, hogy Mr. Nagymenő szerelmes Lilybe. Most hétvégén roxmortsi látogatás. Vajon mi az összefüggés a két megtört szív, a Siriusnak meghálálni minden áron Jeremy tökönvágását akció, és a roxmortsi látogatás között? Hát persze! Azonnal beugrott!
- Sonorus! – szegeztem a torkomnak a pálcámat. Sok baromságot csináltam már életemben, de ez a mostani, ez mindenen túl tett, azt hiszem. – James Potter! – kiáltottam el magamat. Mintha megfagyott volna az idő, meg minden. A meccs abba maradt, és a stadionbeli össze szempár rám szegeződött. Ezt már szerettem. – Ha megnyeritek a meccset és szarrá alázzátok a Hugrabugot, akkor Lily elmegy veled egy randira a hétvégén! – Lily megcibálta a vállamat és sikoltozni kezdett. Mindenközben hallottam, hogy McGali prof felkiált a tanárok emelvényéről, hogy: Miss Braeker! Két hét büntetőmunka és 20 pont a Griffendéltől!
- Mégis, hogy képzeled, hogy… - Teljes erőmből a lábára tapostam, mire feljajdult, és elkezdett helyeslően bólogatni. – Igen, igen, elmegyek veled… - Dühösen rám sandított. Szavak nélkül is megértettük egymást. Egy hét büntetőmunka! Akkor már három! Csodás-mesés!
- Sirius! – kiáltottam ismét el magamat. A hangomat ezer és ezer helyre jutatta el a szél, és mindenhol ott csüngött. Mindenki halhatta. Sirius rám meredt, pár méterre lebegett a vigyorgó Jamesszel együtt. – Csak annyit akartam mondani neked, hogy, nagyon, nagyon… NAGYON SZERETLEK! – Azt hiszem, neki ennyi teljesen elég volt ahhoz, hogy majdnem ledobja magát a seprűjéről. Csomóan elkezdtem kacagni, és többen füttyögtek is. – Ennyit akartam mondani, hajrá Griffendél! – azzal fogtam a pálcámat, elsuttogtam egy Silentiumot, és a hangom újra a régi volt. Most már mindenki tudta, hogy mit érzek. Sirius, mikor magához tért, odarepült az emelvényhez, felkapott, és felvitt a levegőbe. Nem tiltakoztam, mért tettem volna? Istenem, milyen régen nem repültem! Az ölébe kapott, és csak szálltunk, egyre magasabbra. Aztán, mikor jó pár méterrel a felhők felett jártunk, elkezdtem fázni, és láttam, hogy az ő arca is kipirul.
- Olyan jó volt ezt hallani végre – suttogta a fülembe. – Hogy szeretsz. Nem győzöm elégszer ismételni, hogy én is téged, nagyon, nagyon… - azzal hozzám hajolt és az eddig legszenvedélyesebb csókját kaptam tőle. Mintha új erőre kaptam volna, mikor ajkai elváltam az enyémektől. Nem szólt egyikünk sem. A stadionban az idegesen sikoltozó libák hangját hallottam csak, mikor visszavitt és letett a páholyba. Csak álltam ott és a kiugrani készülő szívemre szorítottam a kezemet.
- Ez meg mi a retek volt? – nézett rám kérdőn Lily. – Mostanra mindenki a ti kis „románcotokról” beszél – tette hozzá mosolyogva.
- Hadd beszéljenek – vágtam rá. – Potternek pedig adj egy esélyt. Rendes ő, és már két éve hajt rád. Minden második lány, aki nem Siriusba szerelmes, az Jamesbe, és az életét adná azért, ha járhatna vele, többet, mint két napot. Én mondom, menj el vele, és ott majd jobban megismerheted…
- Nem! – mondta azonnal, legnagyobb meglepetésemre.
- De miért?
- Ne higgye azt, hogy én is csak egy lány vagyok a sok közül!
- De nem hiszi azt, szeret téged! – nem tudtam, hogy meggyőzni. Egyetlen dolog maradt csak. – Jól van, figyelj, most olyan dolgot mondok el neked, amit még eddig senkinek, oké? Figyelsz? James a lelkemre kötötte, hogy soha-soha ne mondjam meg neked.
- Mi lenne az? – kérdezte elgondolkodva, és komolyabb arckifejezést öltött magára.
- Két éve azon gondolkodik, hogy hogyan szerezzen neked örömöt. Most el akart hívni a Roxmortsba téged, de megint kiadtad az útját, mint már ezerszer. Azt mondta, hogy ezentúl már az sem érdekli, ha te rohansz majd utána, akkor sem fog megkönyörülni rajtad. Tudod milyen érzés a visszautasítás? A fél iskola szerelmes beléd, te meg a nagyképűségeddel keresztülgázolsz rajtuk. – Pont én mondom az Adamos ügy után? Ő megérdemelte. Pervez nyomorék. – Gondolkodj el azon, hogy hány szívet törtél eddig össze, Miss Én-vagyok-a-legszebb-és-a-legokosabb-boszorkány-az-egész-suliban! – Nem szólt egy árva szót sem, csak a korlátot bámulta. Zavarban volt, mert tudta ő is, én is, Johanna is, sőt még a nyakamban lihegő Remus is, hogy igazam van. Apropó, Remus! Mit keres itt?
- Mi az Remus? – fordultam meg.
- Jó ösztönzés volt – kacsintott rám. – Igaz, eddig veszekedtetek, és lemaradtatok a Griffendél bravúros hat góljáról zsinórban, de ha azt vesszük semmit nem veszítettek – csapott hátba. Belevigyorogtam a képébe, mire nekidőlt a korlátnak és onnan tartotta továbbra is figyelemmel a pályán történő eseményeket.
Lilyvel jobbnak láttuk többet nem társalogni, mivel látszott rajta, hogy hatottam rá a beszédemmel és elszégyellte magát. Remélem ezzel sikeresen tudattam vele, hogy cseppet nagyképű. Erről ennyit. Próbáltam továbbra is szemmel tartani a meccset. Mi vezettünk 120:30-ra a Hugarbuggal szemben. James egész végig vigyorgott, figyeltem, Sirius pedig csakazértis alapon, folyton hátra simítgatta a haját, és szívdöglesztő mosolyokat küldött a nagyérdemű felé. Felém, hogy pontosabb legyek.
Az elkövetkező tíz percben, a Griffendél zsákolt újabb hármat, és Jeremy véglegesen búcsút készült mondani a tökeinek. Sirius, immáron harmadszor vágta bravúros pontossággal OTT Jeremyt, ahol neki a legjobban tud fájni. Kicsit meg is sajnáltam volna a srácot, ha nem egy nyomi lúzer véletlenül, aki ugyanolyan béna, mint Adam, és ráadásul a haverja is. Időközben néha Johannára sandítottam, aki angyali mosllyal követte végig a tekintetével John összes eddigi mozdulatát. Egy egészen másik világban járt. Szerelmes volt.
Már közel egy órája tartott a meccs, amikor az alsóbb szinteken állók elkezdtek sikoltozni, mi meg teljes egészében kihajoltunk a korláton, hogy lássuk, mi folyik odalent. James, egy lábon állt a seprűjén és a tőle kb. fél méterre röpködő cikesz után kapkodott. Már majdnem elérte, mikor teljes erejéből neki vágódott a hátának az egyik hugrabugos terelő ütője és egyensúlyát leveszte hasra vágódott a gyepen. Térden állva öklendezett, azt hittem, hogy azonnal hányni fog. Egy pillanatig így is tűnt, de aztán köhögött egyet, és a szájából egy aranyló labdacs szökött a tenyerébe. JAMES POTTER MEGFOTA A CIKESZT!
Egyszerre kezdett el sikoltani, ordítani, fütyülni illetve egyéb hangokat kiadni az egész griffendéles szurkolótábor. Üdvrivalgásban törtünk ki szószerint és mindannyian elkezdtünk leözönleni a pályára. Leírhatatlan és elmondhatatlan volt az öröm, ezért meg sem próbálkozok vele, hogy elmondjam, vagy leírjam, mindenki képzelje el. Mint mikor a kedvenc foci csapat hatalmas előnnyel győz a bajnokságban, és világbajnoki címet nyernek. Ez is valami ilyesmi volt, vagy annál több. Csupán itt megannyi boldog szív osztozott az örömünkön.
- 320:30-ra győzött a Griffendél! – harsogta Madam Hoch. Alig lehetett hallani valamit a nagy sikoltozásba. Azonnal a pályára rohantam, az éppen leszálló Siriushoz, akit, megrohamozott a sok liba, a meccs alatt történtekre fittyet hányva. Láttam, hogy Nancy is ott toporog mérgesen körülöttük és sikoltozik. Elkezdtem rohanni, ahogy Sirius véglegesen földet ért. Mindenkit félre löktem, aki az utamba került az sem érdekelt, hogy az illető griffendéles, vagy mardekáros. Pár méter választott csak el Siriustól, amikor ő is észrevett, és ellökte maga elől az összes kis senkit, és hozzám szaladt. A karjaiba ugrottam, ő meg felkapott a levegőbe, megpörgetett és hevesen megcsókolt.
Ami körülöttünk zajlott, azt megint csak nem lehetett szavakban kifejezni. Nancy elvörösödve, dagadt, kisírt szemekkel elrohant, miközben a négy házból összeverődött lánysereg együttes erővel megpróbált engem kitépni Sirius karjaiból. Volt, aki pálcát használt, volt aki karmolt, és harapott, sőt volt olyan is, aki a hajamnál foga próbált letépni róla. Szerencsémre erősen szorított. Kész anarchia volt. Sirius a világ minden kincséért el nem engedett volna, hanem inkább, mikor már őt is elkezdték karmolni, lába közé kapta a seprűjét, engem az ölébe vett, és felszállt. Vigyorogva integettünk a libáknak, és átadtuk magunkat a könnyű szellőnek, meg a varázserőnek, ami a seprűt hajtotta. Vérzett a karom, és fájt is. Csoda, hogy nem kaptam el tőlük semmilyen betegséget. Bár… még nem tudni.
- Ez nagyon rideg – mondtam neki, ahogy végig mértem az ölében a karomat. – Nagyon, nagyon rideg…
- Mit műveltek veled, édesem? – kérdezte érzékien suttogva, és gyöngéden megpuszilt..
- Semmiség, ha leszálltunk, azonnal rendbe hozom magamat. – Nem szóltunk egy szót sem. Vagy, mert nem tudtunk mit mondani vagy, mert egyikünk sem akarta megzavarni azt a költői pillanatot, maikor a napsugár beragyogta a szívünk. Mert így éreztünk igen. Fantasztikus volt, győztesnek érezni magunkat, és szeretni egymást. Nem kérdeztem, hogy hova, meddig, merre visz, mert teljes mértékig meg bíztam benne. Csak ne megint a gyengélkedőn kössünk ki.
Végigrepültünk vagy megannyi kopár, és csupasz búzatábla fölött, és egy kisebb falucska mellett is, amikor éreztem, hogy Sirius ereszkedni kezd. Egy aprócska tavat pillantottam meg a közelben, és egy mólót rajta. Megvártam, amíg a lábunk talajt fog, és csak azután fordultam oda hozzá.
- Miféle hely ez? Egyáltalán még a birtokon vagyunk?
- Igen. És itt kérlek szépen, - mutatott körbe – ide szoktam jönni, ha egy kis magányra vágyom.
- Eddig ezt mért nem mutattad meg nekem? – néztem a szemébe mosolyogva. Vállat vont.
- Mert most már szeretsz – felelte végül. Eddig is szerettem! Így visszagondolva mégsem tűnt úgy.
- Igen, szeretlek.
- Akkor velem töltöd a hétvégét a Roxmortsban? – nézett bele a szemeimbe.
- Meg a további életemet is – vágtam rá finoman. Megfogta a tarkóm és megcsókolt. Alig bírta abba hagyni, nem bírt betelni vele, ahogy én sem. Aztán elengedtük egymást, és a tó felé indultunk. Végig sétáltunk a mólón és megszemléltük a csillogó vizet. Végül leültünk a móló végére, és csak lógattuk a lábunkat. Sirius köveket dobált a vízbe. A nap visszatükröződött sápadt valójában a felszínről és csillogó nyomot hagyott maga mögött a fodrozódó habok peremén.
- Hallottam egyszer, hogy a nap és a sugarai tükörképét arany hídnak nevezik. – Mutattam végig a vízfelszínen. – Meg hogy, a sellők és a hableányok naplementekor jönnek elő a habok közül és énekelnek és hárfáznak. Olyanok, mint azok a mitologikus lények, a szirének, akik énekükkel a halálba csábította a megtévedt hajósokat – böktem megint a tó tükrére.
- Érdekes… Valószínűleg nem lehet kitaláció, sellők így is, úgy is, de vannak. Magam is találkoztam velük – szólt végül.
- Mikor? – kaptam fel a fejem az elmélázásomból. Nem szólt, láttam, hogy egy darab kavicsot dobál bele a vízbe, majd invito-val minduntalan visszahívja, hogy újra bedobhassa, és játszhassa ezt a játékot a végtelenségig.
- Egyszer elsőéves voltam, mikor repülés órán gyakoroltunk és elszabadul a seprűm és egészen a tóig repített. Azután belesetem, mert leszédültem róla. Arra emlékeztem, hogy pár ilyen zöldes bőrű, uszonyos lény kivitt a tópartra, ahol aztán Dumbledore és Hoch várt rám. – Erről még nem is hallottam. Nagyon szép volt a táj, csodálatos, kissé ködös, de friss volt a levegő, éreztem a pár órai zápor illatát, meg még valami más kellemes illatot is.
- Gyere, menjünk vissza – állt föl egyszer csak sóhajtva. Nem tiltakoztam, mikor magával rántott.
Kviddics talárja tiszta sár volt, és izzadtság, de legalább nem fáztam, mikor magunkra terítette a seprűn. Felszálltunk, nekem meg eszembe jutott, hogy még nem is gratuláltam neki.
- Megjegyzem, bravúros ütések voltak, amiket Jeremy tökére mértél. Büszke vagyok rád! – kurjantottam el magamat, mire átkarolta a derekam, és hagyta, hogy én irányítsam a seprűt.
- Kösz az ösztönzést Bareker! – csak ennyit mondott, aztán éreztem, ahogy a szél belekap a hajunkba. Az ő fekete fürtjei, és az én barnáim is a széllel szálltak, akárcsak mi a seprűn.
Mikor visszaértünk a stadionba, egy teremtett lélek sem tartózkodott odabent. Valószínűleg már mindenki a saját házában ünnepelte a győzelmet/veszteséget. Ki hogy akarta.
Ahogy a portrélyuk kitárult előttünk, egy őrjöngő griffendéles hadsereg fogadott. A felsős lányok velem együtt örültek, az alsósok viszont jobbnak látták, ha elhúznak. Sirius eléggé csúnyán nézett rájuk. Mikor beljebb kerültünk, tele nyomták a kezemet vajsörrel és tortával. Hallottam, hogy pár részeg csaj a klubhelyiség hátuljában egymásba kapaszkodva ugrál és kiáltozik:
- We are the champions! – tiszta Queen, nem is tudom, hogy miért… Ahogy beljebb léptem, láttam, hogy az egyik eldugottabb sarokban John ül, ölében egy szőke lánnyal… JOHANNÁVAL! Teljesen össze voltak gabalyodva. Nem lehetett megállapítani, hogy most akkor az a kéz, vagy az a láb melyik emberkéhez tartozik. Elvigyorodtam és belekortyoltam a vajsörbe. Tovább futattam a tekintetemet a társaságon, és megint megakadt a szemem valamin. Félrenyeltem és kiköptem azt, ami a számban volt. Nem hittem a szememnek. James és Lily beszélgettek! Lily és James beszélgettek! És Lily… NEVETETT! Jesszusom, szegény öreg szívem ennyi váratlan eseményt képtelen lesz ily hamar feldolgozni. Mindenesetre örültem, hogy hatott a fejmosás odafent a páholyban.
- Hé Lora! – kurjantotta el magát Kirk, egy tüsi hajú magas srác. Őrző volt. Őt vették be a helyemre. Baromira tudott a srác. Kíváncsian felé fordultam. – Hé, nagyon bejössz nekem! Nem akarsz egy szédítő éjszakát velem, esetleg egy-két haverommal? – Elakadt a szavam. Hamarosan nekem is olyan hírnevem lesz, mint Potternek és Blacknek. De mielőtt szóhoz juthattam volna, Sirius átölelt a derekamnál fogva és a srácok felé fordult.
- Braeker egyedül csak az enyém! – mondta folytatott hangon, aztán felnevetett. – És senkinek nem adok belőle, mivel még én sem kaptam meg! – a fiúk elkezdtek hujjogatni, én meg csak vörösödtem ott Sirius mellett. Hihetetlen, de mégis igaz, hogy ekkora balfasz a pasim. De szeretem! IMÁDOM!
- Mindenesetre… - szólalt meg Greg, aztán belekapcsolódott a többi srác is. – Kösz az ösztönzést Braeker! – Én meg csak mosolyogtam. Most mit tehettem volna? Velük együtt örültem!