XVIII. Fejezet: Vajon te meddig bírod?

- Hát, nézőpont kérdése… - mondta zihálva Johanna, miközben páros lábban taposott a bőröndjére, hogy le tudja csukni annak a tetejét. – Mert, ha azt veszed, Black…
- Mondj Siriust, kérlek! – nyögtem a fejemre szorított párna alól.
- Oké, akkor Sirius, egy életre megtanulta, hogy nem szabad a lányokat eldobni, megalázni. Viszont szeretett, még akkor is, mikor nem, és…
- Ennek így semmi értelme… - nyögte Lil aki, viszont már készen állt az indulásra. – Igyekezz már!
- Hallgass! – intette le a pattogó Lilyt. – Szóval eléggé durva volt, és csalódást okoztál neki, de hát, mondjuk, ha azt veszed, akkor… na mindegy, tudod, miről beszélek.
- Hát, nem… - motyogtam, de ő igennek hallotta, és elvigyorodott.
- Akkor jó!
- Mennyünk már! – hörgött Lil az ajtófélfába vájva a körmeit.
- Apropó! Mi lett tegnap Jamesszel? Sehol sem láttam, sem őt, sem téged… sem téged Ana… - az utóbb említett mélyen elpirult.
- Tudod, hogy mondtam, hogy John meg én tegnap éjszaka a Szük…
- Igen, igen… - legyintette le a türelmetlenkedő Lil.
- Nem! Mi? Izéltetek? – ültem fel az ágyon.
- Aham…
- Próbáld már meg kimondani! – szólt rám Lily szemlesütve.
- Szexelni? – kérdeztem vissza, mire bólintott és mélyen elpirult a szó hallatán. – Csak nem te is Jamesszel?
- Úristen, na bolondulj már meg! – robbant ki belőle a hiszti.
- Jól van, jól van… csak tökre úgy vette ki magát az egész… figyeltem a reakcióid… na de, nekem ez sok… most már inkább menjetek, lezsibbadt az agyam! – mondtam megadva magamat és visszazuhantam a párna alá.
- Jamesről csak annyit, hogy én sem láttam tegnap sehol… de magasról teszek rá! Na BOKA!
- Dettó! – ujjongott Johanna mire sikerült lecsukni a láda tetejét. – És BUÉK!
- Nektek is…
- Majd küldünk levelet, ne siránkozz, itt lesz neked Piton! – mondta Lil komoly arccal. – Megsúgom, nem olyan rossz, sőt, néha egész jófej is tud lenni… - ez most tényleg belepirult? Belepirult! Juj… tudtam én, hogy volt itt valami negyedikben!
- Te már csak tudod, hisz fél éven keresztül jártál vele… - kuncogott gonoszul Johanna.
- Jaja… MI? – pattantam megint fel, mint a rugó.
- Szia! – köszönt hirtelen gyorsasággal Lil és Anára csapta az ajtót.
- Aú! Na mentünk!
- Várj, lekísérlek titeket! – szaladtam utánuk.
- Ez nem olyan jó ötlet! – De már késő volt. Szembe találtam magamat az éppen akkor bőröndöket cipelő Tekergőkkel. Kővé dermedtem (nem átkoztak meg!), és csak meredtem rájuk. Sirius is ugyanígy tett. James Lilyt figyelte, de az elment mellette, mintha a srác ott sem lett volna. Pár másodpercig farkasszemet néztünk egymással, azután ijedten berohantam a szobánkba és magamra vágtam az ajtót. Zihálva nekidőltem, és végigtekintettem a szobánkon. Üres volt. Az ágyneműk őrjítő precizitással voltak élére hajtogatva, a párnák ugyanígy voltak sorba rakva az ágyakon. Csak az én részem volt olyan, mint egy szemétdomb. Elkezdtem hát rendet rakni, elpakolni mindenféle tankönyvet az éjjeli szekrényembe, még a matracom alá is benyúltam, és megakadt a kezem két könyvszerűségben. Megismertem őket és azonnal hasra vetettem magamat az ágyon. Az egyik a naplóm volt, amit már vagy egy hónapja kerestem. Nem is inkább bejegyzések voltak benne, hanem levelek. Levelek anyáméktól, nagyszüleimtől – akik még mindig nem jutottak el a bankba – Joshtól, Daenától és Ashleytől. Az utóbbinak már év eleje óta nem írtam. Abban a levelében is részint arról írt, hogy milyen emlékezetes volt a Metallica koncert. Nem mintha én nem lettem volna ott. De most nem vettem a fáradtságot, hogy válaszoljak, vagy hogy elolvasgassam őket, így hagytam a csudába az egészet, behajítottam azt is az éjjeliszekrényembe.
A másik könyvet meg már október óta nem találtam. Aranyozott cikornyás feliratán végighúztam a mutató ujjamat, és beleszagoltam a régi, poros lapok közé. Belemerülni, vagy nem belemerülni, ez itt a kérdés… Shakespeare legtöbb műve szerelemről szól. De meglehet, hogy ha egy VIII. Henriket olvasnék, akkor abba csak burkoltan lenne… De nem, most az is tömény lenne.
Így hát, ezt is elraktam és kezembe vettem a sarokba dobott gitáromat. Törökülésben elhelyezkedtem az ágyamon, hátamat a falnak nyomtam, és a Fade to Blacket, Nothing else matterst, meg a Sweet Child O Mine-t gitározva belefeledkeztem az időbe…

- Leülhetek?
- Ahogy akarod… - mondta unottan rám sem nézve. – De a szájukra veszik a nevedet, ha a magamfajtákkal barátkozol…
- Lil azt mondta, jófej is tudsz lenni, csak akarni kell, előhozni ezt az oldaladat is…
- Lily mondta? – nézett rám kérdőn.
- Jaja… Johanna meg azt, hogy negyedikben fél évig jártatok. Igaz ez?
- Igaz…
- Látom nincsen kedved erről beszélgetni nagyon. Mindegy, akkor együnk! – azzal magam elé húztam egy tál rántott csirkét.
- Én meg látom, hogy te sem élvezed olyannyira a szünetet, mint ahogy azt kéne…
- Hát… a körülményeket tekintve, nem olyan rossz… - mondtam teli szájjal. – És csak mosolygok, mert, az jót tesz… de a sírástól nagyon csúnya, ráncos, hülye, vén nyanya leszek.
- Hm… csak pozitívan – jegyezte meg Piton csendesen.
- Amúgy, mért utálnak téged ennyire? – nyeltem le a falatot. – Nem értem… mikor Si… vagy Black meg Potter kínoztak, akkor, nem tudom, hogy miért… miért?
- Mert más vagyok. Mert engem mindenki utál…
- Én nem… eddig sem volt veled semmi bajom.
- Mégis benne voltál a szivatásomban, olykor-olyakor…
- Olykor-olykor… sajnálom – sütöttem le a szememet, egy sóhajtás kíséretében. Több szó nem esett a vacsora alatt. Feszült volt a hangulat, így mikor mindenki (vagyis az a suliban maradt kb. 25 ember), fölállt és betolta maga után a széket, én is azonnal felpattantam, elköszöntem, és kimentem a parkba, persze előtte felvettem a kabátomat, a szám elé sálat tekertem, és letéptem.
Odakint pelyhekben hullott a hó, a fagy átjártam minden porcikámat, és arra gondoltam, jó lett volna valakivel összebújni. Valakivel, akinek a neve S-el kezdődött és irius-ra végződött. Lerogytam a hóba, és éppen azon töprengtem, hogy vajon áll e még az, hogy a kedvemért előbb visszajön a suliba, mint a többiek, amikor puha, süppedős, ropogó lépteket hallottam meg.
- ’elló Lohra! – hallottam meg egyszer csak Oliver hangját. – Tegnap máhr kherestelek, deh se’ol sem voltál…
- Sajnálom, eddig nem is ju… - elpirultam, mert leült mellém a hóba, és betakart a kabátjával. Így éreztem, hogy milyen forró és izmos a teste. Éreztem, ahogy levegőt vett, ahogy lesüppedt és felemelkedett a mellkasa, és egyszer csak azt is éreztem, hogy a karjait rám fonja.
- Nem fáhzol? – kérdezte mély, búgó hangon.
- Nem, nem… - suttogtam neki dőlve. – Remélem te sem…
- De’ogy! – Arra gondoltam, hogy íme, teljesült a kívánságom, csak kicsit másképp. Aztán rám tőrt a lelkiismeret furdalás, hogy a saját hibáim miatt másnál keresem a boldogságot, amikor ő ott van Jameséknél és szenved. Elkezdtem magamtól undorodni, kibújtam Oliver karjaiból és elszaladtam.

[S.B+L.B]

- Segíts már, haver! – hallottam, ahogy Ágas a nevemet ordítozza.
- Várj, tarts ki! – kaptam a bőrönd után, ami sikertelenül kicsúszott a kezemből és gyomron találta a haverom.
- Kösz… - nyögte James a gyomrát szorongatva.
- Mért nem varázsolsz? Féregfark az isten áldjon meg, megverlek! – kaptam Peter után.
- Bocs, nem láttalak – esett nekem háttal, így mind a hárman Ágason landoltunk. Ott hevertünk egymás hegyén-hátán, és valami furcsa artikulálatlan hörgés felzavarta a figyelmemet, amit éppen Féregfark megnyúzására próbáltam fordítani.
- Szálljatok már le rólam! – hallottuk Ágas haverom zihálását. Legurultam hát róla, kezemben Peter fülével. – Kurvára kövér vagy, tudod? Fogyjál már le! Megmondom anyámnak, hogy ne adjon neked enni, Tapmancs!
- Akkor megyek vissza a Roxfortba! – vettettem ellene.
- És ott mit csinálsz, Breaker nyakába borulsz? – Itt most rátapintott a fájdalmas lényegre. Direkt kértem, vonatra szállásnál, hogy a szünet alatt ne beszéljen Loráról. Éppen eléggé szar volt így is a kedvem, főleg most… tegnap nagyon nagyot csalódtam benne. Először azon gondolkoztam, hogy miért szolgáltam rá erre, de nem jutottam el a válaszig. De ahogy ma rám nézett… ah, hogy lehet hogy… és most ott van egyedül. Mi van, ha Pipogyusz rástartol? Éreztem, ahogy elborult az agyam. Ha arra gondoltam, hogy ott van az én kicsim egyedül és… vagyis, már nem is tudom, hogy, egyáltalán összetartozunk e, mert tegnap odaadta a nyakláncot Nancynek, de lehet, hogy csak azért tette mert, így akarta megbosszulni, hogy olyan csúnyán beszéltem vele… De ahogy ma reggel rám nézett, legszívesebben visszafordultam volna, és ott és akkor addig csókoltam volna, amíg meg nem…
- Tapmancs! – hallottam Peter sikoltozását, valahonnan közelről. Aztán rájöttem hogy a tenyeremből. – Engedd el a fülemet!
- Ne rikácsolj már Féregfark! Így már értem, hogy mért nincsen csajod…
- De van! Kikérem! – Ajaj, dühösnek látszott… Feltápászkodtam, segítettem Ágasnak is, és elindultunk befelé a Potter rezidenciára.
- Holdsáp meg hova tűnt? – fordultam körbe, kezemmel, a bőröndökkel, így sikeresen megint gyomron vágtam Jamest.
- Már… bement… - nyögte elfúló hangon és a kilincs után kapott.
- Ahha!
- Olyan szétszórt vagy! Nagyon meglátszik, hogy nincsen melletted egy csaj! Mióta nem csináltad Tapi? – egyenesedett fel Ágas és elengedte a kilincset.
- Ne hívj így, ez olyan buzis…
- Tapi, Tapi, Tapi! – vinnyogta vigyorogva Féregfark és eltűnt az előszobában.
- Mióta szerelmes vagyok… - zártam le a témát, és követtem Petert a házba, hogy aztán beverhessek neki egyet. Visszafordulva még láttam, hogy Ágas zavarodott tekintettel az ujján számolgat valamit. Felnyögtem, aztán hátraarcot csináltam.
Odabent már tárt karokkal vártak James szülei, gondosan megterített asztallal, forró fürdővel, és puha, meleg megvetett ágyakkal. Ágyakkal, amiben párna volt és takaró, meg volt benne lepedő is, meg Peter alvómacija. Hát igen, egy ágyban általában ezek vannak, meg van, amikor akad egy-két, sőt több… na mindegy. Kiderült, hogy ágy helyett hálózsák. Szuper!
- Sirius, te nem pakolsz le? – fordult felém Mrs. Potter.
- De persze… - mondtam feleszmélve.
- Hagyjad anya, mostanában gondok vannak a szerelmi életével… - mondta aljasul James.
- Akárcsak neked fiam, ha jól tudom – köszörülte meg a torkát Mr. Potter. Kösz, ez kiegyenlítette.
- Honnan tudsz te erről apa? – kérdezte leesett állal Ágas.
- Jaj fiam, hisz tudod, hogy jóban vagyunk McGalagony professzorral – mondta James édesanyja megigazítva James szemüvegét. Közben mi hárman fiúk összevigyorogtunk. Ennyit a híres Potterről.
Szépen kezet mostunk, én arcot is, ugyanis miközben Ágas szülei nem figyeltek, elvertem Petert, ő meg arcon köpött. Még nem számoltunk… neeeem…
Vacsorára ettem valami leves félét, arról gondoltam, hogy az volt, mivel eléggé folyékony volt a halmazállapota, és ezt leginkább akkor lehetett látni, amikor James húga, Cintya, remegő kezekkel magára borította, miközben engem nézett. A kislány szakasztott olyan volt mint, Ágas, csak nem volt szemüveges, és lány volt. Ugyanaz az arrogáns tekintet, mély barna szemek, hegyes orr, fekete haj. Ha jól gondoltam, akkor ebben az évben tölti majd be a tizenötöt. Kvibli, azért nem jár velünk együtt Roxfortba. Három éve belém van esve. Hogy honnan veszem? Nos, én azt szerelemnek nevezném, amikor rárontanak az emberre fürdés közben, és elkezdik ölelgetni. Meg azt is, mikor arra ébredek, hogy egy csöppség az ágyamban fészkelődik… de szerencsére ez csak egyszer történt meg. Láttam, ahogy egész vacsora alatt hogy nézett. James, Remus elfojtott röhögés közepette ette a kaját, Pete meg ide-oda kapkodta köztünk a fejét, hogy most akkor mi van. Nem baj, gyerek még szegény, majd behozza a szellemi lemaradását…
Pillanatok múlva, meg sem várva a másodikat, megköszöntem szépen mindet, pedig még éhes voltam, és felrohantam fürdeni.
Nem is tudom, meddig áztathattam magamat, talán addig, amíg meg nem hallottam, hogy valaki belépett a fürdőszobába.
- James? – kérdeztem kíváncsian, és mikor nem kaptam megerősítő választ, magamra húztam egy kis habot. – James nagyon megjárod, ha szórakozol…
- Szija Szirijusz… - hallottam meg Cinty babás gügyögését. Megfagyott a vérem. Forró volt a fürdőm, mégis reszkettem. Aztán belépett a látókörömbe. – Hogy érzed magadat?
Leesett az állam, csak egy szál törülköző volt rajta.
- Öh, szia… Ci… intiy… - Gondolj az anyádra, csak gondolj az anyádra! – Figyelj, elfordulnál?
- Minek?
- Minek?! – bámultam rá dühösen. – Csak mert, szeretnék kiszállni a…
- Ugyan, maradj csak, egyébként is azért jöttem, hogy bemásszak melléd…
- Dehogy mászol be! – ellenkeztem hevesen. – Most azonnal szólok Jamesnek! Dzséééémsz!!!
- Ne, shhh! – tette a mutató ujját a számra. Megdermedtem és még több habot rántottam magamra. Azt hiszem, elkezdek én is rettegni valamitől.
- James! – Éppen újra kiáltani akartam, amikor betapasztotta a számat. Pillanatok múlva már bent ült mellettem a kádban. Nem fáradozott azzal, hogy habot húzzon magára, csak ült ott, én meg nem mertem rá nézni. Hátat fordítottam neki, és berántottam a víz alá a törülközőt. Igaz, hogy csuromvizes lett, de legalább a fontos részeket takarta. Már amennyire, abban a helyzetben lehetett… Ugyanis nem mindennap történik meg az emberrel az, hogy egy tinédzser lány, véletlenül mondjuk éppen a legjobb haverod húga, bemászik melléd a kádba pucéran. Nálam is, mint minden pasinál, enyhe következményekkel járt…
- Ezt meg ne próbált még egyszer! – rivalltam rá, hátat fordítva neki. – Különben is, barátnőm van…
- Mid van? – hallottam a döbbent hangját.
- Barátnőm! Állj le, oké? Nem vagy az esetem! – azzal fogtam magamat és rávágtam az ajtót. És mit ad isten, pont szembe találtam magamat a lehető legjobb emberrel: Ágas haverommal.
- Ki van odabent?
- Valószínűleg Féregfark mászott be mellém a kádba meztelenül… - mondtam neki sötéten. – A húgod megint bepróbálkozott, állítsad már le!
- Cintya Potter! – rontott be azonnal James. – Hogyan képzeled hogy… VÁÁÁÁ! – A húga sikoltott, és Jamest meg fejbe találta valami, ami valószínűleg nem lehetett más, mint egy flakon sampon.
Én meg a törülközőt, magamon tartva, röhögve, nyitottam be a szobánkba. Még senki nem volt odabent, a bőröndömre meg szerencsésen rátaláltam a hálózsákok mellett. Előszedtem egy tiszta pizsamát, és leheveredtem a hálózsákomba. Elmerengve bámultam ki az ablakon, a holdat néztem, a csillagokat, és arra az estére gondoltam, amikor Lorával is ugyanezt tettük a Csillagvizsgálóban. Akkor még nem sejtett semmit az iránta táplált érzéseim felől. Alig két hónapot jártunk és máris szakítottunk. Nem is tudom, ki bánt a másikkal csúnyábban…
- Hát te meg, mit keresel az én helyemen, Tapmancs? – lépett be a szobába Remus, nyomában Peterrel és az enyhén vérző orrú Jamesszel.
- Bocs, hogy gondot okozok… - idéztem oda a szavakat, Ágasnak.
- A húgomról mostanában sajnos csak rosszat hallani… - vonta meg a vállát James, és sikerült felitatnia a maradék vért. – Nagyon tüzes lett mostanában, mászik rá a fiúkra és szerintem…
- Akkor biztosan a bátyjára ütött… – nevettem fel.
- Hol az a kurva sampon… pont most nincsen itt…

Miközben Holdsáp és Ágas átvedlettek, lebirkóztam Petert, és addig csikiztem, amíg kegyelemért nem könyörgött. Ezt elég nagy bosszúnak vettem, és aztán ott hagytam őt, békében, a saját hálózsákjában elnyúlva.
- Öhm… - lépett oda mellém Remus. – Sirius, a mostani viselkedésedből arra következtetek, hogy…
- Ugyan ne kerteljünk… biszex vagy? – hasalt le mellém Ágas.
- Persze, te meg hermafrodita!
- Mi? – nézett rám értetlenül.
- Semmi, hagyjuk… - Reménytelen a gyerek, akárcsak a húga. Remus közben jól beleröhögött a markába.
Eltelt egy óra, vagy több is, mi meg csak ott hevertünk a hálózsákokban, és álmatlanul bámultunk ki a fejünkből, közben halkan pusmogtunk az élet fontos dolgairól, és néha-néha összerándultunk, mikor egy hidegebb szélcsapás futott végig a szobán. Tél volt. Az ablakot nyitva kellett hagyni, mert, hogy is mondjam… KURVA BÜDÖS VOLT! Nem csodálkozom, akárcsak Roxfortban, ott is egy szobában vagyunk Féregfarkkal.
- Én ha egyszer, ha egyszer megérném azt, hogy Evans csak egy kicsit közelebb jöjjön hozzám, akkor én…
- Akkor te mi? – ásítottam.
- Akkor elkapnám, és soha többet nem engedném el! – mondta nyafogva James. Hallani lehetett a hangján, hogy az agya éppen ebben a szent percben adta fel az aznapi szolgálatot, és hogy jó lenne, ha a gazdája aludni térne.
- Hát, moderáljad meg magadat, ennyit tudok tanácsolni… - a többiek közben helyeslően bólogattak.
- Még nekem a legjobb a kapcsolatom Lucyvel… - töprengett hangosan Holdsáp. – Milyen furcsa, nem?
- Mi? – kérdeztünk vissza értetlenül Jamesszel.
- Hát az, hogy nekem és Peternek van barátnőnk, és nektek a suli két legdögösebb szívtiprójának meg nincsen. Itt siránkoztok és sajnáltatjátok magatokat, mert gondok vannak a szerelmi életetekkel, közben a lányok sorban álnak értetek…
- Csak az a kár, drága barátom, hogy nekem, egyik másik lány sem kell, csak…
- Lora! – nyögték be egyszerre.
- Igen…
- Pedig a kurvák sokkal jobban illenek hozzátok… - jegyezte meg Féregfark. A szoba sötétjében Ágassal közösen szépet mutattunk neki, de nem reagált rá.
- Kitaláltam valamit! – kapta föl egyszer csak a fejét Remus.
- Na mesélj drága barátom… - nyögtem föl a karjaimat a nyakam alá téve. Egyáltalán nem fáztam, sőt, ahogy szóba jött ez a Lora téma, egyre inkább csillapíthatatlanul melegem lett.
- Arra gondoltam, hogy mi lenne, ha segítenék neked visszaszerezni Lorát…
- Ezt hallod, nagyon jól tennéd. De hogyan? – emelkedtem fel, és pont szembe találtam magamat a kíváncsiskodó Jamesszel.
- Na, aztán nekem is egyet, hogy összejöjjek Evansszel! – mondta ujjongva.
- Öltözz be papnak, és költözz be a könyvtárba! Tegyél szüzességi… öh… izé… csak tegyél valamilyen fogadalmat, és nyerő vagy! – löktem vissza a párnájára. Most ő intett be nekem. Milyen jól nyomjuk mi ezt ma este…
- Nem is olyan rossz ötlet… - mondta aztán belevigyorogva a sötétbe.
- Be akarsz inteni Evansnak? Tuti nyerő vagy nála pajti! – veregettem hátba.
- Nem, te lúzer…
- Mi, hogy beöltözöl papnak? – nézett nagyot Féregfark is. – Igaz, ha isten veled, ki ellened. Bár nem hiszem, hogy Evans pont erre a keresztény sztájlra bukna…
- Jaja, az is lehet, hogy ateista! – szúrtam közbe.
- Nem, nem az, hanem az a könyvtáras része… - mondta eltöprengve Ágas.
- Jól van, aranyos kisfiam… ügyes vagy! – Gügyögtem neki. – Okos vagy James… - simogattam meg anyáskodva a fejét, és egyszer csak megéreztem a tarkómon a talpát.
- Akkor folytathatnám? – dobolt türelmetlenül a padlón az ujjaival Remus.
- Persze – mondtam, miután megbizonyosodtam róla, hogy James lehiggadt. Láttam a fején, hogy eljátszadozik azzal a gondolattal, hogy a könyvtárban fog lakni. Mily öröm lesz, hogy fognak neki örülni ott. Sejtem, hogy akkor Evans inkább beköltözik hozzánk. Szegény csaj, terrorban fogja leélni elkövetkező éveit. Attól fog majd minden nap rettegni, hogy melyik könyvespolc mögül ugrik ki James, és vall neki szerelmet halandzsul, sellőül, héberül vagy rétórománul.
- Szóval akkor… bebizonyított tény, hogy a fiúknak azok a lányok tetszenek, akik megközelíthetetlenek, igaz ez? – kérdezte a sötétben felülve Remus.
- Igaz… - nyögtünk fel vágyakozva, egyszerre Ágassal.
- Akkor valószínűleg ennek visszafelé is kell működnie. Tehát, legyetek megközelíthetetlenek, de tényleg… tudom, hogy nehéz lesz, főleg neked Sirius, mert még a hülye is látja rajtad, hogy hagyod, hogy Lora szórakozzon veled…
- Ez nem igaz… - vágtam vissza hevesen. Vagy, nem elég hevesen? Tényleg igaz lenne? Talán itt az idő, hogy a kezembe vegyem a gyeplőt. Igen! Ezentúl én leszek az erősebb fél, a stabilabb, én leszek a vezéregyéniség. Nem hagyom, hogy játszadozzon velem Lora. Megkapom! Akkor, amikor akarom, mert én vagyok az erősebb! És azt fogja tenni, amit ÉN akarok!
- Rád sem jellemző James? - kérdezte tőle is Holdsáp.
- Meglehet, hogy igaz… - hallottam magam mellől az álmos hangot.
- Jól van, Sirius, ha tetszik a tervem, akkor mondd, hogy igen!
- Öh… igen, de ez most mire volt jó? – kérdeztem megütközve.
- Nem tudom, kissé kezdek lefáradni – heherészett hülyén Holdsáp. – Na mindegy. Szóval akkor, tervezzünk el mindent szépen. Kezdetnek annyit, hogy az első reakció, hogy ha visszamegyünk a suliba az, az lesz, hogy gondolom én persze, ha meglátod Lorát, csillapíthatatlanul elkap valami, amit ott…
- Na ne ragozd, mert…
- Oké, akkor érted. Na ennek véget kell vetni. Tudom, hogy ő is szeret, meg te is bolondulsz érte, de egy kicsit dolgoztasd meg a csajt, hogy lássuk, meddig megy el érted…
- Hm… ez tetszik! – mosolyodtam el. – És mit kéne tennem?
- Egyszerű. Légy vele rideg, lenéző, visszautasító, ugyanakkor, ha teheted, nézd őt egy kicsit, fontos a szemkontaktus, hogy lássa, hogy e mögött az álarc mögött, még mindig érdeklődsz iránta. Így össze fog zavarodni, és ha próbálkozni akar, beszélgetést kezdeményezni, akkor cselekedj úgy, hogy fájjon neki egy kicsit…
- De én nem akarom, hogy fájjon neki, éppen ellenkezőleg, hogy… - kezdtem bele, de Holdsáp félbe szakított.
- Nem értesz, úgy látom. Nem az a lényeg, hogy fájjon, hanem hogy, de csak egy icike-picikét vegyél elégtételt azért, amit a bálon tett veled. A medál, gondolj a bálra… Fogadd meg a tanácsom!
- Köszönöm megteszem, amit tudok – öleltem át barátom vállát. – Mellesleg meglepő, hogy így otthon vagy a női lélek bonyolult összevisszaságában…
- Hát, bevallom, ezt a témát már csontig lerágtuk Lucyvel, amióta, mikor is, tegnap előtt óta szakítottatok… - vigyorgott zavartan Remus.
- Még jó, hogy szakítottunk, legalább van miről beszélgetni… - nevettem.
- Most te jössz James, neked csak annyit tudok tanácsolni, hogy… - Holdsáp és én hűlve kapkodtuk a fejünket a hálózsákokon.
- Fogd be, oké? Éppen Lilyről álmodtam… monokinizett a nagyteremben… - morogta enyhe dühvel a hangjában Ágas, amint a párnáját a fejére szorította. Elnéztem Féregfark felé. A srác a fejéig felhúzta a zipzárt, ugyanis ő közvetlenül az ablak alatt aludt. Még jó, egy görénynek a lehető legjobb hely…
- Akkor jó éjszakát! – bújtam be én is a zsákba, Remus viszonozta a köszönést, James valami halk szitkozódó hangot adott ki.
Oldalra fordultam, és azon kezdtem el töprengeni, hogy vajon Lora most mit csinálhat. Oda sem adtam neki az ajándékom, persze, ami a medálon kívül volt. Eléggé személyesnek szántam, vagyis, nekünk kettőnknek, a szünetre, és nem akartam postán elküldeni. Eléggé gáz lett volna…
Lassan elnehezedtek a szemhéjaim, és egyre inkább csukódtak le. Elalvás előtt is csak az motoszkált a fejemben, hogy vajon Lora meddig bírja majd? És vajon meddig megy el, hogy visszakaphasson? De ami ezeknél is fontosabb kérdés volt a számomra: Hogy vajon én meddig bírom?