Miért van egy rózsaszín cérnaszerű izé a cipődön?

James lepillantott az említett lábbelire, majd morogva lesöpörte a szemetet, és barátjára nézett, aki fejjel lefelé lógott a seprűjén, és úgy szemlélte a világot, és úgy tűnik, a panorámába belelógott James lába.

- Amúgy mennem kellene.

- Hova? – kérdezte James, miután egy szép szaltót csinált a seprűvel.

- Dawnyval kell ma lennem a verseny miatt, tudod…

James elfintorodott, majd Sirius alá repült és fenyegetőn felnézett rá.

- Békülj ki vele, jó? Egyre rosszabb a helyzet. Már hozzám se szól!

- Persze, hiszen ma nem szabad senkihez sem szólnia rajtam kívül, nem emlékszel? – mondta Sirius.

- Tök vörös a fejed – állapította meg James, mire a fiú visszatornázta magát a seprűre.

- Szép innen az egész birtok, meg a kastély is. Komolyan, imádok itt fenn lenni. Olyan szabadnak érzem magam!

James szúrósan nézett barátjára.

Pár percig néma csendben hagyták, hogy a szél dobálja a seprűjüket, majd James halkan megjegyezte:

- Azt hiszem, most már be kellene mennünk átváltoztatástanra. Az utolsó öt percre illene megjelenni.

...---O---…

Aurora különösen szerette, amikor dupla átváltoztatástannal végződik a délelőtt, mert ilyenkor nem kell sietnie sehova, és nyugodtan tud beszélni McGalagonnyal. Ma viszont ez nem jött össze, és hogy miért nem? Az később kiderül. Szegény Aurora ezúttal komoly bajba keveredett.

Na, de lássuk, mi történik Dawnnal. Igazából az ikerpárnak eme hölgytagja kicsit sem volt jókedvű. Sőt! Egyenesen bosszantotta az egész nap. Nem elég, hogy egy szappanoperában érezte magát már lassan egy hónapja, most még ráadásként néma is lett. Igaz büntetésből, de máris szörnyen érezte magát. Úgy gondolta a következő lépés már kétség kívül egy amnézia, vagy terhesség.
Na jó, azért a terhességet egyéb személyes tényekből kifolyólag kizárta.
- Dawn, az micsoda? – Remus hajolt felé, és a lány előtt elterülő fekete valamire mutatott.
A kérdezett csak felvonta a szemöldökét, és ironikusan tátogni kezdett.
- Jó, bocs, elfelejtettem! – Remus a pálcájával a valami felé bökött, majdaz formálódni kezdett, míg egy cipőre hasonlító alakot vett fel. – Ennyit tudtam tenni az ügy érdekében – mosolygott a lányra. – Ha legközelebb lábtörlőt akarsz készíteni egy bolyhos bíbicből, szólj, hogy lebeszélhesselek.
Dawn erre csak mosolyogva tátogott egy sort.
- Örülök, hogy még hang nélkül is jobban élvezi az átváltoztatástanórákat, mint mások, de azért igazán erőt vehetne magán, és a feladatra koncentrálhatna, Miss Mallory!
Dawny némán nevetve felmutatta az előbb Remus által kreált lábbelit, mire a tanárnő levont a Griffendéltől 5 pontot, mondván, hogy nem illendő mások helyett elvégezni a feladatot.

Óra után Dawn fáradtan elindult, hogy megtudja a mai feladatot Dumbledore-tól, közben remélve, hogy Sirius elfelejti a mai versenyt. A folyosón végigcsörtetve egyszer csak valaki megragadta a könyökét, majd behúzta egy terembe, és belülről bezárta az ajtót.

Dawn nem látta az illető arcát, csak azt, hogy sötét, göndör tincsek lógnak ki a csukja alól, amit viselt, illetve, hogy elég vékony testalkata volt támadójának, így rögtön kikövetkeztette, hogy egy lány állt előtte. Segítségért akart sikítani, de még mindig nem tudott hangot kiadni. Értetlenül hátrébb húzódott, egy pad mögé, de ekkor a lány megfordult, és egy ugrással mellette termett, majd a könyökénél fogva felrángatta a pad tetejére.
- Melyik vagy, hm? Melyik Mallory lány? – ripakodott rá furcsán magas hangon.
Dawn zavartan kinyitotta a száját, majd a torkára mutatott. A csukja alól a fény egy igencsak szép vonásokkal megáldott fiatal lány arcát tette láthatóvá. A sötét szempár hitetlenül megvillant, majd a lány előkapta a pálcáját, és Dawn halántékának szegezte.
- Beszélj már!
Dawn megforgatta a szemeit, majd tátogni kezdte a nevét.
- Dawn Liv Mallory? – egyenesedett fel hirtelen a nő, majd egy ideges sóhajjal a csípőjére tette a kezét, a másikkal pedig suhintott a pálcájával, mire a padon fekvő lányra vastag kötelek tekeredtek.

- Ezt jól elszúrtam – dörmögte. – Hol van ilyenkor a nővéred? Mindegy, nem fontos, majd megtalálom. Pedig azt mondta, mondta, hogy a zöld hajcsatot keressem.

Dawn most már teljesen értetlenül fürkészte az idegen arcát. Olyan ismerős volt neki, és ugyanakkor mégis olyan fény égett a lány szemében, ami teljesen ismeretlen volt neki. A szavaira a fejéhez kapott, és óvatosan lehúzta a zöld hajcsatot, amit minden nap viselt. Édesanyja arca jelent meg előtte, ahogy ránézett a kicsiny ékszerre, de rögtön elhessegette a képet, és zsebre vágta a smaragd hajba valót.
- És ha átver? – fordult újra Dawn felé. – Á, nem lehet, hiszen azt sem tudja, miért keresem…
Dawn remegni kezdett. Azon is csodálkozott, hogy eddig kibírta a betegsége jelei nélkül, most viszont érezte, ahogyan az erőt vesz rajta, és a remegéshullámok elborítják a testét. Becsukta a szemét, és próbálta lenyugtatni magát.
- Mi bajod? – dörrent rá a lány. – Á! Mire megyek veled?! Eredj innen!
Dawnnak nem kellett kétszer mondani, ellökte magát a padtól, és az ajtó felé vette az irányt, de mielőtt odaért, egy átok meghátrálásra kényszerítette. Megbillent az egyensúlya, és a földre rogyott.
Kábán nézett fel az ajtóra, majd ahogy feltápászkodott, zavartan kezdett azon gondolkodni, mit keres a régi SVK teremben.

o¤O¤o

- Rora! – Lily először McGalagonynál kereste barátnőjét, majd a nagyteremben, a Griffendél toronyban, később az udvaron, de sehol sem lelte. Kezdte furcsállni a dolgot, hiszen Aurora mindig ugyanazt a napirendet szokta betartani, és ilyenkor vagy ebédel vagy McGalagonnyal beszél.

- Nem láttátok Aurorát? – fordult lemondóan Jameshez és Siriushoz, mikor a két fiút meglátta az udvaron, seprűik kíséretében.

- Sajnos nem – rázta a fejét Sirius.
Lily fintorgott. Vissza akart fordulni, de ekkor eszébe jutott valami.
- Sirius, neked nem Dawnnal kellene lenned? – vonta fel a szemöldökét kérdőn.

- Ó, az a… - Sirius a homlokára csapott, aminek következtében a seprűje a földön landolt, ő meg a következő lépésnél elhasalt.

Lily nevetve felsegítette a fiút, de alig állt fel Sirius, egy újabb puffanás hallatszott.

James Potter annak reményében, hogy Lily őt is nevetve fogja talpra segíteni, színpadias mozdulattal a földre vetődött.

- Jaj, James! – Lily még mindig mosolyogva csóválta a fejét, majd megadóan lehajolt, de Jamesnek esze ágában sem volt felállni, sőt! Lehúzta magához a lányt, és piszkosul jóképűen az arcába vigyorgott.

- Jól van, srácok, ti folytassátok nyugodtan, nekem mennem kell! – mondta Sirius, majd seprűjét Jamesre bízta, ő meg rohant a nagyterembe.

Dawny már ott volt, és Dumbledore-ral együtt vártak Siriusra.
- Bocsánat a… késésért! – lihegte a fiú.

- Semmi baj – mosolygott az igazgató. – Ma úgy is egészen egyszerű feladatotok lesz. Mindössze el kell hoznotok egy könyvet Roxmortsból, de a könyv titkát már nehezebb lesz megfejteni. A negyvenegyedik oldal rejtve van mindenki elől. Remélem, megtaláljátok a módját, hogy feltáruljon előttetek. Persze előbb ki kell jutnotok Roxmortsba, de felteszem, ez nem okozhat gondot az iskola egyik legnagyobb bajkeverőjének. – Azzal az igazgató mosolyogva magára hagyta a két griffendélest.

- Ilyen ostoba feladatokat! Már az agyamra megy, hogy mindig keresni kell valamit! Azt hittem majd lehet párbajozni, hogy lesz egy kis veszély a dologban!

Dawn megforgatta a szemeit, majd sarkon fordult, és elindult a kijárat felé.

- Várj, Dawny! – Sirius lehajolt valamiért a földön, majd a lány után ment. – Ezt elejtetted.

A smaragd hajcsat pihent a fiú tenyerén.

- Miért nem hordod? – kérdezte halkan.
Dawn értetlenül a hajához nyúlt, majd lassan leeresztette a kezét.

- Nem, már akkor sem volt rajtad, mikor beléptem. Biztos nem a hajadból esett ki. – Dawn felvonta a szemöldökét. – Öhm… Észrevettem, hogy hiányzik, de a lényeg, hogy itt van.

A lány most még zavartabb volt. Megállapította, hogy ez nem az ő napja.
Nem emlékezett, hogy levette volna. Megcsóválta a fejét, majd egy „köszönöm”- öt tátogott, ugyanis elfelejtette, hogy Sirius jelenlétében beszélhetett volna.
Mikor kiértek az udvarra, Sirius halkan megjegyezte:
- Nem hiszem, hogy a kapun csak úgy kimehetnénk.

Akkor mégis hol akarsz kijutni? – akarta kérdezni a lány, de csak morgott egyet csípőre tett kézzel.

- Van pár másik lehetőség – vigyorgott Sirius. – De a legközelebbit nem ajánlom, szóval forduljunk szépen meg, és kövess engem!

Dawn összefont karokkal engedett az utasításnak. Követte a fiút egészen egy rusnya kőszoborig.

- Fogd meg! – szólt rá a fiú, és a kezébe nyomott egy térképet, amit a lány még sosem látott az előtt. Kíváncsian forgatta, hogy ki tudja venni, mit akar az ábrázolni. Ráismert a Tekergők Térképére. - Megkeresem magunkat – mosolygott rá Sirius, majd a lány válla fölött lenézve rámutatott két pöttyre. – Na, ezek volnánk mi. És itt jön a következő folyosón… na nem, ez nem fontos. – Gyorsan kivette a lány kezéből a térképet, megragadta a karját, és egy páncél mögé húzta.
Dawn tekintete csupa kérdőjel volt, mikor felnézett a fiúra, de rögvest átment közömbösségbe, illetve zavarba, hiszen Sirius arca milliméterekre volt csak az övétől ebben a pózban. Le is nézett a cipőjére inkább.

- Dawn, mondanom kell neked valamit – köszörülte meg a torkát a fiú. – Tudod, a múltkoriról lenne szó…

A zavart lány nem engedte, hogy befejezze a mondatot, nem akarta hallani újból a szokásos szöveget, hogy „észre sem vettem”, meg „Belém szerettél? Csakúgy, mint másik száz lány a suliból”. Igaz, az utóbbi csak a lány képzeletében hangzott el, de az is épp elég volt. Így hát fogta magát, és ellépett onnan.
Sirius erre gyorsan a szobornál termett, de nem tudta annak púpját felnyitni, ugyanis valaki befordult a sarkon.

- Szia, Dawn! – hallatszott egy kedves hang.

- Neked is szia, Lovegood – morogta félvállról Sirius.

- Bocsáss meg, Sirius, nem vettelek észre. – Andrew odalépett Dawnhoz. – Mi a baj? – kérdezte, látva, hogy Dawn csak tátogva köszönti őt. – Ja, már emlékszem. Leon mondta, hogy büntetésből nem beszélhetsz. Persze ő ezt igen kellemesnek ítélte meg. Azt mondta, úgy is sokat beszélsz. Mondjuk, én nem tudhatom, igazán nem szoktunk beszélgetni sa… - Hirtelen, mint aki ráébred, miket beszél, elhallgatott, és félszegen a lányra mosolygott.

Dawn az ajkába harapott. Máskor nyomban elhúzta volna a csíkot, valami oltári ócska kifogással, de végtére is most határozta el, hogy többé nem áhítozik Siriusra. Elővett a zsebéből egy pergamendarabot, amin még a reggeli mágiatörténetdolgozat Remus által sebtében lekörmölt megoldásai voltak, és a hátuljára írt egy mondatot.

Ez még változhat.

- Khm…

Sirius hangja egy kicsit sem gátolta meg tervében a lányt, sőt, inkább erőt adott neki.
Egy határozott mozdulattal a fiúnak nyújtotta a fecnit, és annak arcát fürkészve várta a reakciót.
Andrew, amint elolvasta, felnézett, és mosolyogva a fejét csóválta.

- Nem gondoltam volna, hogy egyszer szóba fogsz állni velem. Vicces, igazából most sem tetted, de ez – mutatott a pergamendarabra -, már haladás.
Türelmetlen ujjak doboltak a félszemű banya púpján.

- Dawn, mond, ráérsz ma este?

- Nem! – előzte meg a lány szomorú fejcsóválását Sirius. Mikor Andrew és Dawn is meghökkenve néztek rá, kiegészítette a rövidre sikerült tájékoztatást. – Nem, ugyanis, ha jól tudom, ma versenyfeladata van, és hát miért ne tudnám jól, hiszen VELEM van… versenyen.

Sirius sután befejezett mondata után kicsit komolyabban hozzátette: - És indulnunk kellene, ha még ma be akarjuk fejezni, amit elkezdtünk. Így is késő estig eltarthat.
Dawn elhúzta a száját, majd Andrew-ra nézett, hogy igazolja az előbb elhangzottakat.

- Nem baj, akkor majd holnap? Úgy hallottam, átváltoztatástanból nem vagy a legjobb, ha akarod, szívesen segíthetek. Most úgy sincs más dolgom.
Sirius a szemeit forgatta, és az ujjdobolásból átváltott lábdobbantásokra.
Dawn pedig újabb sort firkantott a pergamenre.

A „nem a legjobb” kicsit durva. Fogalmazzunk úgy, a lehető legbénább. Ez találóbb. Amúgy oké, legyen holnap, ötkor. Megfelel?

- Naná! – vágta rá a fiú, de egy másodperccel később a homlokára csapott. – Nem megy.

- Jaj, de kár – sóhajtott Sirius. Andrew rápillantott, de nem vette fel a megjegyzést.

- Megígértem Alanának, hogy fél hatkor elkísérem Hagridhoz a macskájáért, amit ő ápol. Ez volt az egyetlen módja, hogy megússzam a randit vele. De visszaérek hatra. Az jó?

Dawn bólogatott.

- Ne zavartassátok magatokat, ráérünk még… - Sirius leült, és hátát a falnak támasztva feladta.

- Nekem most bűbájtanom lesz.

- Ki a franc kérdezte? – dörmögte a fekete hajú fiú, a fejét fogva.

- Nem vagy valami udvarias – fordult felé Andrew. – Épp beszélgetünk.

Sirius felvonta a szemöldökét.

- Nálad ez úgy megy, hogy te dumálsz, a lány meg hallgat? Érdekes…
Dawn dühösen fújtatott, és Andrew-hoz fordult, egy újabb írást átadva.

Ne törődj vele! Jó bűbájtant!

- Köszi – mondta a szőkeség. – Szereted a szederszörpöt?
Sirius a plafonra nézett, és közömbös arccal suttogta: - Egy héttel később…
Miután Dawn tudtára adta a fiúnak, hogy él-hal a szederszörpért, Andrew a pergamendarabkával integetve a lépcső felé vette az irányt.

- Mi az, már el is ment? – kérdezte horkantva Sirius. – Azt hittem, még marad, hogy megbeszéljétek, mit szokott csinálni esténként, mikor senki sem látja.

Dawn mérgesen meglökte a fiút, majd dobbantva a banya-szobor elé állt.

o¤O¤o

Bellatrix Black sosem szokott pontatlan munkát végezni. Ha valamit rábízott az ő Parancsolója, bizony, azt hibátlanul véghezviszi, legyen az egy tárgy beszerzése, vagy épp egy élet kiontása. Persze ezt még nem lehetett túl gyakran tenni, ugyanis Voldemort Nagyúr távollétében semmi ilyesmit nem csinálhattak.
Nos, Bellatrix előkerítette a Mallory lányt. Mit előkerítette? Sértetlenül házhoz szállította. Igaz, volt egy malőr a tervben, de egy emléktörő bűbáj csodákra képes.

- Megjöttél végre? – Rodolphus Lestrange a padlóra köpött, és felállt a rozoga székből. – Ideje volt.

Bellatrix csak morgott egyet, majd a lányt az ágyra dobta.
Rodolphus megvizsgálta a rabot. Az ágyhoz ment, majd váratlanul Aurora hajában kezdett turkálni.
- Nincs itt! – Csattant fel.

- Mi van? – sipította Bellatrix értetlenül. – Ott fekszik, te vadbarom!

- Nem figyeltél a Nagyúrra?! Az a lány kell, akinek ZÖLD HAJIZÉ van a fején!

Bellatrix dühtől csillogó szemmel a lányra mutatott.

- Azt mondtad, Aurora Eve Malloryt hozzam ide! Ez – rázta meg az ájult lány haját -, ő!

- Én csak azt mondtam, hogy valószínűleg ő lesz az, mert a másik elég vad cicus Regulus szerint, aki nem venne fel efféle valamit. – A férfi öklével a falnak csapott.

Bella máskor már üvöltözött volna, de most csak megvonta a vállát.
- Akkor elkapom azt. Egyszer már megvolt, most jön még egyszer. Az a kis liba tudom is, hogy hol van. Ha jól hallottam azt a vén igazgatót, akkor Roxmortsban, ráadásul az én kis unokaöcsémmel.