Mag�nyos farkask�nt bolyongok Roxfort n�ptelen folyos�in. J�val a megengedett id�pont ut�n j�runk, de ez nem riaszt el soha sem. Puszt�n j� itt egyed�l. S�t�ts�g, csend �s nyugalom. Nem akarom megzavarni m�g v�letlen�l sem…

Mostan�ban valami�rt szok�somm� v�lt. Nem tudom mi�rt, de ez a r�miszt� csend, �s ez a hideg sz�l megnyugtat. Rideg kacajt hallatok.
- Hideg sz�l a kast�lyban? - G�nyos mosoly ter�l el arcomon saj�t badars�gaim miatt. - H�t persze! Ezt is csak �n �rzem. Itt. Itt legbel�l.

�ress�g vesz k�r�l. F�jdalmas �ress�g. Szavakba �nteni nem lehet, pedig olyan j� lenne tiszt�zni magamban ezeket az �rz�seket. Ezeket az �ltal�nos �rz�seket. B�r nem is lenne �rtelme… Azok a s�t�tk�k szemek sugallj�k az �rz�st, a Gondolatot. Az eny�mek pedig csak mindennapi �rtelmetlens�gek.

Hisz’ h�ny sz�z l�ny szenved csak ebben a nyomorult iskol�ban Sirius Black elutas�t�s�t�l? Sok. Sz�mtalan. A v�lasz ilyen egyszer�. Pedig csak egy fi�. Csak egy fi�, aki hajdan a szemeivel mag�val ragadott. Eml�kszel m�g? Dehogy! Dehogy eml�kszel! Mert az is csak egy �tlagos nap volt…

Ugyanitt �ltem, ugyanennek a falnak d�lve. L�tod milyen sablonosak a napok? �pp erre tartott�l. Laz�n, mint mindig. �desen, mint mindig. Siriusosan, mint mindig.
- H�t te meg ki vagy? – k�rdezted akkor, �s letelepedt�l a fal t�v�be k�zvetlen mellettem. J�l az esett az els� titkos �rint�s.
- Csak egy a sok k�z�l – v�laszoltam. �rtetlen arckifejez�sed azt mutatta, nem �rted a v�laszomat. Pedig tudtad, mit �rtek ez a mondat alatt. Pontosan tudtad!
- Gy�ny�r�ek a szemeid… - Nagyot s�hajtottam. M�g most is eml�kszem arra az �szinte, keser� s�hajra. Ugyanazok a semmitmond� szavak, amit eddig minden l�nynak elmondhatt�l. J�l kezd�dik.
- K�sz – v�laszoltam sut�n.

�vatosan el�m t�rdelt�l. L�ttam a pillanatnyi hezit�l�sod, �s a tan�cstalans�god. Tenyerembe cs�sztattad saj�todat, ujjaiddal �tkulcsoltad ujjaimat. Felszabadultam az �rint�sedt�l, m�gis �getett a b�r�m.
Mi�rt volt ez �gy?! Mi�rt nem lehetett volna egy k�z�ns�ges �rint�s?!

Sz�d sz�l�t harapd�ltad. M�g mindig nem tudt�l d�nteni. Azonban �n igen.
- Olyan m�s vagy, mint a t�bbiek… - mondtad, mik�zben egyik hajtincsemmel j�tszadozni kezdt�l.
M�s? T�bbiek? Azokra a szuk�kra gondolsz, akiket tegnap sem tudt�l levakarni magadr�l? Remek.

Belesimultam tenyeredbe, �s lecsuktam szemeimet.
„K�rlek l�gy velem, �s l�sd azt, amit �n l�tok…”* L�thattad volna, de nem akartad. Pedig minden akarat k�rd�se.
- M�g mindig nem �rultad el, ki vagy – n�zt�l r�m k�rlel�en. Szemeid csillogtak, �s saj�tjaimat v�ltem felfedezni benn�k.
Tov�bbra is kitart�an gy�zk�dtem magamat. Csak egy fi�, csak egy �tlagos fi�. Semmi t�bb.
- Egy �tlagos l�ny. – Feln�ztem, m�g mindig b�tortalanul pislogt�l. K�k szemeid nem hagytak nyugodni, m�gis �lettel t�lt�ttek meg.

Ajkaiddal k�zeledt�l, magam el�tt l�ttam A cs�kot. Mutat�ujjamat viszont sz�dra cs�sztattam.
- Ne tedd t�nkre ennek az �tlagos napnak a var�zs�t…

*Vanessa Carlton – Ordinary Day dalsz�veg�nek egyik sorj�b�l van magyarul.