Első vizsga, új az élmény. Állítólag idővel bele lehet jönni ebbe is. Mármint az állandó idegeskedésbe, örökös várakozásba. Én nem szerettem volna beleszokni ebbe. Nekem ez egyáltalán nem tetszett.
Cat ráérősen lapozgatott a jegyzeteiben. A bűbájtan miatt egyikünk sem izgult különösebben, az átváltoztatástannal azonban más volt a helyzet. Presztízskérdés, hogy az tökéletesen sikerüljön. Mi ugyanis vissza szándékoztunk még menni egy hosszas búcsúra a Roxfortba, ez pedig óhatatlanul azzal járt, hogy McGalagony istenasszony színe elé járuljunk, tehát most nagyon naprakésznek kellett mutatkoznunk.
El nem tudtam képzelni, mégis milyen vizsga elé nézünk. Amy és Lily már jó félórája bent tartózkodtak, azóta se ki, se be nem ment senki, árulkodó hang nem szűrődött ki, de még csak hangfoszlány, vagy aprócska mellékzörej sem. Kész hullaházi csöndben várakoztunk.
Egész csinos kis kompánia osztozott velünk a tétlen perceken. Egyrészt ott voltak természetesen a kék ruhás fiúkák, akik tapodtat sem mozdultak az ajtó mellől, nehogy úgy jelenjen meg a merénylőnek látszó néni, hogy azt nem ők veszik észre először. Ahogy zizegős bandájukat néztem, komolyan elfogott a pánik - a Tekergőkkel végleg kihal a férfiasság nevű ábránd a világból.
A Beauxbatons lányai azonban nagyon is rendben voltak, attól eltekintve, hogy Amy őket is homokosnak titulálta. Mellesleg megjegyzem: a leszbikusokkal nincs semmi gond. A fiú melegekkel sem, csak azt nehezebben viselem. Nehezebben, mert én is a fiúkra bukom, igaz, egy ideje csőlátású vagyok, és csak egyet szeretek. Viszont a melegek nem kínoznak se embereket, se állatokat, nem perverzkednek gyerekekkel, és nem szólogatnak be szaftos dolgokat a nyílt utcán. Épp csak más szokásokkal élik az életüket. Nem rosszabbak azoknál, akik az ellenkező nemre kíváncsiak. Magánvélemény befejezve, zárójel bezárva.
Szóval a Beauxbatons lányai. Jemből okulhattam volna, hiszen a húgom sem vált hisztis, pletykás, mindenkit hátba támadó, korán kiégett rüfkévé, amilyennek amúgy a francia tanonclányokat képzeltem, eleddig azonban azzal magyaráztam mindezt, hogy Jem elsősorban mégis csak egy vérbeli Rice, s csak azután a Beauxbatons üdvöskéje. De beláttam tévedésem: most, hogy szembesültem azzal a kiábrándító ténnyel, miszerint az itteni lányok is ugyanolyan, többnyire épeszű nőszemélyek, mint az otthoniak, rá kellett jönnöm, Jem talán mégsem egy fatális tévedés következtében kerülte el a roxforti kaszárnyát.
Talán tényleg jó, hogy mi ketten külön, más ország nevezetes boszorkányképzőjében szoktunk bele a társasági életbe, és alakítottuk ki a személyiségünket, illetve ízlésünket barátok terén. (Azt szeretném leszögezni, hogy Jem nyomokban sem hordozta magában a leszbikusságra való hajlamot. Nála ez a kromoszóma, vagy tudom is én, mi tehet erről, egyszerűen kilökődött születése előtt. Anyánkban maradt. Fel is szívódott benne nyomtalanul. Pont.)
Na de miken is járatom az agyam?! Leszbikus lányok, meleg fiúk? Ez már a vég! Hiányzott Sirius. Meg Stacie. Ő rendíthetetlenül hitt abban, hogy a fiú, aki szintén fiúra gerjed, csak megtévelyedett, de nem foglalt végleg állást. És hogy döntésén - tévedésén - bármikor változtathat. Bármikor: azaz amint ő megjelent a színen. Stacie, az örök optimista nem hitt a lehetetlenben. Csak bájitaltanon. Ami szintén egy kellemes vizsgának ígérkezik…
- Mozgás van! - suttogta félhangosan az egyik kék ruhás.
Cat felkapta a fejét a cetlijeiből, és én is ijedten pislogtam a terem irányába.
Halkan nyílt az ajtó. Lily lépett ki rajta, nyomában a gyilkosarcú nénivel.
- Vivian Rice! - szólított.
Lily félúton elkapta a karom, és belehadarta a fülembe:
- A pudlifejűvel vigyázz, alapokat kérdez bonyolultan megfogalmazva!
- Kösz.
Küldtem egy csábos puszit az irigykedve bámuló kék ruhás fiúcskáknak, majd összeszedve minden bátorságomat, beléptem a rettegett terembe.

Tágas volt, és jó világos. A téglalap alakú helyiség hosszabb oldala csupa fekete fakeretes ablakból állt, a messzebb, rövid oldalon három összetolt pad húzódott, mögöttük ültek a vizsgáztatók. A többi, diákoknak felállított pad a terem túlsó végében árválkodott.
A bizottság elé léptem. Egy pillanatra leblokkoltam, nem értettem, mit néznek olyan meredten, aztán Amyre pillantva kapcsoltam.
- Vivian Rice - mondtam jól hallhatóan. - Roxfort, hetedév.
- Átlaga?
Hoppá, miféle átlagom? Újfent Amytől vártam a segítséget, és ő mutogatta is: négy, vesszőcske, hét.
- Négy egész hét.
- Rendben, húzzon egy tételt.
Fogalmam sincs, mi az a négy egész hét, hiszen életemben nem számoltam még ki a tanulmányi átlagomat, de gyanítottam, Lilyék is rögtönöztek ennél a kérdésnél. Jó, csapatunk prefektusának nemigen kellett tizedeseken törnie a fejét, hiszen ő gyakorlatilag a kezdetektől színötösként zárta az éveket, azonban Amy eredménylistája az enyémhez hasonlatosan, igazán színesen nézett ki.
Ámde négy egész hét, az négy egész hét. Ennyi.
Remegett a kezem, ahogy az asztal közepére kidobott, égett szegélyű pergamen fecnik felé nyúltam. Jól megfontoltam a választást, majd a legtetejéről emeltem fel egyet.
- Kettes tétel - közöltem. - Változtasson át…
- Ismerjük, köszönjük. Foglaljon helyet! Patrick, elkészült? Jöjjön, kérem.
Másállapotom ennél a pontnál kezdődött, és ki is tartott, míg levizsgázott előttem mind a három kék egyenruhás férficsoda. Nos, a vizsga menete is megér pár sort, meg néhány nyugtató bájitalt. A dolog úgy nézett ki, hogy kezemben a tételemmel sarkon fordultam, és a hátulról jövő Patrick helyére siettem. Ott üres pergamen, hegyezett, a lap fölött lebegő penna várt rajtra készen. Én meg csak néztem, tátott szájjal.
Patrickot figyeltem. És rá kellett jönnöm, bár nem szívesen tettem, hogy ez a vizsga nehezebb, mint a szimpla átváltoztatástan.
- A hetvennégyes tételt húztam - mondta kezdésként.
- Ez esetben kérjük a poharat bezoárrá, azt pedig éneklő kismadárrá változtatni.
- Kakukk megfelel?
- A kakukk nem énekel. Fecske jobb lenne.
Amy megrázta a fejét, és a szemeit is jó sokáig forgatta. Érdekelt volna, ő milyen tételt húzott, az meg pláne, hogy mit akar vele kezdeni. Merthogy volt egy apró bökkenő: bár magas szinten tanultuk az átváltoztatástant, éneklő, beszélő, önálló cselekvésre képes állatokat sosem varázsoltunk. Az túlmutatott a tanterv keretein. McGalagony szóba hozta néhányszor a zenélő szökőkutat, de hamar visszafogta magát némán csobogó kispatakig, és nem várt tőlünk lehetetlent.
Lehetetlen egyenlő azzal, amit Patrick az orrom előtt valósított meg két pálcasuhintással.
És a bezoár dalra fakadt. Aztán a kismadár némán nem repült.
- Legközelebb, Patrick.
- Megbuktam?
Az orgyilkos néni előlépett a sarokból - ez a nő… meg Frics… a szerelem mindenhol jelen van… - és kivonszolta magával a kétségbeesett ifjút, hogy behívhasson a helyére egy új pácienst.
A hideg futkározott a hátamon. Ennyi volna megbukni?
Cat is csatlakozott hozzánk. Másodpercek alatt felmérte a terepet, odakint valószínűleg ő is megkapta a túléléshez szükséges tanácsokat Lilytől. Nyugtázta, ki a pudlifejű - a jobb szélső -, majd hátrafordult hozzám, várva, hogy jelezzem, mi a helyzet, mire számítson. Én meg nem hazudtam - elhúztam a torkom előtt a hüvelykujjam, majd Amyire böktem, ki ijesztő intenzitással körmölt, valószínűleg a végrendeletét fogalmazva.
Kitty óvatosan a hosszú asztalhoz lépett. Bemutatkozott, közölte, hogy négy egész hetes az átlaga, majd húzott egy lapot a halomból.
- Nyolcvanhét. A szerencseszámom.
- Majd meglátjuk. Foglaljon helyet. Peter, jöjjön!
Patrick esete megismétlődött Peter előadásában; ezúttal Kitty arcáról olvastam le előbbi rémületemet. Peter sírva távozott, viharos gyorsasággal. Helyére újabb kék ruhás egyén érkezett. Név, átlag, tétel száma, kedves bíztatás („Tizenhárom? És maga még mosolyog?”)
- Amy, ön következik.
Cat kezéből kifordult a penna - én még hozzá sem nyúltam egyébként. Amyn a megrendülés egyetlen jelét sem láttam. Magabiztosan állt a kivégzőosztag felé, tételes cetlijét, teleírt lapjait jó kislányosan maga elé tartva, pálcáját a talárja zsebébe szúrva.
- A fogalmakkal kezdeném.
Fogalmak? Ez új volt. Gyorsan szemügyre vettem saját papírkámat - aztán fülig érő mosolyt produkáltam. Egy gyakorlat, két elmélet. Méghozzá könnyű elmélet. McGalagony ezekre mindig is nagy hangsúlyt fektetett.
Ezért is felelt Amy hiba nélkül. A pudlifejű persze kötözködött, ám az is átfogalmazás volt, semmint javítás, úgyhogy a Roxfort kirekesztettjei közül kettő máris átment az első idegenben vívott csatán. Ugyan a gyakorlatot egy az egyben elszúrta - a Mozartot berregő zsebóra kiszúrás! -, a kérdések megmentették, s így erős közepes osztályozással, valamint pofátlan vigyorral az arcán távozott köreinkből.
Helyi diáklány váltotta, enyhe halálfélelemmel, majd összeesve a remegéstől. Az egyes tételt húzta, az átlaga jóval a miénk alatt volt, és az útravalóul kapott csípős megjegyzés is messze überelte a mieinkét.
Kiszólították a harmadik kék ruhást is. Ő nem sírva, de gyorsan távozott, kisebb közjátékot hagyva maga mögött, mely miatt két bizottsági tagot is leváltott az Istenként figyelő, halandó szem számára láthatatlan Bizottságot Felügyelő Bizottság, azaz szerényebb nevén a Rendszergazda, még szerényebb nevén a létesítmény kinevezett igazgatója, ki személyes feladatának tekintette, hogy a kimerültnek látszó tanárokat menten leváltsa, s helyükre újakat küldjön be a készenlétben álló halomból.
(Állítólag a paranoia egy akarattal beképzelt betegség. Állítólag. Csak úgy eszembe jutott.)
A fiút, ki nem mást tett, csupán fél karja nélkül, rohanva hagyta el a termet, majd a folyosóra kiérve hisztérikus őrjöngésbe kezdett, inkább dühből, mint fájdalomból, szintén egy megszeppent leányzó váltotta fel.
- Hetvennégyes. Remek, ez ma a mumustétel. Üljön le. Vivian, kérem!
Elérkezett hát az igazság pillanata. Fogtam a kettes számot viselő papírt, és kiléptem a vesztőhelyre.
- Kettes tétel. Tessék, a vászon.
Feladatom úgy szólt, hogy lenvászonból fehér madarat kellett varázsolnom. A dolog poénja, hogy a madarat röptében kellett előbájolnom. Életem nem csináltam olyat. A mozgó-bűbájok jóval magasabb fokozatot képeztek, mint amiket mi megközelítettünk McGalagony óráin.
Lilyre gondoltam; ő sem bukott meg. Ő biztosan nem folyamodott Amy trükkjéhez, tehát kitalálta a feladat trükkjét. Trükkjét…
Rámeredtem a rongydarabra és hirtelen megvilágosodtam. Ennyi volna a trükkje?
Fellendítettem a vászont a levegőbe, és gyorsan rámondtam a megfelelő varázsigét. Fehér madaram íves röppályát írt le a három tanár feje felett.
Cat hangosan felnevetett a hátam mögött.
A szívem a torkomban dobogott, és olyan mértékű sikerélmény buzgott bennem, hogy arról regényeket lehetne írni. Auror leszek, zakatolt a fejemben. Most már biztos, hogy az leszek!
A madarat futkározó egérré kellett változtatnom, ez volt a gyakorlat másik fele. Az egér is mozog, tudatosítottam magamban, el kell hát érnem, hogy a madár olyan közel repüljön a földfelszínhez, hogy az egerem akkor is mozogjon, ha nem fut, csak viszi a madáralakjából megmaradt lendület.
Rászegeztem a pálcám a szárnyasra, és a padló felé irányítottam az állatot. Sokáig irányítgattam ott, mire elég bátorságot gyűjtöttem a produkcióhoz. Aztán lőttem. Az egér meg futott. Neki a falnak, fejjel.
- Szép volt, ugorjunk a fogalmakra.
Nem írtam vázlatot, tulajdonképpen fogalmam sem volt, mi szerepel pontosan a lapomon. Ott, a tanárok színe előtt olvastam végig először tüzetesebben a pontokat.
Első kérdés: vázlatozza, milyen biológiai folyamat megy végbe a koboldban, miközben tündérmanóvá változtatják.
Megütközve meredtem a várakozó tanerőkre, köztük főként a pudlifejűre.
- Mi a kérdés?
Felolvastam, s eközben gyanúm majdhogynem ténnyé alakult bennem: a pudlifejű kinevet magában.
- Nos? Mi a válasz?
- Semmi - mondtam. - A kobold egyenlő a tündérmanóval. Egészen pontosan az Európa-szerte koboldként ismert lény az Ír partvidéken a tündérmanó nevet viseli.
A pudlifejűn kívül minden bizottsági tag elismerően bólintott. Ő azonban nem bíztatott, csak áttért a következő kérdésre.
- Honnan származik és milyen jelentésváltozásokon ment keresztül a múlt évszázad legnépszerűbb röptető igéje? Hol használják manapság ezt, mely iparágakban?
Alig fél percig gondolkodtam. Miután megneveztem a szóban forgó varázst, minden jött magától; a származás (népcsoportokra lebontva, az összes alakját helyesen ejtve, sőt, lebetűzve), és az iparágak is (seprűknél, és egyéb Kviddicshez szükséges kellékeknél alkalmazzák ezt a varázsigét).
Pudlifejű még mindig nem méltatta tudásom; minden teketória nélkül rátért az utolsó pontra.
- Három szóban jellemezze a kovakövet, rávilágítva annak mágikus tulajdonságaira, illetve legfontosabb…
- Méregtelenítő, spontán lebomló, mesterséges kómát előidéző.
- Ez több volt három szónál - jegyezte meg a pudlifejű színtelenül.
- És a megkövetelt elméleti tudáson is jelentősen túlmutatott - fűzte hozzá kollégája megjegyzését finomítva a bal szélső boszorkány. - Szép munka. Ezt várjuk egy roxforti diáktól.
- Következő!

Lily már tűkön ült odakint. Ahogy kiléptem a teremből, hozzám szaladt, és izgatottan faggatni kezdett.
- Ezt nem hiszem el! - sikongatott. - Te is mozgó-bűbájt kaptál? Amikor megláttam, hogy ugráló kengurut kell csinálnom egy teáskanálból, azt hittem, sírógörcsöt kapok! Aztán ahogy kiléptem az asztal elé, leejtettem a kanalam, és megvilágosodtam. Kicsit ugyan furán néztek, amikor ledobtam eléjük és úgy varázsoltam nekik elő egy szökdécselő kengurut, de nem akadékoskodtak, úgyhogy szerintem magas pontszámot kaptam. És amit Amy leművelt! Esküszöm, óriási, mire képes szorult helyzetekben! Nekem nem lett volna lélekjelenlétem felcserélni a feladatokat! Igaz, másképp biztosan meghúztak volna, mert ez a zenélő zsebóra dolog, ez egyrészt messze nem szerepel a mi tananyagunkban…
- Ugye?!
- Nem, tényleg nem! Viszont az a legaljasabb, hogy elvárták, hogy Amy ismerjen legalább egy Mozart művet! És ha nem tud, csak Beethovent? Vagy hirtelen azt sem? Semmi köze a mugli klasszikusoknak az átváltoztatástanhoz!
- Oké, Lily, ezt majd kitárgyaljátok McGalagonnyal, ha hazaértünk, jó? Egyébként hol van Amy?
- Elment pisilni. Vagy húsz perce. Nem igaz, hogy azóta egy átkozott bokrot vagy cserepes növényt sem talált!
- Amy kifejezetten szemérmes, ha ürítésről van szó - jegyeztem meg mellékesen.
- Az igaz - látta be Lily is. - Cat mit húzott?
Mire kiböktem, hányas tételt kapta, meg is jelent a kéjgyilkos arcú nénikével az oldalán, ki újabb rettegő lányt szólított magához. Akár a halál angyala. Szent Péter földi helytartója.
- Ezek őrültek! - dühöngött Kitty hozzánk érve. - Babaházat kellett alkotnom egy csigából! Babaházat! Azt se tudom, hogy van latinul! De az elméletnél megfogtam őket! Éljenek a horvát felmenők a gazdag szókincsükkel együtt! A közönséges gepárd mágikus rokonait kérdezték, meg az alakváltó bűbájok főbb csoportjait. El sem hinnétek, hány alfaját ismerem ezeknek horvátul! A harmadik fogalmat már nem is hagyták végigmondani, pedig nem volt rossz, volt köze az asztrológiához is. Amy hol van?

Amy pisilni indult - Lily szerint jól imitálva Remus előző éjszakai vizelési rohamát, amiről mellesleg Jamestől hallott, részletesen -, ámde női mivolta felülkerekedett szervi szükségleteinek parancsain.
Mikoron rátaláltunk, hosszas kutakodás után, épp azt tette, amihez a legjobban ért a világon: ismerkedett.
A fiú kék egyenruhát viselt, de jóval hanyagabbul, mint honbelijei - nyakkendőjét lazán széthúzva, fehér ingének galléros részét kigombolva hagyta, és királykék talárját épp csak a vállára ejtette.
- Csak hogy megvagy, Amy!
- Lányok! - ragyogott fel a megtalált.
Újdonsült ismerőse felénk fordult.
Lilyben és Catben egyszerre akadt meg a levegő.
Bár Amy nem említette a fiú nevét, biztosra mertem volna mondani, hogy Adonisz, Don Juan, vagy Rómeó keresztnévvel illették szülei, feltéve, ha ránézésre döntöttek elnevezésügyben. A srác ugyanis tökéletesen kimerítette az „isteni, hihetetlen, uramisten” jelzőket, hogy a „legvadabb álmom tárgya” kifejezést ne is emlegessem, nehogy túl csöpögősbe csapjon a hangom.
A lányok gyanúsan hallgattak mellettem - ez bizony döbbent csend volt a javából. James és Remus feledve, íme, előállt az új tenyészcsődör! Sirius megmondta előre. Rémálma testet öltött a Beauxbatons falai között.
- Üdv, hölgyeim! - hajolt meg Ő, bemutatkozást mellőzve. Röviden végigmérte előbb, Kittyt, aztán Lilyt, végül rajtam állapodott meg a tekintete.
Nem esett jól a bámulása. Meztelennek éreztem magam tőle.
- Jól van, azt hiszem, jobb, ha megyünk - törte meg a zavart csendet Amy, majd karon ragadta Lilyt. - Lányok, gyerünk!
Az idegen még mindig fogva tartott a pillantásával. Többek között ezért nem buktam a zöld szemre: delejezett. Döbbenetes dolgokat váltott ki belőlem, még ha tulajdonosa nem is volt épp a férfinem királya, numero unója.
- Viszlát - köszöntem el a fiútól hirtelen. Gyorsan, még mielőtt valami ciki dolgot tettem volna, kikerültem, és a többiek után szaladtam.
Egész nap szörnyen éreztem magam. Holott nem tettem semmi rosszat.
Kérdés, hogy nem is fogok?
Be fog még kavarni ez a szép szemű ismeretlen?
Túl nagy kérés a sorstól, hogy ne most tegyen tönkre mindent, amikor már épp rendben volt az életem?!