|
2: Bonyodalmak
2007.07.18. 17:06
Szerző megjegyzése: Kisebb csúszással a második fejezet is megvan. Igaz, nem olyan kerek, meg nem túl részletes, de átfogórésznek kellett. Véleményekért nem verek, úgyhogy jöhetnek!
Clytia
Bonyodalmak
- Üdvözlök mindenkit! – köszöntötte a fiatalokat a nagyterem melletti helyiségben Dumbledore. – Néhány dolgot tudnotok kell, mielőtt elkezdődik ez a verseny. Minden héten lesz egy nap, amikor 12 órától éjfélig csak egy páré a kastély és a birtok. Bármit tehettek, a lényeg, hogy megtaláljátok azt, amit elrejtettünk. Mielőtt azt hinnétek, hogy csak vakon kell keresgélnetek, megnyugtatlak titeket, hogy kellő útmutatást fogtok kapni, és ha elmétek nem zárkózott el a megerőltetésektől, akkor meglátjátok az üzenetek sorai közt a rejtett tartalmat. A beosztást, holnap reggel kapjátok meg, és az első pár már déltől kezdhet is.
A tizennégy szerencsétlen nagyokat pislogva állt az igazgató előtt.
- Van valakinek kérdése? – mosolygott Dumbledore, majd miután senki sem jelentkezett, elköszönt és kitessékelte a diákokat az ajtón
- Ezt nem hiszem el! – toporzékolt Sirius. – Vele lesz tizenkét órán át. Valószínűleg beszélgetni is fognak, és még ki tudja, mit művelnek majd ott kettesben.
- Na álljon meg a nászmenet! – lökte meg Dawny. – Ne mondd már, hogy a nagy Sirius Black, minden lány szeme fénye – itt a dicséret tárgya nem mulasztott el egy idegesítően hódító mosolyt -, féltékeny egy zsíros hajú, szófukar pojácára? Én látod, ezt nem hiszem el!
Sirius felborzolta Dawny haját, majd vigyorogva megjegyezte:
- Mire mennék én nélküled Livy. Visszaadod az önbizalmam.
Dawn hálás mosolyt küldött felé. Hiába, Sirius tudta, hogy ha le kell kenyerezni, vagy épp csak kedves akar lenni vele, akkor Livynek kell hívni, mert attól lesz Dawn egy pillanat alatt a fellegekben. A leányzó ugyanis kiskorában teljesen anyafüggő volt. Élt halt az édesanyjáért, és mióta meghalt, szerette volna, ha az emlékére mindenki Livnek hívná.
- Na, ne szállj el! – nevetett fel a jellegzetes vakkantással a fiú, majd elrohant, megkeresni Jamest.
Aurora és Piton egymást méregették tekintetükkel. Nyílván a másik fél értelmi képességeit vonták e gesztussal kétségbe. Miután egy lenéző fintorral Piton részéről, illetve egy ártatlan mosollyal Aurorától, elfordultak, Piton bevetette magát a mardekárosok felhőjébe, míg a lány a Griffendél torony felé indult.
- Megvagy! – huppant le vidáman Lily mellé, miután felment a klubhelyiségbe
Barátnője felhúzott szemöldökkel fogadta, majd fáradtan becsukta a könyvet, amit a kezében tartott, és felnézett.
- Minek köszönhető ez a jókedv? Mert én aztán nem lennék ilyen boldog, ha Pipogyusszal kellene minden héten tizenkét órát töltenem.
- Miért Pipogyuszozol te is? Amúgy épp ő döbbentett rá, hogy boldognak kell lennem.
- Részleteznéd? – fintorgott Lily.
- Tudod – húzta maga alá a lábait Aurora -, azon gondolkoztam, miért pont nekem jutott Ő, amikor eszembe jutott, mit mondott apu, anya halála után. Már két hónapja nem tudtuk magunkat túltenni a dolgon. Mindennap úgy jöttünk haza az iskolából, hogy fel se fogtuk, mit tanítanak, épp milyen betűt vettünk, meg ilyenek. Aztán este apa leültetett minket szőnyegre, és azt mondta, döntsük el, egész életünkben a mesekönyv sárkányt ábrázoló lapját akarjuk nézegetni, vagy lapozunk, és elolvassuk, hogyan menti meg a herceg a királylányt. Erre Leon magától érthetően azt válaszolta, hogy inkább nézi tovább a sárkányt, mint a nyálas, romantikus jelenetet. Apa emlékszem, ölbe kapta Noelt, és rámutatott, majd azt mondta:
- Legyetek ilyenek, mint Noel. Holnaptól éljetek, és majd halálotok előtt gondoljatok újból arra, hogy látni akarjátok anyát, rendben? Addig élvezzétek az életet, amit tőle kaptatok! Természetesen nem sokat ért el ezzel, ezért más módszerrel próbálkozott, de bennem megmaradt ez a mondata: Élvezzétek az életet, amit tőle kaptatok! Én az óta, bármikor felidegesítem magam, felidézem ezt a mondatot, és rájövök, túl rövid az élet a haraghoz. Meg kell elégednem azzal, ami van, és ebben keresni a pozitív dolgokat. Tehát igyekszem kerülni a konfliktusokat másokkal.
Lily mindezt olyan arckifejezéssel hallgatta, mint aki nem tudja eldönteni, gyógyítóért kiáltson, vagy sírjon.
De nem is kellett eldöntenie, mert ebben a pillanatban két idegesítő lény telepedett eléjük a szőnyegre.
- Mi újság Evans? – vigyorgott James, miközben pálcájával lelőtt egy legyet.
- Kopj le – mosolygott vissza a lány. – És te is Sirius. Épp beszélgettünk, ha nem vettétek volna észre.
- Hagyjad csak Lily! – emelte fel megadóan a kezét Aurora. – Mondtam már, nem szeretnék ellenségeskedést.
Sirius és James eltátották a szájukat, de rájöttek, hogy ez nekik jó, és rögvest ki is használták a helyzetet.
- Ez a beszéd Mallory! – kurjantotta James, majd szemrehányóan Lilyre nézett.
- Látod, te meg mindig olyan csúnyán viselkedsz velem! – játszotta a sértődöttet. – De, tudod mit? Megbocsátok! Sőt! Mivel tudom, hogy nem szereted, randira sem hívlak el.
- Remek! – kiáltott Lily. – Mi lenne, ha extra jutalomkén, hozzám se szólnál? – azzal levágta a könyvét a földre és felrohant a lányok lépcsőjén.
James réveteg tekintettel követte, míg el nem tűnt, aztán visszafordult.
- Azt hiszem, könyvet írhatnék arról, mit ne tegyünk, ha egy okos lányt akarunk meghódítani.
Sirius vadul bólogatott, Aurora pedig elnevette magát. Ez ritkaságnak számított nála. Legalábbis a fiúk jelenlétében.
- Figyelj – fordult hozzá Sirius -, nincs kedved eljönni velem valahová? Tudod, most, hogy ilyen békés kedved van, gondoltam…
- Sirius – vágott a szavába a lány -, ha reggel odajössz hozzám, és megmondod, mi a kedvenc könyvem címe, akkor benne vagyok! – nevetett fel újból, majd ő is ott hagyta a két fiút.
Sirius először majd kiugrott a bőréből, aztán gondolkodóba esett, kezdett lehervadni az arcáról a mosoly, aztán egyszer csak felcsillant a szeme és felpattanva elordította magát:
- Dawn Mallory! Hol vagy kicsi Dawny?
Válaszul egy bokarúgást kapott.
- Úgy ordítasz, mint egy fába szorult féreg – hallatszott a magyarázat Jamestől. – Amúgy ott jön a kislány – mutatott a portrélyuk felé.
Sirius a bokáját szorongatva, fél lábon ugrálva közelített a lányhoz.
- Dawny, épp téged kerestelek – egyenesedett fel, mikor odaért hozzá.
- Az nem jelenthet jót – morogta Dawn.
- Attól függ, honnan nézzük. Szeretnék kérni tőled valamit. – Sirius bevetette a hatásos kutyaszemeket. Szó szerint úgy pislogott a lányra, mint egy kiskutya.
- Ne kímélj! - sóhajtott amaz, majd várakozva nézett rá.
- Az lenne a kérésem, hogy derítsd ki, mi a kedvenc könyve a nővérednek.
- Nem a nővérem.
- De előbb született, mint te.
- Pár perc nem számít!
- Persze, persze… Akkor a húgocskád kedvenc könyvé…
- Jó.
- Micsoda?
- Jó.
- Köszi Dawny, meghálálom.
- Csak már látnám azt a hálát – sóhajtott fel, de Sirius már köddé vált.
Dawn felcammogott a hálótermébe. Nem lakott egy szobában a nővérével. Ez volt az első dolog, amit elintézett, mikor ide került. Helyet cserélt egy másodéves lánnyal, így most négy végzőssel lakott együtt.
Ennek is bőven megvolt a hátránya, de Dawn bármit vállalt azért, hogy ne kelljen Aurora tökéletességével kelnie minden nap. Itt a lányok cseppet sem voltak tökéletesek. A gond csak az volt, hogy kettőnek közülük Dawn bátyja, Leon jelentette a nagy szerelmet.
Leonnal semmi különösebb baja nem volt, de beszélgetni sem nagyon szoktak, így a sok könyörgő szó, amit Dawnt érte a szobatársaitól, hogy beszéljen róluk Leonnak, süket fülekre talált.
A másik két szobatársa elviselhető volt, sőt, velük rendszeresen beszélgetni is szokott, bár olyan igazán jó kapcsolata egyikükkel sem volt. Eltűrték egymást.
Mikor levetette magát az ágyra, eltöprengett, melyik rohadt könyvet szeretheti a nővére a legjobban. Azt tudta, hogy csakis mugli könyv lehet. Neki is egy ilyen volt a kedvence. Hiába, a varázsló szépirodalom nem létezik. Egy varázsló, vagy boszorkány, már nem rendelkezik akkora képzelőerővel, mint egy mugli író, bár néhány ötletes varázsló mugli álnéven adott ki könyvet vámpírokról, trollokról, meg egyéb különleges lényekről.
- Mi van, Mallory, kikészültél, már rögtön az első napon? Szánalmas. De tőled nem várhatunk jobbat, ugye?
Persze, majd elfelejtettem megemlíteni: Mióta megtudták, hogy a húgocska nincs beszélő viszonyban a bátyjával, nem bírnak ki napot anélkül, hogy ne szekálják valamiért. Ez a valami legtöbbször a puszta létezése.
- Tudod, épp arra gondoltam, hogyan festene a gyönyörű, világosbarna hajadon egy adag sárkánytrágya – mondta halkan.
- Hú, de felvágták a nyelved – gúnyolódott. – Pedig olyan hírem van számodra, ami biztos érdekelne.
Dawn lustán pislogott a plafonra, majd morogva megjegyezte:
- Látod, a kíváncsiságtól moccanni sem bírok.
- Pedig jobban tennéd, mert odalent…
Egyszerre hangos kiáltás, puffanás, majd harsány nevetés hallatszott.
- Valaki fel próbált jönni a lépcsőn – vonta le unottan a következtetést Dawn.
A többiek erre már kirohantak, megnézni a szerencsétlent.
- Miért van az az érzésem, hogy engem keresnek? – suttogta a plafonnak, majd fél másodperc múlva egy csalódott hang ütötte meg a fülét.
- Téged keresnek Mallory.
- Csak egyszer ne lenne igazam – csukta be a szemét, majd felpattant, pózolt egyet a tükör előtt, megigazította a haját, és kacéran rámosolygott a mellette álló Karissára. Ugyanis a két eléggé ellenséges leányzót Karissa Morternek, és Lisa Edelnnek hívták.
Kíváncsian lement a klubhelyiségbe, ahol Sirius toppant elé.
- Dawny, kicsi Dawny, elfelejtettem a legfontosabbat.
- Mégis mit?
- Még ma, de legkésőbb holnap meg kell tudnom annak a könyvnek a címét. Aurora azt mondta, ha reggelinél kitalálom, akkor eljön velem valahová!
- Remek. Ezért ébresztettél fel?
Dawn kezdett komolyan ideges lenni.
- Ne bomolj. Te ilyenkor még nem szoktál aludni.
- De aludhattam volna.
- De nem tetted.
- Elég! Vettem a kérésed, és igyekezni fogok, hogy időben teljesítsem. De ez esetben add ide a köpenyt.
Sirius köszönetképp meghajolt, majd elviharzott. Dawn pedig a fejét verte a falba. Halványlila gőze sem volt arról, hogyan tudhatná meg, milyen könyvet olvas oly nagy áhítattal a nővére. Mikor Sirius odaadta neki a láthatatlanná tévő köpenyt, rögtön magára terítette, és az illetékes szoba előtt várakozott, hátha valaki kijön, és ő észrevétlenül besurranhat. Nem kellett sokáig várnia, már nyílt is az ajtó, amin Alice jött ki, ő pedig gyorsan bement.
Odabent Lily és Aurora voltak csak ébren, és halkan beszélgettek.
- De ha kitalálja? Arra gondoltál, mi lesz akkor, ha kitalálja? – Lily arca komor volt, és már szinte szemrehányóan nézett barátnőjére, aki csak a fejét rázta.
- Kizárt, hogy megtudja, de ha így is lenne, akkor sincs semmi gond. Elmegyek vele. Kedves, aranyos, és a roxforti lányok döglenek érte. Nem lehet olyan kibírhatatlan.
- Nem vagy eszednél – állapította meg Lily. – Amúgy kevés az esély arra, hogy ismerné a…
Mondatát az ajtónyikorgás szakította félbe. Alice jött vissza. Dawn a sarokból vágyakozva nézett a záródó ajtóra, amit Alice még egy Colloportusszal is megerősített.
- Szóval – folytatta Lily -, gyanítom, nem ismeri a Nyomorultakat. Mint igazi, aranyvérű, mugligyűlölő varázsló, valószínűleg nem hallott még Victor Hugo-ról.
Dawn megkönnyebbülten a kijárat felé vette az irányt, de eszébe jutott, hogy az ajtó zárva, és nincs nála még a pálcája sem, így magában szitkozódva leült, de közben ügyelt rá, hogy gondosan takarja a köpeny.
o¤O¤o
- Victor Hugo: Nyomorultak.
- Micsoda?
Dawn és Sirius a klubhelyiségben ültek. Előbbi laposakat pislogva, világvége hangulatban, utóbbi majd kicsattant a jókedvtől.
- Victor Hugo, Nyomorultak. Ez a kedvenc könyve. Tegnap alvás helyett a szereplők jellemrajzát kellett végighallgatnom, úgyhogy ne kérdezősködj, mert nem vagyok jókedvemben. Nekem a kedvenc könyvem a Monte Cristo grófja. Megvan az alaptörténet, van benne minimális romantika, egy csomó szereplő, bosszú, vendetta, kalózok, tolvajok, és egy szimpatikus, de távolról sem tökéletes főhős. Utálom a tökéletességet.
- Mond még egyszer az író nevét, hogy kell ejteni? – kérdezte a fiú, mit sem törődve Dawn mondandójával.
- „Viktor Ügó” Francia.
- Rögtön sejtettem – nevetett Sirius. Egy perc erejéig némán nézték egymás mellől az ablakból látszódó hatalmas esőfelhőket, amik a kastély felé haladtak.
- Livyke, lennél olyan aranyos, és elmesélnéd a könyv rövid tartalmát?
Dawn erre felugrott, és mint egy rinocérosz, fújtatva kirobogott a portrélyukon keresztül.
Odalent nagy volt a meglepetés, mikor Aurora a griffendéles asztal előtt beleegyezett, hogy elmegy Sirius Blackkel valahova.
Reggeli után McGalagony az órarendekkel együtt, a verseny rendjét is kiosztotta.
- Rögtön ma kezdek! – ujjongott Aurora. – Már lassan megöl a kíváncsiság.
- Miért csak lassan? – morogta Dawn ásítva a tányérjába.
Ő nagy bánatára egy hévégi napot fogott ki. Szombat déltől, éjfélig fogja boldogítani Siriust. Addig lelkiekben felkészül a csendes szenvedésre, amit a fiú látványa fog neki okozni.
Az első órájuk gyógynövénytan volt, amin Dawn egy az egyben elaludt, majd dupla SVK. Az új tanár, mert már megszokták, hogy minden évben új van, elég szadista egyénnek bizonyult. Gyakorlatilag egy pisszenést sem tűrt meg az óráján. Az viszont úgy látszott, igencsak zavarja, ha valaki ezt szó szerint veszi.
KOPP
Dawn felriadt legszebb álmából, és ijedten nézett fel a középkorú tanár úrra.
- Mégis mi vihet rá egy nagykorú boszorkányt arra, hogy elaludjon az órámon? – kérdezte a tanár az osztálytól. Dawn elkapta nővére szánakozó pillantását, amitől rögvest elfogta a hányinger.
- Ötven pont a Griffendéltől, és szombaton büntetőmunka a kisasszonynak.
Dawn értetlenül pislogott. Nem igen fogta fel amit a tanár mondott, mert még félig aludt.
- Mr. Cornwall, ha jól tudom, szombaton nem ér rá a kisasszony, mert részt kell vennie a versenyen, és a szombat az ő napja.
A tanár morgott egy sort, majd hosszú, ősz haját hátradobva, leült az asztalához.
- Akkor újabb húsz pont a Griffendéltől, mert más napon meg nem érek rá.
A következő óra Számmisztika volt, azoknak, akik szereztek belőle RBF-et.
- Hé, Dawn! – állította meg az ajtóban Lily. – Miattad rögtön az első napon hetven pontot vesztettünk. Miért kell ezt csinálnod?
A lány agyában cikáztak a különböző rontások, átkok meg effélék, amit a lányra akart szórni, hiszen nem az ő hibája volt. Előző nap nem tudott aludni Sirius miatt, a büntetőmunkára meg nem tud elmenni, a verseny miatt. Végül nagy levegőt vett, és csak ennyit mondott:
- Örülj, hogy Bimba nem vett észre az első órán, különben több is lenne az a hetven.
Azzal otthagyta a fújtató Lilyt, és a tópart felé vette az irányt. Ilyen esős időben szeretett a legjobban kint lenni.
o¤O¤o
Aurora jókedvűen sietett le a nagyterem melletti helyiségbe. Az igazgató ugyanis ott várta őt, meg Perselus Pitont, hogy útmutatást adjon a feladathoz.
Mikor odaért nem volt ott senki. Csalódottan leült egy fotelbe, és a festményeket kezdte nézegetni. Egyik kedvenc időtöltése volt a különböző portréalakok feljegyzése. Már kettőszáznegyvenegy különböző alakot írt fel magának, és beszélgetett is velük. Ebben a teremben ezelőtt még nem járt, de nem volt nála pergamen és penna, így csak a memóriájára hagyatkozhatott.
- Basil Hambledon, élt 1861-től 1882-ig. Szegény. Elég rövid élete lehetett.
- Bizony kisasszony – mosolygott szomorúan a képen, egy jóvágású, skót szoknyás, fiatal férfi.
- Noelene O'Malley. Élt 1619-től 1711-ig.
- Az őrület első jele, ha valaki tárgyakhoz beszél.
Aurora ijedten fordult hátra, de csak Piton állt az ajtóban.
- Nem nevezhető tárgynak, ami beszél és mozog.
- Épp egy ilyen sárvérűnek kellene tudnia, hogy ez nem így van. A tárgy definíciója: élettelen dolog.
- Ezekben, a festményekben igenis van élet! Tudnak gondolkodni. – Aurora olyan szemekkel nézett Pitonra, amiktől a normális férfi egyéneket lelkiismeret-furdalás környékezné meg. De ugye Perselus Piton egyáltalán nem tekinthető normálisnak.
- Nekem csak egy rakás fadarab – jelentette ki flegmán, mire minden oldalról felhördültek a festmények. Aurora elégedetten mosolygott, amitől Pitont kirázta a hideg.
- Á, megérkeztetek! – lépett be Dumbledore. – Bocsássatok meg a késésemért, de fontos ügy miatt maradtam távol. Nos, ami titeket illet, itt van egy boríték, ebben épp elég útmutatást kaptok. Öt perc múlva dél, és elkezdhetitek a keresgélést. Jó mulatást! – Dumbledore egy pillantás múlva már ott sem volt.
Piton az asztalon lévő borítékra nézett, majd egy határozott lépéssel ott termett, és kinyitotta. Ahogy olvasta, arca fehérebb árnyalatot öntött, majd odavágta a lánynak a levelet.
Amit kerestek kicsi tárgy, mégis életeket menthet, életeket vehet el. Lehet gyógymód, lehet halálos eszköz.
Többet tudhattok meg róla, ha látjátok a Marsot.
- Te értesz belőle valamit? – ráncolta össze a homlokát Aurora. – Rengeteg olyan dolog van, amivel ölni, és menteni is lehet.
Piton csak ált a fal mellett. Nem érdekelte őt a dolog.
- Az világos, hogy a következő a csillagvizsgáló toronyban lesz. Jössz?
- Nem – hangzott a végtelenül tömör felelet.
- Miért nem?
- Mert gyerekes. Neked, mint naiv kislánynak, biztos izgalmas lehet, de én nem kérek belőle.
Piton megeresztett egy gúnyos mosolyt, majd kiment. Aurora egy pillanatig nem tért magához, majd észbe kapott és a fiú után eredt, de nem látta sehol. Mivel a folyosó, amire lépett, háromfelé ágazott, taláromra választott egyet, és végigrohant rajta. Még épp időben ért a sarokhoz, hogy lássa a fiú lobogó talárját, miközben eltűnik egy falikárpit mögött.
Bosszankodva utána eredt, és mikor kilépett a rejtett ajtó mögül, szembe találta magát vele. Ott állt, kezében még mindig a levelet szorongatva, előtte pedig fél méter távolságban Perselus Piton. A fiú arcáról nem lehetett leolvasni, milyen hangulatban van.
- Mire háromig számolok, eltűnsz innen, világos? – dörrent rá a lányra. Aurora megszeppenve hátrált egy lépést, de aztán összeszedte magát, és megszólalt:
- Hidd el, nekem sem öröm, hogy veled kell ezt az egészet csinálnom, de nem szeretném, hogy e helyett a tárgy helyett téged hajkurásszalak. Próbáljunk meg együttműködni!
- Én együttműködök. Hagyom, hogy keresgélj.
- Ne légy cinikus! – kérte a lány.
- Genetika.
- Ha nem lennél undok, még nevetnék is a megjegyzéseiden – mosolygott Aurora.
Piton egy percre kiesett a szerepéből, tekintve, hogy életében először egy lány humorosnak találja a megjegyzéseit.
- Na, kérlek, gyere! – unszolta a lány. – Utána gyűlölhetsz tovább, és elmondhatsz mindennek, de most segíts nekem! Biztos szükségem lesz a tudásodra, hiszen bájitaltanból és sötét varázslatok kivédéséből te vagy a legjobb! – Aurora készakarva hízelgett egy kicsit a fiúnak, hátha megenyhül a fekete hajszálak mögött.
Négy óra múlva a fúriafűz közelében ültek és a kész szövegen agyaltak.
- Tulajdonosa hatalmas, ugyanakkor végtelenül jó. Ezt a tárgyat nem látja szem, mégis ott van. Álcája ilyen időben remek. Vagyis csakis esernyő lehet, mert egész nap zuhogott.
- Remek következtetés – hallatszott mögötte a gunyoros hang.
- Hatalmas ember kell, aki viszont nagyon kedves.
- Szerintem egyértelmű.
Aurora meglepetten pislogott.
- Mégis kicsoda?
- Az a szakállas vadőr.
- Tényleg! – nevetett fel Aurora. A nevetése, csakúgy, mint ő, gyönyörű volt. Egyszerre csengő, mégis kellemes. Pitonnak természetesen ezzel is baja volt.
- Megkímélnél a jövőben az efféle érzelemkitöréseidtől?
- Persze, bocsánat – motyogta a lány. Eddig még fel sem merült benne, hogy a nevetése zavarhat valakit. – Akkor irány Hagrid!
- Én ugyan be nem teszem hozzá a lábam.
- Pedig kénytelen leszel, ha nem akarsz bőrig ázni! - mondta a lány, majd kis híján újból felnevetett, de végül megállta, és csak mosolyogva az égre mutatott.
Piton csak egy villanásnyi ideig nézett az elsötétülő égre, majd lekicsinylő pillantást vetett a Aurorára.
- Varázsló vagyok.
A fekete hajú, jókedvű lány egy pillanat alatt előkapta a pálcáját.
- Capitulatus!
Piton zsebéből kirepült a pálca, majd Aurora elegánsan elkapta.
- Most már szimpla halandó vagy, aki, ha nem akar megázni, bejön Hagridhoz.
Piton arcát látva egy gyengébb idegzetű ember fejvesztve elrohant volna.
Aurorát igazolva, hatalmas mennydörgés rázta meg az eget, és Piton nagy nehezen, de követte.
- Szerbusztok! – köszönt rájuk az ajtóban döbbenten álló Hagrid. -
Nyilván érdekes látvány lehetett egy mosolygós arcú, tizenhat éves griffendéles lány, teli életkedvvel, oldalán egy sötét tekintetű, mardekárossal, aki minden bizonnyal a pokolba kívánja az egész Roxfortot.
- Bemehetünk, Hagrid?
A Vadőr egy pillanatig meglepődöttségtől nem tudott megszólalni, majd sután biccentett egyet.
Aurora hálás arckifejezéssel belibbent a kunyhóba, és kényelembe helyezte magát az egyik rozoga széken. Piton megvárta, míg a háta mögött becsukódik az ajtó, majd hátát nekidöntve, felvette a mindent és mindenkit utálok pillantást, és összefont karokkal várt.
- Mi hozott ide titeket? – kérdezte Hagrid, miközben a kutyáját, Agyart próbálta visszatartani, nehogy a látogatókra vesse magát.
- Igazából, azt szeretnénk megkérdezni, megmutatnád a varázspálcádat?
A Vadőr sajnálkozóan nézett vissza.
- Nekem már régóta nincs pálcám. Kettétörték harmadéves koromban.
Aurora csalódottan fordult Piton felé, aki szokásához híven nem viszonozta a pillantást.
- De, mégis… Valamivel csak tudsz varázsolni, hiszen… hiszen olyan gondosan rendben tartod a kertedet. Tavaly is olyan szép, nagy sütőtököket termeltél. Ilyen csodálatosra nem sikerülhettek véletlenül! – Hagrid arca kezdett megenyhülni, ennek örömére a lány még pár hízelgő szóval megtoldotta a mondandóját.
- Gyere kislány – suttogta neki az óriás, szakálla mögül. Aurora közelebb húzódott. – Én nem bízom ebben a halálmadárban – bökött fejével Piton felé -, de neked elmondom no, hogy megőriztem a pálcát. Benne van az esernyőmben. Abban a rózsaszínben Agyar mellett.
Aurora arcán diadalittas mosollyal megköszönte Hagridnak, hogy megosztotta vele a titkát.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
