- Hé, Ágas! – ordította Sirius egy verőfényes hajnalon, ami a Tekergőknél olyan 11-12 órát jelenthetett.
- Jaj, már, nem lehetne halkabban? Még felkeltesz – duzzogott James, de azért lassú, és megfontolt mozdulatokkal leverte a szemüvegét, majd megbotlott az ágy lábában, átesett Sirius ládáján, de végül egészben és James Potteresen eljutott barátjához. Hogy ezt bizonyítsa, összeborzolta amúgy is kócos haját, lehuppant a földre és most már teljes lényével Siriusra figyelt.
- Mi a gond? – tette fel a kérdést Siriusnak, aki az éjjeliszekrényen lévő gömb alakú akváriumot bámulta, benne a csöppnyi hallal
- Depressziós.
- Micsudi? – értetlenkedett a Griffendél hős fogója
- Ari. Depressziós.
- Hé, Tapi. Az állatok nem lesznek depressziósak. Jó, te talán kivétel vagy, de itt meg is álltunk.
- De most nézz rá – folytatta Sirius figyelembe se véve barátja előbbi szívet melengettető szavait -, komolyan mondom, olyan, mintha értene. Aztán nézd a szemeit. Zöldek. Láttál te már zöld szemű halat?
- Komolyan mondom Sirius, ez már beteges. Hagyd már azt a halat, idáig is megvolt nélküled, most is meglesz valahogy. Inkább keltsük fel Remust – hagyta el egy sunyi mosoly a fiú száját
- Már fent vagyok – hallatszott egy lemondó sóhaj valahonnan a takarók közül
- Igen? – érdeklődött Potter, miközben továbbra is sunyin vigyorogva, sunyin közelített Remushoz
- Igen – ült fel Remus az ágyban, majd bizonyítékként felmutatta a kezében lévő könyvet
- Hát te mi a csudát olvasol hajnalok hajnalán?! – araszolt tovább a fiú, majd elképedve olvasta a címet
„Háziállatok IV. –avagy hogyan gongozzuk aranyhalainkat?”
- Remus, ez valami vicc? Minek törődik mindenki azzal a büdös hallal? Törődjetek inkább velem - ezzel duzzogva bevonult a fürdőszobába, majd megengedte a csapot és a kint maradtak legkisebb emberi jogait is semmibe véve belekezdett a legújabb költeményébe.
- Előre Griffendélnek fogója,
Pokolra mind a kérőket!
Szép Evansnak hallatára,
Dobog már a szív a számban!
Csak jöjj! Csak jöjj!
Karjaimba!
Mert engem ez éltet!
Miután minden teendőjével végzett a fürdőben, fogta magát, és hősies bátorsággal kinyitotta az ajtót. Miután nem találta szembe magát se Remusszal, se Siriusszal, se Arival, se a párnák egyikével, szétáradt benne a diadalérzet és a győztesnek kijáró vigyorral az arcán kilépett a fürdőszobából.
- TÚLÉLŐK? – ordította el magát
- Nincsenek – hangzott a kísértetiesen csendes válasz valahonnan a szobából
- Csak bosszúra szomjas kísértetek! – hallatszott a sarokból
- Az első párna a hős csinos pofikáját találta el. A második, kockás hasán ért hősi halált. A harmadik pedig… khm…
- Hé, hogyan lesz ezek után gyerekünk Evansszal?!
A negyedik párna végleg leterítette a bátor Griffendélest. Miután elült a csatazaj, felszállt a köd és eloszlott a pára, Sirius vizslató szemekkel elindult a földön maradt felé.
- Túlélők? – intézte szavait Remushoz
- Csak ez az egy.
- Ühüm – vizsgálgatta szakértő szemekkel Sirius a kiterült testet -, fekete lobonc, négy nagy kidülledt szem, valamikor talán, talán csinosnak számító pofika.
- Uram, mit tehetünk érte? – fontoskodott Remus
- Már nem sokat… Itt egyértelműen putulni kell.
- Amputálni – súgta félig nyitott szemekkel a földön fekvő szemüveges fiú
- A fenébe már! Hát engem senki se tisztel?! – háborodott fel Sirius egy félmosoly kíséretében
- Nem, uram… - hangzott a kegyelemdöfés valahonnan a porból
- Akkor munkára fel, hű segédem! Elő a bárdot!
- Örömmel, uram.
- Akkor bal, mondom bal, a másik bal! Mondom láb, azt mondtam láb! Most legyen a jobb, és kéz, mondom kéz. Istenem, segéd, maga ennyire tanulatlan?! Mutassa fel a bal kezét! Az a lába, ráadásul a jobb…
Ebben a percben az immár halottnak nyilvánított hősből kitört a röhögés.
- Halott nem röhög, mondom nem röhög!
Sirius egy százas mosollyal lehajolt a szemüvegeshez.
- Mi van Tapikám, most meg mosoly túladagolásban szenvedsz?
- Tudom már, mit csináljak Arival.
- Na mit? – sóhajtott egyet James
- Kivisszük a napra!
- Ezt idáig tartott megszülni? – nyögte James, aki elég szorult, vagyis lapított helyzetbe került a rajta terpeszkedő barátja végett
- A könyv is írja – tette hozzá Remus -, hogy jót tesz nekik a napsütés
- Hé, nekem ne magyarázzon az, aki nem tudja mi az a bal, ráadásul kéz – vigyorgott James
- Na, gyerünk vigyük Arit – kapta fel az akváriumot Sirius és lajhárt megszégyenítő tempóban kivágtázott az udvarra.
Teltek-múltak az órák, Ari vígan ficánkolt a napsütésben, a Tekergők édesen aludtak a fa tövében, a szomszéd macskája, pedig alattomosan settenkedett Ari felé.
Aztán hirtelen felgyorsultak az események.
Ari észrevette a macskát, majd miután szembesült a rideg tényekkel – miszerint, itt őt most valaki meg akarja enni -, abbahagyta a ficánkolást és próbált úgy tenni, mintha ő egy három napja döglött és rothadó hal lenne, aki a kutyának se kell, nemhogy egy macskának! A tekergők változatlanul aludtak tovább. A macsek pedig szépen komótosan, de elérte az üveget, és a benne döglődő főnyereményt.
- Hé, Remus – nyitotta fel hirtelen James álmos szemeit -, abban a könyvben említenek macskákat is?
- Hm?
- A macskák szeretik a halakat?
- Ami azt illeti igen – válaszolt Remus, még mindig csukott szemmel
- Nem tök mindegy, itt úgy sincs macska – pislogott Sirius álomittasan
- Ami azt illeti, van, és most turkál Ari magánszférájában.
- MI?! – ugrott fel Sirius és a macska felé vetette magát
- Jé, az tényleg egy macska volt? – ült fel James
- Az – pattant fel Remus is, majd mindketten Siriushoz futottak
- Ari jól van?
- Ezután tuti depis lett. Nézzétek szegénykét – mutatta fel Sirius a földről felkapart, immár kezében lévő aranyhalat.
Ám Ari korántsem úgy nézett ki, mint aki depressziós lenne, sokkal inkább úgy, mintha élvezné a helyzetet.
- Szegény Ari – simogatta Sirius a halat végtelen gyengédséggel
- Nézd, Siri – vigyorgott James -, olyan, mintha téged nézne
- Biztos nagyon megijedt.
- Figyelj már Sirius! Ez a hal totál beléd zúgott – röhögött James
- Sirius – szólt Remus -, egy hal nem bírja sokáig víz nélkül.
- Oh, igaz – ezzel visszapottyantotta a halat az akváriumba
- Hallod még mindig téged néz!
- Nem, Ari sokkot kapott! Ezt meg kell bosszulni!
A szomszéd macskája épp ezt – a számára eléggé alkalmatlan -, pillanatot választott, hogy ismét színre lépjen.
- Ott van – kiáltotta el magát Sirius, majd mindhárman a macska után eredtek

- Mr. Potter – hangzott egy nyikorgó hang -, maga meg mit csinál a kertemben?
- Csak etetem a ,macskáját Mrs. Coré.
- És mégis mivel?
- Féltéglával! – mutatta fel a bizonyítékot Sirius, majd nevetve elfutott a vénség elől
- BLACK! Már megint maga az?! Tavaly a virágaimat locsolta sósavval! Azelőtt a veteményeskertemben járt esőtáncot! Most meg a macskámat eteti féltéglával! KIFELÉ!!!!