Ismét a Black házban voltunk, és engem ismét elfogott a hányinger. Meda viszont gyors volt, és egy fiolát nyomott a kezembe. Szó nélkül megittam. Rögtön elmúlt a hányingerem. Hálásan mosolyogtam Medára, új barátnőmre, majd elindultunk, hogy megkeressük Siriust.
Hamar megtaláltuk, a szobájában volt, unott arccal feküdt az ágyán.
- Sirius – léptem be a szobába Medával.
- Ivy! – fordult felém Sirius. – Remélem jól szórakoztál az öcsémmel – nézett rám megvetően, és nekem megint sírhatnékom támadt. A fenébe azzal az érzékeny lelkivilágommal!
- Ne bántsd őt, Sirius – lépett elő mérgesen Meda.
- Meda! – döbbent meg Sirius, és végre felült az ágyán.
- Annyira hiányoztál, te tökfilkó! – ölelte át Meda hirtelen Siriust, aki mosolyogva puszit adott unokanővére homlokára.
- Mi járatban vagy, kedvenc unokanővérkém?
- Az bizony hosszú. Először is, a drága hugicáim elcipeltek egy újabb teapartira, aztán megismerkedtem Evelynnel, ezután megszöktünk, engem hamarosan kitagadnak, Teddel pedig jövő nyáron összeházasodunk.
- Gratulálok – ölelte át Sirius Medát -, de mondd csak, hogy ismerkedtél meg Ivvel?
- Ó, hát az hosszú. Először is a drága öcséd azt mondta, hogy a barátnője, de én már akkor tudtam, hogy hülyeség az egész, mikor belépett a társalgóba. Szegény, majdnem gratulált, miután bejelentettem, hogy egy muglihoz megyek feleségül.
- Megnéztem volna Malfoy arcát – mosolyodott el Sirius.
- Azt én is. Szerencsére sikerült kimentenem magunkat, és meglógtunk.
- Akkor minden rendben.
- Hát, van itt egy kis baj – nézett felém Meda, Sirius követte a tekintetét.
- Mi történt?
- Bajban van, Sirius. Az öcséd teljesen rászállt. Nem fogja elengedni. Segítened kell neki – nézett rá könyörgő szemekkel Meda.
- Tudod mi Ivvel a legnagyobb baj? – sóhajtott Sirius drámaian. – Az, hogy annyira törékeny és könnyen sebezhető, hogy kérned sem kell, hogy vigyázzak rá.
- Imádlak, Sirius – borult Meda imádott unokaöcsije nyakába.
Én meg természetesen elvörösödtem.
- Már csak azt kell kitalálnunk, hová vigyük, mert itt nem maradhat. Én Tedhez megyek, ha gondolod Ivyt is vihetem.
- Nem kell, menj csak, érezd jól magad. Üdvözlöm Tedet, majd Roxfortban találkozunk. Mi addig meglátogatjuk Ágast.
- Mrs. Potter nem fog kiakadni?
- Nem hiszem, kedves asszony. Anyám helyett anyám. Egyik nyáron véletlenül azt mondtam neki, hogy anyu.
- És mit csinált? – ölelte át Meda unokaöccsét.
- Kaptam tőle egy plusz ölelést, James pedig azt mondta, hogy tök jó, akkor segíthetek neki kitakarítani a szobáját.
- Ugye tudod Sirius, hogy nagyon szeretünk…
- Tudom, engem csak szeretni lehet.
- Jaj, te nagy kölyök! Jézusom, mennem kell, megígértem Tednek, hogy délre ott leszek. Na, legyetek jók, akkor az Expressen találkozunk. – Ezzel Meda viharosan átölelt minket, és már ott sem volt.
Mi meg ott maradtunk édes kettesben Siriusszal.
Egy darabig még álldogáltam az ajtóban, majd mikor már nem bírtam tovább, óvatosan leültem az ágy végébe. Sirius valahol messze járt gondolataiban. Nem zavartam, hisz engem is foglalkoztatott egy-két dolog. Mondjuk rögtön az, hogy miért akkora baj az, hogy Regulus „rám szállt”. Persze nem azt mondom, hogy jól esett, meg, hogy nem szívesen szabadultam onnan, de akkor sem értem.
Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy észre se vettem Siriust, aki addigra közvetlenül mellettem ült, és engem fixírozott.
- Mind gondolkozol? – söpört ki egy rakoncátlan tincset a szememből.
- Csak azon, hogy mit is jelent tulajdonképpen az, hogy Regulus nem akar elengedni. Nem értem…
Sirius halk sóhajjal fordult felém.
- Tényleg nem érted, kicsi Ivy?
- Sajnálom, hogy ennyire tudatlan vagyok – fordultam el mérgesen. Most már kezd elegem lenni abból, hogy én vagyok a kis tudatlan, és midig mindenki tisztában van mindennel, kivéve én.
Sirius a rá jellemző morgáshoz hasonlító halk nevetésével közelebb húzódott hozzám és hátulról átölelt.
- Ne húzd fel magad, kicsi Ivy – suttogta, én meg igyekeztem kiszabadulni a kezei közül, ahová - Meda szerint - tartozom.
Ez sikerült, úgyhogy végre szembe kerülhettem a duzzogó Siriusszal.
- Csikis vagyok – közöltem nemes egyszerűen a tényt Siriusszal.
Sirius elmosolyodott, de nem firtatta tovább a dolgot, inkább elkezdett csendesen magyarázni.
- Tudod, az a baj azzal, kicsi Ivy, hogy Regulus nem akar békén hagyni, hogy nem is fog békén hagyni egészen addig, ameddig az ujjadra nem húzza a gyűrűt. Na, ez pedig nagyjából annyit jelent, hogy te is beállhatsz szépen az aranyvérmániások közé, amit gondolom nem akarsz.
- Nem.
- Én is így gondoltam.
- Akkor most mi lesz velem, Sirius? Nekem nincs hová mennem.
- Ne aggódj, meglátogatjuk Jamest. Úgyse bírtam volna tovább ezt az őrületet. Bár anyám lehet, hogy ki fog érte tagadni. Lényegtelen… úgyis untam már a családi idillt. Na, gyerünk kislány, ne nézz ilyen bánatosan, irány pakolni, lent találkozunk. – Ezzel gyengéden kilökdösött a szobájából.
Gyorsan elkészültem, nem sok mindent kellett a ládámba pakolni. Mindent összecsomagoltam, és lebattyogtam a lépcsőn. Útközben azon gondolkoztam, hogy nagybátyám házába is el kéne jutni valahogyan, hogy elhozzam a cuccaimat. Épp ezen gondolkoztam, mikor Sirius megállt előttem, kezében ládájával, és az aranyhalával. Ari… az ő feladatkörét is eléggé elhanyagoltam.
- Sirius, van egy kis problémám.
- Ne kímélj.
- Hát, az összes cuccom a nagybátyámnál van.
- Megvárlak, hoppanálj nyugodtan. Vagy segítség kell?
- Nem tudok hoppanálni – motyogtam letörten.
- Semmi gond – állt mellém Sirius, és megfogta a kezem -, hova megyünk?
- Azért nem tudok hoppanálni, mert iszonyatos hányingerem lesz tőle.
- Nem tudok más megoldást. Itt meg nincs bájital, ami csillapítaná. Menjek egyedül?
- Kibírom – Ezzel elmondtam neki a címet, meg egy kicsit leírtam a tájat, aztán már hoppanálhattunk is.
Újabb émelygés, megérkeztünk. Nem törődtem vele, gyorsnak kellett lennem, ugyanis semmi kedves sem volt a nagybátyámmal találkozni.
Minden simán ment, a szobám úgy volt, ahogy hagytam. Mindent bedobáltam a ládámba, egy-két dolgot összezsugorítottam, és már mehettünk is.
Sirius ismét szorosan átkarolt, és végre eredeti úti célunkhoz hoppanálhattunk. Megérkeztünk. Túl sok volt egy napra ennyi hoppanálás. Ismét a padlón kötöttem ki.
- Szent ég! – sikított hirtelen egy asszony, és beleejtette a mosogatóba a serpenyőt. – Nincs semmi bajotok? Merlin leégett serpenyőjére, mi történt, Sirius?
- Jó napot, Mrs. Potter. Nem kaphatnék először egy hányás elleni bájitalt?
Az asszony eltűnt, majd kezében egy fiolával tűnt fel. Megmenekültem.
- Tessék – nyújtotta át az életmentő bájitalt, én meg gyorsan megittam.
- Köszönöm – hálálkodtam, mire Mrs. Potter csak elmosolyodott.
- Sajnálom, Mrs. Potter, hogy csak így berontottunk, de nem volt hová mennünk. Azt hiszem engem pár óra múlva kitagadnak, Medát is biztos kitagadták mostanra. Evelynből meg Regulus halálfaló menyasszonyt óhajt csinálni.
- Jaj, szegénykéim. Jó, hogy ide jöttetek. Ha bármiben tudunk segíteni, csak szóljatok. James a szobájában van, Remus pedig már elment, azt mondta, az utolsó hetet a családjánál tölti. Mutasd meg Sirius Evelynnek a vendégszobát, én addig összedobok valami ehetőt.
- Örök hálám, Mrs. Potter – mosolyodott el Sirius, és puszit nyomott az asszony arcára.
Felmentünk James szobájába, ami nem sokat változott mióta utoljára láttam. Sirius még gyorsan megmutatta a szobámat, majd csomag nélkül kereshettük fel Jamest.
- Tapi! – ugrott az előbb említett barátja a nyakába. – De jó, hogy itt vagy, már úgy hiányoztál. Holdsáp hazament, és… hé, te meg kit hoztál magaddal?
Feszengve léptem James elé, és barátságosan kezet nyújtottam neki.
- Evelyn Colwa.
- James Potter.
Majd miután átestünk a formaságokon, Sirius halkan elmesélte a történteket barátjának. James néha nagy szemeket meresztett rám, máskor meg elvigyorodott. Beszélgetésüket egy túlméretezett fekete bagoly törte meg, ami a nyitott ablakon keresztül berepült, és egy levelet pottyantott Sirius ölébe. Piros volt… mármint a levél.
Sirius épp nyúlt volna érte, hogy felbontsa, de nem volt gyors. A levél felrobbant, és iszonyatos hangorkán rázta meg a házat.
- Sirius Black! Te aljas, hitvány féreg, hogy merészeltél az engedélyem nélkül elmenni?! Undorító kis féreg! Már csecsemő korodban el kellett volna tapossalak, akkor most nem lenne veled bajom! Ezennel ki vagy tagadva! Többé ne merészelj a szemem elé kerülni, hitvány féreg! Ugyanolyan vagy, mint az unokahúgod, akasztófáravalók vagytok, mindketten! Bárcsak sose születtél volna meg! Neked többé nincs családod!
A levél hirtelen fellángolt, és elporladt. Megsemmisülten néztünk Siriusra. Hirtelen egy alak rontott be a helyiségbe, és hevesen átölelte Siriust.
- Jaj, kicsim. Annyira sajnálom.
- Semmi baj, Mrs. Potter. Kérem, ne sírjon. Na, pótanyu. Amúgy se tekintettem őket sose a családomnak. Nagy veszteség nem ért. Az igazi családom itt van.
- Jól van kicsim – törölte meg a szemét az asszony -, nemsokára ebéd. Bár lehet, hogy elégettem most egy-két palacsintát…
- Na de anyu… - háborodott fel James, mire az asszony elnevette magát és magunkra hagyott minket.
- Sajnálom, Sirius, ha ez miattam történt – törtem meg a csöndet.
- Ugyan már, mit vágtok ilyen fancsali képet. Kitagadtak! Ezt meg kell ünnepelni…
A délután gyorsan eltelt, ugyanis ebéd után végigaludtam az egészet. Mikor felébredtem, már sötét volt. Hirtelen ötlettől vezérelve átmentem a fiúk szobájába, ahol szerencsére nem volt senki. A szokásos módon kivettem az ál-Arit, belemártottam a kezem a vízbe és koncentráltam. Sikerült.
Ekkor két gyanúsan botladozó alak támolygott be a szobába.
- Én mondtam, hogy ma ünnepelünk – kezdte az egyik, aki nem volt más, mint Sirius.
- Ünnepelünk, úgy ám! Csak anya meg ne lássa. – James valamivel józanabb volt, de végül mindketten a padlón kötöttek ki.
Halkan beszélgettek egymással, majd azt hiszem elaludtak. Később hangos csattanásra ébredtem. Sirius…
- Hé, Tapi – kezdte a félig kába James -, te miért mászkálsz a zokniddal a kezedben?
Hm… érdekes. Sirius tényleg a zoknijával a kezében sétálgatott.
- Nem tudom, Ágas…
- Akkor jó. – Ezzel James nagy nehezen előkotort egy fél pár zoknit az ágya alól, majd ő is felállt, és még mindig kómásan elkezdett Sirius után mászkálni, kezében a zoknijával…