|
5: Fordulat
2007.09.12. 16:27
Nos, felesleges lenne leírnom, miért késtem ennyit! A lényeg, hogy esedezve kérem a bocsánatotokat! És mondjuk egy kritikával megdobhattok a viszontlátás örömére XD. Kicsit bonyolítom a szálakat ebben a részben!
Aurora érdeklődve vizsgálta az előtte lévő levelet. Dumbledore küldte.
Miss Mallory!
A következő feladat napja jövő hét kedd. Kérem, továbbítsa ezt az információt a társának is!
Dumbledore professzor
Elhúzta a száját. Pitonnal beszélni nem valami kellemes dolog. Főleg így szombaton. Ráadásul hol keresse?
Tanácstalanul körbenézett a nagyteremben, de már nem voltak sokan bent. Pitonnak meg nyoma sem volt.
Határozottan odament egy mardekáros lányhoz.
- Szia! Nem tudod, hol lehet Perselus Piton? – kérdezte tőle kedvesen.
A mardekáros lány egy másodpercig némán végigmérte az előtte állót, majd semleges hangon válaszolt.
- Nézd meg a könyvtárban. Szombaton vagy a szobájában van, vagy ott.
Aurora meglepődött ezen a segítőkészségen. Megköszönte az eligazítást, és a könyvtár felé indult. Útközben eltöprengett azon, lehet, Lilynek igaza volt azzal kapcsolatban, hogy ő mindenkivel meg tudja találni a közös hangot.
Mégis most az egyik kivétel felé halad. Miután köszönt Madam Cvikkernek, szemével a fekete hajú fiút kereste. Egy másodpercre megdermedt, ugyanis a fiú őt nézte. És abból a tekintetből ki lehetett venni azt, hogy nem igazán örül a lánynak.
Aurora mégis mosolyogva ment oda hozzá.
- Szervusz! – ült le Pitonnal szemben. A fiú nem reagált a köszönésre. Tüntetően folytatta a kezében lévő roppant érdekfeszítő könyv olvasását.
- Veszélyes szeszély, avagy a nem is olyan ártalmatlan bájital rossz kezekben - olvasta fel Aurora a könyv gerincére írt cikornyás címet. – Már olvastam. Tényleg jó könyv! Bár nem értettem egyet a mérgekről szóló résszel. Szerintem nem kellene megengedni a szerelmi bájitalok használatát a gyógyításban. Számtalan szer van, amit helyette lehetne alkalmazni, és így a betegek sem szenvednétek a mellékhatásoktól. Neked mi a véleményed?
Piton lassan letette a könyvet, és kimérten a lány szemébe nézett.
- Te súlyos mazochizmusban szenvedsz.
Aurora értetlenül pislogott.
- Nem értem, miért lennék mazochista? – kérdezte.
- Mert nincs ember, aki valaha megzavart volna olvasás közben.
Piton hosszúkás ujjai pókszerűen végigszántottak a könyv borítóján, majd hozzáfűzte:
- Most menj el!
Aurora azonban nem ment el.
- Miért vagy ilyen ellenséges?
- Csak.
- De nem viszed kicsit túlzásba?
- Nem.
- Ha a véleményemre van kíváncsi…
- De nem vagyok.
Aurora bosszúsan összefonta a kezét, és farkasszemet nézett az előtte ülő fiúval.
Perselus Piton a közvéleménnyel ellentétben nem volt szófukar. Á, dehogy. Ő csak gondosan megválogatja, hogy kit tart érdemesnek a vele való diskurálásra.
Nos, az, hogy eddig még nem igen ismerünk ilyen embert, az mellékes.
- Ezt Dumbledore küldte – vetette be Aurora az aduászt.
Piton egy csiga lassúságával vetekedve nyúlt a levélért. Miután elolvasta, elhúzta a száját, és visszadobta a pergament.
- Akkor én megyek is – motyogta a lány, majd miután semmi reagálás nem követte, tényleg felállt.
o¤O¤o
- Nem hiszem el! Ez a dög tényleg itt van!
- Nyugi, Sirius, ez csak egy macska!
- De Friccs macskája, és én rühellem a macskákat.
- Ez nem igaz.
- De.
- De nem!
- De igen.
- Nem is rühelled a macskákat! – Dawn türelmetlenül dobbantott, és kezével megragadta Mrs. Norrist. – Ez tényleg egy eléggé rusnya példány, de az én drága kicsi Kimymet igenis szeretted!
- De Kimy meghalt, és azóta utálom ezeket a szőrgombócokat! – Sirius fájdalmasan fintorgott.
Dawn mosolyogva körbenézett, majd a padlón megakadt valamin a szeme.
Valami nyolclábú, szőrös izén.
- SIRIUS! – Sikítozva eldobta a macskát és felugrott az egyik ágyra. – Öld meg! Taposd agyon!
- Mi a… Ja, ezt a pókot? – kérdezte nevetve.
- Nem, Mrs. Norrist! A fenébe, öld már meg! – visította a lány, az ágyon toporzékolva.
- Ez csak egy ártalmatlan pók – mosolygott még mindig Sirius. – Szerencsétlenséget okoz, ha megölöm.
Dawn elfehéredve lesandított a padlóra. A nemkívánatos állat mozdulatlan volt, de amikor a lány óvatosan le akart lépni, eszement tempóban megcélozta az ágy lábát.
- Sirius, te varázsló vagy! Nem hihetsz ilyen hülyeségekben! Ha… ha nem ölöd meg… én…én… - Dawn levegőért kapkodva az ágyra dőlt.
- Várj, megölöm! Nyugi! – Sirius körbenézett, mivel üthetné le.
- A páhálcáddal, te idióta – hörögte a lány vergődve.
- Ja… Invito pók! – Sirius felkapott egy poharat, és mikor belerepült a pók, lecsapta a földre. – Elkaptam! – jelentette be diadalmasan, és Dawnra nézett.
- Mit nem lehet azon megérteni, hogy nyírd ki?! – ugrott fel az ágyból.
- Én eddig azt hittem, rohamod van – húzta fel a szemöldökét Sirius.
Dawn megdermedt. A bűntudat teljes terhével küldött egy bocsánatkérő mosolyt, és egy szerény pislogást a fiúnak.
Sirius lehajtotta a fejét, és elfordult. Kotorászott az éjjeliszekrénye fiókjában, és előhúzott valamit. Dawn kíváncsian mögé lopódzott.
- Mit nézegetsz? – kérdezte halkan.
Sirius suttogva megjegyezte:
- Az előbb teljesen úgy néztél ki, mint a nővéred.
Dawn felnyögött. Undorodva nézte a fényképet, a fiú kezében, ami Aurorát ábrázolta.
- Mi baj? – kérdezte álmodozva Sirius.
A szólított azonban elmerült a gondolatai örvényében. Szúrt a szíve. Gyűlölte, hogy mindig, amikor jól érzi magát Siriusszal, beáll a képbe Aurora. Elfordult a fiútól, és kirohant.
- Hé! – kiáltott utána Sirius. –Most mi van?
Tanácstalanul állt a szoba közepén, kezében a fényképpel, amiről a kedvesen mosolygó lány integetett neki. Megrázta a fejét, és lenézett a lábához, amihez valami szőrős állat dörgölőzött.
- Uáh – nyögött fel a fiú, majd egy jól irányzott rúgással Dawn után küldte Mrs. Norrist.
o¤O¤o
A szombat délután a tekergők három tagját a kviddicspályán érte. James a csapattal edzett, Peter a lelátóról leste minden mozdulatát, Remus pedig mellette ült és egy almát evett, miközben a szeme a RAVASZ, agyadban a tananyag című könyv, széltől rezgő lapjait bújta.
- Passzold már azt a kvaffot te szerencsétlen!
- Figyelj, Mallory, ha továbbra is így beszélsz a csapattársaidhoz, nem leszek figyelemmel arra, hogy Dawn öccse vagy! – rivallt rá Noelre James.
A fiún látszott, hogy még hozzászólna a dologhoz, de ekkor észrevette az említett lányt, James mögött.
- Az nem Dawn? – hunyorított.
Remus és James is arra néztek, amerre a fiú mutatott. Dawn a tó felé rohant, és elég megviselt állapotban volt.
- Te – repült James mellé Noel. – Ez ugye nem fürdeni akar? Vagy inkább vízbe folytja magát? – csillant fel a szeme.
- Barom – reagált James Noelre nézve, majd megfordult. – Holdsáp, nem tudod, mi baja Dawnynak?
Remus összeráncolta a homlokát, majd fáradtan sóhajtott. – De – felelte lemondóan.
- Akkor aktivizáld magad – mondta James.
- Micsoda? – nézett értetlenül Remus.
– Én mégse vigasztalhatom, mert épp edzést tartok, ha nem vetted volna észre – mutatott rá a lényegre James. – Menj, és mondd neki azt, hogy minden rendbe jön, meeeeeg, nem ő a hibás… satöbbi. A lényeg, hogy építsd az önbizalmát, és közben érzékeltesd, hogy tökre nem számít az egész, és mindenki hülye, aki miatt egy ilyen lány szomorkodik. Ha sikert akarsz, akkor vigyél virágot, vagy inkább forró csokit! És mindenképp hagyd, hadd beszéljen ő. Te csak helyeselj, vagy épp cáfold meg, ha magát szidja.
Mikor befejezte, Jamesnek azzal kellett szembesülnie, hogy nyolc tátott száj, és elkerekedett szem fordult felé.
- Most mi van? – vonta meg a vállát. – Annyi ilyen lányok nyelvén könyvet olvastam Evans miatt, hogy már tiszta szakértő lettem. És, mivel Lilynek mégsem kellek, nyílván…
- Nyílván szimplán veled van baja – fejezte be vigyorogva Noel.
- NYOLCVAN FEKVŐTÁMASZ A FÖLDÖN, MOST!!
o¤O¤o
Dawn a tóparton ült. Nem törődött azzal, hogy a fű csurom víz, és ráadásul fúj a szél, ő pedig nem vett fel kabátot.
Pocsékul érezte magát. Nem sírt, ugyanis már egyszer megfogadta, hogy ő nem fogja sajnáltatni senki előtt. Amúgy meg nem egy fiú miatt fog először sírni az anyja halála óta.
Mérgesen megfogott egy követ, és a víz felé hajította.
- Öhm… Dawny?
A lány megpördült a tengelye körül, és szeme találta magát Remusszal.
- Mi van? – kérdezte kicsit durvábban a kelleténél.
- Megint Sirius a baj?
Dawn utálta, hogy Remus Lupin mindig, mindent tud. Ezt felettébb idegesítő tulajdonságnak könyvelte el.
- Látom igen – válaszolt magának a lány helyett Remus. – Nem igazán értem, mi fogott meg benne… Tényleg nagyon jó barát, leszámítva azt a tavalyi esetet, amikor a barátnőmet elcsábította.
Dawn felhúzta a szemöldökét.
- Én erről nem is hallottam, hogyan történt, és mikor?
A barna fiú felidézte az esetet gondolatban, de az arcán megjelenő fintor arra utalt, hogy nem igazán akar a dologról beszélgetni.
- Ezt hanyagoljuk – morogta Remus. – Inkább térjük vissza ahhoz, hogy Sirius hogy áll Aurorával.
- Hát ez az! – kiáltott fel Dawn. – Azt hittem, csak buta rajongás, de itt ez a randi, ma este, meg a fénykép a fiókban… Nekem esélyem sincs.
- Ugyan! – rázta a fejét Remus. – Neked van a legtöbb esélyed, csak Sirius olyan vak, mint egy szemamputorpált varázsló.
Dawn elmosolyodott a megjegyzésre. Kedvelte Remust. Sokkal inkább érezte a testvérének, mint Noelt, Leont, vagy Aurorát.
- Na, figyelj, Dawny – nézett rá komolyan Remus. – Sirius a barátom. Sőt, merem állítani, a legjobb barátom. Persze neki mindig James lesz az első, de ez most nem számít.
- Jaj, Re…
- Most ne vágj közbe! – csattant fel a fiú. – Éppen a rohadt megható szöveget mondom. Képzelj alá egy szép lassú zenét, és figyelj csendben!
- Oké! – adta meg magát Dawn.
- Szóval… Előtted áll az élet és… Na oké ez nekem nem megy. A lényeg, hogy még sok fiú rohangál a Roxfortban, és ha Sirius nem jönne rá, hogy te vagy a hiányzó oldalbordája, akkor még ott van például Andrew Lovegood.
- Hülye! – nevetett Dawn, majd a fiúhoz vágott egy kavicsot.
o¤O¤o
Sirius Black már hat perce sétált fel-alá az iskola bejárata előtt. Ideges volt. Másodpercenként nézett az órára, amit Jamestől kért kölcsön, ugyanis neki nem volt sajátja, és mindenképp pontos akart lenni. Rettentően fontos volt, hogy ezen a ma esti találkozón a legtökéletesebb formáját hozza.
Ajtónyikorgást hallott. Felkapta a fejét, és izgatottan a kapu felé nézett. Kiszáradt a szája.
A Roxfortban Aurorát nevezték a legszebb lánynak Zindenia Marwoby óta. Zindenia legendás hírű boszorkány volt. Nem épp a szó pozitív jelentésében. Az a hír járja, hogy már két férje volt, és mindkettő szörnyű tragédia során hagyta el az élők sorát. Az új áldozat pedig a Zambini család legfiatalabbik tagja. Mindenesetre elég népszerű lány volt anno. Aurora a nyomába sem érhetett, hiszen pár tényező, mint a tanulás iránti tisztelete, a makulátlan magaviselete, és a prefektusi mivolta is jócskán rontotta a közvéleményt.
- Hát, szia… - köszönt bátortalanul az ajtóból kilépő lány. Egyszerű, sötétbarna szoknya volt rajta, és felül talárt viselt.
Sirius köhögött valami köszönésfélét, de igazából már kicsúszott alóla a talaj.
- Figyelj, most mondjuk… sétálhatnánk! – javasolta a fiú.
Megzörrent egy bokor.
- Rohadt eredeti ötlet…
- Pszt!
- Mi volt ez? – Aurora a bokor felé kapta a fejét, de Sirius csak pislogott.
- Én nem hallottam semmit sem.
Aurora összeráncolta a homlokát, majd csak megrántotta vállát, és mosolyogva közelebb lépett a fiúhoz.
- Tudod, Sirius – kezdte zavartan, de a fiú közbevágott.
- Nem megyünk a tóhoz? Tök szé… vagyis nagyon gyönyörű ilyenkor.
Aurora sóhajtott, majd fáradtan bólintott.
- Rendben, menjünk!
Arrébb sétáltak. A bokor mögött pedig agresszív zajok hallatszottak. Valaki veszettül tépkedni kezdte a leveleket, bogyókat, és egyéb tépnivalót az ágakról.
- Tájékoztatásul közlöm, hogy ezt az előbbit egyértelműen meghallotta a nővéred.
- Ki nem szarja le? – ordított Dawn.
- Hogy beszélsz? Egy griffendélesnek ilyen mocskos szája lenne? Ó bocsánat, egy sárvérűtől nem vár jobbat az ember.
- Egy ember talán nem is, de csak miattad miért beszélnék szépen? – vágott vissza a lány, majd a kezében tartott nagy mennyiségű vörös bogyót a mellette térdelő Pitonra hajította.
- Idefigyelj, Mallory, bökd már ki, minek ráncigáltál ide! – csattant fel Piton.
- Gyere, kövessük őket! – Dawn megragadta a fiú karját, majd mielőtt az bármit reagálhatott volna, magával húzta és veszettül a legközelebbi nagy fa felé rohant, ami történetesen jó kétszáz méterre volt.
És kétszáz méter elég ahhoz, hogy Piton magához térjen, és nagy erővel kirántsa a kezét a lányéból, aminek eredményeképp Dawn előreesett, és négy métert gurult.
- Lehet szépen is közölni a nemtetszést – nyögte feltápászkodva Dawn.
Piton elhúzta a száját, és lenéző pillantással elfordult.
- Na nem! – pattant fel a lány. – Most szépen megállsz!
Piton ügyet sem vetett rá, csak tovább suhant.
Dawn Liv Malloryt azonban nem lehet megállítani!
Vagy mégis, de most kivételesen nem!
- Aurora totál szerelmes beléd! – ordította a fiú után.
Piton megtorpant. A józan esze rögvest badarságnak titulálta az előbb elhangzott mondatot, de az a hang, amin a lány ezt közölte vele, no nem arra a magas frekvenciára, hanem a mély komolyságra gondolunk ilyenkor, az megállásra késztette.
Lassan, csigalassan megfordult, és azzal a lendülettel meg is rezzent ijedtében, ugyanis Dawn ott állt már mögötte.
- Na, azért nem vagyok ilyen ijesztő! – méltatlankodott durcásan.
Piton kizökkent az előbbi elhatározásából, miszerint értelmesen megkérdezi, mégis honnan veszi ezt az őrültséget a lány, és inkább újból elfordult.
- Hé, felfogtad, amit mondtam? – rángatta vissza Pitont Dawn. – A-u-ro-ra sze-ret! Gőzöm sincs, hogyan képes erre, szerintem simán szobrot kéne neki állítani ezért, vagy minimum egy Nobel díjat adni, de talán a szimpla diliház is megtenné, vagy a Szent Mungo zárt osztálya.
- Életemben nem kaptam még ennyi bókot – vetette oda a lánynak Piton.
- És sosem merült fel benned, hogy vajon miért? – pislogott ártatlanul Dawn. – Amúgy megdönthetetlen bizonyítékom van az állításomat illetően. Akarod látni? – vigyorgott kajánul a lány.
- Nem – mondta nemes egyszerűséggel Piton. Dawnnak arcára fagyott a mosoly, de azt már tényleg nem szokta hagyni, hogy ennyiszer faképnél hagyják. Előhúzta zsebéből a kincsét, majd a fiú orra alá dugta.
Perselus Piton életében először nem tudott megszólalni.
Bocsika! Nem akartam itt abbahagyni, de már olyan rég frissítettem! *ártatlanul fütyülgetve a kritika dobozra mutat, és szégyenkezve az asztal alá bújik.*
Clytia
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
