Kopogásra riadtam fel. Kómásan kitámolyogtam a szobám ajtajához, ahol Hermione Granger állt eléggé megszeppenve.

- Szia! Segíthetek? – kérdeztem álmosan.
- Őőő, igazából Dumbledore küldött, hogy ébresszem fel a tanárnőt, mert idő van…
- Basszus! Elaludtam… de ciki… Gyere be, felkapok valamit… - invitáltam be a lányt, aztán a szobám felé rohantam, hogy leváltsam a fürdőköpenyem valami kevésbé szellős ruhára.

- Itt vagyok! – csörtettem végig a fél lakosztályon, hogy beleugorjak a cipőmbe, amikor csapódott az ajtó, és Cas lépett be rajta.
- Áh, látom már ébren vagy. Most jutott eszembe, hogy fel kellett volna ébresztenem téged, de ez a kastély olyan csodálatos, és… hát, muszáj bebarangolni, és…
- Cas, majd máskor. Egyébként is, ha a kastélyban mászkáltál, miért nézel ki úgy, mint akit most szedtek össze valami koszfészekből?
- Hát tudod, eltévedtem és… szóval sikeresen felfedeztem pár termet, amiket már szerintem száz éve nem takarítottak ki és…
- Aha… Figyelj, Cas. Mi most megyünk. Adj egy puszit, jó?
- Úgy beszélsz, mint aki akasztásra megy – gúnyolódott, pedig majdnem eltalálta…
- Cas…
- Jó, jó. Nagyon szeretlek! Puszi! Megyek fürdeni – dobott egy csókot, és bevonult a fürdőbe.

- És, hogy érzed magad? – kérdeztem Hermiónétól, amikor kiléptünk a folyosóra.
- Kicsit félek – vont vállat.
- A fiúk hogy viselik a bezártságot?
- Nem fogják fel, hogy őket miért hagyjuk ki a „buliból”. Persze semmit se tudnak a mai akcióról. Dumbledore professzor megkért, hogy ne áruljak el semmit. Ezért most Harry nem áll szóba velem, és Ron minimum utál.
- Majd megbékélnek – mondtam bíztatóan.
- Lehet – válaszolt, de közben elmélyülten csavargatta hosszú, göndör haját.

Csöndben lépkedtünk egymás mellett, aztán Hermione szólalt meg hamarabb.

- Én itt jobbra megyek. Dumbledore vár az irodájában. Sok sikert! – mondta búcsúzóul, és befordult a sarkon, én pedig megszaporáztam a lépteimet.

*

A Szellemszálláson is nagy sürgés-forgás volt, pedig ötünkön kívül nem tartózkodott senki a házban.

Francis már gyöngyházfényű-rózsaszínes nagyestélyiben rohangált. Ruhája derekán hatalmas ezüstkígyó dísz csavarodott fel egészen a nyakáig. Haját feltupírozta, kezében pedig kígyókkal díszített, ékkövekkel kirakott maszkot szorongatott.
- Gyerünk! Öltözz! – lökdösött be a fenti szobába, ahol négy paraván állt.

Gyorsan ledobáltam magamról a felesleges göncöket, és belebújtam a kikészített tűzvörös ruhába.

- Te jó Isten! Ugye nem gondolod komolyan, hogy ezt fel kell felvennem? – kiáltottam kétségbeesetten, amikor megláttam magam a tükörben.

A ruha elöl és hátul is mélyen kivágott volt. A hátamat csak a fűző vékony pántjai takarták, és a combig felhasított szoknyarész sem volt igazán az én stílusom.

- Még mennyire, hogy felveszed! Tessék, itt az álarcod, és egy nyaklánc, meg egy pár kesztyű. Valaki, aki készen van, jöjjön, és fűzze be ezt a vacak fűzőt! Ha pálcával csinálom, az nagyon laza lesz. Nekem még a vészzsupszkulcsokat kell beállítanom!
- Jövök már, csak ne ordíts! Szétmegy a fejem – lépett ki Sirius az egyik paraván mögül.

Amikor megláttam szinte elakadt a lélegzetem. Hihetetlenül jól nézett ki!
Fekete dísztalárja úgy állt rajta, mintha csak ráöntötték volna, alatta hófehér inget, fekete mellényt és nadrágot viselt. Nyakkendője hanyagul bekötve lógott, haját pedig lazán összefogta.

- Áh, szóval Csipkerózsika is megérkezett? – kérdezte gúnyosan, miközben mögém lépett, és elkezdte összekötni a vékony pántokat.
- Fogd be! – ripakodtam rá, de a hangom közben megremegett, mert Sirius ujjai néha a bőrömet is érintették.

- Kész vagy! – mondta pár perc elteltével, és utána felcsatolta a vastag kígyó mintás nyakláncot a nyakamra.
- Most miért nézel? – Nagyon feszélyezve éreztem magam…
- Ha nem lennék úriember, letepernélek… Áh, Valls, te is jöhetsz… - fordult a paraván mögül kilépő Valey felé.
- Bunkó! – vetette neki oda, aztán Remushoz lépett, hogy normálisan megkösse a férfi nyakkendőjét.

Miután minden apró simítással végeztünk, felsorakoztunk a Szellemszállás földszintjén.

- Úgy érzem magam, mint valami Végzet Asszonya – súgta nekem Valey. Igaza volt, méregzöld ruhájában, és hozzá szinte fekete rúzzsal tényleg úgy nézett ki… de még mindig…
- Hozzám képest, tök konszolidált vagy! – morogtam vissza, mert hihetetlen hülyén éreztem magam a ruhámban, sminkemben, agyontupírozott konttyal a fejemen.
- Tessék, itt van mindenkinek egy álarc, plusz a vészzsupszkulcsok. Dumbledore üzeni, hogy a használata kötelező, ha baj van. Senki se hősködjön… satöbbi.
- Ismerjük a szabályokat. Mehetünk? – kérdezte idegesen Remus, aki szintén nagyon jól nézett ki fekete-ezüst csíkos ünneplőben.
- Vegyétek fel a maszkokat. Sirius, Deborah, ti vagytok…
- Tudjuk… Mr. és Mrs. Rizzo, Olaszországból – szakította félbe Sirius.
- Remek. Remus, Val?
- Eugenia és Lorand Fritz, Svájcból – válaszolta Valey.
- Jól van, akkor most kapaszkodjatok belém, odaviszlek titeket. Mindenki felkészült?

Eltökélten bólintottunk.

- Akkor induljon a banzáj!

*

A Halál-kúria már kívülről sem volt valami szívderítő hely. Fekete vakolat, fekete ajtó- és ablakkeretek, mindenhol koponyák, ráadásul a házat nemcsak halálfalók, hanem demetorok is őrizték.

A bejárat előtt mindegyikünk feltette az arcára a maszkot, aztán beléptünk a hallba.

- Rizzo, és Fritz. Pipáld ki, May – közölte minden bevezető nélkül Fran egy halálfalóval, aki belépőkártyákat nyújtott át nekünk.
- Érezzék jól magukat – mondta a nő, aztán a mögöttünk álló házaspárral kezdett foglalkozni.

- Itt elválunk. A párok maradjanak együtt, aztán pontban tizenegykor találka a megbeszélt helyen.
- Nem félsz, hogy lebuksz? – kérdezte Valey aggódva.
- Ne aggódj. Tökéletes alibim lesz, amit a drága Amicus Carrow fog biztosítani a számomra – mondta kaján vigyorral az arcán, aztán eltűnt a tömegben.
- Az Úr oltalmazzon mindenkit. – Vetett keresztet Valey, aztán belekarolt Remusba, és ők is elindultak a bálterem felé.

- Mehetünk? – kérdezte Sirius. Hangja kicsit magasabb volt a szokottnál, és szeméből idegességet lehetett kiolvasni.
- Minden rendben lesz – mondtam magabiztosan, hogy magamat is megnyugtassam.

Elindultunk a hatalmas terem felé. Útközben éreztem, hogy Sirius keze rákulcsolódik az én kezemre, és erősen szorítja azt.
- Ne félj, vigyázok rád – szorítottam meg a kezét, és egy mosollyal próbáltam oldani a feszültséget.

*

A bálteremben csakúgy nyüzsögtek az álarcos halálfalók. Mindenkin hozzánk hasonló maszk volt, mely csak az arc felét takarta el.

Szerencsére nem keltettünk feltűnést, sőt egyesek vidáman emelték poharukat, amikor meglátták a „friss húsokat”.

- Üdv, fiatalok! – döcögött mellénk egy kövérkés halálfaló. Ráncos patkányképe, és furcsa ezüstkeze volt. Nem viselt álarcot. Vonásait mintha láttam már volna valahol, de nem tudtam hol. Viszont a férfi megjelenésekor Sirius még nagyobb erővel szorította a kezemet.

- Jó estét – válaszoltam halkan.
- Féregfark vagyok, önök újak? – kérdezte buzgón.

Féregfark… Peter Pettigrew…

Ránéztem Siriusra, aki megkövülten állt kezében egy pohár pezsgővel. Annyira erősen szorította a poharat, hogy félő volt, hogy összeroppantja.

- Örülök, hogy megismerhettem, Signor – válaszoltam bájosan mosolyogva.
- Nagyon kedves, hölgyem.
- Khm, drágám, nem megyünk táncolni? – kérdeztem Siriust. – Ugye nem gond, Signor Féregfark? – kérdeztem angyali hangon.
- Érezzék jól magukat – hajolt meg a patkány.

- Muszáj ennyire szorítanod a kezem? – mordultam rá Siriusra, mikor kellő távolságba értünk.
- Bocs… csak… mindegy. – Válla kicsit megrogyott, és enyhített a szorításon is.
- Jól vagy?
- Nem – válaszolta tömören, és egy hajtásra megitta a pohár pezsgőt. – Gyere, táncoljunk.

A táncparkett hatalmas helyet oglalt el. Elegáns egyenfrakkba bújt zenekar húzta a talpalávalót.

Annyira furcsa érzés volt, hogy a körülöttünk táncoló, nevetgélő emberek mind kegyetlen gyilkosok.

Sirius finoman átkarolta a derekam, és keringőzni kezdtünk.

- A saját kezemmel fogom megölni – törte meg köztünk a csendet pár perc múlva.
- Petert? – kérdeztem vissza, közben oldalpillantásokkal próbáltam megfigyelni a körülöttünk levőket, és igyekeztem nem hasra esni a furcsán szabott ruhában.
- Azt a mocskos patkányt.
- Miatta…
- Igen, miatta – bólintott, és szinte már kecses mozdulatokkal vezetett.

- Jól táncolsz – szólaltam meg, amikor a zenekar egy gyorsabb számra váltott.
- Az aranyvér csodákra képes – válaszolt gúnyosan, aztán hirtelen megállt. – Hozok inni.
- Nem lesz az sok? – kérdeztem, mert amióta a kúriában voltunk Sirius nem az első poháron volt túl.
- Muszáj, hogy pár percre elengedj, mert ha nem, akkor nem sokáig bírom magamat kordában tartani – hajolt közel a fülemhez. – Hihetetlenül kívánlak, Deborah. Ezért is kell eltávolodnom tőled – súgta, aztán lágyan belecsókolt a nyakamba, és eltűnt a tömegben.

Teljesen ledöbbenten álltam a táncolók között. Többször is belecsíptem az alkaromba, mert azt hittem, hogy álmodom, végül valaki hirtelen derékon ragadott, és ez térített észhez.

- Szabad egy táncra? – kérdezte egy magas, vékony, feketehajú férfi. Mély hangja reszelősen szólt, és az álarca mögül látszódó fekete szemei gonoszságot tükröztek.
- Si – erőltettem ki magamból.
- És, hogy hogy csak így egyedül? Egy ilyen szép hölgynek kísérőre van szüksége – mosolyodott el, és így megláttam rothadó fogait.
- A férjem elment frissítőért – válaszoltam, és próbáltam, tartani a kellő távolságot.
- Óh, frissítőt szeretne? Jöjjön, én tudom, hogy hol kaphat. – Arcán ismét felvillant az ocsmány vigyort, és elkezdett lerángatni a tánctérről.
- Köszönöm a felajánlást, de…
- Ugyan, ugyan. Ne mondjon nemet Rodolphus Lestrange-nek – csóválta a fejét elnézően, és tovább rángatott, ki a folyosóra.
- Signor, a bálterem arra van – mondtam emeltebb hangon, és próbáltam megvetni a lábamat, de az idétlen magas sarkú, és csúszós padló megakadályoztak ebben.

- Ne kéresd magad szivi!
- Engedjen el! – rúgtam felé, és a hegyes orrú cipő megtette hatását.

Lestrange feljajdult, aztán dühösen a falnak csapott.

- Te naiv kis ringyó! Mindannyian ezért vagyunk itt!
- Az lehet, de eltévesztetted a házszámot! – kiabáltam a képébe, de ez csak olaj volt a tűzre.
- Kiabálj csak! Szeretem, az eleven nőket! – nevetett, és kezeimet erősen a falhoz szorította, majd hozzám préselte magát, és durván taperolni kezdett.
- Akkor ezt is szeretni fogod, te rohadék! – és teljes erővel beletérdeltem a férfi ágyékába.

Támadóm a fájdalomtól összegörnyedt, én pedig elkezdtem futni a terem felé, de egy gáncsrontástól elvágódtam a hideg kövön. Annyi időm volt, hogy a hátamra forduljak, amikor Lestrange bosszús arccal, lovagló ülésben leszorított a földre.

- Hülye kurva! – ordította, és arcon csapott. Kezével megtalálta az utat a szoknyám alá, én pedig annyira kétségbeestem, hogy nem bírtam megmozdulni. Éreztem mocskos kezeit a combomon, és bűzős leheletét a nyakamon.

- Hé! – hallottam egy kiáltást a folyosó másik végéről. – Szállj le a nejemről, te tetves féreg! – ordította Sirius, és egy taroló átokkal leszedte rólam a halálfalót.

A férfi a falnak csapódott, de olyan hirtelen pattant fel, mintha meg se kottyant volna neki az ütközés.

A fal mellé kuporodtam, és kezemmel átkaroltam a térdemet… előre hátra hintázva zokogtam, miközben a fejem fölött átkok suhantak el.

Végül csönd lett, és a halálfaló nyekkenve dőlt a padlóra. Sirius pedig bűnbánóan nézett a szemembe.
- Foncsi… Foncsikám… Jól vagy? – kérdezte halkan, és óvatosan felhúzott a földről.

Még jobban elkezdtem sírni, ő pedig finoman letörölte az álarc alól kicsorgó könnyeimet.
- Minden rendben, itt vagyok. Vigyázok rád… Soha, senki nem nyúlhat hozzád így, megígérem – ölelt magához jó szorosan.

Görcsösen kapaszkodtam belé, és egy idő múlva csillapodott a zokogásom.
- Legalább jól bepiáltál? – kérdeztem szemrehányóan.
Sirius lesütötte a szemét, és megvakarta a fejét.
- Sajnálom. Én… nem bírom…
- Mit?
- Meg akarlak csókolni – súgta.
- Akkor tedd azt – hajoltam még közelebb hozzá.
- Nem lehet…
Olyan közel volt, hogy forró és kicsit alkoholos leheletét éreztem a számon.
- Mert?
- Mert akkor nem tudok majd megállni…
- Nem érdekel – karoltam át a nyakát.
- Ezt még meg fogjuk bánni – mondta még, aztán lágyan az ajkai közé vette az ajkaimat.

Húsz év eltelt azóta, hogy utoljára megcsókolt, de azóta sem csókolt így senki az életben.

Talán túlságosan is önző módon viselkedtem, de amikor mindketten levegőért kapkodva szétváltunk, és Sirius csillogó szemébe néztem már nem érdekelt senki, és semmi… csak ő.

Még hevesebben hajolt hozzám, de az álarcaink folyton összeakadtak.
- A francba ezzel a szarral! – mondta türelmetlenül, és szinte letépte magáról, és rólam a csicsás fémet.
- Várj! Nem félsz, hogy felébred? – böktem a fejemmel Lestrange felé.
- Nem fog, de… csakis a te kedvedért…

Intett a pálcájával, mire a férfit vastag kötelek szorították egy masszív fáklyához, és Sirius még egy altató bűbájt is rászórt.

- Megfelel? – kérdezte, de a válaszomat meg se várta, és szájával újból lecsapott, kezét pedig becsúsztatta a szoknyám vágásánál. Ujjai leheletfinoman cirógattak… Az ő érintése egyáltalán nem keltett bennem undort, sőt…

- Menjünk… keressünk egy üres szobát! - mondta sürgetően.
- Arra nincs elég idő, Sirius – válaszoltam, amikor az órámra néztem, de egy pillanat múlva megéreztem az ujjait a fehérneműm szélénél.

– Menjünk! – sóhajtottam bele a szájába, és pár perc elteltével vadul estünk egymásnak egy idegen szobában…