Futás után lezuhanyoztam, és felöltöztem. A hajamat feltűztem, és végül felkaptam egy fekete talárt is.

Korán értem a Nagyterembe, de mégis egész sokan fogyasztották már a reggelijüket. Először majdnem a griffendélesek asztalához ültem le, de szerencsére észbe kaptam, és tovább lépkedtem a saját helyem felé.

Reggeli gyanánt magamba öntöttem vagy fél liter kávét, és benyomtam pár fánkot, aztán elmajszoltam három narancsot is.

- Jó reggelt! – ült le mellém McGalagony.
- Jó reggelt, tanárnő! – válaszoltam.
- Ugyan már, hagyjuk ezt a megszólítást. A tanárok amúgy is a keresztnevükön szólítják egymást.
- Óh, értem…
- Helyes, helyes – bólogatott, és egy pergamentekercset nyújtott át. – Az órabeosztás. Sok sikert!

*

Az első órám a harmadikos hugrabugosokkal volt.

Kicsit furcsán éreztem magam… Olyan más volt a terem ebből a szemszögből…

A diákok csendesen bevonultak, és helyet foglaltak Őszintén szólva nem tudtam, hogyan kezdjem el az órát, ezért kifújtam magam, és a tanári asztal elé sétáltam.

- Sziasztok! – köszöntöttem őket. – Gondolom, tudjátok, a nevem Deborah Fontanell. Kezdjük egy kis névsorolvasással, oké? Ha megkérhetlek titeket, készítenétek egy kis névtáblát? Tudom, dedós módszer, de jobb mintha összevissza mutogatnék.

Az osztály egyöntetűen bólintott, én pedig gyorsan végigböngésztem a neveket.

Hiányzó nincs… Remek! Akkor hajrá!

- Jól van, Miket tanultatok eddig? – kérdeztem.

Egy rövid, barnahajú kislány jelentkezett.
- Lefegyverzés, kábítás, sóbálvány átok, taroló átok, pajzs-bűbáj…
- Jaj, Anne, ne legyél már ilyen stréber – szakította félbe egy szőke gyerek a kislányt. – Egyszerűen összefoglalva, vettük a védekezéshez és támadáshoz szükséges alap varázslatokat, és néhány varázslénnyel is foglalkoztunk.
- Köszönöm… Kevin – olvastam el a kis táblácskát. – És neked is Anne. Akkor, most alkossatok párokat, és ezeket fogjuk gyakorolni – mondtam magabiztosan, és intettem a kezemmel, mire a padok eltűntek, és a padlót tornaszőnyegek borították.
- A tanárnő tud pálca nélkül varázsolni?
- Igen tudok. Ha szeretnétek, néhány órát fordíthatunk ennek a gyakorlására is, de az még odébb lesz.

A gyerekek vigyorogva bólintottak, és innentől szó nélkül csinálták a feladatokat.
Kicsöngetéskor alig akarták abbahagyni a gyakorlást, annyira belemelegedtek.

- Jól van! Ügyesek voltatok. Fejenként öt pont a Hugrabugnak! Most menjetek, mert elkéstek!
- Házit nem tetszik adni? – kérdezte Anne, mire többen felemelték a pálcájukat.
- Hé, Rose, Ben és Horace! Tegyétek el a pálcát – emeltem fel fenyegetően a mutatóujjamat. – Nos, Anne, most nem kaptok házit. Viszont a következő órán a hátráltató ártást szeretném megtanítani nektek. Aki plusz pontot akar szerezni, az utána olvashat – kacsintottam rájuk, aztán a gyerekek vidáman zsibongva hagyták el a termet.

*

A következő órám az elsős griffendélesekkel volt.

Velük is névsorolvasással, és névkártyákkal kezdtem, aztán felvetettem nekik, hogy mi lenne, ha varázsolnánk, de nem tűntek túl lelkesnek…

- Jól van, felőlem diktálhatok is, ha jobban szerettek írni – vontam meg a vállam. Erre a kijelentésemre néhányan kelletlenül elővették a pálcáikat.

Megforgattam a szemem, és ráböktem az egyik fiúra.

- Lewis, akkor most szépen elmondod nekem, hogy mi is a bajotok. Kapsz két percet, hogy megbeszéld az osztállyal, addig én kimegyek a terem elé. Ha két perc múlva sem lesztek együttműködőek, akkor mindenki mehet Friccs úrhoz, de higgyétek el, akkor nem fogtok nekem köszönetet mondani – mondtam fenyegetően, és kimentem a teremből.

Pontosan két perc múlva visszatértem, és megálltam a tanári asztal előtt.

- Szóval? – kérdeztem a sugdolózó csoportot.
- Azt... azt hallottuk, hogy a tanárnő gyilkos… - mondta nagyon nyelve a kisfiú.
- Kitől? – hajoltam fölé.
- Mr. Mordontól – cincogta.
- Vagy úgy! Hát akkor most jól figyeljetek! Mr. Mordon – hangsúlyoztam gúnyosan a nevet – egy paranoiás vénember, aki előszerettem sérteget másokat. Egyénként pedig, ha bárkit érdekel, miért is mondja ezt Mr. Mordon, akkor keressen fel délután a lakosztályomban, és szívesen tartok mesedélutánt. Most pedig Dena, te fogsz felügyelni az osztályra pár percig, mert nekem van egy kis megbeszélni valóm Mr. Mordonnal. Ti pedig előveszitek a könyveiteket, és elolvastok mindent a pajzs-bűbájról! Világos?

A kicsik ijedten bólintottak, és gyors mozdulatokkal kapkodták elő a könyveiket. Én pedig kirontottam a teremből.

- Hol van Mordon? – kérdeztem az első aurortól, akit megláttam a folyosón.
- A Nagyteremben, most reggelizik – válaszolta készségesen, én pedig dühösen rohantam tovább.

Szinte berúgtam a terem ajtaját, és az aurorok asztalához csörtettem.

- MORDON! – ordítottam, mire a férfi gúnyosan fordult el a tányérjától.
- Valami baj van? – kérdezte torzul vigyorogva, én pedig azon kaptam magam, hogy lendül az öklöm.

A következő másodpercekből nem emlékszem semmire, csak arra, hogy ketten fogtak le, Mordon pedig akkorát kapott, hogy randa mű szeme kirepült a helyéről, ő maga pedig belefejelt egy tál rántottába.

- Idefigyelj, te aljas vén tapló! – kiabáltam. – Ha még egyszer visszahallom a diákoktól, hogy te miket terjesztesz rólam, esküszöm neked, hogy tényleg gyilkolni fogok! Engedjetek el! – téptem ki magam két őrzőm keze közül. – Remélem elég világos voltam! – fordultam még vissza az ajtóból, aztán otthagytam a megrökönyödött társaságot.

Az órámra visszaérve már teljes volt a lelki békém, és mosolyogva magyaráztam a kis békáknak a pajzs-bűbájról, aztán gyakorlatban is megmutattam a varázslatot, és próbáltam őket is rábírni arra, hogy dolgozzanak egészen addig, amíg a csengő félbe nem szakította az órát.

- A házi a következő! Gyakoroljátok a pajzs-bűbájt, és olvassatok utána a lefegyverzésnek. Most pedig menjetek – intettem az ajtó felé, és a kis elsősök sugdolózva távoztak.

*

A nap többi része hasonlóan zajlott. Szerencsére az osztályok nagy része nem volt olyan passzív, mint az elsős griffesek, ezért magamban hálát is adtam az égnek.

Az utolsó órám a hetedévesekkel volt. Ráadásul dupla, és Griffendél-Mardekár csoport összevonással.

Az óra előtti szünetben éppen egy kis csokit nassoltam, amikor Cas libbent be a terembe, és már messziről láttam, hogy eléggé kipakolta magát.

- Te hogy nézel ki? – Céloztam a szűk farmerra, hozzá felvett magas sarkú cipőre, és mélyen dekoltált fekete pólóra.
- Úgy, ahogy szoktam – vigyorodott el, és akkor még nem beszéltem a hatalmas karika fülbevalókról…
- Cas, ez egy iskola. Egyébként is mit keresel itt?
- Engedélyem van, hogy beüljek bármilyen órára, és jegyzeteljek – lobogtatott meg az orrom előtt egy pergamen lapot.
- Kitalálom! Csak nem beülnél az én órámra?
- Ennyire átlátszó vagyok? – görbítette lefelé a szája szélét.
- Jól van, de csak akkor ülhetsz be, ha felveszel valami talárt… Mert a végén elvonod a drága kis nebulóim figyelmét.
- Ugyan, M. Én csak egy drága kis nebulód figyelmét akarom elvonni.
- Gondolhattam volna. Viszont ezzel a cipővel szerintem magasabb vagy nála. Ciki, mi?
- Tévedsz anyucikám. Harry úgy százhetvenöt centi körül lehet, én százhetven vagyok, és ez a cipő kábé öt centis magasságú, tehát…
- Oké, oké, oké. Inkább ülj le oda hátra, és próbálj meg csöndben maradni – forgattam meg a szemem.
- Imádlak! – Tipegett a hátsó padhoz.

Egy perc múlva becsöngettek, és a diákok jó nagy zsivajjal bevonultak, és leültek.

- Sziasztok! – üdvözöltem őket, és bemutatkoztam, aznap ki tudja már hányadszor.

Az osztály lelkesen visszaköszönt, én pedig ugyanúgy a névkártyákkal, és névsorolvasással kezdtem.

- Arra gondoltam, hogy veletek is ismételhetnénk az első órán.
- Mi lesz a tanmenet? – szakított félbe Hermione.
- Tanmenet? – kérdeztem meglepetten.
- Hát, hogy mit fogunk venni.
- Tudom, hogy mi az a tanmenet, de ez miért fontos annyira?
- Mert…
- Mert Hermione notorikus stréber, és imád előre felkészülni – szakította félbe Ron, mire a lány egy fejbe kólintással jutalmazta.
- Na, mellőztétek a testi erőszakot az órámon, köszi! Szóval tanmenet… Őszinte leszek hozzátok. Lila gőzöm sincs, hogy milyen is egy igazi tanár, szóval nem gyártottam előre tanmenetet. Viszont remek témaköreim vannak, mint például, egyszerű varázslatok kiterjesztése, patrónus-bűbáj verbálisan és non-verbálisan, akkor párbajozás gyakorlatban, esetleg egy-két könnyebb pálca nélküli varázslat. Animágia… Hm, meg ami eszembe jut, nos?
- Szuper! Az első tanár, aki nem sokkol minket a RAVASZ-okkal! – lelkendezett Dean Thomas.
- Máris imádom – súgta Ron Harrynek, aki szintén vigyorgott, mint a vadalma, még felkötött kézzel is.
- Örülök neki, Ronald, viszont akkor el is kezdhetünk dolgozni! - Ismét intettem a kezemmel, és a terem a felvette a tornateremszerű külsőt. – Mindenki sorakozzon fel párosával, és aztán a párok kijönnek és körülbelül tíz percig bemutathatják tudásukat. Aki nyer, azt az első roxmorts-i hétvégén vendégem egy üveg vajsörre.
- És én mit csináljak? – kérdezte Cas, mire mindenki felé fordult, és a csoport hímnemű egyedei szinte nyálcsorgatva bámulták.
- Te? – húzódott gonosz mosolyra a szám. – Jegyzetelsz, nem?
- Kösz – válaszolt durcásan, és leült a tanári asztalhoz.

Eközben a párok felsorakoztak.

- Jól van. Seamus, Dean, gyertek – intettem a két fiúnak, akik vigyorogva léptek a terem közepére, de egyáltalán nem vették komolyan a feladatot…

…és miután Seamus füléből répák nőttek ki eldöntöttem, hogy fogom beosztani a párokat.

- Nem tudom, de szerintem nem lenne vicces, ha ezt éles helyzetben művelnétek – mondtam halkan, és az osztályban néma csönd támadt. – Tíz pont a Griffendéltől, és a párok a következők…

Muszáj volt bekeményítenem, így születtek olyan párok, hogy Pansy Parkinson - Ron Weasley, Hemione Granger - Blaise Zambini, Parvati Patil - Gregory Monstro és hasonlók, de azért a Harry Potter - Neville Longbottom, és Lavender Brown - Millicent Bulstrode párosok is szépek voltak.

Érdekes volt látni, hogy egy kis rendezés mennyire letörli a diákok képéről a vigyort… Egyébként a párbajok nagyon érdekesen alakultak. Pansy kiütötte Ront, Hermione is Zambinit, a többiek pedig főleg döntetlennel végeztek.

A fénypont pedig az volt, amikor Neville lefegyverezte Harryt.

De csak azért, idézem: „Mert sebesült a karom!”

Hát persze, Mr. Potter… Nem szégyen a kudarc…

- Ahogy elnézem, azért a vajsörért még meg kell dolgoznotok – mondtam, amikor a dupla óra végén megszólalt a csengő. – Házi feladat, páronként két tekercs dolgozat a szabályos párbajozás részletes leírásával. Természetesen mindenki az órán kijelölt párjával kell, hogy megírja… avagy ismerjük meg „ellenségeinket” – mosolyogtam rá a kedves kis hetedikesekre, akik nyögve léptek ki a folyosóra.

- Gonosz vagy, M. – Állt fel az asztalomtól Cas.
- Én nem vagyok gonosz, drágám. Csak megtanítom őket a megfelelő tiszteletadásra – válaszoltam vidáman, és otthagytam a lányom, hogy végre kipihenhessem a nap fáradalmait.

*

Az első hétnek nagyon gyorsan vége lett. A tanítás nem is volt olyan vészes feladat, mint amilyennek elképzeltem. Miután mindegyik osztálynál elértem azt, hogy tiszteljenek, máris könnyebb lett a munkám.

Péntek este volt, épp a vacsoráról mentem vissza a lakosztályomba. Kinyitottam a portrét.

Odabentről nevetés szűrődött ki. Gyorsan beléptem, de a nappaliban nem láttam senkit. A zaj Cas szobájából hallatszódott. Mivel az ajtó nyitva volt, bekukkantottam.

- Óh, sziasztok – köszöntem meglepetten. A szobában Cas és Harry tartózkodott. Mindketten az ágyon feküdtek, vagyis könyököltek, és mindkettejük előtt valamilyen könyv volt, és egyszerre lóbálták a lábukat a levegőben…

Aranyos volt…

- Szia M! Képzeld Harryvel tanultunk.
- Tanultatok?
- Aham. Megbeszéltük, hogy ő segít nekem az alap varázslatokban, én pedig az elemi varázslatokban. Máshoz úgyse értek.
- Akkor én nem is zavarok tovább – intettem nekik.
- Áh, nem. Én megyek is. Úgyis beszélni akartam Siriusszal, hogy mikor lesz kviddics válogatás – tápászkodott fel Harry, és összeszedte a szétdobált könyveket. – Hát… Jó éjt! – búcsúzott, és egy perc múlva már hűlt helye volt.

- Szóval tanultatok, mi? – fintorogtam gúnyosan.
- Képzeld tényleg tanultunk! – ült fel törökülésbe Cas.
- Persze, és mit? Anatómiát?
- Ugyan már, M! Ennyire nem vagyok kiéhezett. Különben is, Harry olyan… édes, és cuki, és… hmm – sóhajtott nagyot.
- Beteg vagy? – ültem le mellé, és meglebegtettem a kezem a lányom szeme előtt, de nem is törődött velem.
- Jééé! Itt hagyta a pulcsiját! – pattant fel az ágyról, és felemelt egy sötétkék pulóvert a karosszékről.
- Hogyan került le róla a pulcsija? – meresztettem nagy szemeket.
- Csak nem gondolod, hogy azt akartam, hogy szegény megsüljön? Olyan meleg van itt bent. Mondtam neki, hogy érezze otthon magát… Ah, de jó illata van! – szippantott bele a pulcsiba.
- Jézusom, Cas. Te beteg vagy!
- End ááááájjjjjj vil olvééjz lávjúúúúúúú úúúúú! – táncikálta körbe a szobát pulcsival a kezében.
- Esetleg nem viszed utána? – zökkentettem ki a rózsaszín ködfátyolból.
- Dehogy. Ezzel fogok aludni!
- Cas, biztos jól vagy?
- Ilyet még sose éreztem! Azt hiszem, szerelmes vagyok! – sóhajtotta.
- Ezt mondtad, amikor Ryannel jártál.
- Nem, ezt akkor mondta, amikor Ryan ikertesójával Briannel jártam… De két nap után kiderült, hogy mégse igazi, amit érzek. Ez most valami teljesen más! Úgy érzem repülni tudnék! – állt fel az ágyra.
- Jó, jó, de nem tudsz, szóval inkább ülj le szépen!
- Most tombolnom kell! Kimennél?
- Jobbulást! – köszöntem el, és magára hagytam az ágyon ugráló, csökkentett agyszinttel rendelkező lánykámat.

A szobámba érve lerúgtam a cipőm, ledobtam a taláromat, és leengedtem a hajam. Azon gondolkodtam, hogy veszek egy forró fürdőt, amikor egy fekete borítékot vettem észre az éjjeliszekrényen.

Kíváncsi voltam, hogy kitől jött, ezért felkaptam. Abba persze nem gondoltam bele, hogy lehet ártó szándékkal küldték…

Szerencsére nem történt semmi rossz.
Kinyitottam a borítékot, amiből szintén fekete pergamen esett ki.

Ha érdekel a Malfoy fiú holléte, gyere az erdő azon részéhez, ami a tó mögött van. Egyedül!

Pont elolvastam a cetlit, mikor a pergamen felgyulladt, és nem maradt semmi belőle.

- A francba! – kiáltottam fel, és gyorsan felkaptam a cipőmet.

Kirohantam a szobámból, de megtorpantam Black ajtaja előtt.

Talán ő segíthet nekem! - gondoltam, és elkezdtem dörömbölni az ajtót rejtő portrén. Nem történt semmi.

Szitkozódva hagytam ott az egészet, és lélekszakadva futottam keresztül a kastélyon, majd át a parkon egyenesen az erdő széléhez.

A szürkület és a szakadó eső nem könnyítette a látásviszonyokat, de a fák között megláttam egy apró fénysugarat.
Dacolva a gondolattal, hogy ez akár csapda is lehet beléptem az erdőbe.

- Állj! – kiáltott rám egy eltorzított hang.
- Ki vagy? – kérdeztem, és felemeltem a pálcáma