- Vivi, ébren vagy?
- Nem…
A halk, puha zajból, és az ágy rugóinak nyikordulásából éreztem, ahogy fölém mászik. Mikor egyik ujjával hátrahúzta a hajamat, és belecsókolt a nyakamba, belenyöszörögtem a párnába.
- Ma jött a Jézuska… - duruzsolta a fülembe, majd oda is adott egy puszit.
- Akkor nézd meg, mit hozott neked, és hagyj aludni még egy kicsit!
Magam sem reméltem, hogy hallgat majd rám, épp ezért lepődtem meg, amikor minden ellenkezés, alkudozás nélkül lefordult rólam, és trappolva elhagyta a szobát. Nem sértődött meg, épp csak eszébe juttattam, hogy a Jézuska mindenkinek szokott ajándékot hozni, nem csak a lányoknak.
Nem próbálkoztam visszaalvással. Ásítozva, nyújtózkodva kikászálódtam a paplan alól, és követtem páromat le, a nappaliba. Ám odáig nem jutottam el elsőre, ugyanis félúton kicsit elgondolkodtatott a tény, hogyha ketten lakjuk a házat, és a rajtam kívül itt élő illető épp a fenyőfát környékezi, akkor ki lomotol a konyhában?
Benéztem. Látatlanban arra tippeltem, talán a Jézuska tévedt el visszafelé félúton, valójában azonban az én drága húgom motoszkált a barátságos, máris átmelegedett helyiségben.
Az a húgom, amelyik kikötötte, hogy a bál miatt az egész szünetet a Beauxbatons nevű lányneveldében fogja tölteni. Tehát nem Vada pakolászott a polcon, hanem…
- Jem, te mi a frászt keresel itt?
A szólított rám kapta tágra nyílt szemeit, és elvigyorodott.
- Neked is jó reggelt, minden Rice-ok legproblémásabbika!
- Dilinyós. Én is kapok? – böktem a pulton illatozó ételszerűségre.
Hugicám felkapta a tálat, és lerakta elém. Ezt követően lehuppant mellém az asztalhoz.
- Két kérdésem lenne hozzád, aztán el is húzok. Otthon várnak ugyanis anyáék, meg a varrónő, tudod, amelyik az utolsó pillanatban szándékozik rám szabni az esti álomruhámat, és nem szeretném, ha idegeskednének, ami ugye felettébb nem lenne jogos, tekintve élemedett koromat és azt, hogy a varróhölgyikének én fizetek…
- Lényegre – figyelmeztettem tele szájjal.
- Ja, jó. Szóval: miért nem szóltál, hogy otthon töltöd az ünnepeket?
- Mert szerinted most otthon vagyok? – tértem ki a kérdés elől.
- De mielőtt Sirius elhozott volna ide, otthon voltál! Miért?
- Vigyázz, ez már a második kérdés! Többre nem vagyok hajlandó válaszolni, úgyhogy inkább váltsunk témát.
Hugi duzzogó képett vágott. Nem szerette, ha leszerelem. Nekem sem esett jól, de így volt a biztosabb.
- Hát, igazából csak azt szerettem volna tudni, hogy minden rendben van-e. A másik kérdésem az, hogy… - tétovázni látszott. Lenyeltem a falatot, de nem vettem be a következőt. Érdeklődve néztem Jemet.
- Hogy? – sürgettem.
- Hogy… - hirtelen bukott ki belőle a folytatás: - Ugye, ha nyáron hazamegyek, te otthon leszel majd?
Ezúttal az én szemem kerekedett el meglepetésemben.
- Úgy értem – tette hozzá zavartan, kerülve a tekintetem -, hogy ha el is költözöl tőlünk, azt azért előtte velem is közlöd majd, ugye? Mert nem szeretnék az üres szobáddal szembesülni júniusban, meg arra sem vágyom, hogy anya tudassa, hogy felnőttél, és kiszálltál a fészekből, ahogy tegnap tették. A frászt hozták rám, képzelheted!
Felnevettem. Félretoltam a tálat, és átkaroltam az én kis paranoiás húgom láncoktól csörgő nyakát. El is felejtettem, milyen egy különösen érzékeny kamasz nővérének lenni.
- Jem, nem mennék el úgy hazulról, hogy arról ne magam szólnék neked. Oké?
Megkönnyebbülten bólintott. Égszínkék szemeivel végigpásztázott, majd felpattant, és búcsúzkodni kezdett.
- Kivirultál, tudsz róla? – jegyezte meg távozóban.
- Csodálkozol? – nevettem rá.
- Nem – rázta meg a fejét mosolyogva. – Üdvözlöm Siriust! Szólj neki, ha sikerült kiszedned a karácsonyfa alól, hogy jövőre ő lesz a párom a tavaszköszöntő bálon!
- Mert?
- Mert mostanában menő végzett varázslókkal bálozni, azért! – ezzel dobott felém egy puszit, és távozott.
Felmerült bennem a kérdés: Jem honnan ismerte Sirius házának a címét? A válasz rögtön bevillant: Lily. Meg a mániákus levélen keresztüli közlési mániája.

- Na? Mit találtál?
Sirius hangomra felnézett a földről. Vádlón a magasba emelt egy könyvet, melynek ismerős címlapja láttán kis híján felnevettem.
- Potenciaproblémákkal küzdő tini mágusok?! Potenc… Vivi! – sikoltotta. Nem vicc. Sikoltotta. – Én… én megölöm Ágast, ha meglátom!
- Ne szívd mellre! – nyugtattam, bár erősen tört fel belőlem a röhögés. – Ezt még James kapta Lilytől ötödévben, nem emlékszel?
- Té… tényleg… - vette újra szemügyre a kötetet.
- Szerintem ezzel akarta tudatni veled, hogy pontosan tudja, mit művelünk kettecskén a házadban, miközben ő reménytelenül fűzögeti szíve hölgyét a szeretet ünnepén.
- Hm… - bólogatott egy sort, majd szemügyre vette a többi dobozt is. Tetszett neki az, hogy újakat is talál azok között, amelyeket ő maga tett a fa alá éjjel. – Jem mit akart? – kikapott a rakásból egy közepes méretű, csillogó papírral bevont csomagot.
- Hát, szólt, hogy tedd magad szabaddá jövő tavasszal, mert veled akar menni a tavaszköszöntő bálra.
- Ja, jó.
- Ennyi?
Kíváncsian felnézett az ajándékából. Érdekes vigyor bujkált a szája sarkában.
- Oké, de azon a bálon én is ott leszek – mondtam. – Méghozzá egy aranyos, végzett Roxfortos oldalán.
A mosoly egy szempillantás alatt eltűnt az arcáról.
- Ez nem vicces – morogta.
- Tudom.
- Tényleg féltékeny lennél, ha elkísérném a húgodat abba a buliba?
- Nem.
- Akkor…?
Vállat vontam.
Egy szürke bagoly kopogtatta meg az ablakot, bebocsátást kérve. Levél volt a csőrében. Átléptem a szakadt csomagolópapír dombot, és beeresztettem a madarat. Az röpködött egy kört fölöttünk, majd Sirius elé ejtve a pergament, kiröppent a szabadba, és rövidesen eltűnt a messzeségben.
- Kitől jött? – firtattam. Leültem én is a padlóra és az ajándékok felé nyúltam. Gondoltam, gyorsan megnézem, kitől mit kaptam, hogyha délelőtt megjelennek, meg tudjam köszönni nekik. Mert én azt hittem, valamelyik barátunk írt az érkezéséről, nehogy a váratlan betoppanásával megzavarjon valamit.
- Anyámtól.
A mozdulatom a felénél akadt meg. Rámeredtem az elkomorodott Siriusra, vártam, mikor enyhül meg az arca. De ez nem történt meg. Csak falta a sorokat egyre elfelhősödőbb arccal.
- Azt akarja, hogy vacsorázzunk velük este.
- Mi?
- Igen; te meg én. – felpillantott rám. – Kíváncsiak rád.
Még mindig mozdulatlanul meredtem rá. Vártam, hogy szögezze le, nem megyünk. Mert biztos voltam benne, hogy nem megyünk. Sirius azonban nem szólt semmit, csak összegyűrte a levelet, és a háta mögé hajította.
Mintha mi sem történt volna, tovább boncolta az ölében a dobozt.

Egy óra múlva, épp, mikor elkészültem az emeleten, betoppan Lily és James. Mire boldogan leszaladtam hozzájuk, már Remus is megérkezett a diszkréten csodálkozó, felettébb vidámnak tűnő Cattel az oldalán.
Visítozós, tipikusan csajos összeborulás, valamint férfiasan visszafogott üdvözlés következett. Senki nem kérdezte, hogy vagyok, hisz’ mind látták rajtam – én pedig a cinkos összekacsintásaikból jöttem rá erre.
Repült az a délelőtt, élvezet volt minden perce. James és úgy alapjában véve mindhárom Tekergő kitett magáért, a lányok pedig önfeledten pletykáltak, mintha évek óta nem láttuk volna egymást. Fura. Kicsit úgy éreztem, mintha már magunk mögött hagytuk volna a roxforti éveket. Olyan volt, mintha felnőttünk volna, és mint három ismerős pár jártunk volna össze.
Persze ez az illúzió hamar elszállt – nevezetesen akkor, amikor Sirius kérdőre vonta Jamest azért a bizonyos könyvért. Na, akkor kicsit elszabadult a pokol.
Először James röhögött, Sirius magyarázatot követelt.
Utána James magyarázkodott, Sirius bizonygatta, hogy igenis rossz címre küldte a kötetet.
Végül Siriuson kívül mindenki nevetett.
Aztán szépen mindenki elmesélte, mi szépet művelt a szünet alatt – ezt nem részletezném, mert elég egyértelmű. Lily egy életre összeveszett a húgával, Cat is a sajátjával, csak ő épp azért, mert Remus túl fontossá vált számára, és ezt a fiatalabbik lányka rosszul tűrte. James nem veszett össze senkivel, lévén egyke is, meg béketűrő is, Remus úgyszintén.
Mindez tömény unalom az én szünetemhez képest, döntöttem el magamban.
Hogy Cat és Lily mit észleltek rajtam az elmúlt napok eseményeiből, nem tudom. Ők nem mondták, hogy változtam, mint Jem, én pedig nem kérdeztem. Viszont Sirius anyjának a levele kicsit idegesített. Ő ugyan nem fűzött hozzá semmit, sem azt, hogy menne, sem azt, hogy nem menne, én azért sejtettem, hogyha másért nem is, de Regulus miatt eleget tenne a meghívásnak.
Természetesen nem áltattam magam azzal, hogy Mrs. Black észbe kapott trónörököse szökésétől, és most akar példás anyává válni. Abban sem reménykedtem, hogy velem kapcsolatban elhatározásra jutott. A Black família aranyvérű család, s mint ilyen, megvetik a magamfajta egyszerű boszorkákat.
De nem volt szabad magam miatt döntenem az ügyben. Tudtam jól, hogy Siriusnak mind a mai napig bűntudata van Regulus miatt, amiért otthagyta őt abban a viperafészekben. Tudtam azt is, hogy James mit mondana erre: Regulus elsősorban Black, és csak másodsorban Sirius öccse. És én tisztában voltam ezzel.
Sirius azonban nem. Nem eléggé. Neki Regulus továbbra is az a kölyök maradt, akit kiskoruktól meg kellett védenie az anyjuk büntetéseitől, és akiért felelősséget kellett vállalnia, amióta csak az eszét tudta.
Hülye voltam, nagyon hülye. Mégis, amint a srácok nagy búcsúzkodás után leléptek, felcaplattam az emeletre, lezuhanyoztam és egy szó nélkül magamra húztam az egyetlen elegánsnak mondható ruhát, amit „fogalmam sincs, minek csomagolom be” indokkal hoztam el otthonról, mikor Sirius értem jött.