- Hol van? HOL VAN? – sikított fel Dawn, mikor már vagy két perce a házat kutatták Aurora után. – Nem hoppanálhatott máshová… Lehetetlen, hiszen mindig annyira ügyes mindenben, nem szúrhatta el! Úristen, hol lehet?

Már végigjárta több ízben is a viskó összes zugát, de nem találta nővérét.

- Dawn, nyugodj meg – emelte fel a kezét Sirius. – Nem lesz semmi baj…
- NEM?! Valóban így gondolod?! – Dawn hangja egyenesen hisztérikus volt. Idegességében a pulcsiját nyújtogatta, így az már úgy nézett ki, mintha Hagridra méretezték volna.
- Visszamegyek, kiszabadítom – állt fel hirtelen James.
- Nem mész sehová! - nyomta vissza Lily. - Most szépen végiggondolunk mindent, mielőtt bármit is tennénk.

James türelmetlenül sóhajtott, majd Dawn felé mutatott.

- Ezt neki mondd!

Lily megpördült a tengelye körül, de Dawn feje már eltűnt az alagútba vezető lyukban. Sirius szinte rögtön utána ment.

- Mit tervezel? - kérdezte a fiú, miután beérte.
- Franc tudja - lihegte a lány. - Megyek, és azt teszem, amit már az elején tennünk kellett volna.
- Vagyis?
- Vagyis megyek Dumbledore-hoz. Az öreg csak tud segíteni, hiszen ő Mr. Titokzatosszupervarázsló…
- Peter már szólt neki, Dawny - morogta a fiú, mire a lány megtorpant, és dühösen megfordult. Fekete haja az arcának csapódott a gyors felmozgatástól.
- Akkor mégis mi a francot tehetnénk, ha? - ordította, miközben próbálta lesöpörni arcáról a hajszálakat. Hangát tompította a barlang akusztikája, de így kivehető volt a kétségbeesése.

Sirius megragadta a lány vállát, majd mélyen a szemébe nézett.

- Dawny… én csak azt tudom, hogy te nem fogsz tenni semmit, értettük egymást? - A lány ellenkezni próbált, de a fiú folytatta. - Kérlek, bízd Dumbledore-ra a nővéred, te ne akarj öngyilkos lenni! Menj vissza a kastélyba, és maradj biztonságos helyen!
- Hogy mered azt hinni, hogy én békésen és szótlanul tudnék ülni, miközben Rora veszélyben van miattam?! - A lány szemei megteltek könnyel, bosszúsan szerette volna letörölni, de a kezét még mindig leszorította Sirius.
- Te egyáltalán nem ismersz engem, Dawny? - kérdezte a fiú fojtott hangon. - Ha veled bármi történne, én… én még pár hetet is alig bírtam ki nélküled! Egy élet egyenesen lehetetlen lenne a nélkül, akit teljes szívemből szeretek. - Gyengéden a lány álla alá nyúlt, majd végigsimított az arcvonalán.
- Öhm… - hallatszott az értelmes reagálás. - Sirius?
- Igen? - szuszogta a fiú, miközben a lány nyakába csókolt.
- Azt hiszem, jobban szeretem a kevésbé romantikus énedet, aki pölö nem tölti ilyesmivel azt az időt, amit a nővérem megmentésére kellene fordítania.
- Van benne valami - húzódott el rögtön a fiú.
- Ígérd meg, hogy folytatod, ha minden jól sül el a végén - kérte ajkába harapva Dawn.
- Megteszek minden tőlem telhetőt - húzta ravasz mosolyra a száját a fiú. - Na, most menjünk Dumbledore-hoz!

Dawn elégedetten felnevetett.

˛˙˙.˙*˙.˙˙¸

Aurora tüdejéből mintha kiszakadt volna a levegő, ahogy két hideg kar köré csavarodott, és meggátolta a hoppanálásban. Még sosem élt át ehhez fogható fájdalmat. Egyszerre érezte a szellemszállás poros levegőjét és a tisztás páráját, amikor a köldöke tájékán, mintha kést döftek volna belé, úgy rántotta vissza egy láthatatlan erő.

Lihegve borult a saras földre. Egyik kezével a hasához kapott, mintha azzal bármit is tudna rajta segíteni, másikkal pedig saját magát támasztotta, különben arccal a sárba zuhant volna.

- Ne… - hallott egy fájdalmas nyögést a háta mögül. Felkapta a fejét, hogy az illető... hogy az illető szemébe tudjon nézni, ugyanis a hang gazdáját rögtön felismerte. – Azt hittem, valaki az ő alakjában… azt hittem...

Aurora szemei elkerekedtek a döbbenettől. Szíve a torkában dobogott. Nem hitte el a szemének, hogy Perselust látja. A fiú szavai késve jutottak el az agyához, későn fogta fel a mondat értelmét is, ám akkor összeszedte minden erejét, és megszólalt.

- Te nyugodt szívvel végignézted volna, ha a húgom vagy bármelyik barátom, akiket szeretek… szenved, sőt... meghal? – kérdezte elhaló hangon a fiútól.

Perselusnak nem volt ideje válaszolni, ugyanis ekkor Bellatrix megragadta Aurora karját, és felrángatta a földről.

- Mégis mit kezdjünk ezzel? - kérdezte éles hangon Pitont. - Kicsit hamarabb is szólhattál volna, nem gondolod?

A fiú még mindig üveges szemekkel meredt maga elé, szinte fel sem fogta, hogy kérdeztek tőle valamit.

- Majd a Nagyúr eldönti, mi legyen vele - javasolta türelmetlenül egy halálfaló.
- Akkor vidd elé! - lökte a férfihoz Aurorát Bellatrix. - Nem tőlem fogja megtudni, hogy megint elhalasztottuk a másik virágszálat!

Aurora rémülten nézett fel a csimbókos hajú férfira, aki hatalmas kezeivel könyörtelenül szorította a vállát.
Nem volt valami rendes arca, szinte az egész fejét szőr borította, kezdve a hosszú hajától egészen a vöröses szakállig. Szemei hihetetlenül vörösek voltak, szinte már világított a sötétben. Hirtelen belefúrta szőrös arcát a lány ruhájába, majd mélyet szippantott.

- Finom az illata… Talán a Nagyúr megengedi, hogy elintézzem - morogta tébolyultan csillogó szemekkel. - Tegnap összekaptam egy farkaskölyökkel, rendesen kifárasztott, éhes vagyok! Ez meg itt úgyse kell már senkinek.
- Ki van zárva! - csattant fel hevesen Piton.
- Ugyan, ki zárja ki? - vicsorgott rá a férfi.
- Ha kicsi sütnivaló is lenne abban a szőrös fejedben, tudnád, hogy a társai nem úgy gondolkodnak, mint te! Mármint… ők gondolkodnak - fintorgott, mikor jobban végigmérte a halálfalót. - El fognak jönni a lányért, mert kell nekik, mert ilyenek, mert… jók.
- Nem szívesen értek egyet Pitonnal, főleg a múltkori húzása után, de most igaza van - jegyezte meg flegmán Bellatrix. - Ezt a Nagyúr nélkül kell elintézni, el fognak jönni a kis libáért, és mi várni fogjuk őket. Ám addig is - forgatta meg a pálcáját az ujjai között -, eljátszhatunk a kismadárkával.

Piton sötét szemei felvillantak, ujjai elfehéredtek, ahogy megszorította saját pálcáját.

- Oda visszük, ahol legutóbb is volt - folytatta Bella. - Ott keresik majd először.
- És mi lesz, ha értesítik az öreget? - lépett előre Rodolphus.
- Nem hiszem, hogy elérik - vont vállat Bellatrix. - Ezt a részét a dolognak a Nagyúr intézte. Dumbledore nincs a kastélyban.

Aurora arca teljesen elsápadt a hír hallatán. Teljesen biztos volt benne, hogy Peter nem tett meg minden tőle telhetőt, ha megmondták neki, hogy Dumbledore nincs az iskolában. Elszorult a torka. Most először érezte kétségbeejtőnek a helyzetét.

˛˙˙.˙*˙.˙˙¸

- ELUTAZOTT?! - Dawn, Sirius, James és Lily döbbenten álltak McGalagony professzor előtt.
- Mit képzelnek, hogy az éjszaka közepén ordítoznak? - vonta fel a szemöldökét az asszony. - Nem elég, hogy felébresztenek, még üvöltöznek is, ez fejenként…
- Tanárnő! Aurora veszélyben van - fakadt ki Lily. - Kérem, értesítse az igazgatót!

A professzorasszony szemei elkerekedtek, láthatóan meglepte ez az hír.

- Kérem, részletezzék! - szűrte a fogai között.

Miután nagyjából elmesélték a történteket, az asszony teljesen elfelejtette, hogy pontokat akart levonni.

- Megteszek mindent… de maguk ne merjenek kilépni a klubhelyiségből addig, amíg nem adok rá engedélyt! - állt fel határozottan, majd kivonult a portrélyukon.

Nos, a négyfős csapat tagjai mind olyan emberek voltak, akik egy dolgot nagyon nehezen viseltek, méghozzá az egy helyben ücsörgést.

- Szerintem nézzünk körül ott, ahol a múltkor! - vetette fel James, miután majdnem egy percet némán ültek.
- Nem lehetnek annyira hülyék, hogy oda menjenek - dörmögte Dawn.
- Miért, neked talán van valami jobb ötleted? - védte meg a fiút Lily. - Azon kívül, hogy nagyjából mindenkit veszélybe sodortál, előrukkoltál valami hasznossal is?!
- Hátrább az agarakkal, Evans - mordult rá Sirius. - Dawny nem tehet semmiről.
- Persze, Aurorát meg engem puszta véletlen folytán raboltak el! - Lily zöld szemei szinte szikrákat szórtak az ellenszenvtől, ahogy a másik lányra nézett.
- Aurora tényleg egy szent, ha téged el tud viselni, Evans - mondta rekedten Dawn.
- Na, elég a civakodásból! - javasolta élesen James. - Máskor élvezném, de most kicsit merész dolog másokon ítélkezni, nem gondoljátok? Szóval, csendet!

A lányok bosszúsan bólintottak, mire James elvigyorodott.

- Tök jó érzés parancsolgatni, már alig várom, hogy gyerekeim legyenek! Milyen lesz már, ha éjszaka az ágyba küldöm őket, és hallgatnak rám? - Sirius a szemeit forgatta válaszadás helyett. - Szeretnék legalább hatot vagy hetet! Mind fiú lesz! Vagy esetleg egy lány azért belefér… - ráncolta megadóan a homlokát. - Jaj, de a gyerekekhez feleség kell, nélküle nehéz lenne. Lily, ha felnövök, hozzám jönnél? - térdelt a lány elé izgatottan.

- Megőrültél, ugye? - kérdezte Lily furcsán magas hangon.
- Már rég, de te így is szeretsz! - bólintott hadarva a fiú. - Meg kell mentenünk Rorát, szóval, kérlek, siess a válasszal! Hozzám jössz június tizenkilencedikén? - kérdezte a lehető legtöbb komolyságot erőltetve magára.
- Miért pont akkor? - értetlenkedett zavartan a lány, miközben idegesen tördelte a kezét.
- Nehéz lenne suli közben - vont vállat James. - Csakis téged tudlak feleségemnek elképzelni, Lily Evans, ha nemet mondasz, te is tudod, hogy holnap is megkérdezem, majd azután is, egészen addig, amíg igent nem mondasz, vagy amíg meg nem halok. Ismersz engem, tudod, hogy így lenne. Szóval, mi a válaszod? - fejezte be monológját elfojtott lélegzettel.
- Hát… - Lily hunyorgott, mintha gondolkodna a dolgon, majd válaszolt:
- James Potter, ha a közeljövőben letérdelnél elém, hoznál egy margarétát, mellőznéd az ökörködést, és az elém nyújtott kezedben lesz is egy gyűrű, nem csak a szelleme… nos, akkor igent mondanék.

A fekete hajú fiú pislogott egyet, majd gépiesen kérdezett vissza.

- Szóval, akkor ezek szerint hozzám jönnél feleségül június tizenkilencedikén?
- Igen, James - sóhajtott Lily. - Úgy érzem, nekem lesz a leglassabb felfogású férjem a földkerekségen.

James végre olyan reakciókat kezdett produkálni, amelyek elvárhatóak, ha igent mond valakinek a szerelme.

Vagyis Siriushoz ugrott, és megragadta a fiút az ingénél fogva.

- Hallottad? HALLOTTAD? Ez… ez megtörtént, ugye? Csípj már meg, Tapmancs! Ne, csak vicceltem - ugrott félre a fiú erős ujjai elől. - Lily, nem hiszem el! Pár hónap és…
- James - mosolygott a lány angyalian.
- … összeházasodunk. Lesz egy házunk, sok gyerek, két kutya plusz Sirius…
- James, jövő júniusra gondoltam.
- Nem kell dolgoznod, otthon leszel a gyerekekkel, majd én gürizek, hetente négyszer eljönnek hozzánk a többiek, háromszor pedig mi megyünk. Mégis csak sok a gyerek, nehéz lenne minden nap…
- JAMES POTTER, mi lesz a házasság alatt, ha már most sem figyelsz rám?! - kiáltott dühösen Lily, mire a fiú kizökkent ábrándjaiból.
- Sa…sajnálom, Lily! Ugye, nem gondoltad meg magad, én csak… JÖVŐ JÚNIUS?
- Végre eljutott az agyadig - fonta keresztbe a karjait Lily.
- De miért? - nyögött csalódottan a fiú.
- Mert én azt mondtam - hangzott az ésszerű felelet. - Tudom, hogy a varázslóknál már tizenhét évesen nagykorú valaki, de nálunk tizennyolc a határ, és a szüleim kitagadnának, ha egy férjjel állítanék haza évvégén.

Sirius odahajolt Dawnhoz, és halkan megjegyezte:

- James lesz a papucsférjek gyöngye, nekem elhiheted.
- Az biztos - mosolygott a lány.
- Apropó házasság, nem akarsz…?
- Eszedbe ne jusson! - tiltakozott rögtön Dawn. - Nekem kicsit gyors lenne ez a James-féle tempó.

A fiú felháborodottan kihúzta magát.

- Már ne haragudj, de ismerlek, amióta az eszemet tudom, mi ezen a gyors?
- Sirius, tizenegy voltál, mikor megismertél…
- Ha ismertél volna azelőtt, tudnád, hogy az ugyanaz.

Dawn nagy levegőt vett, hogy válaszoljon, de ekkor kitárult a Kövér Dáma portréja, és talársuhogás kíséretében belépett rajta Dumbledore, nyomában McGalagonnyal és Peterrel, aki elég zavartan kapkodta szemeit a jelenlevők között. Az igazgató megjelenése torkára fagyasztotta a szót a többieknek is. Lily és James szétrebbentek, Sirius pedig elfordult Dawntól, hogy a mágusra nézzen.

- Dumbledore professzor, hála Merlinnek! - szólalt meg végül James. - Szörnyű dolog történt…
- Tudok mindenről, Mr. Potter - intett a kezével a férfi. - Nem kell aggódniuk, és főleg nem kell tenniük semmit. Lenyűgöző, amit eddig is a tudtom nélkül tettek, persze, egyben súlyosan tilos is, de ezt maguktól, Miss Evanst kivéve, már megszoktuk.

Lily megeresztett egy szégyenlős mosolyt, mikor Dumbledore az ő nevét említette.

- Csupán egy dologért jöttem - emelte zavaróan kék szemeit Dawnra a mágus. - Magának nincs már rá szüksége, Miss Mallory, viszont amíg birtokolja, veszélyben lesz.

Dawn rögtön tudta, mire gondol a varázsló, ám félve nyúlt az apró zöld tárgy után.

- De… professzor, az a kő Dawn tulajdona. Megvédi őt! - Sirius a lány elé állt, mintha veszélyben lenne, ám a védence egy határozott mozdulattal kikerülte a fiút, majd Dumbledore-hoz sétált, és a kezébe nyomta a követ.

˛˙˙.˙*˙.˙˙¸

Aurora egyedül kuporgott egy szoba sarkában. Nem őrizték, hátha így előbb jönnek kiszabadítani. A helyiségben csupán egy ablak volt, az is a foltos, pókhálós fal tetején, és nagyságát tekintve épp arra volt elég, hogy egy keskeny sávban megvilágítsa a poros padlót Aurora lába mellett.

Szegény lány már párszor körbenézett, hátha meg tudna szökni, de a pálcáját elvették, az ablak meg túl magasan volt, a szobában pedig semmi egyéb berendezési tárgy nem állt a rendelkezésére, hogy feltornássza magát a résig. Miután feladta a próbálkozást, leült a sarokba, és lehunyt szemmel énekelni kezdte azt a dalt, amit annak idején még az édesanyja énekelt, amikor a lányok nem akartak elaludni a sötétben.

Már a harmadik versszaknál tartott, mikor zajt hallott az ajtó felől. Ijedten nyitotta ki a szemét, majd kezével átölelte a térdét, és még kisebbre húzta össze magát. Tekintetét le sem vette a lassan kitáruló ajtóról, majd a belépőről sem. Kicsit megnyugodott, mikor látta, hogy csak Piton az.

- Jól vagy? - kérdezte a fiú, miután betette maga mögött az ajtót. Miután nem kapott válasz, felsóhajtott, és lehajtotta a fejét.

- Aurora, én… sajnálom - suttogta Piton, de nem mert közelebb lépni. - Kérlek, bocsáss meg!

A lány összeszorította a szemét, és fejét a térdére hajtotta.

- Nem megy - nyöszörögte halkan. - Én sosem haragudtam még senkire, Perselus. Még… sosem fordult elő, hogy ne bocsátottam volna meg rögtön, de ez… Persze, meg tudok bocsájtani, de nem most. Most még nem, ehhez időre lenne szükségem, és ki kellene szabadulnom - tette hozzá keserűen.
- Kiviszlek innen - térdelt le mellé csillogó szemekkel a fiú. - Adj pár percet, és visszajövök érted, Aurora.
- Nem - csóválta a fejét a lány. - Nem fogsz visszajönni, te közéjük tartozol. Sok kegyetlen gyilkos, akik azt sem tudják, miért állnak Voldemort oldalán.
- Aurora - ragadta meg hevesen a lány kezét Piton. - Higgy nekem, kijuttatlak, méghozzá most azonnal. - Odahajolt a lányhoz, arcuk között alig volt egy centi a távolság. - Szeretlek - suttogta a fiú, majd meg karta csókolni a lányt, de Aurora elhajtotta fejét, majd könnyes szemmel szólalt meg.
- Te nem szeretsz engem, Perselus. A családom, Lily, Alice, Remus, Sirius és talán még James is szeret engem, de te nem… - Próbálta elfojtani a könnyeit, és nem törődni azzal, hogy a nyakán érezte a fiú leheletét. Erőt vett magán, és visszanézett a fiú arcára, ám ekkor valakii belökte az ajtót, és a következő pillanatban Piton szürke szemei kimerevedtek, majd a fiú a földre esett, eszméletlenül.

Aurora a támadók felé nézett, ugyanis időközben egy másik ember is belépett. Két férfi állt a szoba közepén, előre szegezett pácával. Olyan húszas éveik közepén járhattak, és rémesen hasonlítottak egymásra, bár az egyik legalább egy fejjel magasabb volt, de hajuk ugyanolyan rézbarna színű volt, szemük pedig egyforma barnán csillogott.

- Gideon Prewett - mutatkozott be vigyorogva az alacsonyabbik. - Ő meg a bátyám, Fabian. Azért jöttünk, hogy megmentsünk!