18. fejezet Epilógus Most, három évvel később már jókat mosolygok a leírtakon. Nem sokkal ezelőtt még szinte gyerekek voltunk, most pedig mi vagyunk azok, akik megszabják a szabályokat, és akiknek már nem csak a saját életükre kell odafigyelni. ’78 nyarán, kicsit előbb, mint vártuk, két hét különbséggel született meg az unokahúgom és a kislányom. A kis Samantha Parker az apja szőke tincseit örökölte, de arcra teljesen olyan, mint a nővérem. A mi lányunk, Kimberly Joan Black – a Kimberlyhez Sirius ragaszkodott, a Joanhoz pedig én, mivel anyát is így hívták – az apja kék szemeit és az én világosbarna hajamat örökölte. Nagyon apás kislány, mikor Sirius hazajön az aurorképzőből, állandóan rajta csüng. Lehet, ez annak köszönhető, hogy mikor még Kimi alig múlt el fél éves, Sirius hozott neki egy játékseprűt. Türelmesen elmagyaráztam neki, hogy azért ez még kicsit korai, és úgy látszott, hogy meg is értette, ám egy hétre rá egy repülő motorral állított haza. A kicsi viszont annyira megszerette, hogy esténként már csak úgy hajlandó elaludni, ha az apja elviszi néhány körre. Így telnek a mi hétköznapjaink. Bár attól tartottam, hogy mivel a többiek mind továbbtanulnak vagy dolgoznak – Remus kivételével –, folyamatosan elhidegülünk egymástól, de ez épp ellenkezőleg történt. Lily és James, miután összeházasodtak, megvették a mellettünk levő házat, és mikor a többiek is beugranak, teljesen olyan, mintha újra a Roxfortban lennénk. Mikor épp nincs nálunk senki, sokszor átugrunk Kellyvel és a lányokkal Weasleyékhez. Áprilisban nekik is megszülettek az ikreik – két újabb fiú –, Fred és George. Két évvel később aztán jött Ron, majd ’81 nyarán a rég áhított lány is megérkezett Ginny személyében. Így már tényleg olyan az egész, mikor találkozunk, mint egy kisebb óvoda. Mikor Weasleyéknek megszületett a hatodik fiuk, akkor tudtuk meg, hogy Lily is babát vár. Így hát Sirius és Arthur, a két tapasztalt apuka Jamest kezdték el felkészíteni a családapai teendőkre. Július 31-én így világra jött Harry James Potter, aki kiköpött apja, csak a szemei ugyanolyan zöldek, mint Lilyé. Nemrég tartottuk neki is az első születésnapját. Tőlünk – na vajon mit? – hát persze, hogy játékseprűt kapott! Alakul a kviddicscsapat. Az utóbbi néhány hónapban nemigen találkozunk senkivel, mivel a többségünknek bujkálnia kell Voldemort és a halálfalók elől. Lilyék Godric’s Hollowban maradtak, jelenleg Fidelius bűbáj védi őket, mi pedig átmenetileg Londonba költöztünk Kellyhez. A muglik között remélhetőleg nem keresnek minket. Siriusnak nagyon nem tetszik a bezártság. Nem ehhez szokott hozzá, de tudja, hogy ez az egyetlen megoldás. Viszont most nagy örömére Weasleyékhez készülünk, mivel ott töltjük a Halloweent. Már indulunk is, amint hazaér, csak még elugrott Peterhöz, hogy megbeszéljenek valamit. Remélem, siet haza, ugyanis van számára egy meglepetésem. Már egy ideje sejtettem, de most már teljesen biztos, mivel ma Kellyvel bementünk a Mungóba, és ott megerősítették, hogy bizony újra babánk lesz. Minél többen, annál jobb. De azért kíváncsi vagyok, hogy mit szól az újabb jövevényhez! Kimivel szerintem nem lesz gond, hiszen a hét Weasley gyerekre és Harryre is úgy tekint, mintha a testvérei lennének. Már csak Voldemort hatalmának kéne megdőlnie, és minden tökéletes lenne. Összefoglalva még annyit mondok, hogy bár most sem minden rózsás, és sosem hittem a happy endes történetekben, de a miénk előreláthatólag az lesz.