1.The Begining
Carmit(Esme) 2009.01.19. 15:03
WILIGHT fanfiction... Spoiler - minimális- felhívás! A Twilighton és a New Moon elején alapul. Annyi változtatással, hogy: Edward elhagyta Bellát, ugyanúgy, ahogy a New Moonban. De! Bella elköltözik Jacksonville-be, Edwardék viszont nem laknak LA-ben, csupán visszalátogatnak Alaszkába. Ez még a nyári szünidő alatt történik. Ekkor szeptember végén felbukkan Demona Duerre. Aki félvér… Félig vámpír félig ember. Senki sem tudja, hogy lehet ilyen. Teljesen olyan mint a vámpírok, egy alapvető különbséggel. Ő ember módra táplálkozik. Erős, hideg a bőre, gyors, valamint a 18. születésnapja után nem öregszik(furcsának tűnhet, de később lesz magyarázat, hogy miért van így). Van egy különleges képessége is. Ha sokáig - egy órányit minimum - egy légtérben van egy olyan vámpírral, akinek különleges képessége van, azt átveszi tőle, s bizonyos ideig használni tudja azt. És, hogy Demona, hogy kerül Cullenékhez, valamint mi lesz vele és a család többi tagjával? Vajon minden úgy végződik, ahogy sejtjük? Vagy a történet elég nagy fordulatot vesz? Olvasd el és kiderül ;) Első művem ebben a témában kritikáknak örülnék, ugyanis fogalmam sincs mennyire lett szörnyű, vagy talán jó... Puszi : Esme
Sötét hajnal van. Ahogy Port Angelesben landol a gépen, előre örülök a már ott lévő BMW M6-osomnak. Elővételben vettük meg, és anyuék lerendezték, hogy mostanra ott legyen az őrzött parkolóban. Anyuék... Valószínűleg már Párizs fele repülnek. Félvér vagyok. Az anyám ember, az apám...Vámpír. minden képességükkel rendelkezem, kivéve a táplálkozást. Nem vérrel pótolom az energiáimat, hanem sima emberi módon. Erős,gyors vagyok, a bőröm hideg, amint betöltöm a tizennyolcat nem öregszem tovább. Valamint az überképességem; ha egy extra képességgel rendelkező vámpírral sokáig tartózkodom egy légtérben átveszem a képességét, tudom is azt használni. Kivéve azzal kapcsolatban akitől átvettem.
A csomagjaimat leveszem a futószalagról, majd a megadott emelet felé veszem az utam. Jól jön az extra erő, mert ha az nem lenne most szakadnék meg a bőröndjeim súlya alatt. Sec perc alatt megtalálom a kocsit. Gyönyörű. A csomagokat berakodom hátra, majd fék csikorgatva padlógázzal távozom az épületből, élvezve, azt hogy a kanyarokban a kocsi hátulja kicsúszik.
Állítólag egy óra autóút Forks. Nekem szerintem kevesebb. A város szívében még nagy a forgalom, ám ahogy kijjebb érek, úgy ritkulnak az autók. 180-nal haladok az úton. Hajnal három van, imádom a hajnalt. Ilyenkor nincs semmi zavaró, s amikor a nap felkel, érzem az új lehetőség varázsát.
Tudtam, hogy kevesebb időre lesz szükségem. Fél óra alatt elérem a Cullen-villát. A csomagokat egyelőre bent hagyom a kocsiban. Majd megindulok a lépcső felé. Nem lepődök meg azon, hogy mielőtt elérhetném az ajtót, az kitárul. Tudom, hogy Alice látó, apám nagyon sok mindent elmondott róluk.
- Szép hajnalt - köszöntöm az ajtóban álló férfit. Magas, szőke, jóképű férfi. Első tippre, ő lehet Carlisle.
- Neked is, gyere beljebb! - áll félre az ajtóból. Bent egybenyitott tér fogad, a hátsó falat teljesen üveg borítja. a berendezés elegáns, mégis otthonos hatást kelt.Csodálatos. Egy meseszép zongora mellett ott áll a Cullen család. Esme, Rosalie, Alice, Emett, Jasper és Edward.
- Ők a családom - mutat rájuk.
- Tudom - bólintok. - Az apám mesélt Önökről - teszem hozzá.
- Tegezz minket, hisz mostantól Te is a család tagja vagy! - Esme ezzel a mondattal hozzám lép és megölel. Jólesik a kedvessége, tényleg. Hiszen, már most érzem a családom hiányát. Ezt a hiányérzetet csupán tompán éreztem eddig, de most élesen hasít belém újra. Utoljára akkor éreztem amikor... Nem. Erre nem szabad gondolnom...
- Megint egy újabb ember - mondja halkan, de dühösen Rosalie, félbeszakítva gondolkodásom.
- Nem tudják? - pillantok kérdőn a "családfőkre".
- Úgy gondoltuk, tisztább, ha te mondod el nekik - néz mélyen a szemembe Carlisle.
- Nem ember vagyok.
- De nem is vámpír - teszi hozzá Jasper. - Nem olyan az illatod - magyarázza.
- Mert... - kezdem lehajtott fejjel. Ekkor eszembe jutnak a szüleim, ebből erőt merítve, büszkén nézek a szemükbe. - Félvér vagyok.
- Az nem lehet - vágja rá Rosalie.
- Fussak veled versenyt, emeljek fel egy kocsit, vagy megtapogatnád inkább a bőröm? Csupán azért, hogy elhidd - nézek rá enyhén felhúzva magam.
- Védd meg magad - mondja hirtelen.
- Rosalie! - csattan fel Carlisle. - Elég, ő a család tagja mostantól.
- Kicsim, nem kellene ezt csinálni - mondja Emett is a szőke vámpírcsajnak.
- Csak nehogy ugyanaz legyen, mint ezelőtt.
- Rosalie, elég! - szólal meg most először Edward halkan, mégis némi fenyegető éllel.
- Jó. Tökéletes - feleli Rosa, és a maga hideg eleganciájával felvonul a lépcsőn.
- Ne törődj vele - lép hozzám Alice. - Azért remélem nem gondolsz olyan sok rosszat rólunk miatta.
- Ugyan - legyintek. San Franciscóban megedződtem már. Ott ugyan különböző sértéseket vágtak hozzám, ha nem nyertem el a tetszésüket, de mára már megedződtem.
- Szerintem iskola után folytassátok a csevejt. Le kéne feküdnöd pihenni - szól közbe Carlisle. - Edward megmutatja a szobád.
- Köszönöm, csak előbb kipakolok.
- Szép járgány - lép mellém Alice és Jasper. - Segítünk cipekedni.
- Köszi. Úgyis három bőröndöm van - villantok fel egy futó mosolyt.
- Erre - int Edward, majd elindul a lépcsőn. Alice és Jasper eközben elrohannak mellettem. Mi továbbra is emberi tempóban haladunk ennek ellenére. Nem mintha zavarna. Házon belül nem szeretek "rohangálni"
- Ez a Te szobád. Az enyém a folyosó túlsó végén van. A többieké egy szinttel lejjebb. Ha kellene valami.
- Köszönöm.
- Ó, és a fürdő a szobádból nyílik.
- Oké. Viszlát reggel - mondom, majd becsukom magam mögött az ajtót. A másik két bőrönd már ott van.
Lerogyok a fekete selyemmel letakart ágyra, majd körbepillantok a szobában. A falak vörös színűek, a bútorok feketék, tükör van minden ajtón, valamint a plafonon. A padlót fehér perzsaszőnyeg borítja. Ugyanúgy néz ki minden, mint otthon San Franciscóban. Apám kérte meg erre Carlisle-t, hogy ne érezzem magam nagyon idegenül a házban.
A ruhákat lassan kipakolom a gardróbba, aztán a cd-ket teszem ki, pontosan olyan sorrendben, mint a régi házunkban. Ezután jönnek a könyvek, amikből rengeteg van. Akárcsak az ékszerekből. A fésülködő szekrényhez lépve kirakodom az életem során felhalmozódott csecsebecséket, majd lassan elkezdem fésülni a hajam. Az ezüst színű kefe fogai eltűnnek sötétbarna tincseim között, de sötét mézszínű szemeim néha látják a csillanó ezüst fogakat.
Sóhajtva állok fel, majd gyorsan lezuhanyzom, hogy 3 óra múlva felkelhessek.
***
- Demona - kopogtat az ajtómon valaki. A hangból ítélve Edward az.
- Igen? - nyitom ki, miután kisietek az ajtóhoz a fürdőből. Csupán egy törölköző van rajtam.
- Esme készített neked reggelit, megkért, hogy szóljak neked - mondja, miután illedelmesen más felé néz. Kész felüdülés egy olyan pasival találkozni, aki ilyenkor félrenéz, nem pedig levetkőztet a tekintetével.
- Köszönöm, kedves tőle, hogy gondolt rám, neked meg köszönöm, hogy szóltál.
- Nincs mit - mondja kifürkészhetetlen arccal, majd lesétál a lépcsőn. Érdeklődve nézek utána. A szekrényből kiveszek egy fehér pólót, egy bő szárú farmert, hozzá pedig egy farmer minimellényt. A válltáskámba belevágom a tankönyveket, amiket az ágyamon találtam, majd egy magassarkú fekete csizmába bújva lesietek.
- Demie, erre - mondja a lépcső aljából Alice, és bevezet a konyhával egybenyitott étkezőbe.
- Jó reggelt - mosolygok mindenkire, akik az asztalnál ülnek és beszélgetnek. Mindenki viszonozza a gesztusomat, még Jasper is, aki kicsit olyan elvont néha. Már amennyit hallottam róla.
- Tessék a reggelid - tesz le egy gyümölcssalátát, egy toastot és egy pohár teát elém Esme.
- Köszönöm, de igazán nem kellett volna miattam fáradnod. Tudom, hogy nem esztek...
- Ez igazán figyelmes - mondja Esme, miközben leül mellém. Így közte és Emett között ülök, pont Edwarddal szemközt.
- Nem, nem az... - mondja halkan és dühösen Edward, majd felviharzik az emeletre.
- Valami rosszat mondtam, vagy tettem? - nézek aggódva az asztalnál ülőkre.
Ekkor hallom először Edward és Bella történetét...
****
- Szép napot, Demie - búcsúzik Esme.
- Gyere utánunk, mutatjuk az utat - mondja Alice.
- Köszi. Délután találkozunk - búcsúzom én is.
Egész kocsikaraván, ahogy elindulunk, elől megy Edward az ezüst Volvójával, utána Jasper és Emett egy dzsippel, Rosalie és Alice az előbbi piros M3-ával, végül én az M6-ommal.
Az iskolát nem lehet nem megtalálni. A főút mellett van, bazi nagy tábla hirdeti. Ahogy begurulunk, egymás mellé leparkolunk mindenki minket bámul. Utálom ha bámulnak, egyszerűen frusztrál.
Miközben szállok ki megcsörren a mobilom.
- Szia, kicsim - hallom anyám kedves, dallamos hangját.
- Szia, anya. Megérkeztetek, minden rendben?
- Persze. De veled mi van?
- Én tökéletesen vagyok. Minden rendben. A család pedig nagyon rendes. Ne aggódj - csitítom anyám aggodalmát. Azért költöztem ide, hogy ők elmehessenek Európába, biztonságba. Anyámra rákattant egy vadász, aki mindenképpen meg akarta ölni. Azonban mikor megtudta, hogy elhagyják a kontinenst - ami akkoriban még csak ötlet volt- felhagyott a kereséssel. Európa viszont veszélyes lett volna nekem. Párizsban, amelyik klánhoz anyámék utaztak elviselik az embereket és a vámpírokat, ám a félvéreket baljós előjelnek tartják. Kereshettek volna más helyet, de ők tudják csak megvédeni az anyámat, ha a dolgok ismét rosszra fordulnának. Így a kör bezárult, és én utaztam Forksba. És, hogy miért pont ide? Mert Carlisle és apám, John, régóta ismerik egymást, még Chicagóból. Benne bízik egyedül John, Carlisle, pedig a család tagjává fogadott.
Menet közben valahogy Edward mellé sodródok. Nem nagyon örülök neki az tény. Engem ő elkápráztat, elbűvöl - na nem mintha szerelmes lennék, csupán a vámpírléte teszi olyan vonzóvá őt a számomra-, ám én láthatólag már csak a jelenlétemmel is bosszantom. És nem tudom az okát. Na, én meg ezen húzom föl magam.
- De kicsim, visszamegyünk ha szeretnéd - mondja aggodalmasan anya.
- Én jól vagyok - felelem és ekkor valaki meglök, mert Edwardnak dőlök, aki automatikusan elkap. Én meg közbe befejezem a mondatom. - A Ti boldogságotok a fontos most.
Amint kimondom ezt Edward egy hatalmas mosolyt villant rám. Pár pillanaton belül leteszem a kagylót.
- Úgy változik a hangulatod, hogy beletörik a nyakam - mondom Edwardnak. Erre ő mit csinál?! Kinevet.
- Mi az? Én is hadd nevessek.
- Semmi - nevet egy utolsót, majd előre fordítva irányít a folyosón. Valószínűleg ha nem így tenne elesnék...
|