Na, jó, most már csak azért is kiderítem, hogy mit akarnak Alice-ék. Nem hajlandóak elmondani, hogy mit tervelnek. Csak azt tudom, hogy időről időre eltűnik a hiányos Tekergők csapatával - azaz Potter nélkül - és amikor éjfél után visszajön a szobába, gondterhelt arcot vág, és nem hajlandó elmondani mi van.

Természetesen meghallották Potterrel a veszekedésünket még szeptember végén, és azóta mindig disaudióval intézik el, hogy ne lehessen őket kihallgatni. De már az agyamra mennek! Mi ez a nagy titkolózás.

Csak nagy ritkán sikerül elkapnom egy-egy szófoszlányt. Mint például a ’kilátástalan’, ’idióták’, ’ellenségeskedés’. És egyszer egy mondatot, amiből kiderül, hogy nem igazán állnak jól a dolgaikkal: „Nem igaz, hogy nem vagyunk képesek kitalálni valami normálisat!” Ez Remus szájából hangzott el.

Most október vége felé járunk. Éppen a nagyterembe sietek reggelizni. Még nagyon korán van. Magányosan baktatok lefelé a márványlépcsőkön. Kevesen vagyunk ilyen korán kelők. Néhány ismerős rámköszön, én viszont üdvözlöm őket.

Leülök a helyemre. Megkenek egy szelet pirítóst vajjal és mézzel, egy másikat szintén vajjal, de lekvárral. Kit érdekel, ha elhízom! Ha már más élvezetem nincs, legalább ennyi legyen.

Nyugalmasan telik a reggelem. Mikor eljön az ideje, szépen, lassan elindulok a kastély másik végébe átváltoztatástan órára. Negyed órával hamarabb is érek oda. Leülök a fal tövébe, és olvasgatom az anyagot, amit elvileg ma vennénk.

Tökéletesen elvagyok így magammal meg a könyvvel, mikor is  feltűnik minden jónak elrontója, minden gonoszok ura (na jó, az Tudjukki, de ez így olyan jól hangzik!), maga az ördög James Potter képében.

- Stréberkedünk, stréberkedünk, Evans professzorasszony?
- Hagyjál békén Potter!
- Jajj, bocsánat, pedig igazán nem akartam elrontani a tökéletes életedet!- mondta álszent hangon, a „tökéletes” szót megnyomva. Amúgy miért jön mindig ezzel, hogy tönkreteszi? Tényleg tönkreteszi, de miért kell mindig ezt mondania?
- Már tönkretetted azzal, hogy egyáltalán a világra jöttél!
- Ne kényszeríts!- és láttam, hogy a pálcáját markolja, de olyan hévvel, hogy az ujjai elfehéredtek, az arca pedig kipirult az erőlködéstől. Igazából a szavakat is a fogai között préselte ki, tulajdonképpen sziszegett. Provokáljam tovább, és párbajozzak vele, vagy hagyjam békén? A büszkeségemről van szó. Úgyhogy támadás!
- Mert különben mi lesz?
- Nem akarod te megismerni a pálcámat!
- És te az enyémet?
- Nem tennéd meg!
- Én? Én ne tenném meg? Épp elég okom van rá!- nem baj, hogy pillanatnyilag egyet se tudtam volna mondani… -Csak nem félsz, Potter? Attól tartasz, hogy jobb vagyok nálad?
- Te? Jobb nálam? Soha!
- Pedig jobb vagyok. Csak te egy akkora egoista állat vagy, hogy észre sem veszed!- kész, felrobbant a bomba.
- Rictusempra!
Laza pajzsbűbájjal védem.
- Obstructo!
Kivédem.
- Petrificus totalus!
Egyetlen néma intéssel eltérítem a varázslatát.
- Mi van Evans? Csak védekezni tudsz? Nem vagy jobb nálam!- amíg ezt kimondja, egyetlen bűbájomra nevetőgörcsben tör ki. Küldök rá egy gumiláb-rontást is, már a földön fetreng.

Egyszer csak elmúlik a nevetőgörcs, egy pirosan villanó átokcsík megérinti a karomat, megszédülök, elesem.

Potter már áll. Tulajdonképpen a két lába alatt fekszem. Vagy legalábbis a bokám alatta van.

- Na, mi az Evans? Ennyi volt a nagy tudásod? Feladod?
-SOHA!- üvöltöm, és lendítem a jobb lábam felfelé. Ágyékon rúgom. Gyorsan kihúzom a lábaim alóla, mert látom, hogy összegörnyed, és nem akarom, hogy rámessen egy galandféreg.
- Búcsúzz el a családfádtól!- közlöm vele jéghideg hangon, egyszerűen. Néhányan tapsolnak, de egy csomó liba dühösen néz rám. Biztos féltik magukat. Vagyis… öhm…  inkább azt, hogy egy kellemes időtöltésüknek végleg vége lehet az akcióm miatt. Na, mindegy.

Mivel eddig még ott álltam előtte, most menni készülök. Teszek egy lépést, kettőt, és érzem, hogy egy erős kéz a bal bokámra kulcsolódik, majd teljes erőből megrántja azt, így én hasra esek. Az állam csúnyán találkozik a kőpadlóval, nagy reccsenés hallatszik. Kész. Eltört.

De ennyi nem elég annak a szadista szemétládának. Rám veti magát, és birkózni kezdünk. Egyáltalán nem a perverz értelmében. Ütjük, rúgjuk egymást, ahol érjük. Nem számít már semmi. Csak, hogy fájdalmat okozzak neki. Belemélyesztem az arcába a körmeimet; még jó, hogy megnövesztettem. Látom, hogy kiserken belőle a vér, aztán patakokban csorog a fehér blúzomra. Nem érdekel.

Lekever egy hatalmas pofont. Váratlanul ért, és sikerült elharapnom a nyelvemet. Érzem a vér sós ízét a számban. Nem számít.

Behúzok neki egy akkorát, amekkora csak az erőmből telik. Látom, hogy elképed: talán nem gondolta, hogy ilyen erő kifejtésére vagyok képes.

Hátratántorodik, végül, kissé kábán teljesen hátradől, így a feje egy hatalma koppanás kíséretében találkozik a fallal. Lehet, hogy eltört a koponyacsontja.

Mintha az eséstől új erőre kapott volna, felkel, és elkezdi a hajamat tépni. Nagyon fáj, így visszatámadok az ő módszerével. Míg nagy csomókat tépek ki a hajából, érzem a vére melegségét, tehát tényleg eltört a koponya csontja.

Érzem, hogy egy nagy csomó haj mond búcsút a fejbőrömnek. Most aztán elég volt! Lihegek kettőt, összeszedem minden erőmet, amíg ő folyamatosan pofonokat kever le nekem. Egy hatalmasat bokszolok a bal vállába, és hallok egy reccsenést. Fájdalmasan felüvölt, nekilökődik ismét a falnak. Viszonzásképp ő belerúg az oldalamban. Fájdalmasan nyilallik ezen testrészem, lehet, hogy sikerült eltörnie.

Pár másodpercig csak farkasszemet nézünk, és lihegünk, majd, mintha ugyanarra gondolnánk, megint tépni kezdjük egymást.

- Maguk mégis mit képzelnek?- hallom McGalagonyt, majd egy pálcaintésre eltávolodunk egymástól a folyosó szélességében.
- Hogy gondolták ezt? Mégis mi a fene ütött magukba? Miss. Evans, ezt nem vártam volna magától. És Mr. Potter, mégis hova a jó égbe tette a modorát, hogy rátámad egy hölgyre? Maguknak teljesen elment az eszük! Most azonnal menjenek a gyengélkedőre, és ha ellátták a sebeiket, jelentkezzenek nálam büntetőmunkára! Mars!

Te jó ég, mit tettem! Most teljesen elástam magam McGalagonynál. És sajog mindenem. Ránézek Potterre. Valami szörnyen néz ki. Mióta vannak ilyen brutális hajlamaim? Vérzik mindenhonnan, alig áll a lábán. A dulakodásunk helyszíne is csupa vér. A professzor elkapja a tekintetem, és egy pálcaintéssel eltűnteti a vérfoltokat.

- Menjenek már!- ripakodik ránk. Nagy nehézségek árán elindulok, bár alig állok a lábamon. Visszanézek még, látom, hogy McGalagony nagyon dühös. És Potter… Összerogyott. Érezem, hogy nem kéne a professzort tovább ingerelni azzal, hogy nem tűnik el a színről, így visszafordulok, odamegyek Potterhez, felhúzom, egyik karját átlendítem a vállamon, és húzom magammal. Már szinte félájult. Valamit makog. Valami ilyesmit:
-  …m ak…tam sz…r…me..

És, hogy:
-  B…cs…n…t.

Ez vajon mit jelent? Valami titkos nyelv? Vagy annyira rosszul lenne, hogy már halandzsál? És ha meghal? Merlin segíts! Mi van, ha megöltem???