|
Fejezet 21
2007.08.24. 23:59
Közelg a karácsony.. Gyorsan közelg... Közelg a karácsonyi bál is...-.- Thora végre felveheti a ruháját! juppppí!XD ez most jó hosszúra sikerült az utóbbiakhoz képest, úgyhogy most jó kedvem van:P
Félálomban hallottam, hogy Lily és Lea zörögve, zajongva feljönnek aludni. Aztán halk sikoly, Lily vélhetőleg átesett valamin. Majdnem felkuncogtam, de aztán visszafogtam magam. Lily nyögve jóéjszakát kívánt, de nem kapott választ. Pedig vártam, hogy Lea nevetve megszólaljon... de nem szólalt... Lily fájdalmasan nagyot sóhajtott, és hallottam, hogy mocorog. Úgy csináltam, mintha most ébredtem volna fel, és nyöszörögve a másik oldalamra fordultam.
- Szép álmokat, Lily - suttogtam, de ő nem reagált. Vagy nem hallotta, vagy... De ebbe az eshetőségbe inkább nem gondolnék bele. Lea egy darabig nem mozdult, és tényleg azt hittem, hogy már elaludt. De nem... Mikor a hold a megfelelő szögbe ért, és az ablak megtörte a fényét, láttam, hogy a szemei nyitva vannak. Nem voltam biztos, de mikor úgy tűnt, engem néz, összeszorult torokkal elkaptam a fejemet, és visszafordultam a fal felé.
*
Egész éjjel a hevesen smároló Lea és Nathan lebegtek a szemeim előtt. Zuhany alá álltam, hogy felfrissítsem a bőrömet... Sajna nem volt eredmény. Gondoltam, ha kinyitom az ablakot, majd a friss levegő észhez térít.. de ez sem vált be. Az ágyam szélén ültem, meztelen talpaimat a hideg kőre tapasztottam, hátha segít, de ahelyett, hogy megnyugodtam volna, valami a talpamra ragadt. Kínomban már halkan nevetve felemeltem a lábamat, hogy leszedjem róla a nem rá valót. Egy pici fecni volt, rajta kacskaringós betűkkel egyetlen szó: akarlak". Megfagyott a vér az ereimben. Az a hét betű, és az iniciálészerű kanyargós cifrák egyetlen emberre utalhattak. Hogy én mekkora barom vagyok! A földre vágódtam, és tapogatózni kezdtem a korom sötétben az ágyam alatt. Néhány por-nagymacska ujjon harapott, de a levél többi részét nem találtam. Átkoztam azt a hülye fejemet, hogy ennyire kiment belőle a pergamen darabkák feltakarításának ideája. Idegesen voltam... Annyira, hogy már remegett a testem, és azon gondolkoztam, hogy... Jaj, dehogy! Hiszen a házimanók takarítanak... És azokat nem érdeklik semmiféle fecnivé tépdesett pergamenek... Talán olvasni sem tudnak... Vagy igen?! Áh... Akkor sem tudják, miről lehet szó... Jól van. A lényeg, hogy nincs baj. Hogy így megnyugtattam magam, visszafeküdtem, fejemet a párna alá fúrtam, és elszenderedtem.
*
A téli szünetből még két dolog volt hátra. A bál (ami után ki kellett osztanom a karácsonyi ajándékokat), és a téli szünet vége. Mivel a tánci-tánci volt az aktuális, egyre többen készülődtek rá. A kastély már díszekben tündöklött, a hatalmas fa viszont még hamvas tökéletességében pompázott a tökéletes dísztelenségben. Miután visszatértem a korai reggeliből, Lea és Lily még mindig aludtak. Halkan összeszedtem a becsomagolásra váró ajándékokat, és lelopakodtam a kandallóhoz. A fiúk hálókörlete felől hangos hortyogás hallatszott, amitől lassan de biztosan berepedt a dobhártyám. A lányok pedig már kezdtek nyöszörögni. Szóval sietnem kellett. az asztalra pakoltam az összes kis dobozkát, és melléjük raktam a kártyákat.
- Iam occento! – Potter csomagján egy csomó, világító orrú rénszarvas jelent meg. Ismervén Potter nyári hobbiját, az ő csomagja hóemberekkel díszített melltartót és tangát tartalmazott. Lily dobozkáján „tündéri, ártatlan kis őz gidácskák” díszelegtek. Neki pálcát vettem. Lily pálcája ébenfából és egyszarvúszőrből állt, kilenc és fél hüvelykes volt. Ollivander segített keresni egyet, és kikészítette, hogy mire kéne, majd elmehessek érte. Pettigrew ajándékát sajt szeletek, dióbelek és almagerezdek ékítették. Neki szőr-szidolozó készletet vettem a Varázspatikában. Lupinnak vettem Madam Malkinnál egy különleges anyagból készült talár, ami a létező legnagyobb erőt - ami csak kifejthető, elviseli szakadás nélkül (ismervén nagyra becsült barátom megszokott tevékenységeit a holdtölte nevezetű esemény bekövetkezvén). És… a talár mellé, a Mézesfalás egyik legújabb termékét, nevezetten Mandragóra Nyalókát (aminek létezését ugyancsak Lupintól tudom) szereztem be neki, egy egész csomaggal. Lea… Leának egy szolid, de mégis elegáns nyak és haj éket szereztem a bálra. Mivel együtt vettük a ruháját, tudtam mi illene hozzá, na meg, hogy mi tetszene neki… Remélem a történtek után (mik kilétével nem nagyon vagyok tisztában) is tetszeni fog. Black pedig… Nos ő nem kézzel fogható meglepetést kapott tőlem.. és biztos voltam benne, hogy meg fog lepődni rajta… azért neki is csomagoltam egy kis flaskát, amiben alkoholmentes whiskyvel volt tele (és a csomagoláson gombolyaggal szórakozó rőt vörös cirmosok szórakoztak), és persze kártyát is mellékeltem hozzá neki. Már épp indultam volna, hogy felvigyem a becsomagolt ajándékokat, de ekkor meg hallottam, hogy valaki közeledik a fiúk lépcsője felől. Felpattantam a fotelből, és még mielőtt a srác ráláthatott volna az asztalra, elővettem a pálcámat.
- Evapores! – suttogtam, mire a csomagok mind eltűntek az asztalról. - Megfordultam, és mélyet sóhajtottam, mikor megpillantottam a sápadtan bukdácsoló Lupint. – Thora… Te már ilyenkor fent vagy?
- Jó reggelt, Remus – mosolyogtam rá, és elé mentem. – Jól vagy? Messze még a telihold. Van valami baj?
- Nem megyünk le reggelizni? – kérdezte halkan, és intett, hogy menjek elé.
- Dehogynem – mosolyogtam megint. – Csak várj egy picit. Addig ülj le… Tényleg rosszul nézel ki. – Elfordultam tőle, az elrejtett csomagok felé. – Finite Incantatem! – Az ajándékok előkerültek, én pedig karomba fogva felszaladtam velük. Elsüllyesztettem őket a ládám mélyére, aztán visszasiettem Lupinhoz. A fiú a fotelomban ült, és halkan szuszogott. Halkan kuncogva lehajoltam, előhúztam a plédemet az asztal alól, és ráterítettem. Aztán lesiettem a nagyterembe, megpakoltam egy nagy tálcát, és visszavittem a klubhelyiségbe.
- Remus… Angyal bögyörőm… Itt a reggeli… - gügyögtem és mellé térdeltem. De ő nem ébredt fel. Cuppogtam neki picit, hátha attól majd felvidul és kinyitja a szemét, de nem történt semmi. Ölébe tettem a tálcát, és a füléhez hajoltam. – Remus – mondtam félhangosan, és megráztam a vállát. Ő összerándult, és nagyot ugrott egyhelyben, minek következménye ként, a vajsörös korsó is megemelkedett, és tartalma épp az én arcomban landolt. Lupin álmosan kinyitotta a szemét, és mikor meglátott hangosan nevetni kezdett. Örültem, hogy végre jókedvűnek látszik, úgyhogy én is nevettem vele. Aztán enni kezdtünk, közben beszélgettünk, egyre többen ébredtek fel, és támolyogtak ki a portrélyukon. Majd végül Lea is megjelent a lépcsőfordulóban. Mosolyogva fordultam felé, és egy szelet csokis valamit nyújtottam felé. – Gyere Lea, reggelizz te is itt. – Csak egy pillanatot szánt rám, felvillanó tekintetével olyan szikrákat lövellt felém,a miktől simán felgyulladhattam volna. Arcomra fagyott a mosoly.
- Bocsi, Remus, de most sietnem kell. – Ránk se nézett, csak elment. Lupinra néztem, aki értetlenül meredt a barátnőm után, aztán aggódva rám pillantott, végül nagyot sóhajtott, és megivott egy pohár töklevet. Jókedvet erőltetve magamra, elpantomimeztem neki, hogy a hajam miatt, inkább felmegyek és rendbe szedem magam aztán hátat fordítottam neki, és elindultam a lépcső felé.
- Thora! – A szégyenlős mosoly visszatért az arcára, és fejével a lecsupaszított tálca felé intve. – Köszönöm.
- Nincs mit – vigyorogtam, és felmentem hajat mosni.
*
Potter egésznap rajtam lógott, két életbevágóan fontos indíttatás fejembe sulykolásának céljával. Az első indok az „Elhívod-e (a nevemben) helyettem Lilyt a bálba?” cím szavakon alapult. A másik, amit nyakamon lógása ürügye ként hozott fel indítékul, kb. így hangzott: „Ugye tudod, hogy nekem nem elég ajándéknak az az elhaló hangon elsuttogott, meg nem jegyezhető bűbájige?! Ugye kapok még mást is?! Többet akarok! Akarok!” Ezekre csak egy féleképpen válaszolhattam: „Fuss, ha kedves az életed!” Miután sikerült lekaparnom magamról, Lilyvel összegyűltem a hálókörletben, és megbeszéltük az ajándékozási ceremónia lépéseit.
- Most pedig… - már indultam volna, de elfúló krákogására, inkább ülve maradtam.
- Tudod… Öhm… Nekem nincs még… ruhám… - Megkövültem.
- Lily… Ugye csak viccelsz...?!
*
Negyedóra múlva már a Félszemű Banya szobra előtt csöveztünk, várva a megfelelő pillanatot.
- Dissendium! - harsogtam hangtalanul, és a púpos vénség elcsusszant előlünk. Cseppet sem szívélyesen betessékeltem Lilyt magam elé, és utoljára körülnéztem. Valahonnan, mintha lihegést hallottam volna, de inkább a fülemre tapasztottam a tenyerem, nem kívánva hallani mások, szexuálisan, igen aktív életét. Aztán a Boszi a helyére ugrott, és minden elsötétült.
- Lumos! – Lily dideregve nyögte ki a varázsszót, és apró léptekkel indult meg előttem.
- Így sose érünk oda, Lily! – Előre csörtettem, és tekintettel lévén (nem mellesleg, egyre gyorsabban haladó) barátnőmre, az utolsó kanyarban megvártam, míg mellém ért.
- Halkan menjünk fel… Nem hinném, hogy most nagy a nyüzsgés, és így könnyebben meghallanak… - suttogtam, és a kilincsért nyúltam. Aztán megdermedtem. Újra a lihegés. Na ne már! „Orgia a Mézesfalásban!” szalagcímmel, a Reggeli Próféta bestseller számba menne… De mivel nyögéseket, sikolyokat és egyéb, állati szinten való véleménynyilvánítást nem véltem hallani, halkan kinyitottam az ajtót. Sehol senki. Lily kisurrant a hátam mögött, én pedig visszacsuktam az ajtót. Aztán kisunytunk az utcára. Kifejezetten fázott a tornacsukám a havas latyakban. Mire elértünk a talárszabászatba, már minden lábujjam csattogva didergett a zoknimban. Madam Malkin ragyogó mosollyal, és két gőzölgő bögrével fogadott minket. Miután Lily fogai abbahagyták a vacogást, és végre hallhattuk egymás szavát, belekezdtem a mondókánkba. A boszorkány emlékezett rám, és a ruhára, amit eladott nekem.
- És mondd csak kedvesem, elnyerted benne az udvarlód tetszését? – kérdezte titokzatos mosollyal a szája sarkában, mire én majdnem félre nyeltem a forró kakaót.
- Hogy… - köhögtem egy sort. – Hogy kinek a tetszését?!
- Lehet, hogy öreg vagyok, kedveském, de a szemeim még mindig jól funkcionálnak – nevette, és rám kacsintott. A hideg csípte pír az arcomon, rögtön tovább terjedt, érzéseim szerint egészen a hajhagymáimig. A boszorkány kuncogva felkelt mellőlünk, és ott hagyott minket.
- Milyen udvarló? – kérdezte halkan Lily, mire én elvigyorodtam, és sóhajtva felé fordultam.
- Black itt volt, mikor megvettem a ruhámat. De… nem gondoltam volna, hogy Madam Malkin is látta őt…
- De hát… Mikor volt ez?
- Mikor eljöttem Leáéktól… - de félbe hagytam a magyarázkodást, mert az ruhakupac alatt tántorgó hölgy elkerülte a figyelmemet. Felpattantam, és elkapkodtam egy-két darabot, „segítségnyújtás” jelszóval.
- Jajj, köszönöm, aranyoskám! Az én koromban már… – nagyot sóhajtott, aztán Lilyre mosolygott, és kezével intett, hogy szabad a terep. Megtámadtuk az embermagas ruhakupacot.
*
Két és fél óra elteltével, Lily szégyenlősen felnyögött az elfüggönyzött fülkében, engem pedig majd szétvetett a kíváncsiság.
- Mutasd már! – nógattam, arra gondoltam, hogy Potternek fejlődnie kellene még, hogy felérhessen Lilyhez. Majdnem elröhögtem magam, ahogy elképeltem a szituációt, és Potter fejét, mikor ezt így közlöm vele.
- Ne merj kinevetni! Hallod?! – kinyúlt a függöny mögül. Karcsú kezére rásimult a fehér anyag, még vékonyabbnak festett így. És végre kijött. Egyszerű, fehér ruha volt rajta. Vékony, melltartópántnyi szalag futott fel a kulcscsontjain, és tűnt el a haja alatt. Cipője nem látszott ki, a látszólag elefántcsontból faragott anyag alól. A ruhaegyszerű volt. Lily tette gyönyörűvé. ahogyan a puha vörös tincsek a csupasz vállára hullottak, és kontrasztot alkottak az anyag bársonyosan szűzies érintetlenségével… Potternek le fog esni az álla!
*
Lily ragyogó mosollyal az arcán ugrált mellettem, egészen a Szárnyas Vadkanig. A ruhát már felküldtük a Roxfortba, elméletileg Lily ágyán kellett, szépen összehajtogatva pihennie. Örültem a kocsmának. Bent jó meleg volt, a különböző szeszek keveredő aromája kissé csípőssé tette a levegőt. Már csuktam volna be az ajtót, de ekkor újra meghallottam a lihegést. Aztán megláttam a hosszú, rózsaszín nyelvet, a gubancos, fekete szőrt, és a mélykék okos szemeket. Majdnem felsikítottam. Lily észrevette, hogy verődöm, és aggódva mögém pillantott.
- Si… - kezdte volna, de én szájára tapasztottam a kezem.
- Mit keresel te itt?! – suttogtam az ebnek idegesen, és visszarántottam Lilyt az ajtóból. Elindultunk a Szellemszállás felé, hogy senki se lássa, ha esetleg vissza szándékozna alakulni…
- Szóval?! – fordultam újra a kutya felé, mikor már tisztes távolságba kerültünk az utolsó lélektől is, aki meghallhatott volna minket. – Miért jöttél utánunk?
- Utánunk? – kérdezte Lily értetlenül, közben meg Black füle tövét vakargatta.
- Mikor bementünk a szobor mögé, hallottam, hogy liheg… aztán a Mézesfalás ajtaja előtt is…
- Én nem hallottam semmit – dünnyögte, és tovább dögönyözte a látszólag nagyon elégedett ebet.
- Black…! – szóltam rá türelmetlenül, mire ő elhúzódott Lilytől, és elslattyogott. - Önfejű, csökönyös, elkényeztetett mocsok – zsörtölődtem félhangosan, hátat fordítva Lilynek és az egész falunak. – Menjünk haza… jó? – fordultam vissza Lilyhez, de valami nagy és fekete nekem vágódott. – Nem! Nem! Nem! – nyöszörögtem, és próbáltam eltolni a nyáladzó ebet az orrom elől. De az nem mozdult. Így aztán kezeimbe fogtam a szőrös képét, és nem engedtem, hogy elhúzódjon. – Azonnal mondd meg, minek jöttél, vagy… - a szemei úgy villogtak, hogy szinte vártam, hogy így, eb képében elkezd röhögni rajtam. – Vagy… Wá! Szállj le rólam! – Kikászálódtam alóla, és szuszogva hanyatt dőltem a hóban. Azt hittem, befagy a seggem… Bosszút akartam! Most Black miatt rázza a hideg minden porcikámat! És… És miatta… Minden miatta van! Kezembe kapartam egy maroknyi havat, és hozzá vágtam a kutyához. Aztán, ha már így belelendültem, Lily is kapott egyet a nyakába. Hangos halálsikolyt hallatva borult a földre, aztán fektéből dobta vissza retúrral. Nevetve felpattantam, és rávetődtem a nyöszörgő, gombóccá gömbölyödött lányra.
- Feladod? – kérdeztem vigyorogva, és hogy még meggyőzőbb legyek, a markomba fogott hógolyót az arca elé tartottam.
- Ne légy gyenge, Evans! – Hallottam a hátam mögül, és mire megfordultam volna, Black a hónom alá nyúlva lehúzott Lilyről, és hanyatt fektetett. Kecmeregtem volna fel, de ő elkapta a bokámat, és magához rántott.
- Lily! Lily! – sikoltoztam, és nyakamat a vállaim közé húzva próbáltam szabadulni. Lily pedig, nem hogy segített volna, az arcomba nyomott egy kis kásás, jéghideg trutyit.
- Áruló… - nyögtem, és elengedtem magam Black szorosan rám fonódó karjai között. Ő kihasználta gyengeségemet, és eldőlt velem a hóban.
- Szóval… feladod? – kérdezte tettetett komolysággal, de a szemei gúnyosan és csíntalanul villogtak rám.
- Igen… - sóhajtottam, és fel akartam kelni mellőle. De ő fél kezével visszatartott, másikkal a szívéhez kapott, és színpadiasan nyelt le egy korty levegőt.
- Hogy micsoda?! A Nagy Thora Aradottir feladja?! – Kiöltöttem rá a nyelvem. – Nos, akkor kihasználom ezt a példátlanul megadatott esélyt, és kérdezek valamit. – Lehajolt, és beleszusszantott a fülembe. – Jössz velem a bálba. – Mintha azt mondta volna, kérdezni akar…
- Szóval megyek… - csipetnyi unalmat, illetve rosszallást hallhatott, de nagy valószínűséggel nem érdekelte.
- Nagyszerű – vigyorogta, és megcsókolt. Aztán Lily felé fordult. – Te Ágassal mész. – Azt hiszem, Lily is inkább kérdő hangsúlyra számított, mert kistányér szemekkel meredt a mellettem fetrengő szenes borzasra.
- Hát... Öhm… Ágassal… Szóval… - úgy dadogott, mintha valami halálos sokk zavarta volna meg a beszélőkészségét.
- Jól van. Akkor átadom neki. – Felpattant, maga után rántott, aztán elment.
- Azért sem mehetsz Potterrel. Majd keresünk neked valakit… Ha akar, majd ő odamegy hozzád! – Karon fogtam, és mi is elindultunk.
- Thora… Én… - Megtorpantam. Felháborodva meredtem rá, aztán mikor az arca annyira elvörösödött, hogy szinte egybe olvadt a hajával, a felismerés fáklyája fellobbant a szememben, és magamhoz öleltem.
- Akkor nem keresünk senki mást. De akkor sem mehetsz vele anélkül, hogy ő el ne hívna. Egyetértünk, ugye? – Kezembe fogtam az arcát, és rámosolyogtam. Ő megkönnyebbülten felsóhajtott, aztán halványan elmosolyodott. Orron pusziltam, és újra húzni kezdtem magam után. – Na gyere, barátném. Még be kell csomagolnod az ajándékadat, nem de bár?
- De igen… - vigyorogta.
*
- Meg kell beszélnünk, mikor rendezzük le – jelentettem ki, és hátra dőltem a fotelben.
- De Lea még nincs itt… nem kéne megvárnunk vele? – kérdezte halkan Lily, és körül nézett, hátha meglátja valahol a hiányzó láncszemet.
- Sok idő kell hozzám… Hogy mindenkitől megkapjam az ajándékaimat… Ha Lea nem lesz ott az elején, nem marad le semmiről… - tűnődött félhangosan Potter, és kevés kellett hozzá, hogy vigyorogva tökön találjam rúgni. Lupin halkan ücsörgött a mellettem lévő karosszékben, és belemerült valami leendő tankönyvünkbe. Black pedig… Black pedig félig nyitott szájjal, hangosan hortyogott. Merlin Százszor Megátkozott Kilométernyi Szakállára! Mindjárt belépek az ajkai közé! Hogy mer ilyenkor szunyálni?!
- Szia, mindenki – dünnyögte valaki a portrélyuk felől, mire mindannyian oda fordultunk. Lea állt előttünk, ragyogó mosollyal az arcán, felszabadultan.
- Lea! Hol voltál? Már hiányoltunk! – Lily felpattant a szőnyegről, és átkarolta a barátnőjét. Fájó szívvel mosolyt erőltettem az arcomra, és én is feltápászkodtam.
- Gyere, Lea. Meg kel beszélnünk,mikor bonyolítsuk le az adok-kapok cselekvés sorozatot… Még a bál előtt túl kell lennünk rajta… - Most már mindenkihez beszéltem, és nagyon reméltem, hogy egyetértenek velem. Ad egy: hogy gyorsan túl legyünk rajta. Ad kettő: Lea ajándékát a bálra szántam, és nem gondolnám, hogy a következő tánci-partin még alkalmas lesz a viseletéhez…
- Thorának igaza van. Jobb lesz, ha lebonyolítjuk a dolgot minél előbb… Valamelyik nyugis délután… kimehetnénk a pálya szélére, ott vannak fenyők… Ott elférünk mindannyian az ajándékaimmal együtt… - mormolta Potter újra, és akkor lett belőle elegem.
- Gyere ki! – pattantam fel, és a havas tájra mutattam az ablaküvegen keresztül.
- Hogy mi? – kérdezte értetlenül Potter, és úgy bámult rám, mintha most ébredt volna fel valami álomból.
- Megfürdelek! – kiáltottam vigyorogva, és kiszaladtam a folyosóra.
- Na megállj! – röhögte hangosan, és hallottam hogyan trappol mögöttem. Már megint csak farmer és egy kardigán volt rajtam… Átkoztam magam, hogy eszembe jutott ilyen körülmények között fürdősére hívni azt az ütődöttet. De most már nem szabadott feladnom! Mielőtt kiért volna utánam, gyorsan neki álltam kásagolyókat gyártani, és mikor megpillantottam barna fejét a lépcső takarásából, bombázni kezdtem.
- Nem ér! Csaló! – nevette, és dobálózni kezdett. Meg iramodtam, és leborítottam a földre. A hasán ülve szórni kezdtem rá a havat, míg csak a szemei látszottak ki a fehér takaró alól.
- Énközpontú…! – Egy hógolyó. –Nevetségesen egoista…! – Még egy hógolyó. – És önző, és önimádó, és nagyképű, és… - Kimerültem. Felkeltem róla, aztán hóba borult képe fölé görnyedtem. – Remélem elhidegültél minden fajtájú egocentrikától… Legalább míg tart karácsony… jó? – Lesöpörte magáról a hókupacokat, és bólintott. Nyújtotta a kezét, hogy segítsem fel. Ezen ne múljon! Megfogtam a mancsát, és már állítottam volna talpra, mikor közelebb húzta az arcomat, és a fülembe suttogott.
- De… ugye kapok még majd tőled valamit?
- Jajj…- nyögtem lemondóan, és visszalöktem a földre
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
