10. fejezet
Karácsonyi készülődés

A tél beköszöntével leesett az első hó is. A táj egy csapásra megszépült. A kastély és a roxforti birtok a hatalmas, fehér lepeltől úgy nézett ki, mint egy élő karácsonyi képeslap.
A hangulat is megváltozott. Az ünnepek beálltával az egész kastélyon eluralkodott a buzgóság, a tervezgetési láz. Ez a betegség minket is megfertőzött.

- Először egy hatalmas karácsonyi vacsorát fogunk tartani – mesélte Lily csillogó szemmel James öléből. A klubhelyiségben ültünk, letelepedve a kandalló elé, és azt beszéltük meg, hogy ki mit csinál a szünetben. Lily és James az egyik fotelen osztoztak, míg a többiek, Mariann, Claudia, Peter és Remus, a kanapén foglaltak helyet. Sirius és én az előttük lévő szőnyegen terpeszkedtünk. – Ott lesz mindkét család. Azért kíváncsi vagyok, hogyan fogadnak majd James szülei.
- Imádni fognak! – hallgattatta el a fiú egy csókkal. – És ti mit fogtok csinálni?
- Mi maradunk Peterrel – mondta Remus. – Anyámék valahová elutaznak.
- Én sem megyek haza – ásította Mariann.
- Szokásos karácsonyi síelés és újévi ünnepség a nagyiéknál – legyintett Claudia. – Már nagyon unom. Minden évben hallgathatom a mama panaszait, hogy mennyire fáj a lába, és egy bájital vagy bűbáj sem hat. Tizenegy körül pedig részegen hazaállít a papa, és az ünnepi vacsora átcsap családi veszekedéssé. Mikorra az óra tizenkettőt üt, már valamelyik családtag mellett állunk a Szent Mungóban, akit eltalált egy kósza átok, és a gyógyítók a mellkasából kinövő harmadik kezet próbálják eltüntetni.
- Szegénykém – veregettem meg őszinte sajnálattal a hátát. Már megbékéltem vele, és most próbáltunk rendesen viselkedni a másikkal.
- Áh, ne sajnáld! Hogy elkerüljem az újabb vitát, mindig a kávézóba menekülök, és ott összefutok néhány helyes pasival. Tobiasszal is ott találkoztam.
Tobias az egyik volt pasija. Mellesleg vámpír, de ezt elfelejtette megemlíteni Claudiának. Csak egy hónap után jött rá, hogy mit jelentenek a jelek (az állandó nyakbámulás, fényérzékenység és a vérhez kapcsolódó dolgok imádata.), mikor megpróbálta őt is megharapni. Ezután nagyon kiborult. Nemcsak a barátnőm, hanem Tobias is, aki elkezdett kiabálni, hogy azt remélte Claudia megérti őt. Ő viszont megfogadta, hogy soha többé nem jön össze olyan pasikkal, akiket a kórház kávézójában ismert meg. Ezt persze nem tartotta be, mivel a következő téli szünet után már Markról áradozott.
- Na és ti? – nézett ránk Lily. – Ti itt maradtok vagy hazamentek az ünnepekre?
- Még szép, hogy hazamegyünk! – válaszolta Sirius. – Első közös karácsonyunk a saját házunkban! Amire persze titeket is meghívunk!
- Az igazság az, hogy azért megyünk haza, mert az egész házban akkora a felfordulás, mintha robbantottak volna, és nem akarjuk, hogy még a pókok is beköltözzenek.
- Na igen, az is igaz, de a lényeg az ünnep! Azért ha arra jártok, beugorhattok takarítani!
- Sirius! – szóltam rá szemrehányón. – Ne ijesztgesd őket! Még a végén tényleg miénk lesz az egész munka!

Az utolsó napokban már teljesen eluralkodtak rajtunk az utazással járó izgalmak. Pontosabban rajtam és Siriuson. Minden pillanatban azt beszéltük, hogy miket fogunk csinálni, ha majd hazaértünk.
December 21-én délután gyorsan összeszedtük a dolgainkat, és félóra alatt sikerült mindent belepakolni a ládáinkba.

A vacsorát már alig tudtuk végigülni, annyira vártuk, hogy végre lefeküdhessünk, de azért türelmesen végighallgattuk Dumbledore professzor beszédét:
- Kedves diákok, tanárok! Újra itt a karácsony, az egyik legszebb ünnep az évben. Sokan otthon, a családjuk között töltik az ünnepeket, de ne szomorkodjanak azok se, akik nem tehetik meg ezt! Ígérem, hogy itt is nagyon jól fogunk szórakozni!
Kuncogás szakította félbe a professzor beszédét.
- Nos, nem akarom hosszan rabolni az időtöket – hunyorgott az idős tanár –, inkább a vacsorára fordítsuk a figyelmünket. De egy mondatot ezen kívül még szeretnék mondani: a holnapi utazóknak kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánok!
Lelkes taps tört ki a teremben, majd miután az igazgató helyet foglalt, az asztal megtelt mindenféle finomsággal.

Másnap már korán felkeltünk, mivel a vonat nyolc órakor indult a roxmortsi állomásról. A csípős hidegben jól bebugyoláltuk magunkat, alig látszottunk ki a rengeteg ruha alól. A nagy ködben az udvaron állva búcsúzkodtunk a Roxfortban maradó barátainktól. Mikor megérkeztek a thesztrálok húzta fiákerek, sietve megöleltük a fagyoskodó Mariannt, Remust és Petert, aztán beözönlöttünk a legközelebbi kocsiba.

A pályaudvaron semmit sem lehetett látni a kavargó Roxfort Expressztől. Gyorsan felszálltunk a vonatra, és behúztuk az egyik fűtött kupé ajtaját. Indulás után az egyre gyorsuló gőzös ablakából figyeltük Dumbledore, Hagrid és a házvezető tanárok eltörpülő alakjait. Mikor a vonat már messze járt, kibontakoztunk meleg kabátjainkból és sálainkból, majd miután a büfésboszorkány távozott és elfogyasztottuk a reggelinket, úgy döntöttünk, alszunk még egy keveset, mivel a mai nap mindannyiunknak sok fárasztó dolgot tartogatott.

- Gyerekek, ébresztő! – szólt egy mély, dörmögő hang. – Ébresztő, leszállás!
Lassan kinyitottam a szemem, és egy idős, bajuszos férfivel találtam szembe magam. Körbenéztem; a többiek mellettem ébredeztek. Úgy látszik, végigaludtuk az egész utat. Nagyon fáradtak lehettünk.
- Hé, megérkeztünk Londonba! – mondta a mozdonyvezető, ugyanis ő volt a költögető varázsló. – Ideje leszállnotok!
Kómásan feltápászkodtunk, és ládáinkat magunk mögött húzva leszálltunk a vonatról. A mozdonyvezető elmondta, hogy ilyenkor mindig átnézi a vonatot, mert reggel sokan elalszanak, és volt olyan év, amikor fél vagon gyerekkel tért vissza Roxmortsba, akiket aztán Hop-porral küldtek haza.
Megköszöntük a férfinek, hogy felébresztett minket, majd átléptünk a mugli világba. A kinti hűvös szellőtől gyorsan magunkhoz tértünk, aztán elbúcsúztunk Claudiától, akinek a szülei azon idegeskedtek, hogy le fogják késni a zsupszkulcsukat.
A Potter és Evans szülők már megtalálták egymást, és most nagyban ismerkedtek. Miközben feléjük tartottunk, megpillantottuk Mrs Blacket, Sirius édesanyját, aki Regulust és Kellyt várta. Csak egy biccentéssel jeleztük, hogy észrevettük a nőt.
- Jaj, hát itt a mi kis Lilynk! – mondta Mr Evans, mikor meglátta a lányát. – De régen láttalak!
Ezután következett a szokásos bemutatkozósdi, és miután mindenki megismert mindenkit, Mrs Potter hozzám fordult:
- Jessica, hallottam, hogy elköltöztetek Siriusszal. Összecsomagoltam néhány apróságot, ami még jól jöhet nektek a ház megszépítésében – mondta, és a kezembe adta a lábánál álló nagy és nehéz – nagyon nehéz – dobozt. Sirius gyorsan elvette tőlem, mivel majd meg szakadtam alatta.
- Köszönjük! – nyögte. – Ugye nem a kertészlakhoz szükséges téglák vannak benne?
- Dehogyis, kis drágám! Mondom, csak néhány apróság! Szeretnénk kicsit könnyebbé tenni a költözködést.
- Még egyszer köszönjük! – hálálkodtam.
- És ha még valamire szükségetek lenne, vagy valamit meg kéne javítani, szóljatok nyugodtan! – mondta Mr Potter.
- Rendben, szólni fogunk! – bólintottam.
- Jól van, akkor ezt megbeszéltük. És mondjátok csak, szép hely az a Godric’s Hollow?
- Igen, nagyon gyönyörű – bólintottam. – De ha eljönnek, majd körbevezetem önöket!
- Megegyeztünk – nevetett Mr Potter. – Nem is zavarunk tovább, még biztos sok dolgotok van!
Elbúcsúztunk a Potter és Evans családtól, majd a hatalmas csomaggal és ládáinkkal együtt dehoppanáltunk.