Hirtelen pattant fel a szemem, s szinte azonnal tudatomnál is voltam. Pedig alig múlhatott el fél hét. Az ablak tárva-nyitva állt, a takaró meg valahol combtájon járhatott; a hűvös reggeli levegőtől libabőrös lett a karom.
Ijedtemben csak azért nem ültem fel, vagy gurultam le az ágyról, mert egy ismerős, súlyos kar a derekamra nehezedett, nehogy tulajdonosa átaludja, ahogy megszökök.
Eme illető különben édesdeden aludt a nyakamba szuszogva, akár egy kisgyerek. Egyenletes levegővételei bizsergették a bőröm, és meg is mosolyogtattak – ez volt az első olyan közös éjszakánk, ahol mind én, mind ő emberi alakban és ÁGYBAN aludtunk. A tényezők külön már bejöttek egyszer-kétszer; szunyáltam én már a kutya alakjával, kint a szabadban, de ez a mostani, felettébb normális helyzet valahogy olyan… intim volt, igen.
Holott csak aludtunk. Semmi egyéb nem történt. Na jó, AZ nem.
Megkíséreltem szabadulni, kevés sikerrel. Ahogy mocorogtam, Sirius úgy kezdett morogni, akár egy mérges kutya. Tette mindezt öntudatlanul. Különben rájöttem már, hogy választottam rendszerint olyan mélyen tud durmolni, mint akit leütöttek, de ez legtöbb esetben aranyos, nem zavaró. Most viszont zavart, nagyon is.
Nem értettem például, hogy-hogy egyedül vagyunk a szobában. Hol van James, Remus, és Pettigrew? Hol aludtak, ha nem a saját ágyukban?
Stratégiát változtattam: Sirius nem nagyon akart elereszteni, hát kénytelen leszek felverni. Azzal is tisztában voltam, hogy ezt ő elég rosszul tűri. Felé gördültem hát – orrunk között alig lehetett néhány centi – és megsimítottam erősen borostás arcát. Egyszer. Kétszer. Sokszor.
Semmi. Mondom, mintha leütötték volna.
Drasztikusabb megoldást kerestem. Először az ugrott be, hogy befogom az orrát, arra csak reagál, de ezt szinte azonnal el is vetettem. Leszek én még férjnél, hanyagoljuk akkorra a szadizást. Jobb ötletem támadt.
Kibontakoztam a karja alól, bár ezt jól hallható mordulásokkal ellenezte, és óvatosan fölé másztam. Aztán pici puszit adtam a szájára.
- Ébredj, Csipkerózsika, eljött érted a herceg – kuncogtam, hatástalanul.
Elérkezett a pillanat, hogy fontolóra vegyem, mi a fenét mondok Sirius hódolóinak, kik így hetedévre is rajongtak szép számmal, ha párocskám tényleg kinyúlt. Azt ugyanis csak nem mondhatom: mikor lefeküdtünk, még élt. Ezért ott helyben skalpolnának meg!
Megpusziltam még egyszer, ezúttal kicsit hosszabban, de nem volt hajlandó felébredni. Sóhajtva a sarkamra ültem, tanácstalanul nézve kisimult, nyugodt arcát.
Ha nem ezt teszem, nem veszem észre azt a mosolykezdeményt a szája szélén. Épp csak egy másodpercre láttam, rögtön el is tűnt, de ennyi elég volt, hogy megvilágosodjak: csak tetteti az alvást.
Egyszerre könnyebbültem meg, és dühödtem be. Bármelyik pillanatban ránk törhetnek! Ha valamelyik alsógatyás, félig kómás barom ránk nyit, ahogy ott keltegetem az ágyában, nekem lőttek! Úgy fogok égni, mint a rongy, pláne, ha valamelyik pletykafészek fülébe jut a hír! Márpedig miért ne jutna?
Bosszút kellett állnom, rögvest. Tudtam is, hogyan.
Nem, nem kapott újabb puszit.
Kibújtam az ágyból, és – lehetőleg jó nagy zajt csapva – sebesen felkapkodtam a ruháimat. Közben egyfolytában úristeneztem, már csak a hatás kedvéért is, egyszer még egyensúlyomat vesztve James ágyára is rázuhantam, ám mire fogkrémes ujjammal a számban kirobogtam a mosdóból, Sirius is éber állapotba erőszakolta magát.
Mi több; kapkodott, akárha késésben lennénk.
Néztem egy darabig, sikáltam a fogam a mutatóujjammal, és minden erőmmel azon voltam, hogy ne röhögjem el magam. Hiába.
Sirius gatyás pompájában, bokájáig húzott egyennadrággal, kócos fejjel nézett fel rám. A mozdulat, amivel az ingét szuszakolta fel magára, félbemaradt.
- Hány óra? – kérdezte vészesen halkan.
Teátrálisan a csuklómra pillantottam, hümmögtem egy sort, majd visszahátrálva a mosdóba kinyögtem:
- Háromnegyed hét.

Korai ébredésünk ellenére csak elkéstünk az első óránkról. Csodával határos módon erre együtt jártunk, bár tekintve, hogy ez az óra bájitaltan, értékeltem volna, ha Sirius hatodév végén úgy dönt, végez a vegytannal.
Ám ő annyi közös órára akart velem járni, amennyire lehetett. Én meg hülye fejjel megígértem Stacie-nek, hogy nem hagyom cserben; ha már bukik, bukjunk együtt, fő a barátság. Mentségemül szolgáljon, nyár előtt nem tudhattam, hogy végzősként egy denevérrel kell majd kotyvasztanom minden áldott alkalommal.
- Miss Rice, Mr. Black, jobb későn, mint soha! – örvendezett beesésünkre Brown prof. Brown prof… istenem, sosem fogom megszokni!
- Elnézést, tanár… úr – nyögtem ki lihegve.
Megragadtam Sirius karját, és egy szabad üsthöz vonszoltam. Láttam, hogy barátaink új párokba fejlődtek hiányunkra, s ez meglepő módon egyiküket sem zavarta.
Potter úgy vigyorgott a mellette reszelgető Lilyre, mint a vadalma, mögöttük Cat lopva arcon puszilta a könyvben lapozgató Remust, ki erre hasonlóképp válaszolt.
- Miss Rice, lenne szíves? – szólott a prof, és egy beszédes mozdulattal Piton ÉS AMY közös üstje felé mutatott a terem legvégébe.
- Nem – felelte helyettem Sirius tiszteletlenül.
- Mr. Black, ezért levonhatnék legalább öt pontot a házától – figyelmeztette Jeremy. Igen, a Jeremy már ismerősen cseng.
- Vivi akkor is az én párom.
Feszült csend támadt. Lily úgy szorította a reszelőjét, mintha azon múlna az élete, James szintén a barátját figyelte. Remus persze reményvesztetten rázta a fejét, Kitty meg valószínűleg már azt latolgatta, mennyire szaladunk mínuszba házpontilag kicsengetésre.
- Miss Rice, utoljára kérem: cseréljen helyet Miss Connorral!
Nem tehettem mást, mentem. Sirius már nyitotta a száját, de időben lepisszegtem, így ugyan rám haragudott meg, de inkább ő, mint McGalagony! Mert ugye jelentős pontveszteség esetén még a házvezető tanárunkkal is szembe kellene néznem, az meg aztán egy Pitonnal elfőzőcskézett óra után… brr!

Piton leereszkedő volt, és kimért. Keveset magyarázott, még kevesebbet válaszolt, ha kérdeztem. Ha elrontottam valamit, korrigálta, ha jól csináltam valamit, bólintott.
Sirius félpercenként tekintgetett hátra, Amy nem győzte oldalba bökdösni. Választottam dühös volt, de még annál is féltékenyebb. Piton készülődhetett egy hosszabb gyengélkedői látogatásra, mert amint a teremből kilép, Sirius félholtra átkozza, annyi szent.

Szerencséje volt, megúszta a verést, mert kicsengőkor Jeremy Siriust és engem is magához rendelt, míg a többieket engedte kiáramlani a teremből - s bár Piton utolsóként távozott, a prof türelmesen kivárta, hogy behúzza maga mögött az ajtót.
- Nézzétek – kezdte barátságos hangon. – Én igyekszem tiszteletben tartani a kettőtök magánügyét, de cserébe elvárom, hogy megadjátok nekem a kellő tiszteletet.
- A kettőnk magánügyét – ismételte Sirius fogcsikorgatva. – Van magának fogalma arról, hány pár kószál még a Roxfortban rajtunk kívül? Legalább száz, ha nem több! Maga mégis minket ültetett szét!
- Vivian meglehetősen gyenge bájitaltanból, ezért, csakis ezért osztottam be Perselushoz. Ez nem személyes ügy, elhiheted nekem.
Jól hallok? Jeremy mentegetőzik?! Mentegetőzik, mert elválasztott Siriustól…?
- Na és mi van akkor, ha Vivinek nem megy a vegytan? – pattogott párom tovább, becsületemet védve. Ő személyes sértésként élte meg a professzor tettét. – Minden másból tehetséges, kérdezze csak meg McGalagony professzort!
- Sirius, állj le – ragadtam meg nyugtatólag a karját. Féltem, hogyha így folytatja, olyat mond, vagy tesz, amiből később még kára lehet. Teszem azt, a következő kviddics meccset büntetésben tölti.
- Álljak le?! – rivallt rám. – Pikkel ránk, nem veszed észre? Csak, mert késtünk öt percet!
- Sirius, kérlek!
Nem válaszolt – dühösen legyintett egyet, és kiviharzott a teremből.
Felsóhajtottam. Egyszerre megkönnyebbülten és lemondóan. Örültem, hogy idejében távozott, még mielőtt hülyeséget csinált volna, de le is törtem, mert tudtam, nem kis munka lesz megbékítenem később.
Jeremy elgondolkodva nézett rég elrohant párocskám után, majd visszanézett rám, és elmosolyodott.
- Szimpatikus fiú – mondta. Nem mint tanár, hanem mint régi ismerős.
- Igen? – kérdeztem vissza, magamat is meglepve.
- Ühüm. És odavan érted.
- Tudom – vigyorodtam el. Még ennyi idő után is hihetetlen boldogságot tudott okozni, ha valaki azt mondta, Sirius szeret engem. Pedig éreztem én, de mégiscsak jó egy kívülállótól hallani.
- De akkor is Perselus marad a párod – jelentette ki újra tanár-stílusban.
- Sejtettem – fanyalogtam, majd felkaptam a táskám, és követtem Sirius példáját.