|
14. Beszélgetések
2007.07.18. 16:50
Szerző megjegyzése: Amolyan átvezető-lezáró fejezet, nem túl eseménydús, és nem is tudok róla sok mindent mondani.
A hét további napjai egész nyugisan teltek. Remusszal most nem tudtuk folytatni a számmisztika korrepetálásokat, de megígérte, hogy a jövő héttől újra elkezdjük az esti összeüléseket. Ettől függetlenül szerdán újfent E-t kaptam a házi dolgozatomra, erre pedig nagyon büszke voltam.
A lyukasórákban viszont le kellett mondanom arról, hogy leckét írjak, ugyanis Sirius rögtön behúzott az egyik sarokba, hogy kettesben legyünk. Tulajdonképpen nem róhattam fel neki (ez nem is állt túlzottan a szándékomban, mivel én is élveztem az együttléteinket), hiszen napközben az órákon Lily mellett ültem, tanítás után pedig leckeírásra voltunk kárhoztatva. De még ha akadt is szabadidőnk, sem lehettünk meghitten, mert számomra kínos volt kissé a rengeteg diák szeme láttára megcsókolni – még akkor is, ha ez tök természetesnek számított. Eltartott egy ideig, míg meg tudtam őt győzni, hogy délutánonként fogja vissza magát, de sikerült. Igaz, utána egy darabig még durcizott, de aztán kiengeszteltem az egyik néptelenebb folyosón...
Persze ez nem azt jelentette, hogy levegőnek néztük egymást. Sirius, amikor csak módja volt rá, az ölébe húzott, „rosszabb” esetben valamilyen úton-módon hozzám ért: végigsimított az arcomon/karomon/hajamon, átfogta a derekam, vagy egyszerűen csak olyan közel csusszant hozzám, hogy a karunk vagy a combunk összeért.
Igaz, hogy feszélyezett, ha nagy tömeg előtt megcsókolt, de ezek a fizikai kontaktusok mégis jól estek. Új, ismeretlen érzéseket keltett bennem néhány érintése, de határozottan nem volt ellenük kifogásom.
Siriust az is rosszul érintette, hogy esténként nem tudtunk randizni, mivel nekem Remusszal kellett járőröznöm. Igaz, eleinte meg akart győzni, hogy had jöjjön ő is velünk, de sikerült lebeszélnem. Egyrészt bármikor összefuthattunk McGalagonnyal, Sirius pedig biztos nem tette volna zsebre azt, amit a drága házvezetőnktől kap, ha meglátja őt takarodó után a folyosókon sétálni. Mellesleg Remus és én se, hogy hagytuk eljönni.
Ez volt az egyik ok.
A másik pedig természetesen Remus. Nem kell félreérteni, továbbra is csak barátokként kezeltük egymást, de Sirius jelenlétében nem tudtam Remusszal is olyan felszabadultan viselkedni, mint amikor csak magunk voltunk. Fogalmam sincs, miért, mindenesetre ha Sirius is ott volt, visszafogottabb voltam Remusszal szemben. Egyébként remekül megértettük egymást, de csupán szimpla baráti kapcsolat volt köztünk. Nem láttam Remuson sem semmi árulkodó jelet, hogy ő másképp gondolná.
Lilyvel nehéz volt összeegyeztetni egy olyan időpontot, amikor normálisan és háborítatlanul beszélhettünk volna. Ugyanis mindig volt valami, ami közbejött. Hol a lecke, hol a tanár az órán, McGalagony is minden hülyeséggel hozzám jött, hol túl sokan voltak körülöttünk, a könyvtárban Madam Cvikker egy perc után kidobott minket, a további időben pedig a fiúk - vagy legalábbis Sirius – társasága volt zavaró tényező. Mármint Lilynek, mivel én minden együtt töltött percnek örültem.
Végül csütörtökön megkértem, hogy várjon meg este, amíg visszatérek Remusszal a járőrözésről. Ott is ült a klubhelyiségben, könyvvel a kezében, meglepetésemre Sirius, James és Peter társaságában.
- Nocsak, mi ez a tömörület? – kérdeztem, miközben Remusszal már le is ültünk hozzájuk. Sirius rögtön lecsapott rám, befészkelte magát közénk, és átkarolt.
- Úgy gondoltuk, itt az ideje, hogy megvárjunk titeket – mondta.
Lilyre pillantottam, aki minket figyelt.
- Nem én mondtam nekik – szabadkozott mire csak legyintettem.
- Aranyosak vagytok, de nekünk Lilyvel most fontos megbeszélnivalóink vannak – néztem bocsánatkérőn Siriusra, aki erre sértődötten felszusszant.
- Most végre itt vagyok, mikor visszajössz, te meg ilyen egyszerűen elhajtasz?
- Igen. – Feltérdeltem, Sirius nyaka köré fontam a karom, a füléhez hajoltam és belesúgtam. – Légy szíves... – Ha nem is szándékosan, de az ajkaimmal súroltam a fülét. – Ez most fontos...
Sirius felém fordította az arcát úgy, hogy tényleg csak pár centire voltunk egymástól. Nem csókolt meg, helyette végigsimított a karomon, amit még mindig a vállán nyugtattam, aztán felemelkedett.
- De holnap ezért ki kell engesztelned – vigyorodott el, majd a hálótermeik felé indult.
Kissé elpirulva néztem utána, majd körbe a többieken. James felvont szemöldökkel, érdeklődve szemlélt, míg Remus mosolyogva. Ahogy jobban megnéztem, észre lehetett venni, hogy az csupán egy jól álcázott kényszer-mosoly, aminek nem örültem túlzottan. De már hátat is fordítottak, és hamar követték barátjukat.
Lily megvárta, amíg biztosan eltűnnek, és csak azután jegyezte meg:
- Tisztára megváltozott.
- Sirius?
- Aha... Furcsa. Mármint, hogy ennyire hallgat rád.
- Megvan az ára – feleltem nevetve.
- De figyelj – váltott aggodalmas hangra. – Nem félsz, hogy... szóval, hogy lassan többet akar majd? Ahogy nézem, eléggé nyomul. Meg amiket levágtok néha a lyukasórákban... – Cinkosan elmosolyodott. – Tudod, pont ezt nem gondoltam volna rólad... Kis álszent.
- Hé! – Nevetve hozzávágtam egy párnát. – Tény, hogy Sirius kissé rámenős, de... nem tudom. Egyre inkább az az érzésem, hogyha továbbra is ezt műveli, hamarosan nekem se lesz kifogásom ellene.
- Emily! – kiáltott fel Lily kissé ijedten. – Hiszen még egy hete sem jártok!
- Tudom, és nem is azt mondtam, hogy pillanatokon belül rávetem magam. De tudod, milyen jól esnek az érintései? Tisztára bezsongok már attól is, ha csak a karomon vagy az arcomon végigsimít.
- Nagyon érti a dolgát – dörmögte Lily, amit nem tudtam minek elkönyvelni.
Ekkor hirtelen a fiú hálószobák környékéről hangos csörömpölés hallatszott – mintha valaki eltört volna egy vázát. Lilyvel a hang irányába néztünk, bár hasztalan.
- Jobb lesz, ha felmegyünk, mielőtt valaki még olyat hall, amit nem kéne – mondta, én pedig egyetértettem vele.
A hálóteremben az ő ágyára telepedtünk, mivel az volt a legtávolabb a többi lány fekhelyétől, ahonnan most csak egyenletes szuszogások hallatszottak. Behúztuk a vörös baldachint, és leültünk törökülésben egymással szembe.
- Szerinted a fiúk kihallgattak minket? – kérdeztem, már előre félve a választól.
- Naná – rázta meg a fejét rosszallón Lily. – Lelöktek egy vázát. Csak Pettigrew lehet ilyen szerencsétlen.
Azonnal eszembe jutott, hogy miket mondtam lent, és hogy azokat nagy valószínűséggel Sirius is halotta. Igazán zavarbaejtő gondolat volt.
- Na mindegy – sóhajtottam.
- És akkor Remusszal most mi van? – tudakolta Lily. Halkan beszélt, hogy a többi lányt ne ébresszük fel. – Azt látom, hogy jól megvagytok.
Elmeséltem neki keddi őrjáratunkat. Lily egy ideig elgondolkozva hallgatott, majd megszólalt.
- Hát, nem tudom, Emily – kezdte tétován. – Nekem úgy tűnik, hogy ő még mindig többet szeretne.
A gyomrom egy szinttel lejjebb süllyedt, és éreztem, hogy pont ezt az információt nem akartam tudni.
- Néha – folytatta Lily -, mikor elvonultok Siriusszal, látszik rajta, hogy féltékeny, de már csak miattad sem mutatja.
Az ajkamba haraptam, de nem akartam erre gondolni. Jó volt ez a három nap mindenféle bonyodalom nélkül, mikor nem kellett arra figyelnem, hogy ne bántsak meg senkit. Remus is beleegyezett abba, hogy csak barátok legyünk. Miért nem maradhat minden jó és egyszerű?
Lily leolvashatta az arcomról a kétségbeesést, mert újra megszólalt:
- De figyelj, szerintem hagyd őt – nézett rám komolyan. – Most már Siriust választottad, és Remusszal is rendbe hoztad a kapcsolatod. Ha tovább bolygatod ezt a dolgot, abból már semmi jó nem fog kisülni.
- Lily! – szakítottam félbe. – Eszemben sem volt! Jól érzem magam Siriusszal, és tudom, hogy a döntésem következményeit nekem kell vállalnom! Egy újabb botrányra sincs szükségem. Csupán sajnálom, hogy nem tehetek semmit Remusért.
- Hát nem – hagyta rám. Igazi barátnői jó tanács...
Egy fél percig mindketten a gondolatainkba merültünk, aztán kíváncsian pillantottam rá.
- Na és mi van veled és Jamesszel?
- Óóó – legyintett mosolyogva. – Semmi.
- Naaa... – kérleltem. – Én is mindent elmondtam neked.
- Tulajdonképpen... egész... jól megvagyunk. Mikor te Siriusszal vagy, akkor mindig hozzájuk ülök le, mert Kellyék... – elfintorodott – csak pletykálni tudnak. És... nem is láttam még ebben az évben, hogy agyba-főbe átkozta volna Pitont vagy akárkit.
Na, most meg ne szólalj, figyelmeztettem magam, én ugyanis igen.
- Szóval akkor...? – próbáltam többet kicsikarni belőle.
- Mi szóval? – nézett rám zavartan.
- Hát, lementek majd együtt Roxmortsba? – pillantottam rá jelentőségteljesen. – Jövő héten lesz.
- Ja, ööö, igen? – Ártatlanul pislogott, én pedig elvigyorodtam. Egy ideig állta a tekintetem, majd felnevetett.
Hangjára az egyik ágyból mocorgás hallatszott, mire elcsitultunk. De úgy tűnt, az illető csak másik oldalára fordult, mert néhány pillanat múlva halk szuszogása újra felhangzott a másik kettő mellett.
- Szóval igen fogsz mondani neki? – folytattam a témát.
- Nos, hát... majd meglátom. – Érdektelen arccal vállat vont. – Ha elhív egyáltalán.
- Már hogyne hívna! – legyintettem. – Hülye vagy.
- Hé! – nézett rám tettetett felháborodással, félig nevetve. - Nagyon kinyílt a csipád, te lány!
Mosolyogva megvontam vállam. Hát igen, régebben biztos nem mondtam volna ilyet Lilynek, de tény, hogy mióta Siriusszal járok, nagyobb az önbizalmam, és többször nyitom ki a szám. Nekem tetszik ez a fajta változás, és úgy vettem észre, Siriusnak is.
- Tényleg, és te meg James? – komolyodott el.
- Nincs semmi – vontam vállat, és így is volt. Már nem voltunk olyan jóban, mint régebben. – Hétfőn levélben bocsánatot kért, én pedig biztosítottam róla, hogy nem haragszom rá. Azóta nem sokat beszéltünk.
- Én nem tudtam volna ilyen könnyen túltenni magam azokon, amiket a fejedhez vágott – rázta meg a fejét kissé hitetlenül. – Azért elég bunkón viselkedett, még akkor is, ha volt igazság abban, amit mondott. – Mintha kissé vádló lett volna a tekintete. – De mégse akarom, hogy rosszban legyetek.
- Nocsak – vontam fel a szemöldököm meglepetten. – És miért? Úgy tudom, nem jártok.
- Nem is. Csak nem szeretném és kész. Főleg, hogy ez Siriusra is kihat, elvégre a legjobb barátok.
- Jó kifogás – vigyorogtam.
- Ajj! – Lily félig bosszúsan, félig nevetve vágta hozzám a csibés kispárnáját.
- Maradjatok már csöndben! – mordult ránk valaki – valószínűleg – félálomban.
Én még mindig vigyorogva visszadobtam a párnát Lilynek, majd lemásztam az ágyról, át a sajátomba.
Tudom, hogy páran elolvastátok már a fejezetet az oldalamon, de azért örülnék, ha továbbra is kapnám ide a véleményeket
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
