Sötétség. Csönd. Néma üresség. Már nem félek.
Mikor betuszkolnak egy kocsiba, és elvisznek a folyóhoz, mindezt az éjszaka kellős közepén, félni kezdesz.
Mikor fejedet a víz alá nyomják, egyedül maradsz. Nem tudsz sikítani, nem tudsz védekezni. A csönd megnyugtat, a végtelen sötétség elbódít.

Már nem éreztem a nyakamon a szorítást. Meghaltam volna? Akkor most a mennyben vagyok? Érdeklődve néztem körül. Még mindig a vízben lehettem. Lassan végignéztem magamon és nem voltam ott. Vagyis ott voltam, csak… oh, Istenem aranyhal lettem! Nem értettem hogyan lehet ez, hisz sosem gyakoroltam az animágiát. Néha eltöprengtem azon, milyen lenne, ha csak átalakulnék és otthagynám a nagybátyámat…
Félvér vagyok. Anyám boszorkány volt, de amikor ezt elmondta apámnak, ő otthagyott minket. Nem is hallottunk felőle azóta. Édesanyámat nagyon megviselte a válás. A bátyától kért segítséget. Odaköltöztünk, de egy év múlva édesanyám is elhagyott. Meghalt. Az angyalokhoz költözött. Nagybátyám a szokásosnál többet ivott, majd bántani kezdett. Azt mondta, én tehetek mindenről, és ma végleg megszabadult tőlem.
Vagyis, csak akart. Vízbe fojtani. De nem sikerült neki. Animágus vagyok! Animágus lettem! Köszönöm, Istenem, hogy gondolsz néha rám… Lassan úszni kezdtem, a víz lágyan simogatta bőrömet. Reggelre egy tóhoz értem, ahol valaki rám támadott.
„Mentsen meg valaki!”, rimánkodtam, és Isten most sem hagyott el. Egy fekete hajú, olyan velem egyidős fiú megmentett.
Akváriumba rakott, és elnevezett Arinak… Rajta kívül volt ott még 2 fiú. Egy fekete hajú, és szemüveges, és egy barna hajú fiú. Egyik nap a fekete hajú, akit Siriusnak hívtak kijelentette, hogy depressziós vagyok. Érdekes, én nem éreztem magam annak…
Ezután kivittek a napra. Ez jól esett, de a macska nem.
Sirius felháborodva kergette el a cicust, majd kivett a kezébe és elkezdett simogatni. Hirtelen elöntött a forróság; hideg zuhanyként ért, amikor visszadobott a vízbe. Még sokáig néztem utána, de akkor megjelent a cicus, Sirius pedig elrohant a fiúkkal, hogy bosszút álljon. Remélem, nem bántották a macskát…
Másnap Sirius ismét letelepedett mellém, majd megkérdezte, hogy lehet-e 3 kívánsága.
Akart lenni… Ezen elmosolyodtam, olyan aranyosan ült ott a szőnyegen… úgy éreztem segítenem kell neki. Valahogy, valamilyen módon…
Ezután bejött egy asszony, majd Siriusszal távoztunk immár az ő szobájába.
Nagyon le volt törve, szegény fiú…
Lassan elkezdett mesélni, a „helyzetéről”, a szüleiről, a gyerekkoráról, és én meghallgattam.
Ha ember lettem volna, most biztos elbőgöm magam. Magányos volt, Sirius nagyon magányos volt.
Reggel kiabálásra ébredtem, egy másik fiú lóbált valamit a kezében, Sirius pedig ordibált vele. Ahogy kivettem a szavaikból testvérek lehettek.
A reggeli ébresztő után Sirius elment, a furcsa fiú, pedig visszajött.
- Aranyhal, mi? – közeledett felém.
Nem tetszett nekem, ahogy beszélt, nem tetszett még a járása sem.
- Majd adok én neked aranyhalat, bátyuskám! – ezzel megfogta az akváriumot, és feldöntött.
A szőnyegre estem, nem kapok levegőt! Sirius! – nyögte egész lényem kétségbeesetten, de nem jött senki…
Itt nincs mese, vissza kell változnom! De hogyan? Istenem segíts!
Erősen koncentráltam arra, hogy ismét ember legyek. És sikerült! Ismét egy barna hajú, zöld szemű lány lettem.
Hirtelen ötlettől vezérelve kifutottam a szobából, el kell tűnnöm innen. Alig jutottam az ajtóig, mikor Sirius jött fel a lépcsőn, mire gyorsan elbújtam a szobája előtt lévő oszlop mögé. Belépett a szobájába, és meglátta a felfordulást.
- Ari – csak ennyit nyögött
Úgy éreztem, nem hagyhatom csak úgy itt. Beléptem a szobájába, de ő hirtelen megfordult.
- Hát te meg ki vagy? – kérdezte kíváncsian.
- A nevem Evelyn Colwa, és izé… én vagyok az új szobalány. Mrs. Black új szobalánya – vágtam ki magam.
- Értem. Anyám lent van – vetette oda a szavakat.
- Várj – kaptam a keze után -, az aranyhalad.
Miközben beszélgettünk nonverbálisan átalakítottam a kezemben lévő vázát aranyhallá.
- Hát ez meg? – nézett rám, majd belepottyantotta a halacskát a vízbe.
- Csörömpölést hallottam, ezért feljöttem, és megláttam a halat.
- Na jó, mégis ki a fene vagy? – húzott be a szobájába, majd lenyomott az ágyra.
Megállt előttem és vádlón rám nézett.
- Én, izé, mondtam már. Az állásra jelentkeztem, olyan nyári munkaként. Most leszek hetedéves a Roxfortban, és jól jön majd a pénz.
- Roxfort? Én is oda járok, de még nem találkoztunk.
- Nem, én idáig a Durstramgba jártam.
- Na, gyere, keressük meg anyámat – ezzel ismét karon fogott, és levonszolt a lépcsőn.
- Anya, itt az új szobalányod – penderített Sirius Mrs. Black elé.
- Szobalány? Ne szórakozz velem, te kölyök! Én nem vetem fel semmilyen cselédet!
- A nyári munka. Tudod. Vagy ennyire szenilis lettél?
- Te fattyú! – kiabált Mrs. Black – Persze, hogy emlékszem!
- Mond – fordult felém, milye ijedtemben nekimentem a mögöttem álló Siriusnak -, mi a neved?
- E-evelyn Colwa, hölgyem – dadogtam megszeppenve.
- Akkor mit állsz még itt? Tünés a konyhába, és csináld meg a vacsorát.
- I-igen asszonyom – ezzel eltűntem a konyhába.
Egyedül maradtam. Jaj, Istenkém, mire vállalkoztam én?
Körbenéztem a hatalmas konyhában. Hát vacsorát kell csinálnom, nincs más választásom..
Elővettem egy fazekat, beleengedtem a vizet és feltettem a tűzre. Már csak meg kéne gyújtani…
Pálcát húztam, és elmormoltam a varázsigét.
Meggyulladt. De a konyharuha is!
- Aludj el! Aludj el! – ütögettem az anyag szélét.
Miután kiküszöböltem ezt a kis hibát, nekiláttam a további teendőimnek. Spagettit készültem főzni, desszertnek, pedig palacsintát. Ezek voltak azok az ételek, amiket úgy ahogy el tudtam készíteni.
Hiába, én úgy látszik vonzom a bajt…
A víz kifutott, a tészta túlfőtt, a paradicsompüré, pedig kirepült az ablakon. Rejtély számomra, hogy hogyan.
Ezután nekiláttam a desszertnek.
Az egyik palacsinta a plafonra ragadt, a másik megégett.
- Én ezt nem bírom – borultam elkeseredetten az asztalra.
Valaki halkan nevetett a hátam mögött. Felkaptam a fejem, és Sirius állt ott.
Odajött hozzám, és még mindig mosolyogva letörölte az orromról a lisztet.
- Alv! – szólt hangosan, mire egy házimanó jelent meg – Segíts Ivynek vacsorát csinálni, jó?
A manó kedvesen bólogatott, majd kézen fogott, és ismét nekiláttunk a vacsorának.
Sirius közben ismét eltűnt. Alv óriási segítség volt. Nem futott ki a víz, nem gyújtottam fel a házat, és nem repdestek konzervek az ablakon keresztül.
- Kész! – jelentettem ki boldogan – Jaj, Alv, annyira köszönöm! – majd hirtelen felindulásból szegény manó nyakába borultam.
- Jól van, kisasszony, most már csak be kell vinnie – mutatott egy ajtó felé.
Kedves őrangyalom, ne hagyj el! – rimánkodtam és elkezdtem tálalni.
Az egész Black família ott ült, kivéve Siriust. Behoztam a spagettit, majd a szószt. Elfelejtettem a sajtot, ezért gyorsan visszaszaladtam érte a konyhába. A desszertet is behoztam, majd tétován megálltam az asztal előtt. Nem tudtam, mit kell ilyenkor csinálni.
- Vacsorázz velünk! – szólt egy behízelgő hang – A nevem, Regulus Black, és a hölggyé?
Á, ő az a fiú, aki felborított. Sosem szoktam rosszat feltételezni senkiről sem, de tőle mégis tartózkodtam.
- Evelin Colwa, és köszönöm, de már vacsoráztam. Ha megbocsátanak…
- Mehetsz! – válaszolt Mrs. Black – Mára nincs több munkád, holnap takarítani fogsz.
- Értettem, asszonyom – ezzel távoztam.
Korgott a gyomrom, reggel óta nem ettem semmit. A konyhában ott találtam Siriust.
- Hát te? Miért nem eszel velük? – bökött müzlis kanalával az ajtó felé.
- Köszönöm, nem vagyok éhes – mondtam hangosan, de sajnos a gyomrom erősebb volt nálam.
Sirius kérdőn felvonta a szemöldökét, majd se szó, se beszéd elővarázsolt még egy tálat.
- Köszönöm – rogytam le mellé, az üres székre.
Öntöttem magamnak tejet, raktam müzlit, majd elkezdtem enni.
- Jé, egy mazsola! – kiáltottam fel akaratlanul, majd Sirius arckifejezése láttán elkezdtem nevetni. – Ha mazsolát találsz a müzlidben, az szerencsét jelent – magyaráztam motyogva.
- Hm, az előbb mintha találtam volna egyet – elmélkedett Sirius.
- Akkor neked is szerencséd lesz.
- Talán már van is – nézett rám azokkal a hihetetlenül kék szemeivel.
Aztán ennyiben maradtunk. Még turkáltam egy kicsit az ételt, de több mazsolát nem találtam, így felálltam és elmosogattam a tányérunkat.
Nyílt az ajtó, és Regulus lépett be rajta.
- Oh, látom, megismerkedtél a bátyámmal.
- Igen, összefutottunk – motyogtam halkan.
- Csak biztos akartam lenni, hogy jól vagy.
- Jól vagyok, köszönöm – néztem rá értetlenkedve.
Talán nem is olyan rossz, mint gondoltam…
- Akkor én mentem is. Jó éjszakát, Evelyn.
- Jó éjt, Regulus!
Az ajtó becsukódott, és halálos csend állt be.
- Sirius – mondta halkan.
- Tessék?
- A nevem, Sirius Black.
- Örvendek – mosolyogtam rá, mire ő is elmosolyodott.
Majd megint hallgatásba merültünk. Valamin nagyon eltöprenghetett.
- Mesélsz nekem Roxfortról? – kérdeztem halkan, félénk hangon.
- Roxfortról?
- Jaj, csak egy izé, ötlet volt. Ne haragudj, nem akartalak megzavarni – estem kétségbe.
- Nyugi, nyugi, nem zavartál meg semmiben. Te nagyon félénk vagy, ugye? – nézett rám.
- Hát, valahogy úgy – sütöttem le a szemem -, meg tömegiszonyom van, és nem tudok kapcsolatot teremteni az emberekkel.
Azt hittem ki fog röhögni. Nem tette. Helyette elkezdett mesélni Roxfortról.
- Na, mára ennyi volt – állt fel Sirius -, menjünk aludni.
Megmutatta a szobámat, majd elbúcsozott és elmentünk aludni.
Egész végig Siriuson gondolkoztam.
Hirtelen ötlettől vezérelve felkeltem, és a szobájába rohantam. Még nem volt benn.
Gyorsan kivettem az ál Arit, elrejtetten, és ismét aranyhallá változtam.
Rejtély, hogy sikerült az üvegbe pottyannom.
Sirius bejött, és leült elém.
- Köszi, Ari. Látom intéztél valamit a kívánság ügyben. Talán, Iv lenne a nagy szerelem? Mindegy, ez már az én feladatom… Jó éjt, Ari…
Nem, nem, nem! – sikította az egész bensőm. Én nem lehetek... Itt valamit elrontottam. Feltétlenül beszélnem kell Siriusszal! Én, mint a szerelme? Ez viccnek is rossz. Sirius nem olyan lányt érdemel, mint amilyen én vagyok. Neki, jobb kell, és én találni fogok neki!
Talán belefér az új feladatkörömbe: nappal cselédlány, este aranyhal…