14. fejezet
Tanulás és kimerültség

- Micsoda? – kérdeztem döbbenten. A legrosszabb sejtésem igazolódott be. Valahol mélyen sejtettem, de nem mertem bevallani.
- Terhes vagyok – ismételte könnyes szemekkel. – És Steven azt mondta, hogy biztos nem vagyok az, pedig én éreztem, hogy valami nem stimmel…
- De hát nem is védekeztetek? – néztem értetlenül, és mérgesen felpattantam az ágyról. – Hogy lehettetek ilyen felelőtlenek? Komolyan, néha már elgondolkodok rajta, hogyan lehetünk testvérek! Hogy lehettetek ilyen ostobák, és egyáltalán hogy jutott eszetekbe gumi nélkül? Vagy miért nem szedsz valami tablettát, meg gondolom, van még egy csomó bájital, bűbáj, vagy mit tudom én mi! Igazán eszedbe juthattak volna a következmények!Hadd ne nekem kelljen felvilágosító órát tartanom a szexről.
Kelly a szidalomáradatom után még jobban elkezdett sírni.
- Nem tudom, csak… csak elfelejtettük, és nem gondoltuk, hogy ez… ez… Jaj, Jess, most mit csináljak? – nézett rám kétségbeesetten. – Steven biztos nem akarja, hogy megtartsam!
Hát efelől semmi kétségem nem volt.
- Nem tudom, Kel, de azt garantálom, hogy ha kijutok innen, megkeresem Parkert, és addig átkozom, amíg egy rakás zselé nem lesz belőle!
Kelly ahelyett, hogy megnyugodott volna, még jobban rákezdte. Vigasztalóan átöleltem, és simogatni kezdtem a hátát.
- Jól van, nem lesz semmi baj! – mondtam gyengédebb hangon. – Minden rendbe fog jönni, majd meglátod!
- Ne mondd el senkinek, légy szíves! – szipogta a vállamba. – Csak addig, amíg nem vagyok benne biztos, hogy mit fogok csinálni!
- Rendben, nem mondom – válaszoltam, de eddig fel sem merült bennem, hogy el akarja vetetni.

Később a lányok is bejöttek meglátogatni. Arra a kérdésre, hogy mi baja Kellynek, csak annyit válaszoltam, hogy semmi komoly. Igaz, ezt nem nagyon akarták elhinni, mivel nagyon is látszott, hogy nincs jól. Mikor megjöttek, ő csak bámult maga elé és gondolkozott. A szemén látszott, hogy sírt, és a gyengélkedő miatti sminkhiány is elég ijesztővé tette a falfehér ábrázatát.
Ha éppen nem az ágyában gubbasztott, akkor rosszulléteknek köszönhetően (amely nemcsak reggel, de a nap bármely szakában rátört, ha épp megérzett valamilyen irritáló illatot, legyen az gyógyszerszag vagy Madam Pomfrey ebédre elfogyasztott grillcsirke maradékának illata) a vécékagyló felett görnyedve öklendezett. Lilyéknek ezt is volt szerencséjük megtapasztalni. Én egyébként a nővéremmel ellentétben teljesen rendben vagyok. Szerintem Madam Pomfrey tévedett. Nincs itt semmiféle szimpátiabetegség, csakis a gyömbéres gyíkok és McGalagony voltak a hibásak!

A javasasszony délután már el is engedett bennünket. Engem azért, mert láthatólag nincs semmi bajom, Kellyt pedig… hát őt azért, mert az ő tünetei normálisak voltak. Neki azért megmondta, hogy minden héten menjen le hozzá, de ha úgy érzi, gyakrabban is meglátogathatja a gyengélkedőn.

Ahhoz, hogy megtaláljam Steven Parkert, nem kellett sokat várnom: rögtön vacsora után kaptam el, mikor a klubhelyiségébe igyekezett. Először azt sem tudta, miért támadtam rá, majd mikor felvilágosítottam, ordítozni kezdett.
- Na persze, már rögtön én vagyok az apja, mi? – üvöltötte magából kikelve, miközben pálcámmal a falhoz szorítottam. Azt hiszem fel sem tűnt neki, hogy most jobban tenné, ha befogná a száját. – Mégis miből gondolod, hogy az enyém a gyerek? A nővéred fűvel-fával összefekszik, én csak azért kellettem, hogy valakire rá tudja fogni az egészet, ha kiderülne! – Majd végül úgy, mint aki már rosszul van attól, hogy valaha is kapcsolata volt a nővéremmel, hozzátette. – Sőt, szerintem ő maga se tudja, hogy kitől van a gyerek!
Ekkor lett elegem az egészből. Igaz, nem vagyunk valami jó testvérek Kellyvel, és az összetartás sem erényünk, és már én is számtalanszor elmondtam mindennek, de amit ez az undorító féreg művelt, már sok volt! Nem tűröm, hogy így beszéljen a nővéremről!
Szinte nem is gondolkodtam el rajta, hogy mit teszek, villámló szemekkel legyintettem egyet a pálcámmal, mire Parker hirtelen a torkához kapott.
- Soha többet ne merészelj így beszélni Kellyről! – sziszegtem a képébe. – Ha már olyan gyáva vagy, hogy nem vállalod fel, amit tettél, legalább húzd meg magad, és ne ócsárold a nővéremet!
Gyűlöltem ezt a rontást, és még sosem használtam, de rajtam már számtalanszor alkalmazták. Többek között Regulus, de Kellyvel is vannak ezzel kapcsolatban emlékeim. Ez igazából egy tiltott varázsige, fullasztó átok a neve, és akár ölni is lehet vele. Fogalmam sincs, Sirius öccse hol tanulta, bár igazából azon se csodálkoznék, ha Mrs Blacktől hallotta volna.
Parker csak hörgött és küzdött az átok ellen. Hirtelen megszüntettem a rontást, mire újra levegőhöz jutott. Köhögve-zihálva esett le a padlóra, a homloka izzadtságcseppektől fénylett, és egyre csak kapkodott a levegő után.
- Remélem, megértetted, mert legközelebb nem úszod meg ennyivel! – mondtam, és hátat fordítottam neki.
Szégyelltem magam, de nem annyira, amennyire Parkert gyűlöltem ebben a percben. Most nem tartottam magam semmivel sem különbnek Regulusnál, de a másik felem azt mondta, hogy Parker megérdemelte, amit kapott.
A pincéből felfelé jövet összefutottam McGalagonnyal, aki szigorú arccal igyekezett arra, amerről én érkeztem.
- Miss Brave, látom, kiengedték. Kiabálást hallottam a pincéből – húzta össze a szemét –, remélem magának semmi köze hozzá!
- De van, tanárnő – mondtam színtelen hangon. – Megátkoztam Steven Parkert, mert szidta a nővéremet. Mikor menjek büntetőmunkára?
- Péntek délután Frics úr szívesen látja – sóhajtotta –, de készüljön rá, hogy a nálam letöltendő büntetőmunkán ezt az esetet is be kell írnia a dossziéjába! És most pedig gyorsan menjen a dolgára, különben meggondolom magam! Csak azért nem kap nagyobb büntetést, mert ismerem a körülményeket, de ez nem jogosítja fel arra, hogy bosszút állhat a nővére exbarátján!
- Rendben, tanárnő, viszontlátásra! – köszöntem el McGalagonytól, aki gyorsan lesietett, hogy megnézze, mit tettem Parkerrel.
Nem tudtam, mit tegyek, semmi kedvem nem volt elmenni a könyvtárba, ahol minden bizonnyal a többiek a RAVASZ-okra készültek, a parkban pedig túl hideg volt, ezért úgy döntöttem, felmegyek a klubhelyiségbe.
Viszont amint beléptem, megbántam a döntésemet, mivel olyan hangzavar volt, hogy azonnal megfájdult a fejem. Gyorsan felmenekültem a hálóterembe, oda már nem szűrődött be a lenti hangzavar. Fáradtan nyúltam el a kényelmes, puha ágyon, és a mennyezetet bámulva gondolkozni kezdtem. Igazából még mindig nem fogtam fel: Kelly terhes. Gyereke fog születni, nem egészen kilenc hónap múlva. Ez egyszerűen hihetetlen. És ha megszületik az a gyerek, nagyon valószínű, hogy apa nélkül fog felnőni.
Még egy ideig merengtem, majd lassan elálmosodtam, és még a lányok érkezése előtt elaludtam.