Eltelt nyolc hónap azóta, hogy Lily és James barátságot kötött. Hogy mi változott? A fiú még mindig párbajozott Perselus Pitonnal, és a lány csak késve ért oda általában, nem láthatta, hogy Piton is provokálja a másikat. Ilyenkor nagyon tudott haragudni Jamesre, de elég volt neki egy bocsánatkérés egy kiskutya pillantás kíséretében, a dolog el is volt felejtve. Jamesnek nagyon rosszul esett szerelmét más karjaiban látni, de mit tehetett volna? Próbálta megszokni élete új rendjét, de ennyi idő sem volt elég erre. Rájuk nézett, és összeszorult a szíve. Az a tudat boldogította csak, hogy bosszút állhat rajta a kviddics edzések alkalmával. Ki is használta rendesen csapatkapitányi voltát, dupla annyit dolgoztatta, mint a többieket, mondván, hogy erősödnie kell.

Persze közben izgalmasabbnál izgalmasabb dolgok történtek velük. A Griffendél megnyert minden meccset, így idén is övék lett a kviddics kupa. Alice és Frank összejöttek, míg Sirius és James inkább csak rövidebb, ám annál szenvedélyesebb kapcsolatokat mondhattak magukénak. És ezekből nem is volt kevés. Hetente váltogatták barátnőiket, a legszebb lányokkal oszthatták meg az ágyukat, akiket nem kellett sokáig győzködni. Egyre nagyobb népszerűségnek örvendtek, bárhová mentek, hatalmas tömeggyűlt köréjük. Mindenki csodálta őket, a tehetségükért, a kinézetükért, a stílusukért.

Igen, volt stílusuk. A tanárok a lábaik előtt hevertek, mindenkit lenyűgöztek. Tehetségük is volt bőven, minden feladatukra K-t kaptak, pedig senki sem látta őket gyakorolni, a házijukat is Lilyről másolták. És ha mindez nem lenne elég, megtették azt, amire csak kevés varázsló képes: animágusokká váltak.  Élénken élt még mindannyiukban az az este, amikor először átalakultak Peterrel együtt, Lily szeme láttára.  Több évnyi gyakorlás után, végre feltölthették állati alakjukat. James egy szarvasbikává, Sirius egy nagy bozontos, fekete szőrű kutyává, Peter pedig patkánnyá változott. Innen származtak beceneveik is: James neve Ágas, Sirius neve Tapmancs, Peter neve Féregfark. Remus is kapott egy álnevet, vérfarkasi volta miatt a Holdsápnak nevezték el. Onnantól kezdve minden holdtöltekor csatangoltak Remus kíséretében. Ezek voltak csak az igazi kalandok! Bejárták a Roxmortsot, a Tiltott Rengeteget, az egész roxforti területet. Ámbár amilyen szórakoztató, ugyanolyan veszélyes kiruccanások voltak ezek, hiszen Holdsáp bármikor elszabadulhatott volna tőlük, és megtámadhatott volna valakit. Lily ezt nem győzte hangsúlyozni nekik, de nem hallgattak rá.

A fiataloknak volt tennivalójuk bőven, hiszen már csak egy napjuk volt az RBF vizsgákig. Éjszakába nyúlóan tanultak, folyamatosan ismételtek, gyakoroltak.  Néha még Jamest és Siriust is tanuláson lehetett kapni, ami igen nagy ritkaság. Részt vettek egy pályaválasztási tanácsadások még két hónappal ezelőtt, ahol McGalagony segítségével eldöntötték, mik is szeretnének lenni felnőttként, ebből következően, hogy mely tárgyakra figyeljenek jobban. Peter kivételével mindannyian, azaz Lily, Alice, James, Sirius, Remus és Frank az aurori pályát választották. Ennek fejében kiváló vizsgát kellett tenniük átváltoztatástanból, bűbájtanból, SVK-ból, bájitaltanból és gyógynövénytanból.

Aznap is hajnal kettőkor fejezte be a hét fős társaság a felkészülést. Hozzászoktak ehhez az utóbbi hetekben, mint ahogy ahhoz is, hogy másnap egy liter kávéval tartják magukban a lelket. Nagyon várták már a vizsgák végét, hogy végre ne kelljen órákra járniuk, és annyit alhassanak, amennyit akartak. Még a két nagy csibész, Sirius és James is átérezték a helyzet fontosságát, így már egy bő hónapja felhagytak a lányok hajszolásával, és inkább a tankönyvekre szentelték figyelmük egy részét. Megvolt minden napnak a tanulási rendje. Lily, a főnökasszony (ahogy hívták barátai) minden nap meghatározta, hogy mit vesznek át. Sokáig olvasgattak, ismételgettek, aztán, ha elővette a lány a pálcáját, hogy az elméletet a gyakorlatba is átültesse, ők is követték a példáját. Ha valakinek (általában Peternek) nem ment valami, segítettek neki. Aztán ismét visszatértek a szakirodalomhoz, és még egyszer átnézték az elméletet. A tanulás végét az jelezte, ha Lily becsukta a könyvét.

Ma is tartották magukat a rendhez. Mivel másnap átváltoztatástanból vizsgáztak, értelem szerűen azt tanulták. Lily végre becsukta a könyvét és félretette a kanapé előtt lévő kisasztalra. A többiek egy nagy, megelégült sóhaj kíséretében követték a „főnökasszony” példáját. Pár percig csak meredtek bágyadtan, kiszipolyozott aggyal maguk elé. Hosszú nap állt mögöttük, és a következő még inkább az lesz. Végül Alice törte meg a csendet:

- Gyerekek, ugye milyen furcsa, hogy még csak most kezdtük szinte a tanévet, és már itt is a nyakunkon a vizsga?

- De, nagyon is furcsa. Csak úgy repült az idő. Mennyi minden történt azóta, te jó ég!- helyeselt Frank, nosztalgiázó hangon.

- Igen. Emlékeztek, hogy hogy nyertük meg a Mardekár elleni meccset?- kérdezte vigyorogva Sirius.

- Hogyne emlékeznénk rá, Tapmancs barátom!- mosolygott James, majd folytatta:- Azóta is te vagy a Griffendél hőse! Ha akkor nem jön az a jól irányzott ütésed… Szerintem velünk söpörték volna fel a pályát…

- Ez melyik történet is, James?- kapcsolódott be Lily.

- Ja, tényleg, te erre nem is emlékezhetsz, mert valami nyavalyával feküdtél a gyengélkedőn. Szóval, Griffendél - Mardekár meccs volt, és ugyebár első játéka lévén, a kedves Josh barátunk rettenetesen izgult, és minden gólt beengedett, a Mardekárnak pedig szokatlanul erős volt a csapatösszeállítása. Szóval nagyon elhúztak. Persze azért mi sem vesztegettük az időnket, bedobtunk pár gólt, de a meccset csak úgy nyerhettük volna meg, ha miénk a cikesz. De mivel nagyon rossz időnk volt, zuhogott az eső, egymást is alig láttunk, nemhogy a labdát. Aztán mégis csak megkerült, Michelle és az a Mardekáros srác meg fej fej mellett haladtak, aztán amikor Michelle előrébb került, a csávó visszahúzta a seprűjét, de ezt nem látta senki, csak Tapmancs, aki cserébe jól fejbe kólintotta az ütőjével. Michelle megfogta a cikeszt, de nem nagyon akarta a játékvezető elismerni a győzelmünket, de ezt inkább meséld tovább te, Tapmancs!

- Jó, akkor mondom én tovább: leszálltunk, marhára örültünk a győzelemnek, de nem gondolta senki, hogy látta valaki azt a kis apróságot a Mardekáros fogóval. Aztán odajött a játékvezető, hogy ez szabálytalanság volt, és nem adja meg nekünk a győzelmet. Persze a többiek, akik nem láttak semmit, mind tiltakozni kezdtek, csakhogy a nő meg mindent tökéletesen megfigyelhetett. A többieket gyorsan elhajtottam, és bevetettem magam- itt kihúzta magát Sirius, és megrázta enyhén a fejét, hogy az időközben visszanőtt haja meglibbenjen, mindezt egy olyan mosoly kísértetében tette, mely azt sugározta: „Látjátok gyerekek, én vagyok a valaki!” Ez a mozdulatsor persze általános nevetőgörcsöt váltott ki mindenkiből, a drága valaki pedig nem értette, hogy most min nevetnek, ezért először csak zavartan pislogott, majd ő is bekapcsolódott, de még mindig nem jött rá, hogy miről van szó. Erre a többiek furcsán néztek rá, azt hitték, tudja, hogy milyen idétlen volt az előbb és ezen nevet. Persze ebben az lett volna a furcsa, hogy Sirius sosem nevet saját magán. Mikor a fiúnak feltűnt, hogy a többiek bambán néznek rá, megkérdezte:

- Most mit néztek így?

- Sirius, te nevettél saját magadon!- mondta Lily vigyorogva.

- Ez nem igaz! Én csak nevettem veletek együtt!

- De mi rajtad röhögtünk, Tapmancs!- bukott ki ismét a nevetés Remusból. Most Siriuson volt a sor, hogy zavartan nézzen, végül megszólalt nagy sértetten:

- Ti, kiröhögtök engem? Én nem tudtam, hogy rajtam röhögtök!

- Pedig, rajtad röhögtünk, öreg!- kuncogott James- és te is röhögtél saját magadon!

- Én, én, én nem! Hogy mertek engem ilyen helyzetbe hozni! Azt hittem, más olyan vicces, és a nevetés ugye ragadós, hát én is nevetni kezdtem. Szép kis barátok vagytok, mondhatom! Kiröhögitek a másikat!- mondta, és látszott, hogy tényleg megsértődött. Ezt a többiek is észrevették, ezért gyorsan elterelte a témát Frank:

- Na, meséld inkább tovább Lilynek, hogy mi volt utána, mert majd meghal a kíváncsiságtól!- mivel Sirius látta a lány bólogatását, lemondóan bólintott, és folytatta a meséjét:

- Szóval, próbáltam bűntudatot ébreszteni benne, hogy megvádolt. Mondtam neki, hogy „Madame, ne legyen ilyen gonosz, kérem! Hát, maga komolyan kinézné belőlem, hogy ilyesmire vetemednék? Hát mikor szegtem még meg a kviddics szabályait?”. Láttam rajta, hogy kezd elérzékenyülni, mert persze próbáltam nagyon szépen nézni rá, meg szépen mosolyogni. Pedig olyan nehéz volt, mert szegény nő nagyon randa!- itt elfintorodott- De azt képzeltem, hogy ő az egyik olyan nő, aki ledéren a mugli férfimagazinok címlapján szerepel, persze hiányos öltözetben. Azt hiszem eléggé sikeres volt, mert a Madame, lágy hangon mondja nekem, hogy „Hát eddig valóban nem nagyon…” Azt hittem, hogy végre elfelejti, de aztán, mintha felébredt volna álmából, azt mondta keményen, hogy: „Most azonban határozottan láttam, hogy leütötte! Ezt csak nem tagadja?!”  No, itt gondolkodóba estem, hogy mégis hogyan vághatnám ki magam ebből a szituból, majd mondom neki, hogy: ”Azt nem tagadom, hogy eltaláltam az ütőmmel.”. Erre felcsillant a nőci szeme, hogy végre bevallom. Pedig Tapmancs bácsit nem olyan fából faragták, így hát mondom neki a lényeget: „Azt nem tagadom, hogy eltaláltam, azt viszont igen, hogy szándékosan lett volna. Merthogy véletlen volt. Azt hittem a fejére, hogy az egyik gurkó”. Gondoltam, hogy végre ez telitalálat volt, mert néztem rá nagy ártatlanul, meg el is gondolkodott a nő, de végül azt mondta: „Nem hiszek magának! Egy hét büntetőmunka, és ebben a szezonban nem játszhat többet!” Mondom magamban, hinnye, ezt már csak nem hagyhatom ennyiben, szóval taktikát váltottam. Utána szaladtam, merthogy közben már elment. Elővettem tehát a legártatlanabb képem, meg a macsó mosolyom, - itt Lily elgondolkodott, hogy a kettő vajon hogy fér össze- és mondom neki, hogy: „Ugyan már! Ilyen valóban bölcs, értelmes, gyönyörű asszony, mint maga, igazán nem hozhat, ilyen elhamarkodott döntést! Miért nem gondolja még egyszer végig, drága Madame? Hiszen nem sietteti önt senki és semmi!” Na, gondoltam, bingó, mert láttam rajta, hogy ez a hízelgés kedvére való, aztán kacéran a fülembe susogta, hogy ha meg akarom tartani a terelői posztom, menjek éjfélre a szobájába.

- És így esett meg, hogy Tapmancs a játékvezető ágyasa lett- vigyorgott kajánul James.

- Jézusom, ebből hogy nem lett botrány?- kérdezte Lily, aki eddig szájtátva hallgatta a mesét?

- Megkért, hogy maradjon a dolog kettőnk között- hangzott a tömör felelet Sirius szájából.

- De ő persze nem bírta ki, hogy ne vágjon fel vele előttünk- tette hozzá Remus, aki eddig csendesen üldögélt. Sirius erre megeresztett egy beképzelt vigyort, és azt gondolta magában: „Higgyék csak nyugodtan, hogy meg is tettem vele. Még mindig jobb, mint ha tudnák, hogy igazából csak talpmasszázst kellett neki adnom…”

Megint csend telepedett a klubhelységre, amit Alice és Frank arra használt ki, hogy szenvedélyes csókot váltson.

- Muszáj itt falakodni mindenki előtt?- kérdezte fintorogva Sirius aki köztudottan az ilyesmit nem sokra értékelte.

- Leakadhatnál rólunk. Egyébként ma vagyunk hét hónaposak - míg az első mondatot inkább mérgesen, az utóbbit már büszkén jelentette ki Frank.

- Hm… már hét kerek hónapja! Hogy is történt, Frank drágám?- kérdezte mézesmázos hangon Alice, erre Sirius úgy csinált, mint aki rókázik. Persze ezt a kis párocska már nem vette észre, ahhoz túlságosan el voltak foglalva azzal, hogy felelevenítsék a múltat:

- Emlékszel, Halloween volt, és éppen a lakomán ültünk egymás mellett, és beszélgettünk, mikor összevitatkoztunk azon, hogy a mandragóra főzetet hány hónapos mandragórákból kell elkészíteni- kezdte Frank.

- Igen, és nagyon belemerültünk a vitába, és egyre hangosabbak lettünk, és végül csúnya dolgokat is mondtam neked. Ne haragudj, édesem!

- Semmi baj, de azért amikor azt mondtad, hogy olyan gyáva vagyok, hogy egy lányt is félek randira hívni, azért rosszul esett.

- Na, igen, de akkor dühös voltam rád, hogy miért nem vagy képes randira hívni, ha már egyszer folyton bámulsz. Egyszerűen csak kibukott belőlem.

- És? Sikerült utána bebizonyítanom, hogy milyen bátor vagyok?- kérdezte kacéran Frank.

- Hm… már nem is emlékszem, hogy mi történt utána…- mondta Alice, aki tette a butát.

- Szerintem, valami ilyesmit csinálhattam…- és ezzel szenvedélyesen ismét megcsókolta  Frank a lányt. Sirius megint úgy tett, mint aki rókázik.

- Most, hogy egy kicsit felelevenítetted a történteket, emlékszem, és teljesen bebizonyítottad, hogy milyen bátor vagy!- ezen a ponton Siriusnak elege lett a mesedélutánból, és kifakadt:

- Miért kell ezt előttünk. Épp most hallgattuk végig ezt a nyálas dumát hetedjére, mert minden hónapban ezen a napon épp elfelejtitek a történteket. Érdekes, Lily és Josh ezt nem játsza el havonta, pedig elvileg ők is szeretik egymást. Na, igen, Lily itt elpirult. Egy kicsit elszégyellte magát Sirius kijelentése miatt. Ezt senkinek se vallotta be, csak saját magának, hogy a fiúval nem szeretik egymást, csupán az érdekek kötik őket össze. A fiú az a fajta volt, mint kiderült, aki nem válogatja sűrűn a barátnőit, de nem is szereti őket, csak a szexuális élményt hajszolja. Lilyt azóta is próbálja rávenni erre, persze sikertelenül. Ő ugyanis úgy döntött, hogy nem akar azok közé a lányok közé tartozni, akikről a barátja annyit mesélt. Merthogy már minden őt megelőző hölgyike szexuális igényeit fejből tudta, az első lánytól kezdve (aki akkor hetedéves volt, míg Josh csak harmadikos), az utolsóig. Lilynek már nagyon elege volt a fiú nyomulásából, de mivel ezen kívül nem tudott semmi más rosszat a számlájára írni, nem volt szíve szakítani vele. Inkább, ha tehette, elkerülte a találkozásokat egy idő után, nehogy megint bepróbálkozzon nála. Ezen kívül persze érdeke is volt a fiúval járni, mert félt, hogy James megint rányomulna, ha ismét szingli lenne. Josh pedig addig nem akarta elengedni a lányt semmiképp, amíg meg nem fordult az ágyában. Ezt Lily is tudta. „Ez egy ördögi kör- gondolta- bárcsak lenne valami okom, hogy kirúgjam! Valami komoly!” Majd sóhajtott egy nagyot, és ránézett a többiekre, akik viszont mind őt bámulták.

- Mi van? Mit néztek?- kérdezte kicsit idegesen.

- Ja, semmi, csak olyan gondterheltnek látszol- mondta aggódva James.

- Szerintem inkább úgy néz ki, mint Holdsáp, amikor kitervelte Avery és Mulciber ellen a tervet!- cincogta fontoskodva Féregfark.

- Milyen tervet?- kérdezte egyszerre Alice és Frank, akik ebből a sztoriból teljesen kimaradtak, mert, friss párokhoz illően, szabadidejükben csak egymással voltak elfoglalva akkoriban.

- Ti nem tudjátok?- nézett rájuk Lily.

- Nem. Mit csinált Remus?

- Nos, hát a tisztelt prefektus úrnak elege lett abból, hogy cikizi Avery és Mulciber a jó jegyeiért, és úgy döntött, hogy bekeményít, vagyis, hogy tör egy kis borsot a fiúk orra alá- kuncogott Lily.

- Inkább, hogy tönkre vágja egy egész napjukat- mondta nevetve Sirius.

- Miért, mit csináltál?- kérdezték értetlenül a párocska tagjai Remus felé fordulva.

- Hát, először is, reggel, mikor felkeltem, gyorsan elszaladtam egy szekrényhez, ahol a Mardekárosok frissen mosott talárjait tartják a manók, mielőtt kiosztanák. Megkerestem azokat, amiken az ő nevük állt, és két mérettel összezsugorítottam. Aztán odalopództam a klubhelységük bejáratához, kiábrándító bűbájt szórtam magamra és vártam egy jó fél órát. Mikor kijöttek, (valamiért túl szűk talárban) varázslattal odaragasztottam a cipőjüket a lábukhoz, majd összecsomóztam a cipőfűzőjüket. Képzelhetitek a bamba képüket, mikor léptek egyet, és mindketten hasra vágódtak!- mondta hahotázva Remus- utána percekig keresték, hogy ki küldött rájuk valami átkot. Csak néztek bután körbe-körbe, de nem láttak senki, én meg majd meghaltam az elfojtott röhögéstől. Még csak észre se vették, hogy összekötöttem a cipőjüket! Fel akartak állni, de még nagyobbat estek. Már szép kis csoport verődött össze körülöttük, és mind rajtuk röhögött. Még kábé 10 percig próbálkoztak felkelni, mire olyat tettek, amit álmomban sem hittem volna: sírva könyörgött mindkettő az anyja után! Szánalmasak voltak, én meg próbáltam visszafogni a nevetést, nehogy leleplezzem magam. Aztán Pipogyi pár perc múlva megunta, hogy a legjobb barátai ilyen szerencsétlenek, odament hozzájuk, és jól pofán vágta őket. Na, erre még nagyobb lett a nevetés, jött az öreg Sluki, kérdezte, hogy mi történt, elmondtak neki mindent a többiek, mondta Averynek és Mulcibernek, hogy álljanak fel. Próbáltak, de megint csak seggre estek. És ekkor vette észre Lumpsluck (!), hogy össze van kötve a cipőfűzőjük. Ki akarta kötni, de én azt hittem a fiúk gyorsabbak a felfogás terén és direkt olyanra csináltam a csomót, hogy sehogy se lehessen kikötni. Persze ezt a prof nem tudta, szóval szorgalmasan próbálta kioldani a görcsöt kézzel, ami nem sikerült neki. Már nagyon csúnyán káromkodott, rajta röhögtek végül az emberek. De most képzeljétek el: ott a két szerencsétlen, akik bőgnek az anyjuk után, össze vannak kötözve a cipőfűzőjüknél, és ott a dagadt Sluki, aki káromkodva próbálja kioldani a kioldhatatlant. Persze végül beleunt, és egy egyszerű varázslattal szétvágta a cipőfűzőt. De ekkor jött a legjobb! A két csávesz nem tudta levenni a lábáról a cipőt! Ezzel szenvedtek még vagy 20 percet, és Lumpsluck már az anyjukat szidta, hogy miért ilyen szerencsétlenek, hogy odaragasztják a saját lábukat a cipőjükhöz. Szóval végül a cipőt is le kellett vágnia a lábukról. Mondta nekik a prof, hogy menjenek, és vegyenek fel egy másikat, meg húsz pontot levont tőlük a felhajtásért. Mikor a két szerencsétlen fel akart állni, egyszerűen szétrepedt mindkettő fenekén a gatya! És kiderült, hogy Avery bukik a piros szívecskés jégeralsókra. Többen már fetrengve röhögtek ezután. Mondjuk én is…- Remus örömmel nyugtázta, hogy már társai is a földön fekve hahotáznak, aztán folytatta:

- Szóval olyan élményben volt részem, amiért megérte kihagynom a reggelit. Aztán sajnos aznap ebédig nem tudtam őket bosszantani, mert nem voltak együtt óráink, de ebédkor, titokban enyhe hashajtót csempésztem az ebédjükbe. Enyhe, mert csak 10 percig hat, de azonnal. Ott, mindenki szeme láttára, hát… szóval összefosták magukat, na! Én azóta sem tapasztaltam akkora röhögést a nagyteremben, mint akkor. A tanárok is a hasukat fogták, persze ők a nevetéstől, nem úgy, mint Avery és Mulciber, akik a hashajtótól. Na meg azért olyan büdös se volt még sosem! Aztán gyógynövénytanon, emlékeztek, Bimba bemutatta a csodálatos, vadonás új Mimbolus Mimbeltoniáit. Engem meg szerencsére velük osztott be egy csoportba. S ha már egyszer így alakult, gondoltam, megtréfálom őket még egy kicsit. Tettem az ostobát, aki nem tudja, hogy mi történik, ha megböki a pálcájával a növényt. Gyorsan képeztem magam köré egy láthatatlan pajzsot, és megböktem. Mivel elég kifejlett példányok voltak, hát hatalmas trutyival terítette be őket. Aztán kelések jöttek ki rajtuk, amire nem számítottam, és elvitték őket a gyengélkedőre, mert mérgezést kaptak. Szerencsére azt senki nem firtatta, hogy ez hogy történt, és hogy én miért nem kaptam a trutymóból.

- Nahát, Remus!- szólalt meg ámulva Alice, aki eddig hahotázva hallgatta a Tekerőt- Nem is tudtam, hogy te gonosz is tudsz lenni!

- Tudok én, ha akarok!- mondta mosolyogva a fiú.

- Nagyon jó a sztori, tényleg öreg, de ennek mi értelme volt? Úgy értem, azóta sem szálltak le rólad.

- Nagyon is sok. Így legalább elégtételt vettem rajtuk egy életre.

- Látod, ezért vagy te is Tekergő- mondta kedélyesen James.

- Akkor engem is beválaszthatnátok!- mondta lelkesedve Frank.

- Mert  te mivel bizonyítod, hogy Tekergőnek is beválnál?- kérdezte Sirius.

- Nem emlékeztek, hogy milyen hőstettet hajtottam végre karácsonykor?

- Nem- mondta egyszerre a többi hat.

- Nem emlékeztek, hogy a lakoma után Piton felingerelt, és dühömben véletlenül belevarázsoltam egy páncélba, amit nem tudtak leszedni róla? Csak lángvágóval tudták kioperálni belőle. Kaptam is érte egy hónapnyi büntetőmunkát… Persze azért McGalagony szemében láttam az elismerést…

- Nem, ez nem elég! Ahhoz, hogy igazi Tekergő legyél, egy, nem szabad, hogy elkapjanak. Kettő, ilyen dolgokat nem véletlenül kell csinálni, hanem direkt. Bocs, öreg, de ismételten el kell, hogy utasítsalak- mondta mosolyogva James, mint ahogy az anya mondja a gyermekének, hogy ehhez vagy ahhoz túl fiatal.

- Nem baj! Egy napon még könyörögni fogtok nekem!- vigyorgott Frank.

- Ámen!- mondta Sirius.

- Jó sztori volt édesem, de a Lily feat. Piton produkció sokkal jobb!- mondta Alice, majd bátorítóan a barátnőjére nézett, várván, hogy elkezdje mesélni a történteket. Mivel a lány észrevette, hogy nem csak Alice néz így rá, hanem mindenki más, elkezdett nyafogni:

- Neeee!  Már vagy tízszer elmeséltem nektek!

- De lányok gyöngye, Lily! Ez a sztori attól olyan vicces, hogy te vagy benne a főszereplő! Te, a szabálytisztelő!- mondta James könyörgő tekintettel.

- Na, jó- adta meg magát a lány- Elmondom, feltéve, hogy többet nem meséltetitek el velem- mivel mindenki bólintott, folytatta:- Szóval, egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Lily Evans, aki jóbarátjával, Perselus Pitonnal felkerekedett az írországi mágusképzőbe, hogy megnyerjék a bájitalfőző versenyt. Előtte sokat készültek rá, de végül elérkezett a két napos versenyen a döntő ideje, el kellett készíteniük az élő-halál eszenciáját a versenyzőknek. Lily néni és Perselus bácsi sokkal jobban álltak, mint a másik két suli, a Beauxbatons és a Durmstrang versenyzői, de Lily néni tréfás kedve lévén egy kis borsot akart törni az ellenfelek orra alá. Persze Perselus bácsi nem nagyon akart ebben részt venni, mivel azonban Lily néninek jó rábeszélőképessége volt, rávette társát a csínyre. Titokban, nehogy bárki meglássa, maximum lángra vették az üstök alatt a tüzet, pedig köztudott, hogy az élő-halál eszenciát alacsony lángon kell készíteni. Persze az ellenfelek készítménye abban a minutumban összeugrott, és értékelhetetlenné vált, míg a Roxfort diákjaié pontosan olyan volt, mint amilyennek lennie kellett. Így kétségtelenül övék lett a győzelem.

- Brávó!- tapsolt mindenki a klubhelységben.

- Bár nem most hallom elsőször, még mindig marhára élvezem a történeted Lily!- mondta elismerően James- Nem akarsz te is Tekergő lenni?

- Nem, kösz!- vigyorgott a lány.

- Ez volt a ma esti legjobb sztori- jelentette ki elismerően Sirius.

- Tényleg: miért nem rendezünk egy versenyt? Ki csinálta idén a legnagyobb hülyeséget? Versenyt- kérdezte Frank.

- Ez jó ötlet- helyeselt barátnője- Ti mivel akartok előrukkolni?- tudakolta Jamestől és Petertől.

- Én elmesélhetem esetleg a bolondok napi esetemet- mondta félénken Peter.

- Az nem egy nagy durranás, de mondjad- vettette oda neki lekezelően Sirius.

- Hát bolondok napján McGalagony professzor megelégelte a sok idióta tréfát, és feleltetett- engem. Én pedig arra gondoltam, elszórakoztatom egy kicsit az osztályt és direkt hülyeségeket válaszoltam.

- Ja! Nagyon izgi sztori. James?- fojtotta belé a szót Sirius.

- Hát gyerekek, az úgy volt, hogy kiszivárgott, hogy egy hét múlva lesz McGalagony szülinapja. Én pedig úgy gondoltam, megérdemelné az öreglány, ha egy kicsit felköszönteném eme jeles nap alkalmából. Szóval elkezdtem készülődni, költöttem neki néhány szép verset, persze szabad verset, ennyire ezért nem törtem magam, hogy rímeljen is a nyanyának. Az egyikre emlékszem is:

McGalagony, haja oly csodás!
A kor s a bölcsesség, ezüst szálakat szőtt bele már!
McGalagony, szeme oly szép!
Mint a lenti tó, melynek fodrain az ember lelke szárnyra kél!
McGalagony, önnek éles az esze!
Mint a beretva, mellyel valaha borostám mentszem!
McGalagony!
Boldog szülinapot!

- Mondjuk ez egy kicsit rímelt James, de nem baj!- mondta Lily, miközben úgy nézett rá, mint egy félőrültre.

- Ágas, te nagyon hülye vagy, tudsz róla?- kérdezte a nevetéstől fuldokolva Sirius.

- Igen, de most inkább folytatom. Szóval egész nap járkáltam utána egy újabb csokor vörös rózsával, és mindig egy újabb verset szavaltam neki. Először a bénákat, és akkor még kifejezetten idegesítettem, ami mondjuk célom is volt. De legutoljára hagytam egy tényleg szépet, amire már sajna nem emlékszem, és akkor a nyanya tökre elérzékenyült, meg sírva fakadt. Aztán vagy húsz percig zokogott, hogy soha ilyen rendes diákja még nem volt, de a lelkemre kötötte, hogy szeressek ki belőle, és nézzek inkább valami fiatal lányka után, ahogy ő fogalmazott.

- Há-há-há-há-há- hahotázott mindenki, és fuldoklottak a röhögéstől, végül Sirius szólalt meg hörögve:

- Én, mint döntőbíró kijelentem, hogy a ma esti verseny győztese Ágas, akinek titkos szerelme nem más, mint McGalagony!

- Köszi, de még mindig jobb, minthogy te meg összeszűrted a levet a játékvezetővel!

- Bunyó?

- Bunyó!

És a két fiú verekedni kezdett. A többiek nem tudták mi van ilyenkor, szóval Frank és Remus gyorsan szétszedte őket, azok meg csak lihegve nevettek saját magukon, végül James szólalt meg:

- Nem kell annyira félteni minket, csak játszottunk!- erre mindenki nevetni kezdett kivéve egy valakit:

- Ti normálisak vagytok?!- kérdezte Lily, majd rátelepedett a csönd a klubhelységre. Nem értették, mi baja a lánynak, tehát várták, hogy maga mondja el. Kérés nélkül meg is tette:

- Hajnal négy van, és öt óra múlva kezdődnek a vizsgák, ti meg itt szórakoztok!

Siriusnak kedve lett volna az orra alá dörgölni, hogy ő is itt szórakozik, de jobbnak látta, ha nem ingerli tovább az amúgy is felpaprikázott kedvű lányt.

- Sipirc, mindenki az ágyba!- folytatta tovább Lily ellentmondást nem tűrő hangon.

 Megvárta, amíg mindenki elindul, majd ő is elment a hálókörletébe. Villámgyorsan ledobálta ruháit, felvette a pizsamáját, bebújt az ágyába. A pár óra múlva elérkező vizsga miatti félelméből fakadóan nyugtalan álma volt, mint mindenki másnak.