- Ez egy emlék! - kiáltott fel Aurora csodálkozva

- Micsoda megállapítás - dörmögte Piton. - Most viszont leszállhatnál rólam, mert a súlyod véletlenül sem egyenlő egy pixyével..

- Méghozzá Bellatrix emléke - tette hozzá Aurora ügyet sem vetve a fiú közbeszólására, így Piton egy pillanat alatt lelökte magáról a lányt.

Az emlékkel kapcsolatban igaza volt, ugyanis az első dolog, amit megláttak, egy nyolc év körüli, kócos kislány volt. Kapásból ráismertek Bellára. A kislány a lábát lóbálta, és egy koboldfejjel játszott.

Aurora megborzongott, ugyanis a koboldfej igazi volt. Még tisztán látszottak az erek a két óriási szemben, és ahogy egyik kezéből a másikba dobta, az aszott bőr felráncolódott az ujjai mentén.

- Mindjárt hányok - dörmögte Piton.

Dawn nem értette, mit keresnek Bella emlékében. Idegesen körbenézett, hátha valami másra kellene odafigyelniük. Mikor megfordult, beleütközött Siriusba.

- Bocsi - suttogta, de mikor felnézett a fiú arcára, megzavarodott.

Sirius sóbálványként meredt egy pontra. Az arca furcsa grimaszba állt. Dawn a pont felé fordult, és a szemközti szobában egy középkorú, szigorú tekintetű nőt pillantott meg, aki egy ódon karosszékben ült.

Csengettek.

Az nő eleresztette a hangját:

- Sipor, nyiss ajtót!

- Igenis, Úrnőm! - jelent meg egy apró házimanó. Nagy fülei egy-egy szárnyként csapkodtak, ahogy a kis lény sietett teljesíteni úrnője kívánságát.

Dawn visszafordult Siriushoz.

- Nem Sipornak hívják a ti...?

- De.

- Akkor ez a ti...

- Igen.

- Oh.

A kis manó visszafutott a nőhöz.

- Úrnőm, egy olyan akar belépni - suttogta felháborodva. - Azt állítja, a rokona, de Sipor nem hitt neki.

- Mondta a nevét? - kérdezte a hölgy.

- Igen. Vega, Zoe Vega. Tipikus mugli név, Úrnőm. Sipor rögtön tudta.

Dawn és Aurora egymásra néztek. Egyszerre indult meg a lábuk, hogy közelebb menjenek az ajtóhoz, de nem volt rá szükség, ugyanis a nem kívánt vendég berontott a házba.
Zoe Vega megjelenése nem várt hatással volt Mrs. Blackre. Az asszony korát meghazudtolva pattant fel, és a kezében lévő, amúgy gyönyörű, faragott pálcát az érkezőre szegezte.

- Takarodj a házamból!

Messziről nézve egy színes ruhákba öltözött, egyenes tartású, hosszú, piszkosszőke hajú fiatal nőt láthattak, de Dawn és Aurora is észrevette annak vérágas, fáradt szemeit, és verejtékező arcát.

Mikor a ház úrnőjének szigorú fellépése után Zoe válasza egy hörgésszerű köhögés volt. Az ikrek már biztosak voltak benne, hogy anyjuk ekkor már a betegsége utolsó szakaszában volt.

- Nem dobhat ki! - csattant fel vékony, gyenge hangon. - Segítenie kell.

Mrs. Black szemöldöke olyan magasra szaladt, hogy az elegánsan feltornyozott hajkoronája mögött is elveszett.

- Mit képzelsz magadról?! Mégis miért segítenék neked? - Az asszony olyannyira felháborodott, hogy a varázspálcájára akart támaszkodni a botja helyett. Mikor észrevette a különbséget, ráförmedt a manóra:

- A botomat, Sipor!

- Maga is nagyon jól tudja, miért kell segítenie - suttogta magabiztos hangon Zoe.

A beálló csöndben Sirius Dawn mögé lépett, és kezével félig átölelte a remegő lányt.

Mrs. Black hirtelen hátrakiáltott a válla fölött:

- Bellatrix! Menj fel, lányom, és ellenőrizd, Sirius feltakarította-e a romhalmazt, amit csináltatok!

Észre sem vették, hogy időközben a kislány kíváncsiságtól fűtve a falnak dőlt, és hallgatózott. Nagynénje szavára felszegett fejjel feltrappolt a lépcsőn, majd a lépcsőfordulónál irányt változtatott, és leosont.

Zoe Vega beljebb lépett, és karjával támaszkodva leült a kanapéra.

- Nem emlékszem, hogy ezt megengedtem volna! - háborgott Mrs. Black.

- Meg akartam kérdezni, de elszédültem - emelte fel a fejét a boszorkány.

Mrs. Black felhorkant.

- Persze, kezd úrrá lenni rajtad a szenny, amit összeszedtél azoknál a férgeknél.

- Nem erről jöttem vitázni, úgyhogy kérem, ne beszéljen így! - csóválta a fejét szomorúan Zoe.

- Akkor végre a tárgyra térhetnél! - türelmetlenkedett az asszonyság.

Piton megelégelte a semmit mondó párbeszédet, és életében először egy kérdést intézett Aurorához.

- Mi folyik itt?

Aurora a fiú felé nézett, de nem jött ki hang a torkán, tekintetét mágnesként vonzotta vissza anyjának alakja.

- Ez a Black ház - vetette oda Sirius. - Ő az anyám - mutatott a megnevezettre. - Ő pedig Dawn és Aurora anyja. De most kuss!

Zoe újból köhögött. Kezével a táskájában kotorászott, és egy kis üvegcsét vett elő, majd lenyelt egy kortyot a benne lévő folyadékból, és visszatette a táskába.

- Nem kertelek, komoly baj van - kezdett bele.

- Ugye nem várod, hogy segítsek a betegségedben? - kérdezte gúnyosan az asszony. - Legnagyobb sajnálatomra nem tudok.

- Nem ezt kérem, de maga is tudja, hogy segíthetne. Mindegy, én nem várok el magától semmit. Ha nem jött volna ez a baj, életemben nem láttam volna Önt többé. Ami - nevetett fel keserűen -, nem is jelentett volna túl sok időt.

- A lényeget! Nem hat meg az önsajnálatod.

- Rendben. A smaragd kell - jelentette ki elszántan Zoe.

- Mondtam már, hogy nem segíthetek túlélni ezt a kórt! Magadnak kerested a bajt.

- Nincs szükségem arra, hogy kioktasson, és mondtam, nem ezért kell. A tünetek jelentkeztek a lányomon is.

Ismét csend ereszkedett a teremre. Egyedül Sipor halk ténykedésének zaja törte meg. Sirius együtt érzően ráhajtotta a fejét Dawnéra. Perselus is felé nézett, Aurora viszont nem értette a dolgot. Rémülten pillantott húgára.

- Nincs semmi közöm a sárvérű fattyúidhoz - mondta tárgyilagosan az asszony. - Bár hallottam, úgy potyognak, mint tyúkból a tojás. Hány van már? Hat?

- Négy - nézett rá izzó tekintettel Zoe.

- Sok. Kimondottan sok. Egy tisztességes, aranyvérű lány két fiút szül, és legfeljebb egy lányt.

Zoe megforgatta szemeit.

- Kitagadtatok. Így nem érvényesek rám a szabályok.

- Mégis mire számítottál? - dörrent rá Mrs. Black. - Azok után, hogy saját lányomként neveltelek, elárulsz! Azzal a gyáva Alpharddal együtt. Neki sírtad el a bánatod, ő meg kiállt melletted, mi? Anyád a föld alá bújna szégyenében, ha látna.

- Anyám segítene, ebben biztos vagyok - suttogta Zoe. - Az a smaragd életben tartaná a lányom! Aki viseli, az nem halhat meg. Tudom, hogy mi a feltétele! - kiáltott, mielőtt Mrs. Black megszólalhatott volna. - De így is, úgy is meghalok. Az meg, hogy hogyan, mindegy. Így legalább segítek neki. Amíg hordani fogja, nem eshet baja. Ha nem adod oda, bármikor meghalhat. Segítened kell!

Sipor megjelent egy bögre gőzölgő, igen kellemes illatú teával, majd úrnője orra alá dugta a tálcát.

- Köszönöm, Sipor - kortyolt bele az italba Mrs. Black. - Ha lehet, még jobb, mint tegnap.

A manó a hálától könnyes szemmel, mélyre hajolgatva elvonult.

Zoe Vega türelmetlenül szegezte tekintetét nénjére.

- Ő még csak hatéves! Nem érdemli ezt a sorsot miattam - hörögte rekedten a boszorkány, majd ijedten újból a táskájához kapott, és ha lehet, keze még jobban remegett, miközben újabb életmentő cseppeket nyelt le az orvosságból. Mikor végzett, elfogta a köhögés. Rémes volt. Szinte földön túli.

Aurora dermedten nézte anyját.

Mrs. Black arcán a részvét egy halvány pillanatra kirajzolódott.

- Mennyi van még? - kérdezte ridegen.

- Nem tudom. Hat nap, de ha kitartok, lehet hat és fél is - válaszolt keserűen.

- Mit ajánlasz cserébe? - csillant fel mohón az asszony szeme.

- Semmim sincs - rázta a fejét Zoe.

- Azt csak hiszed. Ott a legidősebb fiad. Méltó lenne a Black névre. Felnevelem Siriusszal és Regulusszal együtt. Senki sem tudná meg, hogy félvér.

- Nem! - tiltakozott Zoe. - Soha. Mi lenne a férjemmel?

- Maradna még neki három is.

- Nem tehetem. Kérj bármi mást.

- Én ezt kértem. Vagy megadod, vagy meghal a lányod, nekem édes mindegy.

- Értse meg, nem tehetem ezt vele! Nem szakíthatom el a testvéreitől, az apjától. - A nő arcán már egymás után csordogáltak le a könnycseppek.

Mrs. Black felállt. A bögrét egy kisasztalra tette, majd Zoe elé lépett, így egész magasról nézett le a kanapéba süppedő lányra.

- Megkapod. - Zoe arca felragyogott. - Aznap, mikor meghalsz, legyen a kezedben a kő, aztán old meg, hogy a lányod kivegye onnan. Úgy használni fog. Amíg magánál tartja, nem halhat meg, bármennyire kínozza a betegség. Viszont tudd, ha bármikor szükségem lenne rá, vissza fogom venni.

Zoét már nem érdekelte más. Mrs. Black nyakába vetette magát, és sírva vagy ezerszer mormolta, hogy köszönöm.

Mikor nagy nehezen megnyugodott. Mrs. Black Siporért kiáltott.

- Hozd ide a smaragdot, és ellenőrizd, Bella, Sirius és Regulus nem hallanak-e!

A falnál hallgatózó lány összerezzent, és villámgyorsan, ám hangtalanul felvágtatott a lépcsőn. A kép elhomályosulni kezdett.

- Gyerünk, követnünk kell! - rázta meg Dawnt Sirius. Mind a négyen felsiettek a lépcsőn. Jó magasra mentek, mígnem elértek egy résnyire nyitott ajtóhoz. Egyszerűen át tudtak sétálni rajta. Bella dühösen nézett a földön fekvő, láthatóan takarítani egyáltalán nem akaró kisfiúra.

- Most le fog szúrni - jegyezte meg vigyorogva Sirius. - Én meg jól fejbe verem a játékseprűvel.

Hogy tényleg így történt-e, nem tudták meg, ugyanis a következő pillanatban az emlék kilökte magából őket.

- Szerintem erről inkább ne beszéljünk - kezdte rögtön a földetérés után Dawn. - A dolog amúgy igaz, beteg vagyok, de megoldom, nincs semmi tragédia, élek, sőt virulok. szóval le is zárhatjuk a témát.

Kis szünet után még bátortalanul hozzátette: - Oké?

Aurora zavart volt. Annyi kérdése lett volna Dawnhoz, mégsem tehette fel őket.

- Engem úgy sem érdekel - vonta meg a vállát Piton.

- És téged meg ki kérdezett? - mosolygott rá negédesen Sirius.

- Rendben, Dawn. De valamikor beszélnünk kell erről! - nézett jelentőségteljesen Aurora, mire a lány hátán végigfutott a hideg.

- Tudom - bólintott. - De nem most. Most az egyetlen dolog, amit szeretnék, az levakarni magamról ezt a sárréteget és aludni egy jót - azzal sarkon fordult és elszaladt.

- Nos.... Én is megyek. Aurora, te nem jössz? Rosszul nézel ki, aludnod kellene - fordult a lányhoz Sirius.

- Nekem még gondolkoznom kell, köszi - rázta a fejét, de érezte, Siriusnak igaza van, ugyanis kezdett szédülni.

Sirius szája megrándult, de annyiban hagyta a dolgot, majd ő is elment.

Aurora tekintetével a sarokig kísérte a fiút, majd felcsattant:

- Nem mész sehová!

Piton, aki a kis közjáték alatt igyekezett nesztelenül lelépni, most megtorpant.

- Nekem szóltál? - kérdezte erőltetett udvariassággal.

- Nem, a dalai lámának, hát persze, hogy neked! Gyere ide!

Piton egy másodperc alatt a lány előtt termett, majd élve természetadta magasságával, kihúzta magát és úgy nézett le a lányra.

- Itt volnék - jelentette ki az amúgy is nyílvánvaló tényt.

- Valóban... - rezzent össze a lány zavarában. - Mióta vagy te ilyen engedelmes?

- Úgy gondoltam teszek egy próbát, milyen, ha szót fogad az ember - sóhajtott a fiú. - De nem tetszik, inkább abbahagyom - suttogta ironikusan.

- Még mindig itt vagy - figyelmeztette a lány, aki kezdte magát kellemetlenül érezni Piton közelsége miatt, és kicsit megijedt, mert mintha egy pillanatra kettőt látott volna a fiúból.

- Lenyűgöző megállapítás - fintorgott. - Most én jövök: Te remegsz.

Aurora megsemmisülten fogadta a találatot. Szinte reflexszerűen becsukta a száját, hogy ne legyen ez a tény annyira feltűnő.

- Hideg van - préselte ki magából, közben a fejét verte volna a falba, hogy nem bír értelmesen kommunikálni egy másik emberrel, de a fejében erre csak még nagyobb köd keletkezett.

Piton nem tűnt olyan fiúnak, aki erre a mondatra lekanyarítaná a válláról a talárját, és a lányrá tenné, így Aurora abszolút nem lepődött meg a következő mondaton:

- Leküzdhető probléma, ha az ember keres egy melegebb helyet. Mondjuk a saját klubhelyiségét, esetleg az ágyát, a pince felé vezető folyosó helyett.

Aurora már elkönyvelte magában, hogy ez nem az ő napja. Elrabolják, megszökik, egy emlékbe csöppen, nem tud beszélni rendesen, nem képes gondolkodni sem ésszerűen cselekedni, ráadásul a hideg rázta és nem értette, mit keres ott, ahol van. Így rögtön kimondta erre is, ami először az eszébe jutott.

- Miről szoktál beszélgetni úgy általában? - kérdezte ártatlan arccal.

Piton pislogott. Erre a kérdésre nem számított.

- Miért érdekel? - kérdezte felhúzott szemöldökkel, gyanúsan tekintve a lány izzadt homlokára, sápadt arcára és homályos szemére.

- Mert szép a szemed és holnap mágiatörténetdolgozatot írunk - motyogta a lány, miközben az egyensúlya egyre ingadozott.

Piton már meg sem lepődött. Kezét óvatosan a lány homlokára tette, majd sóhajtott.

- Lázas vagy.

- Mondtam Lilynek, hogy butaság volt beleírnia a naplómba...

Piton már nem is válaszolt, hanem egy morgással tudomásul vette, hogy megint az ő nyakára szakadt egy Mallory-lány. Egy mozdulattal az ölébe vette, és sietős léptekkel a Mardekár klubhelyiség felé vette az irányt. Ahogy belépett a szobájába, rögtön letette a lányt az ágyra, és kivett a szekrényéből pár fiolát.

- Nem kérek inni, köszönöm - hallatszott Aurora álmatag hangja.

Piton megforgatta a szemeit.

- Nem is kapsz. Nehogy elaludj az ágyamon! - dörrent rá. majd a fiolákból egy-egy cseppet egy bögrébe öntött.

- Lily azt mondta, te nem vagy normális.

- Hidegen hagy, mit mond Evans. - A bögrébe viet öntött, majd a lány orra alá dugta. - Nesze, idd meg!

Aurora egy szuszra lehajtotta a bögre tartalmát, majd eltorzult az arca.

- Fúj, ez nagyon rossz volt. Ha nem lennék ilyen á...álmos, most rád önteném a maradékot - motyogta, majd kényelembe helyezte magát az ágyon, és mire a fiú egy szót is szólhatott volna, elaludt.