Chapter 1: Edzés helyett gyengélkedõ
2007.08.07. 14:48
A Harry Potter könyvek szereplői és világa kizárólag J. K. Rowling teremtő fantáziájának gyümölcsei. Én csak kölcsön vettem őket a magam és mások szórakoztatására. Megírásukban semmiféle anyagi haszon nem vezérelt.
1. fejezet Edzés helyett gyengélkedő
- JESSIE, KVIDDICSEDZÉS!!! – Sirius Black ezekkel, a kedves szavakkal ébresztett, azaz úgy ordított fel a klubhelyiségből, ahogy a torkán kifért. - JESSIE!!! Álmosan a másik oldalamra fordultam, és hangtompító gyanánt a párnát is a fejemre húztam. Hagy ordítson, ha annyira jólesik neki, hogy hajnalok hajnalán felébreszti az egész Griffendél-házat. Szobatársaim: Lily, Claudia és Mariann még békésen aludtak. - Kelj már fel! – kiabált kitartóan a hálótermünk felé. – Nem hiszem el, hogy még mindig alszol! - Próbálnék – morogtam, és a takarót is a fejem búbjáig felrántottam. Így már valamennyire sikerült tompítanom a folyamatos ordítást. - Jess? – Mariann, egyik legjobb barátnőm álmosan, szemét dörzsölgetve felém fordult. - Hmm? - Nem akarsz edzésre menni? - Korán van még ahhoz! – morogtam. – Miért? - Áh, semmi, csak gondoltam téged is zavar Black hangja! - Ja, hogy az? Nem, de ha téged igen elhallgattathatom! - Megköszönném – ásította, és megpróbált újra elaludni.
Lassan kimásztam az ágyból, és erőt véve magamon kiballagtam a lányok szobáit összekötő folyosóra. Lepillantottam a klubhelyiségbe, ahol ott állt Sirius, kezében a seprűjével és kviddicstalárjával. - Jessie, gyere már le! James így is ideges, hogy már két napja nem jöttél edzésre! Csendesen lekucorodtam a lépcsőkorlát mögé, és egy jól irányzott némítóbűbájjal elhallgattattam Siriust. Elfojtottam egy vigyort, és dolgom végeztével, a némán szitkozódó Sirius dühös pillantásától kísérve visszasétáltam a szobánkba.
Tíz perccel később, mikor már újra békésen szunyókáltam pihe-puha ágyacskámban, hangos robajra kellett ébrednem. BUMM… BUMM… Valami teljes erővel becsapódott. Ijedtemben lefordultam az ágyról, de az esést szerencsére sikerült a kezemmel tompítanom. - Mi a fene… - A lányok ugyancsak felriadtak, és most értetlenkedve keresték a zaj forrását. – Mi volt ez? – kérdezte Lily, miközben szétnézett a szobában. Ott semmi furcsa nem történt. Ahhoz képest, hogy lányszoba, elég nagy rendetlenség uralkodott. Itt is-ott is különböző ruhadarabok voltak szétszórva, amelyekről már azt sem tudtuk melyik kié. BUMM… az újabb hangos robajra mindannyian összerezzentünk. Valami nagy és nehéz tárgy az ajtóhoz csapódott. - Mi ez már? – fakadtam ki dühösen, és felpattantam a földről. - Jess – kezdte lassan Mariann. – Nem lehet, hogy ez Black? - Hát ez nem igaz! – mondtam dühösen, és felrántottam az ajtót. – Fél öt van az istenért! Ilyenkor a normális ember még al… BUMM… Az utolsó szó a torkomon akadt a meglepődéstől vagy a hirtelen jött fájdalomtól. Mivel most én álltam az ajtó helyén, a testem fogta fel az ütközést. Az egyik pillanatban még Siriusnak ordítok, a másikban pedig, egy asztal – ugyanis Black azzal próbálta betörni az ajtónkat – lapjával száguldok vissza a szobába, és végül hangos puffanással érek földet a padlón. - Szentséges ég! – kiáltott fel Lily, és gyorsan odaszaladt hozzám. – Jessie, jól vagy? Válaszolj! - Semmi baj! – szuszogtam. – Minden rendben! – Ez erős hazugság volt a részemről, ugyanis minden csontom fájt, és még az asztal is rajtam volt, szóval elmondhatom, hogy bele lettem passzírozva a földbe. - Nem tört el semmid? – kérdezte ijedten Claudia. – Fáj valamid? - Fogalmam sincs, mim van egészben, és mim tört el – préseltem ki a szavakat, mert már beszélni is alig tudtam. – Ugyanis egy asztal van rajtam, de ne is zavartassátok magatokat. - Ó persze, az asztal! – csapott a homlokára Lily, és gyorsan leemelték rólam a bútordarabot. – Bocsánat Jessie! - Semmi gond! – sípoltam, mivel már alig volt levegőm. – De azért megköszönném, ha szólnátok Madam Pomfreynak! És a következő pillanatban, vagy a nagy ijedtségtől, vagy a keletkező oxigénhiánytól, de az is lehet, hogy csak a fáradtságtól, nos hát szépen elájultam.
A következő négy-öt percet csak később, barátnőim előadásaiból tudom idézni. Miután elájultam, Claudia felpattant, és gyorsan elszaladt Madam Pomfreyért. Közben azért volt ideje válaszolgatni a kíváncsi alsóbb éveseknek, és leüvölteni Black fejét. Én eközben rohamos lilulásba kezdtem. Szerencsére Madam Pomfrey gyorsan a segítségemre sietett, ugyanis barátnőim, ahelyett hogy levittek volna a gyengélkedőre, hisztérikus sikoltozásba kezdtek, hogy „Segítség megfullad! Segítség megfullad!”, ezzel jól ráhozták a frászt a többi diákra. A javasasszonyunk életmentő bűbájának köszönhetően, most meg tudom írni ezt a történetet, de megköszöntem, Lilynek, Claudiának és Mariannak is. Azért a köszönetnyilvánításba nem teszem bele, hogy „a vészhelyzetben tanúsított lélekjelenlétükért”. Na de haladjunk, mert soha nem lesz vége!
Miután kicsit összeszedtem magam, egy lebegő hordágyon leszállítottak a gyengélkedőre. Ekkor találkoztunk egy nagyobb mardekáros bandával, akik között ott volt a kviddicscsapatuk két „sztárja” Perselus Piton, a fogó és a drága Kelly. Ez a lány a legpraktikusabb, akivel valaha találkoztam. 2 in 1: a Mardekár hajtója és a Roxfort legnagyobb kurvája! Mellesleg a testvérem, de ez most igazán nem számít. Azt is csak a sztori kedvéért fűzöm hozzá, hogy ikrek vagyunk, de ez már tényleg teljesen lényegtelen, mivel belsőre egyáltalán nem hasonlítunk. És ami azt illeti, mindketten erősen küzdünk, hogy külsőre se látszódjon semmilyen rokoni kapcsolat.
- Mi az Jessica – szólított meg gúnyosan Kelly. – Már a második héten gyengélkedőre kerülsz? Csak nem megártott az edzés? Mit csináltál már megint? Csak morogni tudtam, mivel hang még nem igazán jött ki a torkomon. Egyszer megölöm Sirius Blacket! Nem lehet igaz, hogy ilyen helyzetbe hoz a mardekáros csapat előtt. Madam Pomfrey elzavarta a gúnyolódó-kárörvendő népséget, és folytattuk utunkat a gyengélkedőre.
A javasasszony az ágy elé tolt egy paravánt, aztán egy zöldessárga színű ragacsos krémmel – ami engem erősen másra emlékeztetett. Rám is jött a hányinger. – bekenegetett tetőtől talpig. Ez után valami gézszerűséggel bekötözött és azt mondta, hogy maradjak nyugton. - Elsősorban az asztal okozta sérüléseket kell ellátni - magyarázta a javasasszony Claudiának, Lilynek, Mariannak, nekem éés Siriusnak. Fogalmam sincs, hogy ő mit keres itt. Ha egyszer fel kelek innen biztos, hogy kinyírom! – Az oxigénhiány nem okozott semmilyen maradandó károsodást, ezért azzal nem kell foglalkoznunk. Ha beivódott a krém utána elmehet. Addig is feküdjön nyugton. Hah, könnyű neki mondani! Ugyanis ahelyett, hogy a fájdalom megszűnt volna, inkább elkezdett csípni a krém és viszketni a testem, ezért nagy erőmbe tellett, hogy ne kezdjek el vakarózni. Pár perc múlva megérkezett McGalagony professzor is, elég feldúlt állapotban. Úgy nézett Siriusra, mintha élve fel akarná falni. Könyörgöm, ne tegye, én akarok végezni vele! Jól lehordta szerencsétlent, hogy hogy csinálhatott ilyet, azután levont egy csomó pontot – tőlem is, amiért megátkoztam. Mármint Siriust, és nem McGalagonyt. –, majd végül büntetőmunkára küldte. Ez után elviharzott, és még csak meg sem kérdezte, hogy vagyok.
Sirius bűnbánó arccal nézett rám. - Bocs, tényleg bocs! – nézett rám nagy szürkéskék szemeivel. – Egyszerűbb lett volna, ha felmegyek és kirángatlak az ágyból. Majd máskor úgy csinálom. - Azt próbáld meg! Ha beteszed a lábad, úgy kiátkozlak, hogy a lábad se éri a földet! Erre elvigyorodott, és a szemembe nézett. El tudnék olvadni attól a pillantástól, na nem mintha sóvárognék Sirius Black után, csak hát be kell vallani, jó hatással van az ember szemére. Lily köhintése vetett véget a kapcsolatnak. - Na jó nekem mennem kell edzésre, majd este gyere te is! - Oké – sóhajtottam. - Nem megy ő semmilyen edzésre! – szólt közbe Madam Pomfrey. – Egy hétig seprűre sem nézhet! Nincs repülés, nem akarok még egy balesetet! - Jó, de ezt nem én mondom meg Jamesnek! – mondta Sirius, majd rám mosolyogott, intett egyet és távozott a gyengélkedőről. Kicsit elbambulhattam, mert Claudia mérgesen megjegyezte: - A szerelem lassan az eszét veszi! - Nem vagyok szerelmes - mondtam, és sóhajtva visszadőltem a párnára. – De tényleg nem!
|