Ez a pillanat olyan volt Dawnnak, mint amikor egy kővel összetörte a tükröt, ami előtt állt, mert gyűlölte, hogy úgy hasonlít Aurorára. Most is úgy égett benne a gyűlölet… - Válaszolj! – Sirius közelebb lépett. A lány nem mert rá nézni. Igazából a földet pásztázta a tekintetéve. Nem tudta elhinni, hogy ennyire megalázó helyzetbe kerül valaha. - Dawny, mondd már, igaz, amit ez a kis görcs mondott? A kérdezett az ajkába harapott, különben összekoccantak volna a fogai a remegéstől. - Untass mást a hülye kérdéseiddel, Tappmancs! – Dawn felkapta a fejét. Remus vált ki a tömegből, és egyenesen felé tartott. - Pipogyusz nyilván jó viccnek találta, hogy ekkora marhasággal beégesse szegényt. – A fiú Dawn mellé ért, és bíztatóan rátette a kezét a lány válllára. – Te pedig tudhatnád, Sirius, hogy ennyi tolakodó tekintet mennyire sokkolhat valakit. Remus jelentőségteljesen nézett Siriusra és Jamesre, majd a karjánál fogva elvonszolta onnan Dawnyt. - Szép műsor volt, Lupin! – kiáltott utána Piton. – De kár, hogy nem ért semmit. Mallory a földön csúszva áhítozik korcs Black után, aki meg, minő tragédia, a család másik libája után liheg. Dawn nem bírta volna tovább, ha nincs ott Remus. Erősen belekapaszkodott a fiúba, hogy szédülését leplezze. Sirius és James pedig nem tudtak mit kezdeni a helyzettel, csak álltak ott, és most életükben először nem tudtak megszólalni. - Menj, és köszörüld máson a nyelved, te méregkeverő szörnyeteg! – Na ez már Lily Evans volt. – Remus és én is prefektusok vagyunk, és nini! Már le is vontam tőled tíz pontot azért, mert nem azt tetted, amit mondtam. Ó, és figyeld! Újabb tíz pont azért, mert létezel. Ha még most elhordod a csíkot, akkor megkíméllek még mínusz száz ponttól, amit azért kapnál, amit most mondani akarsz! Piton egy nemtörődöm mosollyal elfordult, és egy pillanat múlva már csak talárjának susogása maradt mögötte. Lily remegett a dühtől. Sosem kedvelte túlságosan Dawnyt, de ezt már ő sem bírta nézni. Szegény lány meg csak állt ott, Remus mellett, és nem gondolt semmire. A gondolatai elhagyták, csak a szégyenérzet maradt meg, csak az kínozta még ezután is. Remus levitte a lányt a tóhoz, hozott neki egy bögre teát, majd leült mellé, és együtt nézték a fodrozódó tó vizét. Dawn törte meg a békés hangulatot. - Köszönöm – motyogta halkan. – Remus, te tényleg egy igazi barát vagy. Én meg csak folyton Siriusszal lógtam, pedig mi értelme volt? Remus elmosolyodott, majd kivette a megürült bögrét a lány kezéből, és varázslattal újratöltötte. - Ezt meg hogy csináltad? – kérdezte Dawn ámulva. – Úgy tudtam, ételt és italt sem lehet csak úgy elővarázsolni a semmiből. - Ez igaz – bólintott a fiú. – De ha tudod, hol van, és mennyi van abból, amit szeretnél, akkor úgy működik, mint az egyszerű begyüjtőbűbáj. Valahogy így működik a nagyteremben is a dolog. – A fiú felnézett az égre, és merengő tekintettel hozzátette – Szeretnék ezzel foglalkozni. Dawn felvonta a szemöldökét. - Ételtranszporttal? - Dehogyis! – vágta rá nevetve a fiú. – Hanem varázslatok kutatásával. Új varázsigéket szeretnék feltalálni, és tanítani is őket! Nem feltétlenül itt, a Roxfortban, de valahol. Dawn eldöntötte a fejét, és oldalról a fiú arcára nézett. Remus, amióta csak ide járt, a Roxfortba, mindig tele volt hegekkel, horzsolásokkal, majd, mikor már kezdenek eltűnni, egy nap megint újak és újak jönnek. Persze a lány tudta, miért volt ez, de sosem tulajdonított ezeknek a hegeknek nagyobb jelentőséget, hiszen szerette a fiút, így a „külső hibák” nem keltették fel a figyelmét. Most viszont sorra vette Remus arcán az összes apróbb-nagyobb sérülést. - Ez az egész olyan igazságtalan – sóhajtott a lány könnyes szemmel. Remus felé fordult, és meglepetten nyúlt zsebkendőért. – Mégis mi? – kérdezte értetlenül. - Te… te annyira kedves vagy, és én meg itt sajnáltatom magam, mikor az én bajom semmi ahhoz képest, amit te átélsz minden hónapban, és te ezt viselni fogod egész életedben. Mindig lesznek olyanok, akik ezért nem vesznek emberszámba, akik nem fognak megismerni, mert nem akarnak, és... és ők ezzel annyit fognak veszíteni! – Dawn már szabályosan zokogott. A fiú szeme megremegett a hallottakra, és lehajtotta a fejét. - Ezzel te most ne törődj! – szólt a lányra, de az csak nem hagyta abba a sírást. – Na, gyere már ide! – tárta ki a karját a fiú, majd pár pilléanat múlva már a rázkódó lány hátát paskolta, aki közben fejét a fiú vállába fúrva lassacskán megnyugodott, végül elnyomta az álom. *** Közben a bolygó másik felén, illetve az iskola egy távolibb pontján, Aurora dühösen berontott Lily szobájába. - Szia, te meg hogy…? Valami baj van? – Lily ijedten felpattant, ugyanis még sosem látta a barátnőjét ennyire dühösnek. Mondjuk, nem kell itt vérengző piros szemekre gondolni, csak Aurorától még az enyhén felpaprikázott hangulat is messze szokatlan volt. - Lily, ugye nem te írtad bele EZT az ÉN naplómba?! – dörrent rá a szoba közepén álldogáló lányra, aki még nem igazán döntötte el, hogy közelebb menjen-e hozzá. - Micsodát? – cincogta Lily. - Ezt! – dobta oda a lánynak a könyvet Aurora. Lily végigpörgette a lapokat az ujjai között, majd megakadt egy ponton. Olvasni kezdett és… - Jaj, Rora, rendkívül sajnálom! Még Alice-szel találtuk ki régebben tréfának. Ne haragudj! Lily előtt rögtön megvilágosodott minden, tudta, hogy ez az ártatlan tréfa okozta valamilyen módon a lenti jelenetet. Kifutott minden szín az arcából, vörös haját idegese hátrasimította, és bocsánatkérően nézett Aurorára. - Megbocsátasz? – kérdezte remegő hangon. Aurora levegőt vett, mintha dühkitörésre készült volna, de csak ennyit mondott. - Ja, persze. Semmi gond. Már elmúlt. Lily kicsit félve nézett barátnőjére, aki minden jel szerint végzett a témával, ugyanis már valami máson kezdett gondolkodni. Leült mellé az ágyra, és egy nagy sóhajjal belekezdett, hogy elmesélje, mi történt pár perccel ezelőtt. Aurora teljesen közömbös arccal hallgatta a történetet, majd mikor Lily a végére ért, bólintott. - Minden világos – mormogta. – Az, hogy Dawn miért utál, hogy ő vitte el és mutatta meg a naplóm Perselusnak és, hogy ő, a köztünk lefolyt kínos szituáció miatt rajta állt bosszút. Lily a fejét csóválta. - Valamit tenni kéne. Aurora kérdőn húzta fel a szemöldökét. - Mégis mit? Én eddig sem nagyon engedtem Siriusnak, és ezután főleg nem fogok. Tényleg nem értem, miért vannak úgy oda érte, hiszen minden jel szerint vak, ha nem vette észre, hogy a lány, akivel egész nap együtt van, teljesen szerelmes belé. Lily az ajkába harapott, majd felállt. - Igazad van, ebbe nem kellene beleavatkozni, ami pedig Siriust illeti, ő csak akkor fog rólad leszállni, ha férjhez mész, és legalább négy gyereked lesz. Aurora elnevette magát, de a jókedve nem tartott sokáig. Csalódottan hátradőlt az ágyon, és Lily felé nézett. - Tudod, tényleg kezdtem megkedvelni Perselust, de amit művelt Dawnnal, meg amiket a fejemhez vágott, hogy ő egy sárvérűvel aztán soha… hát ez kicsit sok volt. Különben is, teljesen egyedül kellett megoldanom a tegnapi feladatot is. Ennyi felelősségérzet sincs benne. Lily már épp válaszolni akart, mikor odakintről két hatalmas puffanás hallatszott. A lányok gyorsan odaugrottak az ajtóhoz, és kinéztek rajta. Minden jel szerint egy fiú, illetve a morgásokból ítélve kettő, fel akart jutni a lánylépcsőn. - Nem igaz, hogy ezt mindig beszívom! – kiáltotta nyögve James, majd feltápászkodva lenyúlt, hogy segítsen az alatta fekvő fiúnak is felkelni. - Ágas, te kicsit gyakran jársz ki mostanában a konyhára, nem gondolod? – nyöszörögte Sirius. – Hány kiló vagy, he? James elengedte a füle mellett a megjegyzést, majd felnézett Lilyre. - Evans! – kiáltott neki vidáman. – Azt hittem, ma már nem látlak, de ez máris beragyogta az estémet. - Fafej – dörmögte pirulva Lily. - Figyelj, Rómeó, nem akarlak zavarni, de nem ezért jöttünk – suttogta cinikusan Sirius. - Ja, ez igaz. Szóval, szépségem, nem szólnál Dawnynak? Kérlek! James az arcizmait olyan ügyesen tudta aranyossá ráncigálni, hogy a lány kicsit megingott. - Miből gondoljátok, hogy itt van? – kérdezte az időt húzva. - Most láttuk felrohanni – válaszolt Sirius résnyire összepréselt szemmel. - Nyomós érv – fintorgott Lily. Ajtónyikorgás hallatszott, és a szomszéd szobából kilépett Dawn. Azon kívül, hogy kissé remegett, semmi nem jelezte, hogy megviselte volna, ami történt. Egyenes háttal, és nemtörődöm tekintettel az immár újra lépcsőként funkcionáló berendezési tárgyhoz lépett, majd lassan, kiélvezve, hogy mindenki rá bámul, lelépkedett a lépcsőfokokon. Volt is mit bámulni, ugyanis Dawnnal történt valami. Valami, ami teljesen kicserélte a lányt. Nem arra célzunk ilyenkor, hogy hipp-hopp lefogyott, vagy befestette, levágta, megnövesztette, kontyba csavarta, ne adj isten, feltupírozta a haját, és nem is vett fel kisestélyit erre az alkalomra, csak egyszerűen a kisugárzása mássá tette. Hiányzott belőle az a pajkos mosolyt ígérő rándulás, a szája szélén, a szemében az a csillogást, ami mindig arra késztetett bárkit, még Pitont is, hogy megcsodálja a zöld szempárt. Most önbizalommal teli, kiegyensúlyozott lány jött le a lépcsőn, minden lépéssel kevésbé remegve. - Nos, Sirius, mi az ábra? – kérdezte csípőre tett kézzel. – Miről akarsz tudni? Csak mert amit Piton mondott, az mind színigaz. De téged nyilván nem ez izgat, ugye? A fiú egy fél percig meg sem tudott nyikkanni, helyette James beszélt. - Dawny, mi csak tudni akartuk, hogy vagy – mondta a tarkóját vakargatva. - Tessék, tökéletesen egészséges vagyok, egy kis apró dolgot leszámítva, de arról tudtok. Ami történt ráébresztett arra, hogy mennyire gyerekesen viselkedtem. Igazából – nézett a lány újból egyenesen Sirius szemébe nézve -, ez csak ugyanaz a rajongás, amit rajtam kívül még száz másik lány érez itt, a Roxfortban. Dawn elkapta a fejét, majd Jameshez fordult. - Még valami óhaj sóhaj? Sirius meghökkenve, és valamiért enyhén megbántva érezte magát. Hallotta a lány kérdését, de esze ágában nem volt rá válaszolni. Egy olyan érzés kerítette hatalmába, ami rendesen zavarta. Egyszerűen nem bírta elviselni azt a gondolatot, hogy Dawn is beállt azok közé, akik utána sóvárognak. Valami buktatót sejtett itt, úgy gondolta, olyan egyszerűen nincs, hogy egy ilyen butaság miatt, mostantól Dawnnal máshogy kell beszélnie, máshogy kell majd vele viselkednie... Mire felocsúdott gondolatmenetéből, a lány már nem volt ott. - Te, Tapi! – bökte meg barátját James. - Nehogy még egyszer így szólíts! – sziszegte neki a fiú. - Jól van, bocs. Szóval, Sirius valami Black, kérlek, valahogyan tégy róla, hogy Dawn visszatérjen köreinkbe, jó? Sirius felháborodottan levágta magát egy fotelbe. - Mégis mi a csudát tegyek? - Halvány dunsztom sincs! Mondjuk csúnyulj meg, vagy növessz egy púpot a hátadra, esetleg jelentsd be, hogy a férfiakhoz vonzódsz… James mindezt olyan hangosan mondta, hogy a klubhelyiségben maximum az nem hallhatta, aki épp kihajolt volna az ablakon, és engedve a gravitációnak tovaszállt volna. Na, de ilyen egyén szerencsére nem akadt egy sem, így a lányok egy népes csoportja komoly sokkba rándult az utolsó megjegyzés hallatán, de Sirius mindent tagadó, gúnyos mosolya megnyugtatta szegény szerencsétleneket. - Ágas, én semmiről nem tehetek – mondta Sirius sóhajtva. – Ha csak sejtettem volna, mit érez, én… - Te? – Remus hangja félbeszakította Siriust a mondandójában. A két fiú a harmadik felé fordult, aki eddig megbújva egy rakás könyv és pergamen mögött csendesen hallgatózva dolgozott. – Akkor mit tettél volna, hm? – nézett felvont szemöldökkel Siriusra, közben nem figyelt arra, hogy a pennájáról a tinta egyenesen az amúgy is csupafolt talárjára csöppent. - Most miért nézel így? – kérdezte a fiú. Remus elengedte a füle mellett a megjegyzést. - Akkor te nem kérted volna meg annyi mindenre Aurorával kapcsolatban? Akkor nem áradoztál volna neki órákat a nővéréről? Akkor nem ragaszkodtál volna a társaságához mindig, ismétlem, MINDIG? Valaki másnak bemesélheted, hogy te aztán nem is sejtetted, hogy Dawny így érez, de nekem nem. Azt hiszed, nem látom, hogy nézel rá, mikor valaki mással van? Amikor egy másik fiú hozzáér, vagy csak beszél vele, te az idegességtől a falra tudnál mászni. Először azt hittem, hogy azért, mert szereted. Nem tudtam kiigazodni rajtad, de most már tisztán látom, hogy csak tetszett a gondolat, hogy van egy saját bejáratú rajongód, aki bármit megtesz neked, amit csak kérsz tőle. Remus többet nem szándékozott mondani, így egy megvető pillantás kíséretével visszahajolt a pergamen fölé. - Neked elment az eszed! – kiáltott rá Sirius. – Komolyan, Remus, ha nem ismernélek, azt hinném, megőrültél. Így csak egy kis mellékhatás lehet, hiszen közeleg a piros betűs havi ünnepnap. - Sirius, kicsit csendesebben – sziszegte James. – Különben is, van abban valami, amit mond! Ha belegondolok, rám is úgy néztél aznap, mikor a fotelben hülyéskedtem Dawnyval, mintha meg akarnál ölni. Sőt, tényleg mindig vele végeztettél mindent, hogy közelebb juss Aurorához. Sirius vadul rázta a fejét, és felváltva nézett Remusra és Jamesre. - Ez nem igaz. Én tényleg nem… vagyis nem direkt. Én… Csak olyan nekem, mintha a húgom lenne. Semmi más! Komolyan, Holdsáp, én nem hittem volna, hogy Dawn ennyire… Na, álljon meg a menet! – csapott a karfára. – Azért nyavalyogsz, mert savanyú a szőlő! – vigyorgott Sirius. – Te totál bele vagy zúgva, de neki én kellek, mondjuk érthető, te nem vagy egy szókimondó típus. Ilyen szerelmi háromszöget sem kaptam ki! Sőt, ha úgy vesszük négyszög vagy mi. James az ajkába harapott, majd ijedten nézett Remusra, aki ezek után csendesen letette a pennát, összerendezte a könyveit, majd az asztalra támaszkodva felállt. - Tudod, Sirius, te vagy a legnagyobb seggfej, akit életemben láttam – suttogta fotelben gubbasztó fiúnak, majd a legfelső könyvet megragadva a fiúk lépcsője felé vette az irányt. - Ezt nem kellett volna – állapította meg Sirius, letörten Remus után nézve. - Nos, ebben egyetértünk – verte hátba barátját James. – Holnap szépen térden állva bocsánatot kérsz, aztán talán megenyhül. Ugye tudod, hogy igaza van? Sirius nyelt egyet, de nem válaszolt. Aznap este kész focimeccset játszottak a gondolatok a fejében, és a legrosszabb, hogy a meccsen ő volt a labda.