11. fejezet
A rejtélyes Godric’s Hollow

Nyugodt, hófödte tájra érkeztünk. Godric’s Hollowban még mindig hatalmas pelyhekben hullott a hó. A faluból kivezető útra hoppanáltunk. Csendesen elindultunk, magunk mögött húzva a ládáinkat, közben be-bekukkantottunk az út melletti hatalmas kertes házakba. Némelyik udvaron hóember, a másikon jégkunyhó épült, de mindegyikben felfedezhető volt az a nyom, amit a szomszéd gyerekek húztak a szánkóikkal. Ők most az út közepén játszottak, ügyet sem vetve hirtelen felbukkanásunkra.
Az utolsó előtti házhoz érve megálltunk, és felnéztünk a hatalmas épületre. A mi házunk volt a legnagyobb az utcában. A tetőt, az udvart, a kerítést és a postaládát befedte a még érintetlen hó.
- Nos, bemegyünk? – kérdezte Sirius.
Némán bólintottam, és kitártam a kaput. Előrementem a kanyargós, macskaköves úton, és felkapaszkodtam a lépcsőkorláton.
- Sose gondoltam, hogy egyszer ennyire fogom várni a téli szünetet – sóhajtottam, és beléptem a házba.

Az előszoba zsúfolva volt különféle méretű dobozokkal, amiktől a helyiség úgy nézett ki, mint egy hatalmas raktár. A vörös szőnyeg elszürkült a hónapok alatt lerakódott hatalmas porrétegtől, ami minden egyes lépésnél összekavarodott a levegővel.
- Azt hiszem, lesz itt még bőven tennivalónk! – néztem körbe a porlepte helyiségben.
- Hátha megszánnak a többiek, és beugranak!
A csomagjainkat letettük az ajtóba – néhánnyal több vagy kevesebb mit sem számít –, majd szlalomozva elindultunk a ház belseje felé.
Jobbra az előszobához hasonló állapotú nappali volt található. Az eltérés csupán fél tucat doboz és a talán vastagabb porréteg volt. Balra a szépen felszerelt konyha ajtaja nyílt. Bár a szobáink után ez volt a legjobban felszerelve, azért itt is meglátszott a takarítás hiánya.
A következő helyiségből vezetett a lépcső az első emeletre.

Elindultunk a recsegő fokokon Sirius „lakosztálya” felé. A folyosó falai még kopárak voltak. Se kép, se festék, mondjuk augusztusban annak örültünk, hogy egyáltalán sikerült elköltöznünk.
A szobája „otthonosan” volt szétdúlva, a szekrény ugyanúgy tárva-nyitva állt, ahogy indulásunk napján hagyta. A szőnyegen néhány szétdobált ruhadarab és könyv hevert.
- Jéé, itt hagytam a Jövő zenéjét? – csodálkozott Sirius, és felvette a földön heverő könyvet.
- Hogy jártál te egész évben jóslástanra könyv nélkül? – kérdeztem furcsállva.
- Ki mondta, hogy jártam? – húzta fel a szemöldökét. – De úgy veszem ki a szavaidból, hogy te se töltöttél sok időt az Északi toronyban. Különben feltűnt volna, hogy hiányzok!
- Jó van, inkább hagyjuk – mondtam, és továbbsétáltam a folyosón. – Később találkozunk, és rendbe tesszük a földszintet. Addig csinálj valamit az emelettel, hogy barátságosabb legyen!
- Igenis, asszonyom! – kiáltotta, és vigyázzállásba vágta magát.
- Pihenj!

A saját emeletem és a Siriusé nagyságrendekkel különbözött. Sokkal világosabb volt, mint a ház többi része, köszönhetően a folyosón lévő három hatalmas ablaknak, melyek párkányán számtalan zöld növény sorakozott.
Innen három helyiség nyílt. Az egyik a szobám volt, a másik a fürdőszoba, és az emelet végében helyet kapott egy aprócska konyha is.

Bementem a szobába, és már rögtön ki is nyitottam az ablakot, hogy bejöjjön egy kis friss levegő. Meg is bántam, ugyanis odakinn alig volt egy fok.
Lezuhantam a hatalmas franciaágyra, aminek a felhozatalával legalább annyit szenvedtünk, mint az összes többivel együttvéve. Fekve lehámoztam magamról a vastag télikabátot, bevarázsoltam a szoba végében álló ruhásszekrényre, és élveztem tovább a nyugalmat, ami ebben az időszakban már néhány éve elkerült.
Körülnéztem az új szobámban. A világos tapétát majdnem teljesen befedték a varázsfényképek. A legtöbbjük a lányokat vagy a Tekergőket ábrázolta. A festményalakok mind boldogan mosolyogtak és integettek a keretükből. Ezen kívül volt olyan kép is, amin mind a nyolcan vagy az egész évfolyammal együtt voltunk. Az ágy támlájánál olyan képek voltak találhatók, melyeken anyuval, apuval és Kellyvel vagyunk. Akkor még nem is gondoltuk volna, hogy néhány évvel később ennyire megromlik a viszonyunk. Kitettem még annak a képnek a másolatát is, amit Mrs Black két éve csináltatott, és aminek a kiszállítása után Siriusszal mind a ketten szobafogságot kaptunk.

„Ott álltunk az előszoba közepén a legszebb ruháinkban; előttünk a fényképész, aki megmondta, hogy „Blackhez méltóan” nézzünk a kamerába. – Igen, ez már egy nézésmód is. – Mi úgy is tettünk: arisztokratikus fejjel bámultuk az öreg varázslót, villant a vaku és kész.
Mrs Black meg is jegyezte, hogy kezdjük megtanulni, hogyan is kell nekünk, Blackeknek viselkednünk. Hát ezt a kijelentést alaposan elhamarkodta! Néhány nappal később megérkezett a várva várt kép, és mi kerül ki a csomagolásból? Három gőgös arc (Mrs Blacké, Kellyé és Regulusé), illetve egy boldogan vigyorgó Jessie és Sirius.
Mrs Blackre olyan hisztéria jött rá, hogy a kézbesítő bagoly tollát szórva elmenekült! Azután pedig a szobáinkig átkozott minket, és megfenyegetett, hogy ha kitesszük a lábunkat, akkor mi fogjuk Siport kiszolgálni, és nem fordítva.”

Újra elvigyorodtam, ahogy eszembe jutott az emlék. Azért így utólag nézve csak voltak jó pillanataim is a Black-házban.
Úgy gondoltam, ennyi idő elég volt a pihenésre, és ha lakhatóvá akarom tenni az emeletet, akkor muszáj leszek most elkezdeni a takarítást. Begyűjtő bűbájjal felhívtam a ládámat – azért így csak könnyebb –, és hozzáláttam a kipakolásának.

Bő egy óra alatt összerámoltam az emeleten. Olyan nagy lett a tisztaság, hogy én is elámultam. A folyosó fénylett, a szőnyegek is visszanyerték eredeti színüket. Megpucoltam az összes ablakot, megöntöztem a virágokat, kisikáltam a fürdőkádat – a víz továbbra is jéghideg volt –, kidobáltam a konyhaszekrényből a romlott kajákat és bájitalokat, ezután pedig felállítottam és megpakoltam egy plafonig érő könyvespolcot.
Imádok nagykorú lenni!

Miután végeztem, lementem megnézni, hogy hol tart Sirius, azonban észre kellett vennem, hogy a mostani állapot nem sokban különbözik az egy órával ezelőttitől. Bekopogtam a szobája ajtaján, de nem szólt, így benyitottam. Sirius ott aludt a földön összegömbölyödve néhány használt taláron. Az ágyát ugyanis elfoglalta egy halom ruhanemű és egy terelőütőket tartalmazó doboz.
Odamentem hozzá, és betakargattam, nehogy megfázzon a hideg földön, mert még tüzet sem gyújtott. Ezután adtam egy puszit a szájára, és halkan kihátráltam.