…a kandalló előtti széken Francis Daves ült teljes életnagyságban…

- Most meglepődtetek, mi? – kérdezte, és szomorkás mosoly jelent meg az arcán.
- Fran, tényleg te vagy? – lépett hozzá Remus.

Az a Francis, aki a széken ült teljesen más volt, mint az, akit én megismertem.

Hosszú szőke haja gubancosan tapadt a fejére, egykor szép arcát ráncok öregítették, és az egész lényéből hihetetlen megtörtség sugárzott.

- Megváltoztál – mért végig fakókék szemeivel -, de jó irányba. Az a karika szörnyen állt a szádban.
- Te viszont elég szarul nézel ki.
- Kösz. Mindig is értékeltem az őszinteségedet. Igazgató úr, – fordult Dumbledore felé - megengedi, hogy néha pár napot itt töltsek a Szellemszálláson?
- A Roxfortban is ellakhatsz, ez a hely túl romos…
- Tökéletes lesz, uram. Majd elvégzek egy-két bűbájt. Most pedig essünk túl a dolgokon. A Malfoy fiúról van szó.
- Hallgatunk, Francis – mondta Dumbledore, és arca feszült figyelmet tükrözött.
- A vonat elleni merényletben rabolta el az apja, hogy megbüntesse, és kifaggassa…
- Hol van most a fiú?
- A halálfalók kastélyában, a Halál-kúriában. Cselekednünk kell, mert nagyon rossz bőrben van. Lucius kegyetlen ember, és a kegyetlenségét az sem fogja vissza, hogy a saját véréről van szó. Sőt, mintha ez még jobban feltüzelné, és biztosan meg fogják ölni… Ezért léptem… nem hagyhatom, hogy az a szerencsétlen meghaljon. Hamarabb akartam szólni, de a Nagyúr külföldi küldetéssel bízott meg és egyébként is most érkezett el a remek pillanat a rajtaütésen.
- Nem félsz, hogy Voldemort rájön arra, hogy nekünk segítesz? – kérdeztem.
- Ne mondd ki a nevet! – ripakodott rám, és megdörzsölte a bal alkarját. – A Nagyúr nem törődik velem annyit, mert én a szemében egy senki vagyok… csak a Külső kör tagja. Viszont Perselustól tanultam okklumenciát, és amióta visszatért Ő, azóta segítettem Perselusnak. A halálával sokat vesztett a Rend, és szeretnék a helyére lépni. Ezért is ajánlom fel, hogy kémkedek… Természetesen fele olyan hasznos információkkal szolgálhatok, mint anno Perselus, de remélem, hogy a Rend így is hasznomat veszi.
- Honnan tudjuk, hogy nem Voldemort parancsára cselekedsz? – mordult rá Sirius, aki közben non-verbálisan hatástalanította a némító bűbájomat.
- Ne mondd ki a nevet! – pattant fel a nő, aztán sóhajtott egy nagyot, és visszaült a kandalló elé. – Gyűlölöm ezt a helyzetet, amibe kerültem. Alig múltam el tizenhét, amikor a Nagyúr megtámadta a családomat.
- Igen, ezt tudjuk – bólintott Remus.
- A szeretteim meghaltak, én pedig megadtam magam. Választás elé kényszerültem, és a gyávábbik megoldást választottam, de élni akartam… Annyira fiatal voltam még, és féltem, ezért az életet választottam. Kínoztam, csonkítottam, raboltam, és szolgáltam Őt, de ölni soha sem voltam képes. A Nagyúr ezért sokszor megbüntetett, de minden szolgájára szüksége van, így nem ölt még meg, ráadásul a Külső kör tagjaként nem vagyok annyit szem előtt.
- És miért nem tértél vissza akkor, amikor a Vol… szóval Tudodki elbukott? – kérdezte Remus.
- Mert a Halál-kúriában tartottak fogva engem és pár társamat, hogy nyaranként tanítsuk a Sötét Művészetre a leendő halálfalókat, ha majd a Nagyúr egyszer visszatér… lám, visszatért, és erősebb, mint valaha. Én pedig eljöttem, hogy segítsek megtörni ezt a hatalmat. Van egy tervem, és ha sikerült véghezvinni, akkor Malfoy is megmenekül, és a Halál-kúriát is romba dönthetjük.
- Hajlandó vagy letenni a Megszeghetetlen Esküt? – kérdezte komolyan Dumbledore.
- Akár azt is, uram – válaszolta Fran. Arcán hatalmas elszántság tükröződött, és a tűz végig ott lobogott a szemében egészen az eskü megkötéséig: melyben én voltam az eskető, és Francis az életére esküdött.
- Rendben van, és most mesélj a Halál-kúriáról. Ki kell szabadítanunk a fiút. Remus menj, és szólj a Rend tagoknak, ébreszd fel Harryt, Ront, Hermionét, Gregory Monstrót, Theodore Nottot és Cassiopeia Blacket – utasította Dumbledore Remust.
- Mi? – kaptuk fel egyszerre a fejünket Siriusszal.
- A lány hatalmas varázserőt birtokol…
- De nem tud bánni vele… Nem engedem, hogy a lányomat ekkora veszélynek tegye ki, és úgy gondolom, hogy fölösleges az említett diákokat is belerángatnunk ebbe.
- Így van. Elég felnőttből áll a Rend, nem kell még a gyerekeket belevonnunk. Egyáltalán mi ez az egész? Mardekárosok?
- Nott és Monstro felkerestek pár napja, hogy szeretnének segíteni. Biztos vagyok benne, hogy nem Tudjukki parancsára cselekedtek így.
- Igazat mondtak – szólalt meg halkan Francis. – Greg és Theo is megjárták nyáron a Halál-kúriát… nem önszántukból. Én segítettem nekik megszökni onnan. Hasznukat vesszük, mert ismerik a terepet, ráadásul korukhoz képest jól képzettek. Jöhetnek.
- Hallottad, Remus. Hozd őket, Black kisasszonyt akkor pedig hagyjuk ki az egészből– bocsátotta útjára Dumbledore Lupint.
- Viszont Potter és Weasley marad – jelentette ki Fran.
- Hogyan? – fordult vissza értetlen arccal Remus..
- A halálfalók főhadiszállására készülünk betörni, uram. Botor dolog lenne, ha Pottert ekkora veszélynek tennénk ki, Weasleyék pedig szintén a Nagyúr feketelistáján vannak.
- És Granger?
- A sárvé… bocsánat, szóval a lánynak jönnie kell.
- Hogy hogy? – néztünk rá értetlenül.
- Mert a fiú számára a lány nem közömbös – mondta Fran érzelemmentesen.

Erre a kijelentésre meglepetten összenéztem a többiekkel, aztán Remus lelépett, hogy riadóztassa a Rend tagokat.

- Ameddig Remus távol van, szívesen ennék valamit… ha megoldható – jelentette ki Fran.
- Sipor! – kiáltotta Sirius, mire megjelent egy agg házimanó.
- Uram hivatott? Miféle koszfészek ez. Nem elég, hogy szegény, öreg Siport elűzik az otthonából a varázslóiskolába, de még aludni sem hagyják…
- Ha kisopánkodtad magad, akkor hoznál a vacsora maradékából? Ja, és pár liter kávé sem ártana.
- Ahogy az úrfi parancsolja – hajolt meg a manó.
- Majdnem elfelejtettem! Ha visszajössz, akkor hozhatsz magaddal segítséget, hogy kitakarítsátok ezt a kócerájt – utasította még a manót, ami egy utálkozó fintorral az arcán eltűnt.

*

A házban található törött ingaóra mutatója már jócskán elhagyta a fél kettőt mire sikerült mindenkit összegyűjteni.

Elég szűkössé vált a helyiség, de pár tértágító bűbájnak hála mindenkinek jutott hely, a felső szinten pedig a házimanók serénykedtek.

Utolsónak Remus tért vissza, nyomában Grangerrel, Nott-tal és Monstróval. A három fiatal arcán értetlenség tükröződött, de Dumbledore intésére leültek a lépcsőn.

- Minden rendben ment, Remus? – kérdezte még az igazgató.
- Fogjuk rá. Minden esetre köszönöm annak, aki Varázskört írt a griffendéles klubhelyiség bejáratához.
- Szívesen, Remus – morogtam az orrom alatt.
- Áh, még jó, hogy ott volt, különben Harry és Ron utánam szöktek volna a köpeny alatt. Így viszont a szobájukba zárva csücsülnek, és a köpenyt elkoboztam.
- Jót tetted – bólintott Dumbledore, aztán felállt, és a szoba közepére lépett.

- Nos, örülök, hogy mindenki itt van. Azért hivattam össze ezt a rendkívüli gyűlést, mert elérkezett az idő, hogy cselekedjünk. A mai napon, ha sikerül egy ép kéz-láb tervet összekovácsolni, akkor rajtaüthetünk a halálfalókon, és Draco Malfoyt is kiszabadíthatjuk.

A kijelentésre mindenki hitetlen pillantással mérte végig az igazgatót, aztán McGalagony szólásra emelkedett.

- De Albus… Mégis, hogyan vihetnénk ezt végbe? Azt se tudjuk, hol van a fiú.
- Francis, kérlek. Lejönnél, és megosztanád a többiekkel az információidat?

Francis lassan lesétált az emeletről, és Dumbledore mellé állt.

- FRAN! – sikította valaki a szoba másik feléből, és egy pillanat múlva már ott csüngött Valey a (volt) legjobb barátnőjén. – Hát élsz? Istenem! Azt hittem meghaltál! Mi lett belőled édesem! Annyira hiányoztál! – zokogta, és szinte már kiabálva zúdította mindezt Fran nyakába.
- Nyugi Val – fejtettem le a kezeit Francisről, mert félő volt, hogy a nagy szeretettől Valey megfolytja a nőt. – Gyere szépen, ülj le! – ültettem le a helyemre, és magamhoz öleltem.

- Ez a nő egy halálfaló! – kiabáltak hátulról.
- Igen Smith, halálfaló. Viszont a mai naptól fogva a Rend megbízható tagja. Ha bárkinek ellenvetése van, akkor az nyújtsa be írásban. Francis, kérlek… - Veregette vállon bíztatóan Dumbledore.

- A terv a következő. A Halál-kúriában ma este bált rendeznek. Oda kell bejutnia néhány emberünknek, hogy…
- Lehetetlen! – szólt közbe Kingsley.
- Nem. Álarcos bál lesz. Bejutni könnyű lesz… a kifelé úttal lesznek bajok.
- Mik a stratégiák? – kérdezte érdeklődve Remus.
- A kúria alaprajza a következő…

Fran intett egyet a pálcájával, és a falon megjelent egy hatalmas rajz, amin mindenféle nyilak, ikszek, pontok voltak láthatóak.
- Bejutni könnyű lesz. A Sötét Nagyúr híveket toboroz szerte a világban. Minket küld, hogy hozzunk minél több embert. Ezt a bált is a terjeszkedés ünnepléseként rendezi. Úgy tudja, hogy én is egy ilyen körúton vagyok, és holnap nekem is vissza kell térnem a bál kezdetére minimum három fővel. A bál végén pedig sort kerítenek a beavatásra, ahol a jelölteknek le kell leplezniük magukat, majd a beavatás végén főműsorszámként a Nagyúr személyesen kívánja megölni a Malfoy fiút. De mi akkorra már jelentős káoszt fogunk okozni – magyarázta Fran.
- Mégis hogyan? – kérdezte Sirius.
- A kúria alatt csatorna folyik, a csatorna pedig egy közeli faluban ér véget. Amíg mi belül bomlasztunk, a többieknek a csatornán keresztül be kell jutniuk az épületbe, ezen kívül az őrszemeknek is el kell vonni a figyelmét, szóval az épület körüli erdőben is el kell bújnia pár embernek. Egyetlen egy dolog az, amint minden áll, vagy bukik… Ez pedig az időzítés!

A Rend tagjai sugdolózni kezdtek miután Fran ismertette a terv körvonalait.

- Gyerünk emberek, munkára! Hasunkra süt a Hold! Ki kell dolgoznunk a részleteket – pattant fel Mordon, akinek szemmel láthatóan tetszett az ötlet, és a lelkesedése az egész csapatra ráragadt.

Egészen hajnali hatig dolgoztunk, hogy minél pontosabban előkészítsük a támadást a Halál-kúria ellen. Több liter kávé fogyott el, emellett egy tucat pennát tettünk tönkre, és akkor még nem beszéltem a tervekhez szükséges pergamenrengetegről.

- Igen, így jó lesz – bólintott Fran egy támadás ötletre, amit meglepő módon Hermione dolgozott ki. – Már csak négy emberre lenne szükségem, akik velem tartanának a bálon. Én Debre, Valeyra, Remusra és Siriusra gondoltam.
- Szerintem ez rossz ötlet – mondtam nagyot nyelve. – Én sokkal jobb lennék a csatornás csapatba, mert…
- Én szívesen tartok Remusszal, elvégre ő az én párom – szakított félbe bosszúsan Tonks.
- Tonks, te az én csapatom tagja vagy, mi az erdőből támadunk. A parancs, az parancs – reccsent rá Rémszem.
- Ne aggódj, Nymp. Nem lesz baj, oké? – Simogatta meg Remus szerelme arcát, aki fintorogva bár, de beleegyezett mindenbe.
- Én vállalom – mondta halkan, de annál magabiztosabban Valey.
- Én is – bólintott rá Sirius.

Az emberek mind kérdőn néztek rám, sőt egyesek tüzes tekintete még az antarktiszi jégpáncélokat is megolvasztotta volna.

- Tarom magam, ahhoz, amit mondtam – tártam szét a karjaimat -, de rajtam ne múljon – egyeztem bele Fran javaslatába.
- Csodás – csapta össze a tenyerét Dumbledore. – Javaslom, most mindenki pihenjen, aztán a megbeszéltek szerint találkozunk itt.

A Rend tagjai szedelőzködni kezdtek, aztán az alagúton keresztül visszatértek a Roxfortba.

- Gyertek srácok, majd visszakísérlek titeket – intettem a három nagykorú diáknak, de Nott inkább Hermione után kiáltott.
- Hé, kis sáros!

A lány gyilkos pillantással válaszolt a becenévre, de amint meglátta a fiú arcán szétterülő vigyort, dühe érdeklődéssé csillapodott.
- Parancsolsz? – kérdezte felhúzott orral.
- Kössünk fegyverszünetet – nyújtotta ki jobbját a fiú, és könyökével oldalba bökte Monstrót.

Hermione elmosolyodott a gesztus láttán, és elfogadta a békejobbot.
- Na? Visszakísérhetjük az ifjú hölgyet a körletéhez?
- Menjünk – bólintott Hermione, és a három fiatal csevegve indult el az iskola felé.

- Bezzeg az én időmben – horkantotta Sirius.
- Most irigykedsz? – kérdeztem ásítva.
- Én? Dehogy. Inkább megbotránkozom… A kígyó és oroszlán valahogy nem fér össze a fejemben.
- De csak azért, mert begyepesedett vénember vagy.
- Kösz a bókot, Foncsi. Na gyere, mielőtt itt helyben elalszol. Nem szeretnélek a hátamon cipelni… nehéz vagy.
- Ne fogd rám a saját gyengeséged – évődtem.
- Én nem vagyok gyenge, te híztál!
- Fordulj fel!
- Csak utánad!
- Teeee…

Hirtelen nevetés szakította félbe a civakodásunkat. Hátra fordultam. A lépcsőn Valey és Francis álltak karöltve, és mindketten a hasukat fogták. Mögöttünk McGalagony is elnézően mosolygott.

- Ti… ti… hülyék vagytok! – nyögte ki Fran két nevetőgörcs között.
- Mert? – vontam fel a szemöldökömet.
- Hadd ne nekünk kelljen felvilágosítani titeket arról, hogy mi is az a szerelem – nézett mindent tudóan Valey.
- Szerelem? Te félrebeszélsz, Valls – morogta Sirius.
- Ugyan már, ti is tudjátok… Én megmondtam… nehogy aztán késő legyen – mondta Valey, és hirtelen szomorúság ült ki az arcára.

Fran is észrevette ezt, ezért gyorsan felrángatta az időközben kitakarított szobába.

- A két hölgynek igaza van. Ne legyenek ennyire gyerekesek – mondta McGalagony szárazon, aztán elnyelte az alagút.

Miután az igazgatóhelyettes távozott, kérdőn néztem Siriusra.
- Most azt várod, hogy térden állva szerenádozzak neked? – kérdezte szemrehányóan, és összefonta maga előtt a karját úgy, mint aki vár valamire.
- És te mire vársz?
- Arra, hogy odébb vidd formás kis hátsódat, mert szeretnék visszamenni a kastélyba.
- Paraszt! - sziszegtem összeszorított szájjal, és azért sem mozdultam.
- Szóval csak a testeden keresztül, Foncsi? Hmm, ez megoldható, de sokkal erősebb vagyok nálad, és nem szeretnék kárt tenni benned – mondta kioktató hangnemben.

Nem mozdultam, hanem én is összefontam magam előtt a karom.

- Jól van, én szóltam – vont vállat, és hirtelen megragadta a karomat, és magához húzott. – Nem foglak megcsókolni, ha ez a célod. Viszont kaphatsz jó éjt puszit – mondta lágyan, és cuppanós puszit nyomott az arcomra, aztán szó szerint elpakolt az útból, és elindult vissza, a Roxfortba.

...