XII. Fejezet: Roxmortsi kiruccanás, kicsit másképp, ahogy terveztük

Kedves Daena!

Régen nem írtam már neked, így hát, eszembe jutottak a régi együtt töltött boldog percek, és elkezdtél hiányozni. Rengeteg kérdésem lenne hozzád. Először is, hogy telik a tanéved a Durmstrangban? Hogy van a pasid, Lukas? Hogy megy a tanulás, és legfőképp, hogy mikor találkozhatunk legközelebb?
Mesélek én is. Kezdetnek annyit, hogy van pasim! LETT PASIM! Igen, nekem! Olyan hihetetlen, nem igaz? Az egyik gyerekkori jó barátom, Sirius Black. Tudod, az a kócos, fekete hajú, fekete szemű fiú, akiről már annyit meséltem. Képzeld, ő kezdeményezett. Már egy éve próbálkozott, de nekem csak most tűnt fel. Voltak egyéb komplikációk is, de mostanra minden rendben van. Sajnos a suli majdnem legjobb pasija, így rengetegen gyűlölnek most, főleg, nálam fiatalabbak. Na jó, többet nem írok, ha találkozunk, másról úgy sem tudunk majd beszélgetni.
Szüleim azt mondták, hogy a nyár egy részében elutazhatok hozzátok Németországba. A kedvenc országomba! Már alig várom! Meg a veled való találkozást, és hogy majd mindent megmutatsz nekem, a stadionotoktól kezdve, ugye? *nagy csillogó szemek, amik könyörögnek neked, hogy vigyél el oda*

Ölel szeretettel kedvenc unokatesód: Lora

Daena végzős volt, utolsó évét járta a Durmstrangban. Ő volt a legjobb barátnőm (Lilyéket leszámítva). Egészen kiskorunk óta, sőt, születésünk óta együtt nőttünk föl, csak a suli kezdetekor váltunk el, de levélben tartottuk a kapcsolatot. Nagyon elhanyagoltam, úgy éreztem. A szülinapi levelére sem válaszoltam.
Gyorsan rákötöttem a levelet Pocok lábára, és kidobtam a viharba. Pocok a kedvenc iskolai baglyom volt. Nem én neveztem el így, hanem Stephani, egy hollóhátas kislány, akit egyszer megcsípett. Azt mondta, hogy olyan volt az ujján a sérülés nyoma, mintha pocok harapta volna meg. Így lett ő Pocok, a bagolyból.
Aztán kioldalaztam a bagolyházból és gyorsan órára rohantam. Péntek utolsó két óra volt. Dupla mágiatörténelem. Süti!
Sirius és James a szombati kviddics meccs óta, totálkómásak voltak. Sorolom:
1. Sirius, ahányszor csak meglátott, elismételte, hogy menyire imád, és elkezdett hevesen csókolgatni, ott mindenki előtt. (Következmény: vagy majdnem megfulladtam, vagy egy-két liba elkezdte terjeszteni, hogy szerelmi bájitallal magamba bolondítottam Siriust.)
2. Mostanra már az egész suli ezt hiszi. Kivéve szűkebb baráti köröm (50-60 fő)
3. Adam szerencsére többet nem próbálkozik, mivel Sirius és Kirk (megjegyzem, nem tudom ő miért, talán mer Sirius a haverja), halálosan megfenyegették, hogy nagyon csúnya dolgokat fognak vele csinálni, hogy ha rám mer nézni.
4. James egy hete majdnem a föld felett lebeg, mert Lily „megígérte” neki hogy, elmegy vele a hétvégén egy randira.
5. Lily, zabos rám, amiért ilyen hülyeségbe rángattam („Én sokkal komolyabb vagyok, mintsem, hogy egy ilyenre pazaroljam az időm!”)
6. De azért kellemesen elbájcsevegnek együtt, kedvesen nevetgélve a klubhelyiség egy eldugottabb sarkában.
7. Johanna nagyon boldog, annyira, mint én. Szerelmes!
A történelem terem elé érve, kifújtam magamat, hogy ne lássák, hogy rohantam, és elvegyültem a griffendéles-mardekáros sokaságban, amely a folyosó bő kétharmad részét elfoglalta. Valaki legnagyobb meglepetésemre kirántott a tömegből és érzékien szájon csókolt. Először halálra rémültem, de felsóhajtottam, hogy Sirius az. Ki más lenne. Még meg kell szoknom ezt a váratlan csókolózási rohamát. Máris rekordot döntöttünk. Egy lánnyal nem járt többet két napnál tovább. Mi meg már egy hete jártunk. Bebizonyosodott, hogy nem csak arra kellek neki.
- Meg kell még szoknom, hogy így váratlanul elégíted ki rajtam a csillapíthatatlan szükségleteidet – leheltem neki zihálva, ahogy levegőhöz jutottam.
- Ne aggódj édesem, hamarosan mást is kielégíthetek majd – suttogtam a fülembe, és elkezdte megint csókolgatni a nyakam. Eltoltam magamtól, és megigazítottam a félre gombolt ingét. Rám nézett értetlenül.
- Így jobb. És ha jó kisfiú leszel, akkor minden bizonnyal, minél hamarabb eljön majd az a pillanat is, ne aggódj – kacsintottam rá.
- Nagyon jó leszek, megígérem – tette a szívére a kezét, miközben a sötét szemeivel engem nézett. gondoltam, hogy mi járhat abban a csöppnyi agyacskájában. Szinte kiolvastam belőle, hogy arra gondolhatott, hogy nagyon nagy büntetést fogok kapni, ha sokáig váratom őt… Erőszakhoz soha sem folyamodna. Ez amolyan Sirius Black-féle büntetés lenne, amit a lányokra szokott mérni. Már csak azért sem törtem meg olyan könnyen. Lássa, hogy tovább bírom, mint két napig!
A terembe lépve, letettem magamat a leghátsó padba és ledőltem, hogy aludjak egy jót. Alig ért hozzá a fejem a padhoz, amikor éreztem, hogy valaki helyet foglal mellettem. Peter volt az. Kedvesen elmosolyodott, majd egy pillanat alatt elnyomta őt az álom. Kedveltem őt, főleg akkor, mikor nem az agyát kapargatta, vagy mikor aludt. Nem nagyon ment neki a fejszámolás… Elkezdett horkolni, én meg elmormoltam egy Disaudiot, és már abszolút semmi hangja nem volt a srácnak.
Éppen kényelmesen visszadőltem volna, amikor homlokon talált egy papírgalacsin. Megfogtam, bosszúsan széthajtottam, és döbbenten olvastam el a ráfirkantott mondatot:

Csá Braeker! Hamarosan meccsünk lesz a Hollóhát ellen. Nem akarsz nekünk sztriptízelni? Tudod, hogy meglegyen az ösztönzés a győzelemhez…

Felemeltem a fejemet, és megláttam a három paddal előttem ülő Lucifer vigyorgó képét.
- Hogy az a kurva… - kiáltottam el magamat. Következmények:
1. Hernyótalp felkapta a fejét, majd azzal a lendülettel bevágta az asztallapba az állát, és kizúgott a padból.
2. Holdkór ijedtében beterítette az eddigi jegyzeteit tintával, és pennája hegyét véletlenül beledugta a mellette ülő Kirk orrába. Az utóbbi hangosan sikoltozott.
3. Ágas-bogas hátra kapta a fejét, és lábával gyomron vágta az arra settenkedő Bellát, aki valószínűleg arra készült, hogy szappannal próbálja kimosni a mocskos kis számat.
4. Tappancs szimplán vette a lapot, szó szerint, elvette a padomról a papír fecnit, elolvasta és behúzott egyet Malfoynak. (Megjegyzés: milyen szép sötétvörös aranyvére volt…)
- Na de kérem, mi folyik ott hátul? Mi történt Mr… Mr. Mayfol… öhh… orrával? – kérdezte értetlenül Binns.
- Tanár úr, balesetek mindig is voltak, vannak is, és mindig is lesznek – mondta vigyorogva Sirius.
- De, de dadár úr… - hörögte Malfoy a krumpli méretűre dagadt orrát szorongatva.
- Kérem Mr. Ma… szóval, menjen a gyengélkedőre, a madam tárt karokkal várja már – pillantott fel unottan Binns a jegyzeteiből. Malfoy dühöngve elhagyta a termet, de láttam, hogy Siriusra hosszan, kimérten ránéz. A harc csak a kezdet… - És ha kérhetem Miss Black, álljon már fel a földről, ha testmozgásra van szüksége, ajánlani fogom a házvezető tanáruknak, Mr. Lump… Slug… szóval ajánlani fogom neki, hogy küldje önt le kviddics edzésekre, ha úgy tetszik – mondta szigorúan a szellem, mire a fél csoport, leginkább a griffendéles tábor röhögésben tört ki. Sirius már szinte könnyezett, akárcsak James, akik valószínűleg elképzelték Bellát seprűn repülni. – És végezetül… Mr. Bess, kivenné az orrából Mr. Lupin pennáját? A játék óra nem most van… ha gondolja, akkor a szólok a maguk házvezető tanárának is… Hogy mondja? Értem, szóval már benne van a kviddics csapatban… Jól van – nagy levegőt vett a bácsi. – Most már folytathatnám? – azzal tovább olvasta az észbontóan izgalmas jegyzeteit az óriások nagy háborújáról.
Előre pillantottam. Lily megvető pillantásokat küldött James felé. Ajaj, hogy fogjuk így összehozni őket holnap, Siriusszal? Fáradt voltam gondolkodni, elvégre péntek délután volt. Mit vár tőlem az ember? Visszaejtettem a fejemet a padra, és azon nyomban elnyomott az édes álom.
Nem volt kedvem Siriusra várni, amíg James utasítására rendet rak a seprűtárolóban. Menni akartam Roxmortsba.
- Igyekezz, mer’ itt hagylak! – kiáltottam oda neki. Morgott valamit, nem hallottam. Leültem a fűbe, és szememmel a felhők mögött bújó napkorongot kerestem. Sápadt volt, akárcsak minden más. A levelek sem zöldelltek, mivel már minden kopasz volt. Felsóhajtottam, és azon törtem a fejemet, mi lenne, ha Siriust bezárnám a szekrénybe, amikor meghallottam a közelgő lépteket. Nem néztem oda, azt beszéltük meg, hogy itt találkozunk még pár sráccal. A hangokból ítélve megbotlott az egyik, és hasra vágódott, míg a másik kacagott rajta. Két srác volt. Kirk és Greg.
- Szióka! – köszöntek. Most én morogtam. – Öh… az mit csinál odabent? – ültek le mellém a fűbe.
- Rendet – feleltem tömören. – James új faszsága.
- Most? – hüledezett Kirk.
- Ja – felelte aztán Sirius, mikor kikászálódott a szekrényből, és kiszedegette a pókhálót a hajából. – Menjünk – lehelte aztán unottan, és felhúzott magához. Kirk meg Greg csak bambán bámultak. Kibújtam a karjai közül, és bevártam az akkor érkező Remust, Pete-et, Lilyt és Johannát, és a nyomukban loholó Jamest. Látni kellett volna Sirius megütközött arckifejezését.
- Akkor mind megvagyunk! – kurjantotta el magát Peter. – Pontosan 8an vagyunk – mondta büszkén.
- Öh… - nyögtem. – Kilencen Pete, kilencen…
- Aha! Magamat nem számoltam bele… - A homlokunkra csaptunk. Ez egy degenerált!
- Mindegy, menjünk! – adta ki Greg az utasítást, és Kirkkel az oldalán átvágott a lankán. James Lilyt fűzte, akit láthatólag nem nagyon zavart, Johanna meg Remusszal társalgott az élet fontos dolgairól. Peter hátul kullogott, és feltehetőleg még mindig azon törte a fejét, hogy mért csapkodtunk a homlokunkra. Mellém meg felzárkózott a pasim, és átkarolta a derekam. Egyet nem értek. Attól, hogy együtt vagyunk, mért kell folyton ölelgetni. Mintha féltene, pedig általában egy igen hűséges típus vagyok, vele ellentétben.
- Mi a baj kicsi Lora? – búgta a fülembe. Felvette ezt a hülye szokását, hogy kicsi Lorának hívott. – Valami rosszat tettem? – ragadta meg a kezem, és megálltunk egy pillanatra. Nem néztem a szemébe.
- Hé, nem jöttök? – kiáltott hátra Remus.
- Mindjárt, majd odalent találkozunk – kiabálta vissza Sirius, mire a többiek felfogták, és gyors iramban távoztak… izé… legurultak a domboldalon.
- Szóval…
- Hát…
- Igen?
- Nekem még ugye nem volt barátom… és…
- Hallgatlak… - mondta türelmesen, de a csuklómat továbbra is csak fogta.
- És az zavar, hogy te folyton csak a… arról tudsz beszélni, és arra gondolni…
- Mi?
- Vagyis… - a szemébe néztem. – Úgy érzem, hogy csak arra kellek neked.
- Valamit nagyon félreérthettél… - nevetett, de aztán megdöbbent. – Persze, hogy arra kellesz… - megdöbbentem. – Egyszer biztosan, de szeretlek, hidd el…
- Tényleg? – csillant meg a szemem.
- Tényleg. – Álltunk ott még egy darabig, aztán életemben először én kezdeményeztem. Én csókoltam meg. Megdöbbent, aztán elmosolyodott. – Menjünk. – Kézen fogva lépdeltünk végig a domboldalon, és hamar utolértük a lihegő-nevetgélő társaságot, a birtok kapuinál.
- Minden rendben? – kérdezte Lil, mikor meglátott minket kézen fogva.
- Teljes mértékben – kacsintott Sirius.
Nevettünk, mind nevettünk, ahogy lefele lépkedtünk a lankán, és ahogy Pete döbbenten idióta pofáját néztük.
Annyira, de annyira jó volt ez a baráti társaság. Annyira szerettem őket, mindenkit, na jó, talán Siriust kicsit jobban, mint a többieket, de ez a természet rendje, nemde? Mintha a második családomban lettem volna, képletesen persze, második családnak az ember a családján kívül azokat az embereket nevezi, akik nem a családja, csak a barátai. Mint például:
1. Sirius… nos ő, itt, mint ideális (na jó, talán kevésbé) férjjelölt.
2. James… az ideális keresztapa, aki elhalmozza ajándékokkal a csöppségeket (megjegyzem: lenne miből…)
3. Lily… ez esetben, lehetne az ideális tündér keresztanya. Teljesíti a kicsi minden kívánságát, plusz, James sem járna rosszul, ha ő lenne a felesége (egy-két jól irányzott tündér-rúgás…)
4. Johanna… a hongkongi milliomos nagynéni, aki nagyon okos és elbűvölő a mosolya, és a gyerek minden szülinapján egymillió sarlót utalna át nekünk… vagy a gyereknek.
5. Remus… a bölcs, mindent megélt nagypapa, aki tanítgatja a kisgyereket mindenre és elmeséli neki a háborús kalandokat („Bezzeg az én időmben…”), és titokban viszonyt folytat persze a hong-kongi nagynénivel…
6. Pete… talán, a szorgos házimanó szerepét aggatnám rá, és mikor jönne a szűkebb (lásd itt felsorolt rokonság) megkérdezném tőle, hányan is vagyunk?
7. Kirk és Greg… ők egy kalap alá sorolhatóak. Talán két eszetlen unokaöcs, akik rosszra tanítják a gyereket. De hát, ki nem?
8. És szerény személyem… az anyuci! Egyelőre nem kell gyerek sem apuci… (bocs Sirius, ez az igazság)
Hamar leértünk a faluba, csak sajnos a birtok határait túllépve, adódott egy kis probléma. Eredetileg a mai napi terv úgy szólt, hogy először teszünk egy kellemes sétát a Szellemszállásig, addig mindenki teleszívja a tüdejét az édes-csípős november végi levegővel. Csak hát, ez így van rendjén novemberben, itt nálunk északon. Eleredt az eső, lassan szürkén szemerkélt, de aztán egyre jobban felerősödött, és nem akart csitulni. Szerettem az esőt, szerettem, ha esett, szerettem, minden egyes életet adó és fakasztó cseppjét. Boldogsággal töltött el. Sirius magához vont, közel, hogy ne ázzak el, de kibújtam a talárja nyújtotta melegség alól, és Johannával kézen fogva körbe táncoltunk, és élveztünk a bőrünket hűsítő nedves-csillogó cseppeket. A többiek nevettek, Kirk és Greg egymást ütötték, Lily Jamesszel társalgott tovább, a fiú esernyője alatt, Remus éppen Pete-et okította, valószínűleg a fejszámolás bonyolult művészetére tanította meg a srácot.
Sirius csendesen figyelt minket. Halvány mosoly jelent meg a szája sarkában. Rámosolyogtam. Szerettem…
Mikor egyre vadabb arcot öltött az idő, például majdnem felkapott a szél és elrepített valahova, nem tudom hova, akkor már kezdtük úgy érezni, hogy ideje meghúzni magunkat valahol. Lebaktattunk, nem inkább futottunk a Szárnyas vadkanig és gyors iramban mind a kilencen besorakoztunk a kocsmába.
A pultos unottan végig mért minket. Aztán mérgesen, vagy talán véletlenül levágott egy poharat a földre és eltűnt a pult alatt, hogy egy másik szerencsétlen pára után nézzen. Míg mi a lányokkal helyet kerestünk, megjegyzem, szinte alig voltak bent, addig a fiúk elmentek piát venni. Az első fél üveg vajsör után mindenkinek valahogy visszajött az életkedve, kezdett egyre jobban feloldódni a társaság. Éreztem, hogy egyre jobban melegszem, és ez nem csak azért volt, mert Sirius ölében kellett ülnöm, és mert csak egyetlen üveget rendelt kettőnknek, hanem maga miatt, a boldogságforrás miatt.
- Ha eláll az eső, mit csinálunk? – kérdezte Johanna Remus mellett.
- John mikor jön? – kérdeztem, felpillantva Siriusból.
- Nem tudom… - hangzott a bizonytalan válasz. Vállat vontunk. James átkarolta Lilyt, mi meg sandán egymásra pillantottunk Siriusszal, és elvigyorodtunk.
- Evans… - húzta meg az üveget Sirius – neked nem kellett volna új pennát venned?
- Hé! – pattant föl James és barátjára nézett dühös tekintettel.
- De, tényleg – nézett megbántottan rám Lily és kioldalazott a kocsmából. James utána rohant az esernyőjével az esőben. Sirius és én egyszerre akartunk kinézni a ködbe a koszos kis ablakon, de összefejeltünk és James és Lily helyett egyelőre csak körbe-körbetáncoló csillagokat láttunk. Azután megláttuk őket, kettejüket. James esernyője alatt. Egymás nyakába ugrottunk, a tervünk bejött. Mindenki felnevetett, csak Pete-et vágott olyan arcot, mintha nagyon megártott volna neki a gyakorta megeső fejszámolás lehetősége. Talán csak azért, mert így volt.
- Azért kicsit bunkó voltál nem? – nézett hosszan Johanna Siriusra. A srác vállat vont.
- Így sikerült bocs. Reménykedjünk a legjobbakban – elég zajosak lehettünk, mert a csúnya kocsmáros bácsi ránk villantotta sötét, vizenyős tekintetét.
- Húha… - nyögte Greg. – Valaki tisztában van az idővel?
- Minek az neked? – húztam meg az üveget.
- Izé… jössz Pete? – állt fel a srác, Kirkre ügyet sem vetve.
- Aha… - nyögte Pete. Aztán Greg vörös fejjel maga után vonszolva elhagyta a kocsmát, a magát tök értetlennek tettető sráccal. Megjegyzem, nem nagyon kellett tettetnie. Valamit itt furcsálltam. Mi dolguk ezeknek ketten együtt? A összehozunk mindenkit mindenkivel tervet nem így képzeltem.
- Ezek… ezekkel most mi van? – bökött az ablaküvegen ki Sirius. Kirk vállat vont.
- Kezdünk eléggé fogyatkozni… jut eszembe, én is lépek! Pápá! – azzal Johanna kirohant a kocsmából. Kirk csak a fejét csóválta, Remus meg a kiürült vajsörös üvegre meredt.
- Lehet, hogy én is megyek… - sóhajtott fel Remus.
- Menjél csak! – csapott az asztalra Kirk. Remus vállat vont és elnyelte őt a szürke zivatar felhő. Kis szünet következett. Ültünk kussban, Sirius a hűvös ablaknak támasztotta az állát, közben engem melengetett, Kirk szóba elegyedett az egyik pincérnővel, én pedig jobban megszemléltem a kocsmatöltelékeket.
Volt egy idősebb fazon, aki pöttyös térdzoknit hordott, hozzá körömcipőt, és folyton a szája szélét nyalogatta egy vödörnek tetsző nagyságú kupa mellett. Aztán volt egy kiscsaj, aki valszeg roxfortos lehetett, és a barátnőire várt, mindeközben pedig utálkozva tekintett rám. Aztán elmerengtem még egy kalapos nőben, mikor Kirk elköszönt a pincértől intett és ő is lelépett.
- Na, úgy látom, hogy ennyi volt a mai programból – nyögött fel szomorú hangnemben Sirius. Vállat vontam, hát igen, nem ezt terveztük.
- De legalább Lily és James…
- Hát ja, Evanson függ minden…
- Mi? – hangosítottam fel magamat.
- Ssssshh! – intett csendre Sirius. – Csak arról beszélek, hogy ne verje agyon Jamest.
- Mondjuk azért James sem szent… - tettem hozzá.
- Az már igaz – jelentette ki, és megitta az utolsó cseppet az üvegben. – Úgy látom, ránk hagyták a perkálást… Micsoda szemét társaság – morgott, és az asztalra dobott két sarlót és egy galleont fizetség gyanánt.
- Mit csinálunk? – álltam fel az öléből.
- Mi lenne, ha mi ketten… mondjuk, elmennénk a tóhoz?
- Rendben, de esik – emlékeztettem. Vállat vont.
- Na és?
- Rendben.
Kéz a kézben andalogtunk ki az ajtón, nem törődve a gonosz, félszemű kocsmáros bácsi csúnya morgolódásával. Rám borította a köpenyét, és nevetve, hagytuk el a kevésbé zsúfolt roxmortsi utcácskákat.
Mivel szakadt, és nem akart alább hagyni, ezért Siriusnak támadt az, az ötlete hogy menjünk a Szellemszállásra, ott senki sem zavarna meg minket.
Így is tettünk. Hamarosan, kevésbé szárazon, de kacagva, kipirult arccal, fázósan összevont talárral beléptünk a poros, dohszagú szellemtanyára. Sirius neki nyomott a falnak és elkezdett smárolni. Karjait átfonta rajtam, én pedig csak levegő után kapálóztam, mint mindig, de aztán feladtam, és hagytam, had csókoljon. Éppen belemerültünk volna, mikor halk nevetésre lettünk figyelmesek. Sirius elengedett és halk, nesztelen léptekkel elindult a lépcső felé. Én követtem. Megint megütötte a fülemet a kuncogás, és még valami suttogás-féle is. Sirius az ajkára szorította a mutatóujját és csendesen elindult felfelé a lépcsőn. Nem tudom hogyan csinálta, de semmi zajt nem csapott, nem köhögött a dohos-poros szagtól, nem zörrentek meg a léptei alatt a deszkák. Ő egy volt a Tekergők közül. Mindenhez értett, tudott zajt csapni is, de nagyon kerülte. Most.
Mire mindketten felértünk, egyre intenzívebben hallottuk a kuncogást, vihogásfélét, és egy srác suttogását. Ismerősek voltak a hangok. Mondtam Siriusnak, hogy ne nyisson be, de nem hallgatott rám. Lenyomta a kilincset. A zajongás azonnal alább hagyott. Elkerekedett szemmel meredtünk az előttünk álló, ledöbbent párosra.
- Lucy? – kérdeztem döbbenten.
- Remus? – kérdezte nálam is döbbentebben Sirius.
- Sirius menjünk! – mondtam gyorsan, és megpróbáltam kirángatni a szobából azt az idióta tökfejet.
- De… akkor ezért rohantál el? Nahát haver, hajrá! – visszanéztem a ledöbbent Remusra, és a majdnem síró-nevető Lucyra.
- Ne is zavartassátok magatokat – mondtam gyorsan. – Vele meg ne foglalkozzatok, nyomorék szegény, most szabadult! Áldásom rátok! – azután bevágtam magam után az ajtót.
- Mondhatom, jól esett – mondta szemrehányóan.
- Sajnálom, nem tehettem mást, idióta vagy – azzal megcsókoltam. Nem sértődött meg, de nem ám. Csendre intettem, és csak akkor szólaltunk meg újra, mikor már a zivatarban sétáltunk.
- Most, szerintem már menjünk vissza a kastélyba… - helyeseltem. Igaz, szerettem az esőt, de már sok volt a vízből mára. Csúszkáltunk csak a sárban, közben Sirius megtorpant én meg belerohantam a hátába és majdnem fellöktem.
- Hé, most mi van?
- Nem megyünk be Hagridhoz?
- Hagridhoz?
- Szívem, lassú a felfogásod? Persze hogy Hagridhoz… - vigyorodott el.
- Akkor fussunk addig – kiáltottam el magamat. Adott egy kis előnyt, de utolért és le is hagyott. Oldalamra tapasztva a kezemet zihálva neki dőltem a tömör ajtófélfának, mikor az kinyílt. Majdnem bezuhantam, de Sirius elkapott és talpra állított.
- Hát titeket meg mi szél hozott? – dörmögte meghökkenve Hagrid.
- Hát, mondhatjuk úgy is, hogy pont az… - lihegtem, és a barátságos, kandallóbeli lángokra pillantottam.
- Jaj, gyertek csak be, no! – állt félre az útból, de még így is be kellett préselni magunkat.
- Na végre – dobta le magát Sirius egy karosszékbe. – Szia Hagrid, régen voltunk itt. Azóta sok minden történt.
- Ne magyarázkodj, az én fülembe is minden eljutott… Áldásom rátok! – morogta mosolyogva. Mi idiótán egymásra pillantottunk, aztán felfogtuk. Nem ezt tartottuk a legfontosabb dolognak, ami a közelmúltban történt. De mindegy, azt mondta, mindet tud.
- Köszönjük – mondtuk aztán mosolyogva neki.
- Kértek teát? - bólintottunk. – Ami azt illeti, mért nem a faluban vagytok?
- Mer…
- …esik – nyögtem ki.
- Meg mer mindenki ott hagyott minket…
- Sirius, Lora! Nektek feltűnt, hogy Pete és az a Greg fiú sok időt töltenek együtt? – kotyogtak közbe Hagrid és majdnem, mellé öntötte a teát.
- Mi? – néztünk össze. Ő is arra gondolt, hogy… AMIRE ÉN IS!
- Hagrid, bocs, de most rohanunk! – ugrottam föl.
- Na de, még a tea sem…
- Majd legközelebb, tedd félre! – azzal Sirius maga után húzva elhagytuk a kunyhót. Még hallottuk, ahogy Hagrid bosszúsan a földhöz csak egy csészét. Nahát, ma mindenki mérges a berendezésre?
Nem szóltunk egész úton egymáshoz. Valami itt nagyon nem tetszett. Sáros cipőnk talpa cuppogott a márványlépcsőn, de nem mi voltunk az egyetlenek. Smith bosszúsan rohangált rozoga lábain ide-oda a kopottas fölmosójával, és szitkozódva súrolta a sárfoltokat.
A klubhelyiségbe érve lefékeztünk, átbuktunk a portrélyukon, és elkerekedett szemmel figyeltük a két srácot, akik a kandalló előtti szőnyegen hasaltak.
- Ti meg mi a szart… - kezdte hápogva Sirius, mikor Greg megfordult, és értetlenül meredt ránk fel a banyának szánt házi dolgozat mögül.
- Mégis mit csinálnék? Tanulok… Pete azt mondta, segít nekem - nyökögte értetlenül Greg. – Tudod Sirius, említettem, hogy bukásra állok átváltoztatástanból.
- Pete? – nevettem el magamat, de ő csak lesajnálóan nézett rám.
- Mi meg már azt hittük, hogy… hogy ti ketten itt buzultok – mondta ki az eddig bennünk kavargót Sirius.
- Mért buzulnánk? – néztek ránk értetlenül. Sirius letette magát a fotelba, engem meg az ölébe húzott.
- Mért ne? – nevettek, én meg megnyugodtam. Ekkor nyílt ki újra a portrélyuk és egy megszeppent Remus, nyomában egy füstölgő Lilyvel és egy vörös fejű Jamesszel lépett be.
- Na, de Lily!
- Minek hívtál Potter? – visította Lil – Hello Braeker, Black, Lupin, és a többiek, viszlát mindenki! – azzal nagy dühösen felcaplatott a hálótermünkbe.
- Mivel húztad már megint fel az agyát? – kérdeztem értetlenül Sirius öléből.
- Csak megemlítettem neki, hogy nem kéne mindig olyan agresszívnak lennie… erre megharagudott, és a fejemhez vágta, hogy még én mondom neki! És hogy ez mind miattam, van… - sóhajtott fel és leejtette a kezét, amivel eddig gesztikulálatlanul kapkodott. – Na húzok, lehűtöm magamat - azzal gyorsan eltűnt ő is a hálótermükben. Greg és Pete visszatemetkeztek a tankönyvbe, és a pergamenbe, de én még így is furcsálltam azt a szédítő közelséget kettejük között. Mindegy, az lesz buzi aki akar, én ugyan nem!
- Mesélj Remus, összejöttetek Lucyvel? – kérdeztem gyorsan a fiú után nézve, aki vörös fejjel éppen fel akart szívódni az őt ostromló kérdések elől. Remélhetőleg…
- Hát… ja – Elordítottuk magunkat Siriusszal és Remus nyakába ugrottunk, aki elmosolyodott.
- Áldásom rátok!
- Az enyém is… rátok! – mondta és visszaölelt. Aztán Sirius úgy döntött, inkább engem ölelget tovább.
- Úgy szeretem ezt a csajt – mondta hangosan. Így az akkor érkező Kirk is hallotta.
- Nem mondasz újat ezzel Black, nehogy azt hidd! – nevetett.
Változott a véleményem mostanra, egy kicsit máshogyan kezdtem el elképzelni a családi felállást:
1. Sirius, az apuka, aki tényleg lehetne apuka! Kicsit később persze
2. Én, mint anyuka, csak akkor mikor Sirius is apuka lesz… mer ugye a kettő egyszerre jó csak, nem de?
3. Remus, a nagypapa, és Lucy a nagymama ez esetben.
4. James a nagybácsi és Lily lenne a nagynéni, ha összejönnének, de dolgozunk rajta, nagyon, nagyon…
5. Greg és Pete a házimanók.
6. Johanna… meg… nem Ana és John pedig a… másik nagyszülők.
7. Kirk pedig a házassági tanácsadó… elvégre olyan is kell. Siriust ismerve, lehetséges, hogy minden hónapban el kell majd mennünk elbeszélgetni Kirkkel.
Mikor Johanna is beesett a portrélyukon, úgy döntöttem, hogy adok egy utolsó csókot Siriusnak, aki ezt nagyon kevésnek tekintette, és majdnem megerőszakolt a klubhelységben. Mire kiszabadultam, gyorsan futásnak eredtem, ő meg jött utánam, de Ana ideges mozdulattal lelökte a lépcsőn, így lebukfencezve, hanyatt vágódva végezte a vörös szőnyegen.
- Braeker! Neveld meg a barátnődet, vagy én teszem meg! – kiáltotta utánam.
- Black, te állat! – hörögte Ana és begörbített ujjakkal elindult Sirius felé.
- Hé! – ugrottam, oda Ana mögé és a talárja szélénél visszahúztam a hálóterembe. Becsaptam magam után az ajtót, és a síró Lilyre meredtem.
- Valld már be, hogy szereted… te Lily… hé… mit csinált ma már megint? – léptem oda az egyre hevesebben könnyező Lilhez.
- Megkérte a kezemet… - erre még Ana is felkapta a fejét, és sután elvigyorodott. Úgy döntött, ez a téma fontosabb, mint a fürdés.
- Meséld el… - mondtam ki és megsimogattam a hátát.
- Hát, mikor Black beszélt, elmentünk… sétáltunk, vettem pennát is, és mikor nagyon megeredt, elmentünk egy kávéházba. Ott kérte meg…
- És te ezért bőgsz? – néztünk rá megütközve.
- Nem… azért bőgök, mert feltűnt a jelenlegi barátnője… láttátok volna, hidrogén szőke ribanc! – temette bele az arcát a párnájába.
- Kicsináljuk Siriusszal? – elvigyorodtam a gondolatra.
- Hát… ne. Úgy sem tetszik Potter…
- Jaj Lily, ne szédíts… hát látom rajtad. Elhívott a bálba, elmész vele… vedd már észre… - unszoltam.
- NEM! – mondta dühösen és beviharzott a fürdőbe.
- Hülye ribanc… - köptem.
- Hallottam… - Ana nevetett és hanyatt vágta magát az ágyon. Odakint szemerkélt. Fürödnöm kellett volna, de elnyomott az álom. Azt hiszem egészen másnap reggelig, aludhattam mocskosan, sárosan, amikor is, arra ébredtem, hogy halk kopogást hallok az ablakon…