2. fejezet
Szállj le a fellegekből!

- Jessie, ébredj! – valaki halkan suttogott a fülembe. – Jessie, kviddicsedzés!
- Potter, ha Sirius nem mondta volna, egy hétig nélkülöznötök kell! – morogtam mérgesen. – És ez azt jelenti, hogy hétfőig se labdát, se seprűt és téged sem akarlak látni! Szóval hagyj aludni!
Álmosan a másik oldalamra fordultam.
- Hé, ne aludj el! Jessie! – erősen bökdösni kezdett, mire jól hasbavágtam. – Már lehoztam a kviddicscuccodat is!
Erre gyorsan felültem az ágyban. Még mindig a gyengélkedőn voltam, mert Madam Pomfrey biztonsági okokból benntartott.
- Te turkáltál a cuccaim között?! – néztem rá villámló szemekkel.
- Mi? Nem, dehogy! Lilyt megkértem, hogy adja ide.
- Na jó barátnő ő is! – mondtam és visszazuhantam az ágyba. – Figyelj Potter, most rögtön vissza is viheted, mert én nem megyek edzésre!
- Ó, dehogynem jössz!
- De nem megyek! – vitatkoztam.
- De…
- Potter mit nem értesz ezen? Fel – vagyok – mentve. Ha akarnék se mehetnék! Nem mintha annyira szeretnék menni!
- Semmi gond! – legyintett. – Már beszéltem McGalagonnyal! Azt mondta, jöhetsz, csak nem szabad repülnöd.
- De Potter, a kviddics a repülésről szól! – magyaráztam, mint egy gyereknek, hogy egy meg egy az kettő. – Hogyan játsszak seprű nélkül?
- Ki mondta, hogy játszani fogsz? Majd a pálya szélén erősítesz!
- Ugye ezt nem mondod komolyan? – kérdeztem.
- Dehogynem! – bólintott nagy vidáman.
- Potter tudod, hogy ezzel kiástad a sírodat? – kérdeztem csevegő hangon.
- Igen Jess, tudom, de most KVIDDICSEDZÉS! Egy-kettő, ki az ágyból! Hajrá-hajrá, szedd a lábad irány a pálya!
- Nyugi Potter, pihenj már!
- Nem pihenünk, edzés van! – ordította, és belefújt a sípjába.
- Kicsit túlbuzgó vagy, nem gondolod? – kérdeztem, és kikászálódtam az ágyból.
- FUTÁS!
- Jól van, na! Hol van ilyenkor Madam Pomfrey a „betegeknek nyugalomra van szükségük” szövegével?
- Irány a kviddicspálya!
Így gyorsan összeszedelőzködtem és kikocogtam a parkba.

Már a tizedik kört futom, közben Potter megállás nélkül ordít két méterrel felettem. „Szedd a lábad, Jessie! Gyorsabban, Jessie! Ne vágd le az utat, Jessie!” Én meg csak magamban szitkozódok. Nem értem, hogy szerethetett bele Lily ebbe a pasiba?
Ezalatt a többiek a pálya felett röpködnek, és nagyban ujjonganak, hogy a kapitány végre nem rájuk figyel.
- Tíz perc pihenő! – kiáltotta Potter, mire lerogytam ott ahol voltam, a többiek pedig gyorsan gyakorolni kezdtek. – Tapmancs vedd át a helyem!
Potter végre valahára békén hagyott, a helyére viszont Sirius került. Leszállt mellém a fűre, és vigyorogva megkérdezte:
- Ugye milyen jó a mai edzés?
- Csodálatos! – morogtam és hátradőltem.
- Hogy vagy? – kérdezte, és felém hajolt.
- Még kérdezed? – lihegtem, és kimásztam a kezei között. Egy méterrel arrébb telepedtem le, de oda is utánam jött.
- Bocs a tegnapiért! – szólalt meg újra. – Részben én tehetek róla, hogy ezt kell csinálnod!
- Részben?!
- Ha első szóra lejöttél volna amikor szólok, ez az egész meg sem történt volna! – védekezett.
- Áhá, szóval az én hibám, hogy hajnali négykor nem vagyok hajlandó felkelni az ordítozásodra!
- Jó lehet, hogy az egész az én hibám – nahát végre felfogta? –, de ezért ne rám legyél kiakadva, James a kapitány…
- Rendben, megegyeztünk! – vágtam közbe. – Potter a hibás!
Erre elvigyorodott.
- Csak mindig engem küld, mert tudja, hogy tudok rád hatni.
Kicsit elpirultam, de gyorsan magamhoz tértem.
- Ahh, még hogy te!? Hatni? Rám?
- Miért hát nem?
- Szerinted eljutottam az edzésre? A gyengélkedőn lyukadtam ki, ha nem emlékeznél! És kicsit el vagy telve magadtól nem gondolod?
- Ezzel most nagyon megbántottál! – biggyesztette le az ajkát.
Nevetni kezdtem, és ő türelmesen megvárta amíg befejezem.
- Na jó folytassuk, különben Potter az egész csapatot megbünteti! – álltam fel.
- Rendben igazad van! Folytassuk!
Így újra nekiestünk még egy óra kínzásnak, ami alatt jobban kifáradtam, mint egy szimpla edzésen.

- Mitől vagy ilyen nyúzott? – kérdezte Mariann, miközben az átváltoztatástan terem felé igyekeztem Siriussal, Potterrel és a csapat másik két tagjával Robbal és Frankkel. – Reggel bementünk a gyengélkedőre, de már nem voltál ott. Madam Pomfrey mérgelődött is, hogy egy szó nélkül leléptél!
- Hát igazán sajnálom, de Potter a hibás, ő rángatott ki az ágyból, hogy menjek edzésre! – válaszoltam könnyedén.
- Elmentél az edzésre, pedig tudod, hogy nem lehetne! – szidott, le Lily mérgesen.
- Hé, ne nekem mond! – védtem magam. – A drága barátod tehet róla, vele vitatkozz! Mit gondolsz, mégis miért kérte el a cuccomat?
Lily egy ideig csak hápogott, hogy „honnan kéne azt neki tudnia” majd Pottert is leszidta, hogy nagyon jól tudja, hogy nem repülhetek.
- Ki mondta hogy repült? – mondta. – A seprű közelébe se ment! Gyakorolgatott a pálya szélén.
- Akkor jó – enyhült meg Lily. Bizonyára nem tudja mit jelent Potternél az a szó, hogy gyakorlás. – Menjünk órára!
Egymás mögött besétáltunk a terembe, és miután McGalagony mindannyiunktól levonta a késésért járó 10-10 pontot, elkezdődött az óra.

Teljes unalmamban, miközben kreatív fantáziámnak és rajztehetségemnek köszönhetően megelevenítettem, hogyan fogok végezni Potterrel – elég sok rajz készült, mivel nem igazán tudtam választani. Megfullad egy cikeszben, a gurkó lelövi a fejét, szétverem egy terelőütővel stb. –, egy papírgalacsin landolt az asztalomon.

Este edzés, jössz?- Sirius

Van más választásom? - Jessie – firkantottam a lapra.

Éppenséggel lenne.

Hátranéztem a vigyorgó Siriusra. Mire készül?

Mire gondolsz?

Nyilvánvaló: megszökünk az edzés közepén. Mikor James a többiekkel foglalkozik lelépünk. Majd a pálya szélén elosonunk, és akkor nem vesz észre.

És hogy szökünk meg, ha Potter felettem röpköd?

Egy idő után úgyis a csapattal fog foglalkozni, és akkor engem állít rád!

Egy kicsit elgondolkoztam, majd hátranéztem a fiúra. Épp úgy tett, mint akit nagyon érdekel McGalagony okfejtése, miszerint az animágia benne lesz a RAVASZ-ban. Mintha arról tudna még valamit tanulni!

Ok, szökjünk meg!

Rendben, este találkozunk.

Ezek után kénytelen voltam végighallgatni Lily beszédét, hogy semmi értelme megszöknünk az esti edzésről, hiszen Potter úgyis bepótolja velünk, és az akciónk csak a csapat kárára menne. Hát cseppet sem érdekelt. Én is szenvedtem már eleget a többiek miatt, ők is szenvedhetnek miattam.
Egyszer például, mikor az egyik hajtó nem volt hajlandó megjelenni az edzésen, a cserék pedig betegek voltak, én és a szerencsétlen társam voltunk kénytelenek ellátni hármunk feladatát. Ami még nem is lett volna megterhelő, de Potter kitalálta, hogy most „támadd a hajtót” edzésünk lesz. Ez azt jelentette, hogy a terelők csak minket bombáznak, a többiek meg próbálnak letaszítani a seprűről. Imádtam ezt a napot! Törött bal lábbal, jobb karral és vérző orral kerültem a gyengélkedőre. Azóta imádom a Potterféle edzésmódot. A kapitánynak köszönhetően a csapat megdöntötte az éves gyengélkedőrekordokat.

Ezért már cseppet sem foglalkoztat, hogy mennyit ártok nekik, mert ők is ártottak nekem eleget. Főleg Potter.
Így hát Lilyvel mit sem törődve, folytattam csodálatos műveim gyártását.