12. fejezet
Családi szálak

- Merlinre, milyen helyre költöztünk?! – kérdeztem elsápadva.
- Fogalmam sincs, de az a Tessie néni annyira volt egyszerű mugli, ahogy te vagy én! – mondta Sirius.
- De hát miért nem mondta, hogy…
- Jess, te már így is szenilisnek nézted, és nem hiszem, hogy ő tudta volna, hogy te is…
Kopp-kopp-kopp. Kopogtatás szakította félbe a beszélgetést. Ránéztem Siriusra, ő meg csak megvonta a vállát, így hát odamentem és kinyitottam az ajtót.
- Azt hiszem, szolgálsz nekem egy kis magyarázattal, Jessica! - Tessie néni állt a küszöbön. – Ahogy én is neked! Bemehetek?
Választ sem várva besétált az előszobába. Megszemlélte a poros dobozokat, és szomorúan sóhajtott egyet.
- Hát itt még bőven lesz dolgotok! – mondta, és beljebb lépkedett. – Majd alkalomadtán átjövök segíteni!
- Ööö… köszönjük!
Ekkor észrevette a meglepetten ácsorgó Siriust.
- Hmm, szóval ő a kis barátod? – nézte végig elismerően.
- Sirius Black – mutattam be. – Ő pedig Tessie néni!
- Nagyon örülök – fogott kezet Sirius.
– Nem mondom, jó ízlésed van, kislányom! – mondta a néni.
- Öhm… nos igen – mondtam zavartan. – Szóval, ami a boltban történt…
- Áh, igen-igen – bólogatott, és levette a szemét Siriusról. – Nos, nem is tudtam, hogy boszorkány vagy! Te pedig minden bizonnyal varázsló, nem igaz?
- De igen, asszonyom!
- Jaj, milyen kis udvarias! – nevetett fel Tessie néni.
- És a néni is boszorkány?
- Óh, hát persze! Ahogy itt sokan mások! Körülbelül csak a falu negyede mugli. De ti ezt hogyhogy nem tudjátok?
- Hát, a házválasztásnál nem igazán a helytörténetet tartottuk a legfontosabbnak, hanem a Londontól való távolságot – válaszolta zavartan Sirius.
- Áh, értem, értem! – bólintott.
- Menjünk be a konyába, ott nagyobb a rend… vagyis nincs ilyen nagy rumli – szólaltam meg hirtelen.

Egy Suvickusszal gyorsan egy kis tisztaságot teremtettem - igaz nem sokat javított a konyha a konyhában uralkodó koszrétegen -, és leültünk a hatalmas tízszemélyes asztalhoz. Ez már itt volt, mikor beköltöztünk: nem akarták elcipelni, mi meg megtartottuk, mivel úgyse volt asztalunk. Végül hozzáláttam, hogy készítsek néhány csésze teát.
- Nos, akkor minden bizonnyal arról sem tudtok, hogy a 17. században nagyon sok varázslócsalád telepedett le itt, Godric’s Hollowban. És így az évek múltával már alig maradtak muglik, a többség ugyanis elmenekült a sok furcsaság miatt. – Itt cinkosan ránk kacsintott. – Apropó, azt hiszem, van egy padlásszörnyetek! Mindig olyan furcsa zajok hallatszódnak innen! Nem találkoztatok még vele?
- Még nem.
- És mi van azzal a kísértethistóriával?
- Jaj igen, ő Francois! Ki tudja, már mióta kísért itt, de nyugodjatok meg, nem fog zavarni, általában a templomban van a többi szellemmel együtt. Teljesen ártalmatlan és nagyon jól nevelt.
- Aha, szóval van már padlásszörnyünk, szellemünk... – számolta az ujján Sirius. – Még valami?
- Azt hiszem, a varázslény felügyeletiseket sem ártana kihívni. Néhány doxival és kerti törpével még biztos elbírtok, de nem lenne jó, ha mondjuk ashwinderek szabadulnának el, és kigyulladna a ház.
- Rendben van. A téli szünetre egyébként is csak a takarítást terveztük be, úgyhogy reményeink szerint mikor elmegyünk, ragyogni fog a ház.
- Nagyon helyes, ugyanis az előző tulajdonosok nagyon nem adtak a tisztaságra.
- De akkor térjünk vissza az előző témára. A bolt, ahol jártunk…
- Igen, igen, az sem közönséges bolt, de ugyanúgy lehet dollárral fizetni, mint galleonnal. És mugli vásárlók is járnak oda… ha nem is olyan gyakran.
- De hát nem láttam ott semmi olyat, ami nem egy egyszerű élelmiszerboltba tartozna! – csodálkoztam.
- A varázsholmikat senki sem tartja szem előtt! Akinek kell, az úgyis megkérdezi, hogy hol van.
- Áh, értem – bólintottam, és a fekete függönyre gondoltam. Biztos az is el volt varázsolva, hogy a muglik ne lássák.
- Szegény Clara is kicsit meg volt zavarodva, azért keverte össze az árakat. Tudod, most jött ki a Szent Mungóból, eltalálta egy szörnyű átok – tette hozzá suttogva.
- Igen, ez nagyon szomorú – bólintott Sirius.
- És mondjátok csak, hanyadikosok vagytok?
- Ó, most végzünk a Roxfortban.
- Áh, igazán? És hogyan tovább? Mik szeretnétek lenni?
- Aurorok – mondtuk egyszerre.
- Hmm, az komoly munka, és még sok-sok tanulás. De legalább már van lakásotok, és nem kell az utolsó pillanatban albérletet keresnetek.
- Igen, de igazából…
Kopp-kopp-kopp.
- Oh, újabb látogató! – lelkesült fel Tessie néni. – Netán vártok valakit?
- Nem, mára senkit – mondtam, és elindultam, hogy ajtót nyissak. Újabb szlalom az előszobában – már tényleg kéne kezdeni valamit ezzel a sok dobozzal –, majd végre kiszabadultam a labirintusból, hogy megnézzem, ki a vendég: meglepetésemre Mr Potter állt az ajtóban.
- Jessica! – köszönt, és belépett a házba. – James mesélte, hogy valami nem stimmel a vizetekkel! Így gondoltam, már ma eljövök, hogy estére tudjatok fürödni. Persze, csak ha nem zavarok.
- Nem, nem, dehogyis! Jöjjön csak arra a konyhába! Most épp itt van egy nagyon kedves néni, ő is erre lakik.
- Tényleg? Akkor biztos nagy segítség lesz. Igazából nem maradhatok sokáig, csak megnézem, mit tehetek a vízzel. Marie mondta, hogy jöjjek el, ne kelljen az ünnepekben fagyoskodnotok.
- Oh, nagyon köszönjük!
- Furcsa, régebben ő is itt lakott Godric’s Hollowban, meg nekünk, Pottereknek is voltak itt őseink, de én még sose jártam ebben a faluban. Na de most bepótolom.

Időközben beértünk a konyhába. Sirius és Tessie néni a kviddicsről beszélgettek. Ki gondolta volna, hogy a néni sportrajongó? Tessie néninek ugyanis a Holyheadi Hárpiák volt a kedvenc csapata – ahogy nekem is –, Siriusnak pedig a Heidelbergi Kopók. És most a legutóbbi mérkőzésről vitatkoztak.
- Sirius, nézd csak, ki jött megszerelni a vízvezetéket! – emeltem fel a hangomat.
- Mr Potter! Ma már másodjára…
- Harold?
- Anyuka! – kiáltott fel rémülten Mr Potter.
- Anyuka?! – néztünk össze döbbenten Siriusszal. Mi folyik itt?
- Úristen, maga még él… vagyis hogy tetszik lenni?
Tessie néni egyre szűkülő szemekkel nézett Mr Potterre.
- Tudnád, ha esetleg néha napján írnátok vagy meglátogatnátok! De persze, ha látni akarom akár az unokámat, akár a lányomat, akkor is nekem kell mennem. Pedig nagyon jól tudjátok, hogy öreg vagyok én már a hoppanáláshoz, a hopp-por ára meg már az egekben van! – A néni vészjóslóan közeledett, ezzel együtt Mr Potter rémülten hátrált. A helyzet egyszerre volt vicces és ijesztő.
- Higgye el, anyuka, mi… mi jöttünk volna – magyarázkodott dadogva Mr Potter –, csak hát… hát James folyton az iskolában van, és… és Marie-nek és nekem pedig ott a munka!
- De azért egy levelet tudtatok volna küldeni, nem? – kérdezte csípősen.
- Megdöglött a bagoly, mikor anyuka utolsó válaszát hozta! – vágta rá gyorsan a férfi.
- Már értem, Jamesnek ki volt a példa otthon – súgtam, mire Sirius elvigyorodott.
- De hát az egy fél éve volt! – mondta Tessie néni.
- Csakugyan? Hogy repül az idő! És milyen jó még az anyuka emlékezőképessége!
- Teee… te most sértegetsz engem, fiacskám! – szegezte rá hosszú ujját a férfire.
- Dehogyis, anyuka! – mondta gyorsan, és letörölte az izzadságcseppeket a homlokáról.

Ebben a pillanatban pukkanások sorozata és hangos lárma hallatszódott ki a konyhából.
- Jess, Sirius, merre vagytok? – hallatszódott Claudia hangja.
- A konyhában! – kiáltottam gyorsan.
- Vigyázat megyünk! – harsogta James. – Abbahagyni a rosszal… Nagyi, te mit csinálsz itt?!
A kis csapat beért a konyhába, ami most már kicsit túlzsúfolt lett. Itt volt mindenki: Claudia, Lily, James, Mariann, Peter és Remus is.
- Jamie!
- Hála az égnek! – sóhajtott fel Mr Potter.
- Veled még számolok! – reccsent rá, majd elindult az unokájához, így hagyott pár percet a vejének, amíg kifújja magát. – Jamie drágám, hát már olyan régen láttalak, hogy megnőttél! Adj egy puszit a nagyinak!
- Hú, ez már kicsit sok nekem mára – mondta Sirius. – Ágas, nem is mondtad, hogy itt lakik a nagymamád!
- Nem tudtam! – lihegte James Tessie néni ölelő karjai közül.
- Jaj, és ő csak nem a barátnőd? – nézett kíváncsi szemekkel.
- Nagyi, ő Lily Evans, életem nagy szerelme!
- Csókolom – köszönt pirulva Lily. – Mr Potter.
- Szia, Lily drágám! Nem is tudtam, hogy ti is jöttök.
- Ó, Sirius óránként 10 galleont fizet, ha kitakarítjuk a házat! – mondta szemrebbenés nélkül James. – A hülyének is megéri!
- Hát még neked!
- Na ja… héé! – nézett rá mérgesen, mire kitört belőlünk a nevetés.
- Jól van, Ágas, ne szívd mellre! – veregette hátba Sirius a barátját. – Egyébként már csak a földszint van hátra, azzal meg seperc alatt végzünk!
- Hát mindegy! – sóhajtott fel James. – Pedig jól jött volna az a pénz. De a vendégszoba ugye már kész van, mert Remusék éjszakára is maradnak, ugyanis a szünet végéig ki vannak tiltva a Roxfortból.
- Hogyhogy ki vannak tiltva? – kérdeztük egyszerre.
- Addig könyörögtünk McGalagonynak, hogy hadd jöjjünk el hozzátok – mondta gyorsan Mariann –, amíg meg nem unta és ránk kiáltott, hogy a szünet végéig meg ne lásson bennünket. Bár lehet, hogy azt úgy értette, hogy ne nyaggassuk – gondolkodott el, de aztán gyorsan felvidult. – Na de mindegy! Miért nem fogalmazott világosabban?
- Szóval meglógtatok a Roxfortból – foglaltam össze a helyzetet.
- Igen, valahogy úgy! – vigyorodott el Peter. – Akkor merre is van a vendégszoba?
- Emelet, első ajtó jobbra – mondtam az irányt. – Sirius, ugye kitakarítottad?
- Ööö… persze! Nagyjából.
- Jól van, akkor amíg ti befejezitek a takarítást, én megnézem a vízvezetéket! – szólalt meg Mr Potter.
- Várj, Harold, megyek én is! – mondta Tessie néni, és a veje után sietett.
Még hallottuk Mr Potter lemondó nyögését, mielőtt eltűnt az előszobában.

Gyorsan kész lettünk a földszinttel, ezután újra rendet tettünk az emeleten, mivel Sirius eléggé felületes munkát végzett. A folyosó és a szobája ragyogott, de a többi… a többi ugyanolyan tornádó sújtotta helyiség volt.
Mire Remus és Peter beköltözött a vendégszobába, és Mariannak is csináltunk helyet a földszinti aprócska dolgozószobában, Mr Potter is végzett a fürdőszobával. Tessie néni már hazament, ugyanis egy nagyon fontos baglyot várt a Minisztériumból. De még biztosított minket, hogy nyugodjunk meg, a napokban még át fog jönni segíteni. Mr Potteren viszont látni lehetett a megkönnyebbülést.
Nem értem, miért nem kedveli, szerintem nagyon aranyos nénike. És még vezeték-ügyben is segített.

Kiderült, hogy nem az öregedő csövekkel van gond, hanem a vicces kedvű, eddig rejtőzködő padlásszörnnyel. Ugyanis Mr Potter megtalálta a padlásfeljárót, ami a fürdőszoba mellől nyílik. És úgy látszik, a szörny kedvenc játéka, ha a vezetékekkel szórakozik. Mondhatom nagyszerű.
- Nos, nem igazán értem a viselkedését – mondta tanácstalanul Mr Potter. – A padlásszörnyek általában csak puffognak és zajonganak, de máshogy nem zavarják a lakókat. Talán a Varázslényfelügyeleti Főosztályon tudnak valamit mondani. Ott van egy, a padlásszörnyekre specializálódott különítmény. Ha gondoljátok, megkérdezhetem őket, ha holnap dolgozni megyek!
- Igen, az nagyon jó lenne, megköszönnénk! – bólintott Sirius.
- És addig mit tudunk tenni, hogy ne szórakozzon a vízzel? – kérdeztem.
- Hát esetleg valamilyen bűbájjal vagy átokkal móresre taníthatjátok. Talán a kábító átok hat rá, a sóbálvány nem hiszem, bár lehetséges. De az Imperiusszal inkább ne próbálkozzatok!
- Rendben.
- Akkor én itt végeztem is. Lily, akkor holnapután várunk titeket vacsorára!
- Ott leszünk!
- Nagyszerű! Gyerünk, James, megígértem nagyanyádnak, hogy ma még beugrunk hozzá! – sóhajtotta. – Boldog karácsonyt!
- Boldog karácsonyt! – visszhangzottuk.
- Sziasztok! – köszönt James is. – Még lehet, hogy valamikor benézek – Elbúcsúzott Lilytől, majd az apjával együtt hoppanáltak.
- Erről jut eszembe, még védőbűbájok sincsenek a házon – mondtam Siriusnak.
- Azt majd holnap elintézzük – ásította. – Túl fárasztó volt ez a nap!
- Oké, akkor ma már nincs más dolgunk. – Visszamentünk a konyhába, ahol a többiek várakoztak. – Na, mit csináljak vacsorára?
Sirius a hátam mögött vadul rázta a fejét.
- Most, mi van? – kérdeztem mérgesen. – Azt se tudod, hogy főzök!
- Talán azért, mert még soha életedben nem főztél!
- Nem is igaz! Anyának régebben mindig segítettünk. Kiszaggattuk a tésztát, palacsintát sütöttünk…
- Tudsz palacsintát sütni? – kérdezte Sirius már-már zavaróan meglepődve.
- Hát… megsütni meg tudom – pontosítottam. – De mit számít az? Én ma akkor is főzni fogok! És ti pedig meg fogjátok enni – mutattam rá fenyegetően riadt barátaimra. – Öhm… lányok, segítenétek?
- Bocs, Jess, de nekem is mennem kéne! – szabadkozott Claudia. – Anyámék úgy tudják, hogy elmentem síelni, és most már biztos keresnek. De ígérem, hogy legközelebb tovább maradok. – Gyorsan elköszönt és kisietett a konyhából. Pár másodperccel később már ott sem volt.
- De ugye ti segítetek? – kérdeztem Lilytől és Marianntól.
- Nagyon sajnálom, Jessie, de már engem is várnak otthon! – szabadkozott Lily. – Tényleg nagyon sajnálom!
- Semmi baj – mondtam, és kikísértem Lilyt. Kissé csüggedten mentem vissza a konyhába.
- Nem baj, én segítek! – veregette meg a hátamat Mariann. – Először is, mi van itthon?
Megmutattam neki a délután vásárolt holmikat.
- Hát esetleg valamelyik konzervet megcsinálhatjuk – nézegette az üvegeket. – Ahhoz nem kell nagy tudomány!
- Nagyszerű – vidultam fel. – Készüljetek fiúk, mert a mai vacsorát még megemlegetitek!
- Az már egyszer biztos! – morogták.

Hát az lehet, hogy a konzervkáposzta elkészítéséhez nem kell nagy tudomány, de úgy látszik, nekem még annyi sincs, mert még azt is el tudom rontani. Így vacsorára maradtunk a vajas pirítósnál. Utolsó reményünk az volt, hogy esetleg Tessie néni holnap is átjön, és talán segít a főzésben. Viszont Siriusszal megegyeztünk, hogy alkalomadtán megpróbáljuk elrabolni Siport, már ha még egyáltalán engedelmeskedik neki. Bár ha sikerülne is, addig élnénk, mivel fogadni mernék, hogy az első adandó alkalommal megmérgezne minket.
A hideg zuhany után – ugyanis a kábító átok csak a fürdés feléig tartott ki – eltettük magunkat másnapra.