|
5: Hangolj be!
2008.01.11. 21:39
Bocsi a késésért, és ezer bocs a moderátoroktól, a sok hiba miatt, azt hiszem felfogtam hogyan is kéne helyesen írni...
A hetek egyhangú lassúsággal teltek a Black házban. Hol takarítanom kellett, hol főznöm, vagy csak egész egyszerűen Mrs. Black után rohangálnom.
A feladataim közül, talán a takarítás volt a legizgalmasabb.
Óriási ez a ház! És annyi titkot rejt magában, annyi történetet!
Szinte félek egyedül sétálni benne… Azok a hatalmas falak, a díszes ablaküvegek, és az a rengeteg könyv…
Mindezek a szépségek mellett van a házban valami megfoghatatlan, valami, amibe mindig beleborzongok.
Emellett ott van Regulus, nem tudok mit kezdeni vele. Kedves, segítőkész fiúnak tűnik, mégsem tudom elfelejteni azt az „akváriumborogatós” dolgot.
Meg ugye itt van Sirius is. Nappal alig látom, ha teheti, messze elkerüli a házat, este pedig, mikor aranyhalként lubickolok az akváriumában, órákig ül egy helyben, és a semmibe bámul. Nem tudok vele mit kezdeni, de érzem, hogy magányos. El is határoztam, amint vége a nyárnak, és a Roxfortba megyünk, keresek neki egy hozzávaló lányt. Ennyivel tartozom neki.
Néha órákig tudok Roxfortról ábrándozni, annyira szép lehet… A tornyai, az ablakai, és a tó, ami körülveszi a kastélyt. Már alig várom, hogy láthassam… de félek is, rettegek az új sulitól. Ha olyan lesz, mint a Durmstrang… Az iskola maga volt a pokol. A fekete mágia átjárta az egész kastélyt, beivódott a falakba, az emberekbe. Az emberek fagyosak voltak, olyan fagyottak, mint a táj, ami körbevette az iskolát.
Ábrándozásaimból egy éles hang szakított ki.
- Azonnal gyere le, Evelyn, feladatom van a számodra!
Nagyot sóhajtottam, majd sietve lementem a lépcsőn.
- Miben segíthetek, Mrs. Black?
- Menj, és vásárolj be, itt a lista. – Ezzel felém dobott egy fél méteres listát, amin a legkülönbözőbb árucikkek szerepeltek.
Voltak rajta alapvető dolgok, mint kenyér, krumpli, de voltak olyanok is, amitől a hányinger kerülgetett, mint az aprított gőteszem, és a szalamandra bél.
- Mikorra intézzem el ezeket? – érdeklődtem.
- Most. Rögtön! – Ezzel eltűnt az asszony.
- Most? – suttogtam magamnak hitetlenkedve.
Az ablakon kinézve még rosszabbul lettem. Nemcsak, hogy sötétedett, de az eső is rákezdett. Kis nyári zápornak indult, de én nem szívesen tesztelném le…
Nagyot sóhajtottam, majd miután felöltöztem, magamhoz vettem a pálcámat, és kiléptem az ajtón.
Igazam volt. Ez a vihar minden volt, csak nem kicsi, és nem nyári.
Lehajtott fejjel küzdöttem magam előre, és közben az lebegett a szemem előtt, hogyha most visszamegyek Mrs. Black biztos kirúgna, és nekem nincs hová mennem…
A szél csípte az arcomat, az eső pedig megállíthatatlanul szakadt.
Megálltam egy percre, levegő után kapkodva, majd körbenéztem, hogy merre is kell mennem. Egy fűzfa közvetlen közelébe álltam, ami elég kifacsart állapotban volt… idáig…
Hirtelen feltámadt a szél, és újult erővel kezdett neki a pusztításnak.
Lehajtott fejjel álltam, nem figyeltem, csak akkor, amikor már késő volt. A fa megadóan kezdett el dőlni.
A baj csak az volt, hogy felém…
Halkan sikítottam, és tehetetlenül álltam.
Hirtelen szorítást éreztem a derekamon, és valami, vagy valaki hátrarántott. A lendülettől mindketten a földre kerültünk.
Megmentőm reagált gyorsabban, hirtelen felpattant a hideg, és véleményem szerint koszos betonról, majd hangosan káromkodva engem is felhúzott.
- Normális vagy?! – ordította nem túl barátságosan.
- Köszönöm, de most sietnem kell. – Fordultam meg, és már mentem volna tovább, de az idegen hirtelen megfogta a csuklóm, és maga felé fordított.
- Azt kérdeztem Iv, mi a fenét csinálsz te ilyenkor, ilyen időben?!
Az idegen arca csak pár centire volt az enyémtől, így felismertem.
- Sirius? – kérdeztem döbbenten.
- Szerinted ki lennék? Még mindig nem válaszoltál a kérdésemre.
- Édesanyád küldött el vásárolni. – Lobogtattam meg előtte óvatosan a listát.
Sirius mérgesen kikapta a kezemből az idáig féltve őrzött papírt, majd mogorván elkapta ismét a kezem.
- Tűnés vissza! – Mutatott a ház irányába.
- Nem megyek. Mrs. Black azt mondta, ezeket most intézzem el. Nem megyek sehova!
- Ne kelljen még egyszer megismételnem. – Lépett felém fenyegetően Sirius.
- Nem lehet, Sirius, ha nem veszem meg, amik kellenek Mrs. Black biztos kirúg, nekem pedig nincs hová mennem. Kérlek! – néztem rá kétségbeesett szemekkel.
- Jól van – sóhajtott megadóan -, te visszamész, én pedig elintézem ezeket a vackokat.
- De…
- Semmi de! Anyám nincs a házban, és csak későn jön vissza. Indíts befelé!
- Köszönöm. – Suttogtam halkan, mire Sirius vágott egy grimaszt, és dehoppanált.
Sietve futottam vissza a házba, ami elég nehéz vállalkozásnak tűnt, de végül sikerült.
Fáradtan rogytam le egy székre, amikor valaki hirtelen megfogta a vállam.
- Jaj, te szegény! Minden rendben? – nézett rám Regulus aggódó tekintettel.
- Igen, kösz, csak egy kicsit megáztam.
- Anya nemrég itt járt, és azt üzeni 2 napig nem jön haza, és addig az én felügyeletem alá tartozol. Nekem kell engedelmeskedned.
Megdöbbent arccal néztem rá, mire ő elmosolyodott. Már kezdtem megijedni…
- Amúgy mi lenne, ha holnap a padláson takarítanál? Láttam, hogy érdeklődsz a régiségek iránt. Ott biztos találsz egy-két érdekes dolgot.
- Hát, jó. Akkor holnap ott takarítok.
Ezután Regulus elment, én pedig a szobámba mentem, hogy valami szárazat húzhassak magamra.
Miután megtörtént a ruhacsere lementem a nappaliba, egyenesen a zongorához.
Régi, és poros darab volt, de nem tudtam ellenállni neki. Imádtam a zenét, imádtam zongorázni.
Óvatosan felemeltem a fedelét. Ujjaim tétován futottak végig a kissé poros billentyűkön. Nem játszottam semmi összefüggőt, csak úgy maguktól kalandoztak az ujjaim a hangszeren.
Hirtelen valaki átfogta a derekam, és kezével megfogta az enyémet.
Regulus volt az…
Nyilván azt hitte, nem tudok zongorázni… ő viszont csak azt hitte, hogy tud. Mozdulatában nem volt semmi kecsesség, semmi érzékiség. Szinte automatikusan nyomkodta a billentyűket, még mindig engem ölelve. Nem igazán tetszett ez a pozíció, amit próbáltam a tudtára adni, de ő nem igazán törődött vele.
- Ne felejtsd el, most az én szolgám vagy – suttogta a fülembe, én pedig rosszul lettem.
Valami koppant mögöttünk.
Sirius volt az. Csurom vizesen, kimerülten állt, kezében szatyrokkal, amiket ép most dobott le a földre.
- Csak ne zavartassátok magatokat – nézett ránk villogó szemekkel.
Én kétségbeesetten próbáltam a tudtára adni, hogy nekem egyáltalán nincs kedvemre a helyzet, de ő nem figyelt. Olyan megvető szemekkel nézett rám, amitől hirtelen rosszul lettem.
Kétségbeesetten próbáltam menekülni Regulus szorításából, ami végül sikerült. Vagyis Regulus unta meg, hogy a lábán taposok, így végül elengedett. Hátra sem fordulva felrohantam a szobámba.
~ O ~
Másnap korán keltem, próbáltam minél előbb, és feltűnésmentesen a padlásra menni. Sikerült.
A padlásra érve majdnem lefordultam a rendetlenség és a tömény por láttán, de végül meggondoltam magam.
Itt is ugyanúgy, mint a ház többi részén, válogatni lehetett a különféle érdekességekből.
Megfeketedett könyvek, letakart portrék, kiégetett képek… volt választék bőven.
Óvatosan haladtam beljebb, majd megláttam valamit, amitől még a lélegzetem is elállt. Egy hárfa volt… egy gyönyörű kelte hárfa, mellette a hozzá tartozó kis székkel, szintén kelte motívumokkal. Nem bírtam magammal, odafutottam a hangszerhez, leültem a székre, majd óvatosan a vállamnak támasztottam az óriási hárfát.
Ujjaim végigsiklottak a húrokon. Egy ősrégi dallamba kezdtem bele, mely egyszerre volt szomorú és gyönyörű.
Halkan nyikorgott a lépcső. Tudtam, hogy abba kéne hagynom, de nem ment. Szinte megigézve játszottam tovább.
Sirius állt meg előttem, mire én elmosolyodtam. Olyan jó a közelsége, megnyugtat.
Még mindig nem tudtam letenni a hangszert, rabul ejtett a varázsa. Halványan érzékeltem, ahogy Sirius elhúzta a kezét az arcom előtt, de nem reagáltam rá. Óvatosan lehajolt hozzám, én pedig, mintha parancsra cselekedtem volna, elengedtem a hárfát, ami nem dőlt el, hanem visszaállt eredeti formájába, és tovább játszotta a dallamot.
A varázs szüntelenül ott zsongott a fejemben, nem tudtam mit tenni ellene. Óvatosan közelebb húztam Sirius fejét az enyémhez, és ajkaink találkoztak.
Zúgott a fejem, nem tudtam mit csinálok, véletlenül felborított valamelyikünk egy könyvet, ami hangosan csattant a hárfán.
Sirius keze a lábamon pihent, puha ajka pedig szorosan az enyémre tapadva.
A hárfa hirtelen elhallgatott.
Zavartan néztem fel Siriusra, majd mikor rájöttem mit csináltam, idegesen kezdtem el hátrálni.
Megbotlottam valamiben, és elegánsnak nem mondhatóan seggre estem.
Sirius érdeklődve guggolt elém.
- Megütötted magad?
- Nem… nagyon.
- Amúgy honnan jött az ötlet, hogy pont itt mászkálj?
- Regulus… - Kezdtem, mire Sirius káromkodott egyet.
- Tudod, miért csókoltál meg az előbb? – nézett mélyen a szemembe.
- Ne-nem – kezdtem egyre vörösebb fejjel -, ne haragudj.
- Nem a te hibád. A hárfa meg volt bűvölve. Azokra hat, akik közel állnak a zenéhez, akik… akik olyanok, mint te.
- Olyanok, mint én? – néztem rá értetlenkedve.
- Igen. Kedvesek, félénkek, segítőkészek, épp és egészséges lelkük van.
- Épp lelkük?
- Ne szakíts félbe. Ez egy ősi bűbáj, de valaki valószínűleg megújította. Miközben játszol a hangszeren, az szép lassan kicsalogatja belőled a lelkedet. Azért nem tudtad abbahagyni, mert a szíved mélyéről játszottál.
- A lelkemet? – szóltam közbe akaratlanul.
- Igen. Tudod, ezt a bűbájt nagyon régen szerelmi bűbájként használták. Csak addig mentek el, ameddig a varázs megérintette a lelküket. Különben, ha túl sokáig tart a kapcsolat a nagy idillből olyan lesz, mint egy dementorcsók. Az egyik fél kiszívja a másik lelkét. Mondhatom nagyon romantikus…
- De, de miért csinálta ezt Regulus?
- Nem tudom. Valószínűleg azért, mert őrült, meg azért, mert nem tudja mire is való pontosan az igézet.
- És te? – kérdeztem alig hallhatóan Siriustól.
- Mi van velem? – értetlenkedett.
- Hiszen megcsókoltalak – hajtottam le az egyre lángoló fejemet.
- Ha gondolod – emelte fel Sirius az államat -, bármikor megismételhetjük.
Regulus végszóra jött fel. Dühösen nézett a felborult hárfára, majd még mindig előttem guggoló Siriusra.
- Gyere velem, Evelyn, feladatom van a számodra.
Sirius erre védelmezően lépett elém.
- Semmi baj. – Fogtam meg a kezét és elléptem tőle, majd Regulust követve lementem a padlásról.
Visszanézve még láttam, ahogy Sirius furcsán néz rám, és a szíve tájékát masszírozta, de nem tudtam hová tenni a dolgot…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
