|
4: Szomorú Vasárnap Vagyis szombat, de ez jobban hangzik.
2007.08.06. 20:19
- Te nem vagy buta. Oké, kicsit idióta, kicsit lökött, meg őrült, de semmiképp sem buta. Például az SVK tök jól megy neked, átváltoztatástanból sem vagy olyan gyenge, meg azt hiszem konyítasz valamit bájitaltanhoz is. A múltkor a főzeted például majdnem tengerkék volt!
- Aha, csak kanárisárgának kellett volna lennie – szúrta közbe Dawn.
- Mellékes apróság – legyintett Sirius.
Új fejezet: Kórházi ágyamon nem futotta jobbra. Bocs, hogy ennyi ideig tartott frissíteni! A sors közbeszólt. Köszönöm az eddigi kritikákat! Remélem, kapok még!!!!! * mohó vigyor*
Eljött a szombat.
Pontosan hajnali öt óra volt, és mégis annyian voltak ébren, ami a Roxfortban szombaton szokatlan volt.
1. James felébredt Peter horkolására, és mikor vissza akart aludni támadt egy ötlete, miként okozhat örömet Lilynek, így lerobogott a lépcsőn, de fél perc múlva a homlokára csapott, és visszament.
2. Ugyanabban a szobában Sirius Black, a baldachin takarásában azon töprengett már órák óta, mit ne tegyen majd a randin Aurorával. Összeszedte eddigi homályos emlékeit a barátnőiről, akiknek száma a közhiedelem ellenére még az ötöt sem érte el, és magában próbálta felidézni, milyen hibákat követett el, amikor James berontott az ajtón, és kiráncigálta, mondván, valami grandiózus ötlete támadt.
3. Pár szobával arrébb Frank Longbottom az átváltoztatástan büntető dolgozatát írta a halvány gyertyafénynél, mert másnap le kellett adnia.
4. Egy elsős kisfiú épp most ment ki az illemhelyre, mert emésztési problémái voltak.
5. Egy harmadéves kislány leesett az ágyról, és ijedt sikolyával a szobatársait is felébresztette.
6. Lily Evans öt perccel öt előtt felébredt arra, hogy barátnője kimegy a szobából. Lily felkelt, és kihasználva az alkalmat, ha már felébredt, elővette a könyvét és olvasni kezdett. Igaz negyed óra múlva elaludt a könyv felett.
7. Dawn a szobájában ült és az ablakon át a birtokot vizslatta szemével. Nem rég kelt fel egy pohár vízért, de mikor visszajött, meg mert volna esküdni rá, hogy az udvaron látott valakit. Méghozzá egy fekete hajú fiút. Épp azért vette ugyanis észre, mert a tóparton állt, és a felkelő nap fénye megvilágítva a fiút. Dawn pislogott, de már nem volt ott. Azóta csak őt kutatta a szemével.
8. A klubhelyiségben pedig magányosan, gondolataiba süllyedve Aurora ült. Köntösét összehúzta, mert különösen hideg volt. Nem bírta kitörölni a fejéből Piton arcát. Azt a két, gyűlölettől izzó szempárt, ami rámeredt… Megborzongott. Mindig is utálta, amikor valakivel nem tudja megtalálni a közös hangot, de ennyire sosem zavarta. Piton szavai pedig ott dübörögtek az agyában, ezzel folyamatosan ébren tartva, és kínozva őt. Sóhajtott egyet, majd felállt, és úgy döntött szív egy kis friss levegőt.
9. Egy hugrabugos negyedéves leányzó e korai órán küldött levelet a nagymamájának.
10. Öt hollóhátas fiú az egész estét átvirrasztotta a klubhelyiségben szórakozva.
11. Damocles Belby, egy hetedéves fiú már évek óta ötkor kel, hogy a könyvtárban tölthessen pár nyugodt órát, miközben szenvedélyének élve a híres bájitalfőzőkről, nevezetes bájitalokról szóló könyveket tanulmányozta, mikor kezébe akadt egy kis, poros könyvecske, ami a két óriási kötet közé préselődött. A címe Egy vérfarkas sorsa
12. A mardekárosok között csak egy ember volt ébren ilyen korán. Hasonlóan Belbyhez, ő is mindig korán szokott kelni. De az ő szenvedélyét nem tudta űzni, így ilyenkor szokott kint sétálni. Gyűlölte a napot. Legszívesebben éjszaka sétálna, de akkor meg tilos kint járkálni, ezért ilyenkor szokott. Gyakorlatilag sehol a nap, szabad a kijárás, ráadásul ilyenkor senki sincs odakint, ami a legfontosabb feltétel volt Perselus Piton számára.
Öt óra tíz perckor egy fehér, selyem köntösben álldogáló lány kopogtatott Hagrid ajtaján. Aurora úgy tervezte, hogy beszélget egyet a vadőrrel. Az esernyős dolog rádöbbentette, hogy már igazán régen volt nála. Pedig elsős korában mennyi délutánt tanult végig itt! Annak idején még gyomorgörcsöt is kapott egyszer a vadőr rosszul sikerült süteményétől, és mégis újra és újra evett abból, amit csak elé rakott az óriás.
Most türelmetlenül dörzsölte a vállát, és toporgott a lábával. Hagrid nem nyitott ajtót.
- Hé! Hagrid! Kérlek, nagyon fázom, engedj be! – Aurora hangja úgy szállt a hajnali csendben, hogy bárki meghallotta volna a birtokon, de nem sejthette, hogy a vadőr ezen a reggelen, a Rengeteg mélyén volt, és egy gigászi pókot látott el eleséggel. Havonta egyszer szokott lemenni, és Aurora pont ezt a napot fogta ki.
A lány odaugrott az ablakhoz, és a függöny által hagyott résen át belesett a kunyhóba. Ha egy átlagos, forrófejű, tinédzser lány lenne, most szitkozódva, esetleg káromkodva visszafutott volna a kastélyba, de e helyett leült a hideg kőre, hátát a vadőr ajtajához támasztotta, és behunyt szemmel azon töprengett, hol lehet ilyenkor Hagrid. Egy másodperc alatt rájött, hogy az erdőben. Lemondóan sóhajtott, de nem volt ereje felállni.
- Szerinted attól, hogy a jéghideg kövön ülsz, nem fogsz fázni?
Aurora annyira megijedt a semmiből jött hangtól, hogy felugrott, és beverte a fejét a kiálló ablakpárkányba. Feljajdult, de azért megőrizte az egyensúlyát.
Piton megvetően mérte végig a felegyenesedő lányt. Hát igen.
Ő ebben különbözött a hímnemű iskolatársaitól. Ha Sirius Black állt volna itt, nem megvetően, hanem minden bizonnyal ámulattal nézett volna a lányra. Oka bőven lett volna rá. Aurora fekete, hosszú haja, aminek fürtjeit a szél fel-fellendítette, csodálatos kontrasztot alkotott a vakítóan fehér köntössel. Ráadásul a szeme a hirtelen fájdalomtól könnyes lett. Minden normális fiú, gondoskodna arról, hogy a lány szemében ülő sós folyadék nehogy lecsorduljon az arcán, és végképp nem hagynák, hogy Aurora dideregve álljon tovább.
Mindenesetre Perselus Pitontól már az is figyelemre méltó volt, hogy odament a lányhoz és rábírta, hogy álljon fel.
- Jó Reggelt… - motyogta fáradtan Aurora, majd szégyenkezve lehajtotta a fejét.
Piton nem viszonozta a köszönést. Helyette felnézett a kunyhóra.
- Mit akarsz te ettől a félóriástól?
- Neve is van – jegyezte meg Aurora. – Nem fogsz belehalni, ha Hagridnak hívod!
- Azért nem próbálom ki, hátha mégis – vágott vissza Piton.
Aurora arcán pillanatnyi sértődöttség suhant át, de amilyen gyorsan jött, úgy tűnt el ismét, átadva helyét egy megértő mosolynak.
- Biztos kellemetlen lehet ennyi rosszindulattal együttérni – csóválta a fejét, mire Piton egy hurutos köhögésszerű valamit produkált.
- Mi bajod? – kérdezte fulladozva.
- Nekem? – húzta fel a szemöldökét Aurora. – Nekem, kérlek semmi bajom, sincs. Ha csak az nem, hogy rettentően fázom.
Piton ügyet sem vetett a kijelentésre. Az erdő felé fordította a fejét, majd gúnyos félmosolyra húzta a száját, amit Aurora különös ellenszenvvel fogadott.
- Jön a nagy barátod! – sziszegte, majd elfordult, és lobogó talárral elsuhant.
Aurora töprengve nézett utána. Nem tudott úgy gondolni a fiúra, mint egy rossz emberre. Pedig szó, ami szó, azt a benyomást keltette. Gondolt egyet, és utána eredt. Felkapta a köntös alját, és egy másodperc alatt ott termett a fiú mellett. Ő egy szájrándulással vette ezt tudomásul, de szótlan maradt.
- Igazán lehetnénk normálisabb viszonyban is, ha már hetente fél napot együtt kell töltenünk…
- Épp most hosszabbítod meg – mordult fel Piton, de Aurora csak rázta a fejét.
- A tizenkét órából lefaragtunk hetet, amiért olyan gyorsan végeztünk.
Piton felsóhajtott.
- Mondhatok valamit? – nézett rá Aurora. – Tudod, én nagyon sajnálom, ha valamivel megbántottalak a múltkor. Igazad volt. – Piton felkapta a fejét. – Igazad volt mindenben. Semmi közöm sincs az életedhez, és nem kellett volna okoskodnom.
A fiú arcán meglepettség suhant át. Megtorpant a hatalmas bejárat előtt.
- Mindazonáltal eléggé túlreagáltad a dolgot – folytatta Aurora. – Tudom, nem érdekel, de megbántottál.
Piton felnevetett. A hangjában szinte tapintható volt a merő gúny, és lenézés.
- Miss Tökély lelkébe tapostam? Ez megbocsáthatatlan hiba! Ugyan Mallory, nőj fel, és szokd meg, hogy a világ nem rólad szól! Attól, hogy beismered a hibádat, én még nem fogok a lábaid elé borulni!
Aurora úgy állt ott, mint akit arcon csaptak. Nem is észlelte, ahogy a fiú elviharzik, és az ajtó lassan becsukódik mögötte. Arcán a döbbent egy sajátos formája ült.
Öt perc múlva már fent volt az ágya mellett, gyorsan magára kapott egy, csakis hétvégén megengedett fehér blúzt, és szintén fehér bársonynadrágot, majd leült Lily ágyára, és halkan felrázta a lányt.
- Hány óra van? – morgott fel a vörös fürtök alól Lily.
- Fél hat múlt hét perccel – válaszolt Aurora. – De fontos dolgot kell mondanom! Elhatároztam, hogy ezen túl mások érdekeit fogom a szemem előtt tartani! Például korrepetálok, vagy… vagy kevesebb büntetőmunkát osztok, órán nem jelentkezem olyan sokat, hogy a többieknek is jusson lehetőség a pontgyűjtésre. Tudod, Perselus mondta, hogy…
- Ne nyaggass már Pipogyusszal! – vágott közbe ingerülten Lily. – Már megint megsértett, mi? Te meg olyan idióta vagy, hogy elhiszed, amit rólad mond! – Felült és kisöpörte a szeméből a rakoncátlan tincseket, majd kicsit kedvesebben folytatta. – Rora, te vagy a legönzetlenebb, legkedvesebb, legokosabb, legérzékenyebb, és leghülyébb ember, akivel valaha találkoztam.
Aurora megütközve nézett rá.
- De hát, igaza volt, mert tényleg az utóbbi időben csak magamra gondoltam! Nézd, már egy éve, hogy nem beszéltem Hagriddal egy szót sem! És most is, mikor eszembe jutott, nem maradtam ott megvárni, mert túlságosan fáztam! Mi ez, ha nem egoizmus?
Olyan komoly arccal mondta ezt, hogy Lily prüszkölve felnevetett, aminek következményeképp Alice és Doras is felébredt.
- Kit gyilkolnak? – nyögött fel Doras, de a másik csak legyintett.
- Ez csak Lily.
- Ja, jó.
Lily nagy nehezen lenyugodott.
- Aurora, te teljesen őrült vagy! Azért nem beszéltél Hagriddal, mert túl sok volt a dolgod prefektusként, ráadásul készülnöd kellett az RBF-re is, meg itt voltunk neked Alice-szel, és így nem vágytál más társaságra. Annak meg szerintem nem örült volna ma reggel, ha egy fagyott lányt talál az ajtaja előtt. Különben is elég neki Potter meg Black. Minden hónapban büntetőmunkán vannak nála. A másik gondot illetően, te nem egoista, hanem mazochista vagy. Élvezed, hogy Pipogyusz minden kis sértését beveszed?
- Mi a gond, lányok? – kérdezte álmos hangon Alice, mire Lily mindent elmondott, és a következő fél óra alatt nem is szabadultak a témától. Eközben Aurora az igazának bizonyításaképp olyan érveket sorakoztatott fel, mint, hogy a múlt nyáron nem is ment el önkéntesen vért adni, pedig már négy éve mindig el szokott menni.
Ezt hallva Lily lefordult az ágyról, Alice viszont csak összeráncolta a szemöldökét és ijedt-értetlen arccal a véradás mibenléte felől érdeklődött. Miután elmagyarázták, hogy a mugliknál a gyógyításhoz néha emberi vér kell, elborzadva a ládájához ment és inkább felöltözött.
- Most, hogy már felébredtünk, le kéne menni, reggelizni, nem? – vetette fel az ötletet Lily.
- Végre egy értelmes ötlet! – pattant ki az ágyból Doras.
- Hát nem is tudom, nekem nincs igazán étvágyam az előbbiek után – borzolta fel rövid haját Alice. – Inkább maradok.
- Jaj, ne már! – nyafogott Lily. – Már így is olyan vagy, mint egy anorexiás csirke.
- Mi az, hogy anore…
- Semmi-semmi! – kiáltott kétségbeesetten Lily. – Mi most lemegyünk, és eszünk, te meg csak fogyjál még pár kilót! – Azzal kituszkolta az ajtón Aurorát, meg Dorast.
Öt perc múlva kopogtattak az ajtón.
Alice fejcsóválva nyitotta ki.
- Megmondtam, hogy…
Elakadt a szava, ugyanis a küszöbön James Potter, és Sirius Black állt, kezükben egy-egy óriási, ételtől roskadozó tálcával.
Alice gyomra az ínycsiklandozó étel látványától rögtön megcáfolta a befejezetlen mondatot.
- Ti hogyan tudtatok feljönni? – kérdezte rekedtes hangon a fiúktól.
- Egy házimanó segített. Azt mondtuk, McGalagony professzor már mondta, mivel lehet megszüntetni a csúszdát, de elfelejtettük. Na, de hol van a szoba két királynője? – nyújtotta a nyakát James.
Alice arca elkomorult.
- Nemrég mentek le reggelizni. Nagyon sajnálom… Ha egy kicsit előbb jöttetek volna…
- Mondtam, hogy nem kell az a nyavalyás tea! – morgolódott Sirius. – Arra vártunk vagy tíz percig! Na, mindegy. Alice, neked nincs kedved velünk reggelizni? – nézett szomorúan a lányra, aki viszont örömmel bólogatott.
o¤O¤o
- Mi van Mallory? Szellemet láttál?
Dawn összerezzent a gúnyos hangra, majd felé fordult.
- Húzd vissza a függönyt, mert nem tudok a fénytől aludni! – a hang tulajdonosa természetesen Karissa volt.
Dawn még túlságosan álmos volt ahhoz, hogy vitatkozzon, ezért megtette, amit a lány kért, és visszafeküdt aludni. Alig egy óra múlva valaki megrázta, majd a szájára tette a kezét.
Ijedten felnézett, de nem látott senkit.
- Nyugi, James vagyok – hallott egy suttogó hangot. – Gyere át hozzánk!
Dawn nem igazán törődött azzal, hogyan került ide a fiú. Felpattant, magára terítette a talárját, a zsebébe süllyesztett pár ruhadarabot, ugyanis nem mert itt átöltözni, hátha itt maradt James, és máris kisietett a szobából.
Később kiderült, nyugodtan öltözhetett volna, mert James a klubhelyiségben sem fedte fel magát, sőt, mikor beért a fiúk szobájába, már az ágyán találta, miközben egy kiflit vágott félbe.
- Jó reggelt Mallory kisasszony! – hajolt meg előtte Sirius. – Ha már a nővérét nem sikerült becserkésznem, önnek hadd okozzak örömet ma reggel! Mit óhajt reggelire?
Meglepetten körbenézett. A földön két hatalmas tálca volt, tele étellel. Volt rajta rántotta, virsli, egy tucat pirítós, zsemle, kifli, briós, főtt tojás, vaj, sajt, felvágott, gabonapehely, gyümölcsök, lekvár, mogyoróvaj, csokoládé, sütőtöklé, tea, tej, limonádé, és még egy nagy rakás zöldség. James ágyán tányérok és poharak sorakoztak. A tálcák körül pedig nagy kényelemben Remus Lupin, Benjy Fenwick, Peter Pettigrew, Frank Longbottom, és Dawn nagy döbbenetére Alice ült. Sirius pedig előtte állt.
Dawn hamar túljutott a csodálkozás első szakaszán, majd levágódott Remus ágyára, és nagy lazán leadta a rendelést.
- Mondtam, hogy ki foglak engesztelni a múltkori szívességért – suttogta a fülébe Sirius, miközben odanyújtott egy tányér rántottát. – Milyen pirítóst is kérsz?
- Sajtosat! – nevetett a lány. – Amúgy, te mit keresel itt, Alice? – nézett rá érdeklődve a lányra, aki épp komoly vitába kezdett Remusszal a Szellemszállás körüli védelemről.
- Á, Dawn, te biztos egyet értesz velem! – Alice a vita hevében fel sem fogta, mit kérdeztek tőle. – Ugye, hogy teljesen felesleges lenne védőbűbájokkal ellátni azt a rozoga viskót! Még, hogy szellemek laknak benne? Ostoba hiedelem. Komolyan nem hiszem el, hogy ennyire babonásak az emberek. A szellemek köztudott, hogy nem tudnak rongálni, meg tárgyakat dobálni, ergo képtelenek arra, hogy olyan zajokat adjanak ki, amiről beszélnek! Az egyetlen ok, amiért el kell kerülni azt a házat, nyílván az, hogy már ősrégi, és balesetveszélyes.
Dawn hezitált. Természetesen már régóta tudta, hogy szó sincs szellemekről. Ennek hangot is akart adni, de Remus kérlelő pillantására inkább mást mondott.
- Dumbledore szerint tényleg szellemek lakják azt a helyet. Amúgy ha igaz, ha nem, semmiképp sem biztonságos, és elmebetegnek kell lenni ahhoz, hogy valaki odamenjen.
Alice bosszankodva csóválta a fejét.
A következő tíz perc úgy telt el, hogy senki sem szólalt meg. A csendet csak a monoton rágás és nyelés törte meg. Mindenki elmerengett az őt éppen foglalkoztató problémán. A szótlanság egyre inkább uralkodott, ráadásul senkinek sem tűnt fel. Már lassan az odakint fodrozódó víz halk hangját is lehetett hallani.
A madárcsicsergés kellemesen nyugtató hatása, az éjjeliszekrényen lévő gyertya lángjának halk sercegése…
BAMM!
James leesett az ágyról, Dawn a szívéhez kapott, Alice és Benjy félrenyeltek, és köhögési roham tört rájuk, Sirius beverte a fejét, ahogy hirtelen felült, Peter leejtette a poharát, Remus viszont csak nyugodtan ült, és ivott még egy korty töklevet, majd megjegyezte:
- Nyugi, ez csak James baglya. Már lehetett hallani, hogy jön…
- Anyád! – nyögte Dawn, majd megremegett – Jaj ne… én ne… én nem kapok… ne… Siriu… se…
- Hogy az a… Dawnnak rohama van! – ugrott fel Sirius. – James, a szokásosat! Remus segíts! Valaki nyisson ablakot, és engedje be azt a rohadt baglyot!
Dawn nem jutott levegőhöz. A szíve szúrt, a keze pedig remegett. Tágra nyílt szemekkel meredt a plafonra, és görcsösen vergődött. Utálta ezt az érzést. Gyűlölte, hogy ezt örökölte az anyjától. Annyi mindent kaphatott volna tőle! Lehetett volna olyan gyönyörű, szőke. Ő is kitűnő tanuló lehetne! Értene a kviddicshez, vagy legalább főzni tudott volna, de nem. Ő anyjának csak a rossz dolgait örökölte. Pontosabban egy rossz dolgot, de ez is épp elég. Anyjának gyenge idegzete volt. Nem kell félreérteni, semmi őrület, vagy ilyesmi, csak nem szabadott felizgatnia magát, mert olyankor rátört egy roham, ami ellen a varázslóknak nem volt ellenszere, mármint le lehetett állítani, de a megelőzése lehetetlen. Dawn harmadéves kora óta szenved ebben a kórban, de eddig a Tekergőkön kívül senki sem tudott róla.
- Dawny van nálad abból a szerből? – fogta meg a lány fejét Sirius, de az csak kidülledt szemekkel meredt rá.
- Semmi gond, nálam van! – vett elő az utazóládájából egy kis fiolát Remus, majd Dawn szájába öntött egy keveset.
- James, itt vagy már? – fordult hátra Sirius türelmetlenül.
- Jövök, nyugi – ugrott át James a tálcák felett, kezében törülköző, víz és egy szemüvegszerű tárgy.
A víz felét ráöntötték, a törölközőt a homlokára tették, a szemüveget a szeme elé.
James felemelte a kezét, majd azzal jelezte: Három… Kettő… Egy… Most!
- Boci, boci taaaaaaaaarkaaaaaa!!! – kezdte James egy sikító szellemet is megszégyenítően magas hangon, majd Sirius jött a lehető legmélyebb hangján:
- Se, füle se faaaaaarkaaaaaaaa.
- Oda megyünk lakniiiiiiii – visította gyerekes hangon Peter, majd mindhárman várakozó tekintettel nézték Remust, aki fél perces hallgatás után megadóan befejezte:
- Ahol tejet kaaaaapni.
Dawn eddig, fülig érő szájjal hallgatta a koncertet, de Remus szólamánál felnevetett.
- Na, hogy tetszik az új nyugiszemcsi? – kérdezte a lánytól James.
- Fantasztikus! – ült fel Dawn. – Eddig ez volt a leggyorsabb. Bár amit a nyárra adtatok, az is szuper volt. Találók voltak a kis tehenek, amiket láttatott velem. Kiszámoltátok, mikor nyitják ki a szájukat? Mert tök jól időzítettetek.
James és Peter bólintottak, de Sirius csak fáradtan ledőlt az ágyra Dawn mellé.
- Komolyan megőrjítesz ezzel az állandó rohamosdival – nyögte fel.
- Kizárt, egy őrültet nem lehet megőrjíteni – jegyezte meg halkan Dawn, mire egy párna landolt a fején.
o¤O¤o
A Griffendél klubhelyisége tele volt aznap. Ez főleg az egyre romló időjárásnak köszönhető, meg a temérdek házinak, illetve, ahogyan James is közzé tette, a kviddicsedzések hiányának.
- Lily, Aurora! – Alice rohant lefelé a lányok lépcsőjén. Mikor odaért vörös hajú barátnőjéhez, kifújta magát. – Ti hol voltatok egész délelőtt? – hordta le őket rögtön.
Lily értetlen arccal nézett vissza.
- Könyvtárban. Miért?
Alice szitkozódott egy sort, és kivehető volt a „hogy erre nem gondoltam”, meg „hol is lehetnének máshol”, illetve „én hülye!” kifejezések.
- Hé! – bökte meg Lily. – Miért kerestél minket?
- Ha reggel öt percet még vártatok volna, nem maradtok le Potter és Black ez évi legjobb cselekedetéről!
További értetlenkedés hatására hozzátette:
- Tálcán hoztak reggelit nektek!
Lily sóhajtott egyet, Aurora pedig az ajkába harapott.
- Látjátok! – kezdte hisztis hangon. – Most is csak arra gondoltam, hogy milyen éhes vagyok, szegények pedig…
- Na, ezt most hagyd abba, különben elátkozlak! – tört ki idegesen Lily. – Potter és Black tényleg aranyosak lehettek, de nem a te hibád, hogy elhalasztottuk! Az én ötletem volt, hogy lemenjünk enni, és ezzel lezárjuk a témát oké?
Aurora csendesen elmormolt egy okét.
- Alice – nézett Lily vissza -, Potter mit szólt ahhoz, hogy nem voltunk ott? – kérdezte kicsit mocorogva.
- Nem tűnt olyan levertnek – tűnődött Alice, mire Lily felkapta a fejét, és elég sértődött képet vágott. – De… miért érdekel? – kérdezett vissza Alice mosolyogva. – Csak nem…
- Ne rajtam gyakorold azt a fene nagy fantáziádat! – csattant fel Lily. A szemében egy kis zavar tükröződött és csak fokozódott, mikor belépett James a portrélyukon.
- Lily – fogta meg a vállát Aurora. – Te és James…
- Jaj, fogd be a szád! – dühöngött a lány, majd felszaladt a lányok lépcsőjén.
- Ennek meg mi baja? – jött oda hozzájuk James.
- Azt hiszem, egy leheletnyit ideges – nevetett Alice. – De nyugi, fél perc, és újra a régi.
Dawn eközben Siriusszal karöltve ballagott lefelé, hogy az első feladatot megkapják. Útközben nem szóltak egymáshoz. A lány még mindig a roham hatása alatt volt, Siriust pedig kezdte felvillanyozni a közelgő randevú gondolata. Így érkeztek el a nagyteremhez, majd a hátsó szobába belépve ott találták már Dumbledore-t.
- Á, a griffendéles páros! – mosolygott az igazgató, mikor beléptek. – Remélem könnyen fog menni. Az eddigi griffendélesek várakozáson felül teljesítettek.
Dawn megforgatta a szemeit.
- Időtök nagy részét itt fogjátok tölteni. A feladat: Meg kell találnotok Mrs. Norrist. A nyomára ezeknek a segítségével tudtuk ráakadni – mondta, majd négy pergament adott a kezükbe. – Jó munkát!
Sirius megvárta, míg a professzor után becsukódik az ajtó, majd a pergameneket a kandalló tüzébe dobta.
Dawn szeme elkerekedett.
- Te megőrültél! Nem vagy normális! Agybajos… - Odaugrott a tűzhöz, és a kezével próbálta kiműteni az épen maradt pergamendarabokat. Kevés sikerrel.
- Ilyen nincs! – nyafogott Dawn. – Neked lehet, jól áll, hogy hülyének tetteted magad, de az én népszerűségemmel ezt nem igazán engedhetem meg magamnak!
Sirius a fotelbe vetette magát, nem törődve a lánnyal, majd a zsebébe nyúlt, és kivett belőle egy pergament.
Dawn közben behunyta a szemét, és magában motyogott:
- Ez meg sem történt. Én itt sem vagyok. Ez az idióta pedig nem az a Sirius Black, akit én ismerek, és…
- De, én vagyok – kotyogott közbe Sirius.
- Ez csak egy légy zümmögése, semmi más... aúúú!!!
Sirius hozzávágott egy könyvet.
- Hé, Tapmancs, ez nagyon fájt! – nyögte, de azért felállt és odament a fiúhoz.
Sirius kezében pedig ott volt a Tekergők Térképe. Dawn gyanakvóan dörzsölte a fejét.
- Nem mondod, hogy megtaláltátok azt a bűbájt!
Sirius csak vigyorgott.
- Igazából Remusnak köszönhetjük. Ha nem küld büntetőmunkára, sosem nézek bele abba az óriási könyvbe.
- Szóval megtaláltátok – nézett a térképen mozgó pöttyökre a lány. – Ez klassz! Meddig jutottatok a kivitelezésben?
- Hát, még nem igazán tudjuk, hogyan érjük el, hogy bárkinek a nevét kiírja. Azt mondta James, hogy a nyáron a francia minisztériumban a belépésnél megjelent a feje fölött a neve, pedig nem kérték, hogy mondja meg, szóval, az már biztos, hogy létezik olyan varázslat, amivel fel tudnánk ismerni azt, aki belép a birtokra.
Beszéd közben a szemével vadul kutatott egy pont után.
- Remus elérte, hogy a diákok, tanárok, meg egyéb roxforti lény kimutatható, de ha például a drága anyám, belépne a kapun, azt nem tudnánk. Márpedig – nézett fel ijedt szemekkel -, annak életveszélyes következményei lehetnek.
Dawn elmosolyodott. A fotel szélére ült, de rögtön meg is bánta, mert ilyen közel ülni Siriushoz, nos… számára ez volt életveszélyes. Ki akart szabadulni a nyilvánvalóan csak őt zavaró helyzetből, de Sirius épp akkor bökte meg, hogy figyeljen.
- Mi az? – morgott Dawn érdeklődést színlelve.
- Nézd! – mutatott Sirius egy pontra. – Mrs. Norris a… a… Na nem! Ez nem igaz. Egy, két, há, négy öt, hat… nem… egy, két…
- Akárhogyan számolod, az a te szobád. Nem is tudom, talán az, hogy van itt egy Remus Lupin és egy Peter Pettegrew pötty, illetve ez a piros nyíl, meg a gigászi felirat, hogy „EZ A MI SZOBÁNK” elég bizonyíték.
Sirius fintorgott.
- Ha felérek, megnyúzom ezt a dögöt, és a beleit Dumbledore szobájában szórom szanaszét – dühöngött a fiú. – Rühellem a macskákat! Ha csak egy darab szőrszál a párnámon marad én, nem fogok törődni azzal, hogy természetes elfogultsággal viseltetek a szőrős állatok iránt!
Dawn felnevetett, és kivette Sirius kezéből a Tekergők Térképét. Mosolyogva fürkészte a fekete vonalakkal teleszőtt pergament.
- De jó lett! El sem hiszem, hogy ennyire okosak vagytok. – Eltűnődve az ajkába harapott, majd a szemében valami megcsillant. - Én sosem tudnék ilyet készíteni. Ti négyen, a legjobb barátaim vagytok és mégsem… Mégsem illek közétek – mondta halkan. Pislogott, mire a szeme sarkában ülő könnycsepp elszakadt a helyétől, és lustán legördült az arcán. – Úgy szégyellem, hogy ennyire buta vagyok. Eddig azzal áltattam magam, hogy ti sem vagytok jobbak. Meg, hogy Peternél azért okosabb vagyok. – Szipogva visszaadta a térképet.
Sirius aggódva nézett fel a lányra. Elővett a zsebéből egy zsebkendőt, majd Dawn felé nyújtotta.
- Kösz, de használt – szipogta a lány a fejét rázva.
- Reméltem, hogy nem zavar. Nem látlak gyakran sírni, ezért nem készültem tiszta zsebkendővel – vigyorgott a fiú.
- Jaj, menj már! Én nem sírok! Ez csak egy könnycsepp, és több nem lesz pár ezer évig! – állt fel a lány.
- Az jó – tette vissza a zsebébe a kendőt Sirius. – Amúgy az egész térkép James ötlete volt. Aztán Remus megvalósította. Én csak őrzöm. És tényleg ostoba vagy, ha azt hiszed, hogy Peter valamit hozzászólt az egészhez. Csak azért van benne, mert egyszer majdnem ezt használta vécépapír helyett. Muszáj volt felvilágosítani a dologról. A másik dologgal kapcsolatban – állt fel -, nem szívesen teszem, de ellent kell mondanom. Te nem vagy buta. Oké, kicsit idióta, kicsit lökött, meg őrült, de semmiképp sem buta. Például az SVK tök jól megy neked, átváltoztatástanból sem vagy olyan gyenge, meg azt hiszem konyítasz valamit bájitaltanhoz is. A múltkor a főzeted például majdnem tengerkék volt!
- Aha, csak kanárisárgának kellett volna lennie – szúrta közbe Dawn.
- Mellékes apróság – legyintett Sirius. – De tudok még olyat, amiben jó vagy!
- Inkább ne mondj semmit – kérte Dawn. – Nincs már semmi bajom.
Leugrott a fotel széléről, összerázta kezével a haját, és felkiáltott:
- Irány macskaölésre!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
