Menta illat.

Fanyar, de tiszta menta illat és halk matatás zaja ébresztette fel Aurorát. Sosem volt lustálkodó típus, így rögtön felült az ágyban, majd a papucsát kereste.

Nem kellett hozzá egy perc, hogy rájöjjön, nem a saját szobájában van.

A döbbenet az arcára is kiült. Szeme elkerekedett, ahogy körbenézett a szobában.

- Reggelt! - jött ki a fürdőszobából Perselus Piton. Aurora rendesen megrémült, látva, hogy a fiún csak egy fürdőköpeny van.

- Ugye... ugye nem? - nézett fel hápogva a lány.

Perselus összevont szemöldökkel meredt rá.

- Micsoda? - kérdezte értetlenül.

Aurora lesütötte a szemét, majd az ágy fele bökött a fejével.

- Ó - hökkent meg a fiú. - Természetesen nem - válaszolt, majd teljes nyugalommal kivett a szekrényéből egy marék ruhát, és visszament a fürdőbe.

Aurorát kissé bántotta, hogy olyan természetes a fiúnak, vele semmi nem lehetne az ég világon.

Sóhajtott, és inkább körbenézett. Határozottan tetszett neki a szoba. Felállt, és az íróasztalhoz lépett, amin szanaszét pergamen tekercsek, pennák és kitépett könyvlapok hevertek. Aurorának születési rendellenességtől fogva rendrakás-mániája volt, így most is ösztönösen igazgatni kezdte a papírokat, közben el-elidőzött a tartalmukon. Többnyire előre elkezdett vagy befejezett dolgozatok voltak, de akadt köztük egy jó adag kusza ábrákkal és Aurora számára ismeretlen szavakkal ellátott pergamendarab is. Miután úgy-ahogy rendet vágott az asztalon, kezébe vett egy ilyen lapot, és megpróbált rajta kiigazodni.

Pár perc múlva Perselus kijött a fürdőből. Tekintete rögtön megakadt a pergament szorongató lányon. Már nyitotta volna a száját, hogy a magánéletről kezdjen kioktatást tartani, mikor Aurora felpattant a székből és sugárzó arccal a fiúhoz lépett.

- Ez egyszerűen lenyűgöző! - mosolygott. - Mégis... hogy csináltad? Ilyen fiatalon ennyire komoly bűbájokat létrehozni... - A lány szeme őszinte csodálatról árulkodott, így Piton hamar elvetette a gúnyolódás és az elmebaj lehetőségét a lány hirtelen támadásáról. Helyette elvette tőle a papírt, és vetett rá egy pillantást.

- Ez egy egyszerű bűbáj - jelentette ki nemtörődöm arccal. - Szimultán mozgatást idéz elő, azaz ha én írok valamit, a te tollad is azt fogja leírni.

- Igen, erre én is rájöttem a jegyzetből, de ehhez akkor is nagyon sok bűbájt, varázslatot és átkot kell ismerni, ráadásul mindezeknek az elméleti magyarázatát, a latin nyelv mágiatörténetét is tudni kell, ami nem is anyag a Roxfortban! Komolyan mondom, lenyűgöző - fejezte be fejcsóválva a lány.

Piton fél percig csendben nézte a lányt. Valahogy nem jutott el a tudatáig, hogy valaki épp őszintén megdicsérte. Ismét a pergamenre nézett, majd ellépve Aurora mellett, letette azt az asztalra, és kutatni kezdett a többi közt.

- Igazából ez semmi. Harmadosztályú kis bűbáj, amit a látszat ellenére nem vizsgák idején használok, hanem a házi dolgozataim sokszorosítására sötét varázslatok kivédéséből, mert sohasem kapjuk meg a kijavított példányokat. Utólag persze rájöttem, ez teljesen felesleges volt, hiszen ha már a kész dolgozatot másolom le egy sima, már ezer éve létező bűbájjal, akkor még a tintát is megtakarítom. Mindegy, ember holtig tanul. Ha egy igazán komoly varázslatot akarsz látni, nézd meg ezt! - adott a lány kezébe egy vastag pergamenköteget.

Csendben figyelte, ahogy a lány szeme az ábrák és jegyzetek közt ingázik, majd egyre kerekebb lett a döbbenettől. Az utolsó lapot már át sem nézte, hiszen azon csak próbálkozások voltak, amik mind az eredmény előzményei, csak valamiért nem működtek.

- Ez tényleg hihetetlen - kezdte a lány -, ráadásul nagyon összetett varázslat, és hatékony lehet nagyobb állatoknál is. Például sárkányoknál. De mi van, ha valaki emberre alkalmazza? Belegondolni is szörnyű.

- Csak akkor szörnyű, ha nincs a közelben valaki, aki tud varázsolni, és ismer pár sebforrasztó bájitalreceptet. - Piton egy kicsit elgondolkodott, majd helyesbített: - Ez mégis elég kevés emberre igaz. Mindegy. Embereknél elvileg rengeteg apró, felszíni vágást okoz. Nem hiszem, hogy baj lenne belőle.

Aurora elgondolkozva nézte a jegyzetet. Rámutatott, majd a fiú mellé állt, hogy ő is láthassa.

- Nézd! Itt azt írod, ha erősen koncentrálunk a célpontra, a vágások együttes erejével hathatunk akár egy pontra is. Elvileg ezzel valakinek a fejét is le lehet vágni!

- Mutasd! - hajolt közelebb Piton. - Á, igen. Valóban. Bár nem hiszem, hogy bárki képes lenne ennyire koncentrálni. Mint mondtad, elég összetett varázslat, és ha csak a szerény ismeretségi körömet tekintem, egy árva lélek sincs, aki legalább egy levitációs bűbájt tökéletesen el tud végezni. Néha csodálkozom, hogy képesek megjegyezni, melyik labda a kvaff, és melyik a cikesz...

- Elég antiszociális hozzáállás - jegyezte meg Aurora.

- Ami illik egy teljes mértékben antiszociális emberhez - bólintott Piton.

- Mi bajod van a többiekkel? - kérdezte sóhajtva a lány. - Ha egy kicsit is ismernének, rájönnének, mennyire... mindegy - nyelte el a mondat végét.

- Mennyire mi? - kérdezett vissza a fiú. - Te azt hiszed, ismersz? Naiv, kislányos gondolkodásmód - suttogta összepréselt szájjal. - Azt hiszitek, öt perc elég egy ember kiismeréséhez.

- Dehogy hiszem azt - rázta a fejét a lány. - Mért kell mindig a rosszat feltételezni a másikról?

Piton arcán látszott, komoly harcot vív belül, hogy elküldje-e a lányt, vagy ismerje be, hogy most igaza van. Valójában egyik verzió sem tetszett neki, így inkább hallgatott.

- Csak azt akartam mondani - folytatta felbátorodva a lány -, hogy amikor épp nem vagy kibírhatatlan, akkor sokkal élvezetesebb veled beszélgetni, mint a többi, kviddicsőrült fiúval.

Piton továbbra is a hallgatás mellett döntött.

- Rendben, értem, hogy neked már túl sok ez az idő, amit egy másik emberi lénnyel beszélgetve töltesz, de azért mondhatnál valamit.

Piton oldalra hajtotta a fejét, és komolyan fürkészni kezdte a lány arcát.

- Tegnap lázas voltál - mondta halkan. - Lázadban olyan dolgokat mondtál, amit amúgy kétszer is meggondolnál.

- Például? - kérdezte számonkérő hangon a lány.

- Biztos hallani akarod? - kérdezte tettetett tapintatossággal Piton.

- Természetesen - vágta rá Aurora.

A fiú egy kárörvendő félmosolyra húzta a száját, majd kibökte:

- Azt mondtad, szép a szemem.

- Elhiszem - mosolygott Aurora.

Piton meglepődött a tagadás látványos elkerülésén.

- Hogy érted, hogy elhiszed? - kérdezte.

- Tényleg szép a szemed, így nem csoda, hogy ezt mondtam.

Piton egyik döbbenetből a másikba esett.

- Honnan tudtad, hogyan kell egy lázas beteget ápolni? Biztos nem aludtam jól, felébreszthettelek többször is.

- Tapasztalat - préselte ki a foga közt a fiú, de már rögtön meg is bánta.

- Sajnálom. Valamelyik családtagodat kellett ápolnod? - kérdezte együttérző arccal Aurora, de látva a fiú elfelhősödő tekintetét, hozzátette: - Nem muszáj válaszolni, ha ordítás vagy öldöklés lesz a vége.

- Anyám volt, és ezzel lezártnak tekintem a témát. Egyébként a mágiatörténetet illetően igazad volt. Alig két óra múlva dolgozatot írunk. Menni kellene órára.

A lányt hirtelen érte a témaváltás. Zavartan ruhájára nézett, majd vázolta a problémát.

- Nos, nekem még mosakodnom kell, át kell öltöznöm, el kell mennem a táskámért, utána meg, mint minden rendes ember, reggelizem. Tudom, te sosem szoktál feleslegesen ételt vinni a szervezetedbe...

- Talált.

- ... de utána mehetünk.

Piton felvonta a szemöldökét.

- Úgy emlékszem, azt mondtam, "menni kellene", nem azt, hogy "mennünk kellene".

- Ennél finomabban nem lehet mondani, hogy "tűnj el", gratulálok - fintorgott a lány.

- Köszönöm - biccentett a fiú. - Akkor most eleget is tehetnél a kérésnek. Nem szeretem az álszent barátkozást. Nem kell hálásnak lenned, nem kell beszélned velem, a legjobb, ha békén hagysz. - Piton határozott mozdulattal kitárta az ajtót, majd rezzenéstelen arccal várt.

Aurora nem hitt a fülének. Tátott szájjal meredt a fiúra, közben ügyet sem vetett arra, hogy minden jel szerint a távozását szorgalmazza.

- Jobb, ha tudod, én sosem barátkozom hálából, ahogy érdekből sem. Sajnálom, ha így gondolod, de most ebben tévedsz. Hálás vagyok, de ennek semmi köze ahhoz, hogy beszélek veled. A versenynek köszönhetően megismertem a normális énedet is, és nem akarok elveszíteni egy barátot.

- Csak azt lehet elveszíteni, ami létezik. A barátságunk nem esik bele ebbe a kategóriába - vágta rá Piton.

- Miért löksz el mindenkit magadtól? - fakadt ki Aurora. - Én csak barátkozni szeretnék egy okos, jó humorú, talpraesett fiúval. Olyan felháborító dolog ez?

A fiú nem válaszolt.

- Alkut ajánlok - mosolyodott el a lány. - Ha kibírod két hónapig, hogy minden nap váltasz velem pár szót, és néha együtt tanulunk, vagy valami hasonló, és a két hónap leteltével azt mondod, nem kell neked egy barát, akkor feladom. Mit szólsz hozzá?

Piton keze lejjebb csúszott az ajtó oldalán. Szemöldökét összevonta, majd válaszolt:

- Egy hónap.

- Másfél? - licitált a lány.

- Nincs alku.

- Rendben, akkor egy - emelte fel a kezét megadóan Aurora. - Találkozunk a dolgozaton! - köszönt el töretlen vigyorral, majd elhagyta a szobát, nehogy Piton meggondolja magát.

-פO¤×-

- Három olyan illegális bájital van, amit a tananyag szerint meg kell tanítanom nektek. Mindenkit figyelmeztetek, otthon ne merjétek kipróbálni őket. Nemsokára talán a tananyagból is kiveszik, ha mondjuk olyan miniszterünk lesz, mint például... na de ne politizáljunk, mégis egy iskolában vagyunk, ugye. Nos, az első ilyen bájital... Mi van magukkal? - A bájitaltantanár idegesen körbehordozta tekintetét a fiatalokon. - A legérdekesebb részről tanulunk, Önök pedig ide sem figyelnek! Hosszú volt az éjszaka, Mr. Black?

Sirius ásítozva rázta meg a fejét.

- Éppen, hogy túl rövid, professzor - válaszol készségesen.

A hollóhátból többen is a rosszallóan a fejüket csóválták erre a megjegyzésre, míg James és Dawn csak nevettek.

- Valami baj van, Miss Mallory? - nézett rá Lumpsluck élesen.

- Nem, semmi baj, professzor - válaszolta a lány.

- Akkor figyeljenek ide, kérem!

- Professzor Úr! - hallatszott hirtelen Aurora hangja.

- Igen, Miss Mallory?

- Ön tud valamit Mardekár smaragdjáról?

Lupsluck felhúzott szemöldökkel meredt a lányra, majd egy perces hatásszünet után bólintott.

- Persze. De most nem beszélnék róla. Tanulni fogják hetedikben, mágiatörténetből. Üres legendák kategóriában. Most visszatérnék az eredeti anyaghoz, ha nem zavarja Önöket.

- Miért érdekli őt a smaragd? - hajolt Dawnhoz Sirius. - Én inkább elfelejteném az egészet.

Dawn csak hümmögött. Kezével a bájitaltan-jegyzetét gyűrögette. Túl fáradt volt ahhoz, hogy odafigyeljen Lumpsluck magyarázatára, ahhoz meg még inkább, hogy rendesen jegyzeteljen is. Különben, ahogy reggel végiggondolta a dolgot, Aurorával való kibékülése jelentős előrejutást jelentett tanulás terén. Úgy tervezte, majd lemásolja nővéréét.

Óra után szinte rohantak ebédelni. James a délelőtt folyamán minden második percben papír repülőkkel bombázta barátait. Mindegyik alkotás két szót tartalmazott: "Éhen halok!" Remus a szünetben fejtette ki, hogy nem érte meg elaludni a reggelit, Sirius viszont órák alatt hozta fel ezt a témát. Dawn is éhes volt, de nem tartotta fontosnak, hogy ezt ki is hangsúlyozza.

- Már azt hittem, sosem végez... - sóhajtott fel James, mikor elhagyták a bájitaltantermet. - Kész vagyok.

- Nem hiszem el - csóválta a fejét Lily. - A professzor tényleg érdekes órát tartott, ti meg pont most nem figyeltek!

- Szörnyű - helyeselt rögtön James. - Holdsáp, én nem gondoltam volna rólad, hogy ennyire hanyag vagy. Teljesen egyetértek veled, Evans. Érdekes óra volt.

Lily megforgatta a szemeit, de azért inkább nem szólt semmit a fiúnak.

Mikor a nagyterem ajtajához értek, azon Perselus Piton vágtatott ki úgy, hogy majdnem fellökte Lilyt. A többiek csak azért nem szóltak utána, mert túl hamar eltűnt a pince felé vezető lépcsőn.

- Ez nem normális - dörmögte Sirius.

- Hé! Már elfelejtetted, hogy segített? - szidta meg Dawn.

- Igazad van - mondta a fiú. - De az tényleg nem normális, hogy öt perce ért véget az óra, és ő már végzett az ebéddel. Embertelen tempó...

- Javíthatatlan vagy - nevetett a lány. - Amúgy mi lesz a versennyel? Nem jött össze ez a tegnapi dolog.

- Nekem eszembe sem jutott. Jobban érdekel, hogy mi lesz a mai program. Remus, James, Lily? Esetleg van kedvetek kimozdulni egyet?

- Klassz - vágta rá James. - Vigyük Petert is. Teljesen ki van, hogy tegnap úgy eltűntünk.

- Helyes - bólintott Sirius. - Tükör vagy banya?

- Banya. Kell vennem cukorpennát az unokahúgomnak - válaszolt Remus. - Megígértem neki még a nyáron, hogy küldök egyet.

- Megtudhatnám, mégis miről beszéltek? - kérdezte szigorú tekintettel Lily, miközben leültek a Griffendél asztalához.

James a lányhoz hajolt és megcsókolta, majd vigyorogva válaszolt:

- Titok.

A hangulat egy pillanatra megdermedt. Dawn keze a villával együtt a levegőben maradt. Mindenki Lily arcát nézte, felkészülve a dührohamra. Ám a lány olyannyira ledöbbent, hogy legalább egy percig nem szólalt meg.

- Öhm... Lily, jól vagy? - kockáztatta meg az óvatos kérdést Remus.

- Ennyire rosszul csókol? - kérdezte komoly aggódást tettetve Sirius, mire Dawn bokán rúgta.

- Komolyan, Lily, valami baj van? - kérdezte Dawn is, látva, hogy a lány szeme lassan nagyobb, mint az arca.

- Szerintem hagyjuk - szólt közbe James. - Olyan szép így.

Lily most a fiú felé kapta a tekintetét, majd lassan felállt.

- Hozzám ne merj szólni legalább három évig! - dörrent rá a fiúra, majd elszaladt.

- Egy próbát megért - nézett szomorúan a lány után James.

- Ne aggódj, még ma kibékültök - vigasztalta Dawn, miután bekapta az első falatot az ebédjéből. - Egy lánynál ez nem tart sokáig. Láttad, teljesen elpirult. Csak kicsit büszke, így rosszul érintette, hogy mindenki előtt hoztad ilyen helyzetbe.

- De érti a témát valaki - bökte oldalba a lányt Sirius.

- Tényleg, Dawny, mi újság veled és Lovegooddal? - kérdezte Remus.

Sirius és James egyszerre nyelték félre a sütőtöklevet.

- Miért, lenne valami? - hörögte James.

- Hát, Andrew le sem vette a szemét Dawnról bájitaltan alatt - mondta Remus, miközben komótosan szedett magának a tésztából.

- Hát én nem vettem észre ilyesmit - jelentette ki Sirius.

- Akkor tényleg elég álmos lehettél - vágott vissza Remus.

- Hagyjátok már abba! - csattant fel Dawn. - Pitonnak köszönhetően rajtad túljutottam - nézett Siriusra. - Andrew pedig jó fej, meg minden, de erős túlzás, hogy lenne valaha valami is köztünk. Egyébként, ha úgy gondolom, rátok tartozik a szerelmi életem, majd szólok.

Sirius furcsa tekintettel méregette a lányt, de nem szólt. James viszont felkapta a fejét:

- Az én magánéletemről még Friccs is tud, nem gondoltam volna, hogy téged ez ennyire zavar.

- Márpedig zavar - nézett a barna szemekbe Dawn - Ha nem tűnt volna fel, én lány vagyok. Tudjátok, ezért nem vettetek be a "Tekergők" közé. Mindegy, nem zavart, de olyan jó lenne, ha ti még mindig olyanok lennétek, mint ekét éve. Most mást sem hallok, mint "Jaj, Evans de szép", "Aurora még inkább". Remus, te meg tanulásőrült lettél. Peter egyre távolabb áll tőlünk, pedig régen nagyon szerettem őt is. Most örül, ha eszünkbe jut. A kviddics sem olyan fontos már nektek... Régen mindig együtt mentünk edzésekre, és annyira jól éreztük magunkat. Ha látnék rá egy apró kis esélyt is, hogy újra olyanok lesztek, mint régen, akkor én is kiteregetnék mindent, de sajnos nem ez a helyzet - fejezte be a lány, majd felállt az asztaltól. - Elment az étvágyam.

- Várj, Dawny! - kiáltott utána James. - Most miért zavar, ha mi, korunkhoz illően, a másik nem iránt is érdeklődünk? - kérdezte értetlenül.

- Tudod mit, James? Ha ti így, én is így. - Azzal Dawn irányt változtatott, és egyenesen a Hollóhát asztalához ment, majd leült Andrew Lovegood mellé és beszélgetésbe elegyedett a fiúval.

Sirius, James és Remus némán néztek a lány után. Lesték annak minden mozdulatát. Szemük igazán akkor kerekedett ki, mikor Dawn csak úgy megcsókolta a fiút. Andrew meglepettsége mérhető sem volt a három Griffendéleséhez.

- Ma mindenki megőrült - állapította meg Remus, miközben szép lassan visszafordult az ebédjéhez.