|
19: A béke szigete
2007.11.15. 14:47
Cselekmény, az nincs sok, viszont érzelmes, kicsit intim, és szerintem szépre sikerült. De ezt ti döntsétek el!
A hanyagul behúzott, vékony sötétítő függöny redői között bekukucskáló napsugarak fényére ébredtem reggel. Legalább fél percembe telt, mire rájöttem, hol is vagyok, pedig elég lett volna arra az egyenletes szuszogásra figyelnem, ami a nyakamat csiklandozta, vagy a kézre, ami a derekamat karolta, és amin az én karom pihent.
Megmagyarázhatatlan az az érzés, ami akkor kavargott bennem.
Óvatosan, és a lehető legnesztelenebbül bújtam ki a takaró alól, majd lábujjhegyen kiosontam a hálóból, le a lépcsőn, be a fürdőbe. Egyenesen a csap fölött kissé ferdén lógó tükörhöz.
Látni akartam magam. Látni… most. Így. Túl… azon. Kíváncsi voltam, más lettem-e, hogy megváltoztam-e, hogy új emberré váltam-e attól, hogy lefeküdtem azzal a fiúval, aki elhozott otthonról, hogy vele töltsem a szünetet – és aki nélkül már a levegővétel is komoly erőfeszítést igényelt az utóbbi időben.
Néztem magam a sarkánál repedt tükörben, szemügyre vettem minden porcikámat és lassan bágyadt vigyorra húzódott a szám. Megtettük, futott át az agyamon. Megtörtént, és nemhogy nem bántam meg, de ugyanolyan tökéletesnek tűnt a világ, mint mikor „belevágtunk” a dologba. Azt hittem, utána elsietettnek érzem majd, vagy rossz élménynek, ezzel szemben most, hogy valóban átéltem mindezt, csak vigyorgok.
És azon tűnődöm, mikor eshetek bűnbe megint. Sirius megmutatott nekem egy világot, amit ő már jóval előttem is ismert – elvitt a mennybe. Igaz, csak látogatóba, épp, hogy belestünk pár percre, mégis boldogabbá tett a világ összes lányánál.
Nem bántam meg semmit, hiszen minden úgy történt, ahogy álmaimban: az volt Az A Perc, és tényleg olyan volt, amilyennek egy különösen unalmas bájitaltan órán Stacie egy pergamenben leírta: egyszerre puha és kemény, óvatos és előretörő, határozott és tétova, forró és még forróbb – fájó, de gyönyörű.
Örültem, hogy megtettük. Szerettem belegondolni, hogy amit mi csináltunk nemrég, az más, mint amit a többi pár művel. Kizárt, hogy az a sok unott, folyton problémázó, pletykás, gyerekes párocska ugyanazt a csodát éli át minden alkalommal, mint mi; mint én.
Alig vártam, hogy beszéljek Jemmel, bár tudtam jól, ha végre együtt leszünk, úgysem mondok neki egy szót sem. Ez a titok egy életre szól, de enyhít rajta valamit a tény, hogy nemsokára ő is beavatottá válik. Bízom a húgom eszében – biztosan jól választ majd.
Ahogy belemosolyogtam a saját arcomba, hirtelen értelmet nyert bennem Amy egykori mondata: „- Szex és szex között nagy különbség van, és ezt épp a partner határozza meg.”
Nos, lehet, hogy igaza van. Hiszem, hogy igaza van. Nincs még egy hím ezen a világon, akivel lehet valaha olyan szép, mint Siriusszal volt. De az a helyzet, hogy nem is akarok megbizonyosodni e felől.
Egy órámba telt, míg képes voltam annyira összeszedni magam, hogy kimerészkedhettem a fürdőből, és nekiállhattam rántottát kreálni a konyhában. Amint beléptem eme szívemnek máris oly kedves helyiségbe, újabb vigyor-roham tört rám, ám ezúttal elejét vettem, és letöröltem, még mielőtt végleg odavésődött volna. Feltörtem néhány tojást a serpenyő fölött, rendezgettem kicsit a kupiban, egyszóval máris kezdtem otthonosan érezni magam.
Mire elkészültem, és a tányérokra borítottam a masszát, Sirius is leslattyogott az emeletről.
- Hm… finom… - kommentálta a levegőbe szimatolva, bár a szemei még félig csukva voltak. – Kérek…
Bazsalyogva letettem az asztalra a tányérokat, de ő nem ült le falni, mint a suliban szokott, hanem kómás voltát meghazudtolva magához rántott, akár egy rongybabát, és én újra elvesztem a szemeiben, mint előző éjjel.
- Ki fog hűlni – motyogtam, de a lábaim már felmondták a szolgálatot és összecsuklottak alattam. Sirius rám villantott egy félmosolyt, jelezve, hogy nem feledkezett meg a kajáról, aztán lazán végigsimított a derekamon, feltüzelve a bőröm a kinyúlt pólója alatt, amit gyorsan felkaptam magamra, mikor kiszöktem a szobából.
- Szép vagy – súgta a fülemhez hajolva. Belecsókolt a nyakamba; a kezei már a felső alatt kutakodtak, nagy szakértelemmel.
- Menjünk fel… - suttogtam, arra gondolva, hogy most kéne elindulnunk azon a hosszú-hosszú, végtelennek tűnő úton, ami a konyhát választotta el a hálótól.
Sirius azonban túlontúl hosszúnak találta ezt az utat, főleg, hogy mire felhívtam rá a figyelmét egy elfúló mondattal, már végig is döntött a konyhaasztalon.
A többi ment magától.
Életemben nem gondoltam volna, hogy épp egy egyszerű, robosztus asztal lesz az a tárgy, aminek a látványát kerülnöm kell társaságban, ha nem szeretnék kellemetlen szituációba kerülni…
A társaság még aznap kora délután betoppant lakásnézőbe. Lily és James kéz a kézben érkeztek – duójuk vörösebbik tagja enyhén könnyezve borult a nyakamba, egyszerre szidva azért, mert nem válaszoltam a leveleire és ujjongva, hogy épnek és egészségesnek lát. Mikor levált rólam, James is szemügyre vett, bár ő a maga – tipikusan fiús – szemszögéből, majd vetett egy mindent tudó pillantást lezseren ácsorgó barátjára, és elindult körbenézni a hajlékban.
Körülbelül két órát maradtak, azalatt kétszer vesztek össze valami apróságon, ám ezt nem szándékosan azzal kompenzálták, hogy rövidre fogták a búcsúzkodást – csak köszöntek, tettek egy ígéretet, hogy még benéznek valamikor és már távoztak is.
Alig csapódott be mögöttük az ajtó, már neki is estem védtelen hercegemnek.
Háromnegyed óra múlva a konyha után az előtér is veszélyes övezetté lett avanzsálva általunk.
- Ébren vagy? – hallottam meg sercegő, mély hangját a sötétben.
- Igen.
Kimerülten, összegabalyodva, egymást cirógatva hevertünk a széles, finom illatú, kissé gyűrött franciaágyban. Három napja, hogy Potterék tiszteletüket tették nálunk, két napja, hogy Cat és Remus is beugrott. Azóta senki nem zavarta meg áldott magányunkat, nem is bántuk egy percig sem – jól lefoglaltuk mi egymást. Ehhez nem volt szükség társaságra.
- Még boldog szülinapot sem kívántam neked.
Őszintén meglepett; nem erre számítottam.
- Augusztusban van, nem felejtetted el – feleltem, mert azt hittem, így érti. Mármint, hogy most jutott eszébe a mulasztása. – Ajándékot is kaptam tőled.
- Megvan még? – kérdezte szokatlan hangon.
- Persze. Először a nyakláncomra akartam akasztani a medál mellé, de túl nagy volt, hát a bőröndöm egyik titkos rekeszében tartom. Miért? Visszakéred?
Sirius kihúzta a fejem alól a karját, és fölém hajolt. Kaptam egy sokat ígérő csókot, aztán a kósza tincseket is kisöpörte a szememből – egyszóval komoly bejelentésre készült. A szívem rögtön a torkomba ugrott, s mikor megéreztem a bőre erős, bódító illatát, már tudtam, úgyse bírom sokáig tartani magam: vagy azonnal közli, amit szeretne, vagy én…
- Költözz hozzám – nyögte ki, mélyen, rezzenéstelenül nézve a szemembe.
- Mi…?
- Júniusban. Mikor végeztünk a Roxfortban, a vizsgák után. Költözz ide!
Az előbbi fellángolást mintha gyorsan jött zivatar oltotta volna el. Döbbenten meredtem magam elé, és csak fokozatosan fogtam fel Sirius szavait.
- Azt szeretném, ha együtt élnénk – folytatta halkan. Nem vette észre a változásomat, pedig az eléggé szembetűnő volt. Megkaroltam a takarót, és felültem az ágyban. Felhúztam a térdeimet is, azokkal szemeztem, mert képtelen voltam őrá nézni.
- Vivi – az állam alá nyúlt, maga felé fordította az arcom. – Szeretlek.
- Miért…?
- Mit miért?
- Az előbbit… miért?
- Nézd, én nem így terveztem – sóhajtott egy nagyot, erőlködve kereste a szavakat. Mellkasán összekócolódtak a szőrszálak. Alig öt perce én kócoltam össze. – Én… mikor eljöttem otthonról, eldöntöttem, veszek egy lakást és végre úgy fogom élni az életem, ahogy akarom. Nem hagyva, hogy bárki is beleszóljon, főleg nem egy-két rokon. De…
- De?
- De mikor az express után bámultam, ami hazavitt téged november végén, rájöttem, nélküled nem is akkora öröm a szabadság.
- Ó.
- Nem, nem érted. Vivi, nézz rám!
Megtettem. Beleremegtem a tekintetébe.
- Szeretném, ha itt élnél. Velem. Veled akarok ébredni, veled feküdni, éjjel-nappal látni akarlak, érezni az illatodat… Mindent magamnak akarok, ami te vagy! A kulcs, amit ajándékba küldtem neked nyáron… hát, az valami ilyesmit jelent.
- Akkor nem az erényövem kulcsa, ahogy Jem tippelt – motyogtam.
Sirius rekedten nevetett.
- Attól kulcs nélkül is megszabadítottalak.
Hozzá hajoltam, s ő automatikusan megcsókolt.
- Gondolkodsz majd rajta? – kérdezte alig válva le a számról.
Bólintottam.
Az éjszaka fájdalmasan gyorsan telt el ezután.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
