Nik már alig várta, hogy felérjen a hálótermébe, és nyugodtan eldőlhessen az ágyán. Bár még úgyse fog tudni aludni, azok után, hogy ily szépen elbeszélgetett Aaronnal. Nem is gondolta volna, hogy ez sül ki belőle. Hisz az eredeti terve az volt, hogy majd jól kiosztja. Lám, mi lett belőle. Most akkor mit fog írni a naplójába? Máris megbukott a terve, miszerint le kéne írnia, hogy hogy alázta porig a tanárt. De ha nem alázta sehogyse, nem hogy porig, akkor mit írjon?

- Niknek mindig igaza van – gondolta, mikor mégis előkapta a naplót, hogy írjon bele, mert már vagy egy órája nem jött álom a szemére, jobb dolgot meg nem talált. Így hát lekörmölt mindent részletesen, töviről hegyire, úgy hogy még az orrhegye is tintás lett mire befejezte, és végül sűrűn bocsánatot kért, amiért ilyen csúnyán felültette azt a szép fedelét, egész a szekrény tetejéig – persze csak képletesen -, mert mégse szidta meg a Tanár Urat, hanem helyette kellemesen elcsevegett vele.

***

A hetek teltek, és Nikkel az égvilágon semmi különös nem történt. Úgy értem, hogy semmi különös, hogy a megszokott dolgok mind megtörténtek, kezdve azzal, hogy a lányok lépten –nyomon megátkoztak, mivel az álcát fent kellett tartani. Sirius pedig betegre szenvedte magát miatta, és napi szinten kérdezgette Niktől, hogy mikor szakítanak már. No, nem mindenki előtt, mert az kicsit feltűnő lett volna. Csupán csúnyán nézett Nikre, ő meg mindannyiszor megrázta a fejét, jelezve, hogy még nem. Ugyanis Nik nem közölte a többiekkel, hogy hova ment aznap este, se azt, hogy mi történt, azt meg pláne nem, hogy ő azt állította Aaronnak, hogy fülig szerelmes Sirius Blackbe, és ő ugyanúgy viszont szereti. Mikor ez akkora baromság, hogy csak az hiszi el, aki feltétel nélkül megbízik abban a valakiben, aki neki mondta. De a lényeg ugyanaz, Aaronnál fenn kellett tartani a látszatot, ami azért nem volt egyszerű, mert bár az elején még Sirius szívesen segített, a második héten már kezdett kiakadni, a harmadik héten pedig valósággal nyafogott, hogy nem tölthet együtt egyetlen forró éjszakát se senkivel, míg Nik kénye kedvére beszélhet, akivel akar, meg amikor akar.

Nik pedig minden pénteken lenn ücsörgött a bálteremben, és Aaronnal beszélgetett két-három órát, amik legtöbbször hamar elteltek. Igaz a mondás, jó társaságban csak úgy repül az idő. Az egyik pillanatban még épp csak, hogy megérkezel, a következőben pedig már mehetsz is.

Mi tagadás, kezdte megkedvelni a pasit. Az elején még csak úgy el-el voltak, egyikük se nyílt meg igazán, de ahogy többször és többször találkoztak fokozatosan felengedtek. Aaron amúgy nagyon szórakoztató volt, mindig benyögött egy-két viccet a jobbik fajtából.

A haloween pedig hamar eljött, furcsán gyorsan, de Nik nem bánta. Végre megint töklámpások, denevérek és sok-sok különleges kaja. De addig még volt két nap, egy péntek, ami valószínűleg magolással telik, mert a tanárok szúrópróbaszerűen kérdezgetik a tanulókat, és egy szombat, ami történetesen az első roxmortsi hétvége az évben, ami pedig azért kiváló, mert végre együtt tölthet egy kis időt Biancával. Újabban alig beszéltek. A sok tanulnivaló nem igazán engedett szabadidőt, de amennyi volt, azt se együtt töltötték, mert Bianca mindig eltünedezett, amint volt egy lélegzetvételnyi ideje. Lassan már nem beszéltek többet napi hat mondatnál, amiből kettő a köszönésre, kettő a „mi újságra”, és kettő a „semmi különös, megvagyokra” tellett. De talán ez a szombat végre változást eredményez, és tudnak majd kicsit beszélgetni.

***

- Jó reggelt életem egyetlen apró virágszála! – köszönt valaki péntek reggel Nik háta mögül. Ki más, mint Sirius Black. Csak neki lehetnek ilyen csodás mondásai. Bár a nyalizós hangnem erősen csengett benne. Na vajon mit szeretne…

- Szia Sirius – fordult negédes mosollyal felé. – Nem, még mindig nem jött el az ideje - válaszolt a fel nem tett kérdésre, és ráncigálni kezdte a fiút kifele. A hasa hangosan korgott egyet, jelezve, hogy ideje lesz a Nagyterem felé venni az irányt.

- Jólvan, jólvan csak ne siess annyira, én nem vagyok olyan farkasétvágyú, mint egyesek. Legalább elmondanád, hogy miért csinálom még mindig ezt. Vagy egyáltalán. Miért nem hagytalak már ott? Unom a színjátékot… Meg nem is tudok a többi csajjal törődni, csak ha utána törlöm az emlékezetüket. A múltkor annak az istennő Amynek kellett törölnöm. Jajj, pedig ha tudná – hamiskás mosoly bujkált a szája szegletében.

- Ha tudná, akkor keresztbe lenyeltelek volna. Nem-szakíthatsz-velem. Egyelőre legalábbis. Az ok meg csupán annyi, hogy nem akarsz életed végéig a Szent Mungóban ücsörögni a zárt osztályon.

- Észérvek… - mondta elmélázva Sirius. – Sosem szerettem őket. Minek hozod azt a kalap kakit? – nézett a Nik kezében tartott könyvre.

- Sirius! Ez a naplóm, és nem válok meg tőle! És ne nézz az égre, nincs miért! Csak azért szidod, mert ki akarsz hozni a sodromból, de nem fog sikerülni. Annál én nagyobb vagyok.

A kis napló igazán hozzánőtt Nikhez az utóbbi időben. Már nem is akart megszabadulni tőle, mindenhova magával cipelte. Olyan lett amilyen nem hitte volna, hogy lehet. Állandóan csak napló, napló, és napló. Persze védett napló. Amelyiket nem lehet kinyitni, csak az tudja, akié, mert máskülönben már tényleg mindenki tudna minden gondolatáról. Bár a napló nem írt vissza. Nik egy kis ideig el is játszott a gondolattal, hogy milyen jó lenne, ha visszaírna, és tudnának „beszélgetni”. Végtére is, Bianca vette, ő pedig nem szokott mugli tárgyakat venni, hisz aranyvérű. De talán most mégis, mert ha a naplónak tényleg lenne valami mágikus származéka az már kiderült volna.

***

A roxmortsi szombat borongós napra ébredt. Elszállt már a kellemes nyár végi levegő, és átadta a helyét a kora téli hideg szélnek. Az ilyen idő az, mikor az embernek kedve lenne egész nap az ágyában feküdni, és szenvedni a sok szürkeségtől. Mikor Nik felkelt hasonló érzések kavarogtak benne, de miután eszébe jutott mi vár rá gyors ütemben kezdett készülődni. Persze Bianca előtt igyekezett fenntartani a látszatot, nehogy már megtudja, milyen nyomás alatt van a mai nap miatt.

Úgy beszélték meg, hogy majd reggeli után tízkor találkoznak a bejárati csarnokban. Addig meg Nik megy Siriuszozni, Bianca meg elmegy oda, ahova már több mint egy hónapja jár, akármi is legyen az. Furcsa, hogy állandóan eltűnik valakivel. Legutoljára az Evans csajjal lépett le, azelőtt meg Remusszal, mintha csak azon lenne, hogy kerüljön minél messzebb Niktől. Pedig nem is tett semmi rosszat…

***

- Gyere már Bianca – pufogott Nik, hogy még mindig nem érkezett meg a barátnője, pedig már negyed órája ott kellett volna legyen. Meg se próbálja megoldani a problémát!

- Oh, bocs a késésért! – futott be két perccel később a lány. – Csöppet elhúzódott a…

- A? – kérdezett vissza Nik, amint kijutottak a kastélyból, a hideg levegőre.

- Aaaa… Mindegy is, nem lényeg. Na és, mi újság veletek? Csodálkozom, hogy Sirius ilyen sokáig bírja.

- Igen, én is, viszont jól megvagyunk. De néha kibírhatatlan tud lenni. Bár engem inkább az érdekelne, hogy veled mi van. Ugyanis sosem vagy sehol, az elmúlt egy hónapban alig láttalak… Nem is tudom, mikor beszélgettünk úgy igazán.

- Én vagyok eltűnve? Én? Ugyan kérlek, nem tudom ki lép le heti egyszer egy szó nélkül. Legalább bevallanád, hogy a drágalátos tanároddal vagy!

- Honnan tudsz róla? – nézett rá megrökönyödve Nik. Itt valami nagyon nem stimmel…

- Nem mindegy? A lényeg, hogy ne engem szidj, hogyha te ugyanolyan hibás vagy! Nem bízol bennem… Mégis mikor készültél elmondani nekem?

- Tudod, én legalább nagyjából veletek vagyok, csak heti egyszer megyek el - ahogy mondtad - de te napi szinten tűnögetsz el. Talán kerülsz?

- Nem, nem kerüllek – válaszolt gyorsan Bianca. Túl gyorsan. Nik ránézett, ám a lány mereven pásztázta a szürke égboltot. – Még mindig nem válaszoltál – adta vissza a forró krumplit.

- Nem is csináltunk semmit! Csak beszélgettünk!

- Azt mért nem lehetett elmondani?

- Mert nem tudtam, hogy kezelnéd…

- Négy éve vagyok veled mindenben, és te azt hiszed, félreérteném, vagy szimplán nem érteném meg? Nik mégis mi van veled? Hogy változhattál meg ennyire? Bianca vagyok, bennem megbízhatsz, tudod.

- Ugyan kérlek, hisz te vagy az, aki kerül!

- Kerül? Én nem kerülök senkit… - Megint a tájat bambulja, nem hogy Nik szemébe nézne.

- Akkor ezt most mondd is a szemembe. De ha nem is kerülsz, attól még ugyanúgy nem bízol bennem te sem, hisz akkor elmondanád, hogy hova járkálsz.

- Mégis mikor mondjam el Nik?! Hisz te vagy Siriusszal, vagy Jamesszel vagy a naplódon lógsz, rám nincs is időd! Erről jut eszembe, hogy-hogy nem épp valamelyikükkel vagy? Mit is csinálsz tulajdonképp itt?

- Próbálom menteni a menthetetlent! – Nik hangja egyre erélyesebb lett. Ebből se lesz semmi jó. Valahogy nem így kellene megbeszélni a dolgokat.

- Oh, ugyan, mért nem adod már fel? – kérdezte Bianca flegmán.

- Tessék?! – Nikben már kezdett nagyon felmenni a pumpa. – Épp a barátságunkat akarom megmenteni, de látom téged nem érdekel! Gondoltam, talán megpróbálom megbeszélni veled! Neked ez eszedbe se jutott?! – fordította maga felé a lányt.

- Fontosabb dolgaim is vannak, mint ezek a gyerekes barátságok, sajnálom – válaszolt, csöppnyi megbánás nélkül. – Amennyiben befejezted – tépte ki magát Nik karjából – én most elmegyek.

- Látszik, hogy nem vagy griffendéles, Bianca! Azok legalább nem lennének annyira nyuszik, hogy szembe mondják az igazságot! Menj csak, de többet vissza nem jössz! – kiabált utána, és elindult az ellenkező irányba, Roxmorts felé. Hát így állunk. Ennyit gondol minderről. – Fontosabb dolgaim is vannak… - utánozta Bianca hangját – Jaj, de fontos állandóan elcsászkálni, tényleg. A legjobb lett volna fel se kelni reggel!

Dúlva-fúlva, szitkozódva csörtetett végig a faluban, oda se figyelve, hogy épp melyik kis utcán halad át. Végül aztán lassított, és körbenézett. Azt se tudta, hol van, a visszaútra meg nem emlékezett, mert a kövek rugdosása közben elfelejtett figyelni. Utolsó mentsváraként kiszúrt egy kis fogadót a legszélén.