Fáradtan néztem bele a tükörbe. Az arcom egyik fele boldogságot sugárzott, míg a másik aggodalmat tükrözött. A boldogságot Sirius Blacknek köszönhettem, akivel már három hete boldogítottuk egymást. Persze a háború közepén egy ilyen kapcsolatot fenntartani nem könnyű… főleg, hogy belül kezdett felemészteni az aggodalom a lányom miatt, aki már majdnem egy hónapja nem adott hírt magáról. Pedig a küldetése valószínűleg sikerült, mert pár napja felgyulladtak maguktól a fáklyák, és mi is képesek voltunk mágikus tüzet gyújtani.

Hideg vizet locsoltam az arcomra, és újból a tükörbe néztem, de a tükörképem helyett Cas vérző arca nézett vissza rám…
Hátrahőköltem, és megráztam a fejemet, majd újból a tükörre bámultam…
Csak a saját riadt tekintetem világított az ezüstös lapról.

Kopogtak, én pedig kibotorkáltam a fürdőből, hogy beengedjem az illetőt. Sirius volt az.

- Dumbledore üzent. Gyűlés van – mondta köszönés helyett, aztán kikerekedett a szeme, és aggódva kiáltott fel: - Jézusom! Jól vagy? Vérzik az orrod!
A kézfejemmel megtöröltem az orromat, hogy megbizonyosodjak Sirius állításáról, de ő már előkapta a zsebkendőjét, és felém nyújtotta. Nem mozdultam, csak meredten bámultam a fekete kendőt.

Sirius cselekedett helyettem. Óvatosan megtörölte az arcom, és a fotelhoz vezetett.

- Mi a baj, kicsim?
- Én… Ugye Cas visszajön? Annyira félek, hogy elveszítem - temettem a kezembe az arcomat.
- Hé, vissza fog jönni – karolt át Sirius.
- Akkor mi tart ennyi ideig? – csattantam fel.
- Foncsi, háború van. Óvatosnak kell lenniük.
- Remélem igazad van – sóhajtottam. – Mondd meg Dumbledore-nak, hogy tíz perc múlva ott vagyok.
- Ne várjalak meg?
- Ne aggódj, odatalálok. – Megsimogattam az arcát, és puszit adtam neki. Sirius távozott, én pedig rendbe hoztam magam, felöltöztem, és elindultam a Szellemszállás felé.

A Szellemszállást egészen felújították belülről, így már alkalmas volt arra, hogy második főhadiszállásként működjön. Természetesen kívülről még több bűbáj védte, és az álcázásoknak köszönhetően Roxmorts falu lakói nem vették észre, hogy az épületet használják.

Mire átértem az ideiglenes főhadiszállásra, már mindenki ott volt. A tértágító bűbájoknak hála kényelmesen elfértünk, és a szoba közepén álló asztalnál mindenkinek névre szóló helye volt.
Elnézést kértem a késésért, és leültem a helyemre, Francis és Valey közé.

Az óra hajnali fél hatot mutatott, ezért a teremben két házimanó – Dobby és Sipor – kávét öntött mindenkinek, aki kért.

Dumbledore szólásra emelkedett, én pedig intettem Sipornak, hogy hozzon nekem is egy csésze feketét.

- Először is köszönöm, hogy ilyen gyorsan idefáradtatok, és bocsánat a korai ébresztőért, de Francis most tudott elszabadulni, hogy megossza velünk legfrissebb híreit. Francis, hallgatunk – mondta Dumbledore, majd helyet foglalt.

Fran nem állt fel, inkább fáradtan kortyolt a kávéjába, és hátrasimította kócos loboncát.
- A Sötét Nagyúr tudomására jutott Cassiopeia Black létezése, valamint tisztában van a lány képességeivel, és néhány emberével újból Görögországba utazott, hogy elkapják a lányt, aki meggyújtotta a Görög Tüzet, és a jelentések szerint egyfajta védőpajzsot is vont köré, amin még a Nagyúr se képes áthatolni.
- A lányomat üldözni az a kretén? – kiáltottam fel, és megragadtam Fran talárjának szélét.
- Igen. Minden erejével azon van, hogy előkerítse, és maga mellé állítsa őt. Sajnálom.
- A francba! Igazgató úr, tennünk kell valamit – fordultam Dumbledore felé.
- Nem tehetünk semmit, csak felesleges emberáldozat lenne – mondta Fran.
- Te könnyen beszélsz! Neked nincs gyereked!
- A Nagyúr távolsága viszont kedvező, mert így a diadém védelmének kevésbé szentelnek olyan nagy figyelmet – folytatta szemrebbenés nélkül.
- Azt sem tudjuk, hogy hol van az a fejdísz – csapott az asztalra Sirius.
Ránéztem. A tekintetéből azt olvastam ki, hogy őt se érdekli az a vacak horcrux.
- Épp ezért vagyok itt. Tudom, hogy hol őrzik a diadémot – mondta Fran.

A szobában mindenki hitetlenkedve nézett össze.
- A Nagyúr a Borgin & Burkes üzlet alatt rejtette el a diadémot. Gondolom, tudják, hogy a Nagyúr az iskola évei után itt dolgozott, és kialakított egy titkos labort magának – folytatta Fran a mondandóját, de Mordon közbeszólt:
- És szabad megkérdeznem, hogy kitől van az információ?
- Kihallgattam a Belső kör tanácskozását. Ők persze nem tudják, hogy pontosan mi is a diadém, csak azt, hogy nagyon értékes – Francis szája gúnyos mosolyra húzódott.
- Hányan őrzik? – kérdezte Remus.
- Inkább az a kérdés, hogy mik őrzik...
- Mert mik őrzik, Daves? – forgatta a szemeit Sirius.
- Az majd később kiderül, nagyfiú – kacsintott Fran, majd felegyenesedve folytatta: - Mennem kell. Holnapután reggel ugyanitt, ugyanekkor találkozunk.
- Viszlát! – biccentett Dumbledore. Francis is bólintott, majd az ajtóhoz lépett, és róka alakban távozott.

- És mi lesz a lányommal? – pattantam fel, amikor becsukódott az ajtó.
Az igazgató nagyot sóhajtott, és megrázta a fejét.
- Egyelőre nem tehetünk érte semmit.
- Nem? Vagy csak nem akarnak tenni semmit! Sokkal egyszerűbb így minden, igaz? – kiabáltam.
- Deborah, nézd… - kezdte Dumbledore nyugodt hangon.
- Nem! Nem nézek semmit! Nem fogok a seggemen ülni, miközben Voldemort a lányomat üldözi! – vicsorogtam. – Csináljanak, amit akarnak, de én megyek, és segítek Casnek! – mondtam ellentmondást nem tűrő hangon, és beléptem a kandallóba. Egy perc múlva már a lakosztályomban álltam, és hátizsákba dobáltam néhány hasznosnak vélt holmit.

Össze-visszarohangáltam a nappaliban, amikor a kandallómból szinte kiesett Sirius. Őt Lupin, Valey és Tonks követte.
- Most nem érek rá bájcsevegni – vetettem oda nekik, és a hátizsákhoz léptem.
- Foncsi, hallgass rám. Nem mehetsz Cas után! – lépett mögém Sirius.
- Nem érdekel. A lányomról van szó…
- Ugyanúgy, ahogyan az én lányomról is.
- Akkor meg? Menj az utamból, vagy segíts csomagolni – dobbantottam türelmetlenül.
- Deborah, nem ez a megoldás – lépett felénk Lupin.
- Te csak tudod, igaz? – mondtam gúnyosan, és visszafordultam a hátizsákhoz.
- Na ide figyelj, Fontanell! – ragadta meg a kezem szorosan Sirius. – Akár hiszed, akár nem, én is aggódom Cas miatt. De nem gyerek már, és tudja milyen kockázatot vállalt! Te pedig nem mehetsz mindig a saját fejed után. Háború van, azt kell tenned, amire utasítanak, nem azt, amit helyesnek gondolsz!
- Pont te beszélsz, Black? – sziszegtem dühösen.
- Ha meg akarjuk nyerni a háborút, akkor hallgatnunk kell Dumbledore-ra. Kérlek, ne csinálj butaságot! – A szorítás a könyökömnél enyhült, Sirius pedig leült a fotelba. Én is lerogytam a kanapéra, és könnyes szemmel bámultam a tűzbe.
- Siriusnak igaza van. Minden emberre szükségünk van – szólalt meg Tonks. – Bíznod kell Casben.
- Gondolj az áldozatokra. Ők értünk haltak meg. Ha, ne adj Isten, Cas is a háború áldozata lesz, akkor ő is csak a kötelességét tette. Ne menj utána, Deb. Nincs szükségünk még egy értelmetlen halálra – ült le mellém Valey, és gyengéden átkarolt.
- Na, mit mondasz? – csatlakozott hozzánk Remus.
- Igazatok van – sóhajtottam. – Menjünk reggelizni! – mondtam tettetett vidámsággal, noha belülről legszívesebben felrobbantam volna.

*

A két nap gyorsan eltelt, és ismételten ott ültünk hajnalban a Szellemszállás hatalmas fenyőasztalánál. A hangulat nyomott volt, mindenhol álmos szemek nézelődtek a kávéskannák után. Az asztalt bűbájjal kibővítették, mert a gyűlésen részt vett még Harry, Ron, Hermione, Draco, Nott, Monstro, valamint a Weasley ikrek, akiket nem tudom, hogyan különböztettek meg egymástól, mert még a szeplőik is ugyanúgy álltak.

Pontban fél hatkor befutott Francis, és kezdetét vette a gyűlés.
- Jó reggelt! – köszöntötte Dumbledore az egybegyűlteket. – Nem szaporítanám a szót, Francis, kérlek...
Fran belekortyolt a kávéjába, és felállt.
- Mint már említettem a horcrux a Borgin & Burkes cég alatt van elrejtve, oda könnyű lesz bejutni, mert ismerem a boltot védő bűbájokat.
- Honnan? – reccsent rá Rémszem, Fran viszont lesajnálóan nézett rá.
- Halálfaló vagyok, legyen ennyi elég. Szóval a titkos laborhoz egy alagút vezet, aminek a bejárata csak annak nyílik, akinek Sötét Jegy van a kezén.
- De akkor lebuksz, nem? – nyelt nagyot Valey.
- Lehet – vont vállat Fran. – Ennyi kockázatot vállalnom kell...
- Azt mondta, hogy a bejutáshoz, csak a Sötét Jegy kell? – szakította félbe Frant Ron, aki a „Sötét Jegy” szavakra rögtön felélénkült.
- Igen.
- Van egy ötletem! Izé… Malfoy, velem jönnél?
- Ron? – nézett utána értetlenül Arthur Weasley, de a fiú és Draco már eltűnt az iskolába vezető alagútban.
- Mit tervezhet? – szólalt meg töprengő hangon Hermione.
Harry vállat vont, Francis pedig meglepetten nézett körbe a Rend tagjain.

- Hát addig javaslom, hogy beszéljük meg a közelgő kviddicsmeccs biztonsági részleteit. Sirius, megkaphatnám a csapat névsorát?
- Őőő, nem írtam össze a neveket, de délutánra meglesz, uram.
- Akkor mondd el!
- Rendben. Szóval, az őrző Miles Blatchley a Mardekárból. A tartalékot még nem tudjuk. Az esélyesek Ron és Susan Bones. Hajtók: Zacharias Smith.
- Eszméletlen tehetség – vágott közbe Candy.
- Igen, valóban – hagyta rá Sirius. – A másik két hajtó pedig Dennis Creevey a Griffendélből, valamint Charlotte Higgs a Mardekárból.
- Terence Higgs húga, aki fogó volt még az én időmben – magyarázta Oliver Wood.
- Tartalékok? – kérdezte Dumbledore.
- Szóba jöhetnek páran. Még nem döntöttük el – vette át a szót újból Candy. Dumbledore bólintott, Sirius pedig tovább folytatta.
- Terelők: Andrea Judge, harmadéves Hugrabugos, és Michael Corner a Hollóhátból. A tartalékok szintén még nem biztosak.
- És a fogó?
- Khm, szerintem egyértelmű.
- Harry? – kérdezte Dumbledore.
- Igen – mondták egyszerre az edzők.
- Tartalék? – kérdezte Dumbledore rezzenéstelen arccal.
- Malfoy lett volna, de nem igazán vett részt az edzéseken, ezért egy újoncot, Kira Collét választottuk. Most negyedéves a Griffendélben.
- Akkor őt vigyék. Harry nem vehet részt a bajnokságon – mondta keményen az igazgató.
- Micsoda? – pattant fel Potter. Szemei szikrákat szórtak, és dühösen nézett körbe a teremben.
- Sajnálom, fiam, de túl nagy a kockázat.
- Igen? Mert betörni a Burgin & Burkesbe nem kockázatos?
- Harry neked most ez a feladatod.
- Nem, nem, nem! Játszani akarok azon a rohadt bajnokságon! Ha már nem érhetem meg azt, hogy hivatásos játékos legyek, akkor ennyit engedjen meg!
- Ki mondta, hogy nem éred meg? – csattant fel Sirius és Hermione egyszerre.
- Tökmindegy! Ha nem játszatok, akkor nem fogok harcolni Voldemort ellen! – ordította Harry.
- Ne mondd ki a nevet! – kiáltotta megrovón Fran.
- Mindenki üljön le! Nem ez a megoldás! – szakította félbe a veszekedést Molly Weasley, és csodák csodájára az említettek mind leültek a helyükre. – Ezt már szeretem – mondta az asszony, és Harry mögé lépett, kezeit pedig a fiú vállára helyezte.

- Albus, úgy gondolom, hogy tartozunk ennyivel Harrynek – mondta lágy hangon. – Biztos vagyok benne, hogy a megfelelő biztonsági intézkedésekkel ő is elutazhat a meccsre.
Dumbledore összekulcsolta a kezét, és az asztallapot fixírozta. A szobában vibrált a levegő a feszültségtől.
- Rendben van – mondta végül. - Beleegyezem, de nem könnyű szívvel.
- Köszönöm, Albus – biccentett Molly, és visszaült a helyére. Harry halkan megköszönte a nőnek, hogy kiállt mellette, majd a Szellemszállást csönd lepte el.

Siriusra néztem, de ő megvonta a vállát, és belekortyolt a kávéjába. Amikor letette a bögrét az asztalra a kandallóban ropogó tűz zöldre váltott, és a lángok közül először kiesett Ron, majd Draco. Őket Pansy Parkinson követte.
A fiúk talpra kecmeregtek, és felsegítették Pansyt.
- Ron, Draco, megmagyaráznátok…? – nézett rájuk Dumbledore.
- Szóval amikor Miss. Daves megemlítette, hogy csak az juthat be az üzlet alatti titkos laborba, akkor eszembe jutott, hogy Parkinsonnak van Sötét Jegye… Így talán nem bukna le, Miss. Daves.
Fran tátott szájjal bámulta a fiút, aztán elmosolyodott.
- Nyugodtan szólíts Francisnek, Ron. Khm, Pansy... tényleg megtennéd?
- Mit?
- A fiúk nem mondták?
- Nem mondtak ezek semmit. Weasley kirángatott az ágyból, hogy öltözzek, aztán belökdöstek a kandallóba – morogta a lány.
- Óh... hát arról lenne szó, hogy A Nagyúr utolsó horcruxa a Borgin & Burkes alatt van, és a titkos ajtót csak az tudja kinyitni, akinek Sötét Jegy van a karján – magyarázta Fran.
- És nekem kéne kinyitnom, azért mert...? – kérdezett vissza Pansy, és megdörzsölte a bal alkarját.
- Csak akkor, ha akarod. Nem kényszerít senki – nyugtatta meg Dumbledore.
- Akarni nem akarom... – mondta a lány. Ron gúnyosan horkantott, mire Pansy a fiú szemébe nézett. Percekig így álltak szótlanul, mi pedig megrökönyödve néztük a „csatát”, aminek Pansy vetett véget.
- Vágjunk bele!

- Jól van, akkor kezdjük az elején. A diadémot a Borgin & Burkes alá rejtették. Csak az nyithatja ki a titkos bejáratot, akinek Sötét Jegy van a karján – ismételte meg Francis. - A bejárathoz egy alagút vezet. Az alagút az üzletből indul. Van egy csapóajtó a raktárban.
- Az alatt az ajtó alatt van még egy helyiség. Ott tárolják a legveszélyesebb tárgyakat, mérgeket – szólt közbe Draco, aztán gúnyosan hozzá tette. – Ezer köszönet az infóért a drága megboldogult apámnak.
- Igen, van ott még egy kisebb pince, és onnan indul az alagút egy nagy pajzs mögül. Innentől a részletek már nekem is homályosak. Amicus Carrow szerint az alagút tele van csapdákkal…
- Amicus Carrow? – vonta fel a szemöldökét Val, de Fran leintette.
- Miféle csapdákkal? – kérdezte Rémszem.
- Nem tudom. Annyit hallottam, hogy az alagút végén van a laboratórium, amihez szintén a Sötét Jegy a kulcs.
- Akkor a sötétben tapogatózunk – mondta Remus csalódottan.
- Nincs más választásunk. A bolt tulajdonosai hétvégén beszerző körútra utaznak, és néhány riasztó bűbáj védi a helyet… egyébként ezeket könnyű szerrel kiiktatom, de ezt már mondtam.
- Hogy hogy ilyen jól ismeri egy Külsős ezeket a bűbájokat? – kérdezte Tonks.
- Van úgy, hogy a Nagyúr nem szeret fizetni néhány olcsó csecsebecséért. Ilyenkor bennünket szalaszt el a boltba…
- A kis smucig – húztam gúnyos mosolyra a számat.
- Pontosan – vigyorodott el Fran. – Van három napunk, hogy megtervezzük a betörést. Itt hagyok néhány iratot, de – nézett az órájára – most mennem kell. Holnap is megpróbálok elszabadulni – mondta búcsúzóul, majd dehoppanált.

A gyűlés után a Nagyterem felé vettük az irányt. Reggeliztünk, utána pedig a szokásos tanítás következett.
A korai időpont miatt a terem szinte üres volt, csak néhány stréber (legalábbis, aki ilyenkor könyvvel a kezében ül, az csakis az lehet) reggelizett. A tanári asztal felé vettem az irányt, de Sirius óvatosan megbökte a vállam, és az aurori asztal felé mutatott.
- Nem ennél ma kivételesen a mi asztalunknál?
- Szeretnéd? – vontam fel a sze