16. fejezet
Kórházi látogatók

Másnap reggel nagyon kipihenten ébredtem. Ismerős, sugdolózó hangok ütötték meg a fülem. Óvatosan kikémleltem a takaró alól, és döbbenten bámultam Molly ágya felé. Nem, nem újabb Weasley-családtagok érkeztek. Az ágyon nem más, mint Kelly és Tessie néni vendégeskedett! Ráadásul mindhárman egy-egy vajszínű kötést tartottak a kezükben.
- Vigyázz, drágám, így le fogod ejteni! – figyelmeztette Tessie néni Kellyt, és odament, hogy megigazítsa a nővérem munkáját.
- Te jó Isten! – mondtam megrökönyödve, és felkönyököltem az ágyban.
- Á, Jessica, hát te is felébredtél! – jött oda hozzám a néni, mikor észrevett. – Dumbledore professzortól hallottam, hogy mi történt, és gondoltam, meglátogatlak. Remélem, nem zavarok.
- Nem, nem dehogy – mondtam gyorsan, majd kérdőn Kellyre néztem.
- A nővéreddel itt találkoztunk, nagyon aranyos kislány, ahogy észrevettem, nem csak külsőre hasonlítotok egymásra.
Na, ezt se mondta még senki, de válasz helyett csak kedvesen mosolyogtam.
- Hello, hugi! – köszönt Kelly is, és lehuppant az ágyamra. – McGalagony megengedte, hogy eljöhessek. És később még Sirius is bejön meglátogatni, csak most büntetésben van, mert az este csinált egy kis balhét a harmadikon. De a történtek miatt elengedték a büntetés nagy részét.
- Öh… az jó – mondtam kissé zavartan. – És mi ez a nagy kötögetés?
- Jaj, hát a lányok elmesélték, hogy mind a ketten babát várnak, és mi más kéne most, mint néhány saját készítésű, meleg kabátka? Ha szeretnéd, téged is megtanítunk. Molly és Kelly már egész ügyesek!
- Jaj, nagyon köszönöm, de inkább majd később – hárítottam gyorsan az ajánlatot. – Nem sokára mennem kell a vizsgálatokra.
- Fogalmuk sincs, hogy mi lehet a gond? – kérdezte Kelly aggódva.
- Hát, azt mondják, valami blokkolja az erőmet, de hogy mi és miért, azt nem tudják.
- Rá fognak jönni, ezek nagyon okos varázslók, kiderítik, hogy mi bajod!
- Köszönjük a bókot – hallatszott egy mély hang az ajtóból. Mr Verlerd lépett be a szobába, és megszemlélte a látogatóimat. – Én vagyok Jessica gyógyítója, csak azért jöttem, hogy szóljak, félóra múlva kezdődik az első vizsgálat. Hoztam egy kórházi köntöst, kérem, ezt vegye fel.
- Rendben – bólintottam, és elvettem a ruhát.
- Akkor félóra múlva visszajövök. Viszlát!
Bementem a fürdőbe és rendbe szedtem magam, felvettem a ruhát, ami rém ronda volt, és ráadásul olyan érzést keltett bennem, mintha nem lenne rajtam semmi, ezért állandóan az alját húzogattam.

A vizsgálat előtt Mr Verlerd visszajött, és újra lekísért az alagsorba, mivel megint ott végezték a kivizsgálást.
Először egy teljesen általános méregteszttel kezdtek, amin különböző italokat kellett meginnom. A lényeg az volt, hogy ha valamelyik kivált belőlem valamilyen hatást, akkor bizony gond van. Szerencsére ilyen nem történt. Ezután egy gyógyító tetőtől talpig megvizsgált mágikus és teljesen mugli eszközökkel is.

A nőgyógyászati vizsgálatok után, amíg az eredményekre vártunk, Mr Verlerd átkísért egy másik helyiségbe. A mostani szoba teljesen más hangulatú volt. A világos falak és a fényes kivilágítás jobb kedvre derített, és talán az itt sürgölődő gyógyítóknak is ez lett volna a céljuk.
- Szervusz, Jessica – köszönt az egyik nő barátságosan. – Hogy érzed magad?
- Öö… köszönöm jól – válaszoltam kissé zavartan.
- Nagyszerű – mosolygott –, sikerült kipihenned magad?
- Igen, úgy ahogy – bólintottam, és megigazítottam a ruhámat.
- Remek, akkor kezdjük is a vizsgálatokat. Gyere ide, kérlek! – intett a terem közepe felé, ahol a padlón egy hatalmas aranyszínű kör csillogott.
- Oda?
- Igen-igen, állj a kör közepére!
Megtettem, amit mondott, majd várakoztam. Addig a gyógyítók az előttem lévő műszereket állítgatták be.
- Most pedig vedd elő a pálcádat! – mondta Mr Verlerd, miután végeztek. – Ha szólunk, varázsolnod kell, rendben?
- Rendben - bólintottam.
- Az első a lumos lesz, próbálj meg fényt gyújtani a pálcádon, először verbálisan. Készülj! Három… kettő… egy… most!
- Lumos – mondtam ki a bűbájt, és minden erőmet megfeszítve koncentráltam, de a lángocska csak nem akart előtűnni.
Az asztalon lévő tűheggyel ellátott műszer mutatója viszont erősen kitért, és az előtte heverő hosszú pergamentekercsre egy aranyló görbét rajzolt. A gyógyítók mind odakapták a fejüket, és hitetlenkedve nézték a papirost.
- Rendben, állj! – szólt Mr Verlerd, mire megszüntettem a bűbájt. – Érdekes… a műszer szerint sikerült végrehajtani…
Elvette a lapot, majd közelebb lépett hozzám, és nekem is megmutatta. Az ábra egy hosszú, egyenes vonallal kezdődött, majd fokozatosan elindult felfelé, és végül azon a ponton folytatódott tovább, amíg egyszer csak hirtelen vissza nem esett a kiindulási pontra.
- Látod ezt? – mutatott a hosszú egyenesre. – Ez a vonal mutatja az alap mágiaszintedet. Ezt 1-10-ig mérjük. A tiéd olyan 6-os körül van, ami pont ideális. De nézzük tovább! Ez itt – húzta végig az ujját a kezdődő görbén –, itt kezdted el a bűbájt, itt pedig – mutatta a legnagyobb pontot és a hozzá kötött egyenest – elérted a 9-es szintet. Normális esetben már egy gyönyörű lángocskát kéne látnunk, de most nem történt semmi.
- És ebből az következik, hogy… - kérdeztem érdeklődve.
- Nos, úgy látszik jók voltak a tegnapi sejtéseink, és tényleg blokkolja valami az erődet, de próbáljuk meg újra! Most következzen egy kicsit nehezebb, a wingardium leviosa. Próbálj meg felemelni valamit! Három… kettő… egy… most!
- Wingardium leviosa!
Ugyanaz történt, mint előző alkalommal, bár a sarokban lévő szemetes, amit kinéztem, eldőlt, és kiborult belőle egy csomó papír.
- Nagyszerű! – örvendezett Mr Verlerd, és egy pálcaintéssel felállította a szemetest. – Még nem a kívánt eredmény, de valamit sikerült elérnünk! Próbálj meg minél erősebben összpontosítani! Próbáljuk meg újra!

Újra és újra, még egy órán keresztül. A végére már úgy kifáradtam az erőlködéstől, hogy a pálcát is alig tudtam felemelni.
- Rendben, végeztünk – mondta végül Mr Verlerd, és miután összeszedtem magam, kitámogatott és visszakísért a szobába.
- Mi lesz a következő? - kérdeztem, mikor már újra az ágyamban feküdtem. Csak én voltam a szobában, a többiek mind eltűntek.
- Először is megvárjuk, mit mutatnak a tesztek, és azután döntünk.
- Rendben.
- Most pedig pihenj, délután hozom az eredményeket!

Két perccel Mr Verlerd távozása után visszatértek Kellyék is. Kiderült, hogy a kávézóba ugrottak be. Amelia a nővérem kezét fogta, miközben lelkesen fecsegett valamiről.
- Na, mi van, máris gyakorlod az anyaságot? – kérdeztem vigyorogva, a kislány felé intve.
- Miért ne? – válaszolta mosolyogva, majd ledobott egy csomagot az ágyamra. – Ezt elfelejtettem odaadni. James küldi.
- Képzelem, mi van benne! – vigyorogtam.
Kinyitottam, és egy üveget találtam benne. A palackra a „Túlélőcsomag” szó volt ráírva. Nevetve kinyitottam, de azon nyomban vissza is zártam, ugyanis olyan émelyítően büdös szag áradt belőle, hogy azon nyomban rámjött a hányinger.
- Fúj, mi ez? – mondtam és undorodva visszatettem a barna csomagolóba.
- Mézbor – mondta furcsán méregetve. – Minden rendben?
- Persze, csak… ez biztos, hogy mézbor? – kérdeztem, még mindig a hányingerrel küszködve.
- Igen – bólintott Kelly és gyanakodva méregetni kezdett.
- Valami rémesen undorító szaga van – mondtam és kitámolyogtam a fürdőszobába. Ittam egy korty vizet és kicsit felfrissítettem magam, majd mikor már kevésbé émelyegtem, visszamentem a szobába. Kelly még mindig ugyanazzal a gyanakvó tekintettel nézett rám.
- És mi újság Godric’s Hollow-ban? – kérdeztem Tessie nénitől, aki újra elővette a kötését.
- Semmi különös, kis drágám – legyintett. – Harold és néhány minisztériumi ember benézett és elvitték a padlásszörnyeteket, most valami angliai kastélyban zajong. Aztán kitakarítottam a padlást is, mivel minden tiszta nyálka volt.
- Jaj, nagyon köszönjük, de igazán nem kellett volna fáradni – mondtam hálásan.
- Ugyan, semmiség volt az egész. Na, de halljuk, hogy ment a vizsgálat?
Elmondtam a lényeget, majd mire mindenki befejezte a fejtegetést, hogy mitől lehet, megérkeztek a Weasley gyerekek és Arthur is.

- Hello – köszönt Bill, tudomást sem véve a többiekről, és felpattant az ágyam szélére. Mikor Kelly kíváncsian felvonta a szemöldökét, csak megráztam a fejem. – Mi újság? Hogy vagy?
- Jól, köszi – mondtam, és elfojtottam egy vigyort.
- Szóval tegnap ott tartottunk, hogy…
- Bill! – hangzott a megszokott anyai szigor.
- Már ismerkedni sem szabad? – kérdezte felháborodva az anyjától, majd visszafordult hozzám. – Hány éves is vagy?
- Tizenhét.
- Hmm… hát elég öreg, de végül is csak az számí…
- Na, hiányoztam? – hallatszott egy ismerős hang az ajtó felől. Odanéztem, és a vigyorgó Sirius lépett be a szobába.
- El se tudod képzelni, hogy mennyire! – mosolyogtam és adtam neki egy aprócska csókot.
- Akkor örülhetsz, mert csak este megyek el! – súgta a hajamba, miközben átölelt.
- Ő a barátod? – kérdezte Bill befurakodva kettőnk közé.
- Igen, miért? – kérdezte Sirius.
A kisfiú odahajolt hozzám, és bár suttogott, de az egész szoba hallotta, amit mondott:
- Ha otthagyna, ne felejtsd el, én itt leszek! – mondta halálosan komolyan, a szemembe nézve.
- Bill, gyere ide nagyon gyorsan, és hagyd békén Jessicát! Neki is itt van a családja, és velük szeretne foglalkozni!
A kiskölyök körbenézett, majd felfedezte Tessie nénit és Kellyt is.
- A testvéred? – kérdezte hozzám fordulva.
- Igen, a nővérem – bólintottam.
- William Arthur Weasley – nyújtotta ki a jobbját Kelly felé. – Nagyon örvendek! Állok szolgálatodra!
Ezt már nem bírtam ki nevetés nélkül, kész Casanova ez a gyerek! Fogadni mernék, hogy Sirius és James is ilyen volt ennyi idősen!

Miután Bill kinyilvánította érzéseit Kelly iránt is és visszament Molyhoz, már nyugodtan beszélgethettünk. Sirius elmesélte, hogy találtak egy hajtót a helyemre, mivel ha a hétvégi meccsre ki is engednének, Madam Pomfrey a saját seprűikkel ütné agyon őket, ha engednének játszani. Tessie néni továbbra is kötögetett, Kelly pedig a gondolataiba mélyedt.
Délben egy gyógyító érkezett a szobánkba az ebéddel – rizs és rántott hús –, Kelly kiment vele a folyosóra, hogy váltsanak néhány szót. Az üvegen keresztül csak azt láttam, hogy a nő komoran bólogat, de mikor megkérdeztem, hogy miről beszéltek, csak annyit mondott, hogy a terhességével kapcsolatos.
Egy óra körül aztán Weasleyék is távoztak. Billel Molly megígértette, hogy rendesen fog viselkedni és legközelebb nem támad le így se engem, se Kellyt. Néhány óra múlva aztán Tessie nénitől is elbúcsúztam, mivel vacsorára várta néhány barátnőjét, és még főznie kellett.

Ezután már csak hárman maradtunk, plusz Molly és Amelie, akik úgy döntöttek, hogy alszanak néhány órát, amíg nem kezdődnek a vizsgálataik. Úgy döntöttünk, hogy ne zavarjuk őket, felmegyünk a kávézóba, és a délután nagy részét ott töltöttük. Kicsit furcsa volt ugyan, hiszen ennyi időt önszántunkból még sosem töltöttünk hármasban, de aztán szépen lassan oldódni kezdett a Sirius és Kelly közti feszültség, míg végül már vidáman beszélgettünk a hétköznapi dolgokról. Végül odáig „fajultak” a dolgok, hogy Sirius meghívta Kellyt a nyárra, hogy maradjon nálunk néhány hétig, addig se kell Mrs Black rikácsolását hallgatnia.

Úgy elszaladt az idő, hogy csak a felügyelő nővér utasítása – hogy most már ideje visszamenni a kórterembe, mivel mindjárt viszik a vacsorát és a gyógyszereket – zökkentett ki minket a minisztérium munkájáról folytatott elmélyült beszélgetésünkből
Visszasétáltunk a szobába, ahol már Mr Verlerd és McGalagony professzor várt ránk komor arccal. A mosoly, ami már Sirius érkezése óta az arcomon, volt azonnal lehervadt.
- Mi történt? – kérdeztem halkan. A szívem már a torkomban dobogott. Sirius gyengéden átölelte a vállamat
- Sikerült megtalálni a probléma okát – mondta Mr Verlerd.
A félelem átjárta mindenem, de próbáltam nem mutatni. Már felkészültem a legrosszabbakra.
- És mi a baja? – kérdezte türelmetlenül Sirius, aki az idegesség miatt kicsit erősebben szorított.
- Türelem, Mr Black, mindjárt megtudja! – szólt rá McGalagony.
- Azt hiszem, jobb lenne, ha nem itt, hanem valami nyugodtabb helyen beszélnénk meg a következő lépéseket! – mondta a gyógyító, és elindult az ajtó felé. – Kérem, kövessenek!