XV. Fejezet: Tekergők Fan Klub vs. Összetört Szívek Klubja

Megint egy dögunalmas mágiatörténelem órán poshadtam, oldalamon a szuszogó Peterrel, és hallgattam az osztály monoton horkolását, és Bins mormogását. Pálcám hegyével unalmamban különböző krikszkrakszokat karcoltam a padba, és mire betelt letöröltem, majd újrakezdtem.
Sirius csak alvást tettet. Tudom. A falnak vetette a hátát, és az asztalra tette a lábait. James meg behasalt a pad alá, és valami levélfélét próbált összeeszkábálni Lilnek. Malfoy és a haverjai egy árva szót sem szóltak. Nem néztek rám, elkerültek. Na nem mondom, azért néha láttam Lucius szája sarkában egy bujkáló mosolyt, miközben a pálcáját szorongatta. Tudtam mi a baja, pedig velem tett rosszat. Kevésbé volt nagylegény, és hamarosan meccsük lesz a Hollóhát ellen. Parázik, nem is olyan nagyon szuper fogó ő, mint ahogy azt állítja magáról. James, vagy George Twins, a Hollóhát fogója pillanatok alatt megverné.
Mire meguntam a padba karcolgatást, kicsengettek. Felálltam a helyemről, könyökömmel oldalba böktem Pete-et, mire felébredt és méltatlan tekintettel nézett utánam. Sirius azonnal ott termett mellettem, kikapta a kezemből a könyveket, hogy mindenki lássa, mennyire nagyon lovagias. Ahogy egymás mellett lépkedtünk arra lettem figyelmes, hogy egy töpörödött kis elsős csaj a talárom szegélyét húzogatja.
- Hm? – érdeklődve fordult felé Siriusszal.
- Izé… én – nagyon zavarban volt a kiscsaj. – Csak azt akarom mondani, hogy ma este tartunk egy kis összejövetelt, mi a Tekergők Fan Klub tagjai, és szeretnénk, ha ott lennétek… - hadarta, és közben a cipőjét bámulta. – Szóval… szá… számíthatunk rátok? – Siriusszal kimérten egymásra néztünk, majd visszamosolyogtunk a kislányra.
- Persze ott leszünk… a… hol is? – néztünk újra össze.
- Elfelejtettem mondani, este hétre gyertek a Szükség Szobájához… - azzal elszaladt. Csodálkozva néztünk egymásra a folyosó közepén.
- Mióta van nektek rajongói klubbotok? – törtem meg a némaságot, mire az átváltoztatástan terem elé értünk.
- Fogalmam sincsen… majd este megkérdezzük… - kacsintott. Kitelik tőlük, hogy rajongó klubjuk legyen. Sirius éppen belekezdett a csókolózásba, amikor berobbant kettőnk közé James, a nyakában lógó Remusszal és Peterrel. Neki vágódtam a falnak, és magammal rántottam Siriust. James hasra vágódott, és kitért egy feléje cikázó átok elől.
- Vigyázzatok! – rivallt rám Remus, és ő is elvágta magát.
- Jókor szólsz, baszod! – rántott félre még éppen időben Sirius, így őt érte a csalánkiütés rontás. A látóterembe egyszer csak berobbant Bella és Malfoy. Mindenki körénk gyűlt, Sirius pedig kitartóan markolta a pálcáját, és maga mögé tuszkolt.
- Mit akartok? – törtem meg végül a csendet.
- Hagyd, majd én… szóval, mit akartok? – lépett oda elém James. Ennek most igazán semmi értelme nem volt. Minek ismételt meg? Esküszöm, megvásárolom a szerzői jogokat és levédetem!
- Párbaj, veletek, ma este hétkor! Kviddics pálya! – hörögte Malfoy, az arcát masszírozva, mivel Remustól az előbb kapott egy szájba rúgást!
- Rendben, ott leszünk! – lépett előre James mire Sirius megköszörülte a torkát.
- Öh… a ma este nem jó! – nyögte. – Egyéb dolgunk van…
- Rendben, akkor legyen holnap… - mondta Bella.
- Kividdics edzés…
- Akkor, utána, kilenckor, a pályán. De jöjjön Braeker is! – szögezte le Malfoy, aztán Belluskával elvonultak.
- Mért nem jó a ma este? – nézett ránk kérdőn James, mire a kér jómadár eltűnt a folyosón.
- Mert valami… találkára vagyunk elhívva. Az elsőévesek megalapították a Tekergők Fan Klubbot, és tiszteletvendégként kötelesek vagyunk megjelenni – magyaráztam, lassan artikulálva Jamesnek, hogy megértse. Összecsücsörítette a száját, és felvonta a szemöldökét.
- Nem vagyok hülye… megértem. – Persze, persze… - Szóval akkor el vagyunk hívva?
- Eddig csak nekünk szóltak…
- De te nem is vagy Tekergő! – lépett előre Peter.
- Akkor passz, és nem megyek… - Nekem aztán tökmindegy.
- De jön! – lépett mellém Sirius. Többiek nem szóltak egy szót sem. James és Remus is csodálkoztak a klub hallatán, de valahogy Sirius tekintetéből azt vettem ki, hogy természetesnek tartja, hogy van egy klub, ami rajong érte. Ha már megalakult a Roxfortban az Összetört Szívek Klubja, akkor miért ne lehetne Tekergők Fan Klub is? Megjegyzem, ez az Összetört Szívek Klubja is csak azért jött létre, mert megszületett Sirius Black, illetve James Potter. Jellemző, hogy már a látványuktól depresszió esik az ember… Na jó, nem leszek szemét: SZERETLEK SIRIUS! Tudja persze, hogyne tudná…
Ahogy kéz a kézben mentünk a folyosón, figyeltem a szembe jövő embereket… Legtöbbjük velem egykorú volt. Látni kellett volna, az ölni tudnék pillantásukat. Egyeseknek a féltékenység szikrája, másoknak a fájdalom és a csalódásé égett a szemükben.
A szabadba érve megtorpantam, és Siriushoz fordultam.
- Mond, hallottál már az Összetört Szívek Klubjáról?
- A miről? – nézett rám értetlenül, közben cseppet sem figyelt oda, sokkal inkább az ajkaimat akarta elkapni, de nem engedtem neki. – Naaa… hadd csókoljalak meg te kis…
- Nem! – toltam el magamtól, közben ügyet sem vetettem az értetlen tekintetére. – Szótagolom neked jó? Ösz-sze-tört Szí-vek Klub-ja! Ez nem mond neked semmit? – néztem rá mérgesen, és próbáltam lefejteni a karjait a derekamról. Hadd jegyezzem meg, nagyon nehéz volt, sőt nem is sikerült. Feladtam, mint mindig.
- Nem… - mondta értetlenül, de szerintem oda sem figyelt. Még mindig azon mesterkedett, hogy lekapjon.
- Addig nem, amíg… - elkapott. Kezével megfogta az arcomat, és maga felé fordított. Próbáltam elrántani magamat, de erősen szorított. Aztán megcsókolt. Láttam, ahogy lehunyta a szemeit, de én nem tudtam, pillanatnyilag sokkal dühösebb voltam rá. Aztán, mikor elvette a száját az enyémtől, újra rákezdtem… Láttam rajta, hogy arra számított, ezzel talán el tud hallgattatni.
- Azt mesélik, hogy azok a lányok vannak a klubban, akiket felcsináltál, aztán dobtad őket… - mondtam neki mérgesen. Még mindig nem mozdultunk el a fal mellől.
- Hülyeség – legyintett, és újra a számra tapadt. El akart hallgattatni, mert tudta, hogy így van. Azok a lányok nem véletlenül utálták Siriust. Attól féltem, nehogy egyszer én is úgy végezzem, mint ők. Nem akartam a klubba tartozni, Siriusé akartam lenni. Siriushoz akartam tartozni. Nem tágítok a témától, hagytam egyelőre, de eldöntöttem magamban, hogy később vissza fogok térni hozzá.
- Na jó, mondok neked valamit… - oda hajoltam hozzá és megcsókoltam. – Nagylány lettem érzem igen újra, szanaszét marta a bugyimat az ultra, eladja apuci a londoni házat, vehetek rajta bikinit vagy százat! – felnevettem, nem tudtam honnan jutott ez éppen most eszembe.
- Ezt meg honnan szedted? – nézett rám kérdőn Sirius, aztán felnevetett. – Nem is érdekel… de ha veszel száz bikinit, akkor hadd segítsek kiválasztani őket!
- Attól félnék, akkor apuci pénze mind megmaradna. – Nem értette. Aztán felfogta, de én addigra kirohantam. Természetesen utolért. Aztán le is hagyott, bevágott elém, és felkapott. Megpörgetett és megcsókolt. Nem érdekeltek a körülöttünk bámészkodók.
Aztán ráeszméltünk, hogy a végére csak mi maradtunk a parkba, így hát a fogócska újra kezdődött. Rohanni kellett órára, és az nyert, aki hamarabb beért a kastélyba. Nem mondom, inkább mi volt a nyeremény…
A heves futástól izomból belevágódtunk a bűbájtan tanterem ajtajába. Egy kedves osztálytársunk kinyitotta az ajtót, így a sajgó végtagjainkat fogdosva bezuhantunk… az ajtón. Sirius maga alá temetett (mily meglepő), az egész osztály röhögésben tört ki, de a pöttöm prof csak akkor tudott az ijedtségtől visszakászálódni a könyvkupac tetejére, mikor már a helyünkön ültünk. Azaz, én leghátul, természetesen a szundikáló Pete, és egy Vivianne nevű hugrabugos lány mellett. Sirius rengetegszer hátra fordult felém és csókokat dobált, meg pofákat vágott. Sajnos nem vettem észre, hogy a csajszi mellettem, milyen undorodó képet vág.
Mire az a hülyegyerek befejezet és Jamest kezdte el buzerálni, vagyis kölcsönösen egymást, érzetem, hogy Viv oldalba bök a könyökével.
- Hm? – hajoltam oda hozzá.
- Velem is ugyanezt csinálta… - Mi?
- Ki? Mit?
- Black, ugyanezt, mint veled… két hétig minden szép és jó volt, aztán, mikor beadtam a derekamat… utána való nap már dobott is… - Meglepődtem, nem mintha ilyen tényekkel nem lettem volna már eddig is tisztában. Csak… reménykedtem benne azért egy icipicit, hogy talán ez a sok pletyka csak tényleg kitaláció, hogy talán Sirius még nem is… szóval, hogy szűz. Milyen fantáziátlan nem? Azért most egy kicsit úgy éreztem, hogy koppantam egy nagyot.
- Szóval, akkor veled is kavart?
- Igen… ajánlom, hogy vigyázz vele… - És mi van, ha csak kitalálta, mert féltékennyé akart tenni?
- Jól van, vigyázni fogok… - somolyogtam rá. Ő meg letépett egy darabkát a pergamenje sarkából, rákapart valamit, és odacsúsztatta nekem.
- Ha gondolod, akkor szívesen látunk magunk között, ha a sorsod úgy alakulna, mint nekem, és rajtam kívül még vagy háromtucatnyi lánynak… - Megdöbbentem. Tudtam, hogy Sirius még nagy nőcsábász volt, de erre nem számítottam volna. Háromtucat lányt felcsinálni? Basszus, ez kemény!
Magam elé húztam a cetlit, és döbbenten elkezdtem olvasni:
„Összetört Szívek Klubja – gyűlés: minden hétfőn és pénteken este 8 órakor a Hugrabug klubhelyiségében. Minden egyes tagot szeretettek várunk, Klub elnök: Vivianne Taylor.”
Kedvesen a lányra mosolyogtam és megköszöntem a figyelmességét, azután próbáltam megint nem az engem zaklató Siriusra nézni. Mi van, ha ez igaz? Mi van, ha Siriusnak tényleg csak… de olyan kedves, meg minden, elmondása szerint én vagyok neki a minden… de ha ez nem így van? Mért kell mindent elrontania mindenkinek? Mintha már az egész Roxfort ellenünk lenne. Vagy csak szimplán idióta vagyok. Pont egy ilyen pasit kellett kifognom… Csöngessenek már ki! Peter, te meg ne horkolj, mert fejbe rúglak!
Aztán tényleg megtettem… Szegény Flitwick megint lebukott a könyvkupaca mögé, én meg Peterrel ordítozva elhagytam a termet. Rájöttem, hogy még nem csöngettek ki, de nem bírtam tovább Viv mellett, sem azt, hogy Sirius folyton hátra vigyorgott.
Idegbeteg módjára suhantam végig a folyosókon, és amilyen gyorsan csak tudtam felrohantam a klubhelyiségünkbe. Pár elsős, akiknek lyukas órájuk volt, ott szórakoztak a szomorú életükkel, én meg ügyet sem vetve rájuk ledőltem a kanapéra, és eltakartam a tankönyvemmel a szememet. Ott feküdtem, teljes némaságban kemény három és fél percig (mértem!), mikor valaki rám vetette magát. Felnyögtem, és oda sem nézve lehajítottam magamról.
Hallottam, ahogy koppant a padlón, és szitkozódva felállt.
- Hé, most meg mi a bajod? – hallottam Sirius aggódó hangját.
- Semmi… - morogtam, és elindultam a lányok hálóterme felé, de félúton visszafordultam hozzá. – Vivianne Taylor neve mondd neked valami? És Mary Alice-é? Diana Westé? Beatrix Nelsoné? És még vagy háromtucat lányé? – Megráztam a fejemet, és majdnem bőgve ott hagytam.
Sajnos semmi nem lehet tökéletes… Csak nehogy ez a végét jelentse… Csak annyi szóljon a mentségére, hogy szeretett, én is szerettem… vagy csak én?
- Lora… - hallottam a halk suttogást. – Jól vagy? Láttalak felrohanni. Minden rendben? – Johanna leült az ágyam végébe, és halkan felsóhajtott.
- Nem semmi sincsen rendben… - ültem fel morcosan, karba tett kézzel.
- Várj, kitalálom… köze van Siriushoz?
- Igen.
- És az Összetört Szívek Klubjához?
- Igen.
- Akkor nem tudok most okos lenni… mesélj!
- Hát… - feltérdeltem elé, és magam elé szorítottam a párámat. Ezt még Remustól kaptam szülinapomra. Imádtam, főleg az: „Álmodj szépeket, és közben gondolj rám…” felírat tetszett a legjobban.
- Hát?
- Ja igen… - nyeltem egyet. – Szóval az a Vivianne, tudod a hugrbaugos kiscsaj…
- Aha.
- Szóval ő az elnöke az Összetört Szívek Klubnak… azt mondta, hogy vigyázzak Siriusszal, mert rajta kívül még van háromtucat lány, akiknek ugyanúgy összetörte a szívét, miután azokat… öööö…
- Értem. Nem tudom, mit higgyek. Siriusnak előtted rengeteg lánnyal volt dolga. Meglehet, hogy tényleg igaz, de én mostanában azt vettem észre, hogy egészen megváltozott… vagyis…
- Értem, de…
- Várj, kitaláltam valamit. Gondolom most eléggé tanácstalan vagy és kíváncsi is, hogy vajon mi lesz, ha ti ketten…
- Naná!
- Hát akkor… csináld azt, hogy… - Figyeltem minden szavát. Aztán a végére elmosolyodtam, és rábólintottam minden szavára.
- Ez most komoly? – néztem föl, miután befejezte a mondandóját.
- Persze!
Ezzel töltöttük el az egész ebédszünetet. Beszélgettünk, egy falatot sem ettünk, de éhesek sem voltunk. Ennek tényleg semmi logikája nem volt. De nem a logikáról voltunk híresek. Neeeem… hanem másról. Johannával mosolyogva hagytuk el a szobánkat, és mentünk le a klubhelyiségbe. Mindenki hülyének nézett, de a bájital cuccunkat szorongatva vihogva mentünk végig a csodás-mesés griffendéles társaságon. Sirius ott ült, az egyik fotelben, de mikor megpillantott, azonnal fölállt, és mindenkit félrelökve odabotorkált hozzám.
- Most nem menekülhetsz – mondta és magához szorított. – El fogod nekem mesélni, hogy a baj…
- Semmi – azzal odahajoltam hozzá és megcsókoltam. Teljesen ledermedt, és még szorítani is elfelejtett. – Na, jössz órára?
- Ja… - Noszogatni kellett, hogy a nagy megdöbbenéstől vezérelve felmenjen a cuccaiért, és velünk tartson órára. Kivételesen.
Bájitaltanon természetesen a mardekárosokkal voltunk beosztva. Lumpslug professzor kitalál egy új, állítása szerint még jobb ülésrendet, hogy még több figyelmet tudjunk neki szentelni, ezáltal mi, griffendélesek, és azok ott (mardekárosok) összekeverve ültünk.

Lora Braeker – Narcissa Black (meg fogok zakkanni)
James Potter – Lucius Malfoy (Hajrá Potter!)
Lily Evans – Bellatrix Black (Hehe… ez szép lesz)
Sirius Black – Macnair (Eléggé szadista srác, meg mazohista is, folyton vagy magát, vagy mást szurkál éles dolgokkal)
Remus Lupin – Avery (gyáva kis szar és mellé még ostoba is, nehéz dolga lesz vele Remusnak)
Peter Pettigrew – Crack (Lehető legelőnyösebb padtárs Peternek. Mindketten poshadni fognak…)
Kirk Bess – Andromeda Black (Ő legalább egy kedves, aranyos, jófej csajt kapott. Egyetlen normális mardekáros)
Greg Thot – Perselus Piton (Nem tudom, kit sajnáljak jobban. Pipogyuszt, vagy Greget…)
Johny Brett –Mostro (Ki fogja bírni, ha csak Mostrót nem ébreszti fel óra közben)
Johanna Campler – Eva Bulstrode (Egy nagydarab, eléggé mogorva csaj. Na asszem Ana, jobb lesz, ha meg sem nyikkansz)
Frank Longbottom – Tina Boot (Még a normális kategóriába tartozik)
Alice Keys – Freddy Fint (hallgatag srác, nem hallottam még beszélni, az is lehet, hogy néma)

Szóval Lumpi bácsi mindet szépen elintézett. Nem igazán, csak fél füllel tudtam figyelni a többiek monológjára, mert nekem is eléggé meggyűlt a bajom Cissikével.
- Ne nyavalyogjál már, nem fog letörni a körmöd, ha segítesz beleaprítani a madárkarmot ebbe a szarba! – morogtam Narcissának.
- Hogy merészelsz megszólítani? Attól, hogy te úgy viselkedsz, mint egy fiú, és még megjegyzem a szagod is olyan, attól semmi közöd hozzá, hogy én…
- Disaudio! – ennyivel lezártnak tekintettem a beszélgetésünket. Csak tátogott ott tovább, mint egy partra vetett halacska, de már semmit nem hallottam. Nem egyszer a pálcámmal a kezére csaptam, mert nem akart segíteni. Ilyenkor általában újra rákezdte a kotkodácsolást, de szerencsére megsüketültem, ha lehet így fogalmazni.


James+Malfoy:

- Hé Potter! Szeretnéd, ha segítenék?
- Nem.
- De szívesen segítenék…
- Nem.
- Na, légyszi Potter, icipici üdvöskénk!
- Jól van, ha ezt akarod… - azzal James a félkész főzetet ráöntötte Malfoy icipici fejecskéjére. – Segíthetsz azzal, ha most szépen elhúzol a személyes aurámból és megmosod a fogadat!

Lily+Bella:

- Nézzük csak, egy kiskanál szedergyökér, egy kupica békanyál és…
- Nem lehetne magadban Evans? Ha már el kell viselnünk egymást, akkor…
- Ne mond meg nekem Black, hogy mit tegyek!
- Azt mondok amit akarok!
- Már mért? Csak egy nagyképű, aranyvérű szajha vagy!
- Mégis hogy képzeled? – sikoltotta Bella és Lilyre vetette magát. Következmény: Full cicaharc…

Sirius+Macnair:

Monoton suhogás és koppanás hallatszott az asztaluk felől, pedig Sirius már minden hozzávalót összevágott. Direkt maga gondoskodott róla, hogy a srácnak még csak a kés közelébe se kelljen mennie.
- Hé Macnair! Mi a retket művelsz? – nézett nagyon Sirius.
- Vagdosok, nem látod? – villantott a srác Siriusra egy komplett őrült vigyort.
- Aha… az tök jó… - nyögte Sirius. Közben láttam, hogy le sem vette a szemét a srácról és a késről, amit unalmában az asztallapba vagdosott. – Befejeznéd?
- Minek?
- Félek, hogy a kezembe vágod…
- Mér vágnám?
- Mert egy kretén vagy! - adta az igazságot a tudtára Sirius. Macnair a csöppnyi eszével nem nagyon tudta felfogni Sirius szavait, de pár másodpercre lekötötte a figyelmét a professzor kezében tartott helyes, villaszerű valami. Ámuldozva nézte, aminek az lett a következménye, hogy teljes erejéből az asztallapba vágta a kést, természetesen a bal kezén keresztül.
- ÁÁÁ! – hangzott el a már várva várt ordítás. Lumpslug unottan kitessékelte a srácot, vértől fröcsögő kezekkel és megmondta neki, hogy menjen a gyengélkedőre, hogy a madam kiszedje a kezéből a kést. Megjegyzem, nem volt túl könnyű dolga, mert a srácnak asztalostul, mindenestül kellett beállítani a gyengélkedőre. Aztán, meglehet, hogy mire felvánszorog asztalostul, elvérzik…
Ebből is csak Siriusnak lett szerencséje. Felmentették az órai munka alól, asztal és üst híján.

Remus+Avery:

- Biztosan nem fogja marni a kezemet?
- Mért marná? Ez csak a gránátalma leve… - nézett megütközve a srácra Remus.
- De, ha véletlenül… akkor én…
- Mért marná? Ne légy ennyire idióta!
- Nem vagyok… micsoda? – Remus a homlokára csapott, és megmondta Averynek, hogy inkább aludjon. A srác nem nagyon fogta fel, hogy barátunk óva intette az üsttől, ezért a hatalmas kíváncsiságától vezérelve beledugta az üstbe a fejét.

Peter+Crack:

- ZZZZZZ…
- ZZZZZ!
- ZZZZZZZZZ!
- ZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZZ!
- KUSS! – rivallt rájuk Sirius, kényelmesen hátra dőlve. – Halkabban, nem tudok aludni!
- Zzzzzzzzzzzzzz…
- Zzzz…

Kirk+Andromeda:

- Ez úgy néz ki, ahogyan kell, nem? – hajoltak mindketten az üst fölé.
- Igen, igézően aranyló színe van, ahogy írták…
- És kellemes citromfű illata – mondta belepirulva Andromeda.
- Akkor megcsináltuk! – ujjongott Kirk és egymás nyakába ugrottak.
Következmény: Egy majdnem kiborult üst, egy vigyorgó prof, hogy végre valami jó is történt órán, és két vörös fejű, motyogó hatodéves.

Greg+Pipogyusz:

Mindannyian tudjuk, hogy Piton mennyire nagyon ért a bájitaltanhoz. Greg ezt kihasználva megpróbált lazítani. Igazából nem is szóltak egymáshoz egyszer sem, de itt igazából nem is azzal volt a baj. Hanem azzal, hogy Piton túl sokat várt el Gregtől. Idegbetegek lettek mind a ketten, és minden, ami a kezük ügyébe akadt, belehajigálták az üstbe. Ebből, az következett, hogy amikor Lumpi bácsi elhaladt az asztaluk mellett, hatalmas robbanás rázta meg a termet, és én meg még ezer sok más gyerek, azért imádkozott, hogy a ne boruljon föl az üstje. Belátom, baromi önző vagyok…

Johanna+Eva:

Szegény Johanna meg sem mert mukkanni órán. Hagyta, hogy Eva dirigáljon neki, így nem lett a fejére borítva a főzet sem, és így legalább egy-egy kitűnő osztályzattal gazdagabbak lettek az óra végére.

John+Monstro:

Monstro szimplán aludt, Johnt pedig olyannyira lekötötte Johanna bámulása, és az órai levelek küldözgetése szíve hölgye felé, hogy elfelejtette elkezdeni a bájitalt, így egy üres üsttel, Monstróval mindketten, füstölögve, zsebükben egy-egy kapával hagyták el csöngetéskor a termet.

Frank+Tina:

Azt ugye tudniillik Frankről, hogy egy nagyon udvarias, figyelmes, okos, és viszonylag helyes srác. Szóval majdnem minden lány ilyenről álmodik… (én is néha, de én arról, hogy bár Sirius lenni ilyen…)
Tináról pedig azt kell tudni, hogy régebben, mardekáros létére megpróbált ráhajtani Frankre. Frank ekkor még nem járt Alice-szal, csak szeretett volna, de Alice észre sem akarta akkor venni. Mindegy ez most hosszú lenne, és nagyon, nagyon unalmas… Nekem, és nektek is.
Attól függetlenül, Tina szép, hosszú fekete haja van, és nagyon szép kék szemei, és ha tehetném, cserélnék vele, szemeket. Csak eléggé önző, nagyképű, képmutató és buta. És persze legnagyobb hibája: hogy mardekáros.
De ahogy észre vettem az órán, megint eléggé elkezdett nyomulni Frankra, de a srác nem zavartatta magát, kedves, udvarias volt vele és figyelmes, de mindig Alice-ra pillantott, amikor csak tehette.
Szóval Tinácska akárhogy nyomult Frankra, pl. Elejtett valami és megkérte, hogy a srác vegye föl, meg minduntalan megpróbált a közelében lenni, és megérinteni a kezét, vagy netalántán hozzásimulni… Ilyenkor Alice és Freddy asztala felöl durranások és csörömpölések hallatszottak.

Alice+Freddy:

Freddy közömbösen viselkedett, viszont a szelíd Alice egészen idegbeteg módjára viselkedett ezen az órán.
BUMM!
- Ó Istenem! Bocsánat Freddy! – Alice gyorsan letakarította az asztalt, és letörölte Fraddyt is, mivel a forró izé ráfröccsent a srác arcára.
BUMM!
(Éppen akkor, mikor Tina, Frank nyakába ugrott)
- Bocsánat Freddy! – Alice össze-vissza rohangált azzal a törlőronggyal, és tisztogatta a padot, és Freddyt.
BUMM!
- Jól van, mehettek! – mondta gyorsan Lumpsug és letörölte az izzadtságot az arcáról.
- De tanár úr…
- Hagyja csak Miss Keys, majd eltakarítom… menjen, menjen, maga is Mr. Pettegrew, ne itt aludjon!

Mindenki gyors iramban kitakarodott a teremből, amint megszólalt a csengő és fellélegezett, hogy végre vége van ennek a szar órának is. Legközelebb két nap múlva, első két órában fogunk találkozni, és pénteken csak szimpla lesz szerencsére, ebéd után. Reméltem, hogy ebből a mai esetből a professzor tanult és visszavonja ezt a borzalmas ülésrendet. Remélni persze lehet… A remény hal meg utoljára… ezt már hallottam valahol, de hol, is… Megvan!
Óra után a fiúk rohantak edzésre, én meg úgy döntöttem, hogy Anával ás Lillel tartok a könyvtárba, és megírom a leckémet. Ritka pillanat, de már eleget döglöttem életemben. Plusz, három tantárgyból a bukás szélén táncoltam így is.
Helyet foglaltunk egy sarokba állított négyszemélyes, üres asztal mellett, és magunk elé tornyoztuk a tankönyveinket, plusz a házi feladatok megoldását segítő ajánlott irodalmat.
- Na akkor lássunk hozzá… - sóhajtottam fel unottan és felütöttem a bűbájtan tankönyvem tetejét.
- Szabad? – Remus nem várta meg a válaszunkat, úgy is tudta, hogy mi lesz. – Jöttem tanulni, esetleg segíteni, ha kell… - ennél a mondatnál rám nézett. Emlékezett még, év elején kértem tőle, hogy segítsen átváltoztatástanból, és azóta nem került még a korepre sor. És én azóta sem tudom azt a bűbájt.
Visszamosolyogtam rá, majd beletemetkeztem a tankönyvbe…
A nonverbális varázsigék egyik nagyobb csoportját csak akkor tudjuk igazán hatásosan előidézni, hogy ha tudjuk alkalmazni hozzájuk a helyes pálcamozdulatot… Az egy, vagy két tagból álló varázsigéknél (pl. Lumos, Stupor) legyintünk, majd pöccintünk a pálcával és közben kellemesen kihagsúlyozzuk a magánhangzókat gondolati úton a pálcánk felé. Viszont, ha az adott varázsige kettőnél több tagból áll, pl. ilyen a Pictusempra, vagy a Carbunculus, ez esetben mindent fordítva kell csinálni, először pöccinteni, majd határozott mozdulattal legyinteni, és különösképpen nagy figyelmet kell szentelni a szó elején és végén álló mássalhangzókra…
Jesszus, ez nagyon sötét! Mit várnak tőlem, csodákat, hogy egy ilyen kimerítő bájitaltan óra után, még ezt a bonyolult micsodát is felfogjam? Hát nem, nem menne…
- Én most megyek… nem bírok többet tanulni… - csaptam össze a könyveimet, és a hónom alá csapva, ott hagytam a kacagó társaságot. Fáj a fejem… Ezen nem tudom mi nevetséges van.
Felsiettem a szobánkban, és egészen meglepődtem, hogy már fél hét van. Akkor ezek szerint, azon az alig egy bekezdésnyi szaron két és fél órát rágódtam. Gratulálok!
Megmosakodtam és lemostam az utolsó dupla óra nyomait, illetve elláttam a sebeimet. Narcissa nem egyszer a kis csúf műkörmöcskéit a kézfejembe vájta… Így két sebtapasszal még hál’ istennek gazdagabb is lettem. Lefele menet szitkozódva majdnem hasra estem egy kis elsős fiú macskájában, amikor beesett az ajtón az egész griffendéles kviddics csapat mocskosan.
- Sirius, James! Még van tíz percetek… így jöttök vagy megfürödtök előtte? – álltam meg a fiúk előtt.
- Mi van? – piszkálta ki a sarat a füléből Potter.
- Én igen asszem… - mondta Sirius és ahogy elhaladt mellettem, adott egy puszit az arcomra. – Várj meg kedves, sietek…
- Miről van szó? – értetlenkedett még mindig James.
- Este, meghívtak a rajongói klubbotokba mesélni, meg tisztelet vendégnek… köteles vagy megjelenni… Pete hol van? – kérdeztem, mert Remus éppen akkor sétált le a szobájukból.
- Mehetünk? – nézett rám.
- Igen.
- Hé, hé állj! Megyek én is fürdeni!
- Majd gyertek a Szükség Szobájába! De siessetek! – hiába, James pont akkor szaladt föl és tűnt el, mikor azt mondtam, siessenek.
- Menjünk, keressük meg Pete-et – adta az ötletet Remus.
- Menj csak, majd én megkeresem, és felküldöm a Szükség Szobájához…
- Jó, de te… miért nem? - nézett rám útközben megütközve Remus.
- Azért, mert én nem vagyok Tekergő – mondtam neki keserűen, aztán lesiettem a parkba. Gondoltam, hogy ott találom a srácot. Éppen Hagridtól tartott a kastély felé, mikor szembe találkoztunk.
- Pete… siess föl a… Szükség Szobájába, mert… - lihegtem az oldalamat szorongatva.
- Jaj, megyek! Ma van az a klubtalálka, nem?
- Dede, siess! – Láttam az elsuhanó töpörödött alakját, és semmi kedvem nem volt visszamenni a kastélyba. Inkább Hagridhoz vettem az irányt. Emlékezetem még rá, hogy múltkor milyen hirtelen váltunk el.
- Szia Hagrid! – ugrottam nyakába, mikor ajtót nyitott.
- Nahát Lora! Régen láttalak! – mondta mosolyogva és betessékelt. Jaja, nagyon régen, alig pár napja… - Éppen az imént távozott a kis Peter…
- Igen, találkoztam vele – bólintottam. – Na és hogy vagy? Nem nagyon tudtunk múltkor beszélni…
- Hát köszönöm jól… - elővett egy kevésbé csorba csészét, és teát töltött bele. – Képzeld, a futóférgeim egyre nagyobbak lesznek, és felfedeztem egyik éjszaka a rengetegben sétálva egy újszülött egyszarvú csordát.
- Nahát, az tök jó… - szürcsöltem bele a teába. Megint elfelejtette a cukrot, de gondoltam, tapintatos leszek, és nem szólok. A jó szándék a fontos, elvégre nem nagyon számíthatott rám.
- És mesélj te, mi van veled mostanában? A többiek hol vannak? – telepedett le velem szembe és ő is belekortyolt a teába, de azonnal ki is köpte és szitkozódva felállt. – A fene, megint kifelejtettem a cukrot! – Jót derültem rajta, majd lábaimat felpakolva az asztalra, mit sem törődve a káromkodásával, neki láttam felelni a kérdéseire.
- Hát… Sirius, James, Remus, és Peter most valami klubtalálkán vannak. Az első évesek legtöbbjük lány, megalakították a Tekergők Fan Klubbot. Oda lettek meghívva tiszteletvendégként. Lily meg Ana meg a könyvtárban vannak még szerintem… - az órámra pillantottam. Fél nyolcat mutatott. – Hamarosan zár a könyvtár, már nem sokáig…
- Aztán tanuljál nekem rendesen…
- Eddig még semmiből nem buktam…
- De hallottam egyet s mást Lumpslugtól, az öreg McGalagonytól és Flitwicktől is… Binsről nem is beszélve… és az én óráimon sem nagyon virítasz mostanában…
- Hát tudom, de mostanában egyéb problémák is adódtak, mint a tanulás…
- Mint például? Az Összetört Szívek Klubja? – meghökkentem a kérdésére, erre pont nem számítottam, így félre is nyeltem.
- Honnan tudsz róla?
- A csapból is ez folyik, Lora. Tudod, csak egy tanácsot tudok neked mondani, nem minden az, aminek látszik. Nem kell elhinni az első embernek azt, amit mondd. Sokan irigyek most rád Sirius miatt, és sokan rosszat is akarnak… Lehet, hogy annak a lánynak éppen az volt a célja vele, hogy galibát okozzon… - Megint túl nagyon szürcsölt a teából és majdnem az orrán jött ki. Köhögött.
- Szóval azt mondod, hogy ne higgyem el?
- Részben. Viszont, azt mindketten tudjuk, hogy Siriusnak eléggé sok kicsinek nem mondható stiklije volt a közelmúltban… és ezt nem nagyon felejtik el azok, akik az útjába kerültek. Ezzel is csak azt akarom mondani, hogy Sirius sem egy szent. De ha valóban szeret, akkor arra rá fogsz jönni…
- Köszönöm a tanácsot.
- Nagyon szívesen Lora, nagyon szívesen. – Tovább iszogattunk csendesen, és csak akkor jutott el az agyamig az egetrengetően fontos kérdés.
- Honnan tudsz te ezekről a dolgokról?
- Hát Petertől. Az előbb volt itt, mindent elmesélt… - Szóval a kis Pete milyen kis pletykás lett mostanában. Nem baj, Hagrid szavai valamelyest megnyugtattak.
Elbeszélgettük az időt, minden olyan témát végig vettünk, ami szóba jöhetett, meg azt is, ami nem. Kezdve Lily és James románcától, egészen a futóférgek szaporodásáig, és Dumbledore kedvenc elfoglaltságáig.
- Nahát, már negyedtíz! – ugrott fel egyszer csak, és kis híján azzal a heves mozdulattal rám borította az asztalt. – Felkísérlek, na gyere! Mért nem szóltál, no? Régen nem lehet már kint mászkálnod… Nehogy aztán miattam kerülj bajba… - Hiába ellenkeztem, hajthatatlan volt. Ragaszkodott hozzá, hogy felkísérhessen a kastélyba. Egészen a nagyteremig hagytam magamat. Ott már mondtam neki, hogy semmi gáz nem lesz, egyedül is feltalálok a klubhelyiségbe. Elbúcsúztunk, én meg gyorsan felrohantam, elmotyogtam a jelszót, és átbuktam a portrélyukon. Sirius, James, Remus és Pete voltak csak a klubhelységben, meg még pár harmadéves törte a fejét a jóslástan leckéjén.
A négy fiú folyamatosan nevetett, és pofázott, ezért gondoltam, hogy inkább hagyom őket, mert most olyan jól vannak, és majd holnap rákérdezek, hogy mi volt. Arra gondoltam, hogy Lil és Ana biztosan a szobánkban vannak, így hát arra vettem az irányt, hogy minél hamarabb fent lehessek, és beszámolhassak nekik a Hagriddal folytatott beszélgetésről.
Sajnos Siriusék mellett kellett elhaladnom, és ő meg nem hagyta szó nélkül, hanem azonnal az ölébe rántott, átfonta rajtam a karját és elkezdett csókolgatni. Hát soha nem unja meg? Hát nem… ez az egyetlen szerencséje!
- Na milyen volt? – kérdeztem kíváncsian. Nem kellett tettetni, így is marhára érdekelt, miről tudtak ilyen sokat pofázni, és miért derültek fel ennyire.
- Állati! – Ugrott fel James. – Egyszerűen, úgy bántak velünk, mint az istenekkel! – Na már rosszul kezdődik.
- Igen, volt kaja, pia, kényelmes székek, ki volt minden plakátolva velünk, egyszerűen észbontó volt… - fejezte be Sirius.
- Arról nem is beszélve, hogy tudták, hogy mindenből mi a kedvencünk, félelmetes volt, hogy mindent hogy tudtak rólunk… pedig csak kis elsősök még… megdöbbentő… - kotyogta közbe Remus.
- Még szerencse, hogy arra nem jöttek rá, hogy ani…
- Pszt! – pisszegte le mindenki a kis Pete-et, és a két darab harmadéves srác felé bökött.
Sirius nem engedett felmennem, akárhogy kértem, hanem ott tartott az ölében. „Kínomban”, már nem tudtam, mit csináljak, és csak forgolódtam. Akkor akadt meg a tekintetem a faliújságon, és finoman megütögettem Sirius vállát.
- Mi az, kicsi Lora? – nézett rám vigyorogva.
- Fogd be! Azt nézzétek. – Mindenki oda nézett, ahova mutattam. Remus fölállt, és közelebbről szemlélte meg a plakátot.
- Hát igen, lehetett már rá számítani… - mondta keserű mosollyal az ajkán.
- Mi? – ugrott fel Sirius úgy, hogy a földre huppantam, a szebbik felemen. – TÁNCÓRÁK? MINEK? – Olyan hangerővel ordította el magát, hogy a két harmadéves ijedtében, majdnem sírva fölrohant a hálókörletükbe.
- Tudod, karácsonykor bál lesz… valamit mutatnunk is kell… ha már… szóval ha részt akarunk rajta venni. – Mind a hárman rám néztek.
- Te tudsz valamit! – kiáltották.
- Naná! Azért vettek föl ide!
- Nem arról beszélek – bökött mellbe Sirius. – Tudsz valamit, ami a közeljövőben fog történni! És ha jól gondolom, akkor szíveskedsz megosztani velünk!
- Először is, ne bökdöss! Másodszor, ha tudok is valamit, akkor azt ti is hamarosan meg fogjátok tudni, és nem tőlem. Jó éjszakát! – azzal adtam neki egy utolsó csókot és ott hagytam őket.
Daena írta nekem levélbe, hogy a Durmstrang nevű másik varázsló iskolából ő és pár évfolyamtársa, az igazgatójuk, Igor Karkarov és még pár tanár itt fog vendégeskedni nálunk, a Roxfortban, karácsonykor. Nem akartam még róla senkinek sem beszélni, meg akartam várni az alkalmat, amikor Dumbledore professzor maga mondja el majd nekik. Nekem nem, én már tudtam! Haha!