Igen, ha vihar közeleg, előtte csendes minden, felmelegszik a levegő. De ennek mégsem örülünk maradéktalanul, mert látjuk a viharfelhőket, melyek az égen gyülekeznek, a nagy, fekete felhőket, és tudjuk, itt bizony nagy vihar lesz! De mielőtt megindulna az eső, még felmorajlik az ég, majd villámokat szór. A csend, csak fokozatosan megy át viharba. Néha elhallgat, mintha elvonulni készülne, majd visszatér még hangosabban. Majd elkezd cseperegni az eső, egyre jobban és jobban esik, dörög, villámlik, tombol.

Történetünk szereplői igazán nyugodtan aludtak, s reggel kipihentebbnek érezték magukat, mint bármikor is ezelőtt.

Lily, Alice-szel közös szobájukban egész korán kinyitotta szemét, már reggel hatkor. De úgy gondolta, még nem kel fel, majd csak egy óra múlva. Addig gondolkodott Potter tegnap esti furcsa viselkedésén. Tisztában volt ugyan saját értékeivel, de mégsem fért a fejébe, hogy Potter miért épp tőle kért randit! Hiszen annyira különböznek! Mint tűz és víz. Mint ég és föld. Mi a csudát akarhat vajon tőle? Ő szeret tanulni, Potter nem. Ő betartja a szabályokat amennyire tőle telik, Potter viszont nem. Kényszeresen áthág Blackkel együtt minden lehetséges szabályt, bejegyzetlen animágusok, éjjel a folyosókon kószálnak, folyton valami rosszaságon törik a fejüket. Lily persze nevet, mikor ezeket a kalandokat mesélik a fiúk neki, de ő maga akkor sem tudna ezekben soha részt venni. Potternek van egy csomó rajongója, miért épp őt hívja randira? Épp őt, aki sosem menne el vele. Talán pont ezért? Igen. Potter biztos van olyan beképzelt. Neki mindig az kell, ami még nem az övé. Biztos ez a válasz, gondolta magában Lily.

Közben a fiúk hálótermében egy ötödéves, rettenetesen kócos, fekete hajó fiú pont rá gondolt. Csak ő éppen arra, hogy a „vörös démon”, ahogy magában nevezte Lilyt, miért mondott neki nemet. Hiszen ő a suli leghelyesebb fiúja, nagyszerű kviddicsjátékos, a csapat kapitánya, tehetséges diák, minden lány odavan érte. Miért pont az az egy nem, aki neki kell?

Míg ilyen gondolatok jártak a fiatalok fejében, lassan eltelt az idő, már reggel hét óra volt. Lily úgy gondolta, itt az ideje felkölteni Alice-t, és neki látni, készülődni.

- Alice, ébredj! Hasadra süt a nap! - mondta kedves, susogó hangon, mint ahogy az anyák költik reggelente álomszuszék gyermeküket.

- Hmpf… hagyjál már! - érkezett meg a morcos válasz.

- Alice! Tessék szépen felkelni! Hét óra van, és ha szeretnél reggelizni is ma, akkor kelj fel! - ripakodott rá parancsoló hangon.

- Már hét óra van? - visítozott a lány, és kipattant az ágyból.

- Igen, de nyugodj le, nem késel el semmiről. Öltözz fel, addig én megyek a fürdőbe, aztán cserélünk – nyugtatta Lily.

- Igenis, hadnagy! - szalutált Alice, nevetve.

Egy fél óra múlva a fiúk is felébredtek a hálótermükben, gyorsan magukra kapkodtak pár ruhát, és lecammogtak a nagyterembe. Néhány perccel később Lily és Alice is megérkezett. Addigra a Tekergők már a reggelijüket fogyasztották Frank, Christopher Wood és Josh Sloper társaságában.  Mikor megérkeztek, épp arról beszélgetett az utóbb említett fiú Jamesszel, hogy jelentkezni akar a megüresedett terelői posztra.

- Áh, Alice, jó hogy megérkeztél - szólt James, mikor meglátta a két lányt - Jó reggelt lányok!

- Szia! - köszönt vissza Alice és leült, Frank mellé.

- Jó reggelt! – mondta Lily is, és helyet foglalt Christopher mellett.
Miután mindenki köszönt mindenkinek, James megbeszélte a csapattal, hogy már aznap este szeretné megtartani a terelő-válogatást, hogy minél hamarabb kezdhessenek készülni a Mardekár elleni meccsre.

McGalagony professzor közben kiosztotta az órarendet. Mikor odaért hozzájuk, átadta Jamesnek a terelői posztra jelentkezők listáját, majd a fiatalok el is indultak órára, mely az órarend szerint bűbájtan volt.

Mikor James – lányokból álló - rajongói tábora felfedezte, hogy a fiú elhagyja a termet, rögtön köré sereglettek, egy másik, nagyjából ugyanakkora csapat pedig Siriust vette körbe, aki viszont csak húzta a száját, míg barátja nagyképűen osztogatta autogramját. Ezen tevékenysége közben pedig Lilyt nézte, hogy látja-e, milyen népszerű. Látta is, és megjegyezte megvetően:

- Mi van Potter? Már órára se tudsz elmenni anélkül, hogy ne kérnének tőled aláírást?

Mielőtt James visszavághatott volna, a lány már elment.

Bűbájtanon Flitwick professzor egy negyed órás előadást tartott nekik az RBF vizsga fontosságáról, melyet idén kell majd letenniük. Majd az óra hátralevő részében az előző években tanultakat ismételték át.

A következő órájuk dupla bájitaltan volt, de előtte kaptak egy 20 perces szünetet. Lily egy nagyobb társasággal ücsörgött a füvön, a kellemes, napsütéses időben. Fülledt volt a levegő, a nap simogatóan sütött, élvezet volt a szabadban lenni.  A 20-25 fő, amely körülvette Lilyt, lányokból és fiúkból vegyesen állt, és nem csak Griffendélesek voltak ott, hanem a Hugrabug és a Hollóhát egy-egy tagja is megjelent. A társaság központjában Lily állt, és éppen a nyári szünetét ecsetelte a többieknek, mikor egy olyan dologra lett figyelmes, amely arra késztette, hogy abbahagyja a mesélést.

- Nocsak Pipogyi! Csak nem tanulsz? Vigyázz, ne zsírozd össze a szép, új bájitaltan könyvedet! – cikizte Sirius.

- Már megint te vagy az, Black? Húzz inkább a francba, a nyomorult barátoddal együtt! – húzta fel magát a fiú.
- Szépen beszélj, Pipogyusz! Vagy szeretnéd, inkább, hogy én tanítsalak illemre? - szólt bele James is.

- Te csak ne taníts engem semmire, te beképzelt, pöffeszkedő, kis senki! - válaszolt durván Piton, és elővette a pálcáját.

- Capitulatus! - rikkantotta James, mielőtt a fiú bármit csinálhatott volna.

- Obctructo! - kiáltotta Sirius is, mire Piton elvágódott a fűben.

- Levicorpus! - folytatta barátja.

De addigra már odaért Lily is, valamit Piton Mardekáros barátai, Mulciber és Avery. Lily szólt először, nagyon ideges volt:

- Potter! Szedd le onnan! Hogy lehetsz ennyire beképzelt, hogy azt hiszed, te mindent megtehetsz? Milyen jogon lógatsz fel embereket, ha éppen úgy szottyan kedved? Azonnal szedd le onnan Perselust!

- És ha nem, Evans? - kérdezte flegmán a megszólított.

- Akkor megismerheted a pálcámat, Potter! Tehát: szedd le onnan Perselust, amíg szépen mondom! - mondta fenyegetően Lily, aki teljesen feldühödött azon, hogy valaki nem fogad neki szót azonnal. Összehúzta szemeit, arca kipirosodott az izgalomtól, szíve a torkában dobogott. James látta, hogy most sikerült komolyan felingerelnie Lilyt, pedig a lány csak ritkán jött ki igazán a sodrából, úgyhogy leengedte Pitont, mire az szájával a következő szavakat formálta védelmezője felé:
- Köszi, de nem kellett volna, Lily!

Ezzel egy időben megszólaltak Piton barátai is, akik eddig csak néma szemlélői voltak a jelentenek:

- Nem hiszem, hogy Pitonnak egy ilyen magadfajta mocskos sárvérű segítségére lenne szüksége! - mondta Mulciber.

- Megvédte volna magát is, vagy ha nem mi segítettünk volna rajta - tette hozzá Avery, majd folytatta: - Szállj le róla, te mocskos kis sárvérű!

- Hogy merészelsz ilyet mondani rá? - jött ki a sodrából James. És ököllel nekirontott a két mardekárosnak.  De a két fiú nem hagyta magát: az egyik behúzott egyet neki, míg a másik a gyomorszáján találta el. Siriusnak és Remusnak úgy kellett lefejteni róla a két másikat. Lily pedig magához tért a döbbenetből, melyet Potter vakmerősége okozott:
- Avery, Mulciber, jelentkezzetek büntetőmunkára Lumpsluck professzornál és 50 pont a Mardekártól.

 A két fiú csak tátogott a döbbenettől, hogy egy Griffendéles, ráadásul egy sárvérű ˙ahogy ők hívták a mugli származásúakat), büntetőmunkára küldte őket, ráadásul még pontot is vont le a házuktól. Mire magukhoz tértek megszólalt a jelzőcsengő és menniük kellett órára, de azért még ennyit hozzátett Avery:

- Ez még megkeserülöd, te utolsó sárvérű!

James megint támadni készült, de aztán mégis visszafogta magát, és nem tett semmit. Inkább ő is elindult órára a barátai társaságában, mint ahogy mindenki más.

  Bájitaltan órán megint jó pár perc elment azzal, hogy Lumpsluck professzor előadásában meghallgatták az RBF fontosságát. Majd a professzor ültetésrendet csinált, amelyet kötelező volt betartani az év végéig. Így történt, hogy Lily padtársává fogadhatta Jamest. Ennek titokban örült, mert James tehetséges volt, bár koránt sem annyira, mint ő vagy Piton, de mindenesetre jobb, mintha mondjuk Petert kapta volna. És így legalább alkalma nyílt megköszönni a fiúnak, hogy a szünetben a védelmére kelt:

- Nos, Potter… öhm… köszönöm, hogy megvédtél engem a szünetben – mondta zavartan.

- Igazán nincs mit, Evans. Ezt bárki megtette volna a helyemben – hárította a köszönetet James.

- Ugyan! Azért bárki biztos nem szállt volna szembe azzal a két gorillával! Szóval még egyszer köszi - mosolygott rá Lily Jamesre.

- Tényleg nincs mit. De Lily, nem kéne elkezdeni a bájital főzését? Már mindenki nekilátott… - figyelmeztette.

- Ja, persze, kezdjük! – kapott észbe a lány.

A főzet, melyet párban kellett elkészíteniük, nagyon jól sikerült. Lily kitűnően értett a bájitalok elkészítéséhez, mindig hozzátett valamilyen pluszt a tankönyvben leírtakhoz, így a főzetei általában sokkal jobban sikerültek, mint a másoké. James pedig nagyszerű társ volt, mert kérdezés nélkül tette, amit Lily mond, és néha neki is egész jó ötletei támadtak. Kiváló párosítás voltak, mert nem ragadtak le a tankönyvben leírtaknál, képesek voltak a fantáziájuk segítségével, valami sokkal jobbat készíteni. Tökéletesen kiegészítették egymást, ugyanis ami nem jutott az egyik eszébe, az eszébe jutott a másiknak. Lily ezt ki is mondta:

- Tudod James, én nem hittem volna, hogy valaha ilyet mondok neked, de szuper dolog a társadnak lenni, mert jól kiegészítesz engem!

- Nos, Lily, akkor talán ne csak bájitaltan órán légy a társam, hanem gyere el velem egy randira! - mondta felbátorodva a fiú.

- Hát… izé… - próbálta kedvesen visszautasítani a kivételesen kedves stílusban megfogalmazott kérést: - nem hiszem azért, hogy a tantermen kívül is jó párosítás lennénk.
- De miért Lily? Hiszen most mondtad, hogy milyen jól kiegészítjük egymást – értetlenkedett a fiú.

- Igen, órán. De egyébként nem, mert olyankor előjön a beképzelt és pöffeszkedő éned! - mondta már kicsit kevésbé kedvesen a lány. - Szóval, amíg ilyen vagy, addig erről le is tehetsz!

- Hát Lily, azért én nem fogom feladni.

- Tégy, amit akarsz, csak bájitalt ne felejts el főzni! - vigyorgott Lily, s ezzel lezártnak tartotta a beszélgetést, amit jelzett azzal, hogy Lumpsluck felé fordult, aki épp a főzetüket vizsgálta:

- Nagyon jó! Kitűnő! Magának Miss. Evans arany keze van! És Mr. Potter személyében úgy látom kiváló segédre talált! Ez a bájital „K” minősítést érdemel, és 30 pont a Griffenélnek! Ó, igen, majd’ elfelejtem: várom mindkettőjüket a szombat esti összejövetelemre. Remélem, számíthatok magukra – invitálta őket kedvesen a pufók tanár úr.

- Persze, természetesen ott leszek! - mondta Lily.

- Kviddics edzés után azt hiszem, el tudok menni professzor! - válaszolt James.

- Ennek nagyon örülök! - s minthogy az ő főzetük volt az utolsó, így szólt: - az órának vége, mehetnek!

Még volt ebéd előtt egy átváltoztatástan órájuk. Ezen is meghallgatták az RBF meghatározó szerepét a jövőjükre nézve, majd ismételtek. James és Sirius nagyot alakított, mikor az animágiáról tanultakt vették át, Lily pedig csak somolygott magában, hiszen ő tudta a fiúk titkát, vagyis hogy ők maguk is képesek az animágiára. Nem, nem mondta el neki senki a titkot, rájött magától, mint ahogy még harmadikos korában arra, hogy Remus vérfarkas.

 Óra után ebédszünet következett, majd dupla gyógynövénytan, amelyen meghallgathattak egy újabb RBF-ről szóló előadást, ami már a könyökükön jött ki, majd megismerkedtek egy új növénnyel. Mire vége lett a napnak, arra eszméltek, hogy kaptak egy rakás házit. Lily ezért úgy döntött, hogy fel is megy a klubhelységbe, hogy legalább egy-két dolgozatot megírjon. Mikor felérkezett, látta, hogy a hirdetőtábla előtt nagy tömeg verődött össze. Kitették a roxmortsi hétvége időpontját: most szombatra tűzték ki. Josh Sloper, aki épp Lily mellett állt, megszólította a lányt:

- Lily! – kiáltott rá.

- Tessék Josh! – fordult felé mosolyogva a lány.

- Figyelj! Nincs kedved velem lejönni Roxmortsba? Mármint randizni. Elmehetnék a Három Seprűbe, vagy Madame Puddifoothoz, vagy ahová szeretnél. Lenne kedved? – kérdezte kedvesen.

Lily végigmérte a fiút, és komolyan elgondolkodott az ajánlatán. Végülis Josh egész jóképű volt, ráadásul eggyel fölötte is járt, jó partinak tűnt. Úgyhogy kevés töprengés után így válaszolt:

- Jó ötlet, szívesen elmennék veled! De inkább a Három Seprűbe menjünk, mert Madame Puddifoot kávézója olyan nyálas.

- Ahogy akarod - nevetett a fiú.

- Rendben. De most, ha nem haragszol, megyek, megírok egy-két házit - majd sarkon fordult, és ekkor egy csokibarna szempárral találta szemben magát, mely most mérgesen tekintett rá. Végül a szempár gazdája így szólt hozzá:

- Evans! Ha vele elmész randira, engem miért utasítasz vissza? – kérdezte dühvel vegyes csalódottsággal a hangjában.

- Potter! Neked mi közöd a mi közöd a magánéletemhez? És hogy gondolod, hogy mások magánbeszélgetését kihallgatod? – kérdezte idegesen Lily.

- Igenis, sok közöm van a magánéletedhez, mert… - kezdte magyarázni James.

- Nem, Potter, neked az égvilágon semmi közös ahhoz, hogy kivel mit csinálok! - szakította félbe a fiút.

- De nagyon is, hogy sok közöm van hozzá, egyébként meg nem kihallgattam, csak hallottam – magyarázkodott.

- De te akkor sem szabhatod meg, hogy kivel és hova mehetek! – kiabált vele a lány.

- Rendben, oké, hogy nem mondhatom meg, de miért pont ő és miért nem én? – kereste a magyarázatot James.

- Azért, mert te úton-útfélen megátkozol bárkit, aki szembe jön veled, ha épp úgy van kedved! Mert egy nagyképű egoista alak vagy, aki magától nem lát jobbat! És élvezed, ha mindenki hajbókol neked. De ha valaki nem istenít téged, akkor összedől benned a világ! Engem is csak azért hívogatsz randira, mert ki nem állhatod a gondolatot, hogy valaki nincs elájulva tőled. Akkora hólyag vagy, hogy az nem igaz. És vedd tudomásul, hogy én egy ilyen beképzelt, pöffeszkedő alakkal, mint te, soha nem fogok járni! - dühöngött Lily, majd kirohant a klubhelységből.
 Percekig rótta a folyosókat, mire végre elszállt a dühe. Az indulatai helyét átvette a büszkeség: igen, jól kiosztotta Pottert, és ráadásul a hétvégén még randija is lesz. Az utóbbi gondolat pedig nem csak büszkévé, hanem boldoggá is tette. Azon kapta magát, hogy fülég érő vigyorral sétálgat a folyosón. Majd úgy döntött, visszamegy a klubhelységbe, különben sosem lesz kész a házival. Már elindult vissza pár perce, mikor meglátott egy síró, hugrabugos elsős fiúcskát, aki a karját fogta. Azonnal odaszaladt hozzá:

- Szia! Én Lily vagyok! Hogy hívnak? – kérdezte kedvesen.

- Robert Taylor vagyok – válaszolt a kisfiú hüppögve.

- Mi történt veled Robert?

- Jött néhány Mardekáros fiú, és megtámadtak. Azt hiszem eltört a karom- majd a lány felé nyújtotta fájó kezét. Lily szemügyre vette, és megállapította:

- Igen, valóban eltört. Várj, meggyógyítom- majd elővette a pálcáját: - Hippocrax!- mire a kisfiú törött csontjai összeforrtak.

- Fúú! Te nagyon ügyes vagy! Köszönöm!- válaszolta hálásan a meghökkent Robert.

- Igazán nincs mit! De mégis hogy néztek ki a támadóid? – kérdezősködött tovább a lány.
- Azt hiszem hetedévesek voltak. Az egyik fiú volt, hosszú, szőke haja volt és szürke szeme, a másik meg egy lány, fekete hajú, és a fiú Bellának nevezte.

- Már megint Lucius Malfoy és Bellatrix Black. Kezd elegem lenni belőlük! - mondta csak úgy magának, majd a kisfiú felé fordult- ne haragudj, de most mennem kell, hogy jelentsem ezt McGalagony professzornak. Szia! - majd elviharzott.

***

Mindeközben James Lily szavain gondolkodott, és azon, hogy mi legyen Josh-sal. A fiú egyértelműen a legjobb jelölt volt Sirius mellé terelőnek, de érezte, hogy nem tudna egy csapatban játszani azzal, aki elvette tőle Lilyt.

De végül úgy döntött ezt majd eldönti a válogatás után, hátha mégiscsak van jobb jelölt is a fiúnál.

   A válogatást 4 órára szervezte, így háromnegyed négykor elindult a kviddicspálya felé.
Legnagyobb sajnálatára, nem akadt jobb jelentkező Joshnál, de azért még ő is messze elmaradt Siriustól. Így komolyan szembekerült az esze és a szíve egymással. Az eszével ugyanis tudta, hogy ha a csapatról van szó, ki kell zárnia érzelmeit és magánügyeit, szíve viszont azt diktálta, hogy nem lenne képes ezzel a „tolvajjal” egy csapatban játszani. Sokáig vívódott, mire úgy határozott, hogy beválasztja a csapatba Josht. Végülis, ha nagyon nem bírja, majd több feladatot ad neki, hogy „edződjön”.

Mivel rengeteg jelentkező volt, nagyon elhúzódott a válogatás, ezért csak este 8 fele végeztek. Még tűnődött magában egy-két órát az egész napján, ezért lemaradta vacsoráról - kénytelen volt elmenni a konyhára. Fél 11 körül jutott csak eszébe, hogy a holnapi bűbájtan órájukra még nem írt meg a házit, így hozzálátott. De nem igazán tudott koncentrálni: félig a fáradtságtól, félig mert folyton Lily szavai visszhangzottak a fejében, melyeket délután vágott hozzá. Éppen maga elé bambult, mikor nyílt a portrélyuk: Lily jött vissza egyedül a járőrözésből.
- Hát te? - kérdezte a fiút meglepetten. - Mit csinálsz ilyenkor idelent? - majd közelebb lépett hozzá és látta, hogy a bűbájtan házijával kínlódik. Nézte még egy darabig a majdnem teljesen üres pergament, mely az asztalon pihent a tankönyv mellett, végül megkérdezte:

- Szeretnéd, hogy segítsek?
- Lily, komolyan megtennéd? Angyal vagy!

Majd hozzáláttak a dolgozat befejezéséhez. Megint csak sikeresnek bizonyult az összedolgozás, mert nagyon hamar készen lettek vele. Meg is feledkeztek arról a délutáni kis incidensről, vagyis, hogy Lily beolvasott a fiúnak. Miután befejezték, pár percig némán néztek egymás szemébe. Majd végül Lily törte meg a csendet:

- Milyen volt a válogatás? – érdeklődött jobb téma híján.

- Hm… a felhozatal szánalmas volt. Az egyetlen használható ember Josh Sloper volt, de Siriusnak a nyomába se ér. Úgyhogy rendesen ki kell kupálnunk, ha pályára akarjuk küldeni a Mardekár elleni meccsen – magyarázta a fiú.

- Szóval beválasztottad? – csodálkozott Lily.

- Be, persze! Mondom, hogy ő volt a legjobb. Olyanok is voltak, akik azt sem tudták, hogy a seprűt melyik végén kell megülni! - nevetett James.
- Komolyan? - nevetett immár Lily is. - Biztos volt akkor önbizalma az illetőnek, ha képes volt elmenni!
- Az biztos! - és a két fiatal még nevetett ezen pár percig. Végül Lily szólalt meg komoly hangon:

- Örülök James, hogy egyszer az életben felnőttként tudtál viselkedni és félretetted a magánügyeidet. Őszintén szólva én azt hittem, hogy a miatt a délutáni miatt már csak azért se veszed be a csapatodba.

- Nos, egy darabig én is azt hittem. De beláttam, hogy jobb, ha inkább nem nézem, hogy mi történt. Legfeljebb majd többet edz, úgyis ráfér.

- Gonosz vagy!- mondta Lily, és megint nevettek.

- De most nincs igazam? Rossz hatással biztos nem lesz rá - mondta nevetve James. És még vagy két percig nevetgéltek ezen.

- Tényleg vele mész le? - kérdezte végül a fiú, de már nem nevetett. Hangja inkább szomorúságot és csalódottságot tükrözött.
- Igen - válaszolt Lily, és már ő sem nevetett.

- Szereted? – érdeklődött James, de nagyon félt a választól.

- Nem, de még megszerethetem. Végülis még nem ismerem annyira – adta meg a választ Lily.

- És engem miért nem tudnál megszeretni? Engem miért utálsz? - James már szinte szenvedve nézte a lányt, aki ezt észrevette, és zavarba hozta, így csak kisvártatva válaszolt:

- Nem utállak, ezt te is tudod, különben most nem ülnék itt veled- válaszolta végül Lily –Amúgy, már bocs, hogy ezt így kijelentem, de nem akarok hazudni neked, nem hiszem, hogy mi egymáshoz valók lennénk. Mármint, ha valami feladat van, vagy valami, akkor igen, de egy párként nem hiszem. Mert amíg például a bájitalfőzésénél jó, ha különbözünk, mert jobbat alkotunk tőle, addig az életben egyáltalán nem jó, hogy nagy különbségek vannak köztünk. Ezt most nem érted ugye? – mivel a fiú a fejével nemet intett, folytatta: - Ha mi együtt járnánk, a kapcsolatunkat megölné a sok ellentét, ami köztünk feszül. Ha ezt most nem is érted, de hidd el nekem, tudom, hogy ebben nekem van igazam. Keress inkább más lányt, hisz’ úgyis annyi rajongód van. Hidd el, hogy mi ketten ÚGY, nem lennénk jó párosítás. Túlságosan mások vagyunk.

- És ha megváltoznék? Érted komolyan képes lennék rá!
- Nem, James, nem hagyhatod el önmagad senkiért sem. Egy rendes James? Az nem is te lennél. Egyébként meg egyenes úton repülnél az Azkabanba, a barátaiddal együtt.

- Mert?

- Mert, ha úgy döntenél, hogy rendes leszel, el kéne mondanod, hogy bejegyzetlen animágus vagy Siriussal és Peterrel együtt – magyarázta a lány.

- Te erről honnan tudsz? – csodálkozott a fiú.

- Feltűnően sokat tudtok az animágiáról.

- Hm… és téged nem tudtalak úgy átverni, mint McGalagonyt, igaz? De egyébként tévedsz. MÉG nem vagyunk animágusok, de már közel vagyunk hozzá. Nagyon közel. Csak 1-2 hónap kérdése az egész.

- Ha sikerül, szóltok majd? – kérdezte Lily.

- Ha szeretnéd, és a többiek is benne vannak felőlem igen – egyezett bele James.

- Köszönöm. De most már menjünk aludni, mert későre jár – mondta Lily, és ásított egyet.
-  Rendben. Jó éjt! – köszönt, és elindult a lépcső felé.

- Jó éjt, James! És ne feledd, senkiért ne változz meg, légy mindig önmagad! Egyszer te is megtalálod a boldogságot, valaki olyan mellett, aki így szeret, ahogy vagy - mondta a lány, majd látva James szomorú tekintetét, olyat tett, amit még soha: adott egy puszit a fiú arcára, majd így szólt: - Most már tényleg megyek James, szia! - susogta, és elballagott a hálóterem irányába. James még percekig nézett utána, miközben tenyerét arra a helyre helyezte, ahová a lány egy puszit adott. Közben mérhetetlen szomorúságot érzett. Lily szavai még nagyobb fájdalmat okoztak neki, mint amikor beképzeltnek és pöffeszkedőnek titulálta.

***

James szívében vadul dörgött, villámlott és zuhogott az eső, jég is esett. Borzalmas vihar játszódott le benne. Úgy érezte, sohasem fog már sütni a nap, sosem lesz már meleg, a vihar okozta károk sosem fognak helyreállítódni. Hirtelen minden olyan kilátástalan volt.

***
Pedig a nagy viharok után a felhők mögül mindig kisüt a nap.