Oké, oké, én megint lemaradtam. Mindig lemaradok. Mindig mindent későn veszek észre, Komolyan milyen vagyok már. Öregem.... Szóval mivel láttam, hogy a többiek is írtak, úgy döntöttem, hogy én is megosztom Veletek, hogy hogy is kerültem ide. Utálom bevallani, de valójában apámnak köszönhetem, hogy most itt vagyok, mert múltnyáron úgy kiakasztott, hogy életében először rájött, hogy nem kellett volna, és ezért úgy gondolta, hogy ha majd vesz nekem internetet, akkor mnden megvan bocsátva. Hogy milyen jófej apám van, komolyan... Egyértelmű,hogy ezzel most minden el van felelejtve. Na de mindegy is. Amint megkaptam az internetet ismét azon csodás tevékenységemnek hódoltam, hogy HP-s oldalakat kerestem gportálon, és így leletem rá az oldalra. Ahogy tudatlanul nézelődtem a friss között, kiszúrtam egy történetet "Csak egy szó - szeretlek" címmel. Nem voltam és nem is vagyok nagy romantikus történetes, de gondoltam belenézek, olyan jól hangzik a címe. És aztán itt ragadtam, már napi szinten vártam, hogy Ali végre frissítsen, még a csetbe is beírtam, hogy nem-e tudják, mikor lesz friss. Végül pedig annyira untam magam, hogy muszáj volt belenéznem a többi történetbe, mert nem bírtam tovább. Ekkor olvastam a "Mikor a tűz és a víz egyesül egy nőben..."-t és hát rögtön írtam kritikát, mert nagyon megtetszett.  Aztán Csamú válaszolt, és életemben először nekem ajánlottak egy fejezetet. Sosem feleljtem, majdnem sírtam mikor megláttam...

Utána folyt minden, mint a karikacsapás, megismerkedtünk Csamúval, emlékszem az elején nem tudott feljönni, csak hajnali háromkor msnre, és olyankor vártam, hogy beszélgessünk XD Cseten is rendszeresen írtam akkor már, először asszem' Nonival, de után Dorccsal is megbarátkoztunk és mára igazi nagy(on hülye) barátokká váltunk =D Bakyt nekem lehet köszönni, mert mi akkor (is) nagy haverok voltunk, és mutattam neki az oldalt. Szóval a köszönőleveleket nekem küldjétek =D Ahogy Dorcs barátném fentebb említette volt egyszer egy Alkotunk! Sajnos, hogy mikor megpróbáltuk feltenni a merengőre úgy lehúzták, elérte hogy ma már nem írjuk. Pedig szakadtunk rajta amúgy XD Szóval most az én szülinapi ajándékom az elveszett fejezet, amit én írtam és nem vicces, csak amolyan bevezető az egészhez:

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Makó nevű hely az Óperenciás tenger mellett, valahol azon bölcs király udvara után, aki egyszer régen egy aranyalmát termő almafát termesztett kertjében. De az egy másik mese.

Mesénk első főhőse, egy ifjú leány volt – Simone –, aki nagyon szeretett nevetni. Ezért legtöbbször mindent elkövetett, és kastélyát újra és újra bejárva kereste áldozatait… - akarom mondani azokat, akik segítségére lesznek, hogy nevetni tudjon.  Volt, hogy ő mesélt, volt, hogy az éppen arra járó nevetette meg. De egy idő után, már nem voltak új történetei, amikkel magát és az udvart szórakoztathatta, így új mulatság felé kellett nézzen. Elindult, hadd lásson egy kis világot – még akkor is, ha csak a szomszéd erdőig ment.

Ennek a várnak a tőszomszédságában lakott még egy királylány, Carmit, aki bizony nagyon híres volt kellemes társaságáról. Szerette ő is a történeteket, de ő főleg az újabb és újabb mesék kitalálásához értett. Egy napon aztán, mikor már unta, hogy egymagát szórakoztatja, fogta magát, engedélyt kért apjától, a királytól, és kilovagolt a közeli erdőbe.

Jóval távolabb a messzi Eger várában lakott történetünk harmadik királylánya. Sun igazi álmodozó típus volt. Imádott órákon át az ágyában feküdni és egyik kedvenc történetén gondolkodni. Az a történet egy varázslófiúról szólt, ám ő inkább annak szüleinek, és keresztapjának a mindennapjairól álmodozott. Papírra is vetette történeteit és egy asztalfiókot szánt ezek megőrzésére. Mikor apja egy jó barátja, az Óperenciás tenger mellett lakó bölcs király vendégségbe hívta, úgy döntött, ő is elkíséri apját. A vár bár gyönyörű volt, a királylányt nem érdekelte annyira, így egy napon elsétált messze a vártól, egészen egy erdő közepébe.

Dorothy királylány volt mind között a legszebb mesélő a Kerek Erdő közepén, így gyakran jártak hozzá, csak hogy egy röpke kis történetet hallhassanak tőle. Nagyon szerény lány volt, sosem ismerte be valódi tehetségét, ami kétség kívül megvolt benne. Csodájára jártak nagy mesemondó késségének az ország minden részéről. Egyik barátnője az általunk már ismert Simone királylány volt, aki bizony egy szép napon hirtelen meglátogatta őt.

A történet utolsó szereplője Vina kisasszony volt, aki ugyan nem számított királylánynak, viszont az ország uralkodói gyakran fogadták őt hatalmas kastélyaikban, így jó volt az ismeretségi köre. Szerette a művészeteket, és gyakran tartott kulturális előadásokat, mikor egy-egy király meghívta magához. Bár ő csak kezdő volt a többi királylányhoz képest, de ő is gyakran mondott meséket. Épp az egyik közepén tartott, és nem jutott ihlethez már vagy két hete, így fogta magát és elutazott a Kerek Erdőbe egy kis segítségért.

A Kerek Erdőben, pontosan a közepén, a főhősök összetalálkoztak. Rögtön megkedvelték egymást, és sok- sok időt töltöttek együtt, míg egy napon Simone királylány imígyen szólott:

- Kedves barátiam – nézett körbe. – Az jutott ma az eszembe, ahogy kilovagoltam az Erdőnkbe, mi lenne – ha már úgyis mindegyikőnk szereti a történeteket –, ha elkezdenénk együtt írni egyet?

A barátnői pedig hevesen rábólintottak az ötletre, mire Simone királylány elővette a pennáját és pergamenjét, elhelyezkedett a földön és várakozva tekintett a többiekre.

- Először is ki-ki lesz? – tette fel a nagy kérdést Dorothy királylány.

- Nos én úgy gondoltam…

Imígyen történt, hogy Te, vándor, aki erre jársz, ma is olvashatod az Alkotunk!-at. Ami kicsit kusza, kicsit értelmetlen, de tőlünk származik, az Öt Dámától, akik bizony a szívüket is bele adták, hogy olyan röhögő görcsöt kapj, amilyet fuldoklás nélkül bírsz, úgy botránkozz meg, amennyire tudsz, és annyira ne értsd, amennyire nem lehet érteni!

Amennyiben az idegeid még nem mondták fel a szolgálatot, ajánlom, keress rá, és tedd meg az első lépést, hogy Te lehess az első, aki megfejti, mit hogyan és miért!

By: Jenna