3. Mert egy ilyen lánynak édes a bosszú - Kezdetek

- Semmi baj...Semmi baj... Nincs semmi baj, bébi...
- Még, hogy nincs semmi baj?! - kiáltja hisztérikusan Bella.
- Bella, halkabban! Hajnali 5 van, és nincs kedvem ahhoz, hogy Hagrid faggasson minket, hogy mit is keresünk itt ilyenkor – húzom el a szám, s kihalászok egy doboz cigit a kézitáskámból. Sietve gyújtok meg egy szálat, majd a dobozt és az öngyújtót Bella felé nyújtom. A nikotin jótékony hatása pillanatokon belül megnyugtat, s egy fokkal lehiggadva mondom. - Nincs semmi gond. Gondolj bele, hány aranyvérű családban házasítanak össze unokatestvéreket. És azt ne mondd, hogy hozzád nem jutott el az a hír, miszerint az apám, és a te anyád megbeszélték, hogy az unokatestvérek közül kettőt össze kéne házasítani – nézek rá szkeptikusan. - Így ők sem fogják leharapni a fejedet. Megnyugodhatsz – mosolygok rá.
- Igazad van... - Hátát a fatörzsnek vetve fújja ki a füstöt, s újra látom benne az igazi, néha gonosz, mardekáros és büszke Bellatrix Blacket.
- Mondott valamit Sirius utána? - vigyorgok rá ravaszul.
- Azt, hogy ez volt élete legvadabb, és legjobb szexe – feleli nevetve. - Aztán nem sokkal később megint magához vont. Kis telhetetlen. – Komolyan, mintha nem is a bátyámról, illetve Bella unokatestvéréről lenne szó... - De így visszagondolva durva volt, hogy félórányi alvás után mikor felébredt és meglátott, kiugrott az ágyból. Azt se tudta, hogy takarja magát a takaróval, de egy perc után leesett neki, hogy így meg én vagyok teljesen fedetlen. Olyan volt komolyan, mint egy szégyenlős kisfiú. Aztán sietve beviharzott a fürdőbe, majd pár perc múlva kiszólt, hogy jobb lenne, ha eltűnnék. - mélázik el Bellatrix. - Persze normálisabban mondta.
- Szégyenlős kisfiú... A nagy Sirius Black, a nőcsábász!
Most már nem érdekel, ha bárki meg is hall minket, hangosan, gonoszan kacagunk azon az elképzelésen, miszerint Tapikánk egy szégyenlős kisfiúcska lenne.
- Na de te, miért is nem vagy Jamie-baba mellett? - kérdezi komoran fürkészve az arcom.
Mikor megkeményedik a pillantásom már sejti, hogy valami nagyon rosszul sült el.
- Minden tökéletes volt, soha jobb éjszakám nem volt még. Már épp el akartam aludni, mikor adtam Potter arcára egy csókot és a fülébe súgtam, hogy milyen tökéletes is volt az este, erre ez a barom mit mondott nekem félálomba?!
- Mit? - dől előre unokatestvérem kíváncsian.
- Lily – ejtem ki undorodva, és affektálva az általam szinte már-már gyűlölt nevet. - Érted?! Volt képe félálomban Lily-nek nevezni! Engem, basszus! - mondom dühösen, s újabb cigire gyújtok.
- Idióta... - veti oda Bellus megvetően. - Pedig délután nagyon úgy tűnt, hogy oda, meg vissza van érted.
- Igen, pontosan. Úgy tűnt. De csak tűnt... Tiszta hülye vagyok, érted? Csak most az egyszer engedtem a kísértésnek, hogy közelebb engedjek magamhoz valakit. Erre mi történik? Szinte még 24 órán belül jól megszívom - mondom dühösen. – Lehet, mégis van valami abban, hogy a Reed-család női ága el van átkozva. Elég hozzá az anyám, meg Demona példáját nézni...
- Én a helyedben utánanéznék. De én már ezt mondtam párszor. De mi volt mindig a válaszod? „Az csak egy ostoba babona!” - mondja Bella nyávogva az utolsó mondatot. Én meg – mint egy kisiskolás csajszi – nyelvet öltök rá. Az arisztokratikus Black kisasszony, meg mit csinál erre? Képen röhög. Előkelő, nem mondom. Jó mondjuk, én meg hozzá vágom a magassarkúm.
- Ma írok is egy levelet Demie-nek. Anyura ilyenben nem számíthatok. Már az átok említésétől is ideges lesz. Ja, és van egy tervem.
- Micsoda? - néz rám megütközve. - Komolyan, követhetetlen a gondolatmeneted.
- Elkérem azt a híres hajápoló bájitalt Demonától.
- Csak nem?
- Végre úgy fogok kinézni, mint egy igazi Black... Illetve, ha Demie-t nézzük, meg a többi felmenőmet, akkor akár úgy, mint egy vérbeli Reed.
- Akkor mostantól, Potternek esélye se lesz összekeverni téged azzal a stréber, nyávogós libával.
- Potternek arra se lesz esélye, hogy a 3 méteres körzetébe lásson. Ha meg is történik, akkor megszólalni semmiképpen sem fogok. Elintézte magának elég rendesen, ezt meg kell hagyni.
- Pedig már kezdtem megkedvelni – gúnyolódik nevetve Bella, miközben a sárban csúszkálva megyünk mezítláb a kastély fele.
- Tee! - vihogok, majd ellököm a sárba. Amilyen szerencsés vagyok, természetes, hogy magával ránt. De most ez sem rontja el a kedvünket.
- Mostantól, nem érdekel, hogy érez-e egy pasi irántam valamit, teljesen át fogok bárki érzelmein gázolni, ha az illető közeledni akar felém. Itt az ideje, hogy úgy viselkedjem, ahogy a családom elvárja tőlem. Legalábbis egyes tagjai.
- Na, ez a beszéd – mosolyog ő, majd karöltve, és sikongatva – mert mindig elmerülünk egy-egy sáros tócsában – elindulunk a klubhelyiségeink felé.

***

„Kedves Demie,

Tudom, rég írtam neked, remélem nem haragszol – hisz a kedvenc rokonod vagyok, ugyebár –, most pedig a segítségedre szorulok.
Első lépésként, megkérnélek, hogy ha lehet még ma hozd el a családunkról szóló kódexet és a családfánkat is. Másodszor pedig, mivel szeretnék végre úgy kinézni, mint egy igazi Black, vagy Reed, szükségem lenne a híres-hírhedt főzetedre.
Mikorra tudnál vele ideérni? Nekem a késő délutáni órák felelnének meg.
Várom válaszod, szeretettel:
Becca (April, de csak nektek)”

„Drága April!

Igen a kedvenc rokonom vagy, de ha még egyszer ennyi ideig nem hallatsz magadról, nem csak a híres főzetemre lesz szükséged, hanem pár órás Gyengélkedőn való elmélkedésre is, mert rajtad próbálom majd ki a legújabb átkaimat.
Na, de komolyra fordítva a szót, persze, hogy ott leszek. Fél hatkor találkozzunk a Három Seprűnél. Bellának nincs kedve lejönni? Rég találkoztam vele. De végül is bárki jöhet, aki családtag... Rég találkoztam velük. Egyet viszont meg kell ígérned! Narcissát semmiképpen sem engeded a közelembe! A nyáron rám szabadult, és nem hagyott békén fél napig a szépségápolási kérdéseivel...

Roxmortsban találkozunk, puszillak.
Drága keresztanyád: Demie”

Ezek szerint július vége óta Demie semmit sem változott. Imádom, annyira laza, előkelő, szinte a példaképem. A levelet beteszem az éjjeliszekrényemen heverő Playboy-mintás füzet lapjai közé, majd az órára pillantva megállapítom, hogy már 8 óra, így a fürdő felé veszem az irányt. Hát, a sár kicsit rászáradt a lábamra, nem ártana leáztatni magamról végre. Bár egész jó időt „futok”, mert olyan hat körül értem ide fel, megírtam a levelet, aludtam egy órát, és most itt tartok. Egy gyors zuhany után a szekrényem előtt állva azon gondolkodom, hogy ma mit vegyek fel. Végül kiválasztok egy zöld és fekete színben pompázó trikót, egy egyszerű sötétkék farmernadrágot és egy fekete alapon cseresznyemintás balerinacipőt. A hajam egy laza copfba kötöm a tarkómon, majd egy kevés ékszert rakok magamra, teljesen minimálist, majd sminkből is ugyanennyi kerül az arcomra. Mikor a tükörbe nézek meggondolom magam, és macskaszemeim erőteljesen kihúzom feketével. A pálcám becsúsztatom a farzsebembe, majd a Nagyterem felé veszem az irányt. A klubhelyiség folyosóján összetalálkozok Evans-cicával.
- Hé, Evans! - kiáltok oda. Nem tehetek róla, dühös vagyok rá. Talán azért, mert James még mindig érte van oda. Sőt biztos. Olcsó kis cafka. Teszi itt az ártatlant, játssza a cicababát a kis rózsaszín gönceiben, és szórakozik Ágassal. Ő meg hiába ordította le a csajszi fejét, mégis oda van érte belül. És nem tudja elnyomni ezt az érzést, hiába is akarja.
- Mi akarsz, Black? Potter a tiéd, mit akarsz még tőlem? - esik egyből nekem.
- Nyugi kicsi szívem – vetem oda hidegen. Nem adom meg neki azt az örömet, hogy megtudja Potter még mindig az ő rabja. - Tudod, külön élvezet volt, hogy beléd volt szerelmes előttem, és tőled csábítottam el.
Azt akarom, hogy fájjon neki. Ne csak én szenvedjek. Érezze ő is azt, amit én, hisz ő minden rossznak a kiváltója az én esetemben.
- Gebedj meg – vág vissza, hű, de fenyegetően.
- Csak utánad, Evans – mosolygok szemét módon. Ez hihetetlenül jól esik. Erő jár át, hogy most ő érzi rosszul magát, és nem én. – Na, én lépek. Van még pár hódításra váró pasi...
- És James? - néz rám megütközve.
- Én nem ígértem neki semmit. Csupán jól éreztük magunkat. Evans, te nem tudod, hogy mit hagytál ki vele. Bár lehet, hogy csak én hozom ki belőle? Na, mindegy, szia, Evans!
Teljesen elönt az elégtétel. Ilyenkor szerintem mindenképpen mardekárosnak kell lennem, főleg, hogy imádok így szemétkedni. Ezzel a libával meg bármikor szívesen teszem.
- Nálad nagyobb ribanccal még nem találkoztam, Black!
A visítóan éles hangja ostorként csattan a csöndben, s elönti az agyam a düh, ahogy megfordulok.
- Parancsolsz? Mond a szemembe, te kis szuka! - Már kivont pálcával állok előtte, s pontosan a szívére szegezem a pálcám.
- Egy ribanc vagy – ismétli meg, s bár nyugodtnak próbál látszani, látom a szemén, hogy megijedt a rászegeződő pálcától.
- Felesleges bókolnod, édesem – mosolygok kegyetlenül. - Hidd el, pont ezért tetszem én annyi srácnak, amennyinek te nem! - elégedett mosollyal hagyom ott, bár sajnálom, hogy nem küldtem rá egy jó kis ártást. De nincs kedvem büntetőmunkára menni, ő meg tuti, hogy rohanna a házvezetőhöz.
- Hé, Rebecca! - kiáltja egy kellemes férfihang a hátam mögött a Nagyteremben, ami tömve van.
Már szinte ott vagyok az asztalunknál, ahol Sirius, Bella, és James reggeliznek. James zavartnak tűnik, Bella és Sirius beszélgetnek, néha elkomorodnak, Potter meg még kétségbeesettebb képet vág. Ekkor a szeme sarkából észreveszem, hogy Bellus és Tapi között el-elcsattan egy csók. Ennek őszintén szólva örülök, legalább ők legyenek boldogok ebben a nyomorult iskolában.
Megfordulva Lucius Malfoy-jal találom szembe magam.
- Igen, Lucius? - mosolygok rá kedvesen. Ő az egyetlen, akitől elviselem, hogy Rebeccának hívjon. Olyan érdekesen és kellemesen lágyan hangsúlyozza.
- Tudod, múltkor volt arról szó, hogy segítek neked bájitaltanban. Ma ráérsz? - néz a szemembe. Furcsa, igéző ezüst szemei vannak. Még engem is elbűvöl, ha sokáig nézem őket.
- Persze – felelem még szélesebben mosolyogva. Ekkor egy apró koppanást hallok, mire megfordulok. James leejtette a pirítósát, s az koppant ekkorát a porcelántányéron. Sirius elmerengve néz rám, míg Bella alattomosan vigyorog, persze csak úgy, hogy a két srác ne lássa.
Az én fejemben pedig körvonalazódik az édes bosszú. - Este 8-kor neked megfelel? Tudod, előtte le kell mennem a faluba, találkozom Demie-vel.
- Tökéletes – búgja bársonyosan mély hangján. - Utána lenne kedved inni velem valamit a klubhelyiségben? Van egy kitűnő borom, múltkorában találtam egy borszakértőnél. Egy igen régi, értékes, és ritka édes vörösbor – mondja titokzatos mosollyal, amitől tiszta libabőr leszek. De nem azért, mert olyan rossz érzésem lenne tőlem. Kellemesen bizseregni kezd a szám, olyan kitartóan bámulja azt.
- Nagyon szívesen – mosolygok továbbra is kitartóan.
- Akkor este – búcsúzik.
- Este... Szia! - Lábujjhegyre kell állnom, hogy elérjem az arcát – pedig nem vagyok alacsony – és adok egy puszit a teljesen sima bőrére.
- Ez meg mi volt?! - támad nekem Ágas, mikor leülök vele szemben az asztalhoz. Mellette Sirius ül, mellettem pedig Bella. - Javíts ki, ha tévednék, de mintha az éjjelt együtt töltöttük volna! - vágja dühösen hozzám a szavait.
- Hogy mit csináltatok? - akar Sirius közbeszólni, de Bell egy fejrázással a tudtára adja, hogy ne most.
- Nem, nem tévedsz – mondom hideg, és érzéketlen hangon.
- Akkor meg mit enyelegsz itt Malfoy-jal?! Mardekáros, aranyvérű, és bunkó, a tetejébe pedig öntelt barom. Bocs, te kivétel vagy a mardekárosok között – fűzi hozzá Bellához intézve szavait. Érdekes mikor hozzá szól, visszavesz a hangjából, velem meg körülbelül ordítozik. Á, nem bámulnak sokan, csak a legtöbb diák. De kit izgat az, nem?
- Ha sokat kiabálsz, be fogsz rekedni – vetem oda cinikusan. - Nem emlékszel, a tegnapra, vagy csak tetteted a hülyét?! - vetem oda ridegen.
- Lefeküdtünk, szuper volt, de mikor felkeltem nem voltál ott.
- Kihagytál egy igen fontos monumentumot. - A hangom jéghidegen cseng, mikor ezeket a szavakat mondom. - Talán azt, hogy Lily-nek hívtál? - csinálok úgy, mint aki töpreng. - Á, igen, CSAK ez a problémám. Így az én felfogásom szerint semmi közünk egymáshoz. Nem gondolom jól, Potter? - nyomom meg erőteljesen a családnevét. Na, itt tátja el a száját mindenki a közelünkben. - Bocsi emberek, de elment valami, illetve valaki miatt az étvágyam. Ja, és Potter, menj a francba – állok fel az asztaltól, s határozott léptekkel, finoman ringó csípővel, jó pár tekintettől kísérve kisietek.

***

Hihetetlen, hogy ebben a kandallóban itt a klubhelyiségben még ilyenkor is, kellemes őszi melegben is lobog a tűz. A hatalmas vörös kanapén fekszem, rajtam kívül senki sincs a toronyban. Mindjárt indulnom kell. Amíg ebéd után ki nem ürült a torony a szobámban töltöttem az időmet, és meredtem a semmibe. Nem gondoltam semmire. Csak léteztem...
Most ugyanezt teszem. De mindezek ellenére a szobám magányába is felhallatszott a klubhelységben zajló vita néhány mondata. Sirius nekiesett Jamesnek, hogy miért fektetett le, ha meg lefektetett, akkor miért nevezett Lily-nek? Potter viszont annyira artikulátlanul ordított, hogy szinte nem tudtam kivenni belőle semmit. Csak azt, hogy ő nem, meg hogy „Becca”. Később lenyugodtak a kedélyek, elmentek ebédelni, aztán, ha jól sejtem, kint vannak ők is a parkban.
Nagyot sóhajtva gördülök a hátamra. Miért velem történik mindig valami? Miért nem lehet egy napom legalább csendes?! Akaratom ellenére azonban gondolataim közé mindig beférkőzik egy ezüst szempár, s hiába űzöm ki a fejemből vissza-visszatér. És nem tudok mit tenni ellene... talán... nem is akarok.
Ekkor döngve csapódik ki a festmény, és én frászt kapva ülök fel, és szegezem az ajtóra a pálcám ugyanabban a másodpercben. Mikor meglátom James Pottert a csukódó portré előtt, lassan felállok és elindulok, hogy elhagyjam a helyiséget.
- Beszélnünk kell – veti oda. Mit ne mondjak, nem vagyok egy gyáva teremtés, de azért egy dühös Potter félelmetes jelenség. De tippjeim szerint lesz ő még idegesebb is.
- Miért kéne? - vágok vissza. Bunkó vagyok, és? Megérdemli.
- Figyelj, az csak egy nyelvbotlás volt! Engem nem érdekel Evans! - kezdi mondani a saját kis védőbeszédét.
- Legalább ne hazudnál a szemembe – mondom hidegen. - Undorodom a hazugságaidtól, Potter – és megpróbálom kikerülni, hogy kijussak innen minél előbb.
- Ezt most fejezd be! - ránt maga elé a karom markolva, s olyan dühösen kiált rám, hogy akaratlanul is aprót sikítok. Nem tehetek róla, fáj, ahogy rángat, pedig próbálok erős lenni, de tényleg.
- Ez fáj! - mondom kétségbeesetten, s sajnos ez a hangomból is kicsendül.
- Nekem is – mondja, de továbbra is kiabál. Hihetetlenül kicsinek és gyengének érzem magam a kezei között, ahogy dühösen villogó csokoládébarna szemeivel néz rám, és fújtat mérgében.
- Engedj el! - Szelíd hangon kérem, kerülve a pillantását. Ez megteszi a hatását. Elenged, és megdöbbenve nézi a már liluló csuklóimat és alkarjaimat.
- Becca, én...
- Hagyj békén, Potter. Megmondtam, nem érdekelsz. Te mit szóltál volna, ha hozzám bújsz, mikor félig alszom már, odasúgod, hogy tökéletes estéd volt velem, s én annyit reagálnék, hogy egy nevet súgok a csendbe. De nem a tiédet, hanem mondjuk Luciuszét... Te mit éreznél? - Fájdalmas a hangom, hiába akarom elrejteni. Megkerülöm őt, s otthagyom. Ő továbbra is ott áll a klubhelységben lehajtott fejjel, némaságba burkolózva.

***

- Azt hittem, már ide se érsz – köszönt mosolyogva a keresztanyám.
- Szia – mosolygok rá fáradtan. - Ne haragudj, feltartottak – mentegetőzök, miközben sűrű hajkoronám hátrafésülöm a kezemmel.
- Mi történt? - kapja el a karom. A francba... Elfelejtettem pulóvert hozni. Basszus! Muszáj lesz elmondanom. Addig úgy sem enged vissza.
- Menjünk be – intek az ajtó felé. Majd ott bent elmondok mindent.

***

- Ezt, nem mondod komolyan?! - mondja dühösen Demie. - És te hagytad, hogy rángasson? Ilyenkor hol van a büszkeséged, az erőd?
- Mit kellett volna tennem? Sokkal erősebb nálam, és cseppet félelemkeltő jelenség volt – vágok vissza keserűen.
- Nem azt mondom, hogy hibát követtél el, hanem azt, hogy egy pasi sosem érezheti meg azt, hogy képes uralkodni fölötted. Ha erre rájön, vége mindennek, legfőképp a szabadságodnak, a saját akaratodnak, és a büszkeségednek is búcsút mondhatsz. Ez sajnos a tapasztalat – sóhajt nagyot.
- Értem, de ha egyszer... Áh, elegem van az érzésekből. Minek vannak egyáltalán? - mondom durcásan.
- Azért, mert az érzéseink irányítják a tetteinket, s ezek mutatják meg, hogy élünk, hogy emberek vagyunk.
- De miért kell fájnia?
- Hogy erőssé válj és megedződj. Ez az élet rendje. A Sors ledönt a lábainkról, s nekünk újra fel kell állnunk és küzdenünk kell. Mindez azért, hogy ugyanaz megismétlődjön, s kezdődjön elölről.
- Köszönöm, most viszont mennem kell. Még használni akarom a bájitalt, és 8-kor találkozóm van.
- Luciusszal? - nevet rám a keresztanyám.
- Csak korrepetálás, és egy kis borozgatás. Bár, ki tudja mi sül ki belőle. Lucius elég jó pasi – vigyorgok most már én is.
- Tudtam én. Ha így állsz neki az estének, akkor abból folytatásos dolog lesz – kacsint rám. – Na, menj, de aztán írj ám!
- Rendben, szia!

***

- Jó estét – csókol kezet Lucius.
- Neked is – mosolygok. Miért van az, hogy amint a szemébe nézek csak mosolyogni tudok? Meg kell hagyni nagyon jó érzés, kellemes társaság.
- Ma szerintem nézzük át az elméletet, aztán majd valamelyik nap bekéredzkedünk a terembe.
- Nekem tökéletes.
Tökéletesen magyaráz, sok mindent megértek, amiről órán fogalmam sem volt. Néha ugyan elkalandozik a figyelmem, mikor a mozdulatait lesem, azt ahogyan rám mosolyog, mikor megértek valamit. Ahogy a tűz fénye tükröződik a szemeiben, s vad táncot jár...
Egyszer csak azon kapom magam, hogy a finom és hihetetlenül édes bort kóstolgatjuk, s egymás mellett ülünk szorosan a kanapén, és mesél nekem tájakról, ahol megfordult, magáról. S utána engem kérdez. Érdeklem őt, tetszenek neki a válaszaim, látom rajta.
Már pár perce nem beszélünk, csupán csodáljuk egymást. Talán, sőt biztos, hogy a bor a fejünkbe szállt, de nem érdekel. Arcunk egyre csak közeledik egymás felé, s ajkaink finom csókban egyesülnek s én megadó sóhajjal simulok erős karjaiba, hogy ezt az estét a külön hálójában folytassuk.