8. fejezet
Újra a Tekergők között

Másnap reggel egy ideig nem tudtam, hogy valóban megtörtént a csók vagy csak álmodtam. Akkor jöttem rá, hogy valóságos volt az egész, mikor egy nagy, meleg kéz végigsimított az arcomon. Mosolyogva kinyitottam a szemem. Sirius az ágyam mellett térdelt, és az arca már legalább olyan közel volt az enyémhez, mint este.
- Szia, milyen volt az éjszakád? – kérdezte fölém hajolva.
- Csodálatos – mondtam, mire elvigyorodott és megcsókolt, amit én hevesen dobogó szívvel viszonoztam.
- És most mi lesz? – kérdeztem, miután elengedtük egymást. – Úgy értem elmondjuk az egész Roxfortnak, és utána hallgathatjuk az „ők megmondták” szövegüket vagy még egy ideig titkoljuk?
- Szerintem a második.
- Megegyeztünk. És csak azoknak mondjuk el, akik tényleg megbízhatóak.
- Rendben van – mondta, és újra megcsókolt.
- Nem tudod, mikor mehetek ki innen? – kérdeztem, és a nővérszoba felé néztem.
- De tudom, Madam Pomfrey már járt itt, azt mondta, ébredés után elmehetsz, csak még egy darabig viselned kell a kötést, és addig értelemszerűen nem repülhetsz!
- Nem érdekel, ezt a napot akkor sem rontják el! Sem ő, sem Potter! – mondtam, és Sirius segítségével elhagytam a gyengélkedőt.

Az első furcsa dolog, amit a folyosóra érve észrevettem, hogy mindenki, de tényleg mindenki minket néz. Néhányan mosolyogva, mások utálkozva.
- Mi a fene folyik itt? – kérdeztem halkan Siriustól, miután két lány vicsorogva ment el mellettem. – Az nem lehet, hogy a meccs miatt fújnak! Ezek mind Griffendél szurkolók!
- Fogalmam sincs, de az biztos, hogy velünk kapcsolatos.
- Mi van, ha megtudták? – kérdeztem hátranézve.
- Ugyan már! Nem hiszem, hogy Madam Pomfrey „Jessie és Sirius smároltak” feliratot akasztott volna a gyengélkedő ajtajára! Máshonnan meg nem tudhatják!
- Akkor mégis mi ez az egész?
- Jaj, de jó, hogy itt vagytok! – Mariann rohant felénk a folyosón, nyomában a Lilyvel, Claudiával és a Tekergőkkel. – Az egész Roxfort rólatok beszél! Nem akartuk, hogy mástól tudjátok meg!
- Mit? – kérdeztük egyszerre.
- Hát ugye tegnap Sirius megmentett a földbe passzírozástól és bevitt a gyengélkedőre. Aztán a fél Griffendél-ház odaözönlött megnézni, hogy mi van veled, de Madam Pomfrey nem engedett be minket.
- Igen tudom, és? – kérdeztem türelmetlenül.
- És az van – vette át a szót Claudia -, hogy Siriust nem küldte ki. Utána pedig egész éjjel buliztunk, és arra sem jött el. A fiúk szerint pedig nem aludt ágyában.
- Persze, hogy nem – mondta idegesen Sirius -, mivel Jessie-vel voltam a… szóval, most mindenki azt hiszi, hogy járunk.
- Igen – válaszolták egyszerre.
Fáradtan összenéztünk, „hogy na most mi legyen”. Hát, ha már az egész Roxfort sejti a dolgot, miért titkoljuk a barátaink előtt. Sirius megrántotta a vállát, mire Mariann felsikkantott.
- Ó TE JÓ ÉG! SZÓVAL TÉNYLEG IGAZ? TÉNYLEG…
- Nem akarod esetleg a hangodat is felerősíteni? – sziszegte Sirius, miután befogta a lány száját, de a lényeget minden arra járó megtudta. Most összesúgva mutogattak felénk. – Lehet, hogy a tornyokban még nem hallották!
Szétnéztünk, erre hirtelen minden fej elfordult.
- Elnézést kérünk az előbbi közjátékért! – kiáltotta Sirius. – Szegény lánynak mozgalmas éjszakája volt! Kicsit többet ivott a kelleténél! – Azzal elrángatta a klubhelyiség felé. És mire a döbbent nép magához tért, már ott sem voltunk.

- Ígérjétek meg, hogy senkinek nem mondjátok el! – vettem szavát a vigyorgó társaságnak, miután a portrélyukhoz értünk. – Már az egész Roxfort rólunk beszél, nem kell, azt is megtudniuk, hogy igazak a pletykák!
- Szóval tényleg jártok? – kérdezte Lily suttogva.
Siriusszal mosolyogva bólintottunk. Mariann újra felsikkantott, és a lányokkal együtt a nyakamba borult.
- Jaj, úgy örülök! Már olyan régóta vártuk, hogy összejöjjetek!
- Jó, jó, csak ne nagyon híreszteljétek!
- Lakat lesz a szánkon – mondták egyszerre a lányok.
- Még egy ideig titkolni akarjuk a…
- Nagyon érdekes a szerelmi életetek – szólt közbe mérgesen a Kövér Dáma –, de megmondanátok végre a jelszót?

A klubhelyiségbe érve azonban rá kellett jönnünk, a titoktartás elég nehéz dolog lesz, tekintve, hogy szinte mindenki sejt valamennyit.
Erről árulkodott ugyanis, hogy a benn tartózkodók egytől egyig kíváncsian néztek minket, hogy „na most vajon mi fog történni?”. De mi csak egy pillantást vetettünk egymásra, és ellentétes irányban elindultunk a hálótermeink felé.

Rádöbbentünk, hogy a Roxfort egy emberként összeesküdött ellenünk. Már mindenkinek elege volt abból, hogy nem tudnak rólunk semmit, ezért eldöntötték, hogy kiderítik, mi van köztem és Sirius között. Ezentúl mindenhol tízes csoportok vettek körbe minket, hátha véletlenül elszóljuk magunkat, és saroktól sarokig osontak, nehogy elmulasszanak egy esetleges ölelést vagy csókot.
A Peter készítette fotók is napvilágot láttak valahogy, de nem csak a Griffendél klubhelyiségében, hanem az egész kastélyban. Beleértve a használaton kívüli termeket és a mellékhelyiségeket is. Hogy ki végzett ilyen alapos munkát, még mindig nem tudjuk. Viszont jól kitolt velünk az illető, mivel az összes képet Eternifix ragasztóbűbájjal rögzítette, így leszedni sem tudtuk egyhamar, csak McGalagony és Flitwick professzor segítségével.
De még így is csalódniuk kellett a tanulóknak, ugyanis mi nagyon óvatosak voltunk a találkozóhelyek megválasztásának terén. Először is: mindig éjszaka közepén szöktünk ki, mikor már mindenki aludt. Másodszor: többnyire a Szükség szobájába mentünk vagy távoli üres termekbe, esetleg ki a sötét parkba.
Persze azért így is voltak olyanok, akik ezek ellenére rájöttek a dologra. Ott voltak ugye a lányok és a tekergők. (Potter ezután állandóan mindentudó vigyorral nézett ránk, mikor kettesben talált minket a folyosón vagy egymás mellé kerültünk az ebédnél.) Meg az a harmadikos hugrabugos fiú és barátnője, akik az egyik üres pincehelyiségben találtak meg minket. Végül is sikerült kimagyaráznunk – Lumpsluck büntetőmunkára küldött minket, és ki kell takarítanunk a termet –, de az még mindig rejtély, hogy ők mit kerestek ott hajnali egykor. Na jó, lenne egy-két ötletem, de feltételezzük a legjobbakat! És Nora is megtudta, de neki én mondtam el az egyik kviddicsedzésen, mikor épp semmi dolgunk nem volt, mivel Potter Siriusszal veszekedett, aki egy kicsit erősebben megküldött gurkóval eltörte az orrát. Így amíg a kapitány Lily sminktükre segítségével ápolgatta az orrát, én elmeséltem hajtótársamnak a meccs után történteket.
De furcsa módon mindenki más csak találgatott, mivel a képeken kívül más bizonyítékuk nem volt.

Egyik pénteken, ami azon ritka alkalmak egyike volt, mikor Flitwick professzor bűbájtan óráján is halálra untuk magunkat, mert az aprócska tanár azt adta ki feladatnak, hogy írjunk összegzést a hét év alatt tanult bűbájokról és csoportosítsuk azokat, egy levél érkezett a padomra.

Este holdtölte. Velünk tartasz?

Hitetlenkedve néztem az előttem álló gyűrött papírfecnit. Hátranéztem Siriusra, de ő csak vigyorgott. Három éve nem volt velük semmi közös programom. Most miért? Nem mintha nem szeretnék velük menni, csak nem tudom, hogyan fogadnának újra. Jó, Siriusszal járok, és biztos ő találta ki, hogy menjek én is. Remus pedig mindig segít nekem, ha valamiben lemaradok, és hát ő mindenkivel barátságos. Peterrel eddig is mindig elvoltunk, és jókat beszélgettünk. A gond igazából nem is velük van, de Potter…
…nem hiszem, hogy olyan nagy örömmel látna viszont a köreiben.

Miért? – kérdeztem, és visszadobtam a cetlit.

Miért ne?

Már nem vagyok Tekergő.

Na és?

És ha nem vetted volna észre, Potterrel sem épp felhőtlen a viszonyunk.

Őt csak bízd rám! A békítő akció már folyamatban van.

Na, arra kíváncsi lennék!

Lily és én szerveztük.

Ó, az más!

Na, akkor jössz?

Menjek?

Persze! Már 3 éve nem csináltál semmi izgalmasat! Majd este felvilágosítunk a változásokról!

Oké, meggyőztél! 11-re a klubhelyiségben?

Mint mindig.

Ezzel befejeztük a levelezést.

Este háromnegyed-tizenegykor felkaptam magamra a fekete, kapucnis melegítőfelsőmet és a hozzá tartozó nadrágot, hogy jól elrejtőzhessek az éjszaka sötétjében. Zsebre tettem a pálcámat, és nem kis izgalommal leosontam a klubhelyiségbe. Helyet foglaltam az egyik karosszékben, és figyeltem, hogyan vet a parázsló kandalló ijesztő árnyékot a falakra.
Pár perc múlva halk suttogás és óvatos léptek zaja csapta meg a fülemet. Hamarosan feltűnt Sirius, Peter és Potter. Utóbbi kezében egy ezüstös anyaggal, a láthatatlanná tevő köpennyel és egy gyűrött, számomra ismeretlen pergamentekerccsel.
- Hello – köszönt rám meglepődve Peter. Úgy látszik ő nem tudott róla, hogy jövök.
- Szia – köszöntem vissza kissé idegesen.
- Hát te mit keresel itt? – kérdezte Potter, és végignézett rajtam.
- Ők nem tudják, hogy… - fordultam Sirius felé, de félbeszakított.
- James igen, csak most szeretne hülyét játszani. Peter, Jessie ma újra velünk jön!
- Tényleg? De jó! – vidult fel egérszerű barátunk. – Isten hozott újra köztünk!
- Kösz Peter! – mosolyogtam rá hálásan, majd Potterre néztem. A fiú megrántotta a vállát jelezve, hogy nem rajong az ötletért, de nem is ellenkezik.
- Szabályok a régiek? – kérdeztem még mindig felé fordulva. – Peter biztosítja a terepet, és mi követjük?
- Ööö… nem egészen – mondta kissé vörösödve a felderítőnk.
- Néhány éve történt egy kis baleset Féregfarkkal – kezdte Potter. – Ugyanis az egyik alkalommal, valamelyik sarkon befordulva Peter összetalálkozott Mrs Norrisszal.
- Igen – vette át a szót Sirius –, és az a hülye macska nem tudja megkülönböztetni az egyszerű patkányt egy animágustól.
Fájdalmasan felszisszentem, és végignéztem Peteren. Szegény fiú így is elég vézna, nem még, hogy őrült macskák üldözzék!
- Azóta hiányzik egy kis darab a fülemből – morogta bosszúsan a fiú, és megmutatta a macskatámadás helyét.
- Ó, te szegény! – mondtam sajnálkozva.
- Hát igen, szerencsére akkor már utánamentünk, és Sirius gyorsan átalakult, így el tudta üldözni.
- Ezért, hogy máskor ilyen ne forduljon elő feltaláltuk a Tekergők Térképét.
- A mit? – kérdeztem értetlenül.
- A Tekergők Térképét, a Roxfort-birtok térképét – magyarázta Potter, és kiterítette a kezében tartott pergament. – Esküszöm, hogy rosszban sántikálok! – bökött rá a pálcájával.
Ahol hozzáért a papírhoz, tintafolyamok sokassága indult el és futott minden irányba, aminek következtében különböző helyiségek, folyosók és rejtett átjárók jelentek meg. De az egészben nem ez volt a különleges, hanem az a rengeteg névvel ellátott tintapötty-figura, akik ide-oda mozogtak a kastélyban.
Elismerően füttyentettem, mire gyorsan lepisszegtek.
– Wow, miből maradtam még ki?
- Ezt inkább máskor, most menjünk Remushoz! – sürgetett minket Peter. – Azóta már tör-zúz a Szellemszálláson. Én inkább átváltozva megyek, a köpeny alatt már nem férnénk el négyen. De ha jön a macska, szóljatok! – mondta, és a következő pillanatban patkánnyá változott.

Magunkra terítettük a köpenyt, és be kellett látnom, Peternek igaza van. Már nem volt olyan sok hely alatta, mint néhány éve. Már hárman is alig fértünk el, és kissé le is kellett kuporodnunk, hogy ne látszódjon ki a lábunk.
Nagyon lassan haladtunk, Peter egy folyosószakasszal járt előttünk. Húsz perc múlva kiértünk a hűvös park füvére, és nyomban hevesebben kezdett dobogni a szívem. Úgy éreztem visszatértem abba a világba, ahol az egész életem elkezdődött.
Sirius mintha a gondolataimban olvasott volna, vigyorogva hozzám fordult, és megkérdezte:
- Na, jó újra a régi családban lenni?
- Csodálatos! – feleltem csillogó szemekkel, és hatalmasat szippantottam az éjszakai virágillatú levegőből.
- Akkor mire vársz még? – kérdezte vigyorogva, majd kirohant a köpeny alól, és elkiáltotta magát. – Éljen a telihold!
Nevetve utánaszaladtam, mire felkapott és megcsókolt. Ezután addig forgatott, amíg a szédüléstől el nem estünk. Lihegve terültünk el a nedves füvön, aztán a földön fekve a csillagokat kezdtük el szemlélni.
Potter és Peter kissé messzebb ültek le, de rövid beszélgetésüket tisztán hallottuk.
- Idióták – morogta Potter mérgesen.
- Dehogy is, csak szerelmesek! – legyintett Peter.
- Azért nem kéne lebuktatniuk minket!
- Régebben te is ezt csináltad – világosította fel a fiú.
- Az régen volt.
- Úgy látszik, Lily mellett kezdesz felnőni!
- Igen, lehetséges – mondta tűnődve Potter, és úgy látszott, hogy kissé megijedt a gondolattól.

Ekkor egy felhő mögül előbukkant a hold fénylő korongja, ezüstösen megvilágítva a tavat és a friss gyepet. Néhány pillanat múlva távoli ordítás, vonyítás hangzott fel a Roxmorts felől.
Erre a pillanatra vártunk mindannyian. Potter és Peter felálltak, majd a látszólag békés Fúriafűz felé indultak, ami erre nyomban életre kelt, és hangosan csapkodó ágaival ijesztgette háborgatóit.
Újabb vonyítás hallatszott, erre közelebb mentek a fához.
- Jól van, Remus, megyünk már! – mondta Potter, majd vigyorogva hozzátette. - Mindig is ilyen türelmetlen volt! Peter, kezdheted! – utasította a fiút, majd felénk fordult. – Gerlepár felkelni! Máshol romantikázzatok! Indulunk!