- Micsoda?! – Sirius döbbente nyögött fel. – James, nem érdekel a nyomorod, Evans biztos a könyvtárban van, vagy előled bujkál. Nem lennék meglepve – tette hozzá szemforgatva.
- Nem, Tapmancs, ez most komoly! – James idegesen beletúrt a hajába, majd közelebb lépett. – Lily nincs meg!

Dawn kelletlenül arrébb lépett Siriustól.

- Pontosan mire alapozod ezt a kijelentést? – kérdezte fáradt hangsúllyal, McGalagony stílusában.
- Meg kellett volna jelennie a versenyen!
- James – sóhajtott bosszúsan Sirius -, komolyan el kellene már mennünk egyet a Három Seprűbe… Rosmerta majd kiveri a fejedből Evanst! Nem hiszem el, hogy körülötte forog az egész világ… Életében egyszer lóg valamiről, erre te ezen is kiakadsz.

James kivételesen nem hiúságból túrt bele a hajába, ezt az a tény is alátámasztotta, hogy legalább tíz szálat ki is tépett, mikor Sirius a bájos pincérnőt is említette.

- Süket vagy, Tapmancs?! – ordított magából kikelve. – Lilyt. Nem. Látta. Senki. Ebéd. Óta – tagolta dühös tekintettel. – Ez most nem egy újabb kitaláció, hidd el!

Hirtelen több alsóbbéves tűnt fel a folyosón, mire James elhallgatott. Öklével keserűen a falra ütött, és türelmesen megvárta, míg újból csak hárman maradtak.

- Értsétek meg… - A fiú hangja gyengén csengett, bár fejét dacosan felemelte. - Érzem, hogy valami nincs rendben vele! Sirius, neked mindig ugrottunk, ha Dawnnal volt valami… Ne értsd félre, Dawny, nem az ő kedvéért volt, csak példának hoztam fel.

A lányt egyáltalán nem zavarta, éppen elájulni készült attól a félmosolytól, ami erre Sirius arcán megjelent.

- Jó, feladom, keressük meg Lilyt – emelte fel a kezét Sirius. – Kész tragédia, hogy ebéd óta, ami egyébként alig két órája volt, nem látta senki…
- Megvártok? – kérdezte hirtelen Dawn. – Megkérdezem Rorát, hátha tudja, hol van. Végül is legjobb barátnők, vagy mi a szösz. – Azzal elrohant a klubhelyiség irányába.

Az, hogy az embernek van egy ikertestvére, rendkívül nagy hátrány tud lenni, amikor nem akarja, hogy megtalálják. Dawn ugyanis már félúton megérezte, hogy Aurora nem a klubhelyiségben van, ezért taláromra befordult az első sarkon, ami mögött a folyosón ott találta nővérét.

Majdnem sarkon fordult, látva, hogy Aurora épp Pitonnal van, ráadásul elég meghitt helyzetben, de aztán megemberelte magát, és némi torokköszörülés után elérte, hogy mindketten ráfigyeljenek.

Egy pillanatra teljesen kizökkent a mondandójából, ugyanis olyan látvány tárult a szeme elé, ami nem sok embernek adatik meg.

Pontosabban eddig úgy senkinek se.

Perselus Piton mosolygott.

Ráadásul nem az a gúnyos, megvető félmosoly éktelenkedett az arcán, ami úgy általában, hanem egy igazi, szerény mosoly!

- Ne haragudj, Perselus, de összedőlt bennem a rólad alkotott kép… Kész, vége… - Dawn prüszkölve felnevetett volna, de nem akarta nővérét megbántani. – Te tényleg mosolyogsz… illetve mosolyogtál?

Jogos volt a múlt idő, ugyanis a fiú arcán már nyoma sem volt az iménti jelenségnek, helyette összevont karokkal, és szikrázó szemekkel nézett a lányra.

- Dawny… - Aurora arca elsötétült, de nem amiatt, hogy a lány megzavarta. Egyszerűen érezte, hogy valami nincs rendben.
- Jajj, Rora, csak azért jöttem, mert nem találjuk Lilyt, nem láttad valahol? – hadarta a lány, ugyanis egyre kellemetlenebbül érezte magát Piton tekintetének köszönhetően.
- Nem láttam… Legutóbb ebédnél beszéltünk, de nem figyeltem rá eléggé… Ugye nincs semmi baja? – kapta a szája elé a kezét.
- Szerintem nem kell rögtön kiakadni – legyintett Dawn. – James fújta fel az egészet. Figyeld meg, mindjárt kiderül, hogy elment Hagridhoz, vagy mit tudom én…

Egészen pontosan éjfélig a következőket tudták megállapítani:

1. Lily nem Hagridnál volt.
2. Roxfort kicsit túl nagy a kereséshez.
3. Lilyt utoljára viszont tényleg Hagrid látta, méghozzá az erdő szélénél sétálni.
4. Mrs. Norris és Friccs között a reakcióidő öt perc, amit Dawnnak sikerült kideríteni, ugyanis beszorult a lába egy páncél alá, mikor a konyha felé keresgélt.

Éjfélt ütött az óra, és Lilynek nyoma sem volt.

- Na, nekem ebből elegem van! – pattant fel a klubhelyiség egyik foteljából James. – Lemegyek Roxmortsba…
- Megőrültél? – csattant fel Dawn. – Mit keresne Lily Roxmortsban?
- Dawny, drága, halkabban, ha lehet – csitította Sirius. – Mcbanya a szomszédban fülel, mióta Friccs beszámolt neki a páncélos incidensről. Egyébként – tette hozzá szemöldökét ráncolva. – Mi van, ha köze van a dologhoz a ma délben történteknek?
- Miért, mi történt? – kérdezte Remus két ásítás között. Hiába, szegény elég megviselt volt, amiért senki sem hibáztatta.
- Pár halálfaló be akart jutni – vetette oda idegesen Dawn. – Tiszta abszurdum, nem? Múltkor gond nélkül bejutottak valahogy, most meg engedélyt kérnek…

Sirius hirtelen előredőlt, mire Dawn lepottyant az öléből a földre, és elég csúnyán nézett fel a fiúra.

- Eszedbe jutott valami? – kérdezte mohón James, de Sirius nem válaszolt, helyette az ablakhoz ment, hogy beengedjen egy baglyot. Mindenki némán nézte, ahogy a bagoly lábáról a fiú lekötözte a levelet, mire az állat, választ nem várva, kirepült az ablakon.

- Neked szól – nyújtotta Jamesnek a levelet. A fekete hajú fiú döbbenten vette át, majd a többiek tekintetével kísérve hangosan felolvasta a tartalmát.

- James! Még sosem írt nekem levelet – mosolygott keserűen a fiú. - Halálfalók kaptak el, és azt mondják, csak a smaragdért cserébe engednek el. Azt üzenik, hajnali háromkor legyetek Roxmorts szélén, a kiskapunál, ha élve akartok látni, méghozzá Dawnnal együtt, különben felesleges jönnötök. Ne szóljatok Dumbledore-nak, vagy bárki másnak, különben megölnek. Figyelik a környéket, felkészültek egy esetleges támadásra. Lily.

Mikor James felnézett a levélből, Aurora már ki is tépte kezéből a levelet.

- Nem, ez nem lehet… - motyogta maga elé.
- Furcsa egy levél volt, nem? – kérdezte Peter. – Nem is értem, mi ez a smaragd…

A többiek sokatmondóan összenéztek, majd szinte „telepatikusan” megegyeztek, hogy nem most tájékoztatják minderről Petert.

- Nem Lily írta, ez egyértelmű – mondta Dawn. – Sose írna ilyeneket!
- Ne légy buta, Dawny, biztos ők diktálták, mit írjon – vágta rá Remus.
- Sajnos Lily írta – szólalt meg James is. – Nézzétek ezt a macskakaparást a papír alján!

James, ha tényleg elhozod nekik ezt az izét meg Dawnyt, megöllek!

- Igen, ez valóban Evans – dünnyögte Sirius. – Szerintem menjünk oda most!

Dawn felháborodott pillantást vetett rá.

- Minek? Nem lesz ott most senki, még csak éjfél múlt! Ne keresd a bajt! – Megerősítést várva nézett nővérére, de Aurora csak a levelet bámulta, szemei pedig egyre homályosabbá váltak.
- Te nem is jönnél, nyugodj bele – nézett rá szigorúan a fiú.
- Szerintem szóljunk Dumbledore-nak – vetette fel Remus. – Ez már veszélyes… Ostobaság lenne egyedül mennünk.

A fiú egy pillanatra teljesen elvesztette az egyensúlyát, ahogy felállt a székből. Karjaival megtámaszkodott a kandallópárkányban, de így is túl gyenge volt.

- Neked sem kell jönnöd, Remus – csóválta fejét szelíden Sirius. – Pihend ki magad, és …
- NEM! – csattant fel a fiú rekedten. – Mindannyian itt maradunk, szólunk Dumbledore-nak, és ő majd segít…
- Várj, ne mozdulj! – ugrott a fiúhoz Dawn, és óvatosan egy fotelhoz segítette. Sirius szeme egy pillanatra ellenségesen megvillant, ahogy a lány Remus homlokára tette a kezét. – Ez a holdtölte is túlságosan megviselt – csóválta a fejét rosszallóan. – Miért nem mentél be a gyengélkedőre? Pihenned kellene, igaza van Siriusnak.
- Ne tereljétek a témát! – hunyta be a szemé fáradtan a fiú. Homloka verejtékezett, és egyre gyorsabban vette a levegőt. Kopott ruháin Dawn vérfoltokat is felfedezett.
- Mi az, hogy ne tereljük a témát? – Dawnnak is könnybe lábadt a szeme, ahogy lefejtette Remusról az ingét. A fiú egyáltalán nem tiltakozott. Bőre egyre hidegebb volt, szája remegett, majd hirtelen hangosan felszisszent, mikor Dawn megtalálta a baj forrását. – Rohadt életbe! – sikított fel, látva, hogy a fiú mellkasán egy rendkívül csúnya, és erősen vérző seb éktelenkedett. Az ingét már teljesen ellepte a vér, olyannyira eláztatta, hogy egy gyengébb húzásra is szétmállott az anyag. – Te megőrültél, Remus! – sírt fel a lány. – Jaj, Rora, segíts!

Aurora egy másodperc alatt letérdelt a fiú elé, eltűntette a maradék ingcafatot is a sebből, majd elmormolt egymás után legalább három bűbájt. Egyik sem használt, bár legalább a vérzés csillapodott.

- Én ezt nem értem – csóválta a fejét Dawn. – Remus, hogy a francba tudtad magad ezen a helyen megharapni?!

A fiú bágyadtan elmosolyodott.

- Nem én voltam, Dawny… Legutóbb nem voltatok velem, James, Sirius… Peternek azt mondtam, ne jöjjön, megleszek. – Szünetet tartott, hogy mély levegőt vegyen.
- Nem kellene beszéltetni – szólt rá Dawnra Aurora. – Gyengélkedőre kell vinni… Madam Pomfrey majd…
- Ezt még… elmondom – emelte fel a kezét a fiú. – Vérfarkasok vannak a környéken – villant meg figyelmeztetőn a szeme. – Egyikük harapott meg… Egész jól gyógyult, de reggel felszakadt, és azóta nem állt el… Nem volt eddig alkalmam elmondani, de még sosem láttam ennyi vérfarkast Roxmortsban, és most Lily eltűnése is… Remélem, nincs köze a dolognak hozzá, de nem mehettek egyedül, kérlek, nagyon veszélyes!

Vagy egy percig semmi más nem hallatszott, csupán Remus hangos és szabálytalan lélegzetvétele.

- Most azonnal megyünk, ti szólhattok Dumbledore-nak, de én nem… Nekem mennem kell! Ha Lily tényleg… – James szeme ide-oda cikázott barátai között, arcszíne kezdett hasonlítani Remuséra, majd egy hirtelen lendülettel kivágtatott a portrélyukon.
- Ez… ez megőrült – hápogott Peter. – Mi történik itt?
- Ne most, Féregfark! – rivallt rá Sirius. . Lányok, ti le tudjátok vinni Remust a gyengélkedőre? Muszáj James után mennem. Ilyen állapotban még egy lefegyverező bűbájt se bíznék rá.
- Menj csak – bólintott Aurora. – Máris levisszük, és megyünk utánatok!
- Itt maradtok, világos?! – Sirius sötét szemei ijedten csillogtak. – Ha meglátlak titeket, elintézem, hogy holnap reggelig ájultan feküdjetek valahol… biztonságban.

Mielőtt Dawn bármit is mondhatott volna, Sirius már ott sem volt.

- Jesszus, Rora, nyugtass meg, kérlek! – toporzékolt kétségbeesetten.
- Dawny! Már nem lehet rohamod, nem emlékszel? – Aurora Remus sebére szorított a fiú ingét, majd elővarázsolt egy hordágyat, és maga előtt lebegtetve elindult vele.
- Tényleg… - ráncolta össze a homlokát Dawny, majd elővette a smaragdot, minden baj okozóját, és nővére után eredt.
- Hé, várjatok! – kiáltott utánuk Peter. – Kérlek, legalább ti mondjatok valamit! Mi folyik itt? Nem értek semmit!
- Peter, menj vissza! – dörrent rá Dawn.
- Peter – kezdte kedvesen Aurora -, Lilyt elrabolták, a fiúk utána mentek, nálunk van, ami kell a halálfalóknak Lilyért cserébe, Remust megharapta egy másik vérfarkas... Tényleg az a legjobb, ha itt marasz, biztonságban. – A fiúra mosolygott, de ő nem tágított.
- De Aurora, én is segíteni szeretnék! Ha Lily tényleg eltűnt…
- Ha Lily bajban van, te csak hátráltatnál! – dörrent rá Dawn.
- Dawny! – csattant fel nővére. – Ez nem igaz! Peter – fordult ismét a fiúhoz -, menj, szólj Dumbledore-nak, kérlek. Mesélj el neki mindent!

A megszeppent fiú tétován bólintott, majd elfutott a másik irányba.

˛˙˙.˙*˙.˙˙¸

- Nem értem, miért nincs itt senki! – James fel-alá sétált, dühösen fújtatva, pálcáját görcsösen markolta, mintha bármelyik percben előtűnhetett volna egy halálfaló, Lilyvel a karjai közt.
- Ágas, világosan leírták, hogy háromkor lesznek itt. Menjünk innen, most nem tudunk tenni semmit sem. Át kell gondolnunk mindent!

Ekkor James zajt hallott, majd egy ugrással az érkezőknél termett, pálcáját rájuk szegezve.

- Csak ti vagytok… - nyögött fel idegesen, látva, hogy Dawny és Aurora érkeztek.
- Én is örülök neked – mosolygott ironikusan Dawn. – Tünés innen, Rorának van egy terve!
- Egy terve? – visszhangozta James hitetlenül.
- Ja, és ezerszer jobb, mint legyekként lassan a pókhálóba ragadni, ahogy te tervezed – mordult rá Dawn, de ekkor Sirius arrébb lökte, és szabályosan leteremtette a lányokat.
- Dawn, neked teljesen elment az eszed, ugye? – kérdezte élesen. – Ők is látták Bella emlékét, tudják, hogy csak akkor kaphatja meg Voldemort a kő erejét, ha te meghalsz, és a kezedből veszi ki! Kérlek – simított végig gyengéden a lány arcán -, most az egyszer fogadj szót az okosabbaknak, és menj vissza!
- Sirius, legalább Rora tervét hallgassuk végig! – sziszegte izgatottan a lány. – Utána elküldhetsz, ha akarsz!

A fiún nem látszott, hogy megbékélt volna, de nem is ellenkezett.
Mikor már tisztes távolban voltak, Aurora vázolta, mit gondolt ki.

- Petert elküldtem Dumbledore-hoz, hamarosan segítenek, és minden rendben lesz – kezdett bele csillogó tekintettel.
- Ahogy azt a naiv kislány elképzeli – mordult fel James. – Ezek tudták, hogy hívni fogjuk Dumbledore-t! Azért hívtak minket ilyen hamar ide! Ne legyen időnk szervezkedni…
- Ez igaz – bólintott Aurora. – Éppen ezért, húznunk kell az időt, ameddig csak tudjuk, és valakinek Lily közelébe kellene férkőznie, hogy tudjuk, hol tartják fogva.

- Aha, és ki lenne ez a mazochista? – kérdezte gúnyosan James.

- Én – vágta rá a lány. – Levágom a hajam, hogy azt higgyék, Dawn vagyok, aztán, mikor megmutatták Lilyt, megmondom, hol találják a smaragdot…

- Aztán Voldemort rátok mosolyog, megköszöni, elnézést kér, hogy feltartott titeket, aztán már mehettek is, ugye? – kérdezte élesen a fiú. – Rora, ezt te sem gondolod komolyan… Majd én kitalálok valamit, amihez valóban levágjuk a hajad…

˛˙˙.˙*˙.˙˙¸

Hajnali háromkor két fiatal állt a roxmortsi kiskapunál. James és Aurora, aki immár sokkal rövidebb hajjal, és növekvő félelemmel figyelte, mikor bukkan fel valaki.

Nem kellett sokat várniuk, ugyanis a következő pillanatban egy túlságosan ismerős alak tűnt fel mellettük, méghozzá Bellatrix Lestrange. A fiatal nő önelégült arccal nézett Jamesre.

- Látom, beláttátok, hogy jobb együttműködni – mosolygott gúnyosan.
- Nem – intett a fejével James. – Mutasd Lilyt! – A nyomatékosság kedvéért előrébb tolta Aurorát, akinek a hajában jól kivehetően ott csillogott a smaragd ékszer. – Különben megsemmisítjük a követ!

Bellatrix egyáltalán nem úgy reagált, ahogy azt elvárták volna. Fejét hátravetette, és hangosan felkacagott. James szeme villámokat szórt, már épp megátkozta volna a boszorkányt, mikor az hátrébb ugrott, és pálcát tartó kezével körbemutatott.

- Drága kis diákocskák – gügyögte szüntelen nevetéssel, látva, hogy mögötte egyre több csuklyás alak tűnik fel a semmiből. – Itt nem ti diktáltok! Nem jöttetek rá, hogy nem tudtok tenni semmit sem? Már az is nagylelkűség a Nagyúrtól, hogy nem ölte meg a kis sárvérű barátnőtöket.
- Ne merészeld így hívni! – kiáltott rá James.
- Mert mi lesz akkor, hm? – kérdezte gúnyosan Bellatrix. – Fogalmazzunk úgy, hogyha most odaadjátok a smaragdot, akkor egérutat kaptok egészen, amíg a Nagyúr hatalma beteljesedik, mert akkor csúnyán leszámolunk ám a hozzátok hasonlókkal… Sárvérűek és vérárulók… Egy se marad!

James elborzadva hátrált pár lépést, majd még hangosabban kiáltott a nőre.

- Engedje el Lilyt! Ha nem teszi, azt kell feltételeznem, hogy baja esett… Akkor pedig mindegy, megsemmisítjük-e ezt a vacakot, vagy nem!

Bellatrix egy újabb gúnyos kacaj kíséretében intett egy mögötte álló halálfalónak, aki erre előrébb lépett. Karjai közt ott ficánkolt Lily. A lány vörös haja elég volt a felismeréshez, de ha nem lett volna elég, most egy erős rúgással padlóra küldte ellenfelét, és James felé szaladt. Félúton, persze, útját állta egy bűbáj, és hasra esett, majd, mintha kötélre lett volna kötve, a hátánál fogva visszarántotta egy újabb átok, egészen a halálfaló karjai közé.

- Nem mész sehová, kicsi sárvérű – sziszegte a férfi, majd kárörvendően felnevetett, látva, hogy Lily kifejezetten csúnya szavakat készült a fejéhez vágni, de hang nem jött ki a torkán. – Azt hiszed, szívesen hallgattuk volna a nyavalygásod?

- Cserét ajánlok – tette fel a kezét James, mire mindenki döbbenten fordult felé.

- Mégis mire gondolsz? – kérdezte a Lilyt magánál tartó halálfaló.

A fiú rántott egyet Aurorán, aki könyörgést színlelve kúszott előrébb a földön.

- James, kérlek, ne tedd! – sírt fel halkan, de ahhoz elég hangosan, hogy lássák, kényszerből van itt.

Aurora ilyen messziről is tisztán látta, hogy Lily szemei elkerekednek, és gyűlölködve villant tekintete Jamesre.

- Dawn Mallory Lilyért cserébe – emelte fel a fejét elszántan a fiú. – Mivel én vagyok a szavahihetőbb fél, és maguknak kell ennyire ez a kő, ezért Lilyt engedik el először, aztán én Dawnt.

Bellatrix szeme összeszűkült, láthatóan próbálta eldönteni, igazat mond-e a fiú, és valóban elengedné-e a lányt.

Aurora is látta a bizonytalanságot a nő arcán, így egy kis rájátszással próbálta meggyőzni.

- James, kérlek! Szóljunk Dumbledore-nak, segíteni fog, ha elmondod neki, mi történt! – A hatás kedvéért a fiú talárjába kapaszkodott, de James erősen elrántotta.

Dumbledore említése, mint kiderült, a legjobb ötlet volt. Bellatrix felnevetett, majd Jameshez fordult, de a fiú előbb szólalt meg.

- Először elengedem Dawnt, miközben a smaragd nálam marad, aztán ti engeditek el Lilyt, és mielőtt dehoppanálnánk, odadobom a követ.

James maga sem hitte el, de Bellatrix rábólintott az ötletre. Szemlátomást teljesen máshogy viselkedtek, ha az ember tárgyként kezeli a másikat, mint James Aurorát.

- Várj! – figyelmeztette Bella a fiút. – Ugye, nem tud hoppanálni a kis félvér?
- Nem hiszem – vágta rá talán kicsit túl gyorsan James. – Még nem volt vizsgán, anélkül meg akár meg is halhat, ha megpróbálja.

A boszorkány csak bólintott, majd James határozottan előre lökte Aurorát, miután kivette a csatot a hajából.

A lány remegve lépett párat, míg el nem ért Bellatrixhoz.
Ekkor már elengedték Lilyt, aki, szabadságának örülve, jól bokán rúgta Jamest. A hangja is visszajött, így tisztán lehetett érteni, miket szór a fiú fejére. Nos, semmi szépet.
Ezt látva Aurora már fel is készült a hoppanálásra. Összenéztek Jamesszel, és a fiú egy aprót bólintott.

- Jöhet a kő – dörrent a fiúra Bellatrix, de ekkor a halálfalók sorfalából kilépett valaki.

Egy sötét hajú, fekete szemű fiú hosszú léptekkel Aurora előtt termett, majd hátrébb ugrott, és felkiáltott.

- Nem Dawn Malloryt hozta magával! – mutatott Jamesre. – Átvert titeket! Ő a másik Mallory lány!

- A szellemszállásra – suttogta a mellette álló lány fülébe James.

Lilynek sem kellett több, megragadta a fiú kezét, hiszen hiába volt Jamesnek nagy szája, ő az egyetlen, aki valóban nem tudott még hoppanálni, ám Lily segítségével egy pillanat múlva már ott sem voltak. Elégedetten nyugtázták, hogy velük egy időben Aurora is megpördült a tengelye körül, így abban a biztos tudatban bukkantak fel a szellemszálláson, hogy a lány is ott lesz.

Ám a romos házban Siriuson és Dawnon kívül egy árva lélek sem volt.